Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
6th December 2017, 18:07
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok



Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Cicuska aranykalitkája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
24
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 8th Október 2017, 23:03


A pszichopatának


Megcsókol, én meg visszacsókolok, nem is gondolom meg... nem tudom miért, talán mert jól csókol, vagy mert jó az illata... Egyszerűen nem tudom, de megteszem egészen addig amíg a lábaim közé nem siklik a tenyere. Abban a pillanatban kizökkenek ebből a kattant állapotból, vére az ajkaim közé cseppen, és eltávolodik. Megkönnyebbülök és éppen csak pár másodpercig fekszem kissé ziláltan, félig ülő helyzetben az ágyon.
- Majd meglátjuk...- Motyogom az orrom alatt miközben felülök, hogy megigazítsam magamon a köntöst, kezem azonban megtorpan a parancsoló hangél hallatán, és ráemelem a tekintetemet, ajkaim elnyílnak meglepetésemben. És nem tudom, hogy a hangsúlya, a szavai lepnek-e meg, habár nincs okom ezen meghökkenni, hiszen eddig is így viselkedett, vagy éppen az én reakcióm erre.
Félek tőle. Ez már biztos, és még is fel tud annyira húzni, hogy ezt elfejtsem. Most meg pont a dühömből zökkent ki. Leejtem a kezemet az ölembe, és nem igazítom meg a köntöst. Összeráncolom a homlokomat és felmordulok a szavai hallatán, de már el is tűnt, talán nem is hallja, vagy éppen csak nem érdekli.

Unatkozom. És ez az elmúlt napokban így is volt. Az aki ide bejön, kivéve persze az a párducot... ohm...Damet, vagy hogy hívták. Meg persze Alasar néha benézett, és leginkább az idegeimen próbált táncolni. Azonban nem váltotta be az ígéretét, mármint, azon felül, hogy az agyamra ment, nem lépett át egyetlen határt sem amitől kiborultam volna. Egyik este például arra ébredtem, hogy majd megfagyok, mert egy hideg kéz gondolja úgy, hogy alvás közben jó bebarangolni a testem. Nem mondom, ha a pasim ébresztene így, akkor örülnék, de ő eléggé megijesztett. Na nem mintha lenne pasim...
Egy száll bugyiban és melltartóban állok a szobában miközben kinyílik az ajtó, automatikusan fordulok az érkező irányába, bár nem kéne, akkor is tudnám, hogy ki az aki kopogás nélkül jön be. Még jó, hogy pont most öltözök át... ja igen mert nincsen jobb dolgom, mint, hogy tv-t nézzek, és megnézzem a ruhatáramat. Vagyis ma ezt találtam ki, ha már ma érkezett egy csomó cucc akkor legalább felpróbálgatom. Gyanúsnak kéne találnom a mai napot, és igazából annak is érzem, de hát mit tegyek egy szobába bezárva? Alasar felé fordulok, nem kapom magamra a köntöst és nem rántok magamra semmit, mert az elmúlt napokban arra rájöttem, hogy ezzel csak felhúzom, meg amúgy sincsen rajtam kevesebb ruha, mint bikiniben, úgyhogy nem szabad, hogy ebből problémát csináljak.
Köszönés semmi... tényeket közöl, megfenyeget, majd parancsolgat... csak a szokásos.
-Látom lendületben vagy... És mit vegyek fel?- Teszem fel érdeklődve a kérdést és igyekszem leplezni a lelkesedésemet, hogy végre kimozdulhatok innen. Már azt hittem, hogy meghalok az unalomtól. És semmivel sem akartam elrontani a lehetőséget. Végre kiléphetek ebből az átkozott szobából amit már nagyon kezdtem utálni. Amennyiben megkapom az információt szétnézek a ma érkezett dolgok között, és elkezdem felhúzni a legmegfelelőbbnek ítélt darabot.
- És még is hova megyünk? Remélem a vacsorám nem azért változott mert, hogy ez volt az utolsó.- Fecsegem háttal neki miközben befejezem az öltözködést és felé fordulva tárom szét a karjaimat.
- Megfelel?- Mivel, hogy nem tudom, hogy pontosan hova megyünk ezért eléggé nehéz öltözéket választani, de mennék már. Csak hagy mozduljak ki már innen végre!
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
24
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 5th December 2017, 21:46


Kiscicámnak



Nem is tudja, hogy mennyire a tűzzel játszik. A tűzveszélyes, és kiszámíthatatlan. Nem tudni, hogy mikor alszik el, vagy mikor lobban be még jobban. Maga vagyok a tűz, a kiszámíthatatlanság, erre jön ő. A semmiből pottyan az ölembe, és felforgatja nyugodtan mondható világomat. Olyan ez, mint amikor a tűzre olajat öntenek, és ezt ő maga csepegteti, vagy épp önti rám, mint most is. Vajon túl fogja feszíteni a húrt? Elfogy a vele szembeni türelmem?
Nem igazán érdekel,hogy épp hogy morgolódik, vagy hisztizik. Bele fog törődni a sorsába, mert nincs választása.
A napok teltek, és hagytam főni a levébe. De a látogatások nem maradtak el. Volt, hogy úriember voltam, de akadt olyan is, amikor nem. Riadt kis macska, még mindig jót múlatok magamba azon a felriadásán. Nem tudom mikor fogja fel,hogy az ilyen tettekkel, csak további hasonló tettekre sarkal.
A minap már tudom, hogy kapott pár dolgot, de magam is akartam neki vásárolgatni vele együtt, és még szép, hogy kiborítás is a listámon van. De az is igaz, hogy kezd belejönni, a végén még megszokja a dolgokat. Talán ideje második fokozatba lépni?
Szokás szerint kopogás nélkül lépek be hozzá. A fogadtatása igen csak kellemes. Végre nem takargatja magát. Amúgy is tök felesleges, mert már láttam, és majd nem mindent tapintottam is.
Szavai hallatán elnevetem magamat, és pillanatok alatt mögé kerülök. Kezem derekára siklik, és a fülébe suttogok.
- Még be se lendültem, várd csak ki a végét, és ha rajtam múlna , akkor semmit se.
Nevettem el újra magamat, majd a következő pillanatban már a fotelben ültem, de azért búcsúzóul finoman megharaptam a nyakát játékosan, pedig bennem volt, hogy megmarom, a vérét veszem, de erre még lesz később is időnk, és talán másra is.
Szememet legeltetve nézem, ahogy öltözködik, közben a fotel karfáján dobolok az ujjammal , és erősen reménykedem abba, hogy okos kis macska lesz ma este.
- Attól függ, hogy milyen szemszögből nézzük az utolsó vacsora lehetőségét.
Válaszoltam sejtelmesen, és kicsit sötéten, de még is valamit talán ígérve.
- Tökéletes, bár nélkülük jobb.
Újabb nevetés hagyta el a számat, és már- már vidámnak érzem magamat, ami igen csak ritkaság. Karomat nyújtottam neki, majd ha belém karolt, akkor elindultam vele kifelé a szobából. Végig a folyosón, le egészen , onnan ki a ház elé, ahol várt minket az autóm.
- Parancsoljon kis asszony.
Kinyitottam neki a kocsi ajtaját, majd miután beszállt becsuktam. Indulás közben feltártam előtte kezdeti terveimet.
- Remélem, szeretsz vásárolni.
A választ nem igen vártam meg, hanem elindultam, mert ha tetszik, ha nem, ideje berendezkednie nálam. A többieknek is hagytam , neki is megadom ezt a lehetőséget. Vezetés közben kezem olykor a combjára tévedt, elidőzött ott, amíg meg nem érkeztünk első úti célunkhoz.
- A szobádat már láttad, most átrendezheted kedvedre, amit nem cserélhetsz le azaz ágy.
Azzal kiszálltam mellőle, és kinyitottam az ajtaját. Egy lakberendezéssel foglalkozó üzlet parkolójában voltunk. Meg van azaz előnyöm, hogy ismeretség, és pénz sok mindent megold, így kedvemre jöhetek mehetek éjjel oda ahová csak szeretnék.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
24
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 6th December 2017, 18:07


A pszichopatának


Újra megjelenik és a szörnyű az egészben, hogy annyira unatkozom, hogy már vártam. Legalább arra az időszakra lefoglal, még akkor is ha sokszor az idegeimen táncol. Szerintem élvezi ha felcseszi az agyamat, de ebben nagy szerencséjére társára talált, ugyanis én sem vetem meg, hogy felidegesítsem. No általában nem direkt teszem, egyszerűen csak lényemből adódóan vannak olyan megnyilvánulásaim amik felbosszantják. Ma azonban jó hangulatomban vagyok, így még az azonnali fenyegetése sem tud felhúzni, és úgy tűnik, hogy ez rá is jó hatással van. Felé fordulok, anélkül, hogy magam elé kapnék valamit hirtelen ahogyan eddig, be kell látnom, hogy nagy valószínűséggel már tetőtől talpig meglesett magának, plusz fehérneműben lenni olyan, mint bikiniben. Szóval csak szórakozottan felteszem neki a nők által olyan gyakran elhangzó kérdést: Mit vegyek fel?
Mögém illan, mire én hirtelen megugrok, ahogyan megérzem teste melegét magam mögött... mert most meleg, mintha élne. Fura.
Azt hiszem sosem fogom megszokni, hogy ilyen gyors, keze megakadályoz abban, hogy messze szökjek, igazából mondjuk nem is menekülök, csak éppen sikerült megijesztenie...megint. Libabőr fut végig a karomon, s nevetése a gerincemen gurgulázik végig, és mindenféle visszavágó nélkül, csupán egy szisszenést hallatva konstatálom a harapását. Ajaj kezdek kijönni a formámból. És már nincs is mögöttem.
Elfordulok, hogy ne lássa kissé megrökönyödött arcomat, és inkább az öltözködésre koncentrálok, vicces elejtve egy mondatot, melyre az én füleimnek kissé talán sötét válasz érkezik. Össze ráncolom a szemöldökömet és így fordulok felé, sajnos kinézek belőle bármit, szóra nyitom az ajkaimat. Látszik a tekintetemen, hogy kissé megrémiszt az utolsó vacsora ötlete. De aztán inkább csak megcsóválom a fejemet, és visszafordulok a ruhák felé, hogy magamra öltsek valamit, inkább nem akarom tudni.
Szétárt karokkal nézek újra szembe vele, hogy meg tudja figyelni az öltözékemet, válasza finom pírt csal az arcomra, kicsit kezd sok lenni a célozgatás. Inkább elfordítom a tekintetemet és gyorsan bezárom a szekrényajtót. A karját nyújtja én meg készségesen belé karolok, ahogyan kivezet a szobából, egy cseppet sem diszkréten nézelődök, de hát az vessen meg érte aki nem tudja mi az a kíváncsiság. Mert hát itt vagyok már egy ideje, de az alatt csupán a szobámat láttam, meg azt aki a kinti ismeretlen zónából bejött. Arról nem is beszélve, hogy így legalább, ha egyszer lehetőségem lesz rá, jobban fogom ismerni a menekülő utakat. Az utcára kiérve persze azonnal tudom, hogy még is hol vagyunk... Algír negyed... hát nem sűrűn jártam a város ezen részén eddig az is biztos.
Jó kedve van, nevetgél és ajtót nyit nekem, könnyedén csusszanok be az alacsonyra ültetett sportautó első ülésére. Sosem ültem még ilyenben... őszintén semmiben amit egy közember nem engedhet meg magának. Enyhén elnyíló ajkakkal simítok végig a kárpiton és az ajtó borításán. Hát ilyen a luxus. Nem csodálom, hogy az emberek úgy rákapnak, mint a drogra.
Jobban kedvelem amikor ilyen, jó kedvű és felszabadult, sehol sincsen az elviselhetetlenül fennhéjázó, beképzelt, arrogáns és sokszor iszonyatosan félelmetes énje... Most, már-már szinte aranyos. Oldalra pillantok, ahogyan egyik kezével a váltót, másikkal meg a kormányt markolja, az éjszakai lámpák fényei hol megvilágítják, hol elsötétítik szigorú vonásait. És ebben a megvilágításban kifejezetten szexinek találom, a gondolat abban a pillanatban megrémít, ahogyan átsuhan az elmémen, Stockholm-szindróma kezdetlegesen kezdene nálam kialakulni? Jéghegyként gázol a lelkembe a tudat, hogy ahhoz vonzódjak aki elrabolt, bezárt, megfenyegetett és folyamatosan molesztál. Olyan ez, mint egy rossz krimiben... Elfordítom a pillantásomat, azt gondoltam, hogy ennél én racionálisabb vagyok, na és persze nagyobb hívó annál, hogy az ördöggel bújjak ágyba. Gondterhelten pillantok ki az ablakon, s próbálom szívverésemet és légzésemet rendezni, ő meg pont ezt a pillanatot választja arra, hogy tenyerét a combomra simítsa. A kocsi csendjében ennek bensőségessége és a hirtelen megrohanó meghittség érzését elnyomva húzom el a lábam és zárom össze anélkül, hogy ránéznék. A tájat bámulom, memorizálva a sarkokat, gondterhelten tekintve ki az ablakon, és nem is akarom tudni, hogy mennyire dühítem majd fel ezzel, úgy is hangot fog adni neki, ha nagyon nem kell ehhez ránéznem. A hirtelen jött idilli, könnyed pillanat elmúlt, hiszen ez nem a valóság. Nem szabad abba a tévképzetbe ringatnom magam, hogy ez olyan, mint két normális embernél, akik megismerik egymást és szép lassan tovább haladnak a kapcsolatukba. Hiszen nekem nincs lehetőségem jelenleg ismerkedni mással, nincs választási lehetőség. Ő van, aki bezárva tart, ezt kell észben tartanom és nem azt, hogy milyen volt az a pár pillanat a szobában és most, nincs közöttünk se meghittség, se semmi... még ha azt is akarom hinni, még ha hagytam is, hogy az érzés eluralkodjon rajtam.
Kiszállok a kocsiból, s blazírtan figyelem az épületet, egy újabb lépés a pokolba. Cipősarkam halkan kopog a betonon, majd a sorok között a padlón, ahogyan sétálok közöttük, kedvtelenül meg-meg érintve valamit... egy újabb lépcső lefelé, és milyen szépen tálalva. Egy engedményként eladva, hiszen a saját ízlésemre formálhatom a szobám, otthonosabbá tehetem, a saját ízlésem szerint és ezzel elismerhetem, és becsaphatom magam, hogy azaz otthonom. Önszántamból fordíthatok még egyet a lakatom kulcsával csak éppen nem kinyitva, hanem szorosabbra csukva a zárat. Megállok egy szőrös párnánál, melyen fehér tigriscsíkok húzódnak, játékosan belemélyesztem az ujjaimat, vajon ilyen tapintású az én bundám is? Kétlem, sokkal tömörebbnek képzelem...Szívesebben lennék a másik oldalon és simogatnám a tigrist sem mint, hogy engem simogassanak.
Tovább lépek, látszólag és valóban céltalanul bolyongva. Most el kéne kezdenem sorolni, hogy mi tetszik és ő mindet megvenné? Megtehetném, hogy ocsmánnyá teszem a szobám, hogy utáljak benne lenni, hogy szabadulni akarjak, de azzal magamat szívatnám a legjobban.
Jelenleg az egész szoba fehér és szürke, amivel nem is lenne bajom, valahogy az utóbbi időben jobban szeretek beleolvadni a környezetembe, azt hiszem újdonsült macska énemnek köszönhetően. Most mondjam azt neki, hogy tetszik a szoba úgy ahogyan van? Ez igaz is... de valóban nem túl otthonos. Vajon mit reagálna rá?
Elsétálok az ágyak mellett, az ágy az marad... rendben, bár nem értem miért lényeges, de oké. Szóval szeretem a fehéret, bár lehet, hogy nem ártana tényleg egy kis szín... és még sem tudom rávenni magamat, hogy elfordítsam azt a "kulcsot".
Meglátok egy plüsstigrist, odalépek a fehér, torz kis játékhoz és megbirizgálom a feje búbját, jó puha. Magamhoz veszem, a karjaimba zárva, mint egy gyerek.
- Ezt kérem.- Mondom végül egyszerűen és elindulok a kasszák felé.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content



Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Cicuska aranykalitkája
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: külváros :: algír negyed :: Szomszédságok :: Houmas House Plantation-
Ugrás: