Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Burn it ! - Diana &Andy
9th Október 2017, 03:34
írta: Diana V. Strzechowski
Cicuska aranykalitkája
8th Október 2017, 23:03
írta: Catherine Williams
Belső udvar
8th Október 2017, 21:29
írta: James Bryant
Belvárosi park
5th Október 2017, 23:17
írta: Alexis Rowe
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Uszoda
28th Szeptember 2017, 23:19
írta: Christopher Gordon
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
Cat & és a kandúr
27th Szeptember 2017, 22:32
írta: Catherine Williams
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
Bárpult
30th Augusztus 2017, 01:34
írta: Adele Vien
A Kandúr "barlangja"
21st Augusztus 2017, 19:42
írta: Damien Tecuaneztli
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Cicuska aranykalitkája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 12th Március 2017, 19:13


Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 12th Március 2017, 19:14


A pszichopatának


A rémálmok az ember tudatába kérlelhetetlenül férkőznek be. És bármi előidézheti őket, egy pokoli nap, vagy éppen túl sok étel lefekvés előtt, egy nem jól megválasztott film és már kész is az éjszakai horror. Nekem nagyon jó a fantáziám, szinte minden este álmodok és minden reggel emlékszem az álmaimra. Ennek meg van a maga jó és rossz oldala is. Ma, ahogyan megnyalom kiszáradó ajkaimat, és próbálok a tudatomra ébredni nem vagyok hálás azokért a rémképekért melyek az agyamba villannak... És mindenem sajog, mint egy kiadós edzés másnapján, amikor beüt az izomláz.
Ébrenlét és valóság között lebegve igyekszem elhessegetni a maradék sötét ködöt, karmok, fájdalom, csíkok és agyarak... zölden villanó szempár.
Hirtelen ülök fel az ágyba, mint akibe áram csapott, mert olyan valóságosnak tűnik a hófehér csíkos bundás vadmacska.
És még így is kell jó pár pillanat míg felfogom, hogy az ágy melyben fekszem, nem az enyém, hogy a szoba mely körülvesz még véletlenül sem az amiben minden nap álomra hajtom a fejemet.
Nem vagyok otthon, és ahogyan ez tudatosul bennem, azonnal kitisztul az agyam és ráébredek, hogy meztelen vagyok. Úgy kapom magam elé a takarót, mintha valaki látna. Pedig senki sincsen itt rajtam kívül.
Rosszabbnál rosszabb gondolatok ütik fel bennem a fejüket, hogy még is mi történhetett velem tegnap este, hogyan kerülhettem ide, és még is miért nem emlékszem semmire? Az utolsó ami meg van azaz, hogy megyek hazafelé az utcán, és az éles fájdalom ami a végtagjaimba hasít.
És ennyi... semmi több, mint akinél elvágták a szalagot. Talán leütöttek volna?
Magam köré tekerem  a lepedőt, és nem törődve a végtagjaimba belesajduló enyhe fájdalommal azonnal az ajtóhoz sietek. Nem is tudom, hogy mit gondolok, amikor megpróbálom kinyitni. Mit tennék ha nyitva lenne? Hiszen esteledik... nem biztos, hogy jobban járnék az utcán (ki tudja hol) egy szál lepedőben mászkálva, mint itt bent. És még is valamiért egyetlen gondolatom az a kijutás.
Azonnal az ablakokhoz sietek, és a terasz ajtóhoz, megpróbálom kinyitni őket, de mindegyik zárva van, és ahogyan közelebb lépek, míves, vékony és oly annyira finoman beleillő rácsot pillantok meg az üvegnyílászárók előtt, hogy csak akkor veszem észre amikor közelebb megyek és végre a rángatáson kívül is tudok másra gondolni.
Nem,nem,nem, nem... érzem, ahogyan elkezd felszökni a pulzusom, hogy elakad a lélegzetem. Hogy valami ismeretlen érzés kezd benne formálódni... talán ilyen érzés ha az embernek pánikrohama van? Leülök az ágyra és szomjasan kortyolom a levegőt, miközben nézek ki a terasz ajtón. Nem is tudom, hogy mi lenne a jobb ha megpillantanék valakit vagy ha nem. Valami gyűlik bennem, növekszik, mocorog és kitörni készülve feszül a bőrömnek. Az ismeretlen érzés csak még jobban megrémiszt pedig így is éppen eléggé rettegek már. A bezártság fullasztó érzése rám telepedik.
Felnyögök mikor éles fájdalom hasít a koponyámba... lehet, hogy tegnap leütött valaki, vagy az is lehet, hogy begyógyszereztek az egyetemen. És elraboltak és most itt vagyok egy idegen házában, egy szál lepedőben. Tenyereim közé veszem a fejemet, mintha az enyhíthetné a lüktető nyomást a koponyámban. Veszek egy mély lélegzetet, majd még egyet, küzdve, hogy ne kapkodjam a levegőt, hanem szépen egyenletesen próbáljam meg beszívni és kifújni, a pulzusomat igyekszem normális állapotba visszaszorítani. Hogy a pánikon kívül más is eszembe jusson, hogy menjen a gondolkozás, hogy ki tudjak innen jutni még mielőtt az aki elrabolt úgy dönt, hogy vissza tér...
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 13th Március 2017, 21:49


Kiscicámnak


Igazán kellemes meglepetésre tettem szert nem rég sétám közbe. Tudtam, hogy az éjszaka meglepetésekkel van tele, de ilyenre nem számítottam. Léteznek. Nem haltak ki, és csak én tudok róla.  És ő csak az enyém. Ez már élvezettel, és izgalommal tölt el. Egy friss tigriske nálam, csak arra várva, hogy behódolhasson nekem, szolgálhasson.  Már alig várom, de várnom kell. Ahogy észrevettem első átváltozásán van túl a kicsike, és bevallom nem erényem a türelem, és a visszafogottság. Így mielőtt visszatértem volna hozzá napnyugta után, mert addig egy másik kedvencemmel játszottam, ami igen csak megsínylette, mert a kis cica helyébe képzeltem.  Így igyekeztem kiélni a vágyaimat, amikkel még nem kezdhetek semmit sem, de ami késik nem múlik. A kérdés csak az, hogy mennyire lesz engedelmes a kicsike. De kezdjünk bele egy játékba. Higgye csak azt, hogy biztonságba van, védett helyen, ahol senki nem talál rá. Ez utóbbit garantálom.
Hallottam a folyóson lépkedve, hogy ver apró szíve, és csak vigyorra tudtam húzni a számat. Édes kis hang, ami egyre szaporább. Az ajtó előtt voltam, amikor erőmmel az ablakokra sötét függönyként hullottak az árnyak, és sötétült el a szoba, hiszen odakint még világos volt. A sötétség viszont tovább kúszott. Tovább a lány lábaihoz, hogy azon, mint valami bársonyon induljanak el fel felé, de még is megálljt parancsoltam neki, amikor a nyaka köré ért, és berontottam a szobába. Pedig csak most kezdett érdekes lenni a dolog.
- Elég legyen, takarodj! – parancsoltam, mintha nem a saját erőmmel játszottam volna az előbb, és még most is, mert fogtam és ráhúztam az egészet a tigrisére, hogy az lekushadjon, mielőtt itt gondot okoz nekem.
- Ne haragudjon, jól van? – léptem oda hozzá, mint valami nyájas fickó, nehezemre is esett a dolog, de a játék, de legfőképp a cél érdekébe mindent. Lássuk, hogy reagál, cselekszik, és meglátjuk, hogy meddig kell ezt a szerepet játszanom.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 14th Március 2017, 17:40


