Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
6th December 2017, 18:07
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok



Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Cat & és a kandúr

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
24
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 28th Július 2017, 18:03


Mr. Kandúr


Ahogyan telnek a napok kezdek belenyugodni a helyzetbe. Ez már így lesz, egy szobába leszek bezárva egész életemben. Olyan mintha már hetek teltek volna el... közben meg csak két napról beszélünk, ha az idekerülésemet is beleszámoljuk akkor három. Viszont ez alatt az idő alatt kaptam kaját, meg ruhát, meg pipere holmit és ez eléggé pozitív. Most is a reggel felfedezett melegítő cica nadrágban és az egyszerű kék pólóban fekszem az ágyban. És malmozok... szó szerint. Idebent nem igen lehet semmit sem csinálni, egy idő után megunod ám a tv-t is. És én már meguntam... a macska ami bennem él, mozog és gondolatai vannak bizony szintén unatkozik. Ezért bosszant, folyamatosan a tudtomra adja, hogy ő halálra unja magát. Csak hát attól még, hogy unatkozik nem tudok mit csinálni, mert ha széttépi a betrendezést az nem fog egyikünk helyzetén sem segíteni... Annyit ez alatt a pár nap alatt már bizony megtanultam, hogy Alasar nem éppen kedveli, hogyha az emberek túl sokat megengednek maguknak. Nem is az emberek, hanem a macskák. Konkrétan az összes macskát, ahogyan a szavaiból meg a viselkedéséből kivettem szolgának tekint, csak éppen arra nem jöttem még rá, hogy miért. És persze nem mondhatom, hogy tetszik a dolog, sőt kifejezetten bosszant. És mivel felidegesít ezzel, ezért én meg felidegesítem őt minden mással. Már persze, nem direkt...Csak egyszerűen annyira bosszantó az arroganciája, hogy nem tudok mit kezdeni a dologgal és ellenkezek meg vissza dumálok, amit ő meg nem szeret. Nos... ez van, én meg azt nem szeretem, hogy itt tart bezárva, hogy annyira arrogáns és hirtelen haragú. ÉS ha véletlenül istent szóba merem hozni akkor meg képes őrjöngeni. Ha nem lennék ennyire sarokba szorított helyzetben akkor viccesnek találnám a dolgot, de így nem.
Sóhajtva felülök az ágyba. Még is mit lehet egy szobába zárva csinálni, egy gombnyomással bekapcsolom a tévét, de hiába lépek végig az összes csatornánk nem találok semmi érdekeset... A második egyetemi napomat hagyom ki... két hiányzás. Vajon meg tudom majd csinálni a szemesztert? Én még sosem hiányoztam.  És most ez már  a második nap. És bár szidom magam érte még is érzem, hogy kezd a gondolkodásom átállni, hogy azon jár az agyam, hogy meg fogja-e engedni, hogy miként kérjem meg arra, hogy megengedje, hogy megcsináljam az egyetemet. Még is mióta kell nekem ilyesmiért engedélyt kérni.
Hangosan fújom ki a levegőt és felpattanok, utálom, hogy így kezdek gondolkozni. Nem akarok neki megfelelni és nem akarom hozzá állítani az életemet. A saját életemet akarom élni!
Oda sétálok az ablakhoz, már megpróbáltam kitörni, nem jött össze, plusz ami utána volt azt sem köszöntem meg, úgyhogy inkább nyugtom maradok és csak a tenyeremet simítom rá az üvegre.  
Hallom, ahogyan a televízióban valami vígjáték zakatol, de annyira nem érdekel. Sokkal inkább lefoglal a vastag kerítésen túli világ, vajon mi van a szüleimmel? Hogy vannak mamáék? Biztosan aggódnak értem hiszen se egy telefon s egy sms... ez rám nem jellemző. Lehet, hogy már hívták a rendőrséget, de az is lehet, hogy már keres a hatóság. Vajon meg tudnának találni?  És ha igen akkor tudnának mit kezdeni egy vámpírral? És a hozzá tartozó természetfeletti sleppel? Nagyon kétlem...
Nekitámasztom a homlokomat az üvegnek és sóhajtva próbálom elnyomni magamban az ingert, hogy elsikítsam magam. Legalább egy könyvet kapnék... valamit, mintegy, hogy milyet, de ha még egy vígjáték ismétlést végig kell néznem, akkor valószínűleg felakasztom magamat.
Vissza az elejére Go down
Damien Tecuaneztli
vérjaguár

avatar

. :

"I'm preying on you tonight; Hunt you down eat you alive" - My job is to breed
Posztok :
13
Kor :
49
Lakhely :
New Orleans - Kandúrbarlang
Foglalkozás :
"Tetlan nenenqui" - Férfiszolga, emellett főállású házimacska
. :

"I'm just a sucker for pain"


"Ne akkor félj ha morgást hallasz... Akkor félj ha már nem."

Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 2nd Augusztus 2017, 10:33





Kistigris


Eljött az ideje hogy látogatást tegyek új cicusunknál. Pár nap eltelt már mióta a Mesterrel beszéltem, de ki akartam várni míg lenyugodnak a kedélyei – javarészt. Mivel tudom, hogy Alasar elég impulzív tud lenni az újoncokkal, tisztában voltam vele mi történhetett a pár nap alatt a szobában. Sajátos módszerei vannak, amikkel én személy szerint nem mindig értek egyet, de hát mondd meg ezt egy néhányezer éves vámpírnak… A pár nap alatt füleltem, vajon mit csinál amikor nincs bent nála senki, tudakolóztam azoktól akik tudhattak valamit, anélkül hogy kicsúszna a számon a titok, amennyiben csak a Mester, én és a cicák tudunk róla. Elvégre egy tigris a vámpír számára súlyosabb dolog még a vérnél is. Persze hogy kutakodtam. Feljegyzéseket kerestem a könyvtárban, internetes oldalakat, kihasználtam szabadságom első napjait arra, hogy alaposan felkészült legyek, és tisztában álljak vele hogy mivel van dolgom. Büszke is vagyok magamra, jó munkát végeztem. Mivel jórészt azt hallottam, hogy a tévét nézi, ami véleményem szerint piszkosul unalmas, én már rég nem foglalkozok vele, bár az állatos és történelmi dokumentumfilmekért odavagyok. Inkább könyveket hozatok. A könyvtárból kivett könyveket felkaptam, meg azt a párat amit könyvesboltban vettem, voltak köztük regények, ismeretterjesztők, képeskönyvek, de az új kedvencem ez a régi könyv volt amiben a természetfeletti létezését taglalja egy bizonyos Étienne L. Durand. Kicsit nehéz átrágni magad mert régies a nyelvezete, de ha szánsz rá egy kis időt… Mit ne mondjak, meglepően részletes, ilyenkor mindig viccesnek találom hogy az emberek ezt egy elmebajos öreg szerzetes képzeteinek tartják. Lehet beszélni fogok Alasarral is hogy ezt a könyvet meg kéne valahogy szerezni mielőtt olyasvalaki talál rá akinek nem kéne.
Szóval a tucatnyi könyvet bepakoltam egy hátizsákba, meg vettem egy kis élelmiszert, némi édességet, mert azt itt nem nagyon lehet kérni, személy szerint nekem hiányzik is, de hát ízlések és pofonok eh? Vettem üres füzeteket, tollakat, ceruza- és filckészletet, meg egy kis naplót. Tudom hogy nem minden lány ír naplót, de ha valaki tigrissé változik néha jó lejegyezni a történéseket! Szégyenszemre bedobtam egy nagy labdát, én legalábbis nagyon szeretem vele kiadni a gőzt, meg egy erős gumikarikát amit vettem. Amíg nem hagyhattam el a házat jól jöttek abban hogy a macskát lemozgassam, hiába tűnnek hülye dolgoknak…. És óvatosan még egy valamit besüllyesztettem a táskámba, amiért Alasartól kurvára ki fogok kapni: Egy kis kártyás mobilt. Ódivatú, még gombos, picike, és tényleg csak hívásra és üzengetésre jó. Ezzel a batyuval a hátamon odaléptem az ajtajához, és bekopogtam, aztán kinyitottam a zárat. Lassan nyitottam ki és csak a fejem dugtam be a résen.
- Szépjóreggelt! – néztem a lányra aki épp háttal állt nekem, az ablaknál. - Nem bánod, ha zavarok kicsit? Visszajöhetek később is.  – kérdeztem mosolyogva. Addig nem is léptem beljebb, bár éreztem ahogy a jaguárom kicsit megindult, de mivel pórázon tartottam épp csak kicsit lett érezhetőbb a jelenléte. Megdorgáltam amiért megint nem bír várni, én is kíváncsi vagyok rá, de mindennek tudni kell a helyét! Ha azt mondja most inkább maradna egyedül, ám legyen. Bár szerintem jobban járna ha többet találkozna másokkal is, és látná hogy nem mindenki annyira keménykezű mint amennyire a Gazdánk tud lenni néha. Hiába, pár ezer év alatt eléggé meg kell hogy keményedjen az ember.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
24
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 5th Augusztus 2017, 17:46


Mr. Kandúr


A világ összeomlani látszik körülöttem és nem tehetek ellene semmit. Mármint az én saját kis külön világom...Amiben élem a mindennapjaimat, eddigi terveim úgy tűnik, hogy a semmibe vesznek. Már jó pár nap eltelt, hogy ide kerültem tehát napok óta nem mentem be az egyetemre. Hamarosan vizsgáznom kell, amire szintén nem fogok tudni elmenni ha így folytatódnak a dolgok. Legalább már azt sikerült elfogadnom, hogy él bennem valami aminek saját elképzelései vannak. Ami olykor úgy dönt, hogy jobb kint mint bent, bármennyire is próbálom magamban tartani. És ez a valami egy vadállat és úgy is gondolkozik, nem hallgat rám és igazándiból sok minden nem érdekli az evésen és néha a romboláson kívül. De most már legalább ő is tart annyira a vámpírtól, hogy ne akarja megtámadni, az elején még komoly erőfeszítésembe került, hogy ne ugorjon azonnal neki ahogyan lehetősége akad rá. Természetesen mind hiába...
Neki támasztom a hideg üvegnek a homlokomat és elfojtom a sikítást ami a torkomat csiklandozza, sosem voltam egy heves jellem, de a pánik azért belőlem is kihoz furcsaságokat. Mindig is jó volt az önuralmam és jól tudtam magamban tartani a dolgokat, azt hinné az ember, hogy egy olyan típusú valakinek, mint én könnyű ehhez a helyzethez alkalmazkodni. Hiszen csak annyi a feladat, hogy okosan és szerényen viselkedjek és ha elérek valamit, akármit, akkor próbáljak meg dobbantani. Talán... ha van hozzá elég bátorságom.
És még sem könnyű, minden ami itt van szembe megy azzal amit én eddig gondoltam, a hitemmel szemben.
Én hiszek istenben, katolikus vagyok! És ha igaz minden ami a bibliában van, akkor éppen az ördög tekint a tulajdonának. Kiráz a hideg a gondolatra, bár hagyomány tisztelő család vagyunk és igen járunk vasárnaponként templomba... igen az egész család. Azért még is a modern gondolkodás mód, egymás tisztelete és az egyenjogúság átjárja a családunkat. Még hogy tulajdon... ez az emberi jogok földbe tiprása!
Kopogás szakítja félbe a gondolatmenetemet, megfeszülnek az izmaim és próbálok lélekben felkészülni egy újabb "összecsapásra"... aztán beugrik, hogy a vámpír nem szokott kopogni, kíváncsian fordítom hátra a fejemet abban a pillanatban, ahogyan kinyílik az ajtó és egy fej bukkan ki mögüle.
A színpatikus mosoly nem téveszt ám meg, de hülye lennék elutasítani a társaságot amikor éppen halálra unom magamat.
- Nem zavarsz.- Válaszolom felé fordulva, de nem lépek el az ablaktól, azért jobban megtartani ebben a házban a tisztes távolságot mindenkitől azt hiszem.
Oldalra billentem a fejemet, így nézem a belépőjét, a jóképű idegen egy cseppet sem olyan benyomást kelt, mint az eddig ide betoppanók. Nem úgy néz ki mint aki csak azért jött, hogy hozzon enni vagy valami ruhát, hanem úgy, mint aki igenis elidőzne itt néhány percet.
- Minek köszönhetem a szerencsét?- Kérdezem kissé gyanakodva és mindig nem mozdulva az ajtóból. A macskám zabolázatlanul kíváncsiskodik, mint egy rossz kölyök és nem igazán tudok mit kezdeni vele. Viszont rájöttem, hogy ha ezt csinálja akkor mindig egy másik macskával van dolgom. Ugyanis ha nem egy jaguár (mint megtudtam) jön be hanem ember vagy a vámpír, akkor nem ilyen túlbuzgó. Nem érzem át a lelkesedését...
Vissza az elejére Go down
Damien Tecuaneztli
vérjaguár

avatar

. :

"I'm preying on you tonight; Hunt you down eat you alive" - My job is to breed
Posztok :
13
Kor :
49
Lakhely :
New Orleans - Kandúrbarlang
Foglalkozás :
"Tetlan nenenqui" - Férfiszolga, emellett főállású házimacska
. :

"I'm just a sucker for pain"


"Ne akkor félj ha morgást hallasz... Akkor félj ha már nem."

Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 10th Augusztus 2017, 19:04





Kistigris


Azalatt a pár pillanat alatt alaposan átfürkésztem, jaguárom begyűjtött róla minden kicsi információt, milyen sűrűn vesz levegőt, milyen a kisugárzása tehát milyen lehet a hangulata, alaposan kielemezte a hajszínét, szemszínét, arcformáját, másodpercek alatt beleégett az agyamba a lány képe. Meg persze jaguárom orrán keresztül az illata is, melyben ha halványan is, de éreztem azt a vad, szabad, trópusian forró illatot is amit a tigris jelenléte adott. Miután mondhatni beinvitált, beléptem az ajtón, és becsuktam magam mögött. A táskát le is vettem és letettem a fal mellé. Körbenéztem a szobában.
- Tyűha, nagyobb mint az enyém. – füttyentettem elismerőn. Meg persze annak szinte teljes ellentéte, az én szobám grafitszínű és zöld, ez pedig fehér és arany? Nagy nézelődésemben csak fél füllel csíptem el amit kérdezett.
- Hm? Oh, bocsi. Damien vagyok. Elnézést, de inkább nem nyújtok kezet, nem akarok galibát okozni a cicáddal. – mutattam rá mosolyogva – Gondoltam szívesen olvasnál pár könyvet vagy úgy csinálnál bármit ahelyett – böktem a tévé felé. – Én is nagyon unom közben, beszélnem kell a Mesterrel hogy kicsit bővíthetné a választékot az előfizetésben mert a lányok is meg fognak halni előbbutóbb az unalomtól… - vigyorogtam vidáman. – Még nem tettem itt tiszteletem, bár úgy tudom a lányokkal már találkoztál. Én felelek értük, nekem kell rájuk vigyáznom, és ezzel együtt rád is, bár új képességeiddel erre aligha lenne szükség… Mégis, Alasar parancsa. Ha szükséged van valamire nyugodtan szólhatsz nekem, már szabad utat kaptam a városban úgyhogy csak nyugodtan. – szép ajánlat, de egyben nekem öröm, néha annyira tudok unatkozni hogy az fáj…
- Oh, igen, mielőtt elfelejtem… - nyitottam ki a táskát és az aljából kikotortam a telefont. – Tessék. Nem sok, gagyi kis vacak de a célra tökéletes. – nyújtottam felé – Tudom hogy technikailag elraboltak, és mivel fiatal vagy gondolom van családod aki hiányol. Találj ki valami mesét amivel egy időre el tudod rejteni magad mert félek még hosszú lesz az az idő mire innen kikerülsz. – jegyeztem meg kissé szomorúan – Tudd le gyorsan és tüntessük azt el, mert ha a Mester megtudja hogy becsempésztem neked szerintem jaguárbőr csizmája lesz. – kuncogtam, közben pedig elkezdtem kipakolni a táskából. A halomnyi könyvet az asztalra tettem – Ezt itt melegen ajánlom – lapogattam meg az öreg lényhatározószerűséget.
Kiborítottam a zacsikat a földre, mennyi nasi, mennyi bizony! Mellé borultak a rágókák is, amire nyilvánvalóan furán tekintett, nem kellett látnom az arcát ahhoz hogy tudjam.
- Hidd el, jól fog még jönni. – vigyorogtam fel rá a földről. – Na de elég is belőlem… Mesélj magadról! – kértem még mindig guggolva. Érdekel milyen élete lehetett ezelőtt. Még a jaguárom is félredöntött fejjel várta a mesét, bár tudtam, néha szólongatja a tigrist hátha tudna vele játszani, azért csak rászóltam időnként, nehogy gubancot csináljon nekem…
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
24
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 19th Augusztus 2017, 21:56


Mr. Kandúr


Túl vagyok már azon, hogy azt mondogassam magamnak, hogy ez csak egy rossz álom. Pedig az első két nap ezzel telt, hogy próbáltam magamat meggyőzni arról, vagy inkább megnyugtatni, hogy hamarosan felkelek, és otthon találom magam. Vagy ne adj isten egy kórházban és közlik velem, hogy három napot átaludtam, oké... ki tudnék vele békülni. De nem, ez nem álom, ébren vagyok és minden ami történik az maga a valóság.
Nincs sok kapcsolatom itt senkivel, általában aki bejön két szónál többet nem vált velem és azonnal kisétál, gyanakodva méregetnek és úgy tűnik, hogy nem szívesen vannak a közelemben. Vagy éppen a vámpír látogat meg, ami mindig felkavaró és eléggé vegyes érzelmeket vált ki belőlem.
Ezzel szemben a barátságosan megjelenő és óvatosan belépő férfi mintha pont azért jönne, hogy társalogjon velem. Nem mondom, hogy nem találom gyanúsnak a dolgot. Némán figyelem, ahogyan betoppan, a karjaimat összefonom magam előtt, tudat alatti elzárkózás. Igen tudom... csak éppen nem tűnik fel a testbeszédem, vagy éppen nem érdekel. Sokkal jobban lefoglal, hogy a férfit tartsam szemmel aki otthonosan mozog abba a helyiségbe, ami elvileg az enyém. Mármint eddig az én kis birodalmam volt, amiből mindenki futott ki, kivéve persze a vámpírt. Lehet a kisugárzásomat észlelték, hogy kissé barátságtalan a fehér cicus bennem.
Csak hallgatom némán ahogyan beszél és beszél és beszél... csak pislogok, próbálom feldolgozni a sok információt amivel hirtelen eláraszt. Nem tudom mi zajlik a házban, hogy mi a hierarchia, hogyan működnek a dolgok. Éppen azért csak a beszélgetésfoszlányokból az elejtett mondatólból tudok tájékozódni és össze rakni a kockákat. Lányok... vajon kiket hív ő lányoknak? Valakiket akiknek szintén nincs túl nagy mozgásterük, ellentétben vele aki már a városba is kimehet. Bár ahogyan kiveszem a szavaiból ez eddig nem így volt, most még is... persze férfi, milyen hím soviniszta ez az egész...
Kitágulnak a szemeim és egyben a pupilláim is, ahogyan a kis kütyüre ráfókuszálnak. Mi van? Ez valami csapda vagy csak ő ennyire vakmerő? Komolyan megbízik egy idegenben?
Kinyúlok a telefonért és elveszem, lenézek a kis ketyerére... ki nem mehetek, elraboltak, nincs még a szobán kívüliekkel sem kapcsolatom és most a kezembe nyom egy telefont?! Egy telefont amiről hívhatom a rendőrséget... nem tudom hol vagyok, de lehet ki tudnák deríteni. Egy kúriában az biztos, és a kertvárosban keresnének így először. Lehet ott vagyok, de leírást tudnék adni Alasarról vagy erről a macskáról aki itt áll előttem. Felnézek... sípol a fülem, csak nézem, ahogyan pakol ki a táskából és közben persze jár a szája, mond valamit. Pislogok, próbálok koncentrálni a szavaira. Csak néz rám kíváncsian és nekem fogalmam sincsen, hogy mit kérdezett a kis műanyag ketyere szinte égeti a tenyeremet.
- Mi van ha felhívom a rendőrséget róla? Vagy ha elmondom otthon, hogy elraboltak? Biztosan keresnek már...- Szinte megkérdezem tőle, hogy lehet ilyen felelőtlen, hogy a kezembe nyomja ezt a mobilt. Mókás nem? Nem hiszem, hogy meg merném tenni, nem vinném más bőrét válságra azért mert én szabadulni szeretnék. Ismerem már annyira a vámpírt, hogy tudjam nem járna jól. Ha rám találna én se... már ha rám találna. De ez a kedves, nyílt tekintetű figura itt előttem semmiképpen sem.
- Nem fogok senkit megnyugtatni arról, hogy semmi bajom,
hogy jól vagyok, hogy önszántamból töltök el valahol időt, hogy magamtól hagyom ki az egyetemen a záróvizsgákat. Nem... keressenek csak, hátha megtalálnak.
- Mondom ezzel vissza nyújtom neki a telefonomat. Nem fogok lemondani az esélyről, hogy megtalálnak. Lehet, hogy nem sodrok mást veszélybe, de nem teszem önként a fejemet a bitófába se. Nem fogom azt hazudni a szüleimnek, hogy minden rendben. Mire rájönnének, hogy nincs lehet addigra már késő. Nem akarom, hogy késő legyen.
Lenézek az édességekre, meg a rágókára... csak most jövök rá,hogy mi van a földön.
- Nem értem... miért vagy itt? Ki vagy te itt, hogy rád bízzák,
hogy vigyázz rám? Ami valljuk be hülyeség, mert innen nem mozdulhatok ki és az egyetlen személytől nyilván valóan tartasz akitől meg kéne védeni.
Eddig annyit találkoztam macskákkal, hogy bejöttek és futottak is ki, te meg hozol édességet, telefont meg könyvet... még is mit akarsz ezzel elérni?
- Szerintem jogos a gyanakvásom, nem igen kaptam eddig semmi pozitívat az itt élőktől, mindenki akart valamit ha esetleg kedvesebb volt. Szóval igen... furcsának találom ezt az egészet.
Vissza az elejére Go down
Damien Tecuaneztli
vérjaguár

avatar

. :

"I'm preying on you tonight; Hunt you down eat you alive" - My job is to breed
Posztok :
13
Kor :
49
Lakhely :
New Orleans - Kandúrbarlang
Foglalkozás :
"Tetlan nenenqui" - Férfiszolga, emellett főállású házimacska
. :

"I'm just a sucker for pain"


"Ne akkor félj ha morgást hallasz... Akkor félj ha már nem."

Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 13th Szeptember 2017, 12:56





Kistigris


Láttam ahogy gondolkozik a telefonnal a kezében, és szinte teljesen biztos voltam abban is, mi lesz az első kérdése. Lehet hogy előtört belőle a tigris de még mindig teljesen emberként gondolkozik, nem ő az első akit látok, ez nem tigris-különlegesség. Elkezdte sorolni a lehetőségeket én meg csak szélesen vigyorogva ültem a földön. 
- Mindketten tudjuk hogy nem tennéd meg... Egyrészt nem tudod konkrétan hol vagyunk. Másfelől ide a rendőröknél jóval nagyobb erőre lenne szükség ha innen ki akarnának téged mozdítani. Szerintem csak Alasar maga elbánna jó részükkel, ha elég gyors vagyok talán elhappolhatok párat előle. - kuncogtam. Mmm, tényleg vadásznom kéne, nagyon hiányzik a futás. Aztán a szemeibe néztem - A családodnak meg végképp nem mondanád el, mert szerintem titkon te is tudod hogy így sokkal nagyobb biztonságban vannak. Őszintén. Ráadásul amint elkezdenél vérmacskákkal meg vámpírokkal dobálózni, nem a rendőrök jönnének érted hanem egy esetkocsi ami első úttal a pszichiátriára vinne. - vontam fel a szemöldököm miközben mosoly bujkált a szám sarkában. Szép próbálkozás, elismerem, gyorsan vág az esze. Végül visszanyújtotta a telefont, de csak megráztam a fejem miközben elvettem tőle az eszközt. 
- Én a helyedben inkább remélném hogy feladják, és nem találnak meg. - néztem rá szomorú, már-már kiskutyaszemekkel - Hidd el. Te épen kerülnél ki belőle, de ők...? Nem tudod a megszokott rendben folytatni az életed innentől, legalábbis még jó ideig nem. Addig nem amíg a tigrised bármikor feltörhet. Tudom hogy erős személyiséged van, de mindig van egy határ. Nálam is van pedig én kicsi korom óta együtt élek a jaguárral.. - vontam vállat. A jaguár alig érezhetően mocorogni kezdett, szinte helyeselve hogy bizony, sose bízzam el magam mert ő igenis pofátlan módon előtör ha úgy akarja. Közben a lány azért kiszúrta végre hogy mennyi biszbaszt becsempésztem neki, és egyből gyanakodni kezdett. Nem sértődtem meg rajta, miért is tenném, nagyon jól tudom hogy a legtöbben épp csak az orrukat dugják be az ajtón, egy ember jön be hosszabb távra ő pedig nem épp a kedvességéről híres... 
- Ha azt mondom, barátkozni, úgysem hiszed el. - mondtam miközben felvettem egy csokiszeletet, kibontottam, és haraptam belőle. Miután lenyeltem a falatot, felnéztem rá - Jelenleg én vagyok a legjobb esélyed arra hogy Alasar esetleg kicsit kevesebb időt töltsön veled. Én vagyok az itteni macskák... Mentora? Talán ez a jó szó. A vezér nem én vagyok, de a macskák közül nekem van a legtöbb bejárásom, legalábbis nem olyan régóta. Van tapasztalatom a fiatalok terén, és Alasarral ellentétben én meg tudom érteni a macska oldalad is, amit ő sosem fog úgy érezni mint mi. Megkért hogy segítsek neked beilleszkedni. Illetve ő nem így mondta, de azt se mondta hogy adjak neked telefont. - vigyorodtam el kajánul, aztán egy újabbat haraptam a csokiból. Basszus, de rég ettem már ilyesmit! Esküszöm hiányzott, pedig amúgy se voltam nagy édességzabáló. Hiába, amit elvesznek az embertől az akkor is hiányzik ha előtte sose foglalkoztál vele... 
- Egy szó mint száz, te sem leszel ide örökre bezárva. Nem, valóban - emeltem fel a kezem mielőtt akár rácáfolhatott volna- Tudom hogy jelenleg szarul néz ki a helyzet, de megköveteli, én is így kezdtem. Olyan mint egy karantén amiben muszáj részt venned ha az új helyre lépsz. Átmeneti. Ha gyorsabban haladunk, megtanulsz együtt élni a tigrissel, és megbizonyosodhatunk róla hogy nem jelentesz veszélyt a világra, akkor te is szabad kijárást kaphatsz. Kísérővel persze, de ez én volnék. - kacsintottam rá cinkos mosollyal. Odakint én felelek a lányokért és isten ments hogy még ott is bezárva érezzék magukat! - Ezért vagyok itt. Segíteni. Minél hamarabb sikerül elfogadnod az új helyzetet annál könnyebben térhetsz vissza. Sosem lesz az életed a régi, ugyanazt a macerát végig kell szenvedned mint a legtöbb beharapottnak, nektek nem volt alakváltó családotok akik felkészítettek volna erre... - Azt hiszem itt majd szükség lesz jelmagyarázatra - Én úgy születtem hogy tudtam mi vár rám, de te most csöppentél bele valamibe amit addig bedrogozott sámánok meg bohócok meséjének hittél, rémtörténeteknek, túlzásoknak. Pedig ez az egész valóság. Onnantól kezdve hogy tigrissé váltál, potenciális áldozata vagy más vámpírcsaládoknak, a vadászoknak, de szerintem még a farkasoknak is, elvégre egy tigrissel jól sakkban lehet tartani a vámpírokat. - Egy pillanatra megálltam, de végül bedobtam a kártyát. Ha tisztában van vele hogy mennyire értékes, talán hamarabb sikerül kicsit letörnie Alasar szarvát. Hiába a mesterem, nem fogom hagyni hogy kiverje belőle a szart is csak mert nála az az effektív idomítási módszer.... -  Nagyon értékes vagy Alasar számára, egy titok amit meg kell őriznie és védenie, ezért ennyire elrugaszkodott veled szemben. Alasar nagyon öreg, számára az emberek nem többek eldobható játékoknál, az érzelmeket teljesen más szinten értelmezi és dolgozza fel. Nem azt mondom hogy teljesen békélj meg azzal ahogy van, de meg kell tanulni a helyén kezelni, és ha a helyzet úgy adja, igenis be kell neki hódolni mert volt szerencsém látni mit tesz azzal a szerencsétlen barommal aki nyíltan fel akar lépni ellene... - arcom kissé fájdalmasba torzult ahogy eszembe ötlött a kép. Véletlen láttam meg, igaz, haladtam is tovább mert nem akartam benne részt venni, mégis... Juj. Tudom élvezni a fájdalmat de arra esélyem se lett volna. Megráztam a fejem hogy elhessegessem a gondolatot. Már ígyis épp elég információt és tippet adtam neki, szóval úgy döntöttem most nála lesz a labda: - Ha érdekel valami, kíváncsi vagy valamire, kérdezz nyugodtan, ha tudok rá választ adni, megkapod. - mondtam, és újabb falatot haraptam a csokiból. Még két harapás és elfogy, nemáár. 
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
24
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 14th Szeptember 2017, 23:18


Mr. Kandúr


Nehezemre esne nem gyanakodni rá, így hát meg sem próbálok úgy tenni, mint aki feltétlenül bízik az első belépő, kedvesebb emberben. Aki ráadásul fogja és belenyom a kezembe egy telefont. Honnan tudjam, hogy ez nem valami csapda? Valami bizarr próba aminek a végét megszívom? Hiszen nem ismerem, viszont azzal már tisztában vagyok, hogy Alasat enyhén szólva is elmebeteg, szóval nem hiszem, hogy túl messze állna tőle az ilyesmi. Így hát felteszek neki két kérdést, melyek láthatóan nem igazán lepik meg.
- És még is honnan tudod, hogy nem tudják? Mármint, még én sem tudom... lehet, hogy mindennel tisztában vannak, csak éppen nem akartak beavatni.- Igen, eléggé sokat gondolkoztam ezen, Alasar a címüket akarta, amit természetesen nem kapott meg... persze nincs kétségem afelől, hogy kiderítette hol laknak, elvégre onnantól, hogy tudja a vezeték nevem, nem igen van nehéz dolga. Mármint külön figyeltem, hogy ne áruljam el neki, de biztosan elszóltam már magamat másban. Szóval ő is azt gondolja, hogy akár bennük is lehet tigris vér, mint bennem. Nyilván nem tájékoztatott a fejleményekről, de szeretem magamban azt hinni, hogy azért mert egyenlőre nincsenek semmilyen fejlemények, és nem talált rá a családomra.
Élesen szívom be a levegőt, ahogyan tovább magyaráz, és önkéntelen is morranás tör fel az ajkaim közül, amin én magam lepődöm meg a legjobban, de igyekszem nem lelepleződni és inkább belekapaszkodok a hirtelen támadt indulataimba. Még is mióta vagyok én ilyen ingerlékeny?
- Még is honnan tudod, hogy milyen a személyiségem? Ne beszélj úgy mintha bármit is tudnál rólam, mert nem tudsz.- Alapból kedvesebb ember vagyok, sőt kifejezetten csendes, néhány csípős megjegyzéssel, de semmiképpen sem agresszív...
Elfordulok egy pillanatra és veszek egy mély lélegzetet felülvizsgálva a viselkedésem jogosságát és meg kell, hogy állapítsam eléggé túlzásba sikerült esnem. Érzem, ahogyan agresszíven mozdul bennem valami, idegesen csapkod egy farok, és a hozzá tartozó test csak arra vár, hogy okot kapjon az elrugaszkodásra. Még egy mély levegő és megmasszírozom az orrnyergemet.
- Tudnám a megszokott rendben folytatni, vagy legalábbis mind a ketten tisztában vagyunk azzal, hogy nem az ez irányú beszámíthatatlanságom az oka annak, hogy be vagyok ide zárva.- Fordulok vissza jelentősen kedvesebb hangnemet megütve, mint az imént. Na igen, sokkal inkább azért vagyok itt mert Alasar nem bízik abban, hogyha elenged akkor nem tűnök el. Vagy árulom el ha már itt tartunk, habár nem tudom, hogy azt kinek tehetném meg. Mert mint szó volt róla, a rendőrség aligha hatékony egy ősöreg vámpírral szemben. Figyelem, ahogyan nekikezd a csokoládé bontogatásnak, majd beleharap az édességbe, egy pillanatra eltereli ezzel az egyszerű mozdulatsorral a figyelmemet...nem értem magam.
Hallgatom, ahogyan beszél, és kifejezetten meggyőző, meg kell hagyni. Nyilván azért foglalkozik ő az "újakkal" és ezért is lett beküldve ide, sokkal inkább diplomatikus, és már ha az erőszak csak részlegesen működik nálam, talán az észérvekkel meggyőzhető vagyok. Legalábbis van bennem egy hang, mely képtelen bízni az előttem ücsörgőben és folyamatosan keresi a hibákat a jelenlétében, a szavaiban, a mozdulataiban.
- Ne akarj meggyőzni arról, hogy egy időzített bomba vagyok és csupán ez az oka annak, hogy be vagyok ide zárva.- Válaszolom neki, elvégre Alasar is egy ilyen mesével próbálkozott először. Persze nem azt mondom tudom, hogy közveszélyes vagyok, de lehet még önmagamra is... ettől függetlenül Alasar nem az a jó tét lélek akit annyira érdekel mások sorsa, elvégre rögtön az első estémen fogta és itt hagyott egy vérző karú lánnyal, azzal gondolattal, hogy álljam meg, hogy darabokra tépjem ha tudom...
Gyanakvásomtól függetlenül érdekesnek találom a szavait, és persze nála talán annyira nem is kell megválogatnom a kérdéseimet, Alasar esetében vagy kapok választ vagy nem, sőt ha rosszul vagy rosszat kérdezek akkor még fel is húzza magát, azt hiszem ettől most nem kell félnem.
- A beharapott az akit megharap egy vérállat és ő maga is az lesz?- Vonom fel a szemöldökömet egy pillanatra abbahagyva a gyanakvó tagadást. - Sakkban? Még is hogyan? Alasar is említette, hogy különleges vagyok, de ez pontosan mit jelent?- Egy-két elejtett mondat, néhány információ bele a közepébe, se sosincs semmi elmagyarázva az elejétől a végéig, csupán infó morzsákból tájékozódom, és hát az nem túl sok...
Folytatja, mire ráncba szalad a szemöldököm, mert azért nem gondoltam, hogy ez ennyire lényeges. Mármint említette, hogy különleges vagyok, de még sem vettem ezt ilyen komolyan. Behódolni... ne igen, inkább nem válaszolok, meg szokott történni, amikor már érzem, hogy olyan szinten túlfeszítettem a húrt, hogy bármelyik pillanatban elpattanhat, sőt van, hogy el is pattan. Csak éppen képtelen vagyok magamban tartani a véleményemet, hogyha annyira bosszantóan fennhéjázó, magabiztos, beképzelt és a többi és a többi. Na de, hogy nyíltan, mások előtt szálljak mondjuk szembe vele? Nem tudom... talán már eléggé ismerem ahhoz, hogy ne tegyem... de ki tudja. Azért vannak elképzeléseim, hogy mennyire válhat egy ilyen helyzetben agresszívvá, akaratlanul is nyelek egyet, ahogyan végigfut a hideg a hátamon... nem akarom tudni mennyire...
- Hogy van ez a vámpír -vérmacska dolog? Mármint... Alasar úgy viselkedik, mintha minden macska dolga az lenne, hogy őt szolgálja.
Még is miért? Ez valami vallás? Vagy mi?
- Nehezen tudom az ilyesmit elfogadni tekintve, hogy egy alapvetően demokratikus társadalomban nőttem fel...
Vissza az elejére Go down
Damien Tecuaneztli
vérjaguár

avatar

. :

"I'm preying on you tonight; Hunt you down eat you alive" - My job is to breed
Posztok :
13
Kor :
49
Lakhely :
New Orleans - Kandúrbarlang
Foglalkozás :
"Tetlan nenenqui" - Férfiszolga, emellett főállású házimacska
. :

"I'm just a sucker for pain"


"Ne akkor félj ha morgást hallasz... Akkor félj ha már nem."

Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 26th Szeptember 2017, 21:40





Kistigris


Elgondolkozott, látom az arcán, de örülök neki, kezd meginogni. Előbb-utóbb rájön hogy nem azért jöttem hogy átverjem vagy kicsikarjak belőle valamit, épp ellenkezőleg.
- Megeshet, de nem tartom valószínűnek, az a minimum lett volna hogy beavatnak, hogy elmondják, mire számíts. Egy szülő sem akarhatja hogy a gyermekét felkészületlenül érje az első váltás, ez olyan lenne mintha kiraktak volna a házból mindenfajta felszerelés, anyagiak nélkül hogy akkor mehetsz önállóan élni.. - ráncoltam a szemöldököm. Persze nem lehetetlen, de nem is tartom valószínűnek. Viszont örültem hogy kicsit kizökkentettem, a tigris hallatta hangját amire a jaguárom szinte automatikusan egy hosszabb, mély dorombolással válaszolt. Hiába, nagyon komolyan veszi a feladatát, az ideges nőstényeket meg kell nyugtatni és pont. 
- Valóban nem tudok rólad semmit, de mivel nem változtál rögtön tigrissé úgy hiszem a meglátásom helytálló. A macska felszínre törése után még hónapokig is labilis lehet a dolog, bármeliyk pillanatban alakot válthat akár a legkisebb érzelmi behatásra is, ennek ellenére te úgy hallom egész jól tartod magad. - Figyeltem ahogy elfordul és próbálja lenyugtatni magát. A jaguárom érezte a tigrist, feszült volt és fenyegetve érezte magát. Más körülmények között egy kiadós bunyóval le tudnám nyugtatni, de itt és most nem érzem helytállónak, így csak jelzek a jaguárnak hogy még várjon. Összeismerkedhetnek majd, de még nem most... 
- Hidd el, még korai. Az ami korábban kicsit bökte a csőröd, vagy picit felhúztad magad rajta, most fokozottan jönne ki. Tudom hogy képes vagy magad irányítani, én szoktam hinni a szemeimnek, de nem kockáztathatsz. Viszont valóban igazad van, nem azért vagy ide bezárva. Ha csak az lenne a probléma már rég normális körülmények között segíthetnék neked és nem lennél egyedül itt. - szólaltam meg ismét elővéve a nyugtatós-hangomat. A szüleim mindig azt mondták, megvolt bennem a plusz hogy valaha sámán lehessek, van egy hangom ami rohadtul hipnotikus. Állítólag. Bár tény hogy élesben működött már párszor, a jaguár sokkal jobban érti a dolgát mint az ember. Mi mindent túlgondolkozunk, míg a macskák csak.. tudják. Ahogy beszélek, egy kicsit gyengédebb hangon, alatta alig észrevehetően ott duruzsol a jaguár, hangja szinte dörgölőzik ahhoz akit meg akar békíteni... Hozzáteszem sokszor teljesen tudatomon kívül csinálom, mint most is. 
- Dehogy vagy te időzített bomba. Jól kezeled, csak még nem elég jól. De már emberként is képes vagy károkat okozni másokban akár egy-egy ütéssel, ezért érdemes megelőzni az ilyesmit. - vontam vállat. Örömmel nyugtáztam hogy felkeltettem a figyelmét, elvégre ez volt a célom. Kérdésére csak bólintással válaszoltam. 
- Vérmacska, vérfarkas, a folyamat majdnem ugyanaz, annyi a különbség hogy amíg a vakarcsokra a telihold van hatással addig ránk az újhold. Abban még nem vagyok biztos mitől is vagy annyira különleges, de az tuti hogy jelenleg te vagy az egyetlen élő vértigris akiről tudunk, ez már magában elég különleges dolog. Valószínű hogy rajtad kívül is vannak mások, de őket felkutatni egyesével olyan mint tűt keresni a szénakazalban, még vérjaguárok segítségével is. - magyaráztam. Láttam ahogy egyre inkább megérti a dolgot, pedig még alig mondtam bármit is, az a szemöldökráncolás mindent elárult. Minél hamarabb érti meg a helyzetét annál jobb lesz neki, és ezzel nem csak magamat nyugtatom. Tudom hogy idővel ő is kimozdulhatna, később mint a lányok, de nem maradhat örökké ketrecben és ezt Alasar is kell hogy lássa...
Végül annyi kérdés közül feltett egyet ami nekem már szinte alapvető, jót mosolyogtam rajta. 
- A szó szoros értelmében ez nem minden macskára, csak a jaguárokra vonatkozik, legalábbis a párducok már nehezen szolgálnák őket... Gondolom azt tudod még az emberek történeteiből is hogy a vámpírok vért isznak. A macskák vére valami oknál fogva rendkívül édes nekik, nagyon csábító, igazi csemege, emiatt hatalmas mészárszék alakult ki, az összes vérmacska közül csak a jaguárok maradtak életben, legalábbis ez a biztos. Lehet hogy akad egy-két kósza párduc valahol a nagyvilágban de ez csak puszta feltételezés, az a legvalószínűbb hogy ők is kihaltak, ahogy az összes. Bár a tigrisekről is ezt feltételeztük, és lám. - mutattam rá - A jaguárok behódoltak a vámpíroknak, mi nem harcoltunk a vérünkért. A mi kultúránk mindig közel állt a halálhoz és annak formáihoz, számomra alapvető dolog volt hogy New Orleansba tévedve hűséget fogadtam egy vámpírnak. A vérünk nem nagy ár az életért, és így is vannak akik mentesülnek a feladat alól, mint például a terhes anyák. Nekem csak akkor szükséges vért adnom ha úgy akarom, mert én vagyok az első számú hím. Az én dolgom az itteni nőstények védelmezése, óvása, mind az épület területén, mind azon kívül. Ezen felül segítek a születendő kölykök nevelésében, nemüktől függően. Amíg más hím nem bizonyítja a rátermettségét addig én vagyok az is aki az utódnemzésért felelős. Azért kaptam meg a szabad kijárás lehetőségét mert az egyik jaguárnőstényt sikerült anyává tennem, és mert eddig ügyesen elkerültem a felfordulást. - összegyűrtem a csoki papírját és félreraktam. - A tigrised hogy vélekedik a területén ücsörgő másik macskáról? - kérdeztem rá, mert már nagyon kíváncsi voltam, ő mit érez. Persze közben én is képes vagyok elcsípni egy-két érzelemfoszlányt, de az messze nem ugyanaz, azokat okozhatják a szavaim is. Bár szinte biztosra veszem hogy bosszankodik a drága, a helyében én is ezt tenném. Minden macska territoriális, ez a vérünkben van..
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
24
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 27th Szeptember 2017, 22:32


Mr. Kandúr


Nehezemre esik hinni neki, abban, hogy valóban nem akar semmi rosszat, hogy nem csak egy báb aminek az a feladata, hogy a bizalmamba férkőzzön. És vajon ha megbízok benne akkor mire tud majd rávenni? Az elmúlt időszak, hogy őszinte legyek alapvetően megrengette a bizalmamat a világban és eléggé gyanakvóvá tett.
És valahogy még is hajlamos vagyok hinni neki.
- Lehet, hogy ők sem tudták...-Lehet, hogy ez valami új és ők is olyanok mint én, és most változtak mint én. Talán a hold állása vagy a napé, vagy valamelyik bolygó keresztezi valamelyiket. Fogalmam sincsen... igen, eléggé nehezemre esik elfogadni, hogy a szüleim ilyesmit nem mondanak el nekem. Lehet, hogy csak simán emberek, még az is megfordult a fejemben, hogy örökbe fogadtak, de annyira hasonlítok anyámra, hogy ennek igazán kicsi a valószínűsége. Talán tényleg nagyobb biztonságban vannak, hogyha nem jönnek ide...Ha otthon maradnának és beletörődnének abba, hogy egy ideig nem jövök haza.
A szavai hallatán a tigris bennem felmordul, még engem is meglep a hang amit kiadok magamból, és inkább elfordulok, hogy valamiképpen nyugalmat erőltessek magamra. Csak beszélt és beszélt én meg éreztem, hogy lassan lenyugszik bennem a nagymacska és így én is könnyebben tudom a pulzusomat normalizálni. Kicsit könnyebben megy, mint általában, de ezt fel sem fogom, éppen, hogy csak elér a tudatomig, hogy milyen kellemes, nyugodt orgánuma van. Ha nem kötne le a mondandója talán feltűnne, de így csak megkönnyebbülést jelent, hogy sikerül felülkerekednem a saját érzelmeimen.
Leülök az ablak mellé helyezett kis fotelbe és a térdemre könyökölve dörgölöm meg a halántékomat. Annyi minden van amit még most sem értek, fel sem foghatok. Annak talán egyszerű aki ebben születik, olyannak is könnyebb lehet, akinek vannak emlékei arról, hogy megharapják. De nekem... én egyszer csak azon kaptam magamat, hogy itt vagyok bent, és nem vagyok egyedül már... soha többé.
- Értem, tehát nem tudtok egyenlőre olyanról, mint én...- Remek akkor olyan lehetek Alasarnak, mint másnak egy különleges cicus, amiből csak neki van a fontos barátai körében. Mint egy gyűjtőnek egy olyan holmi amit a többi gyűjtő csak vágy, de még is neki van csak. Más ebben a helyzetben elbízná magát, de én sejtem, hogy ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy én bármit megtehetek. Megölni nem fog, nagy kárt okozni bennem szintén nem, de nincsenek illúzióim arról, hogy vannak egyéb kegyetlen módszerei. Szóval nem árt az óvatosság ez számomra csak annyit jelent, hogy még jobban fog félteni másoktól, mintha "csak" egy cica lennék, és persze még jobban fog attól tartani, hogy meglógok.
Figyelmesen hallgatom amit mondd, és igyekszem nem előítéletesen gondolni erre az egészre. Erre a torz rendszerre mely a demokráciáról híres Amerika közepén létezik. Egy zárt és mint értesülök torz kis közösségben, mintha vissza mentünk volna a középkorban.
- Jézusom... ez iszonyatosan morbid.... és hím soviniszta... Ha jól értem itt vannak ezek a nők ebben a házban bezárva, és te meg össze-vissza közösülsz velük, hogy gyerekeket nemz? És a nőknek ebbe van beleszólása? JÉZUSOM! Remélem ide nem ezért jöttél! - Észre sem veszem és már nem ülök hanem guggolok a fotelben, ugrásra készen a hátamat a támlának feszítve. Minél többet tudok annál jobban felháborít ez az egész. Itt van Alasar, ül a kis torz világa tetején, és embereket vagyis vérjaguárokat tenyészt szó szerint, és a vérüket issza... Hánynom kell... és ha nem zökkentene ki a következő kérdésével akkor lehet el is kezdenék öklendezni a gondolattól.
- Tessék? Nem tudom... mármint... nem értem a kérdést...- Nekem azt tudnom kéne? Vagy éreznem? Felfognom? Igyekszem minél jobban elnyomni magamban a bajszost, hogy ne akarjon furcsa pillanatokban előtörni. És egyenlőre eléggé jól megy, azt hiszem.
Vissza az elejére Go down
Damien Tecuaneztli
vérjaguár

avatar

. :

"I'm preying on you tonight; Hunt you down eat you alive" - My job is to breed
Posztok :
13
Kor :
49
Lakhely :
New Orleans - Kandúrbarlang
Foglalkozás :
"Tetlan nenenqui" - Férfiszolga, emellett főállású házimacska
. :

"I'm just a sucker for pain"


"Ne akkor félj ha morgást hallasz... Akkor félj ha már nem."

Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 24th Október 2017, 23:58





Kistigris


Szerencsére okos, és magától is rájött a problémára.
 Bizony elég valószínű hogy a felmenői közül senki sem valódi tigris, csak látens. Hordozzák a gént, de maguk sosem válnak azzá. Ezt persze biztosan nem lehet megállapítani a megismerésük nélkül, de úgy vélem addig örülnek amíg nem ismerik meg Alasart. 
- Nagyon valószínű hogy ők sem tudták. Sőt, az is, hogy soha nem is lesznek tigrisek,
 soha nem lesz ebben részük. A te esetedben nehéz megmondani mi válthatja ezt ki, alap esetben az érzelmekre fogjuk.. -
ingattam a fejem. Valóban érdekes jelenség, szívesen tanulmányoznám a tigriseket ha találnánk még párat, érdekes hogy most kezdenek el felbukkanni, szinte a semmiből. Miért most? Hogyan? Hogy lehet hogy nem mindenki vált alakot a tigrisséget hordozók közül? Annyi kérdés, és oly kevés válasz... 
Figyeltem ahogy megnyugszik, majd leül az ablak mellé. Van fogalmam róla, mégis nehéz elképzelnem milyen lehet ez most neki. Nem lehet könnyű. Egyik pillanatról a másikra felrúgják a teljes világszemléleted és te semmit sem tehetsz ellene. Mintha csak egy háború robbanna ki a fejed fölött. Én ebbe születtem, nekem könnyű. 
Szerencsére odafigyelt arra amit mondtam, és láttam, megérti a helyzet komolyságát.
 Máshol kiváltságokkal járna hogy ő egyedi, ultimátumokat adhatna, de ez sajna nem az a hely. Alasar nem az a fajta ember. Főleg mert nem ember. Ennyi idő után vajmi kevéssé lehet bárkit is embernek nevezni... 
A következő felszólalásánál felnevettem. 
- Azért ennyire nem rossz a helyzet, nem mászok nőről-nőre ha erre próbálsz kilyukadni.
 Vannak jaguárok akik nem akarnak, nem tudnak szaporodni mert harapásfüggők, és a vérszívás árthat a születendő kölyöknek, így a kettő kiüti egymást. Mind elfogadták hogy ez így van, és nem is nagyon tehetünk másképp. Ezekkel a feltételekkel hódoltunk be a vámpíroknak. Fent kell tartanunk a jaguárpopulációt. Természetesen figyelemmel követem a vérfertőzés lehetőségeit is, Alasarnak köszönhetően kapcsolatban állok más vámpírok jaguárjaival is, és adott esetben falkatagokat cserélgetünk hogy megőrizzük a vérvonalak tisztaságát. Tudom hogy barbárnak tűnhet, de ennek kell megfelelnünk.
 -
mosolyodtam el, nem takargatott keserűséggel a hangomban. Én se örülök hogy szolgaként kell élnem, valóságos tenyészkandúrként, de amíg ez a legjobb esélyünk a túlélésre senki nem sír rajta, mert jól vagyunk tartva. - A lányok tisztában vannak vele hogy potenciális prédák odakint, a jaguárnőstények értékesek és egy-egy vámpír gyenge pontjai. Bár kevesebb a hím, mi erősebbek vagyunk és meg tudjuk magunkat és a családunkat védeni, ők mára szinte csak szobacicák. Bennük van az ösztön, de nem tanulták rendesen a harcot. Igyekszek tanítani nekik ezt-azt, de alapvetően az én dolgom hogy megvédjem őket a veszélyektől. És ne aggódj, nem ezért vagyok itt, Alasar meg is ölne vagy még rosszabb... - kuncogtam fel. Ha velünk fog élni jó ha megismeri a teljes életmódunkat, de legfőképp meg kell mutatnom neki a jó oldalát is,
 mert nem tudom Alasar hogy reagálna ha belekötne később... 
Kérdésemre kérdéssel válaszolt, amin nem lepődtem meg annyira, sok "újszülött" nyomja el magában az állatot, ez gyakori hiba. 
- Érzed a macskát magadban, és van fogalmad róla, mit érez. Minél jobb a kapcsolatotok annál jobban. Az enyém például nagyon kíváncsi a tigrisre, és szívesen játszana vele,
 de tudja hogy itt ő az idegen ezért nem erőlködik annyira. Persze így is jócskán visszafogom mert elég önfejű és akaratos, de végülis macska, nem hibáztatom érte.
 -
nevettem fel. A jaguárom megunta a sértegetést és duzzogva, morcosan felmordult a torkomon keresztül. - Látod? Erről beszélek. Önfejű. - mondtam ismét szélesen vigyorogva - Próbáld meg nem elzárni magad előle. Félsz tőle? A tigristől. Tudom hogy idegen és furcsa, de fontos hogy ne félj tőle. Már ő is a részed. Közeledj hozzá. Ha véletlen kiszalad és alakot váltasz, nem kell félned, bírok vele. Remélhetőleg erre nem kerül sor. Érintsd meg a... jelenlétét. Fogd fel az érzelmeit, mit él át most épp, mit akar.
Eleinte kicsit darabos lesz, de nagyjából tudni fogod. -
magyaráztam miközben előretámaszkodtam a térdeimre. Érdekes erről külsősöknek beszélni, sokszor megmagyarázhatatlannak tűnik. Egy másik jelenlét, egy másik személyiség van benned... Normál esetben ezért a pszichiátriára küldenek.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
24
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve: 22nd November 2017, 18:59


Mr. Kandúr


Elgondolkozva csóválom meg a fejemet, nem ... én amikor átváltoztam egy cseppet sem voltam zaklatott. Már amennyire emlékszem csak sétáltam hazafelé, és egyszer csak elkezdtem rosszul lenni, akkor persze már zaklatott lettem hiszen egyedül egy kihalt utcán, éjszaka annyira nem vicces mondjuk elájulni. És hát mint a későbbiekben kiderült, nem is lett az... más kérdés, hogy nem azért mert egy sötét utcán történt, éjszaka. Hanem azért mert utána elhagytam azt az utcát és szembe kerültem egy vámpírral. Igen, azt hiszem, hogy most már ki tudom mondani és el tudom fogadni. De jó pár napba beletellett.
- Nem volt semmi ilyesmi.- Vonom meg a vállaimat könnyedén. Persze remélem, hogy kiderült majd egyszer, hogy még is hogyan történhetett mindez, de jelenleg azt hiszem, hogy vannak nagyobb problémáim is, mint a miértekkel foglalkozni. Ezt meghagyom nekik. Akiknek fontos, hogy vajon van-e még olyan, mint én.
- Harapásfüggők?-Kerekednek el a szemeim, mert még életemben nem hallottam ezt a kifejezést. Mármint ha kutyák esetében mondanánk akkor azt hihetném, hogy egy olyan állat, ami rákapott a vér ízére és ezért lépten-nyomon beleharap valakibe, és széttépi. Na de ebben az esetben. Mi van?
- Ez nem barbárnak tűnhet! Ez istentelenül barbár!- Csattanok fel hirtelen, és kezeimmel a kereszthez nyúlnék ami amióta az eszemet tudom a nyakamban lóg, de most már természetesen nem, ugyanis Alasar elvette... vagy elhagytam, nem tudom, nem mertem megkérdezni. Lassan vissza ereszkedek a fotelbe, valamiért hiszek abban, hogy nem azért jött, hogy velem is összefeküdjön. Elvégre nem tartozunk egy fajba, szóval a fajfenntartás, mint olyan nem lehet opció a mi esetünkben. Hacsak nem kattannak rá a vámpírok arra, hogy hibrideket gyártsanak, ahogyan az emberek... egyszer láttam egy képet egy oroszlán-tigris keverésről, ami alig élt pár évet, és csak mesterséges úton jöhetett létre, hiszen egy oroszlánnak vagy egy tigrisnek eszébe se jutna, hogy egy másik faj egyedével fajtalankodjon.
Felvonom a szemöldökömet a magyarázatát hallva a visszakérdezésemre, eléggé különös számomra, ahogyan a macskáról beszél amivé átváltozik. Nehezemre esik elfogadni a gondolatot, hogy ott bent valakinek önálló gondolatai, ötletei vannak... egy saját személyisége, ez eléggé tudathasadásos.
Ahogyan felmordul, megrándulok érzem, ahogyan az összes szőr égnek áll a hátamon és valami ugrásra készen megfeszül bennem. Mintha várná, hogy a másik mikor akarja megtámadni, bántani. Félelme belém is átkúszik, mert nem tudjuk, hogy mit várhatunk a másiktól, nem ismerjük... sosem találkoztunk még hosszabban más macskákkal, és éppen ezért ez bizonytalanná tesz minket, őt...engem... mindegy.
Összevonom a szemöldökömet és egy pár pillanatig csak meredek rá azon morfondírozva, hogy képes vagyok-e ezt az egészet komolyan felfogni anélkül, hogy totálisan őrültnek érezném magamat tőle. Végül veszek egy mély lélegzetet és behunyom a szemeimet, mintha az bármiben is segítene. Ha őszinte akarok lenni igen, nagyon is félek a macskától, legutóbb majdnem széttépett egy embert. És ha igaz az amit Alasar mondd akkor bizony nem ez volt az első. Nehézkesen veszem rá magamat arra, hogy a bennem eddig felépített falat, ami megvédett attól, hogy ő kerekedjen felém lebontsam. Meg volt a kontroll, meg volt, hogy mivel érhetem el, hogy bent maradjon, és most ezt engedjem el? Hát jó...
Hogy mit is érez? Az előbb éreztem... halványan, olyankor kerekedik felül, én meg pánikszerűen fojtom el. Talán ezért van, hogy abban a pillanatban, hogy egy pillanatra is elengedem a folyamatos kontrollt özönvízszerűen áraszt el a tigris lénye abban a pillanatban, energia folyamként sisteregve végig a bensőmön. Levegő után kapok, fél... örül... érzem, hogy a bensőmhöz törleszkedik, hogy legszívesebben kitörne... és ettől én meg pánikba esek. Felpattannak a szemeim és azonnal próbálom magamban elnyomni újra... nem akarok átváltozni. Olyankor nincs kontroll, nincs semmibe beleszólásom, csak úgy vagyok, mint egy külső szemlélő... nem hallgat rám...
Vissza az elejére Go down
Sponsored content



Tárgy neve: Re: Cat & és a kandúr ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Cat & és a kandúr
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: privát részleg-
Ugrás: