Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
9th Szeptember 2018, 17:25
írta: Alasar Mal
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Paul Boudreaux
vámpír szuverén

avatar

. :

Posztok :
10
Kor :
651
Lakhely :
Magán birtok, New Orleans
Foglalkozás :
A Moonlight tulajdonosa.
. :
Ha nem lenne rossz, akkor nem tudnánk mi a jó.

Tárgy neve: Asztalok ; Elküldve: 19th Augusztus 2017, 15:15


Vissza az elejére Go down
Paul Boudreaux
vámpír szuverén

avatar

. :

Posztok :
10
Kor :
651
Lakhely :
Magán birtok, New Orleans
Foglalkozás :
A Moonlight tulajdonosa.
. :
Ha nem lenne rossz, akkor nem tudnánk mi a jó.

Tárgy neve: Re: Asztalok ; Elküldve: 20th Augusztus 2017, 14:39


Adele & Paul

– Mester, kérlek kelj fel! Két óra múlva nyitás – hallottam John hangját, miközben az arcomat cirógatta. Hát igen... John már csak ilyen. Annyiszor megbeszéltem vele, hogy ne hívjon mesternek, hisz az furcsa lehet a kívülállók számára és nekem is.
Lassan és álmosan nyitottam ki a szemem, melybe hirtelen a csillár fénye vágott, hisz olyan jót aludtam, meg persze tagnap majdnem délelőtt tizenegy óráig fent voltam és zongoráztam. A zene mindig is lelket öntött belém és megnyugtatott.
Mire feleszméltem John már nagyba kezdett rám mászni. Enyhén toltam el magamtól.
– John… Nem, majd esetleg máskor- mondtam, miközben éppen kikeveredtem a takaróból. – Ma van valami különleges program? -kérdeztem Johntól.
– Igen van. A swing est ma van.
– Áh tényleg! A sok fiatal, pezsgés és jókedv… Nos akkor felöltözök. Addig kérlek kerítsd elő a lányokat, és mond, hogy azt üzenem, hogy készüljenek fel – mondtam, miközben kitöltöttem magamnak és John-nak egy pohár Whiskey-t. - És ne hívj mesternek kérlek. Kellemetlenül érzem magam tőle – mondtam, majd megborzoltam a haját és átnyújtottam neki a poharat.
Igen, kérdezhetitek, hogy Johnal én milyen kapcsolatban vagyok.. hát, mint a többi ghoulommal. Igaz, hogy őt én nagyon közeli barátomnak tekintem, bár ő többnyire szerelmesnek tűnik belém. Megittuk a pohár tartalmát, majd elkezdtem készülődni.
Felöltöztem az alkalomhoz és megtörtént a nyitás. Egy fekete inget vettem fel, mely Lisa szerint nagyon jól áll, meg egy lazább, sötét farmert és persze szintén feket cipőt. Nem túl feltűnő mégis kivált képen elegáns és kényelmes.

A fiatalok csapatostul jártak és szinte megtöltötték a bárom. Én is táncoltam köztük, miután ledolgoztam a saját időmet a pultban. Rengeteg emberrel beszélgettem, és ismertem meg őket. Az éhségemre egy ideig fel se figyeltem, de egy idő után zavaró kezdett lenni ennyi ember közelsége. De Camille segítségével sikerült megfékezni a fenevadat hátul a szertárban. Camille nem bánta, hogy belőle táplálkozok, sőt szerette a harapást.
Nos amint vissza tértem az evésből folytatódott a mulatás. Arra gondoltam, hogy egy kicsit zenélek a fiatal zenekarral, akik meglepő módon tényleg fiatalok voltak. Nem lehettek többek tizenkilencnél. Ahogy a zongora felé tartottam egy kicsit elbambultam. Csodáltam az embereket, ahogy mulatnak meg John és Lisa éppen kirak egy borzalmasan részeg srácot, aki már alig állt a lábán.
Hirtelen valami becsapódást éreztem az izmos mellkasomon.
– Elnézését kérem! Hadd hívjam meg egy italra! – Hirtelen meglepettségemben még csak meg se bírtam nézni az „áldozatomat”.
Vissza az elejére Go down
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
31
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Re: Asztalok ; Elküldve: 2nd Szeptember 2017, 15:59


Paul & Adele
Can you rescue me, please?

Nem szokásom megrendelésre dolgozni. Egyáltalán nem. Nem is szorulok rá, hogy elvállaljak efféle megbízásokat, vagy akárcsak meghallgassak egy ilyen ajánlatot. Nem szeretem, ha megkötik a kezem. Én akkor vagyok elememben, ha szabadon alkothatok, ha szárnyalhat a fantáziám. Az ilyen megrendelések pedig pont nem erről szólnak. A megrendelőnek pontos elképzelése van arról, mit akar viszontlátni a vásznon és csak konfliktust szül, ha nem az ő általa megálmodott képet, de úgy és pont úgy öntöm vászonra, ahogy azt ő elképzelte. Művész vagyok, méghozzá szabad, meggyőződésem, hogy nem az a dolgom, hogy mások gondolatait, elképzeléseit vigyem vászonra. De az ilyen pénzemberek azt gondolják, a pénzükkel mindent elérhetnek. Nem baj, ha nekik nincs tehetségük, érzékük vagy csak egyszerűen türelmük a festéshez, majd más megfesti a képüket. Mindig is taszított ez a pöffeszkedés. Festessen magáról portrét, aki akar, bármelyik útszéli kontár szíves-örömest ugrani fog neki. Ha pedig mást akar, ott az ecset, a puccos kezeivel megfoghatja ő is és lefestheti, amit szeretne. Vagy vegye meg a képeimet, ha mindenáron tőlem akar valamit. De fogadja el, hogy azon akkor az és úgy lesz, ahogy én szeretném, ahogy belőlem, a lelkemből jön.
Épp ezért nem akartam eljönni erre a mai találkozóra sem, de az egyik legnagyobb mecénásom nyomatékosan megkért rá, hogy legalább hallgassam meg az ajánlatát ennek a rejtélyes alaknak. Ezt a nyomatékos kérést úgy kell érteni egészen pontosan, hogy meglebegtette, nem áll majd módjában támogatni a következő kiállításomat, ha visszautasítom. Ez pedig sajnos túl erős érv volt ahhoz, hogy csakúgy legyintsek rá. Kénytelen voltam hát néhány órát elpazarolni az életemből erre a találkozóra. És nem is tévedtem, semmi olyat nem hozott ez a megbeszélés, ami miatt érdemes  volt eljönnöm. Sőt. A férfi egy igen erőszakos fráternek bizonyult. Erőszakosabbnak, mint eddig bárki, akivel dolgom volt. És nemcsak a portréról beszélek. Úgy tűnt, nem is annyira a képemet, mint inkább engem szeretne megszerezni. Nem vagyok ostoba, ez elég hamar nyilvánvalóvá vált a számomra, így egy idő után, amennyire a helyzet engedte udvariasan álltam fel az asztalától és ott is akartam hagyni.
A férfi azonban megragadta a kezemet és nagyon erősen szorított. Fájdalmat okozott, de tartottam magam. Valahogy sikerült kitépnem magam ebből a szorításból (ami még egy férfihoz képest is meglepően erős volt) és most már kevésbé udvariasan siettem a kijárat felé. Ő azonban követett.
Magassarkúban nem egyszerű sietni, de szerencsére épp arra járt egy taxi, amit le tudtam inteni. Így is láttam, hogy beszáll a lesötétített autójába és követni kezd. Az agyam végig vadul kattog, míg a hátsó ülésen ülök. Haza nem mehetek, ott egyedül lennék és ki tudja, mit tenne velem. Még a végén képes és betöri az ajtót. Már ha eljutok egyáltalán a lakásomig. Mert meglepően gyors mozgásúnak is hatott a férfi... Emberek között kell lennem, az az egyetlen lehetőségem. Ha haza tudok menni valakivel, akár egy férfival, akár egy nővel, igazából akárkivel, az lenne a legideálisabb, akkor valamelyest biztonságban tudhatnám magam.
Bemondtam hát az egyik legforgalmasabb, nívós belváros szórakozóhely, a Moonlight nevét a sofőrnek. A taxiban biztonságban érezhettem magam, de a visszapillantó tükörben láthattam, hogy végig a nyomunkban van a fekete autójával. Szerencsémre egy piros lámpa pont megfogta őt az utolsó kereszteződésnél, így a szórakozóhelyhez érve pont volt annyi időm, hogy gyorsan rendezzem a számlát a taxissal, majd elegáns, fekete öltözetemben a szórakozóhely bejárata felé tipegjek.
Odabent, ahogy számítottam, sokan vannak, egy szabad asztalt sem látok. Helyes, így el tudok vegyülni. Nyilvánosan biztosan nem támadhat rám az az ember. De egyedül még így is védtelen vagyok, ezt tudom jól. Az ajtóban megállva pásztázom a tömeget. Nem titok, egy egyedül lévő egyént keresek, akihez hozzácsapódhatnék az estére. Hazamenni is hajlandó vagyok vele, ha ez az ára. Persze nem bánnám, ha megnyerő és intelligens társaság lenne, de ma este nem válogathatok annyira. Ha sikerül elkapnom egy megfelelő egyén tekintetét, biztos, hogy oda is megyek hozzá, még ha csak középszerű egyedről is van szó. Ha nem egy perverz vadállat, mint amilyennek az üldözőm tetszett a megbeszélésen, már jobb helyzetben vagyok. Csak arra kell vigyáznom, nehogy csöbörből vödörbe kerüljek, miközben az idő is szorít, hiszen bizonyos, hogy a férfi néhány másodpercen belül meg fog érkezni engem követve. Ezért, miközben továbbra is a szemem sarkából pásztázom a felhozatalt lassú, de határozott léptekkel indulok meg a bárpult felé, hogy addig is elvegyülhessek, míg nem találok társaságot. Remélhetőleg nem fog túl sokáig tartani. Mire az a férfi ideér, a saját érdekemben már nem kellene egyedül lennem...
Nem jutok azonban messzire, mikor, annyira figyelem a vendégeket és a bejáratot, tekintetemet ide-oda jártatva, hogy épp csak arra nem figyelek, amerre megyek és frontálisan nekiütközöm egy férfi mellkasának.
- Hagyja csak, az én hibám, én nem figyeltem oda - reflexből reagálok a szabadkozására és csak beszéd közben nézek fel az arcára. Ránézésre olyan negyvenes, de kifejezetten sármos és az öltözetéből ítélve tehetősebb pasi. Tulajdonképpen még jól is jöhet nekem ez a kis összeütközés, pláne a mondata második felének fényében.
- Köszönöm a meghívást, ha nem vagyok terhére, szívesen elfogadom - közben a legbájosabb mosolyomat igyekszem rávillantani, még mindig némi kislányos szégyenkezést mímelve az előbbi figyelmetlenség miatt. Ha már így alakult, mindenképpen szeretném fenntartani az érdeklődését. Nem maradhatok egyedül, semmiképp. Csak ez zakatol a fejemben. Társaság kell, bármi áron. És ez a férfi, legalábbis egyelőre éppen tökéletesnek tűnik erre.

Vissza az elejére Go down
Paul Boudreaux
vámpír szuverén

avatar

. :

Posztok :
10
Kor :
651
Lakhely :
Magán birtok, New Orleans
Foglalkozás :
A Moonlight tulajdonosa.
. :
Ha nem lenne rossz, akkor nem tudnánk mi a jó.

Tárgy neve: Re: Asztalok ; Elküldve: 12th Szeptember 2017, 18:40


- Oh.. biztosítom, hogy az én hibám, kérem ne szégyenkezzen, hisz a szégyenkezés beszennyezi a bájos mosolyát – mondom és  rámosolygok a nőre. Az arcvonásait megfigyelve hasonlított egy kicsit Elisabeth-re, bár lehet, hogy ez egyszerűen csak az évszázadok távlata játszik az elmémmel. Kezet nyújtok a nőnek és megszólalok:
– Paul Boudreaux vagyok. Ismét elnézését kérem. Jöjjön üljünk le az egyik asztalnál.
Hagytam, hogy ő is bemutatkozzon, majd megindultam az egy asztal felé, a nővel. Menet közben megláttam egy viszonylag gyanús alakot, aki a leendő ivópajtásomat szemléli, elég haragos nézéssel. Az egyik széket kihúzom a hölgynek, majd amint helyet foglalt leültem vele szembe. Eközben láttam, ahogy a fura alak közelíteni kezdett.
– Mivel szolgálhatok? – szólalt meg hirtelen Camille. Észre se vettem, hogy jön, hisz az egyre közeledő férfival foglalkoztam. Lassan Camille felé fordultam.
– A legjobb borból kérek egy palackkal. Ön kér valamit? – szépen a nő felé pillantottam és ismét elfigyeltem az arcát. Szép nő volt, nagyon szép. A jobb megvilágítás, melyet az asztalon lévő ízléses ám mégis jó fényt adó gyertyák adtak, megerősített a feltételezésemben és tényleg hasonlított Elisabeth-re. Miután Camille felvette a rendelést elment.
– Ön itt lakik a városban? Igazán érdekes hely New Orleans nekem nagyon tetszik ez a város. Tudja… – ekkor az agresszív fráter ide ért az asztalhoz és karon ragadta a nőt és el fel akarta húzni a karánál fogva. Ebben a pillanatban odaléptem a férfihoz és a kezét leválasztottam a hölgy kezéről, majd megragadtam a felsőjét a „kedves” úrnak.
– Ne merjen hozzá érni – Sziszegtem a fogaim közül a lehető legdühösebb arckifejezéssel. A férfi kiszabadult a kezem közül és egy egyenes ütéssel orron vágott. Az ütést megéreztem, de nem igazán fájt. Egy gyors lábmozdulattal kigáncsoltam a férfit, majd a földről a torkánál fogva emeltem fel a talpaira és megfejelem ügyelve rá, hogy ne nagyobb erővel, mint az emberhez illene. Szépen egy kicsit jobban megszorítva a kezemet a férfi torkán az arcába hajolok mélyen a szemébe nézve.
– Takarodj innen, szánalmas féreg. Ne nyúlj hozzá soha többé és felejts el engem és őt is. Most fordulj meg és addig sétálj, míg össze nem esel – mondom neki halkan, ügyelve rá, hogy csak ketten halljuk. Ekkor még búcsúzóul viszonozom az orrba vágást, amitől eltört az orra valószínűleg, hisz az orrából ömlött a vér. Ekkor a férfi megfordult és egy kicsit támolyogva távozott.
Hát igen, a vámpír hipnotizálásnál nincs hasznosabb dolog. John éppen nem volt bent a teremben, szerintem még mindig azt a takony részeg srácot viszik hazafelé. John helyett Camille lépett oda hozzánk sietve a poharakkal és az alkohollal a kezében.
– Minden rendben főnök?
– Már mondtam, hogy ne hívj főnöknek. Hívj egyszerűen Paulnak… - Mondtam, miközben lepakolta a cuccokat az asztalra. - Szóval.. hol is tartottunk? - Kérdeztem egy mosolyt intézve felé, remélve, hogy ettől megnyugszik, de közben azért a poharába töltöttem egy kis folyékony „nyugtatót”, aztán a sajátoméba is és szépen bele kortyolgattam, ízlelgettem a finom, zamatos borba.
Vissza az elejére Go down
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
31
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Re: Asztalok ; Elküldve: 4th Október 2017, 23:43


Paul & Adele
Can you rescue me, please?

Tudtam, hogy hiba eljönnöm erre a megbeszélésre. Hiszen én eleve nem is akartam elvállalni semmi efféle megbízást! De a körülmények összekényszerítettek egy olyan alakkal, aki nemcsak sznob, de még erőszakos is. Nem is kicsit. Nem vagyok ugyan ijedős fajta, de azt elég hamar átláttam én is, hogy ennek bizony a fele sem tréfa. Már az elég baljóslatú volt, ahogy az a férfi megragadta a kezemet, mikor távozni szándékoztam a megbeszélésünkről. Most pedig egész egyszerűen nem merek hazamenni, mert nem átall követni, de még milyen tempóban! Ezért döntöttem úgy, hogy ebbe a forgalmas bárba hozatom magam egy taxissal. Ha itt sikerül társaságot találnom, nyert ügyem van. Akkor nem támadhat meg. Legalábbis így gondolom.
Belépve a helyre megállok az ajtóban és pásztázni kezdem a tömeget. Nincs időm persze sokat válogatni, hisz tudom, nincs olyan nagy előnyöm, bármikor betoppanhat utánam az ajtón és akkor elkap... Sok itt a férfi, de nagyrészt társaságban vannak, én pedig inkább egy magányos egyént szeretnék. Az mégiscsak kellemesebb és biztonságosabb, pláne, hogy itt a közönség nagy része többé vagy kevésbé, de ittas. Az ital pedig sok mindent kihozhat az emberekből.
Nem kell azonban túl sokáig nézelődnöm, mert ahogy elindulok beljebb, mondhatni a szerencse utamba is sodor egy megfelelőnek látszó egyént. A fickó, akinek nekimentem magas, férfias, sármos és gazdagnak tűnik. Úgy hiszem, ennél jobbat nem is kívánhatnék mostani szorult helyzetemben. Egy bájos-szégyellős mosollyal fogadom a bókját, ahogy azt kell.
- Adele Vien vagyok. Köszönöm a meghívást! - közben a legbájosabb mosolyomat igyekszem rávillantani, miközben követem őt az asztal felé, ahová tart.
- Egy kis bor nekem is jól esne - válaszolom egyszerre a pincérlány és az ő kérdésére is. Alig ülünk azonban le, a szemem sarkából látom, hogy megint nyílik a bejárati ajtó, ahol az imént még én álltam. Bár, mivel háttal ülök neki, nem láthatom biztosan, de tartok tőle, az üldözőm lesz az. És csak reménykedni tudok abban, hogy visszafogja magát, még ha észre is vesz. Muszáj így lennie. Más lehetőségem a menekülésre ugyanis nincs.
Azonban úgy tűnik, hiú ábrándokat kergettem. A fickó gátlástalanabb, mint valaha gondoltam volna. Épp csak fojtottan van időm sikoltani egyet a meglepetéstől és a fájdalomtól, amit a karom megragadásával okoz és már rángatna is magával. Az események azonban hirtelen pörögnek fel. Látom, ahogy újdonsült ismerősöm, Paul felpattan ültéből, majd már csak a vérző orral hátratántorodó fickót veszem észre. Először mintha újra el akarna ettől függetlenül kapni, Paul azonban megragadja a karját és fojtott hangon sziszeg neki valamit, amit nem értek, mire a fickó, vérző orrát fogdosva a kijárat felé indul. Kissé gépiesen, még mindig az előbbiek hatása alatt ereszkedem vissza a székbe.
Láttam én már verekedést, nem egyet életem során, nem is az taglóz le. De mi van, ha a férfi nem ment el végleg és ez csak még jobban felidegesítette? Ha odakint vár rám ezek után valahol, bosszúra szomjazva? Paul pedig úgy cseverészik tovább velem, mintha mi sem történt volna...
- A... a bemutatkozáson estünk túl, azt hiszem... - csak akadozva jönnek a szavak, az arcom is falfehér. Pedig ha belegondolok, elértem a célomat, a férfi végül is megvédett. Legalábbis egyelőre mindenképp. Valahogy mégsem tudom varázsütésre túltenni magam a történteken. Még nem. Megragadom hát a poharat, amibe töltött nekem és egy húzásra kiiszom a tartalmát. Tudom, nem épp úrinőhöz méltó, de most szükségem van rá, hogy megnyugtassam vele az idegeimet. Bár lehet, most ahhoz nem egy pohár, de egy üveg bor is simán jól jönne. De hát nem lehetek telhetetlen.

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Asztalok ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Asztalok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Asztalok
» hátsó asztalok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: belváros és városgerinc :: MoonLight-
Ugrás: