Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
26th Szeptember 2018, 19:20
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Cicuska aranykalitkája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 8th Október 2017, 23:03


A pszichopatának


Megcsókol, én meg visszacsókolok, nem is gondolom meg... nem tudom miért, talán mert jól csókol, vagy mert jó az illata... Egyszerűen nem tudom, de megteszem egészen addig amíg a lábaim közé nem siklik a tenyere. Abban a pillanatban kizökkenek ebből a kattant állapotból, vére az ajkaim közé cseppen, és eltávolodik. Megkönnyebbülök és éppen csak pár másodpercig fekszem kissé ziláltan, félig ülő helyzetben az ágyon.
- Majd meglátjuk...- Motyogom az orrom alatt miközben felülök, hogy megigazítsam magamon a köntöst, kezem azonban megtorpan a parancsoló hangél hallatán, és ráemelem a tekintetemet, ajkaim elnyílnak meglepetésemben. És nem tudom, hogy a hangsúlya, a szavai lepnek-e meg, habár nincs okom ezen meghökkenni, hiszen eddig is így viselkedett, vagy éppen az én reakcióm erre.
Félek tőle. Ez már biztos, és még is fel tud annyira húzni, hogy ezt elfejtsem. Most meg pont a dühömből zökkent ki. Leejtem a kezemet az ölembe, és nem igazítom meg a köntöst. Összeráncolom a homlokomat és felmordulok a szavai hallatán, de már el is tűnt, talán nem is hallja, vagy éppen csak nem érdekli.

Unatkozom. És ez az elmúlt napokban így is volt. Az aki ide bejön, kivéve persze az a párducot... ohm...Damet, vagy hogy hívták. Meg persze Alasar néha benézett, és leginkább az idegeimen próbált táncolni. Azonban nem váltotta be az ígéretét, mármint, azon felül, hogy az agyamra ment, nem lépett át egyetlen határt sem amitől kiborultam volna. Egyik este például arra ébredtem, hogy majd megfagyok, mert egy hideg kéz gondolja úgy, hogy alvás közben jó bebarangolni a testem. Nem mondom, ha a pasim ébresztene így, akkor örülnék, de ő eléggé megijesztett. Na nem mintha lenne pasim...
Egy száll bugyiban és melltartóban állok a szobában miközben kinyílik az ajtó, automatikusan fordulok az érkező irányába, bár nem kéne, akkor is tudnám, hogy ki az aki kopogás nélkül jön be. Még jó, hogy pont most öltözök át... ja igen mert nincsen jobb dolgom, mint, hogy tv-t nézzek, és megnézzem a ruhatáramat. Vagyis ma ezt találtam ki, ha már ma érkezett egy csomó cucc akkor legalább felpróbálgatom. Gyanúsnak kéne találnom a mai napot, és igazából annak is érzem, de hát mit tegyek egy szobába bezárva? Alasar felé fordulok, nem kapom magamra a köntöst és nem rántok magamra semmit, mert az elmúlt napokban arra rájöttem, hogy ezzel csak felhúzom, meg amúgy sincsen rajtam kevesebb ruha, mint bikiniben, úgyhogy nem szabad, hogy ebből problémát csináljak.
Köszönés semmi... tényeket közöl, megfenyeget, majd parancsolgat... csak a szokásos.
-Látom lendületben vagy... És mit vegyek fel?- Teszem fel érdeklődve a kérdést és igyekszem leplezni a lelkesedésemet, hogy végre kimozdulhatok innen. Már azt hittem, hogy meghalok az unalomtól. És semmivel sem akartam elrontani a lehetőséget. Végre kiléphetek ebből az átkozott szobából amit már nagyon kezdtem utálni. Amennyiben megkapom az információt szétnézek a ma érkezett dolgok között, és elkezdem felhúzni a legmegfelelőbbnek ítélt darabot.
- És még is hova megyünk? Remélem a vacsorám nem azért változott mert, hogy ez volt az utolsó.- Fecsegem háttal neki miközben befejezem az öltözködést és felé fordulva tárom szét a karjaimat.
- Megfelel?- Mivel, hogy nem tudom, hogy pontosan hova megyünk ezért eléggé nehéz öltözéket választani, de mennék már. Csak hagy mozduljak ki már innen végre!
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 5th December 2017, 21:46


Kiscicámnak



Nem is tudja, hogy mennyire a tűzzel játszik. A tűzveszélyes, és kiszámíthatatlan. Nem tudni, hogy mikor alszik el, vagy mikor lobban be még jobban. Maga vagyok a tűz, a kiszámíthatatlanság, erre jön ő. A semmiből pottyan az ölembe, és felforgatja nyugodtan mondható világomat. Olyan ez, mint amikor a tűzre olajat öntenek, és ezt ő maga csepegteti, vagy épp önti rám, mint most is. Vajon túl fogja feszíteni a húrt? Elfogy a vele szembeni türelmem?
Nem igazán érdekel,hogy épp hogy morgolódik, vagy hisztizik. Bele fog törődni a sorsába, mert nincs választása.
A napok teltek, és hagytam főni a levébe. De a látogatások nem maradtak el. Volt, hogy úriember voltam, de akadt olyan is, amikor nem. Riadt kis macska, még mindig jót múlatok magamba azon a felriadásán. Nem tudom mikor fogja fel,hogy az ilyen tettekkel, csak további hasonló tettekre sarkal.
A minap már tudom, hogy kapott pár dolgot, de magam is akartam neki vásárolgatni vele együtt, és még szép, hogy kiborítás is a listámon van. De az is igaz, hogy kezd belejönni, a végén még megszokja a dolgokat. Talán ideje második fokozatba lépni?
Szokás szerint kopogás nélkül lépek be hozzá. A fogadtatása igen csak kellemes. Végre nem takargatja magát. Amúgy is tök felesleges, mert már láttam, és majd nem mindent tapintottam is.
Szavai hallatán elnevetem magamat, és pillanatok alatt mögé kerülök. Kezem derekára siklik, és a fülébe suttogok.
- Még be se lendültem, várd csak ki a végét, és ha rajtam múlna , akkor semmit se.
Nevettem el újra magamat, majd a következő pillanatban már a fotelben ültem, de azért búcsúzóul finoman megharaptam a nyakát játékosan, pedig bennem volt, hogy megmarom, a vérét veszem, de erre még lesz később is időnk, és talán másra is.
Szememet legeltetve nézem, ahogy öltözködik, közben a fotel karfáján dobolok az ujjammal , és erősen reménykedem abba, hogy okos kis macska lesz ma este.
- Attól függ, hogy milyen szemszögből nézzük az utolsó vacsora lehetőségét.
Válaszoltam sejtelmesen, és kicsit sötéten, de még is valamit talán ígérve.
- Tökéletes, bár nélkülük jobb.
Újabb nevetés hagyta el a számat, és már- már vidámnak érzem magamat, ami igen csak ritkaság. Karomat nyújtottam neki, majd ha belém karolt, akkor elindultam vele kifelé a szobából. Végig a folyosón, le egészen , onnan ki a ház elé, ahol várt minket az autóm.
- Parancsoljon kis asszony.
Kinyitottam neki a kocsi ajtaját, majd miután beszállt becsuktam. Indulás közben feltártam előtte kezdeti terveimet.
- Remélem, szeretsz vásárolni.
A választ nem igen vártam meg, hanem elindultam, mert ha tetszik, ha nem, ideje berendezkednie nálam. A többieknek is hagytam , neki is megadom ezt a lehetőséget. Vezetés közben kezem olykor a combjára tévedt, elidőzött ott, amíg meg nem érkeztünk első úti célunkhoz.
- A szobádat már láttad, most átrendezheted kedvedre, amit nem cserélhetsz le azaz ágy.
Azzal kiszálltam mellőle, és kinyitottam az ajtaját. Egy lakberendezéssel foglalkozó üzlet parkolójában voltunk. Meg van azaz előnyöm, hogy ismeretség, és pénz sok mindent megold, így kedvemre jöhetek mehetek éjjel oda ahová csak szeretnék.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 6th December 2017, 18:07


A pszichopatának


Újra megjelenik és a szörnyű az egészben, hogy annyira unatkozom, hogy már vártam. Legalább arra az időszakra lefoglal, még akkor is ha sokszor az idegeimen táncol. Szerintem élvezi ha felcseszi az agyamat, de ebben nagy szerencséjére társára talált, ugyanis én sem vetem meg, hogy felidegesítsem. No általában nem direkt teszem, egyszerűen csak lényemből adódóan vannak olyan megnyilvánulásaim amik felbosszantják. Ma azonban jó hangulatomban vagyok, így még az azonnali fenyegetése sem tud felhúzni, és úgy tűnik, hogy ez rá is jó hatással van. Felé fordulok, anélkül, hogy magam elé kapnék valamit hirtelen ahogyan eddig, be kell látnom, hogy nagy valószínűséggel már tetőtől talpig meglesett magának, plusz fehérneműben lenni olyan, mint bikiniben. Szóval csak szórakozottan felteszem neki a nők által olyan gyakran elhangzó kérdést: Mit vegyek fel?
Mögém illan, mire én hirtelen megugrok, ahogyan megérzem teste melegét magam mögött... mert most meleg, mintha élne. Fura.
Azt hiszem sosem fogom megszokni, hogy ilyen gyors, keze megakadályoz abban, hogy messze szökjek, igazából mondjuk nem is menekülök, csak éppen sikerült megijesztenie...megint. Libabőr fut végig a karomon, s nevetése a gerincemen gurgulázik végig, és mindenféle visszavágó nélkül, csupán egy szisszenést hallatva konstatálom a harapását. Ajaj kezdek kijönni a formámból. És már nincs is mögöttem.
Elfordulok, hogy ne lássa kissé megrökönyödött arcomat, és inkább az öltözködésre koncentrálok, vicces elejtve egy mondatot, melyre az én füleimnek kissé talán sötét válasz érkezik. Össze ráncolom a szemöldökömet és így fordulok felé, sajnos kinézek belőle bármit, szóra nyitom az ajkaimat. Látszik a tekintetemen, hogy kissé megrémiszt az utolsó vacsora ötlete. De aztán inkább csak megcsóválom a fejemet, és visszafordulok a ruhák felé, hogy magamra öltsek valamit, inkább nem akarom tudni.
Szétárt karokkal nézek újra szembe vele, hogy meg tudja figyelni az öltözékemet, válasza finom pírt csal az arcomra, kicsit kezd sok lenni a célozgatás. Inkább elfordítom a tekintetemet és gyorsan bezárom a szekrényajtót. A karját nyújtja én meg készségesen belé karolok, ahogyan kivezet a szobából, egy cseppet sem diszkréten nézelődök, de hát az vessen meg érte aki nem tudja mi az a kíváncsiság. Mert hát itt vagyok már egy ideje, de az alatt csupán a szobámat láttam, meg azt aki a kinti ismeretlen zónából bejött. Arról nem is beszélve, hogy így legalább, ha egyszer lehetőségem lesz rá, jobban fogom ismerni a menekülő utakat. Az utcára kiérve persze azonnal tudom, hogy még is hol vagyunk... Algír negyed... hát nem sűrűn jártam a város ezen részén eddig az is biztos.
Jó kedve van, nevetgél és ajtót nyit nekem, könnyedén csusszanok be az alacsonyra ültetett sportautó első ülésére. Sosem ültem még ilyenben... őszintén semmiben amit egy közember nem engedhet meg magának. Enyhén elnyíló ajkakkal simítok végig a kárpiton és az ajtó borításán. Hát ilyen a luxus. Nem csodálom, hogy az emberek úgy rákapnak, mint a drogra.
Jobban kedvelem amikor ilyen, jó kedvű és felszabadult, sehol sincsen az elviselhetetlenül fennhéjázó, beképzelt, arrogáns és sokszor iszonyatosan félelmetes énje... Most, már-már szinte aranyos. Oldalra pillantok, ahogyan egyik kezével a váltót, másikkal meg a kormányt markolja, az éjszakai lámpák fényei hol megvilágítják, hol elsötétítik szigorú vonásait. És ebben a megvilágításban kifejezetten szexinek találom, a gondolat abban a pillanatban megrémít, ahogyan átsuhan az elmémen, Stockholm-szindróma kezdetlegesen kezdene nálam kialakulni? Jéghegyként gázol a lelkembe a tudat, hogy ahhoz vonzódjak aki elrabolt, bezárt, megfenyegetett és folyamatosan molesztál. Olyan ez, mint egy rossz krimiben... Elfordítom a pillantásomat, azt gondoltam, hogy ennél én racionálisabb vagyok, na és persze nagyobb hívó annál, hogy az ördöggel bújjak ágyba. Gondterhelten pillantok ki az ablakon, s próbálom szívverésemet és légzésemet rendezni, ő meg pont ezt a pillanatot választja arra, hogy tenyerét a combomra simítsa. A kocsi csendjében ennek bensőségessége és a hirtelen megrohanó meghittség érzését elnyomva húzom el a lábam és zárom össze anélkül, hogy ránéznék. A tájat bámulom, memorizálva a sarkokat, gondterhelten tekintve ki az ablakon, és nem is akarom tudni, hogy mennyire dühítem majd fel ezzel, úgy is hangot fog adni neki, ha nagyon nem kell ehhez ránéznem. A hirtelen jött idilli, könnyed pillanat elmúlt, hiszen ez nem a valóság. Nem szabad abba a tévképzetbe ringatnom magam, hogy ez olyan, mint két normális embernél, akik megismerik egymást és szép lassan tovább haladnak a kapcsolatukba. Hiszen nekem nincs lehetőségem jelenleg ismerkedni mással, nincs választási lehetőség. Ő van, aki bezárva tart, ezt kell észben tartanom és nem azt, hogy milyen volt az a pár pillanat a szobában és most, nincs közöttünk se meghittség, se semmi... még ha azt is akarom hinni, még ha hagytam is, hogy az érzés eluralkodjon rajtam.
Kiszállok a kocsiból, s blazírtan figyelem az épületet, egy újabb lépés a pokolba. Cipősarkam halkan kopog a betonon, majd a sorok között a padlón, ahogyan sétálok közöttük, kedvtelenül meg-meg érintve valamit... egy újabb lépcső lefelé, és milyen szépen tálalva. Egy engedményként eladva, hiszen a saját ízlésemre formálhatom a szobám, otthonosabbá tehetem, a saját ízlésem szerint és ezzel elismerhetem, és becsaphatom magam, hogy azaz otthonom. Önszántamból fordíthatok még egyet a lakatom kulcsával csak éppen nem kinyitva, hanem szorosabbra csukva a zárat. Megállok egy szőrös párnánál, melyen fehér tigriscsíkok húzódnak, játékosan belemélyesztem az ujjaimat, vajon ilyen tapintású az én bundám is? Kétlem, sokkal tömörebbnek képzelem...Szívesebben lennék a másik oldalon és simogatnám a tigrist sem mint, hogy engem simogassanak.
Tovább lépek, látszólag és valóban céltalanul bolyongva. Most el kéne kezdenem sorolni, hogy mi tetszik és ő mindet megvenné? Megtehetném, hogy ocsmánnyá teszem a szobám, hogy utáljak benne lenni, hogy szabadulni akarjak, de azzal magamat szívatnám a legjobban.
Jelenleg az egész szoba fehér és szürke, amivel nem is lenne bajom, valahogy az utóbbi időben jobban szeretek beleolvadni a környezetembe, azt hiszem újdonsült macska énemnek köszönhetően. Most mondjam azt neki, hogy tetszik a szoba úgy ahogyan van? Ez igaz is... de valóban nem túl otthonos. Vajon mit reagálna rá?
Elsétálok az ágyak mellett, az ágy az marad... rendben, bár nem értem miért lényeges, de oké. Szóval szeretem a fehéret, bár lehet, hogy nem ártana tényleg egy kis szín... és még sem tudom rávenni magamat, hogy elfordítsam azt a "kulcsot".
Meglátok egy plüsstigrist, odalépek a fehér, torz kis játékhoz és megbirizgálom a feje búbját, jó puha. Magamhoz veszem, a karjaimba zárva, mint egy gyerek.
- Ezt kérem.- Mondom végül egyszerűen és elindulok a kasszák felé.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 1st Január 2018, 18:51


Kiscicámnak



Mostanság a napjaim szürkén teltek. Már azon gondolkodtam, hol kellene egy kis zűrt kavarni, amikor kisnagysága betoppant az életembe. Felkavart mindent, és ő lett a kedvenc időtöltésem. Hogy élvezem e azt, hogy zavarba hozom, vagy feldühítem? Még szép. Keresve se találhattam volna nála jobb szórakozási lehetőséget. A kísérletezésről meg ne is beszéljünk. Csak az a kérdés, hogy mikor kezdünk neki.
Akárhányszor bemegyek hozzá ő a tűzzel játszik. Táncol a jégen, ami bármikor beszakadhat alatta, és nem tudnám neki megmondani, hogy mit tennék ekkor vele. De azt hiszem nem egyszer a tudtára adtam minden lehetőséget. Én élvezném mindet, csak arra kellene vigyáznom, hogy ne essem túlzásba, és törjem el a ritka játékszeremet, mert akkor igen csak dühös lennék magamra, mindenkire, a világra.
Az utolsó vacsora ötletén látom, hogy elgondolkodik. Helyes. Jól teszi, mert előbb utóbb elfog jönni annak a napja is, amikor elfogyasztja ártatlansága utolsó falatait, én meg felfalom a maradékot is. Látom rajta, hogy inkább nem akarja tudni mit is takart sejtelmes válaszom. Reakcióján pedig elnevetem magamat, ezzel is egy fajta ígéretet téve neki.
Ahogy végre elindulunk feltűnik, hogy mennyire nézelődik.
- Remélem tetszik a hely, ha okos kis lány leszek, akkor kimozdulhatsz többször a szobádból. De ha ostobaságon törnéd a fejedet, akkor most felejtsd el, mert nem csak a te életed forog kockán, hanem azé az ártatlané is, aki az nap szolgálatba van, és figyelnie kellene rád.
Vegye csak komolyan, hogy a hülyeségéért életekkel fizet.

Vezetés közben csend van, nem is bántam, de azért a testi kontaktust fenn tartottam. Szemem sarkából láttam, hogy elkapta rólam a tekintetét, mire elmosolyodtam. Kíváncsi lennék, hogy mi járhatott a fejecskéjébe. Néha olyan kétesen viselkedik, de ezt csak jó jelnek veszem.
A feladatát megkapta. Hagytam kibontakozni, hogy mit szeretne. Csak némán sétált. Mintha céltalanul bolyongana, pedig kapott célt. Összehúzott szemöldökkel figyelem, ahogy jön megy és nem választ semmit sem. Végül egy plüss tigrist vesz magához, a válaszán pedig felmordulok. Elkapom a csuklójánál fogva, és visszapenderítem. Az se érdekel, ha neki esik valaminek.
- Nem ezért hoztalak ide, hanem, hogy kedvedre berendezd a szobádat, vagy amire épp szükséged van. De te megint szórakozol, és makacskodsz, így kell meghálálni, hogy kihoztalak sétálni?
Az eladó fogta magát, és diszkréten távozott. Nem is igen érdekelt, hogy hová , mert jelenleg a kis asszonyra figyeltem.
- Te tényleg azt hiszed, hogy majd idővel elengedlek, vagy szabad leszel? Felejtsd el, felejtsd el a régi életedet, és szokj hozzá az újhoz, mert isten lássa nem létező lelkemet megkeresem a családodat, és megölöm őket. ÉS akkor tényleg nem lesz hová menned. Megértetted? És most kezdj el szépen berendezkedni nálam, ha kell, cserélj le mindent, de ágyból nagyot, és erőset válasz. A cicust nem bírja el minden, na meg nem csak ő fogja használni, hanem én is.
Dühös voltam, szemeim elsötétültek, és talán a kelleténél erősebben szorítottam meg a karját másodjára, amikor talpra állítottam.
- Remélem boldog vagy, hogy megint itt tartunk.
Morrantam rá, majd elengedtem a karját. Nem akartam ezt tenni vele, nem akartam megint megijeszteni, elé tárni a valóságot, a tettei következményét, azt, hogy mi vár rá. De talán, ha tisztán lát észhez tér végre, és belátja, hogy ez az ő élete, és nem más.
- Szóval válasz, élhetsz velem úgy, ahogy eddig. Vagy kényelmesebbé teheted az életedet. Döntsd el végre, mert a türelmem elfogyott.
Szemeimet az övébe fúrtam, és léptem egyet felé.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 6th Január 2018, 21:15


A pszichopatának


Elvárja, hogy mindenki hozzá igazodjon, hogy úgy cselekedjen, ami neki megfelelő. És ha valaki egy kicsit is eltér a képlettől, akkor persze ő azonnal dühbe gurul. Sosem volt egy rossz gyerek, mindig tudtam, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy a szüleim elégedettek legyenek, mindig meg akartam nekik felelni, aztán a tanáraimnak, az iskolának, majd a professzoroknak. Iszonyatos megfelelési kényszer van bennem, és volt mindig is. És valahogy még is képes belőlem kihozni azt az énemet aki mindent akar csak azt nem amit a vele szemben lévő. Talán azzal hogy erőszakos, vagy, hogy nem tartom minden dolgát helyesnek. A helyzetemből adódóan is lehetek makacs, nem tudom, hogy miért, de kihozza belőlem a rosszabbik énem.
De néha visszatalálok magamhoz, mint most, amikor is ugye egészen idilli a hangulat. Hiszen ő kedves, és meg szívesen megyek vele. Örülök, hogy kimozdulhatok, hogy megnézhetem belülről a házat, ami persze gyönyörű. És az idilli pillanat pont addig tart amíg meg nem szólal, és mézédes hangon meg nem fenyeget. Ebben a pillanatban újra vissza ránt abba a dagonyásba amiben az első napokban fetrengtem. A gyomromat összerántja a görcs és ráébredek, hogy azért érzek örömöt, sőt mi több hálát, mert kienged. Mert azaz ember aki bezárt engem, aki fogságba kényszerít, aki nem hagyja, hogy azt tegyek amit akarok, kivisz a levegőre, mint egy kutyát. És a gondolat persze azonnal a sötétségbe taszít lelkileg, épen ezért húzom el a combomat, amikor ráteszi a kezét. Azt hinné az ember, hogy ezen majd ki fog akadni. De nem tesz semmit... szerencsére.
Bemegyünk a boltba, ahol közli, hogy választhatok az aranykalitkámba egy-két új cuccot. Úgy rendezem be a kis börtönömet, ahogyan csak akarom. És igen , érzem ott van a levegőben, hogy ezért most hálásnak is kéne lennem. Hát nem leszek! Sokkal inkább felhúzom magamat rajta, nem vagyok hajlandó belemenni a játékba. Éppen ezért csak egy tigrist választok, és elindulok dacosan a kassza felé. Persze a nagy lendület nem tart olyan sokáig, mint szeretném, hiszen erős kész fonódik a kezemre és perdít vissza. Nekibillenek egy polcnak, és úgy is maradok a hátamat a kemény felületnek támasztva, hogy megőrizzem az egyensúlyomat.
- Kihoztál sétálni?- Szisszenek és szemeim kéken villannak, ahogyan a macska is felmordul bennem. - Nem vagyok kutya!- Nem valóban, egy macska vagyok, a macskák meg önálló lények. Meg van a szabad akaratuk, kezdem elfogadni a dolgot. És próbálom így is szemlélni a világot, attól függetlenül. hogy mint embert is sért a dolog. Érzem, hogy minden egyes szavára egyre jobban elborul az arcom, ajkaimat keskenyre préseli az indulat, és ebben a pillanatban gyűlölöm a velem szemben lévő vámpírt.
- Ha azt hiszed, hogy azok után, hogy megfenyegeted a családomat majd örömmel beengedlek az ágyamba, akkor nagyon tévedsz!- Sziszegem, persze tudom, hogy a múltkor megbeszéltük, hogy őt nem nagyon érdekli, hogy én mit akarok. Ugyan akkor viszont még egy ujjal sem nyúlt hozzám tulajdonképpen, na jó egyszer, de azóta nem, szóval valamilyen oknál fogva még is csak tiszteletben tartja azt a távolságot amit magunk közé húztam.
Talpra állít, felszisszenek, ahogyan rászorít a csuklómra, és külön egyensúlygyakorlat, hogy a heves rántás után megtaláljam az egyensúlyomat.
Összeszorítom a fogaimat és magamat is meglepem azzal, hogy állom a pillantását és nem lépek azonnal hátrébb, ahogyan felém magasodik, azonban ha még egy lépést tesz felém valahogy észhez térek, hogy talán nem kéne egy vámpírral erőfitogtatásba belemenni...
- Sajnálom...- Sütöm le a pillantásomat. -ÉN nem tudok az ilyesmiben hirtelen dönteni. Nincs meg a képességem,
hogy azonnal tudjam mit akarok magam körül látni. Nekem ehhez kell idő, meg magazinok...
-Megvonom a vállamat, nem vagyok egy lakberendező , kész elképzelésekkel, és ha most választanék később megbánnám és rájönnék, hogy nem is tetszik igazán amit választottam. - Megígérem, hogy választok csak ne kelljen azonnal...Nem mehetnénk el inkább enni? Mármint... én ennék, éhes vagyok.- Pillantok fel rá óvatosan, azt várva, hogy rám fogja erőszakolni, hogy de igen, most és azonnal válasszak valamit cska, hogy igaza legyen.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 7th Január 2018, 12:02


Kiscicámnak



Csak a fejemet csóválom meg, amikor megint csak egy kis részletet ragad meg, abból, amit mondtam. Ennyire nem lehet buta a kicsike, hogy tényleg azt akarja, hogy a fejébe véssek mindent. Most is jól szórakoznánk, ha nem makacskodna itt.
- Nem, valóban nem vagy kutya, házi macska vagy.
Közöltem vele egyszerűen. Talán még a vállamat is megvontam,de a szememet rajta tartottam, mert éreztem, hogy megint megugrott benne a feszültség.
- Lazíts , vagy nem lesz jó vége.
Hívom is fel a dologra a figyelmét, mert ad egy semmi kedvem megint a tigrisét lenyomni. Ad kettő, lehet, hogy olyan helyen vagyunk, ahol tartják a szájukat, de ettől még bárhol bárkinek lehet füle, szeme. Kedvelem ezt a várost és nem szívesen hagynám el csak azért, mert a kis nagyság nem bírt magával és alakot vált a házon kívül.
Szavait hallva elnevettem magamat. Tényleg azt hiszi, hogy engedélyt fogok arra kérni, hogy az ágyába bújjak. Kértem én tőle eddig bármire is engedélyt? Úgy látszik a legutóbbi kis bemutató alkalmával nem fogta fel, hogy bármikor megtehetek vele bármit. Lehet fel kellene frissíteni az emlékeit. Így miután felállítottam egy darabig farkas szemet néztem vele, egy pillanatra se engedtem el a tekintetét. Ugyan akkor léptem felé egyet, hogy felé magasodjak,  de nem bántottam, még nem.
- Ejnye cica, ha most színészkedsz, akkor meg járod, ha az időt akarod húzni megjárod, és kurvára elegem van abból,hogy újra és újra rendeznünk kell ki a főnök. Ahogy azt is, hogy nem tudod a kis fejecskédbe vésni, hogy bármit bármikor megtehetek, és nem kérek semmire sem szaros engedélyeket.
Dühös voltam rá igen, és ugyan akkor ez az alázatosság, ,hogy visszafordult kissé lázba hozott, ugyan akkor megzavart. Mert előbb még lázadt, és pillanatokon belül rendezte magát. Ha tényleg így van, akkor van reménye egy szabadabb életre, ellenkezőleg még nem tudom. De térjünk vissza kicsit az emlékeztetőre. Megragadtam, magamhoz vontam, és már a nyakába is mélyesztettem a fogaimat. Ő beszélt evésről, hát akkor együnk.
Nehézkesen szakadtam el mámorító vérétől , és szívem szerint folytattam is volna, hiszen amíg a vérét ittam a kezem itt ott, kicsit elkalandozott a testén. Kikészít ez a nő, és a türelmemmel játszik, ami fogytán fogy.
- Nyami, ez finom volt.
Néztem a szemeibe, és elmosolyodtam.
- Tehát várni akarsz, meg enni, akkor irányhaza.
Kézen ragadtam, és ha kellett akkor vonszoltam, rángattam magammal a kocsi felé.
Kifelé a pultra helyeztem egy kisebb köteg pénzt, majd már a parkolóban voltunk.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 10th Január 2018, 22:19


A pszichopatának


Felmorranok, még úgy is, hogy a szavai az én belső gondolataimat visszhangozzák. Talán pont ezért, nem akarok így gondolni magamra, úgy szeretnék, mint egy teljesen független, önálló akarattal bíró lényre. De úgy tűnik, ahányszor megpróbálkozom ezzel, annyiszor gurul dühbe, amitől én meg még idegesebb leszek, aminek meg az a következménye, hogy átváltozom. És akkor vége minden nemű tárgyalásnak, ugyanis olyankor még magammal sem tudok tárgyalni, nem hogy egy vámpírral. A macskám eléggé tart már az agyarastól, de cseppet sem barátságos vele szemben. Szóval kifejezetten nehéz vele azt hiszem. Még sem esik le hirtelen, hogy mire gondol, és rögtön megint fenyegetésnek veszem intő célzását. És kell pár másodperc, ahogyan megérzem magamban a macska motoszkálását, hogy rájöjjek még is mire gondol. Valóban nem lenne okos dolog egy kamerákkal felszeret helyen átváltozni, ahol vannak alkalmazottak. Habár, úgy gondolom, hogy a kamerák most biztos nem működnek, máskülönben lenne bizonyíték, hogy az eltűnt lány bizony él. Azaz a rendőröknek lenne táppont, szinte biztos, hogy a szüleim már kerestetnek. Veszek egy mély levegőt és lassan kifújom, hogy valamennyire rendezzem a pulzusom, majd még egyet... élénk íriszeimet a vámpír szemeibe mélyesztem, a sötét pillantás segít... segít koncentrálni, bármennyire is furcsán hangzik.
Talán ez segít abban, hogy váltsak. Alapjáraton egyébként a személyiségem közelebb jár a megadóhoz, sem mint a dacoshoz, de ő valahogy folyamatosan kihozza belőlem a makacsabbik felemet. Nem tudom, hogy csinálja, mert világéletemben szófogadó kislány voltam.
Nincs is időm reagálni igazán dühös szavaira, szinte azonnal magához ránt, fogai a nyakamba mélyednek, mire egy fájdalmas nyögés szakad fel belőlem. Aztán a már múltkor is tapasztalt melegség, sőt inkább forróság kezd el szétáradni a testemben, halkan szusszanok, ahogyan egész testemben lüktetni kezd a melegség, kezei a testemen barangolnak, és eszem ágában sincsen ellenállni, és hát magam sem tudom miért. Aztán ugyan olyan gyorsan szakad el tőlem, mint amilyen gyorsan megmart.
Még mindig a harapás hatása alatt vagyok, amikor hirtelen rámarkol a karomra és maga után ránt, ahogyan elhaladunk a tigrisek mellett gyorsan lekapok a polcról egy másikat. És mikor megáll egy pillanatra a pultnál egy katalógust is elcsenek, és aztán hagyom, hogy rángasson maga után. Lenne más választásom? Haza... hát persze, az ember lánya így reménykedjen abban, hogy esetleg elmehet egy étterembe. Úgy ennék étteremben...
Beszállok az autóba, az ölembe veszem a tigrist, a katalógust meg felcsapom az első oldalon várva, hogy beszálljon és elinduljunk.
Engem is meglep, hogy a sötét ellenére tökéletesen látom a képeket, a színeket. Ez is új lényem egyik előnye, nincs szükségem a sötétben lámpára, sokkal de sokkal élesebb a látásom, mint előtte. És ha kiszórok magamnak valamit egészen rá tudok fókuszálni.
Megkordul a gyomrom, komolyan éhes vagyok.
Felnézek a vámpírra egy pillanatra elhagyva a kanapé formák és színek bűvös világát.
- Nem állunk meg egy gyrososnál? -Nézek rá, a legszebb pillantásommal. Úgy érzem éhen halok, ami lehet a vérveszteség miatt is akár... ki tudja? - Ígérem, hogy nem szállok ki a kocsiból... De már ezer éve nem ettem egy igazán jó gyrost. - Felkészítem az idegeimet egy nagyon határozott "nem"-re, de azért továbbra is a legszebb pillantásommal nézek a vámpírra hátha.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 17th Január 2018, 10:30


Kiscicámnak



A morgására legszívesebben már szájon vágnám, de türtőztetem magamat, már megint. És ki miatt? Hát miatta. Kiakaszt ez a nő, és azt se értem mit cicázok itt vele, meg próbálkozom. Másoknál bevált az ellenkező módszer, erre jön ő és próbálok jó lenni, kedves, kevésbé erőszakos, erre tessék, csak felbosszant, a türelmemet ráncigálja.  
Lehet haza kellene vinnem, be a hálószobába, ellátni a baját, és alaposan két vállra fektetni, aztán lehet tudná,hogy hol a helye. A francokért töröm én magamat itt neki?
Ezért is martam meg, na meg azért is, mert cseszettül vágytam már a vérére. A kis szuka megbabonázott az aranyat érő nedűvel. A többi macskámnak sincs ilyen jó íze, mint neki. Tényleg úgy kell tőle elszakadnom, mert képes lennék arra is, akár, hogy szárazra szívjam, az meg senkinek nem lenne jó. Főleg nekem.
Mérgesen nézek rá, amikor csak elhozza azt a francos plüsst. A pultra dobom az árának jóval a többszörösét, majd indulunk tovább az autóba.
Tényleg az a gondolat járt végig a fejemben, hogy kész vége a finom kezűségnek, hogy haza megyünk, lepofozom, megerőszakolom, és a többi nem érdekel. De megint nem bírja befogni a pici száját. Rápillantok..szorongatja a tigrist, meg az újságot, amit hozott.
Fogalmam sincs, hogy miért, de végül jobb, helyett balra kanyarodtam, az eleve tervezett következő úti célomhoz. Kifelé haladok a városból miközben azon gondolkodom, hogy tényleg megérdemli e, vagy sem. Vagy mi a fenét is kezdjek én ezzel a nősténnyel. Végül is oda jutok, hogy leverni, megerőszakolni ott is megtudom, ahová megyünk , a többi meg már lényegtelen, és kiderül, hogy tud e viselkedni vagy sem.
Egy sötét parkolóban állok meg végül , ahol csak két lámpa van.
- Azokat hagyd itt, és ha nem viselkedsz, akkor fel is út le is út.
Kicsit se lehetnek kétségei afelöl, hogy mi vár rá ,ha nem tud megint viselkedni, mint egy jól nevelt kis tigris. Megfogtam a karját, hogy szépen belém karoljon, majd elindultunk az épület felé, ami ugyan ki volt világítva, de mégse annyira feltűnően, illetve csak 2,3 kocsi állt még a parkolóban a mienken kívül.
Jó kis hely ez, nem annyira felkapott, de még is jól főznek. Pont megfelelőnek találtam arra, hogy kihozzam vacsorázni, mert hogy vásárlás után ez lett volna a következő. Egy közös vacsora, nem otthon.
- Jó estét Mr. Mal, erre parancsoljanak.
Fogad már is a főpincér és a lefoglalt asztalunkhoz vezet egy külön kis terembe, ami gyertyákkal van kivilágítva. A rendes lámpák fénye tompított. Kellemes halk zene szól.
- Ülj le!
Adom szinte parancsba miközben a pincér visszatér az étlapokkal.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 17th Január 2018, 14:56


A pszichopatának


Gondolom nehéz lehet velem neki. Nehéz lehet, hogy valaki nemet mond, ugyanis megszokta, hogy mindenki ha meghallja a nevét, megérzi az erejét azonnal térdre dobja magát előtte. És én vagyok a leginkább meglepve magamon, hogy én nem így teszek. Pedig hajlamos vagyok a megadásra és még is sikerül valahogy mindig össze akasztani a bajszunkat. Ahogyan most is. Látom a szeme villanásából, hogy már nem sokáig bírja cérnával, talán ez késztet megadásra, vagy valami egészen más. Magam sem tudom, hogy a dühöm egyszeriben elszáll és valahogy meglátom a dolgoknak azt az oldalát melyet ő képvisel. Hát bocsánatot kérek... nem vagyok olyan típus aki képes azonnal dönteni, általában eléggé megfontolom, hogy mit csinálok, legyen szó akár lakberendezésről, akár pasikról, akár bármiről.
Megharap, én meg hagyom. Sok választásom amúgy sem lenne, hiszen karjaival satuba fog, de nem is próbálok szabadulni. A pillanatnyi fájdalmat azonnal felváltja valami egészen más, sokkal kellemesebb forróság. Érzem, hogy gyorsul a pulzusom, és egy cseppet sem zavar a testemen kalandozó keze. Ez már valóban Stockholm-szindróma gyanús kezd lenni...
És persze ugyan olyan hirtelen hagyja abba, mint ahogyan elkezdte. Megbillennék a hirtelen váltásra, ha nem rángatna maga után rögtön, így kénytelen vagyok tenni egyik lábamat a másik után. Aztán útközben még lekapok egy tigrist, meg egy magazint, dühösen villanó pillantását nem állom, így hát inkább lesütöm a tekintetemet és hagyom, hogy húzzon magával. De ha már eljöttünk és azt mondta választhatok és én ezt választottam akkor ragaszkodok is hozzá.
Beülök az autóba, és várom, hogy induljunk, egy darabig komolyan néma csendben azt tanulmányozom, hogy még is hogyan rendezhetném be a szobát, mely úgy tűnik hosszú-hosszú időn keresztül az enyém lesz...
De aztán megkordul a gyomrom, és a legszebb pillantásomat elővéve és megacélozva magam a nemleges válaszra végül felteszem a nagy kérdést. Nem eszünk e valamit még is? Pontosabban én... igen jó a gyros is, régen ettem és szeretem és akkor ki se kell szállnom az autóból.
Rám pillant és én kitartóan szépen nézek, de nem válaszol. Sóhajtva elfordulok és fejemet az ablaknak támasztva tovább tanulmányozom a magazint. Hát jó akkor majd eszem otthon. Otthon... na igen, jobb lesz ha elkezdek így gondolni arra a helyre.
Ahogyan megállunk felpillantok arra számítva, hogy a ház előtt leszünk, de nem. A vámpírra siklik a tekintetem a sötét parkolóról amikor megszólal.
- Rendben...-Mormogom az ajkamba harapva, és ahogyan kiszáll az autóból, én is így teszek, és jó kis cicaként belé karolok. Némán sétálok mellette, nem igen merem az arcvonásait most tanulmányozni, hiszen tisztában vagyok nem túl jó hangulatával. Rámosolygok a pincérre, ahogyan üdvözöl minket. Kíváncsian nézek körül az étterem fő részében, majd a külön kis teremben, ahova keveredünk, és ahol senki más sincsen rajtunk kívül.
Igyekszem helyet foglalni, jó kislány módjára engedelmeskedve a parancsnak, nem esik nehezemre, amúgy is ezt tettem volna. A pincér az orrunk elé nyomja az étlapot, de az én pillantásom bizony Alasaron ragad. Próbálok valamit leolvasni az arcáról, hogy még is mi jár abban a kusza és idegbeteg vámpír agyában.
- Mostantól tő parancsszavakban fogunk kommunikálni?- Kérdezem tőle, elővéve a legártatlanabb hangsúlyomat, amiben csak beszélni tudok. És mit ne mondjak eléggé jól sikerül, kifejezetten ártatlanra és kedvesre sikerül a kérdés.
Az étlap előttem hever, de valamiért a vámpír hiszti most sokkal jobban leköti a figyelmemet, pedig nagyon éhes vagyok. És még is jobban érdekel, hogy melyik pillanatban akarja megint belém mélyeszteni a fogsorát. Vagy, hogy éppen mikor akar szétrobbanni, na de vicces tényleg kezdek olyan lenni, mint egy hűséges háziállat mely állandóan a gazdája hangulatát és parancsát lesi...
Sóhajtok és pillantásom az étlapra vándorol erre a gondolatra, felnyitom a tetejét és tanulmányozni kezdem a fogásokat. Igazából mindegy lenne, bármit ennék csak kaja legyen. De véresen sült steak a legcsábítóbb... ah amióta macska vagyok veszett módon kívánom a nyers húst.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 24th Január 2018, 19:14


Kiscicámnak



Nem értem magamat, hogy miért hozom el még is vacsorázni, amikor meg sem érdemli. Kihozom a házból, vásárolni viszem, és erre mit kapok? Makacsságot, meg, hogy neki több idő kell. Az idő fogy, a türelmemmel együtt. Ő meg csak játszik velem. Lehet a lányokkal el kellene neki meséltetni ezt azt, hogy észhez térjen, vagy erőszakhoz folyamodni. A többiek is túlélték, kezes bárányok lettek, és azóta viselkednek.
Nem is értem magamat, hogy vele miért próbálok másképpen bánni. Tényleg megérdemelné,hogy haza vigyem és elvegyem , amit akarok. Eleget húzogatta már a mézes madzagot az orrom előtt.
De ehelyett, még is elhoztam vacsorázni, erre a fére eső kis helyre, egy külön terembe. Nem igen néztem rám ,amíg be nem értünk. Kivételesen nem ellenkezett semmi miatt sem. Helyes, mert a végén kénytelen lennék a vállamon visszavinni a kocsihoz, sőt inkább be a sötét erdőbe, ahol kitudja, hogy mit művelnék vele azok után,hogy ma este másodjára idegelne fel.
Néztem magam előtt az ital lapot, amikor a makacs macska hozzám szól. Összehúzott szemmel nézek rá, majd nem válaszolok számára, helyette a pincért intem vissza.
Rendeltem magamnak egy üveg jó bort, majd a kis kezítcsókolomra emeltem a tekintetemet.
- Te mit kérsz Drágám.
Ejtettem ki kicsit gunyorosan azt a drágám szót, hiszen én nem úgy értettem, mint ahogy gondolom a pincér. Megvártam míg miss macska rendel, és útjára engedtem a pasit.
- Mindenben ilyen döntésképtelen vagy?
Kérdeztem tőle, mert ha mindenről ilyen lassan dönt, meg átrágja, meg minden , ahogy tette az üzletben, ahogy most nézegette azt a vacak étlapot. Ha így van igen csak nehéz dolgunk lesz. Jó lesz, ha megtanulja azt, hogyan hozzon gyors döntéseket. Nem mintha lenne döntéshozatali joga valamire is. De olykor azért kap lehetőséget, mint most is. Csak hát nem élt vele. Ez meg már az ő baja.

Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 28th Január 2018, 20:40


A pszichopatának


Talán hálásnak kéne lennem, igen azt hiszem, hogy az őszemszögéből mindenképpen. Próbálok azzal a szemmel nézni amivel ő láthatja a világot. Természetesen ez lehetetlen, hiszen mögöttem nincs több száz év. De akkor is... szóval adott egy megalomán vámpír, aki nagy valószínűséggel nem tartozik senkinek vagy legalábbis eléggé kevés embernek elszámolással. Szóval mindent megkaphat amit csak akar, és nyilván mindenki azonnal hajbókol a környezetében ha meglátja. Legalábbis szót fogadnak, főleg a macskák, ahogyan kivettem abból a pár dologból, amiben részem volt az elmúlt napokban. És itt vagyok én, aki soha semmit nem csinál úgy, ahogyan ő azt elképzelte. Elvitt vásárolni, én meg nem vettem semmit és közöltem, hogy nem is akarok. Szóval, ha az ő egomán oldaláról nézem a dolgokat akkor megértem, hogy ideges. És most éppen cinikus, ahogyan rám néz és feltesz egy kérdést. Grimasszerű mosoly jelenik meg az ajkaimon, és kis híján megcsóválom a fejemet, de sikerül megállnom ezt az apró, de ebben a szituációban nyilván valóan szemtelen gesztust.
Egy picit agonizálok a pincérrel, megkérdezem, hogy milyen italuk van és, hogy az még is milyen. Aztán az ételre térünk rá, már tudtam, hogy steaket akarok még is rákérdeztem még két dologra, csak, hogy biztos legyen a döntésemben. Aztán a végén még is csak steaket kértem véresen.
Alasarra siklik ismét a tekintetem, ahogyan újabb kérdést tesz fel.
- Sajnos igen, általában eléggé nehezen döntök.- Vonom meg a vállaimat hanyagul. - A környezetem megszokta,
gyerek korom óta eléggé megfontolt vagyok.
- Hát igen nem én vagyok azaz ember, aki csettint egyet és már fel is pattan egy motorra, hogy elhajtson a naplementében egy hosszú hajú, rossz kinézetű férfival. Sőt még a fodrászhoz sem szoktam úgy betenni a lábam, hogy előtte ne gondoljam át vagy százszor, hogy milyen frizurát szeretnék. Szóval ja, lehet mondani, hogy nehezen döntök.
Oldalra billentem a fejemet és így nézek Alasarra csak egy pillanatig hezitálva, hogy feltegyem- e a kérdést.
- Mióta vagy vámpír? Gondolom ezzel nem születik az ember.- Legalábbis a filmekben és könyvekben átváltozással történik. Valahogy... mivel, hogy én is átváltozom alkalmakkor, ezért azt gondolom, hogy simán lehet egy emberből mozgó hulla. Mert azok... nem? Ahhoz, hogy működjenek vért kell inniuk, hogy legyen vérkeringésük... legalábbis én így tudom elképzelni a dolgot.
- És ki voltál mielőtt az lettél?- Lehet neki már unalmas ezt elmondani. Vajon mindenki megkérdezi tőle? Minden új cicája? Lehet, hogy nem is fog válaszolni, mert, hogy nincs már jelentősége. De engem komolyan érdekel a dolog. Magam elé veszem a szalvétát, és anélkül, hogy észrevenném apró darabokra kezdem szaggatni. Nehezen megy az egy helyben ülés, anélkül, hogy babrálnék valamivel. Szóval gondolhatja, hogy mennyire nehezemre esik egy kicseszett szobában tölteni a mindennapjaimat anélkül, hogy komolyabb mozgásterem lenne pár négyzetméternél. Ha meg a macska valamiért kiszabadul belőlem, akkor természetesen ő is zokon veszi, hogy nem tud egy jót szaladgálni.
- És úgy egyáltalán mivel foglalkozol?- Lenne még jó pár kérdésem, de talán ennyi elég lesz kezdésnek. Várakozva nézek rá. Komolyan értékelnem kéne, hogy elhozott ide, és nem megállt egy gyroszosnál, ahogyan én kértem tőle. Mert hát ugye azt is megtehette volna, sőt még akár le is nyomhatta volna a zárat az autóban ha nem bízik bennem. És miért is bízna? De az is lehet, hogy csak féltette az autóját, hogy leeszem. Vagy nem szerette volna ha gyrosszagú lesz a kárpit...
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 16th Február 2018, 08:45


Kiscicámnak



Csak néztem, szuggeráltam, és nem tudtam eldönteni, hogy mit is tegyek vele. Hagyjam az egészet ennyiben , és tűrjem el tőle ezt a viselkedést a cél érdekében. Vagy törjem meg, hajtsam igába, és vegyem el azt tőle, amit már jó ideje akarok.
A vérét eleve kívánom ,és nem is vágyok másra ,mint hogy más részébe is belevájjam magamat, mert bevallom nem csak a nyakánál szeretném a vérét venni, hanem máshol is. A helyzetről pedig ne is beszéljünk, mert rögtön lázban ég a testem, főleg azért is, mert amióta itt van más macskám közelébe nem mentem, vagy kaptam el egy sötét sarkon egy nőt. Pedig lassan ideje lesz véget vetni az önmegtartoztatásomnak.
Mi a jó isten művelt velem ez a nő? Ez a tigris? Lassan kifordít saját magamból.
Most ez a várakozás a pincérrel. Nézi az étlapot, és csak nézi, és nézi. Én meg mindjárt agyfaszt kapok tőle. Ha mindenben ilyen lassan dönt, hát én isten bizony, hogy most már megdöntöm , ha akarja ha nem. É pp ésszel ezt a várakozást nem lehet kibírni. Az pedig nagyon is kelleni fog, hogy ne szaladjon el velem a ló, ne essek túlzásokba, de ha így haladunk, akkor igen csak efelé terelődik el minden. De már megint mi a jó büdös francért érdekel ez engem?
- Megfontolt, értem.
Nyelek egy nagyot, kicsit sem leplezve, hogy mennyire nem tetszik ez a megfogalmazás. Úgy belegondoltam, hogy ha abba a helyzetbe kerülnénk, akkor is így tétovázna, és jaj álljunk meg, mert végig kell gondolnom, vagy hagyná a dolgok természetes lefolyását. Mert , ha előbbi, hát én nem tudom, mit fogok tenni.
Azért terveztem ezt az egész estét, azért hoztam ki, hogy lássan tudok jó fej is lenni. Feltett szándékom elcsábítani is, de valahogy az egész kezd dugába dőlni. Szóval a fejembe kavarodó gondolatok ide – oda csapódnak egyik végletből a másikba, és abba, hogy ez megéri így nekem ?
Kérdését hallva szemem feketére vált. Még, hogy mióta vagyok vámpír. Gyűlölöm, ha a múltamról kérdeznek.
- Régóta.
Mondtam neki végül, majd a következő kérdésénél felálltam és közelebb húztam hozzá a székemet.
- Most fejezd be szépen, amíg szépen kérem.
Parancsoltam rá, és hogy hassak is a combjába martam , épp csak annyira, hogy tudja rossz kérdéseket tesz fel. Szorításomon pár másodperc múlva engedtem, de a kezem ott maradt.
- Mindenfélével.
Jött egy újabb rövid válasz tőlem, és aztán megfogalmazódott még egy.
- Olykor befektetek.
Ajkam gonosz mosolyra húztam, kezem pedig elindult fel a combján , egészen a tővéig. Értse csak úgy, ahogy akarja a célzást, mert kurvára jól fogja érezni.
- Egyezzünk meg kis cicám, te nem kérdezek ostobaságokat, mint például a múltam, vagy, hogy mivel foglalkozom, én nem okozok neked akkor fájdalmat. Áll az alku?
Kérdőn néztem rá, és visszaváltottam emberi szemekre, mert a pincér is közeledett. Kényelmesen hátra dőltem, kezemet vissza vettem az ölembe, másikat az asztalra, majd néztem, ahogy a pincér kitölti nekünk a bort. Finom, édes, sűrű vörös, akár csak a vér. Vajon milyen íze lesz a vérének tőle?
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 17th Február 2018, 00:11


A pszichopatának


Nem tudok úgy reagálni, nem tudok olyat mondani ami tetszene neki. Mindenért morog, mindenben talál valami kivetni valót. Ha beszélek az a baj, ha nem akkor meg az. Mert miért nem válaszolok? Ha meg megteszem akkor nem megfelelő a válasz számára. Ha forgatom a szemeimet az a baj, ha meg sóhajtok akkor meg az. Még is, hogy csinálják a macskák, hogy elégedett velük? Mit tesznek, hogy megtörténik a lehetetlen. És az ő elégedettsége engem vajon miért érdekel?
Már ahogy belépünk tudom, hogy mit akarok, de azért megnézem az étlapot. Biztos ami biztos, hogy ne döntsek rosszul, én már csak ilyen vagyok, szeretek biztosra menni.És ugye ezt a tudtára is adom, és hallom a hangján, hogy már megint nem tetszik neki a válaszom. Fogaim között egy kis szisszenéssel szívom be a levegőt.
- EZ baj?- Nézek rá felvont szemöldökkel, hiszen nem értem, hogy mi a probléma azzal, hogyha megfontolt vagyok. JObb lenne, hogyha fejjel mennék a falnak? Azt hiszem, hogy akkor még több bosszúságot okoznék neki, mint így.
Gondoltam kezdeményezek valamiféle beszélgetést kettőnk között, hátha egy kicsit többet megtudhatok róla. Mert szinte kötelezőkként várja el, hogy kedveljem, de nem tudok róla semmit. Viszont égek a vágytól, hogy ez ne így legyen. Közelebb slisszan a székkel, de nem azért, hogy csak én halljam amit mondd, nem is jókedvéből és ezt azonnal meg is tudom, ahogyan ujjai a combomba mélyednek. Megütközve pillantok rá miközben halk szisszenő hang hagyja el az ajkaimat.
- Mibe?- Kérdem, mert a munkájával kapcsolatos kérdésnél nem szorongatta a combomat, csupán keze ott pihent élénken a tudatomba égve. Ha akarnám sem tudnám figyelmen kívül hagyni, forró combjaimra simuló most egészen melegnek ható tenyerét. Azaz érzés kerít a hatalmába, mint tizenöt évesen amikor először ért hozzám az a srác aki tetszett. Éppen, hogy csak a combja simult az enyémnek, de olyan élesen érzékeltem a lábának körvonalát, ahogyan most Alasar ujjait. Nem merem elhúzni a lábamat, hiszen nem jókedvéből tette oda a kezét, más kérdés, hogy nem is akarom. Úgyhogy megmerevedek, nem mozdulok, de tovább kérdezek... Ujjai elindulnak felfelé a combomon, bennem reked a levegő, kezemmel a szék szélébe kapaszkodom a lábaim mellett, ajkaim enyhén elnyílnak, ahogyan felfogom amit mond.
Még mielőtt össze tudnám magamat annyira szedni, hogy válaszoljak, keze elhagyja a lábamat, és hátra dől. A pincér megérkezik én meg csak bámulok Alasarra, majd elmegy.
- Miért, ha tovább kérdezlek bántani fogsz?- Kérdem kissé rekedten. - Nem könnyebb egyszerűen csak nem válaszolni? -Szuszogom halkan az arcára függesztve a tekintetemet, hátha le tudom olvasni a reakciót mielőtt meglépné. Bár ahogy ismerem nagyon kétlem, hogy ez sikerülhet.
- Én csak...Azt várod, hogy tiszteljelek... sőt még többet,
de nem tudok rólad semmit... Még csak azzal sem vagyok tisztában, hogy mit jelent az, hogy vámpír vagy. Mármint... nyilván láttam filmeket meg könyveket, de gondolom annak a fele se igaz.
- megnyalom kiszáradni készülő ajkaimat. - De nem tudom, hogyan zajlik ez. Meg...
nappal koporsóban alszotok? Vagy ezt sem szabad megkérdezni? Most komolyan mit vársz?
- Észre veszem, hogy az utolsó mondatnál egy kissé megemelkedett a hangom.- Ha válaszolok az a bajod,
ha meg nem mondok semmit akkor meg az. Semmi sem jó... Bár lehet az lenne neked a legjobb ha csak annyi hangzana el a számból, hogy igen Alasar,
köszönöm Alasar...
- Mondom kissé gúnyosan eljátszva a szavakat.- De én nem vagyok ilyen, és nem is leszek. - Jelentem ki határozottan. - Nehéz beszéd témát találni ha mindenre felhúzod magad.- Sóhajtok lemondóan és nem kortyolok a borba, józan akarok maradni, hogy ne tudjon annyira befolyásolni, hogy tudjak neki nemet mondani. Mert félő ha lerészegedek ez még a mostaninál is nehezebben fog menni.*
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 17th Február 2018, 10:31


Kiscicámnak



Most tényleg megkérdezte, hogy baj e , hogy tétovázik? Bolond ez a nő? Fel se tűnt, hogy a kérdés hallatán felsóhajtottam. Csak utólag jöttem rá, hogy furcsát, nem megszokott dolgot cselekedtem.
- Baj, el is mondom, hogy miért. Gondolj bele abba, hogy azon vagyok ,hogy megdugjalak, te meg neki állsz tétovázni, meg gondolkozni, hogy most lehúzd a bugyid, vagy engeded letépni. Szerinted, ha megvárakoztatsz, akkor melyik opció fog előbb nyerni? A finom, vagy a durva?
Nem szórakozok vele tovább, eddig csak kerülgettem a témát. Tudatosuljon benne , hogy még mi vár rá, mert kurvára elegem van. Ha most megtudja, legalább van esély arra, ha oda kerülünk egyszer csak végre, hogy tudja mit akar, vagy hogy akar cselekedni, ha már egyszer ennyire megfontolja a dolgokat.
Egy újabb, majd újabb kérdést tesz fel, amitől kicsit egekbe száll a nem létező vérnyomásom. Nem tudom mit kezdjek ezzel a lánnyal. Már megmutattam neki a határokat, de ő csak feszegeti, és feszegeti. Ostobaságokat művel, miközben én meg jól viselkedem. Még igazán nem is bántottam, pedig a többiek tudnának mesélni.
- Megeshet- válaszoltam neki röviden, és tömören, majd a borba kortyoltam. Finom, bár egy kis vérrel ízesítve jobb lenne. Tekintetem a mellettem ülőre tévedt, a nyakára, a lüktető ütőerére. Szemeim kezdtek elsötétülni, de gyorsan észbe is kaptam, és maradtak emberiek.
- Nem, mert van, ami nem tartozik rád, ahogy másra sem – igyekszik normálisan válaszolni, nem feszülten, pedig nagyon is. Kifejezetten az idegeire megy a macska. A többiekkel nem volt gondja, bár velük nem is szórakozott ennyit. Megmutatta a határokat, elvette, amit akart és kész. Most meg? Kikészít ez a nő teljesen.
Azt hittem végeztünk a dolgok megtárgyalásával, de nem. Kifakadt, megint csak mondja a mondókáját, én meg akaratlanul is újra a combjába vájtam az ujjimat. Mondja csak nyugodtan, én elszórakozom a kezemen a combján, és garantáltan lesz valamilyen nyoma neki. Viszont meghökkent az a tudat, hogy tudni akarja ki vagyok.
- Szerintem eléggé tisztában vagy azzal ki vagyok, mire vagyok képes. A másikat meg díjaznám,ha nem mondanád ki hangosan, esetleg tárgyalhatunk róla, de csak otthon a négy fal között, illetve a többiek bizonyára szívesen fognak válaszolni a kérdéseidre- ennyit válaszoltam neki a vámpíros dolgokra, elégedjen meg ezzel. Meg amúgy is, nem így nyilvános helyen fogom ezt vele megbeszélni, ha már ennyire beszélni akar róla. Komolyan kiakasztó ez a nő, többet beszél, mint bárki más, és elvárja, hogy én is annyit beszéljek. Mondom,én, hogy bolond.
Utolsó szavaira felmorranok, és ha nem épp érkezne meg a pincér az ételével, akkor most bizonyára nem kis bajban lenne.
- Egyél –parancsoltam szinte neki, mert már megbántam,hogy kihoztam, hogy nyilvános helyre hoztam,mert azóta már alaposan rendre utasítottam volna.
- Ne beszélj, egyél, haladj – adom ki neki az új parancsot. Ez van, szokjon hozzá, én ehhez vagyok szokva, ő meg vagy megszokja, vagy tényleg be kell törnöm, amit nem akartam. De már azt se tudom,hogy miért nem akartam, mert megőrjít mindenével.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 17th Február 2018, 22:09


A pszichopatának


Nagyon rosszul alkalmazkodom hozzá. Túlságosan is maradi a gondolkodás módja, pedig a családom sem egy modern beállítottságú közösség. És még is, a vámpírnak ez az őskövület lénye valahogy távol áll tőlem. És még is pokolian vonzónak találom, csak nem szoktam hozzá, hogy valaki el akarja velem hitetni, hogy kuss a nevem.
Abban a pillanatban, hogy arra kerül a szó, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen velem pír önti el az arcomat, dús ajkaim enyhén elnyílnak. Tudom, hogy nincs körülöttünk senki, hiszen csak mi vagyunk ebben a teremben, de a lenne sem lenne erőm, hogy szétnézzek vajon ki hallja amit mond, hiszen leköt, ledöbbent és kissé talán fel is izgat a mondandója, ahogyan elképzelem a jelenetet. Komolyan ez már a fogvatartottak egyértelmű agybetegsége, amikor beleszeretnek vagy vonzalmat éreznek a fogva tartójuk iránt....
- Nyilván a durvább...- Szuszogom alig hallhatóan. - De ha annyira meztelenül akarnál tudni, lenne türelmed kivárni, hogy levegyen?- Vonom fel a szemöldökömet, mert nem így ismerem. Ha tétovázás nélkül, azonnal elkezdeném a mozdulatot elképzeléseim alapján akkor sem lehetnék eléggé gyors neki. Vagy sürgetne vagy a kezébe venné az irányítást. Előadja, hogy érdekli, hogy én mit döntök, de valójában azt gondolom, ha egyszer megszületik a fejében a gondolat én aligha tudnám megállítani vagy lelassítani benne.
És hát kifakadok, hogy valami pozitív reakciót is kicsikarjak belőle. Néhány szónál többet, de persze most sem sikerül. Tő mondatok, rövid válaszok csupán amire futja. És olyan blazírt arckifejezéssel közli, hogyha nem fejezem be a kérdezősködést akkor megeshet, hogy bánt, hogy egy pillanatra megijedek. Egész testemben rándulok össze a gondolatra, mert elhiszem, hogy képes lenne bántani. De még nem volt rá igazán példa, és lehet, hogy ezért beszélek tovább. Hátha valamit megtudhatok róla, bármit... próbálom neki elmondani, hogy miért lenne jó ha legalább egy kicsit lenne közlékenyebb, hogy meg akarom ismerni. De csak annyit érek el vele már megint, hogy ujjai a combomba marnak, ismételten és biztos, hogy kék-zöld foltot hagynak majd maguk után. Szisszenve szívom be a levegőt, amikor már nagyon kellemetlenné válik a szorítás és megpróbálom elhúzni a lábamat kiszabadítva a vámpír fogságából.
- Egyrészről, nem érdekelnek a többiek felszínes válaszai,
túlválogatott szavakkal nehogy valami rosszat mondajak. Veled akarok beszélni. Másrészről egy olyan terembe hoztál ahol nincsen senki, még is ki hallhatná miről beszélünk?
- Vonom fel a szemöldökömet. És amúgy sem kiabálok, nem hiszem, hogy annak az egyetlen pincérnek aki néha bejön olyan jó füle lenne, hogy kintről hallja amit mondok.
Felmorran, mondana még valamit látom rajta , de a pincér ezt a pillanatot választja arra, hogy betoppanjon. Megfordul a fejemben, hogy tüntetőleg ne egyek, de nagyon éhes vagyok. Az étel illatára is megkordul a gyomrom, nem bírnék itt ülni és csak szagolni ezt a remeknek tűnő fogást. Úgyhogy most kivételesen szó nélkül veszem fel az evőeszközöket és megfontoltan enni kezdek. Istenem ez a hús isteni. Nem bírok ellenállni, hogy ne kortyoljak bele közben a borba is, annyira illik a kettő egymáshoz.
Alasara pillantok és szóra nyitom a számat, de ezúttal azért, hogy elmondjam neki, hogy mennyire szuper itt a konyha és megköszönjem, hogy elhozott és végül nem egy gyrosonál álltunk meg. De még mielőtt egyetlen hang is elhagyná az ajkaimat rövid parancsával szorítja belém a szavakat. Egy pillanatig csak meredek rá összeszorított ajkakkal. Majd  újra enni kezdek megcsóválva a fejemet, de felettébb borús hangulatban. Miért van az, hogy képes egyetlen pillanat alatt totál elvenni a kedvemet az élettől... aztán a következőben meg tök jól érzem vele magamat. Az agyamra megy...
Csak pár falat marad, leteszem az evőeszközöket, kezembe veszem a bort és ismét belekortyolok.
- Hogy viselkedhetsz ilyen tenyérbemászóan arrogánsan?- Morgom oda neki és még egyet kortyolok.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 23rd Február 2018, 10:01


Kiscicámnak



Kiborító. Tűrhetetlen. Szemtelen. Pimasz. Mit tudnék még rá mondani ? Egyáltalán nem értem magamat. Be kellene törni és kész, megbabonázni, és már is azt tenné, amit akarok. Miért nem teszem ezt meg? Talán azért, mert ő az egyetlen tigris, akire ráleltem, és azt akarnám, hogy önmaga maradjon, önszántából válasszon, hogy szabadon mozoghasson , mint a többi? Talán tényleg engedékenyebb lette, amióta itt van? Van fülem, hallom miket beszélnek a többiek.
Esetleg , ha közlöm vele a célomat vissza fogja magát? Kétlem, de azért nem árt a tudatosítás, ha már egyszer ennyire át kell gondolnia, meg kell rágnia a dolgokat. Mert ahhoz aztán semmi kedvem, hogy jaj most húzd le a bugyit, vagy semmi gond tépd csak le. Ha egyszer beindul a kerék, akkor nem igazán van , ami megállítja a lejtőn. Engem meg aztán semmi, de tényleg semmi nem fog hamarosan megállítani, ha így folytatja.
- Így van a durvább, okos cica.
A másik felére csak megforgatom a szememet, mert már megint csak kérdez. Meghagyom a fantáziájára, már ha van,hogy lenne e türelmem kivárni azt, hogy lehúzza ő, vagy én, bár inkább én. Viszont, ha így folytatja biztos, hogy nem lesz türelmem rá, sőt mi több. Jó ideje itt van. Jó ideje csak figyelem. A vérét veszem, ami szinte felpezsdíti a testemet, és alig tudok tőle elszakadni. Jól bánik vele. Még egyszer se bántottam igazán. De most talán befejeztük ezt. Túl sokat vártam, túl sokat tűrök el tőle. ÉS ez cseppet sem vall rám.
Érzem, hogy húzná elfelé a combját, de nem eresztettem, még jobban rászorítottam. Hallottam, hogy sziszeg. És ki a fenét érdekel? Engem jelenleg nem, csak az, hogy fejezze be a ostobaságát.
- Manapság sosem tudni Édes.
Hajolok közelebb, hangom mély, rekedtes, sokat ígérő, és még is fenyegető, hiába a becézés. De hamarosan kap egy két információt, amit annyira szeretne. Kérdés, hogy fog e tetszeni neki, de garantálom, hogy nem.
Az a szerencséje, hogy megérkezett a pincér, és megzavart minket, mert ha nem fut be, akkor talán már az asztalon ő lenne az előétel, na meg a fő is, de nem magának, hanem nekem.
Az tetszik, hogy szót fogad, és enni kezd,  ettől én magam is kicsit lenyugodtam volna, ha nem kezd el becézgetni. Sötét mosoly kúszott az arcomra, majd felálltam, és kimentem a teremből magára hagyva őt. Csak pár pillanat múlva érkeztem vissza, kintről pedig behallatszódott, hogy elküldenek mindenkit. Az asztalt félre lököm, nem érdekel,hogy ha leesik róla valami. Nem érdekel, ha csörömpöl, mert ide a fene se fogja most betenni a lábát, tettem róla.
- Tehát meg akarsz ismerni.
Rántottam fel a székéről, majd kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen, és lásson. Lássa az árnyjátékot, ami egy csatát mutat a régmúltból. Látszik rajta, hogy nagyon régi, meg se lehetne mondani mennyire. Egy harcos tőr előre, kegyetlen, és nem kímél senkit sem, se nőt, se gyermeket senkit sem. Aztán újabb kép sorozat érkezik, ahol a harcos egy másikkal áll szemben, aki térdre kényszeríti, majd elragadja, és csak a sötétség következett. Újabb mészárlások, ahol már a két férfi , együtt vállvetve szedi áldozatait.  
Hirtelen engedtem el, löktem vissza a székre, vagy a földre. Remélem most már elégedett, hiszen ezt akarta, tudni ki vagyok, honnan érkeztem. Most már tudja.
- Egyéb kérdésed van még ? Vagy mehetünk a következő lépcsőfokra?
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 25th Február 2018, 19:39


A pszichopatának


Nem tudok jót mondani. Nem tudok jót tenni. Minden rossz, minden bosszantja. Még is miért ragaszkodik hozzám úgy ha ennyire bosszantom? Vagy csak a pozitív helyeslő reakciók tőle igazából nem észrevehetőek. Mert ha valami oké akkor arra egyszerűen nem reagál, ha valami bosszantja azonban... nos arra eléggé élesen. És persze a nagy részére a kérdéseimre nem válaszol. Sőt igazán választ nem kaptam tőle eddig semmire, mindent úgy kell belőle harapófogóval kihúzni. Van egy olyan érzésem, hogy nem is nagyon szoktak neki kérdéseket feltenni, maximum a nála erősebbek. Van egyáltalán vajon nála erősebb? És ő maga milyen erős is valójában? Semmiről fogalmam sincsen. De egy dolog szinte biztos, hogy mindenkitől csak annyit hall, hogy igen uram meg rendben meg hasonlókat ha egyáltalán meg mernek nyikkanni a közelében. mert bizony voltam tanúja egy lánynak aki csak bólogatott és olyan gyorsan szelelt ki a szobámból, mint aki menekül. És valószínűleg így is tett. Alasar gyakran igen ijesztően tud viselkedni, még sem mondhatom, hogy valaha is úgy igazán megrémített volna. Mármint, rám ijeszt az tény és tudom, hogy vannak pillanatok amikor már nagyon vékony jégen táncolok, de sosem rettentett el annyira, hogy a közelébe ne merjek még csak megnyikkanni se.
Még jobban a combomra szorít, mire halk nyögés szakad fel belőlem, tuti, hogy ennek nyoma fog maradni. Abba hagyom a combom elhúzását és inkább megpróbálom ellazítani az izmaimat az ujjai alatt.
- Kérlek...- Szisszenek és tenyeremet a combomat markoló kezére simítom. Nem próbálom meg lefeszíteni a combomról hiszen úgy sem lenne értelme, csak ráteszem, hogy nyomatékosítsam a kérésemet.
A pincér megmenti a helyzetet a megérkezésével én meg evésbe kezdek. Mert nem jut eszembe jobb és mert piszok éhes vagyok. Úgy se kapok tőle körülbelül semmire egyenes választ, marha nehéz valakivel kommunikálni aki kitér a válaszadás elől. Csak el van a maga külön kis világában... és elvárja, hogy kedveljem...Hogy? Azt sem tudom kicsoda.
Feláll és kimegy kifakadásomat hallva, egy büdös szó nélkül. Ami enyhén szólva is rohadt ijesztő. Csak nézek utána a pohár fél úton megáll a szám és az asztal között. És eltűnik. Megfagy bennem a levegő és csak nézek az ajtó felé, eszem ágában sincsen elszökni, nem pattanok fel, hogy gyorsan vészkijárat után nézzek, vagy éppen keressek egy ablakot. Csak ülök ott kezemben a pohárral és meredek utána. Szabad kezem az asztal lapjába markol ahogyan meghallom, hogy a hely lassan kiürül, megbabonázva figyelem magabiztos megjelenését és pohár az asztalon landol. Ami pár pillanattal később meg repül el, róla pedig minden tányér és pohár. Felpattanok hirtelen szívva be a levegőt, magához ránt, én meg nem ellenkezek, esélyem sem lenne. Kényszerít, hogy a szemeibe nézzek, bár bevallom amúgy sem tudnék másfelé nézni, ugyanis igyekszem kifürkészni a következő tettét, mozdulatát, hangulatának súlyosságát. Nem ismerem eléggé, hogy egyetlen mozdulat egy fél szusszanás, vagy hangsúly elárulja nekem mennyire dühös vagy éppen mire készül.
Aztán megtudom, ahogyan képek villannak az elmémben, és meglátom őt... a régmúltban. Minden annyira gyors és zavaros, hogy szinte fel sem fogom és már érzem is a fenekem puffanását a padlón. A szemeim lassan ráfókuszálnak és kicsit hátrébb csúszok, hogy teret nyerjek magunk közé.
- A következő lépcsőfokra?- Hebegem és még hátrébb tolom magamat, mintha lenne esélyem menekülni. Amennyiben közelebb jön hozzám, folytatom a hátrálást, természetesen anélkül, hogy a popsim különösebben elhagyná a padlót...
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 23rd Március 2018, 10:42


Kiscicámnak



- Tudod ezt a nyögést máshol, más körülmények között szívesebben hallanám tőled – jegyzem meg neki, és amikor már nem húzza elfelé a combját a kezem alól, akkor engedek a szorításon, de a kezem , akkor is szépen ott marad. Birtoklom és birtokolni kívánom, és lassan talán ideje lesz sutba vágnom a jó maga viseletemet, amivel tényleg próbálkozom, csak a fene se tudja miért, amikor nem válik be.
Fenébe az egész szarsággal, hogy úgy közelítsek hozzá, vagy is inkább nem úgy, mint a többiekkel tettem annó,  amíg meg nem szelídültek.
- Mit kérsz? – nézek rá irtó komolyan, de a szám már szemtelen mosolyra húzódik. Elfogyott e a türelmem ezzel a makacs macska egér játéktól? Kurvára el.
Nem csodálkozom azon, hogy fogtam magamat megbabonáztam a pincért, az étterem vezetőt, hogy zárjanak be, és küldjenek mindenkit haza. A hely most nekem kell, szükségem van rá szemtanuk és fültanuk nélkül. Csak akkor mentem vissza a terembe, amikor már az utolsó ember is vette végre a kabátját és elindult.
- Talán nem tetszett, amit láttál?   Hát te voltál kíváncsi arra, hogy ki vagyok, kaptál választ- nevetem el magamat kicsit se jó kedvűen, inkább fenyegetően, és nem érdekel,hogy a földön van. Ott a helye előttem, térdelve, hajladozva ezen hisztije, pofátlansága végett, amit ma levágott nekem.
- Tudod,  ma arra gondoltam kihozlak. Arra, hogy rendezkedj be magadtól kedvedre, arra,hogy elhozlak vacsorázni. Arra,hogy kicsit teret adjak neked, de te folyton csak kérdezel, folyton csak akarsz valamit még sem adsz cserébe semmit sem, csak ellenkezést, döntésképtelenséget - megragadtam a karjánál fogva és felrántottam.
- Halljam mire vagy még kíváncsi, mit akarsz? – néztem a szemeibe, majd újabb jelenet sorozatott kapott a múltamból, ami tele volt nők erőszakolásával, tele volt mások meghajlásával, megtörésével.
- Kérsz még ? – búgom sötéten a fülébe, majd az egyik asztalt lesöpröm a kezemmel. A tányérok hangosan összetörnek, ahogy a padlót érik.
Felültettem az egyik asztalra, és egészen a nyakához hajoltam, az ütőeréhez.
- Mily édes, mily csalogató, mennyit vegyek el … - lábát erőszakkal szétfeszítettem, hogy még közelebb tudja állni, kezem derekát tartotta a helyén.
- Úgy száguld ereidbe a véred, és úgy csábít, de mindig megállom. Megálltam azt is, amióta nálam van,hogy ne erőszakoljalak meg, hogy ne öljelek meg, pedig megtehetném mindet egytől egyig azt, amit láttál, de még se teszem és te még is ellenkezel. Kezeljelek úgy, ahogy a többieket? Ahogy őket szelídítettem meg, ezt kívánod tőlem ? Mert megkaphatod – azzal letéptem róla a blúzát, majd a melltartóját – agyaraimat a nyakába vájtam, kezem a derekáról rámarkolt a mellére, és ittam magamba azt az édes nedűt.
- Nos ez tetszik? – szakadok el drága nyakától és nézek rá véres ajkakkal, majd ezekkel a véres ajkakkal csókolom meg, és kényszerítem bele a csókba.
- Érzed mennyire édes, mennyire csábító ? – kérdezem tőle, és újra megmarom. Érzem magamon,hogy ha nem hagyom abba, akkor képes lennék most kiinni őt, szárazra szívni. Így kényszerítenem kell magamar arra, hogy elszakadjak tőle, sebét lezárom , majd belecsókolom a nyakába.
- Meg akarlak kapni, megakarlak dugni, kefélés közbe a véredet venni. Azt akarom, hogy teljesen az enyém lény, ne csak a véred, mindened. Ritka kincs vagy , és az enyém, ezt vésd az eszedbe, de olykor a kincsek is megtudnak csorbulni. Te megakarsz? – néztem rá még mindig véres ajkakkal, majd a szájára kent vérét lenyaltam onnan, belenyaltam a szájába, és újra csókba kényszerítettem. Kezem továbbra is egyik mellét markolászta, majd a maradék ruhát is feltéptem rajta, és hirtelen távolodtam el, néztem már messzebbről most őt. Melle, öle teljesen fedetlen, vére a nyakáról lefolyt melle felé.
- Most még kívánatosabb vagy, mint eddig valaha is – vigyorodtam el, majd lassan indultam felé, közben pedig ledobtam magamról a zakómat.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 2nd Április 2018, 16:54


A pszichopatának



- Hogy engedj el.-Nyögöm és abba hagyom a combon elhúzását úgy sem járok sikerrel, s mint egy varázsütésre megszűnik a nyomás. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőlem és tudomást sem veszek inkább a szavairól. Hamarosan hallom, ahogyan mindenki távozik és ebből tudom, hogy valami most történni fog. Izmaim menekülésre készen feszülnek meg, de nem teszek még se semmit. Ha elfutnék rosszabb lenne, hát maradok ahol vagyok és várom, hogy mi fog következni.
Szemeim előtt képek jelennek meg s a lélegzetem elakad, megzavarodok a hirtelen jött változástól, majd attól, hogy a világ a helyére billen én meg a földön találom magam. A fenekem csúszok hátrébb a kezeimmel tolva el magamat, hogy távolságot lopjak magunk közé. De nem sikerül eléggé elhúzódni és megragadva a karomat felránt magához.
- Én ...én ...sajnálom...- Hebegem és úgy érzem a szívem a torkomban dobog, kapkodva veszem a levegőt.-Én csak... én igyekszem...- És ez tényleg nem kamu. Próbálkozom ha éppen nem bosszant fel valamivel és nem veszítem el az óvatosságomat. De mindegy, hogy mit teszek valamiért az feldühíti. Kezdem megérteni, hogy neki egyetlen jó létezik ha az ember lehajtott fejjel várja a parancsot. De miért lenne jó ha beállnék a sorba és ugyan olyan lennék, mint mindenki más? Igen hamar megunna. Persze az nem biztos, hogy rossz lenne, és nem tudom, hogy miért érdekel , hogy ha megun...
Sikítani szeretnék, üvöltve, hogy hagyja abba. Nem néztem soha horror filmeket, rohadtul utálom őket, most még is az agyamba jelennek meg egymás után a képek, melyektől görcsbe rándul a gyomrom. Érzem, hogy könnyen gyűlnek a szemeimbe, majd legördülnek az arcomon a kegyetlenség láttán. Nem vagyok ehhez hozzá szokva, halk imát mormolok össze szorított szemekkel. És kérdését hallva hüppögve, csukott szemmel megrázom a fejemet.
Nem merem kinyitni a szemeimet, ahogyan az asztalra ültet, hagyom, hogy lábaim közé lépjen s reszketve húzom be a nyakamat, ahogyan az ütőeremhez hajol.
Szavaira megfeszül a testem és ahogyan reccsen az anyag könny áztatta szemeim kipattannak és már kapnám magam elé a karomat, hogy eltakarjam fedetlen felső testem, de fogai a torkomba marnak kiűzve minden ilyen irányú gondolatot az agyamból. Felnyögök a hirtelen jött szúró érzésre, de a fájdalom helyét azonnal az a forró folyékony bizsergés veszi át amit mindig.
- Nem...- Nyüsszentem, pedig az érzés ami a nyakamból indulva bizsergeti végig a testemet több mint jó. De az, hogy eltépte a ruháimat egyáltalán nincs ínyemre.
Mielőtt még bármit is mondhatnék véres ajkai az enyémre tapadnak. Tenyerem a mellkasára teszem, hogy eltoljam magamtól, de nem sok esélyem van, és ahogyan belekényszeríti magát a számba, a vér a nyelvemre csepeg. Nyögve kortyolok bele, miközben a meleg bizsergés egyre lejjebb halad a testemben, elárasztva a szerveimet. A vér hihetetlenül édes, sosem hittem, hogy ennek ilyen íze is lehet, a szemeimből kikacsint a macska és ismét nyögés szakad fel belőlem, vissza csókolok, hogy még több vért tudjak nyelni, hogy újra érezhessem ezt az édes ízt.
- Igen...- Lehelem öntudatlanul, s fogai ismét belém mártja. Felnyögök felkínálva nekik az érzékeny bőrt, testemet elárasztja a meleg, a forróság ami az ágyékomba összpontosul.
Fogalmam sincsen, hogy mitől bizsereg az ágyékom, hogy miért van akkora hatással rám a harapása, de az biztos, hogy a szavai jelenleg egyáltalán nem hatnak szörnyűnek. Sőt... akarom, hogy megtegye.
- Nem akarok...- Válaszolom neki, s nyelek egyet a gondolatra, hogy bántana. Igen elhiszem, hogy megtenné... most már igen. Hiszen láthattam, hogy mire képes, biztosan nem esne nehezére, hogy bántson...
Mozdulatlanul tűröm, ahogyan az ajkaimra keni a saját véremet, majd lenyalja. Nyögés szakad fel belőlem és ajkaim engedelmesen nyílnak el utat engedve a nyelvének. Lenyalom ajkairól a vért viszonozva a csókját.
Mellemet masszírozó keze nyögést csal ki belőlem. Majd reccsenve szabadít meg a többi ruhadarabomtól, szóval halvány lila gőzöm sincsen, hogyan fogok innen haza jutni, de jobban lefoglal a zavar melyet teljes meztelenségem vált ki belőlem.
Megnyalom idegességemben az ajkamat, ahogyan eltávolodik és kényszert érzek, hogy össze zárjam a lábaimat, hogy eltakarjam magam, de nem merem még sem megtenni...
- Szűz vagyok...-Nyüsszentem szinte már védekezésképpen, mintha ez segíthetne rajtam. Miért tévedek mindig el? Miért hiszem azt, hogy ez őt bármiben is fogja befolyásolni? Hiszen eddig sem érdekelte semmi...
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 1st Augusztus 2018, 21:31


Kiscicámnak



Okos kis lány. Rájött, hogy ha nem húzigálja el magát a kezem alól, akkor nem tépem a húsát. Egy pont neki, több meg nekem azért, mert fogdoshatom kedvemre a tulajdonomat, nem kell erőszakoskodnom vele, de hát mindig kiharcolja magának, mert az idegeimen, de leginkább a türelmemmel játszik, amiből egyre kevesebb és kevesebb van, és az önuralmam is véges. Ezt vagy ő fogja megjárni, vagy ha hazaérünk, akkor valamelyik lány, vagy épp mind a két iker.
Ismerni akar, türelmetlenkedik, faggatózik, kérdéseket tesz fel folyamatosan. Ő akarta, akkor tűrje is, amit kap. Ezzel a sok vacak dolgával megpendítette azt a bizonyos cérnát, ami annak rendje módja szerint el is szakadt szépen.
Ismerni akart, hát kapott egy kis árnyjáték ízelítőt az életem legsötétebb részéből. A vére, és a teste, türtőztetem magamat, már mióta, eddig is láttam már őt, hiszen számtalanszor lestem meg, vagy szedtem le róla ruhát, de elég volt. Nem az ikreket akarom , őt akarom és már nem csak a vérét. Faltam előbb a vérét, majd szemeimmel a testét, és végül ajkammal az ajkát. Édes volt mind egytől egyig, de legédesebb még is a vére volt. Arra, hogy el akar tolni magától csak még kevesebb falom ajkát felsértve azt, ráadásként még mellére is markolok még csak finoman. Kis formás, olyan szívesen beleharapnék már, hogy megízleljem, hogy ott is vérét ontsam. Ez az édes nedű, amire annyira vigyáznom kell, de a bájaira kevésbé, azokat falhatom kedvemre.
Amikor visszacsókol magamban elvigyorodtam,hogy végre, megadja magát, kezem se volt rest, és finoman megmarkolta a kis formás idomot. De ez kevés, többet akarok belőle , a lehető legtöbbet ma este. Nem vagyok rest sem, és tudatom is vele.
- Akkor viselkedj, hiszen érzem, hogy te is akarod – búgtam szinte neki, és faltam a szememmel csodás véres testét. Nem tagadom beindított a kicsi a viszonzott csókkal, azzal, hogy lenyalja a vért.
- Annyira csodás vagy, annyira kívánatos, és annyira megfoglak most dugni, és felfalni , aztán haza viszlek és ott folytatjuk majd ma, holnap és minden nap ,amikor csak kedvem támad, mint most. Megindultam felé, zakomat levettem, már hajoltam volna a mellére, hogy számba vegyem, amikor egyetlen szóval megállít.
Értetlenül, és zavartan nézek rá, majd végig gondolom. Nem, ez csak hazugság lehet. Hiszen elég idős, és a mai világban nem létezik már ilyen.
- Hazudsz – közlöm vele, majd széttárt lábai közé lépek, és mélyen a szemeit néztem, de kezem sem rest rögtön lefogtam az asztalra.
- Mond el az igazat , hogy vagy te még szűz? – néztem a szemébe, és erőmet használtam, mint egy igazság szérumot, hogy megtudjam az igazat róla.
- Még nem dugott meg senki? – jött a következő kérdésem.
- Sehogy sem érintettem még itt meg? – ez már a harmadik volt, és finoman meg is érintettem azt a kényes kis pontot, amit már falnék , mint valami örült.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 5th Szeptember 2018, 10:32


A pszichopatának


Nem mondom, hogy eddig nem találtam félelmetesnek, mert de. És egyre inkább rettegek tőle. Ami nem igazán segít, hogy őszinte legyek abban, hogy megkívánjam. Mert hát ha minden tagom reszket a félelemtől, akkor még is, hogyan tudnék arra koncentrálni, hogy ajkai az enyémeket érik. Ha attól félek, hogy egy mozdulattal letépi a fejemet ha éppen olyan kedve támad? És még csak nem is rejti véka alá az erre irányuló hajlamát és képességét. De a harapása valami egészen más, fogalmam sincsen, hogy mi történik olyankor, talán velem van a baj. Talán perverz vagyok, de a forró érzés a harapása nyomán mindig elterjed a testemben, s a hasamban és a lábaim között összpontosul. A macska bennem pedig szomjazik a vérre, melynek íze édes és buja.
A vér mindig is egy olyan undorító dolog volt a számomra, melynek már csak a látványa is hányingert váltott ki belőlem. És most? Most, ahogyan megkóstolom, a pupilláim kitágulnak teljesen ellepve a szemeim színét. A cica akarna még, igen szaggatni, vadul beleveszni az érzésbe, megfürödni benne. És tudom, hogy majd ha eszembe jut ez az egész borzalmasan fogom magamat szégyellni miatta. De jelenleg nem igazán tudom befolyásolni a gondolataimat.
Szavaira beharapom az ajkam, nem akarok neki igazat adni, de kár lenne tagadni a tényt, hogy nagyon is akarom. Csak tudnám, hogy miért ennyire?
Eltávolodik én meg késztetést érzek, hogy eltakarjam magamat, minden felindultságom ellenére azért zavartban vagyok. De nem merem megtenni, hiszen már figyelmeztetett, hogy mi lesz ha még egyszer el merem takarni magam előle. Hát csak belemarkolok az asztal szélébe és piros orcákkal hagyom, hogy nézzen. Miközben szavaira gyorsul a szívverésem és a légzésem, ahogyan ecseteli, hogy mi fog következni és méltat. Engem... ezzel meglep és irreálisan kellemes érzéssel tölt el.
Ennek ellenére borzalmasan izgulok, félek ettől az egésztől még akkor is, hogyha az ágyékom úgy ég, hogy majd felrobban azóta, hogy fogait másodszor is belém mélyesztette.
Hát kinyögöm amiről igazából nem akartam tájékoztatni, ha a helyzet nem töltene el kellően sok félelemmel akkor most nevetnék azon, ahogyan megmerevedik.
Összerándulok az egyetlen szóban összegyülemlő vádtól és indulattól.
- Nem, én nem.- Nyögöm pánikszerűen rázva a fejemet, de ahogyan felegyenesedik és lefog nem kerülöm el a pillantását. Okom sem lenne rá, nem hazudok.
- Vallásos családban nőttem fel, én is isten félő vagyok. Nem mondom, hogy tartogatni akartam magam az esküvőig, de sosem akadt olyan akivel megtettem volna. Sokat tanulok és nem igen van sem időm sem kedvem a részeg huszonévesekkel ismerkedni. - Hadarom őszintén és tényleg ennyi az igazság. Egyszerűen nem jött össze. Mármint ha akartam volna akkor lett volna olyan akivel megtehetem, de nem akartam.
- Nem.- Ahogy ujjai a lábaim közé siklanak össze rándulok a vágyakozástól, a szemkontaktust képtelen vagyok megszakítani, de ajkaim elnyílnak és halk nyögés szakad fel belőlem mielőtt a válasz is kibukna.
- Nem... rajtad kívül senki.- Mert ugye ő már megtette egyszer, az ágyban, rögtön azután, hogy felébredtem nála.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
34
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 9th Szeptember 2018, 17:25


Kiscicámnak



Hogy a fenébe lehet ez? Ilyen még létezik a mai világban? Értetlenül nézek rá, a lába köz, majd vissza rá. Azt hittem mostanra már nem itt fogunk tartani, hanem, hogy kéjesen vonaglik,hogy végre tényleg az enyém lesz ,erre megállít egy ilyennel.
Azt se tudom mikor volt részem szűzetlenteni valakit, ha volt is ilyen életem során akkor ott ajtóstól törtem a házba, de most…. valahogy nem megy. Tartok tőle, hogy most elijeszteném egy durvasággal, mert szerintem ő nem olyan , mint az ikrek, és nem is akarom, hogy olyan legyen, de így…. Ó a jó büdös francba.
Eddig is alig fértem a nadrágomba, de most….. Tudva, hogy még egy férfi se ért hozzá…Ha lehet még jobban kívánni nőt, akkor most ez nálam fenn áll, ahogy már más is áll rá….
- A vallásosságról jobb ,ha lemondasz, isten nem létezik, soha sem létezett, és ha létezne, akkor nem hagyná azt a sok szép dolgot megtörténni, amit mutattam neked – félmosolyra húztam a számat, és végig nyaltam rajta, mert már mást nyalnék leginkább, de még mindig azon kattog a fejem, hogy tegyem meg.
- Az esküvő sem lesz meg – nevetem el magamat. Micsoda negédes álmok, amiket gyorsan ripityára is törünk.
Ahogy kezem a combjainál felsiklik,és megérintem a kis aranyos felnyög, és ezzel csak még jobban feltűzel.
- Cicus, cicus, itt állok készen arra, hogy megfektesselek, erre kiderül,hogy nem érintett még senki, és ha rajtam múlik más nem is fog. A tested úgy hívogat , mint más semmi , édes kis nyögésed csak még jobban begerjeszt – vallok neki szint miközben felé hajolok és arra kényszerítem dőljön kicsit hátra. Kezem tovább masszírozgatja édeskelyhét, mert nem, nem tudok megállni, és megálljt parancsolni. Végül valahogy még is megteszem, de csak annyira, hogy vissza tudjon kényelmesen ülni, majd kézen fogom és lerántom az asztalról.
- Gyere- parancsolom neki, mit se foglalkozva azzal, hogy ruhája mennyire tépett rajta, vagy milye látszik ki. Mindenkit elküldtem, úgy, hogy engem nem érdekel ez a része most a dolognak, a maradék érdekel, amit még takar.
- Beülni – morogtam már majd nem szinte mély érdes hangon, és ha megtette, akkor szinte tövid tapostam a gázt hazáig, ahol a kocsiból kihúzva vállamra kaptam, és meg sem álltam a szobájáig, ahol az ajtót magunk mögött bezártam, majd az ágyra dobtam. Útközben kezem végig a combján volt, amin fel le cikázott, olykor lába köze nyúlva, mert nem tudtam megállni, hogy ne tegyem meg.
- Menj hozd rendbe magadat – néztem rá, és közben már emeltem is a belső telefont és lecsörögtem a lányoknak, hogy hozzanak valamit falatnyi ruhadarabot neki, amit aztán úgy is leszedek róla, jobb esetben , de lehet úgy jár, mint az eddigi összes ruhája.
Fel le mászkáltam a szobába, mint valami éhes vadállat, és ledobáltam magamról cipőt, zoknit, zakót, inget, csak a nadrág maradt még meg. Közben a lányok is megjöttek nevetgélve, reménykedve, hogy beszállhatnak, de azonnal kiparancsoltam őket, majd a cicámnak adtam, amit hoztak.
- Vedd fel – jött az újabb parancs.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
38
Kor :
21
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 26th Szeptember 2018, 19:20


A pszichopatának


Olyan rapszodikus, annyira hirtelen haragú, hogy ember legyen a talpán aki ki tud rajta igazodni. Most is, ahogyan megtorpan a szavaimra, erre nem igazán számítok. Hiszen forr a vér az ereimben, biztos vagyok benne, hogy a vágyam illata betölti az orrát, hallja, ahogyan száguldozik a vér az ereimben és nem sok értelmes gondolat fordul meg a fejemben sem. De egy valami még is szöget üt bennem.
- Úgy olvastam egy könyvben, hogy a vámpírok Káin leszármazottjai és a legidősebbek az ő gyermekei. Ha nincs isten, akkor miért mesélik azt, hogy megátkozta Káint és ezen átok miatt jöhettek létre a vámpírok?- Még Damientől kaptam azt a könyvet amiben ez le volt írva. Hogy lehet, hogy ezt mondja amikor az ő hitük szerint is mindent isten teremtett?
- Az ördög is létezik, és ő felelős azért a sok szép dologért amit mutattál nekem.- Vágok vissza és nem teszem hozzá, hogy na és persze a te gonoszságod, ami szintén ördögtől származik. Mert ugye ő tette ezeket meg, nem isten? Ha isten mindenbe beleszólna ami a földön történik akkor bizonyosan nem lenne nyugta. Teremtett egy világot ahova a gonosz bele ette a fejét és az, hogy istent vagy az ördögöt követjük az csak a mi döntésünk.
Keze felsiklik a combomon és megérinti a lábaim közét amivel újra éleszti a vágyaimat és halk nyögést csak fel belőlem. Hátrébb kényszerít én meg engedelmesen dőlök is miközben ujjai odalent masszírozna, halkan nyögdécselek, kapkodva véve a levegőt. Oh istenem, lehet ha tudom, hogy ez ilyen jó érzés nem fogom magamat vissza annyi éven keresztül.
Leránt és meg kénytelen-kelletlen, megtépázott ruhával követem, jobbra-balra tekingetve, hogy vajon ki lát meg. Próbálom valahogy össze rakosgatni a széttépett ruha cafatokat, hogy valamit takarjanak belőlem, sikertelenül.
Nagy lelkesedéssel szállok be az autóba, mert ott legalább nem láthat senki, hiszen zárt a tér. Ujjait le se vette rólam az út alatt én meg nem tiltakoztam, azért sem mert jól esett és azért sem mert nem mertem volna. Minden egyes alkalommal mikor lábaim közé ért ágyékom sajgón rándult meg többre vágyva. Az ajkaimat harapdáltam egész úton, s csak akkor hagytam abba mikor kikapott onnan, hogy kettőt pislantva már az ágyon találjam magamat.
- Rendben...- Mormogtam sodródva az árral, kissé kótyagosan, bár tudnám, hogy mitől. Lezuhanyoztam, levettem magamról a tépett ruhát, egy pillanatra megálltam a tükörrel szemben, hogy szembesüljek magammal. Az ajkaim fel voltak duzzadva a csókjaitól, pupilláim teljesen kitágultak s feketén csillogtak a vágytól. Francba... pontosan tudtam mekkora baromságra készülök, ahogyan azt is, hogy sok választásom nincs még ha az eszem nemet is mondana, a testem nagyon is vágyik erre.
Pont akkor léptem ki a fürdőből, amikor egy csapatnyi lány hagyta el a szobát. Megdermedtem az izmost felsőtest látványától, fel sem tűnt a kezeiben tartott falatnyi anyag míg a kezembe nem nyomta. Szégyenlősen belebújtam a vörös, csipkés, lenge öltözetbe. És éreztem, ahogyan elönti az arcomat a pír mikor lenéztem magamra. Kissé léhának éreztem magam abban a pillanatban és szívesen takartam volna egy-két testrészemet, de még élénken élt bennem ezzel kapcsolatos figyelmeztetése. Éppen ezért csak a szemeimet lesütve bámultam magam, az ajkaimat rágcsálva és kezdett elönteni az érzés, hogy nem kéne ezt csinálni. Oda adni magamat egy vámpírnak... Basszus... Kezdett alább hagyni bennem az eddig még oly forrón lüktető vágy és elbizonytalanodtam.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Cicuska aranykalitkája
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: külváros :: algír negyed :: Szomszédságok :: Houmas House Plantation-
Ugrás: