Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
2nd Április 2018, 16:54
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
21st Március 2018, 22:35
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Caius & Jaena

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Moon Jaena
ember

avatar

. :

Posztok :
8
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Eladó egy divatboltban
. :


Tárgy neve: Caius & Jaena ; Elküldve: 2nd Április 2017, 11:57



Caius & Jaena


Do Yun elhozott a rezidenciájára, de mint kiderült, sürgős dolga akadt, így nem tud visszahozni a városba. Megértő vagyok, de ebben az esetben kicsit félek. Fogalmam sincs, hogyan lehet kikeveredni innen, továbbá a városig még van néhány kilométer vadoni séta. Az épületet sikerül elhagynom, igaz a sötétség megnehezíti a tájékozódásomat, de hálát adhatok az égnek, hogy nem esek könnyen kétségbe és kitartó vagyok. Kilépek az ösvényre és csodálkozok, hogy eddig még nem látott meg senki, vagy egyszerűen nem akartak rólam tudomást venni. Maga az ösvény alig látható, csupán a mező kitaposott sávja és a távolban a fák közt megbújó nagyobb hézag jelzi, hogy merre kell mennie azoknak, akik erre a helyre tévednek. Feltéve, ha van menekülési lehetőségük. Néhány lépés után felismerem, hogy magassarkúban nem fog sikerülni végigmásznom itten lábtörés nélkül, így megállok és vállalva a következményeket, leveszem a topánkámat. Nem baj, ha koszos lesz a lábam.
Az az igazság, hogy félek. Nem szeretek egyedül járkálni éjszaka még a városban sem, nem hogy egy erdő közepén, hogy tudom, a vámpírok minduntalan sürögnek-forognak a környéken. Mégsem tudok mást tenni, haza kell jutnom. Nesztelenül igyekszek végighaladni a mezőn, megbújok a hosszú fűben és imádkozok, hogy ne lépjek semmi szúrós növényre, vagy állatra. Mint egy bálról jött hercegnő, úgy érzem magam. A hosszú ruhám, melyet a tánchoz vettem fel, ékszerek, tökéletes smink, amit a vérszívás után újracsináltam… nem! Bűnösnek érzem magam. Minden egyes alkalom után megfogadom magamnak, hogy nem fogok többet találkozni a vámpírral, nem engedem többé neki, hogy megharapjon és elcsábítson.
Az erdőbe érek, ahol az út kiszélesedik és kavicsossá válik. Nagyon fáznak lábaim a harmatos fűszálaktól és erre még rájön az éles kavicsos szúró-nyomó fájdalom. Időnként felszisszenek, amíg úgy nem döntök, hogy jobb felvenni a magassarkút. Tudok benne annyira jól közlekedni, hogy egy kavicsos sétánnyal elbánjak. A halk kopogást próbálom minél jobban elfojtani, közepes tempóban sietek a város felé, de egy rossz lépés és máris eltévedhetek. Az én szemeim nem annyira jók az éjszakában, mint az éjjeli teremtéseké. Hol feltámad a szél, megkocogtatja a faleveleket és belekap a hajamba, ilyenkor többnyire összerázkódom és reménykedek, hogy ne vigye tova az illatomat a levegő, míg nem újból lecsillapodik és ismételten teljes csend lepi el az erdőt. Lélegzetemet kordában tartom, szívem viszont egyre erősebben dobog. Legyünk már otthon, a meleg puha ágyikóban! Rettenetesen félek.

Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 2nd Április 2017, 14:01



Moon Jane







Nem volt kedvem otthon tölteni a napomat, ez alatt gondolok a fényes nappalra inkább kint voltam és a várost jártam. Különös módon mostanában nagyon elevennek érzem magam, nem a szó szoros értelmében, de van egy kis élet kedvem. Az utóbbi száz évben eléggé magányosan éltem, ez a bál amin részt vettem rá ébresztett arra, hogy nem úgy kell töltenem az éveimet, hogy begubózom a lakásomba és vezetem a nemzetségem. Szeretném ismét azokat az időket elő hozni, mint akkoriban a Róma fénykorában amikor igazán „éltem”. Mivel a nappalt kint töltöttem a városban ezért nem táplálkoztam az otthoni két lányból, akik ezt a célt szokták kiszolgálni. Most valami friss húsra vágytam, nem mintha az otthoni „kaját” meg tudnám unni, közel sem a vér az megunhatatlan számomra, származzék az bárhonnan is. Szóval elindultam vadászni, nem akartam most a belvárosban áldozatot keresni magamnak, most valami izgatóbbra vágytam. Szóval elhagytam a várost a táplálék szerzés érdekében. Bőven van még erőm szóval nem kell az miatt aggódnom, hogy el hagy az erőm vagy ehhez hasonló dolgok. Itt kint az erdőben veszélyesebb a vámpíroknak mert soha sem lehet tudni mikor botlanak egy vérfarkasba. A közeli erdők tele vannak, ha helyesek az információim, velük. De mit is árthatna nekem egy vérfarkas? Talán még egy egész falka is kevés volna hozzá, nem vagyok egy közönséges vámpír. Az erdőben voltam, ott egy nagy szikla volt föl is másztam rá, egészen a tetejére onnan messzire el lehet látni. Az alattam elterülő helyet tüzetesen át tudom vizsgálni. Szokásos öltözetemben volta, egy szürke öltönyben jobban szeretem ezt a fajta ruházatot mind azt amit a halandók hordanak hétköznapokon. Egyszer csak a szikláról megpillantok valamit egy kis fehér foltot, persze ezt emberi szemmel sohasem vehettem volna észre, de kihasználva azt a dolgot, hogy egy vámpír vagyok és nem is hétköznapi nagyon messzire és jól el látok. Egy emberi alakot láttam ott, nem tudtam megállapítani milyen fajt képviselhet, nem fáj a fogam a vérfarkas vérre, ezért jó volna ki deríteni kivel állok szemben, mielőtt vérét venném. Annyi biztos egy nő az, a hosszú haja és öltözködése alapján annak tudnám be. Közelebb megyek egészen nesztelenül, nem akarom egyelőre fel fedni magam amíg meg nem tudom kivel van dolgom. Sok elő jel van az ami elárulja azt kivel van dolgom. Vannak részletek amik árulkodóak. Ahogyan közelebb érek az jövőbeli áldozatomhoz, valóban egy nő az. Szívdobogása nagyon heves és erőteljes, akkor lehet hallani így dobogni a szívet amikor fél, vagy éppen izgalomban van. Bár elnézve egyedül bolyong itt az erdőhöz közel nem hinném, hogy nagyon izgatott állapotban lenne. Még egy kis megfigyelést tartok, most meg leveszi a cipőjét, és a kezében viszi tovább, eléggé esetlenül mozog ezzel kizárva azt hogy vérfarkas lenne, egy vérfarkasnak az erdő az otthona. Nagyon letűnik az hogy a nő az erdőt nem tartja az otthonának, nem oda való, biztosan a meleg városi kényelemhez szokott. Ahogyan át halad egy részen vissza is veszi a cipőjét. Érdekesnek tűnik a jenlegi helyzet, csak az a kérdés, hogy most mit tegyek? Lesből támadjak rá és gyorsan a torkánnak ugorjak, vagy éppen oda menjek hozza és egy kicsit elbeszélgessek vele majd át kergessem a fél erdőn amíg el kapom? Hmm az utóbbi izgalmasabbnak tűnik, hang nélkül oda „suhanok” a nő háta mögé talán egy fél lépés van köztünk, lehet meg fogja érezni itt vagyok. Nem kell ahhoz szuper képesség, ha valaki a közelünkben valami különleges érzés fogjon el.
-Szép estétét- köszöntem neki, most biztosan a frászt hoztam rá, ki ne ijedne meg amikor az sötét erdőben halad és hirtelen egy hang szólal meg a háta mögül? Akit eddig észre sem vett. Egészen jó szórakozásnak indul a dolog, remélem az is lesz, nem láttam még az arcát, bár amúgy se hinném ismerném. Nincsenek halandó ismerőseim, akiket ismerhetek azok már vagy öregek vagy már az agyagosban ( temetői földben) pihennek. Megvárom amíg megfordul, ha megteszi de gondolom meg kell fordulni meg nézze honnan is ered a számára még ismeretlen hang forrás, vagy akár rögtön futásnak is ered, de ezt kétlem.
-Eltévedt talán?- kérdeztem tőle, bájos kedves hangom most félre tettem rideg természetem, most szerepet játszom, vadászom. Nem kell most önmagam adjam, hiszen nem lesz akinek tovább adja a dolgot, vagy el fogom „bájolni” hogy ne emlékezzen semmire, vagy talán még életét is veszem eléggé éhes vagyok ezt meg kell hagyni. A napon járás igen csak megdolgoztatja a képességem amivel a napon tudok járni. Igaz nem vagyok vér farkas, hogy az üldözött vadra hajtsak, csak hát nem tehetek róla sokkal izgalmasabb az amikor menekül az áldozat és nem csak várja a végzetét. Amikor a vére megtelik adrenalinnal és testében a szív oly hevesen ver, hogy majd ki ugrik onnan na ez az amit el szeretnék érni. Sejtésem szerint már most fél.. már retteg, de nem tőlem. Még nem.
Vissza az elejére Go down
Moon Jaena
ember

avatar

. :

Posztok :
8
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Eladó egy divatboltban
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 2nd Április 2017, 23:34



Caius & Jaena


Átkozhatom magamban a férfivámpírt, amiért csak így elenged és nem kísér vissza a városba. Megértem, hogy fontos dolga akad, de ezzel az életemet, ergo az imádon vércseppjeit veszélyezteti. Megtanultam már, hogy egy vámpírban nem szabad hinni sose, attól még, hogy szenvedélyes szemekkel nyögi fülembe, hogy sosem fogja hagyni, hogy más hozzámérjen, miután megkapja amit akar, mindezen szavak feledésbe merülnek. Megértem, én csak egy halandó vagyok, azonban nem szándékozom meghalni. Míg átszelem a mezőt szenvedő percekkel, megfogadom magamnak, hogy nem fogom kisérteni magam a halhatatlanokkal, visszavonulok a magam bárkájába és elszigetelten fogok élni macskás néniként. Úgyis ez volt a tervem, ha nem jönne össze a divatcég.
Az erdőben fog el az aggodalom legmagasabb foka. Visszaveszem a magassarkúm, mely kissé kopog és nehezíti a nesztelenséget, ám bennük sokkal gyorsabban tudok haladni, nagyobb az esély, hogy épségben visszaérek a lámpák birodalmába. Báli ruhában, topánkában és ékszerekkel díszelegve bolond ötlet volt útnak indulni, mégis, ha ottmaradtam volna, biztosan egy milliliternyi vérem sem maradna. Nem is sejtem, hogy ki leselkedhet rám ebben a pillanatban, noha szívem magától fokozza az ütemet és ez sosem jelent jót. Megérzik!
Erős fájdalom járja át a testem, mikor meghallom magam mögött a sejtelmes köszönést. Lépteim leállnak, egymás mellé helyezett cipellőimmel dermedek meg. Szemeimbe könny gyűlik és felfogom, hogy elvesztem. Még sosem hallottam ezidáig a hangját, nem ismerem a személyt, aki a semmiből terem mögém. Nem merek megfordulni, valamiért nem vagyok kíváncsi, hogy ki van ott. Leginkább senki se legyen. Menekülnék a valóság elől, de remeg a testem és nem omolhatok össze itt, mert az végzetes lenne. Lassan fordulok meg félig lefelé ejtett tekintettem, míg szemem elé tárul a férfias derék. Ajkamba harapok, hogy meggátoljam a könnyeimet mialatt felemelem az államat belenézek a nálam jóval magasabb és tán kétszer nagyon alkat szemeibe. Hideg jártja át a testem, levegőt venni is elfelejtek ahogyan bámulok azokba a hatalmas íriszekbe. Különös érzés fog el, hozzá képest felettébb fiatalnak érzem magam. Akárcsak ha egy ősöreg állnak előttem. Izgatottam és félve nyelek egyet. Nem tudok megszólalni, csupán üveges tekintetembe némi életet lehelni. Pedig hát illendő lenne visszaköszönni az idegennek. Újabb kérdése jobban elkeserít. Kísértetiesen hasonlít ez arra, amikor DoYun látott meg. Lehetséges, hogy a jelenlegi személy is egy vámpír lenne?
- Nem. Jól tudom merre kell mennem - felelem a legjobban kikényszerített és a tőlem telhető magabiztos hangon. Semmi szükség a segítségére, egyedül is boldogulok, bár félek, ez őt kevésbé érdekli. Összeszedem a még nem faképnél hagyott bátorságomat, hogy realizálni tudjam a helyzetet.
- Vámpír? - érdeklődöm remegve a faji hovatartozásáról. Egyedül a vámpírokat ismerem, de velük - azaz egyik képviseltjükkel - közelről is volt részem. Tudom mi lenne a megoldás, amit tennem kéne ebben a helyzetben, azonban rájöttem, hogy a menekülés sem fog segíteni, a ruhám sem engedi, a vámpírok reflexei ellen pedig nincs esélyem versenyezni. Jelenleg tétlen maradni viszont nagyobb bolondság. Mikor ismételten csend lepi el a környezetünket, hosszasan nézek könyörtelennek mutatkozó szemeibe. Nem bírom tovább!
Reménytelenül iramodok meg az ösvényen. Nem tudom, mit gondoltam, mikor elindultam... de már mindegy. Futok, ameddig bírom és engedi az üldözőm. Elvesztem az időérzékemet, csupán akkor eszmélek fel, mikor megérzem a szorító kezeit magamon. Reflexből hunyom le a szemeimet, rángatózok mintha érne valamit, de hiába. Nem adhatom fel ilyen könnyen az életemet, ettől vezérelve veszem a bátorságot, hogy tíz centis tűsarkúmat kihasználva hátrarúgjak egy erőset, mialatt ő tán még mindig két kézzel igyekszik lefogni. Nem reménykedek ettől sem sok hasznot, így a szorítástól és a vámpír kegyetlenségét megérezve sikítok a levegőbe egy éleset.


Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 4th Április 2017, 19:08



Moon Jane







Csak álltam ott a hátában, mint egy kísértet amely az embert megtalálja egy szemvillanás alatt és kíváncsi tekintetét az áldozatára teszi. Nem láttam az arcát, megfigyelés közben sem, mert mindig a hátában voltam. Majd lassan megfordulni látszik, lassan és alaposan tette, mint aki fél megfordulni. Pedig még semmit sem tettem, arcomon rajta volt a szigorú tekintet, nem áll szándékomban rögtön neki esni. Ahogyan megfordul egy ázsiai lány arca tűnik fel, vajon egy ilyen szép nő miért járkált ilyenkor az erdőhöz közel? Ez mondjuk valóban lekötötte a figyelmem, nem is túrához volt öltözve hanem mint egy kis királylány aki az estéről tévedt el. Várok, türelemmel szíve egyre hevesebben ver, amilyen közel állok hozzá már egyre jobban hallom, egészen a dobhártyámnál hallom a dobbanásokat. Ez egy vámpír számára igen csak izgatóan hat, mert a vért juttatja eszembe. Majd meg is szólal, szóval tudja merre megy akkor gondolom nem egy idegennel van dolgom aki csak eltévedt. Bár ki ismerné be egy idegen illető előtt akit nem ismer, és talán fél is tőle, hogy azt sem tudja merre van.
-Rendben van, és tudja valaki hogy erre jársz?- kérdeztem tőle, persze különösebben nem érdekelt az, hogy most valaki keresni fogja vagy sem. Azért tettem fel a kérdést, mert ezzel még inkább jobban rá tudok ijeszteni, mivel ezzel valami baljós dolgot sejtethetek számára. Hangom azonban most már nem volt bájos, rideg volt és érzékelten. Felöltöttem magamra, a rideg és nemes Caius szerepet ami leginkább illik hozzám. Kérdésén felemeltem a szemöldököm, ez valóban meglepett. Honnan tudja ez vámpír vagyok, szinte biztos vagyok abban halandó különben már tett volna valamit hogy távol tartson ha lenne hatalma rá.
-Bizony ám, az vagyok de te honnan tudsz a vámpírok létezéséről?- kérdeztem tőle gyanakvóan, melyik ostoba vámpír fecsegte ki a titkot és még szabadon is engedte őt. Ha csak a filmekben látott volna vámpírt akkor nem kérdezte volna meg ezt. Hiszen ha valaki valóban hisz csak az tenne fel egy ilyen kérdést más biztosan nem. De mielőtt bármit is tehettem volna futásnak eredt, más esetben díjaztam volna a dolgot, hogy ennyire a kedvemben akar járni. Most azonban nem, érdekelt honnan tud a vámpírokról, és jaj annak a vámpírnak ha meg tudom ki volt az. Akkor ha már megtudta akkor el kellett volna bájolnia vagy megölnie. Most nekem is ez a két eshetőség áll fönt vagy végzek vele, vagy használom a képességem rajta és elfeledtettem azt vele, hogy léteznek vámpírok. Rögtön futásnak eredtem utána vámpíri gyorsasággal kezeimmel megragadtam az övéit, erősen tettem azt mozdulni sem tudott, de azért éppen annyira nem hogy eltörjem a csontjait. De a keze az biztosan meg fog lilulni holnapra, na meg talán véraláfutásos is lesz.
-Honnan tudsz a vámpírokról? De csak óvatosan, a válaszon talán az életed múlhat -mondtam neki, közben hirtelen egy reccsenést hallottam, ami a lába irányából eredt, ahogyan próbált kapálózni beszorult a magas sarkú két kő közé, ha nem tévedek akkor le tört a cipőjének a sarka. Nagy a kísértés, hogy most rögtön puha bőrébe vájjam bele az szemfogaimat, de még nem érkezett ennek az ideje. Sok módja vannak, hogy szóra bírjam, hosszú még az éjszaka szóval rengeteg idő áll még rendelkezésemre, hogy ki szórakozzam magam nem sietek én sehová sem. Miért akkor elsietni a dolgokat?
-Ha tudod mi vagyok, szerinted van bármi esélye annak el tudsz menekülni előlem? Előlem nincsen menekvés- mondtam neki egy gonosz kacaj keretében, közben a lányt a földre nyomom le, nem akartam túlságosan erősen a földhöz dobni, mert még nem döntöttem el azt hogy mi legyen a sorsa Ezért most ha jól látom akkor óvatosan a fenekére huppan, ha már a földön van akkor felette állok hmm tetszik az amit látok a szemeim előtt. De szeretem ezt az érzést, amikor vadászni megyek akkor vagyok igazán ön magam. Jó lesz érezni a vérének fémes ízét a számban, most rögtön is rá vethetném magam, kiderül majd hogyan viselkedik. Ha hajlandó lesz beszélni akkor talán nem fogok olyan erőszakos lenni vele, de ha nem akkor az önnön sorsát hozza ezzel magára. Rengeteg módom van arra, hogy szóra bírjam. Mind olyanok, amit nagyon élveznék, veszélyes dolog egy ilyen szép nőnek az erdőben lenni.. sok veszélyt rejthet magában az erdő.
-Most pedig válaszolni fogsz pár kérdésre, vagy hidd el vissza küldelek teremtődhöz- fenyegettem meg, hangom még mindig nyugodt és rideg volt. Kevés olyan dolgot tudna tenni, amivel ki tudna hozni engem a magam nyugodtságából. Szemeim tekintetében, fekete szemeimben csak az ürességet láthatja ami bennem lakozik. A terep ahol vagyunk egy kis domb oldal, innen nincsen számára menekvés, most már az enyém, az én prédám!
Vissza az elejére Go down
Moon Jaena
ember

avatar

. :

Posztok :
8
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Eladó egy divatboltban
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 5th Április 2017, 17:26



Caius & Jaena


Szinte azonnal rájövök, van valaki a hátam mögött, mégsem pördülök meg rögvest. Az igazság az, hogy félek hátranézni. Eddigi tapasztalataim alapján semmi jóra nem számíthatok efféle megszólításoknál, különösen egy erdő közepén az éjszakai lepel alatt. De meg kell fordulnom. Ha nem látom a megszólítómat, akkor az veszélyesebb, mintha pontosan tudnám, kivel van dolgom. Lassan, már-már remegve fedem fel neki arcomat, engem most ellenben nem a magam rejtése, hanem a férfi kiléte érdekel. Sokkal magasabb nálam, tán mellkasának felső lengőbordájával lehetnek egy síkban szemeim, illetve méretekben is kétszer akkora legalább, mint én. Emberként is könnyedén összeroppanthatna egy oly' vékony és kis teremtést amilyen én lennék. Őszinte vagyok vele és bevallom, hogy tisztában vagyok a hollétemmel és az úticélommal, a következő kérdésére viszont ajkamba harapva habozok.
- Igen, tudja - válaszolom, mert tulajdonképpen DoYun tudja, hogy hazafelé tartok, csupán semmit sem tud tenni és kétlem, hogy egy emberlány érne egy több mint háromszáz éves vámpírnak bármennyi erőfeszítést is. Mégsem ez az, amiért jól tudom, nem fog megmenteni: dolga van. Mindazonáltal ezt nem kell a velem szemben álló idegennek megtudnia, legyen abban a hitben, hogy várnak engem és ellenőrizve vagyok, ergo következményei lesznek annak, ha megöl. Bár nem hiszem, hogy ez zavarná különösebben, a szemei annyira hidegek és könyörtelenek. Per pillanat úgy érzem, nincs aki el tudna bánni vele. Félek. Bántani fog.
Vámpírral van dolgom, ő maga vallja be nekem, mire testemen átfut egy bizsergető érzés a gondolattól, hogy ő sem más, mint DoYun, mármint ő is vérszívó. A sráccal ellentétben vele nem igazán tudnék egyezkedni, ő nem tűnik kegyelmezőnek és ha belém mélyesztené fogait, tán egy cseppnyi vörösség sem maradna ereimben. Kérdést hallva teljesen elfog a kétségbeesés. Honnan tudok a létezésükről? Nem szabadna tudnom róluk? Nem ismerem vámpírok szabályait, fogalmam sincs, hogy miről kéne tudnom és mi az, amiről már nem. DoYunt sem szeretném bajba keverni, teljesen összezavarodok, plusz még a félelem is úrrá lesz rajtam és mindez cselekvésre, futásra késztet. Szedem a lábam, ahogy a cipőm engedi, de már az első lépésnél rájövök, hogy elvesztem. Nem kérdéses számomra sem, könnyedén utolér az üldözőm. A kezembe nyilalló fájdalom jelzi, hogy máris elkapottá válok. Szívem legszívesebben kiugorna helyéről, az adrenalintól mellkasom szaporán emelkedik és süllyed, mialatt arcomra kiül a teljes pánik. Rángatózni próbálok, de csak erősebb a szorítás, így egy idő után felhagyok velük. Újból hallom a kérdést, ezúttal már óva intenek. Minden bátorságomat összeszedem és válaszként - na meg szökési kísérletként - hátrarúgok magassarkúmmal, hátha ér valamit, azonban a cipellő nem éri el a vámpírt, hanem elrepül mellette és valahol az ösvényen ér földet. A díszítést adó ékkődarabok reccsennek és már tudom, hogy így vagy úgy, de véremet fogják venni. Fejem lecsuklik, de bár ne kísérteném ezzel az önreakciómmal az éhes férfit. Felfedni előtte a tarkómat nagy hiba. Már csak abban bízhatok, hogy fekete hosszú hajtincseim adszorbeálják az illatom nagy részét.
Nagyon is igaza van az idősebbnek. Őrjítő hangjára előtör belőlem egy hangos szívszaggató sikoly. De minek? Nincs a közelben senki! Senkihez sem jut el a hangom, a csendet is csupán a vámpír gonosz kacaja telíti el. Lehunyom szemeimet, mire legördül egy ártatlan - az én könnyem már rég nem ártatlan - könnycsepp az arcomon. Továbbra is szaporán ver szívem, kapkodok a levegőért, de jól tudom, hogy ha elveszítem a fejem csak rosszabb. Próbálom megnyugtatni a testem, ám nehéz miközben a hátam mögüli nyomás hatására lekényszerülök a földre. Nem térdre, hanem vízszintesen behajlított lábakkal a fenekemre rogyok össze. Szoknyám elfedi az alsótestem, egyedül csupasz bokáim mutatkoznak a meseszép báli ruha végén. Fájnak ahogy a kavicsok combomnál a bőrömbe nyomódnak, ám most nem ez tud érdekelni, jóformán meg sem érzem a hideg talajt. Könnytől csillogó szemekkel nézek fel a támadómra, aki jóval fölém magasodik. El tudom képzelni, hogy mennyire élvezheti a látványt: egy remegő, előtte a földön magatehetetlenül heverő lány, ki ártatlan tekintettel néz fel őrá - ha nem épp beindult a férfi énje és arcom helyett domboruló mellkasomat fürkészi. Nekem nem ennyire kecsegtető a pillanat, noha tudom, hogy soha nem akartam ennyire megalázkodni senki előtt sem, most mégsem tudok máshogy cselekedni. Ez az egyetlen módja, ha életben akarok maradni, a futás is ezt bizonyította. Az újabb fenyegetéskor érzem, hogy ezúttal nem tudom elkerülni a válaszadást. Ez a férfi annyira nyugodt és hideg... sokkal öregebb lehet az általam ismert egyetlen vámpírnál. Valószínűleg veszélyesebb is.
- Már láttam a fogakat - felelem az eredeti kérdésre remegően nőies hangon. Tekintetemet leejtem az ösvény kövecskéire, hiszen nem tudok sokáig az őrjítő íriszeibe nézni. Már sikerült elérnem, hogy ne kapkodjam a levegőt, igaz mellkasom még midig erőteljesen jár fel s alá. A szívem odabent zakatol.
- Kérlek, ne ölj meg - nézek rá ismételten és könyörgök az életemért. Van megoldás, kell lennie, hogy ne öljön meg. Tudom mit akar, meg szeretne ízlelni. Ám legyen, de miért kell rögtön az életemmel játszani? Jaena, neked miért kell mindig az életeddel játszanod? Ha hazajutok, biztosan nem fogok kapcsolatba lépni egy vámpírral sem, nem kell a harapásuk, nem adom többé a vérem. Ha élve maradok... De nagyon is vágyni fogsz a harapásokra, Jaena!

Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 6th Április 2017, 18:56



Moon Jane







Elvigyorodtam amikor azt mondta nekem, hogy valaki tudd a hol létéről, ha tudná valaki és a segítségére jönne, akkor mát itt lenne és nem hagyná itt császkálni egyedül ezt a szép lányt. Most nem tudom őszintén szólva eldönteni milyen lehet ez a lány, hülye amiért itt van egyedül vagy csak bátor mert egyedül is átvág a helyen. Mindegy is, talán már sohasem tudjuk meg, de mielőtt bekövetkezne a dolog egy kicsit még eljátszadozom a kis prédámmal. Szó szerint kis prédámmal eléggé alacsony teremtés, de persze ez engem csöppet sem zavar, láttam én már életemben ennél sokkal furcsább dolgokat is. Látom ahogyan a magas sarkú elrepül, nocsak harcias kislány, bátorsága az van meg kell hagyni.
-Szerintem nagyon felesleges dolog ellenállnod, de csak folytasd csak a tüzes nőknek nem csak a vérüket szeretem ám.-mondtam miközben mélyen az arcára bámultam, szerintem eléggé nyilvános célzás lehetett számára, hogy ezen az estén még bármi megtörténhet. Kíváncsian fürkészem a nő tekintetét, meg arcának rezzenéseit, hogyan reagál eme szavakra, biztosan jobban meg fog ijedni mert most nem csak a vérével fenyegettem meg őt, hanem valami olyan dologgal ami talán többet jelent a vérénél. Bár az életénél nem hiszem.
-Hát azt gondoltam, mert rögtön eltalálni mivel van dolog eléggé nagy szerencse lett volna ha nem ismernél közelebbről minket vámpírokat, csak annak az idiótának a nevére lennék kíváncsi aki életbe hagyott téged.. - sok választása nincsen neki, mert tudja ha talán jól fog viselkedni akkor még életben maradhat. De ha védi a személyt aki elárulta neki a vámpírok létezését akkor halál fog várni rá. Egy halandó tudása nagyon veszélyes, mert sosem lehet tudni mit adnak tovább. A vadászok miatt sosem aggódtam, egyrészt ha tudnák is bizonyítani nem szeretnék ha tömeg hisztéria lenne. Ezért ők is ugyan annyira igyekeznek eltussolni minden természet feletti lény létezését mint mi, viszont egy halandó talán nem gondolkodik olyan okosan mint egy vadász, aki megfontolja a dolgokat. Vadásznak nem szoktam minden hülyét bevenni, bár nem ismerem a lányt mennyire megbízható, mennyire tudná titokban tartani a titkunkat. Megéri kockáztatni? Ha életben is hagyom akkor törülni fogom az emlékeit a vámpírokról, mint ahogyan azt tennie kellett volna, az előttem találkozó vámpírnak is. Halandónak csak akkor érdemes ilyet a tudomására hagyni, ha az be van zárva. Közelebb léptem hozzá, majd leguggoltam vele szemben, könyörgését hallom a fülemben csengeni, na ezt is már nagyon régen hallottam a fülemben. Persze a legtöbb esetben mint hiába való dolog lenne, mert nem különösebben hat meg a dolog. De még van időnk, nem kell sietni azzal.
-Most még biztos nem, még nem szórakoztam ki kellően magam-mondtam neki, arcomon gonosz vigyor jelent meg, nem képes felfogni azt hogy milyen nagy örömet jelent egy vámpír számára amikor prédájával játszadozhat el. Tekintetemet végig húzom jó lassan a lány testén, észre lehet venni ahogyan a mellkasa csak úgy dübörög a gyors levegő vételtől, szíve kalapálása is eléggé heves. Lábai csupaszok, az egyik még inkább mivel a cipő is hiányzik róla, testét egy kis ruha takarja amit ha szeretnék könnyedén letéphetném róla. Ebben a pozícióban van, kellemes látványt nyújt a szemnek, kihívó a gondolat, hogy letépjem róla a ruhákat.
-Mond min gondolkozol jelenleg? Szökésen? A halálon? Vagy hogyan menekülhetnél meg?- kérdeztem tőle, érdekel mi járhat a fejében. Mindig is kíváncsi természet voltam, na meg mondhatnám egy olyan Achilles-ín, hogy szeretem tudni mi jár a másik fél fejében. A helységet teljesen belepi az éj csöndje egy kukkot sem lehet hallani, az állatok hangja is teljesen el tűnt. Hideg és száraz szél fúj kísérteties módon, bele kap a hajamba is de azzal nem foglalkozom, egyedül a fák ágainak a koccanásait lehet hallani ahogyan össze érnek.
-Mennyire fontos az életed? Mit ajánlanál fel érte?- kérdeztem tőle egy mosollyal az arcomon, kíváncsi vagyok mit fog felajánlani az életéért. Ugye bár mindenkinek az a legdrágább hiszen csak egy van belőle, mennyit érhet neki a saját élete. Remélem nem fog pénzel elő állni, mert a legtöbb vámpírt nagyon hidegen hagyja a pénz, aki sok éven át él az már annyi vagyont össze szedett amire már szüksége van. Persze a vámpírok között is vannak kapzsi alakok, pontosan mint a halandók közt ám ez rám egy csöppet sem vonatkozik. Kíváncsian figyelem a nőt, hogyan reagál és mit fog ajánlani az életéért kapcsolatban, meg van az esélye remélem jól megfontolja a válaszát.
Vissza az elejére Go down
Moon Jaena
ember

avatar

. :

Posztok :
8
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Eladó egy divatboltban
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 18th Április 2017, 11:30



Caius & Jaena


Végleg megálljt parancsolok magamnak, amikor viccelődni kezd a testemmel. Nem ismerem a vámpírt, ezért nagyon nehéz kitalálnom, hogyan kéne cselekednem ahhoz, hogy a lehető legjobban nekem kedvezzen a helyzet. Vagyis a legkisebb fájdalmat szenvedjem el és nem mellesleg életben is marajak. Jobb ötlet híján - elvégre már amit tudtam, azt harciasan meg is próbáltam sikertelenül - lenyugszom és kissé engedek az akaratának. Nem, nagyon nem szeretném megmondani neki, hogy ki ivott belőlem az elmúlt időszakban, hiszen túlságosan érdekli és ez baljós gondolatokat sejtet. Mit akar vele tenni? Egy gonosz pillantást vetek rá, melyhez tán egy sötét angyal ad nekem bátorságot és ezzel együtt nyílnak ajkaim, hogy megkérdezzem tőle: "Tán féltékeny?". Azonban az utolsó pillanatban meggondolom magam és ugyanolyan elesett ártatlanként csillognak szemeim. Ez nem lenne jó ötlet, mert bizonyára én húznám a rövidebbet és a szavaim semmit sem érnének el.
- Miért kéne mindig csak ölni? Nektek tán semmit sem jelent egy ember élete, de egy embernek csak egyetlen egy rövidke esélye van, hogy megtapasztalja a természet legszebb kincsét. Ugyanolyan élőlények vagyunk mi is, és én semmit sem tettem, amivel rászolgáltam volna a halálomra. - Bizony, teljesen máshogy szemlélem a világot, ahogy ő. Imádok a természetben sétálni - noha nem este egyedül -, minden tavasszal megcsodálom ahogy újból felébrednek a növények, a kis nyuszik futkorásznak a mezőn és madarak hozzák a gilisztákat a fiókáiknak. A természetben egy állat sem hal meg haszontalanul, mindegyik egy körforgás része. De most? Ha a vámpír nem kannibál, akkor csak a vérem akarja, azt pedig meg tudja ízlelni anélkül is, hogy megölne. Ha a testemet akarná - aminek nagyon nem örülök -, ahhoz sem kell engem halála kínozni. Ez egy önfejű barbár!  
- DoYunnak hívják, aki nem ölt meg. Igazán példát vehetnél róla - adom be végül a derekam és elárulom, amit hallani akar. Bűntudatom van emiatt, de valljuk be, nincs más választásom. Sosem volt.  Kezdem egyre jobban azt érezni, hogy nem kérek többet a vámpírokból. Imádkozva hunyom le a szemem egy másodpercre, mikor közelebb lép és guggol le hozzám. Kérem, hogy ne öljön meg, de szavaimat pont annyira veszi komolyan, mint az életemet. Tényleg meg fogok halni? És így? Válaszára ismét bosszús tekintet terül el arcomon és szikrázik tőle a szemem, nem bírom takargatni az érzésemet, miszerint most nagyon szívesen látnám holtan ezt a férfit, de sajnos erre nincs lehetőséges. Tisztában vagyok a helyzettel és bár nem tekintem magam egy elesett lánykának, jelenleg erre a szerepre kényszerülök. Végig arcát nézem, így nem kerüli el a figyelmemet, hogy mondhatni zavartalanul megbámul. Nem egy úriember. Tekintetem tovább szikrázik, talán most már hozzászoktam a gondolathoz, hogy meg fogok halni, vagy csak a félelem szilárdult meg a szívemben - noha testem szüntelenül hullámzik a reszketéstől. A vámpír olvasni tud az elmémben, rájön, hogy a szavak szaporán fogalmazódnak meg bennem, amikkel szépen elküldöm őt a franca.
- Azon, hogy mikor lesz ennek már vége! - felelem kérdésére őszintén, mert már az sem érdekel, ha megharap, csak hagyja abba azt az őrjítő vihar előtti csendet. Nagyon szívesen összegömbölyödnék, átkarolnám lábaimat és behunyt szemekkel várnám a végzetem, de nem adom meg neki ezt a látványt.  A szél közben feltámad kissé, belekap az én hajamba is, ami van annyira hosszú, hogy kilendüljön a hátam mögül és arcomnak ívét betakarja. Mégsem nyúlok, hogy kisöpörjem arcomból, addig sem fázok annyira. Bizony hideg van, én is jobban összehúzom magam, bár nem ez a legnagyobb gondom. Le sem veszem szemeimet a vámpírról, aki ezúttal olyat kérdez, ami még engem is meglep.
- Az életemnél nincs fontosabb, nekem legalábbis. - Elvégre nem vagyok én középkori várvédő katona, hogy a haza fontosabb legyen nálam. Fiatal lányként mi más lehetne a legdrágább kincsem? Még világra sem hoztam egy gyermeket. Jelenleg tehát csak az életem van. - A véremet akarod, nem? A kezdettől arra hajtottál - mondom és ezzel azt felelem neki, hogy a véremet adom, hogy élni tudjak. Okosnak mondható vagyok, átlátom a dolgokat és érzem, őt jelenleg két dolog érdekli, mást nem is hajlandó elfogadni. Mondjuk így nem sok licit van.
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 18th Április 2017, 12:36



Moon Jane







Egyelőre még nem sikerült be sorolnom sehová ezt a lányt, mármint a képzeletbeli osztályaim közé, harcias is meg nem is, őszinte is meg hazug is. Szóval igen csak ellent mondásos számomra az egész, de ki derül nemsokára, a kín és a vér látványa mindenkit őszinteségre sarkal ha előbb ha utóbb ezt már nagyon jól megtanultam az évezredek során. Nincsen annál ösztönzőbb dolog, mint az életnek a megtartása vagy éppen elvesztése. Persze nem szeretek Istent játszani mert az nem az én dolgom megítélni ki éljen és ki haljon meg, de az már az enyém ebben a pillanatban mit fogok csinálni. Egy kis megnyugvást láttam talán az arcán, vagy valami hasonlót, megbékélt volna a gondolattal, hogy itt fogja ki lehelni ártatlan lelkét? Mármint ha az. Mikor megszólalt csilingelő hangján, elvigyorodtam, az élet értéke? Pont ő beszél az élet értékéről? Egy ember? Nevetséges.
-Drágaság, el kell mondanom neked valamit a vámpírokról és az emberekről, mi azért öljük az embereket életben maradjunk, de ti? Ti pénzért és hatalomért? Nézz csak szét a világban meg az elmúlt történelemben ki vett el több életet? Mi vagy ti emberek. Mi vámpírok nem romboljuk a természetet mi tiszteljük azt önnön szépségébe, de ti csak tönkre teszitek azt. Akkor ki a rosszabb ezen elgondolkodhatnál..-mondtam neki, annyi rossz dolgot ránk tudnak verni, de önnön szemükben sosem látják meg a „gerendát”, miközben másnak csak egy szálka van. Mondjuk nem tartanám magunkat egyenlőnek, mert közel sem vagyunk azok, ha bár volt aki valaha halandó volt, biztosan én is de arra már nem emlékszem olyan régen történt.
-Igen semmit sem tettél azért rá szolgálj a halálodra, de ezt köszönheted annak az idiótának aki be avatott a titokba és nem tartott téged pórázon ahogyan az neki kötelessége lett volna, szóval szerintem okolhatod a sorsot, bár lehet lenne egy választásod- mondtam neki, szememben fény ragyogott adok talán neki egy esélyt az életre, de azt egyszer neki ki kell érdemelni, ha alkalmasnak tartom annak életben hagyjam.
-Talán kettő is van... attól függ mire vagy hajlandó annak érdekében életben maradj- válaszoltam neki, hangom hűvös volt de erőteljes, messziről sugárzott róla a magabiztosság. Kíváncsi vagyok kapni fog az alkalmon vagy éppen a halált választja. Egy nevet hallok csengeni a fülemben, talán már egyszer hallottam is, az évezredek során oly sok vámpír született nem ismerek mindenkit. Ekkor elő veszem a telefonom, hogy utána nézzek a dolognak, kíváncsi vagyok arra hogy ki lehet ez a vámpír, mert a nevét talán olvastam már valahol, igen csak fotografikus memóriám van.
-Rendben utána nézek a te kis, példa mutató vámpírodnak, de csak annyit mondok neked ha most nem tudtál volna a vámpír létről életben hagynálak... elszívtam volna egy kis véred majd használtam volna a képességem mindent el felejtsél mint ahogyan ezt neki kellet volna tennie veled... -mondtam neki, próbáltam rá ébreszteni arra, hogy tulajdon képen erről a helyzetről az a férfi tehet aki meghagyta őt ebben a tudásban, senki más. Felhívom a házamban az információs központot, ahol tárolni szoktuk az információkat, majd lekérem az információt.
-Szükségem lenne egy kis információra egy DoYun nevű illetőről, vámpír azt szeretném tudni melyik nemzetség alá tartozik.- mondtam a telefonba közben egy pillantásom sem vettem le a lányról, nem szeretném ha kereket oldana. Bár amúgy sem lenne túlságosan sok esélye. A telefon eléggé hangos szóval még emberi füllel is lehet hallani azt, amit a másik fél mond, eléggé nagy csönd erre.
-Szóval a teljes neve Myeong DoYun, és az ön nemzetsége alá tartozik- arcomon egy vigyor jelent meg, de egyben meglepődés is, úgy néz ki valaki alapos okításra szorul rá amiért ilyen felelőtlen dolog tett. Ezzel még szembesítenem kell a vámpírt, ha bár személyesen nem én változtattam át, de azért mindig is tisztelettel és hűséggel tartozik nemzetsége vezetőjéhez. Majd le is tettem a telefont, és azt vissza a zsebembe.
-Nagyon érdekes dolog ez, ami most hallottam, szóval akkor így állunk- mondtam neki sejtelmesen nem tudom mennyire éles a hallása, meghallotta amit mondtak a telefonban vagy sem, ez számára talán jót jelent. Már rá is jöttem honnan emlékszem a nevére, nem régen küldtem ki egy bizalmason ajánlására neki egy parancsot, szóval innen ismerős. Azt hiszem a közel jövőben lesz egy számára igen csak kellemetlen találkozásunk.
Kérdésemre a válasz is megérkezett, szóval szeretne már ezen túl lenni? Ebben könnyen segíthetünk úgy érzem. Kezemet felé nyújtottam, ha nem kaptam el a fejét, de igen csak gyorsan csináltam azt vámpíri sebességgel, egyelőre még nem szorítottam meg csak rá tettem a kezem. Újaim érintése oly hideg akár csak télen a jégcsapok amikor hozzá érnek az ember bőréhez, bőrének érintése viszont oly meleg, érezni az ütő eret ahogyan lüktet és érintésemtől egyre inkább erősebben dobok a szíve, ahogyan pumpálja az életet adó fémes nedűt.
-Nem, miért kellene sietni- mondtam neki, majd levettek a kezem a nyakáról, nem akarom ilyen hamar megölni őt, még egy kicsit elszórakozom vele, vagy talán még a későbbiekben szándékomban áll egy jót szórakozni vele, amint a színem elé kerítem azt a vámpírt. Talán most megnyugvás fogadta vagy még inkább elöntötte a félelem, hogy ennek még mindig nincsen vége. Még hosszú az éjszaka, minek kellene ilyen hamar elrontanom a szórakozásom?
Válaszán elmosolyodom, nos ezt örömmel hallom őszinte volt velem szemben, nem kellet még a szívének dobogását sem hallgatnom, bár az igen csalóka lehet ha az áldozatom halálra van ijedve.
-Vér? Igen részben arra is gondoltam, de azt szinte bárhonnan szerezhetek inkább a játék hajt és az élvezet, mi másod lenne amit még fel tudnál ajánlani számomra, egy ilyen csinos lány szerintem még sok mindent fel tudna ajánlani számomra.-mondtam neki, eléggé észre vehetően kiemeltem a „csinos” szót, ha bár nem tervezek egyelőre semmit sem, inkább csak a reakcióját figyelem ahogyan viselkedni fog. Elutasító lesz? Vagy éppen engedékeny az életért küzdve? A büszkeség fog győzni vagy éppen az élni akarás? Néztem rá közben ahogyan előtte guggoltam a kezem a combjára helyeztem. Megerőszakolni egy lányt számomra abban semmi izgalom nincsen, ha megbűvölném amúgy is szívesen adná magát, de nem teszem abban hol van a móka?
Vissza az elejére Go down
Moon Jaena
ember

avatar

. :

Posztok :
8
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Eladó egy divatboltban
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 18th Április 2017, 15:51



Caius & Jaena


- Igazad van, tisztában vagyok vele, hogy az emberek minden nonszensz tényt felülmúlnak, de ha megölsz, te sem leszel különb nálunk, azoknál, akik ilyen szörnyűségeket művelnek. És hogy miért? Mert én viszont nem tettem semmi rosszat. - Isten ments, hogy vitatkozzak vele, de megvédem a magam igazát. Ennyire tapasztalt és öregnek tűnő vámpírtól elvárható, hogy tud különbséget tenni ember és ember között, ebben az esetben pedig köztem, mind egy dolgozó vét nélküli lányt egy orbitális gyilkostól. Jelenleg úgy néz ki, hogy egy fiatal lány akart hazamenni éjszaka, más megoldás hiányában, és a rátámadó értelmes ésszel rendelkező férfi az életével fenyegeti. Ezt nem fogom sosem megérteni, azt természetesen igen, ha megszomjazott és kívánja a vérem, ha nem magát a testemet. De az életemmel miért kell játszani? Azt sem vagyok képes felfogni, hogy ha DoYun tudta, hogy nem engedélyezett dolgot csinál, akkor miért kevert bajba azzal, hogy meghagyta az emlékeimet. Tényleg nem tudtam, hogy mik a vámpírok szabályai, amivel nem dicsekedek, hiszen ha vámpírok társaságában vagyok, akkor illene ismernem is a kultúrájukat, de itt nincsenek tankönyvek, amikből kinyerhetném az információkat. Sajnos az élet tanítja meg nekem, ahogy ebben a percben is. A vámpír most magyarázza el nekem, hogy mit kellett volna DoYunnak tennie, mire ajkamba harapva pillantok le a poros földre. Nem tetszik a gondolat, hogy pórázon tartsanak, szóval hálás lehetek a srácnak, hogy kockáztat miattam, viszont ha tudja, hogy baj lehet ebből, miért nem mondta el nekem? Már mindegy. A jelenre koncertálok, mivel még nincs minden veszve. Még van egy, illetve ahogy mondja, kettő lehetőségem. Aggódva nézek szemeibe, elvégre tudom, hogy mire gondol. Hogyne tudnám, ő is csak egy férfi, ahogy bármelyik más faj hím nemű képviselője. Egyértelműen akar valamit tőlem, a kérdés inkább az, hogy utána mit fog tenni. Megtartja a szavát?
Nagy hibát követtem el. Éreztem, hogy nem kéne elárulnom a nevét, persze ettől még nem volt más választásom. Aggódó pillantásokkal figyelem, ahogy a telefonjához nyúl, s közben elgondolkodok a szavain. Még mielőtt beleszólna a telefonba, bátorkodok felszólalni.
- Ha azért akarsz megölni, mert ő nem használta rajtam azt a képességet, akkor miért nem használod te rajtam, ha úgyis ez volt a terved? Akkor még életben is maradnék és te is megkapnád, amit akarsz - mondom rávilágítva a lényegre és tán ezzel fején találtam most a szöget. Nincs semmi értelme annak, amit most mondott. Azzal a képességgel nem fogok emlékezni se Doyunra, se őrá. Bármit is csinálnak velem, nekem az már nem fog fájni. Ha ez kell az életben maradáshoz, tán ez egy járható útnak tűnik, feltéve, ha a vámpír nem önfejű és alapjáraton nem ölni akar. Nem hittem, hogy valóban telefonálni fog és hogy ennyire komolyan veszi a mi szálunkat, de ő nem viccelt. Magam alá húzom a lábaimat és kicsit összehúzom magam egyrészt a hidegtől, másrészt pedig a telefonból kiszűrődő motyogások hallantán. Basszus! Ilyen nincs. Látszólag türelmesen várom, hogy letegye a telefont, nem tagadom, hogy párszor átfut az agyamon, hogy akár el is suhanhatnék, mivel nagyon leköti a másik vámpír kiléte, ehhez viszont az imént történtek után nincs bátorságom. Inkább ülök és várom a végzetem. Nincs is annál őrjítőbb, mint tétlenül tűrni a percek múlását tudván, hogy fájdalmat fogok érezni hamarosan.  Nem tetszik, amit megjegyez a beszélgetése után, de jobb, ha nem kérdezek rá. Inkább ezt a vámpírokra hagyom, mielőtt nagyobb bajba keveredek miattuk.
Őszintén megmondom neki, hogy szinte kínoz a jelenlegi türelmével, mégsem adja meg a végső döfést, bár ad egy arra utaló jelet: hirtelen megragadja a nyakamat, én pedig megijedek erre, testem is megrezzen a karjának sebességétől. Erős érintése van, ha akarnám fájna is, ám megpróbálom figyelmen kívül hagyni. Hozzá közelebbik kezemet a csuklójára helyezem, mintha ezzel el akarnám érni, hogy vegye le rólam a kezét, avagy csak jó belé kapaszkodni? Mindenesetre nem vagyok partnere az efféle játékoknál, önszántamból nem, gyakorlatilag meg a vámpír már rég eldöntötte, hogy az vagyok. Ijedt könnyes szemekkel nézek az övéire kérdőn, de köhögnöm kell a fojtó tenyerétől és erősebben is kapok a levegő után, mint eddig. Hála istennek abbahagyja és visszahúzza kezét, én pedig számat húzva masszírozom meg a nyakamat. Neki csak egy sima érintés, nekem viszont erős szorítás az, amit csinált.
Felajánlom neki a véremet, remélve, hogy tán elfogadja és nem lesz mohó. Ha vért bárhonnan tud szerezni, akkor bizonyára csajokat is. Ha pedig pont engem kívánt meg, akkor meg úgyis felesleges kérdeznie. Pontosan megértem, hogy már nem csak a vérem kell neki. Testem jobban remegni kezd, már csak a lelkem próbálja tartani bennem az erős nőt és a könnyeket, utóbbit viszont hiába. Pár csepp legördül arcomon amíg le nem csöppenek a földre, hagyom.
- Szemét! -  bukik ki belőlem vádlóan. Egyetlen egy lehetőségben bízhatok, ha egyáltalán ilyen létezik: hogy utána valóban kitörli az emlékeimet és nem öl meg. Bárhogy is, nagyon nem akarom én ezt, testem is magától mozdul és kúszik a földön hátra egy méternyit tán, hogy minél távolabb lehessek ettől a vámpírtól.
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 19th Április 2017, 19:09



Moon Jane







A mai nap egészen másképp indult mint a többi de végül olyan fordulatot vett amire még nem is számítottam, ismerős érzés fogott el engem, olyan érzés ami már régen nem kerített hatalmába. Az az öröm amit a lány szemében látok, mármint a félelem, csak én örülök annak hogy ennyire meg van rémülve tőlem. Igen csak régi időket idéz fel előttem, amikor emberek százai félték az én nevem amikor meghallották, hogy Caius megérkezett a csata térre, sajnos azt a hírnevem már azt hiszem sosem tudom vissza szerezni. Most már csak a vámpírok körében ismert a nevem, a halandók már nem ismerik ki vagyok, és milyen is vagyok egy esztelen gyilkoló gép ha annak kell lennem máskor meg egy igen csak furfangos stratéga.
-Szerinted háromezer év alatt hány olyan lány élete szárad már a kezemen mint a tied? Szerintem sejtheted a választ, nem akarok jobb lenni másoktól én az vagyok aki vagyok. Hát nem tudhatom mennyire szolgáltál rá a halálra, mivel nem ismerlek most látlak először, de egy sorozat gyilkos is nyilván ugyan ezt mondaná amit te.-válaszoltam meg ismét neki, szerintem felháborítónak tartom azt a tényt, hogy most egy halandó lány próbál ki oktatni engem, arról hogyan viselkedjek, meg hogyan kellene viselkednem. Szerintem fogalma sincsen arról, hogy számunkra vámpíroknak mennyit is jelent az emberi élet. Vannak akik próbálják értékelni és tiszteletben tartani, de azok csak önnön magukkal harcolnak, minket erre teremtettek és minél hamarabb elfogadja ezt valaki annál könnyebb lesz számára a dolog. Nem próbált menekülni, de felesleges is lett volna ehelyett csak össze kulcsolta a lábait, ha most arra dolgozik, hogy meg fogom sajnálni hát abban nagyon téved. Az én szívemben már nincsen helye nagyon régen semmiféle empátiának. Az már nagyon régen ki halt belőlem, szeretet is azt hiszem az elmúlt ötszáz éveben, amióta elvesztetem szerelmemet, azóta a szívemet csak a sötétség uralja.
-Ezt is megtehetném akár, de szerintem a kis vámpír barátodnak igen csak nagy lecke lenne ha élettelen tested dobom elé azért mert képes volt szabályt szegni, és mint vezérének nekem még jogomban is állna- mondtam neki, ezzel egy kicsit jobban felvilágosítva azzal hogy kivel áll szemben. Ha bár érdemes jobban át gondolni ezt az ötletet mert igazán csak nagy lecke lenne számára, amiből majd talán a közel jövőben tanulna. Biztos haragudna rám meg bosszút forralna, de nem is kell szeretnie engem, csak engedelmeskednie, mint vérvonalam tagjának.
-Eddig még nem mutattad jelét annak, hogy mi érdekem szándékozna ha csak elbájolnálak és életben maradnál, de akad egy másik lehetőség.. amire talán még nem is gondoltál akár az ivadékommá is tehetnélek téged akár akaratod ellenére is- mondtam neki, felvázolva ezzel a másik lehetőséget is amiért cserébe életben maradna, mármint más formában de élne. Kíváncsian fürkészem a nő arcait, hogy fog viszonyulni a dologhoz. Őszintén szólva még semmilyen tervem sincsen arról, hogy mit fogok tenni leginkább rajta áll a dolog, hogyan dönt, már ha számba veszi mindhárom döntését akkor ez valóban már csak az ő dolga. Szerintem ezzel neki is tisztában kell lennie. Szavai szinte már dicsérés képen hatnak rám, ahányszor rosszat mondtak rám és meg is hallottam volna az ilyen dolgokat, talán már bele is őrültem volna. Mondtak már rám ennél sokkal érdekesebb kifejezéseket is, mint amivel most illetett engem az előttem fekvő halandó lány, aki mostanra már föl vett egy méter távolságot. Próbált hátrébb kúszni annak érdekében, minél inkább távolabb legyen tőlem. Igazából bennem most biztosan az ördögök látja, mennyire is gonosz vagyok de nem vagyok az ha jobban megnézni, mert választást ajánlok fel számára. Ő dönthet a sorsa felől.
-Hát figyelj szépségem, most az a rész következik amikor neked kell eldöntened azt, hogy mi legyen veled, három lehetőséged van, az egyik hogy most rám veted magad és töltünk egy „szenvedélyes” éjszakát, a másik hogy hipnotizálni foglak téged és elfeledtetem veled az eddig történt dolgokat, meg a vámpírokról tudott tudásodat na meg persze a véred veszem és itt hagylak magadra az erdő közepette a vérveszteségben, a harmadikat meg nyilván tudok megpróbál elmenekülni de sajnos ez a dolog már mindkét választást maga után vonja. Megkapom a tested és a véred is, és utána vissza küldelek a teremtődhöz, rajtad áll a választás.- mondtam neki, nyilván a második mellet fog dönteni.
-Jól gondold meg, látod nem is vagyok annyira gonosz mint azt hiszed, választás lehetőségét ajánlom fel számodra-mondtam neki, őszintén ha most az ezer évvel fiatalabb énemmel találkozna, akkor biztosan eddig már régen túl lettem volna mind két dolgon. De számomra az csöppet sem okoz örömöt ha megerőszakolhatok egy lány, viszont az sokkal inkább ha önként adja meg nekem amire igényt tartok. Közben felálltam és oda sétáltam mellé, majd leültem pontosan oda ahol ő volt köztünk talán olyan tíz centi lehetett a távolság. Nem hiszem menekülni szeretne, tudja mivel járna a dolog számára. Nem szóltam semmit sem hagytam nyugodtan dönteni hiszen végül is az ő sorsáról van szó, ha bár még nem is sejti de a második opciónál van egy igen csalóka része a dolognak. Viszont ő erről még semmit sem sejthet, talán kételkedhet a szavamban de jelenleg nincsen más választása, mint hogy bele menjen az én kis játékomba. Végre az a helyzet adódott ezen a kis eldugott helyen amikor igazán önmagam adhatom, nem kell megjátszanom magamnak sem másnak a vezető szerepet, vagy éppen a tisztességes Caiust aki soha nem tenne ilyet mert ez nem méltó egy vezetőhöz. Ha bár ezt a szerepet sorsolták nekem, de végül is én még mindig ugyan az az ember vagyok ott mélyen legbelül aki háromezer évvel ezelőtt volt, egy olyan vámpír aki abban leli örömét, hogy mások lelkét kínozza. Életemet mindig is csak két szó irányította , vas és vér. Ez az aminek köszönhetem az életem és amiért ilyen sokáig életben maradtam.
-Szóval szépségem megszületett már a döntésed?- vártam a kérdésig vagy öt percet ha hamarabb nem is adott választ. Szerintem ennyi idő bőségesen elég volt, hogy eldöntse a kérdendő választ. Kíváncsi vagyok mit mond, fejem felé fordítom szemeimmel az övét próbálom fürkészni.
Vissza az elejére Go down
Moon Jaena
ember

avatar

. :

Posztok :
8
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Eladó egy divatboltban
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 22nd Április 2017, 18:55



Caius & Jaena


Egyre kevésbé szimpatikus az a férfi, aki a semmiből támadott rám. Nekem teljesen nonszensz az, hogy nyugodt szívvel meg tudna ölni egy vétkek nélküli, nála sokkal-sokkal gyengébb teremtést, aki mellesleg egy nő. Válaszát már válaszra sem méltatom, egyszerűen nem vagyok kíváncsi az életfelfogására és immáron arra sem, hogy ki ő valójában. Villámokat szóró szemekkel adom tudtára, hogy direkt nem válaszolok neki, majd tekintetemet is leemelem róla. Nem érdekel, hogy pontosan milyen helyet foglal ő el a vámpírok között, jelen pillanatban a vámpírok sem tudnak érdekelni, csakis az, hogy túléljem az éjszakát és hazajussak a puha ágyamba. Éppen ezért dobban egy nagyobbat a szívem, amikor meghallom, hogy akár engem is vámpírra változtatna. Még sosem gondoltam erre, pedig tudtam, hogy van ilyen lehetőség is, mégis... el sem tudnám magamat képzelni hegyes agyarakkal. Azt hiszem nem szeretnék fajt váltani, nekem ugyanannyira nemes az emberi vér is és nem szégyenkezek miatta. Persze, ha nincs más lehetőség és minden kötél szakad, akkor tán még ez is jobb a halálnál. Igaz, inkább másznék önként az ölébe, minthogy átváltozzak, bár az ő szavának igazában már nem hiszek.
- Ha tényleg csak akkor maradhatok életben... - sóhajtom lehunyt szemekkel, mikor már minden reményem kezd elhagyni.
Három lehetőségem van, azok közül kell döntenem a magam sorsáról. Ahogyan eljutnak fülemig, illetve agyamig a szavai, izgatottan várom, hogy mi lesz a következő lehetőség, mivel az elsőket egyből elvetem. A harmadik azonban maga a kész átverés. Szóval mindenképpen az első kettő közül tudok választani. Magamban végig átkozom ezt a személyt, nem titkolom a szemeimből áradó könnyeket. Nincs jó döntés, csupán kevésbé rossz. Hosszasan hezitálok, mivel egyiket sem tudnám megtenni, noszogatnom kell magamat, hogy minél hamarabb megleljem a kiskaput. A vámpír is türelmetlenkedik, mire önként testem hátrafelé moccan. Belemászni biztosan nem fogok az ölébe, valamint meghalni sem szeretnék.
- Hipnotizálj és feledtesd el velem az eddig történteket, töröld ki emlékezetemből a vámpírokat és cserébe megkapod a vérem. Ez a második opció, nem igaz? Hagyj csak itt vérszegénységben, ha lesz elég erőm, majd visszajutok a városba, ha nem, akkor meg neked úgyis mindegy - tudatom vele a választásomat, többnyire a saját szavait idézem vissza emlékeztetve rá, hogy mi az egyezség. Ha megszegi őket, akkor a vámpíroknak amúgy is hanyatlásos időszak következik, mert egy olyan vezető(?)vel, akinek szavában egy fikarcnyit sem lehet bízni, bizony a faj végét is jelentheti. Ezt még egy sima halandó is meg tudja állapítani, akár kiröhögne a férfi ha ezt hallaná, akár nem. Így van, még ha magának nem is merné bevallani. Persze az én életem hol is van? Sehol akkorra már, így csak bízni tudok benne, esetleg reménykedni abban, hogy valaki megment.


Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 23rd Április 2017, 16:44



Moon Jane







Válaszaival nem méltatott engem, persze ettől nem voltam mérges de azért nem is örültem neki, a legtöbben mind megpróbálnak kapkodva mindent össze hordani, hogy megmenekülhessenek. De ú nem, inkább elfogadja a dolgot és nem tesz ellene semmit sem. Érdekes. Nem fogom egyelőre bántani, lássa mennyire könyörületes tudok lenni, megadom a választás lehetőséget számára. Szerintem mindenki ezt nem tenné meg. Na meg a másik mi érdekes lenne ha csak úgy megölném őt, abban nem lelném semmi örömömet, tartogatok számára még egy két érdekes dolgot amiről még nem is sejthet. A hangját hallom a fülemben csengeni, szemével még mindig úgy bámult rám mintha csak villámokat szeretne szórni, ha képes lenne rá biztosan meg is tenné. Szerintem még nagyon jól kijöhet a dolgokból, ha okosan dönt. A választás, hogy vámpír legyen az számra igen kecsegtető lehetőség lenne, nem kellene többé attól féljen mi történik vele, a sorsát a kezébe vehetné és megvédhetné magát, vagy akit szeretne. De van egy olyan sejtésem ez nem fog megtörténni, az emberek gyakran nem látják meg a lehetőséget ami az orruk előtt van.
-A választás a tied, nem erőltetek rád semmit, de jól gondold meg még jól is kijöhetsz a helyzetből, olyan dolgokat élhetsz meg, mint amiket más soha nem tudna- mondtam neki, majd kiterjesztettem a hatalmam körénk. Használni fogom az illúzió képességet, öt percbe lepereg előttünk az életem, születésem az ókori Olaszországban, Róma születése bukása, és egyéb ilyen jelenetek, a sok gyilkolás, miért mutatom meg ezt számára? Nem azért, hogy elcsábítsam a döntésre, csak hogy legyen tisztában azzal milyen lehetőséget dob el magától ha a második választást fogja választani, már pedig azt fogja ha nem tévedek. Ismerem már annyira az embereket, mindig azt az utat próbálják járni ami a legrövidebb és legegyenesebb, nem mernek rá lépni a göröngyös és kanyarokkal tele útra. Majd miután eltűntek ezek a képek, amiket megjelentettem előtte ismét vissza került elénk a sötétség, az erdő ahol most vagyunk. Talán meglepődhetett ezen képességen, mert ezt csak kevesen tudják használni, látta ahogyan fényes nappal vezettem a római hadsereget, látta ahogyan pompeji porrá ég a vulkánnak hatására, látta ahogyan megjelenik előtte az élő történelem. Kíváncsian fürkészem azt, hogy most hogyan fog reagálni az egészre, persze nem csak csodálat mutattam meg neki, megmutattam az érmének a sötét oldalát is amikor gyilkolni kellett az életben maradásért. Képmutatás lett volna számomra, ha csak a jó oldalát mutatom meg mindennek, megmutattam azt milyen halhatatlannak lenni. Egy kis csönd telepedett a helyre, vártam a válaszára, nem akartam megzavarni a döntés hozatalban, hiszen most rajta áll minden amit tennie kell. De azért titkon reménykedem abba, hogy az szerint fog dönteni ahogyan én szeretném. Miért akarom? Mert tetszik nekem az ahogyan viselkedik, ha bár megpróbált menekülni, de egyben harcolni is, nem roppant össze mind ezek súlya alatt, szerintem még nem is sejti milyen nagy erő lakozik benne.
Hangját hallom ahogyan megtöri a nagy csöndet ami uralkodott a helyen, vártam a válaszára... hát igen ezt sejtettem. Sajnos az emberi természet még most sem változott közel háromezer év után sem.
-Biztosan ezt szeretnéd? Nem gondoltad meg magad azok után amiket mutattam neked?- kérdeztem rá még egyszer a dologra, hátha meg gondolja magát, a választással kapcsolatban. De nem fogom itt hagyni, hogy vérveszteségtől halljon meg. De ezt neki még nem kell tudnia, az már túlságosan is nagy pazarlás lennem egy ilyen szépséget a vadállatok kegyelmére bízni. El fogom vinni egy kórházba ami után táplálkoztam belőle. Mind össze arra szolgált a megijesztés, hogy azt a választás adja számomra amiben én reménykedem. Remélem most megfelelően el tudtam bizonytalanítani, de rá erőltetni nem szeretném a döntésem. Talán idővel megszokná a vámpír létett, de azt már nem szeretném, hogy ön szánta nélkül legyen az ami én vagyok. A vámpír lét egy áldás nem pedig átok.
-Ha nem gondoltad meg magad, akkor nézz mélyen a szemembe- mondtam neki, majd tekintetem az övéhez helyeztem. Ha belenéz a szemembe akkor használni fogom képességem és mindent elfeledtetek vele amit, tud a vámpírokról. Nem derülhet fény egy ilyen ősi dologra, nehéz volt ennyi éven át mindenki számára megőrizni a titkunkat jó ha ez megmarad, senkinek nem lenne jó a dolog ha tudna minden halandó a vámpírokról, pánik lenne.
Vissza az elejére Go down
Moon Jaena
ember

avatar

. :

Posztok :
8
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Eladó egy divatboltban
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 25th Április 2017, 17:31



Caius & Jaena


- Nem leszek vámpír! - felelem a gyenge kérdésére már-már szavába vágva. Határozottan a tudatára adom, hogy ez a döntésem, szóval ne próbáljon meg tovább csábtani a fajváltás felé, mert csak időpocsékolás. Nem érzek se ellenszenvet, se csodálatot a vámpírok iránt, de engem nem vonzz az öröklét annyira, hogy ilyenekkel befolyásolni lehessen. Igaz, meghalni sem szeretnék idő előtt a kettő nem üti egymást. Normális emberi életet szeretnék élni. Továbbá, ha tényleg ez az alak a vámpírok egyik kiemelkedő alakja, akkor még jobban köszönöm nem kérek ebből, nem leszek a szolgája az örökkévalóságig. Ha ezt akarja, képes rá, de akkor is maximum nyolcvan évig kéne megalázkodnom előtte és nem végtelen. A határozott válaszom ellenérő mégis megmutatja nekem azt, hogy mit jelent halhatatlannak lenni. Meglepődök az illúzió láttán, el is csodálkozom rajta és annak szépségén, de a kép, amit szemem elé kapok, nem épp szemet csillogtató. Bár jó látni az ókort valós képekben, körülöttem gyilkolászás és haldoklás terül el, ahogy Róma virágzott és elbukott. A kor nagyon mesés és a mai embernek oly hihetetlen. Tudom, hogy a mai világ katasztrofális, de azt is megtanultam, hogy az ókor, a középkor sem volt különb. Nem, nem élnék a múlt semelyik évezredében és a jövőben sem szeretném látni a Földet ezer év múlva sem. Nekem tökéletesen megfelel a magam hetven-száz éve, feltéve, ha hagynak addig boldogulni és nem öl meg a semmiért egy szomjasságát oltani kívánó vámpír.
- A válaszom biztos, nem gondoltam meg magam - felelem már sokadjára és kérésére a szemébe nézek. Látom nem egyszerű számára elfogadnia a döntésemet, egyértelműen nem ezt várta. Viszont a lehetőségek között volt, felajánlotta és én ezt választom. Most rajta a sor, hogy megtegye a következő lépést, amin már nagyon szeretnék túl lenni. Felejteni akarok és azt sem bánom, ha előbb végig kell élnem egy újabb harapást. Meglehet, ennyi hezitálás után már testem könyörög a fogakért, noha a félelem ezt elnyomja bennem, pedig bizonyára ott bujkál bennem a harapásfüggőség, mely belekavart abba a veszélyes helyzetbe, amiben most vagyok. Ha nem vágynék ennyire a vámpírok fogaira, tán nem is fogadtam volna el a meghívást a bálra és így nem kellene egyedül hazamennem a városba. De én is meg vagyok átkozva valamivel, én is bűnös vagyok. Természetesen a vágyamat nem mutatom ki szándékosan, így nem érezheti meg rajtam a vámpír. Kimondtam az ítéletem, már csak bízhatok abban, hogy a férfi megtartja a szavát. Ha itt is hagy félig elvérezve, az is jobb, mintha megölne vagy átváltoztatna.
Még csak egy vámpír harapott meg. Ő sem volt gyengéd, noha olykor meglehetősen érzéki, amitől már alapból bizsereg a nők teste. A férfi viszont rideg és kiszámíthatatlan. Félek is. Szívem egyre hevesebben ver, ahogy érzem, közeleg a megfelelő pillanat.
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve: 27th Április 2017, 18:57



Moon Jane







A szavamba vágott, általában az ilyesmit nem szoktam elnézni másoknak de most az egyszer megteszem neki, pár emberke eddig már felnyalt volna egy kis pofont, de azért nekem is van szívem ha még nehéz is elhinni azt. Kár volna egy ilyen szép kis pofikát tönkre tenni, akaratos kis nőszemély azt meg kell hagyni. De a döntését tiszteletben fogom tartani, ha nem hát nem.
-Ahogyan óhajtod- mondtam neki, ezzel le tettem a tervemről, pedig nem lett volna rossz dolog, persze ha akarnám meg tudnám tenni a dolgot, de az már nem lenne ugyan az számomra. Akkor csak egy szolga lenne, nem pedig akit szerettem volna belőle alkotni, olyan élete lett volna, hogy arról még csak álmodozni sem tudna, halandó álmai nem érhetnek fel hozza.
Másodszor is megerősítette azt amit mondott, a képek ellenére is amiket mutattam neki, lehetséges nem kellett volna a szörnyű részeket mutatnom, de az is vele jár mint ahogyan az ajándék a dobozával.
-A te döntésed, a te életed- mondtam neki röviden, ezen nem volt már amit ragozni, határozott választ kaptam, én minden képen jól fogok járni, szóval ezzel nem vesztettem semmit sem. Éhségem is csillapíthatom, meg jól is szórakoztam, az már csak hab lett volna a tortán ha esetleg elfogadja az ajánlatomat. Azt hiszem most én következek, vigyorogtam el a gondolaton ezt nagyon fogom élvezni. Nem fogok durva lenni, nem akarom megölni őt vagy ehhez hasonló csak elveszem amennyi kell nekem majd a többit meghagyom számára. Ha már megígértem nem fogom bántani akkor azt úgy is teszem. Kezemmel megfogom az övét, majd közelebb emelem a számhoz, érzékien bele mélyesztem szemfogaim a nő puha testébe, már elé is bújik az a gyönyörű és finom fémes íz. Nem vittem túlzásba a táplálkozásomat, nem akarom holtan végezze szóval amint elvettem azt amire szükségem volt, elemeltem a számat a lány kezétől. Vénája még mindig ontotta a vért.
-Ne félj nem áll szándékomban átváltoztatni, csak nem akarom itt patkolj el- mondtam neki majd bele haraptam kezembe, nem haraptam mélyre bár ez nekem hamar begyógyulj szinte meg sem érzem. Majd vérem a szájába csepegtettem ha nem ellenkezett ez ellen, így majd nem fog elvérezni itt az erdő között. Bár lehet fura hatással lesz rá, mert eléggé boldog fog lenni utána, mint aki be van szíva, de még is csak jobb választás mint meghalni nem? Majd miután ezt megtettem fejét felém fordítottam mélyen a szemébe néztem, nem szeretem használni ezt a képességem ám azonban, ha erre szorulok akkor nincs más választásom.
-Elfelejted azt, hogy valaha is tudtál a vámpírokról számodra az egész csak egy hihetetlen történet ami a fantázia szüleménye, sose haraptak meg. Elfelejted az összes vámpírt akivel találkoztál kivéve engem, akire úgy fogsz emlékezni mint egy nagyon jó barátra- mondtam neki, majd azzal befejeztem az agy kontrollt, ha bár tehettem volna azt is, hogy szerelemmel hitettem el viszont az már nem lett volna az igazi. Levettem róla pillantásom, majd hátra dőltem egészen neki a fának, gyorsan letörültem a vért a szám széléről. Majd vártam miként fog reagálni.
-Jól vagy Jeane?- kérdeztem tőle, mintha mi sem történt volna, kis buta nem tudhatod mit hagysz ki, viszont nem vagyok isten, bármekkora hatalmam is legyen, és nem is szeretek azt játszani. Tekintetem az égre szegeztem, mármint amit lehet látni a fák koronáitól, de azért a csillagok fénye még így is kilátszik és néha még a Hold fénye is be pillant egy kér helyen, akár csak egy lyukas esernyőn.
-Nagyon elcsendesültél minden rendben?- kérdeztem újra, hangomba csempésztem egy kis aggodalmat is, hogy hihetőbb legyen ez az egész. Persze nem akarom ki használni, de azért szerettem volna valami nyomot hagyni, és egy barát gondolata azt hiszem nem is olyan rossz dolog, tehettem volna különb dolgokat is .
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Caius & Jaena ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Caius & Jaena
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: városon kívül-
Ugrás: