Dante Grey

ÁTVÁLTOZÁS: veleszületett képességként jött, de mivel csak az Apám rendelkezett ezzel az „adottsággal”, ezért csak egy trauma lehetett az, ami kihozta belőlem – igen fiatalon, 15 évesen – még hozzá nem más, mint a szüleim lemészárlása vámpírok által

EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAPOT: egy karcolás se; illetve még mielőtt megtörtént volna nálam az első átalakulás eléggé rosszul látó voltam, így olvasáshoz még mindig felveszem a szemüvegemet, de csak megszokásból (természetesen nem hangoztatom, sőt, inkább titkolom, még a végén cikiznek a haverjaim, na meg a falkatagok)

MÁS FAJOKKAL VALÓ KAPCS.: tulajdonképpen egyik fajjal sem vagyok kifejezetten kibékülve; a vámpírokat egyenesen rühellem – és azt hiszem ez nem is olyan meglepő, vagy alaptalan -, ahogyan a kis talpnyaló szolgáikat, a vérleopárdokat is; az ordasok nem izgattak annyira, de mikor megismerkedtem Lynn-nel minden megváltozott... ennek ellenére még mindig nagyon szeretem őket piszkálni, cukkolni, de csak szórakozásból; az emberekről még mindig nincs pontos pontos véleményem, tekintve, hogy nem is tudják, hogy létezünk – még a vadászok sem

HOBBI: régen nagyon szerettem cseszegetni másokat, most hogy tekintélyesnek kell tűnnöm nem igazán művelem ezt a nagyon is szórakoztató elfoglaltságot... nem igazán; ezenkívül szívesen töltöm a szabadidőmet a konditeremben vagy kocsmában a haverjaimmal, illetve mindenem a száguldás, megőrülök a motorokért, ha nem vagyok a szalonban, vagy nem flangálok valahol a városban, nem vadászok az erdőben, akkor biztosan a műhelyemben bütykölök egy kétkerekűt

VÁGYAK, ÁLMOK: ilyeneken nem sűrűn szeretek gondolkozni, főleg, hogy most annyi minden lenne ezen a listán, de talán az első és legfontosabb, hogy sikerüljön jól beilleszkednem az Alfa pozícióba a falkában, mert csak utána tudok az összes többivel kezdeni valamit

FÉLELMEK: hogy elveszítem a szeretteimet; néha már olyan oltalmazó is tudok lenni, hogy képes vagyok elnyomni a szeretteim akaratát és észre sem veszem, hogy ezzel csak gondot okozok; leginkább a húgom miatt aggódom, ő érte az életemet is odaadnám; most pedig, hogy Lynn eltűnt... nagyon aggódok, hogy nem fogok időben eljutni hozzá és meghal; amit pedig senkinek az égvilágon nem árulnék el, hogy undorodok és… nos, talán egy kicsit félek is a bogaraktól

ERŐSSÉGEK: valószínűleg nem látszik rajtam, de rendkívül jó agyam van, könnyen megértem a nehéz, bonyolult dolgokat is és rendkívül gyorsan felül tudok kerekedni a konfliktusokon; ezenkívül nagyon jól tudok rajzolni, ami mondhatni alapvető, ha valaki tetoválószalonban szeretne dolgozni; kedvelem a motorokat, szinte mindent tudok róluk és már ránézésre is megtudom mondani, hogy egy járgánynak mi baja lehet; utoljára pedig – bár ezt nem igazán híresztelem – szeretem a történelmet és nagyon gyorsan megtanulok minden ehhez tartozó tudást

GYENGESÉGEK: szintén ide sorolható a túlzott védelmezésem, hiszen azok, akiket annyira szeretek, hogy feladnék értük mindent, vagy majdnem mindent könnyen célpontokká válhatnak az ellenségeim szemében; ezenkívül amennyire szeretem a történelmet annyira utálom az irodalmat, egy verset sem tanultam meg soha és ha random rákérdeznének nem valószínű, hogy tudnék akár egy írót is kinyögni

SZÜLŐK: Migel Grigio | lemészárolták a vámpírok | ne kérdezd!
Rosetta Clarence Grigio | lemészárolták a vámpírok | szintén ne akard tudni!

TESTVÉREK:  Jasmine Grey | 65 | nagyon is | nagyon bonyolult a kapcsolatunk, de valószínűleg sok testvérpár így van ezzel. Jazz eléggé lázadótípus, ami miatt még nem is igazán hibáztathatom, tekintve, hogy kitől vette ezt át. azóta viszont sok minden megváltozott bennem, és amennyi feladatom lett hirtelen, nehéz vele dűlőre jutnom. nem mellesleg még most el is tűnt. a buta kis csitri.

EGYÉB HOZZÁTARTOZÓK: nem tartom velük a kapcsolatot, de biztos vannak még Olaszországban páran
HÁZIÁLLAT: hmm... egyszer volt egy kanárim... nem végezte valami jól


ELŐTÖRTÉNET: Olaszország. A szívemben még mindig melengető ez a szó, és az emlékek, amik vele járnak – bár már ezek az évekkel együtt egyre halványodnak. Ott éltem le életem egyik legfontosabb időszakát: a gyerekkorom. Csak később vált az egész egy rémálommá és rá lettem kényszerítve, hogy túl hamar nőjek fel. Ami először egy teljesen új kalandnak indult – új ország, új lakhely, új élet – az most már csak egy nagy hibának tűnik az életemben. Mégsem tudom a mai napig eldönteni, hogy ha vissza tudnék menni, akkor megváltoztatnám-e... Egy aspektusát mindenesetre biztosan.
A szüleim halálát.
Folyton ezen jár az eszem. A emberé és a párducé is. Mindkettőnek vérzik a szíve értük, hiszen mindkét lénynek az egyik legfontosabbak a szülei. De talán egy párducnak nagyobb szüksége van rájuk. Bár a falka elnyomja ezt az űrt valamennyire bennem, de mégis legbelül, mélyen, a sok seb és sötét titok alatt ott nyugszik és néha kitör, hogy emlékekkel és bűntudattal árasszon el. Igen, magamat hibáztatom... Ha tudtam volna, ha valahogy megakadályozhattam volna.
„Nem tudtál volna tenni semmit sem, te idióta!” - hallom a fejemben mindig húgom hangját, amikor ezek eszembe jutnak.
Mindig ezt mondja és egy ököllel párosítja valamilyen testrészemet célozva. Nos, igen... ő sem éppen egy virágszál típus. Meglepő is lenne, tekintve az életünkben történt dolgokat... hiszen ez a nagy mérföldköve az életemnek ugyanúgy az övéének is a része. Ő is akkor változott át először – 11 évesen. Emlékszem, hogy bár ő neki is sikerült átváltoznia, ő nem viselte olyan jól, mint én. Míg én kiélveztem az érzékeim teljes átalakulását és szinte eggyé váltam a párducommal hónapokig, amíg így voltunk ő teljesen elidegenedett tőlük. Én nekem kellett etetnem, én vadásztam neki és sokszor nekem kellett támogatnom az erdőben, ha új menedéket kellett keresnünk. Mivel akkoriban fogalmam sem volt, hogy változzak át is vissza nem tudtam őt megnyugtatni kedves szavakkal, hogy hallja ismerős hangomat, nem tudtam megölelni őt emberi kezekkel. Ez talán még inkább rontott az állapotán. Így hát igazi isteni áldásnak gondolnám – ha hinnék az ilyesmiben- amikor az akkori alfa megtalált és befogadott minket. Már idősebb alfa volt, és a nemrég meggyilkolt alfánk már készen állt, hogy átvegye a helyét, de még ő volt az, aki megtanított mindenre. Mindenre, amit tudnom kell a fajtámról, arról, hogy hogyan kezeljem a párduc énemet, az átváltozást, és mindent elmondott a történelmünkről, de még a többi fajéról is. Néha amikor ezen elmerengek úgy érzem, mintha át akarta volna adni nekem minden tudását, mielőtt már nem lesz erre ereje. Ő volt az, aki segített Jasmine-nek is megbarátkozni a macska énjével. Egészen elhalálozása napjáig, sőt még a mai napig nagyon szeretjük és egy második apánknak, egy örökbefogadott apaként tekintünk rá.
Éppen ezért nem is hibáztathatom Jazzt. Nyilván nagyon szánalmas lehet, ha valaki olyan erős, kemény, és büszke, mint én képes ennyire a megbánás és önsajnálat mocsarába süllyedni. De akármit is teszek egyszerűen nem tudom ezt elfelejteni és nem is fogok túllépni rajta valószínűleg soha sem... Főleg, hogy az életemben most is rengeteg gond van.
Vegyük eleve azt, hogy fogalmam sincs, hogy hol van a húgom. Nagyon remélem, hogy csak elkóborolt, ahogy szokott, vagy éppen pasizik – bár nem vall rá, hogy napokig elmegy csak úgy semmi üzenet nélkül – és hamarosan visszatér... Különben nem állok jót a tetteimért! A baj csak az, hogy de igenis kell és itt a második dolog: mert alfa lettem. Tiszteletteljesnek kell tűnnöm, hogy a falkában lévők bízzanak bennem, és hallgassanak rám. Eddig is ismertek és tudják rólam, hogy jó katona vagyok, és remekül funkcionáltam, mint az alfa jobb keze. Azonban azt is tudják, hogy én voltam az, aki mindig azt hangoztatta, hogy nem akar alfa lenni. Nekem így volt pont jó, és soha nem akartam az élre törni. Erre tessék... mégis elvállaltam. Mert kellett. Mert tudtam, hogy nem lesz más megfelelőbb a posztra a jelenlegi krízis helyzetben. Most viszont már abban sem vagyok biztos, hogy én elég vagyok... Francba! Egyszerűen nem bírom ezt az egész bizonytalanságot. Fogalmam sincs mit kezdjek magammal, a falkámmal, a húgommal és a farkasokkal. Ugyanis következik a harmadik probléma: Lynnt elrabolták. Rafael egyenesen dühöng és már kezdünk kifutni az időből. Fogalmam sincs mit tegyünk és én sem vagyok éppen nyugodt... Hiszen Lynn... fontos nekem. Maradjunk ennyiben.
Baszki! Kurva élet! Asszem inkább megyek és iszom egy sört a WB-ben, majd elveretem magam a farkascimborákkal... hátha beugrik valami jó ötlet!