A pszichopatának


Olyan nehéz az álomból vissza csöppenni a valóságba. Mintha évek óta nem aludtam volna, és most valahogy sikerült, de még is felkelt valami... egy ösztön vagy nem is tudom. Mert szívem szerint még nem ébrednék, még mélyebbre süppednék a piha ágyneműben, melynek fűszeres illata az orromba kúszik. Talán ez az inger, az ismeretlen illat ami megtöri az álom ködét, és ébredésre késztet. De még így se sikerül azonnal felfognom, hogy hol vagyok vagy, hogy mi történt tegnap. Kell egy másodperc, majd még egy... ahogyan lassan tudatosul bennem, hogy nem otthon vagyok. Sőt mi több nem is az egyetemen, egy teljesen ismeretlen helyen úgy, hogy fogalmam sincsen hogyan kerültem ide, és ha ez nem lenne elég, semmire sem emlékszem a tegnap estéből. Nem vagyok egy bulizós fajta, tegnap este biztosan nem voltam sehol, csak hazafelé tartottam amikor... amikor... nem emlékszem, vagyis de... emlékszem valamire ami nem lehet valóság. Ami csak hallucináció volt semmi több, vagy az álom. MÉg csak most keltem, lehet annak a maradványai zavarják meg az elmémet. Az ablakhoz lépek, az ajtóhoz a szabadulás reményében, de nem elég, hogy sötét van, ráadásul minden zárva. Az ágyhoz hátrálok, és leülök rá... először fel sem tűnik, ahogyan a sötétség a lábamra kúszik. A levegővételt jobban leköti a figyelmemet, egészen addig míg le nem nézek, mert akkor megpillantom az abnormális árnyékot, mely mint egy önálló légy selyemként mászik, kúszik felfelé...
Először megdermedek, ahogyan figyelem a felfelé kúszó sötétséget, alig hiszek a szememnek, hiszen ilyen nincs... nem létezik, nem lehet... az árnyék akkor mozog ha van gazdája... Felnézek, nincs bent a szobában sem. Ahogyan végül felfogom, hogy ellep, hogy talán meg is fojthat ez a valami sikítás hagyja el a torkomat és hátrébb ugrok az ágyon, és ebben a pillanatban vágódik ki az ajtón, figyelmemet azonnal magára terelve egy férfi.
Fejfájásszerűen hasít az elmémbe a tudat, hogy valahonnan ismerem őt...
Megrándulok a hangjából kicsendülő keménységtől és hirtelen nem tudom, hogy nekem szól vagy annak a valaminek ami éppen rámászott. Olyannyira meglepődöm, hogy a pánikroham is elmúlik, és az ágyon térdelve, egy szál lepedővel a testem kerül pillantok az ismerős idegenre.
- Nem...-Lehelem őszintén egy csipetnyi él nélkül, a lehető legnagyobb tisztasággal és természetességgel. Tényleg nem voltam jól. - Mit keresek itt, és ki maga?- Hát nem kézenfekvő, hogy az ember lánya ezt tudni szeretné egy idegen helyen, konkrétan meztelenül. Az ágy közepén térdeltem és nem igazán akartam ennél közelebb menni, az egész testtartásomon látszott, hogy készen állok azonnal még távolabb húzódni ha esetleg arra lenne szükség.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 15th Március 2017, 20:30


Kiscicámnak



Az emberek játszanak , és magam is ezt teszem. Ráadásként még jól is fogok szórakozni egy ideig, ha meg megunom , akkor úgy is ráborítok mindent. És akkor veszedelmesebbek lesznek a tettek a szavaknál, vagy a játéknál, amibe most belekezdtem. A játékoknak mindig két oldala van. Van egy jó, ami a nyertesé, és van egy rossz, ami a vesztesé. Én itt csak nyertes lehetek,és leszek is, ez nem kétség. És, hogy ki a vesztes? Nos egyértelmű, ha az ágyon szuszogó leányzóra emelem a tekintetemet. Ami ideig óráig el is időzők rajta ismét. Hiszen magam hoztam be a szobába, megvártam míg vissza változik. A teste csodás, alig várom azt a pillanatot, amikor alattam fog vonaglani, és megdermedni, amikor megharapom.
Semmit sem lehet elkapkodni, ahogy ezt sem, még akkor sem , ha a türelem nem erényem. Sőt, ha jobban belegondolok egyáltalán nem az. De a türelem a legelső, amit egy jó üzletember megtanul.  A türelmetlenség olykor tönkre tehet dolgokat, pillanatokat. Az időzítés a lényeg, mint ahogy most is a szobába rontottam.
A testhelyzete nagyon is tetszik, csak ne lenne rajta az a lepedő. Legszívesebben az ajkamat nyalnám most végig, majd rontanék rá, hogy leterítve, mint valami vadat kiélvezzem az ízét.
- Az utcán találtam rád, átváltoztál, és idehoztalak, hogy biztonságba légy.
Hangommal próbáltam megnyugtatni, és nem hatni rá egyelőre semmi vámpír bűbájjal. Tekintetét kerestem, és ha meg volt, akkor már ment is számára a nyugtató parancs.
- Nyugodj meg, itt nem bánthatsz senkit sem, mint odakint.
Kissé levittem a hangsúlyomat, hogy érezze a nyomást. Mi volt vele a célom? Nem más, mint elhitetni pusztán szavakkal azt, hogy majd nem bántott valakit miután átváltozott.
- Tigris vagy, egyedi, veszedelmes állat, jobb itt neked. Van családod, akit értesíthetünk?
Értesíteni? Dehogy is. Levadászni az egészet, mielőtt már is rájön a létezésükre.
- Szükséged van valamire?
Egyre nehezebben megy a kedveskedés, de szükségem van az információkra tőle, és azt csak akkor kaphatom meg, ha nem fél tőlem. Arra még lesz alkalmunk, de egy kezdetleges bizalmat kiakarok építeni, amit aztán úgy is lerombol a türelmetlenségem.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 15th Március 2017, 22:53


A pszichopatának


Olyan ez, mint egy rémálom melyből nem tudok felébredni. Ahogyan az idegen beront a szobába ha nem dobogna már így is eléggé a szívem, hát most még inkább rákezd. Az árnyék ugyan eltűnik, de itt egy új probléma, hogy egy szobában vagyok egy férfival úgy, hogy anyaszült meztelen vagyok, kivéve persze azt a vékony takarót amit nagy bölcsen azonnal magam köré tekertem amikor ráébredtem az állapotomra.
A szavait hallva a torkomra fagy a szó. Az utcán talált rám? Átváltoztam? Mi van? Hiszen éppen sétáltam hazafelé... és akkor... nem emlékszem mi történt ezután. De ez meg miket beszél? Őrült talán? Jézusom egy őrülttel vagyok összezárva akinek tévképzetei vannak. Átváltoztam? Ez most komolyan azt gondolja, hogy megmentett? Könnyen lehet, hogy ő mind ezt elhiszi, hogy én átváltoztam valamivé és bemesélte magának és levetkőztetett, nyilván bedrogozott és most azt várja, hogy erősítsem meg az elmebajában. Nyelek egyet az ajkaimat megnyalva és inkább magamban tartom az epés megjegyzést. Nem, nem nekem most higgadtnak kell maradnom és belemenni a játékába, az őröltek nem szeretik ha okoskodnak velük.
- Mint odakint?- Ráncolom össze a homlokomat, és olyan nagy meggyőződéssel beszél, hogy egy pillanatra tényleg elhiszem, hogy bántottam valakit. Én... de én soha senkit... Mi van? Miről beszél? A lelkem egy darabja elhiszi amit mond, valami motoszkál bennem ami igazat ad neki. Tigrisek... ugyan hiszen azok az állatkertben vannak a legközelebb nem pedig ebben a szobában. És még is... a rémálmok, a mancs... talán beadott valami drogot és közben a fülembe suttogott irányítva, hogy mit hallucináljak.
- Tigris? Értem...- Igyekszem nem kimutatni, hogy nem hiszek neki. - És maga gyakran lát nőket tigrisekké változni?- Kérdezem tőle óvatosan ezzel próbálva kideríteni, hogy vajon hány nőt rángatott már ide magához ezzel a mesével. A családomról akar tudni? Hát nem fogok róluk ennek az alaknak semmit elárulni legyen bármilyen nyájas és kedves. Nem. Hiszen őrült! Azt állítja, hogy én embere bántottam és tigrissé változom csak, hogy helyet adjon annak, hogy elrabolt egy fiatal nőt. Mentséget keres maga előtt... vajon hány nőt rabolt már el? És ezek közül hányan maradtak életben? Jézusom...
- Van... akik már biztosan nagyon aggódnak hiszen tudják merre szoktam haza járni és az mennyi idő...- Próbálok itt arra célozni, hogy már bizonyára értesítették a rendőrséget, szóval hamarosan rám fognak bukkanni. Ugye rám bukkannak? Ugye figyelnek és hisznek abban, hogy nem maradtam ki éjszakára. Hiszen sosem szoktam, kérlek anya legyél olyan gondoskodó és aggódó amilyen eddig, ne most hidd azt, hogy a lányod felnőtt.
Ohm igen, rohadt éhesnek éreztem magam, és az éhség minden porcikámra kihatott zsibongó fájdalmat idézve elő. Vagy ez nem az éhségtől van?
- Oh igen, egy kis friss levegőre nagy szükségem lenne.- Nem vagyok egy furfangos ember, de néha azért meg kell próbálni. Hátha nem csak őrült de hülye is. Ki tudja? Mondjuk eléggé furcsa, hogy egy ilyen pasi őrült legyen. Tudom ez kicseszettül diszkriminálás, mert miért kéne a gonoszoknak rondának lenniük a szépeknek meg jónak? Ugye? Hülye sztereotípiák.
Nem a külső a lényeg Cat... hanem a szemei.
A zöld íriszekbe nézek egy pillanatra az őrület vagy éppen valamilyen tudatmódosító szer hatása után kutatva, de semmi. Tisztának tűnik a tekintete, akkor miért olyan ijesztő még is?
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 17th Március 2017, 10:33


Kiscicámnak


Látom, hogy nem érti miről beszélek, és ez bosszant. Csak megnémul. Ennyire idióták lennének, hogy nem világosították fel? Akkor lehet, mit se tud az őt körül lengő dolgokról? Mesékről, történetekről? A tigris családok semmit sem adtak át fenn maradt utódaiknak? Ennyire idióták lennének? Legyenek, nem bánom. Ez nekem csak kedvez.
Láttam rajta, hogy nem hisz nekem , és ez csak a türelmetlenségemből fogyasztott, akkor is, ha minden más nekem kedvezett. Arra nem számítottam, hogy nekem kell felvilágosítanom. Ami valljuk be,hogy nekem nem igazán kézen fekvő.
- Agnes!
Ordítottam ki a folyosóra, majd visszatértem a lányhoz, és nem igazán foglalkoztam azzal, amiket mondott. Nem kap levegőt.  
Agnes az egyik legrégebbik cicám, és a legidősebb is talán. mostanra a nálam lévő macskákat ő vezeti, neveli, és iránymutatást ad nekik. Régóta nálam van. Vele is sokat játszadoztam, de mára már tisztelem tudásáért, na meg engedelmességéért, amit mindig is mutatott felém.
Újra megkerestem a tekintetét, és ha nem nézett rám, akkor felmásztam mellé az ágyra, és kényszerítettem, hogy rám nézzen.
- Lásd, amit én láttam!
Hipnózisomba lejátszottam azt neki, amikor megpillantottam a tetőről miközben átváltozik, majd magát a tigrist mutattam meg neki. Végül pedig eljátszottam azt, ami nem történt meg. Hogy egy védtelen emberre leselkedett a tigris, majd elkaptam. Szorítottam, küzdöttem vele, amíg erőmmel el nem fojtottam, de ezt ő megint nem látta, csak a küzdelmet, és hogy visszafogtam egy gyilkosságtól.
Közben a hívott cicám megérkezett,fejét lehajtva lépett be a szobába, és állt meg az ágytól pár lépésnyire.
- Parancsolj uram!
- Magyarázd el a lánynak, hogy mi ő, mivé változott az éjjel, és ami a szobában elhangzik, nem kerülhet ki innen értetted!? Ha visszahallom, hogy mi ő valójában, milyen állat, akkor az életeddel fizetsz. Mindenki számára ő egy újabb jaguár, akit nem rég szereztem!
Azzal odébb húzódtam, hogy teret engedjek a szolgámnak, majd ő megmagyarázza neki érthetően, de addig is itt maradtam, hogy a tigrist visszafojtsam. Semmi kedvem újra küzdeni vele. Cseppet se voltam higgadt, mert nem erre számítottam, s ez feldühített. Mérges voltam azért, amiért ennyire tudatlan.
Agnes követte a parancsomat, és elkezdte magyarázni a lánynak, hogy ő egy vérállat, hogy ezen túl ez az otthona. Hogy itt biztonságban van, és majd segít neki mindent megtanulni, amit csak tudnia kell.
- Köszönöm Agnes!
Fordultam a nő felé, majd útjára engedtem.
- A látottak alapján a családod hazudott neked. Soha nem mondtak neked igazat, elárultak. Tőlem csak az igazságot kapod, tanítást, új otthon, új családot. A régivel pedig számolunk.
Vigyorra húztam a számat, majd miután Agnes becsukta az ajtót oda mentem a lány mellé, és az ágy szélére ültem.
- Elhiszed most már , amiket mondtam neked?
Kicsit kedvesebbre, nyugodtabb hang nemre léptem vissza, hiszen információkra van szükségem a családját illetően. Amiket nem akarok kényszerrel kiszedni belőle, de ha kell megteszem. Viszont szemem addig is kedvére legelt lenge öltözékének mondható ruhadarabon, hiszen jól tudtam, hogy mit rejt. És habár már ettem, egyre jobban hívogat a vére, hogy megkóstoljam milyen. Hogy tudjam igaz e az  a történet, hogy az övéké finomabb. A többi történetre, mende -mondára ráérünk még. Egyelőre azt információkat akarom csak tőle, hogy még több tigrisre szert tegyek mielőtt más is felfedezi őket.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 17th Március 2017, 23:30


A pszichopatának


Nem csak, hogy nem értem, hogy miről beszél, de még őrültnek is nézem. Mert hát épeszű ember nem állíthatja azt, hogy egy másik tigrissé változott. Összerándulok, ahogyan hirtelen kiordít, te jó isten ez behív ide még egy őrültet. Vagy talán még sem őrült, ha eléggé meresztgetem rá a szemeimet akkor vajon segít nekem? Tudni fogja, hogy nem önszántamból vagyok itt vagy, ő is benne van a játékban?
Az ajtót nézem , szinte messiásként várva az érkezőt, és csak akkor pillantok vissza amikor megérzem az ágyon a nyomást, automatikusan húzódnék hátrébb, hogy megtartsam kettőnk között a távolságot. De még mielőtt ellenkezhetnék elkap, habár nem is érzékelem, ahogyan pillantása az enyémbe fúródik. Tegnap éjszaka rémálmai villannak az agyamba, újra előtörve színes képekben, de még is egy picit másképpen.
Ajkaim elnyílnak egy pillanatra a döbbenettől, amikor képes vagyok újra fókuszálni és nem egy tigris csíkos alakja, hanem egy charme-os arc néz velem farkasszemet. Nem... ezt meg hogy csinálta? Nem is érzékeltem, hogy valaki belépett az ajtón, fel sem tűnik, hogy más is van a szobában, mert még mindig a tegnapról ismerős arcot bámulom. Nem... ez nem lehet. Valami nem stimmel. Nem, ilyen nem létezik. A bibliában nincsenek emberek, melyek tigrissé változnak...
Megrándulok, ahogyan megszólal az ébredésem óta ki tudja hányadszor mozdulok úgy meg, mint egy őz ami neszt hall, vagy éppen egy egér ami várja, hogy a macska valamelyik sarokból előugorjon. Csak, hogy most én vagyok a macska... elvileg...
A látóteremből kimászik a férfi, jobb is mert nem igen bírok moccanni, ahogyan a gondolatok kergetik egymást a fejemben. Mocorog bennem valami, olyan mint egy árnyék ami kerülget, dühít és belül morog. És nem értem, hogy honnan jött és mit akar. Talán én is kezdek megőrülni. Emlékszem láttam egy filmet, melyben egy elmebeteggel elhitetik, hogy egy nyomozó és valójában nem is őrült, hogy aztán a végén rávezessék, hogy valójában még is az. Talán velem éppen fordítva van, mivel nem hiszem el, hogy őrült vagyok, addig traktálnak azzal, míg rá nem jövök, hogy tényleg.
Úgy hallgatom mint egy darázs zümmögését a háttérben, néha őt nézem, hosszabb ideig a férfit azon gondolkozva, hogy akkor ő most mi is valójában. Igaz lehet amit mondd? Hogy éjszakánként tigrissé változom, hogy az őseim is azok voltak csak évszázadokkal ezelőtt elvesztették hatalmukat? Igaz amit mondanak? Hogy nem érzik én hogy lehet mikor elvileg kihaltunk?
És még is miért parancsolgat ilyen hangsúlyban ebben a nőnek? Ezt egyetlen főnök sem engedheti meg magának normál esetben. A nő meg csak mondja és mondja. Azt hiszem minden eljut a tudatomig csak éppen ép ésszel fel nem érem a dolgot.
A nő elmegy, nekem meg a pillantásom az ajtón veszik egy kis időre. El kell innen mennem. Ezek mind őrültek és engem is azzá tesznek. Miközben a férfi beszél én az ágy ellentétes oldalán mint ahol ő áll, lemászok és szorosan összefogom magamon a lepedőt.
- Nem hazudtak nekem soha... ők nem... biztos nem...- Hebegem és egy pillanatra elhiszem minden szavát, még ha az agyam tiltakozik is ellene a zsigereim hajlamosak elcsábulni az ötletnek.- Én nekem akarok új otthon és nem akarom, hogy bárki is számoljon a családommal!- Szinte hallom, ahogyan gyorsul a lélegzetem, ahogyan emelkedik a pulzusom ha arra gondolok, hogy bántják a családomat. De hát nem azt mondta, hogy bántja? Akkor még is miért az ugrik be először a szóhasználatát hallva? Van valami a kisugárzásában amiért rögtön a legrosszabbat gondolom? Talán a vigyor ami megjelenik az arcán.
Veszek egy mély lélegzetet mielőtt megszólalnék, kihúzom magamat és megacélozom arra, hogy most kiálljak magamért akár egy őrülttel szemben is.
-Haza akarok menni.- Jelentem ki nemes egyszerűséggel a szemeibe nézve, megacélozva magamat, mintha az segítene.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 19th Március 2017, 21:25


Kiscicámnak



- Ha ennyire biztos vagy abban, hogy nem hazudtak neked, akkor most miért vagy itt. Miért láthattad azokat a képeket, amik nem kitalációk? Végtigris vagy, és ez tény. El kell fogadnod,mert ha nem csak nagyobb galibát okozol magadnak, mint eddig.
Nyugodt mély hangon beszéltem, hogy hason rá. Ideje lenne végre felfognia, hogy mi is ő. Ennyire nem lehet naív. Vagy ha igen, nem hagy más választást, mint hogy a tigrist kiugrasszam a bokorból, és akkor harcolhatok megint vele, amit bevallok nem szívesen tennék, de ha nem ad más lehetőséget megteszem.
- Az istenedet te nő hagyd már abba. Ez az otthonod és kész. Ha akarod a családod is ide jöhet. Én aztán nem bánom ,de fogd fel végre, hogy egy különleges lény vagy. És igen léteznek ilyenek. Léteznek vérfarkasok is, és még számos más lény. Ha nem hiszed el , akkor idegesítsd magad még és meg fogod látni, de nézd csak magam is más lény vagyok.
Kezdtem ingerült lenni, na meg elegem ebből a játékból, mert sehová se haladtunk. Megmutattam neki, hogy mi vagyok, hogy vámpír vagyok. Rávicsorogtam, fenyegetően megindultam felé, hogy végre a tigris is felkapja a fejét.
- Na érzed már?
Tettem még egy lépést, majd hirtelen mögé kerültem, és ha eddig nem figyelt a tigrise, akkor most fog. Mögötte voltam, és egy szempillantás alatt a vállába martam. Édes vére úgy terült szét a számba, mintha ma lett volna a mennyország. Szinte kényszerítettem magamat, hogy elszakadjak tőle, és ne szívjam most azonnal szárazra. Harapásom gyengéd volt, és semmi fájdalmat nem okozott neki, sőt egy kis élvezetet annál inkább. Nem sokat, csak épp annyira, hogy jól essen neki a dolog. A végén pedig lezártam, mielőtt kárba menne ez az édes nedű.
- Nos, kapizsgálod már, hogy a világ nem az, amit eddig ismertél?
Elengedtem és gyorsan mozogva elé kerültem. Az asztalhoz mentem, ahol letöröltem a maradék kis vért a számról, amit nem tudtam lenyalni, és vártam a tigrisre, mert ha eddig nem is jelent meg, akkor most már meg kellene, hogy jelenjék , hogy elhiggye.
Szembe fordultam vele, újra az ajkamat nyaltam végig, és megint felé indultam.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 9th Április 2017, 20:54


A pszichopatának


Idegen ez az egész, a hely, a férfi, és a gondolatok melyek a fejembe kavarognak. Nem lehet, nem ez egyszerűen képtelenség. Ilyen nincsen, isten nem teremthetett olyan világot, amiben emberek tigrissé változhatnak. Vagy ha még is akkor... akkor lehet inkább vagyok az ördög teremtettje, mint az istené. Hiszen ha igaz amit mondd, ami hirtelen az elmémbe villant, ha nem csak az agyam játszik velem és valóságosak a képek, akkor majdnem megöltem valakit. Én, mint tigris, majdnem végeztem valakivel...
- Nem tudom...- Mormogom válaszképpen, hiszen a szavaira nem igen lehet mit mondani. Nyugtatóan mély hangja a velőmig hatol és szinte ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy higgyek neki. De ha így teszek akkor mindent lehúzhatok a wc-n amiben eddig hittem. Tudom nem azaz ember vagyok aki minden éjszaka imádkozik, aki állandóan jár gyónni, de azért hiszek istenben. És voltam első áldozó és ritkásabban ugyan, mint az normális lenne, de meg szoktam gyónni a bűneimet is. Kezeim automatikusan a nyakamhoz vándorolnak, keresvén az apró kereszt alakú medált, mely mindig ott lógott a nyakamban. Most viszont hiányzott... nagyon is.
Nem nehéz rájönni, hogy kezd egy cseppet dühös lenni, ahogyan emelkedik a hangszíne úgy feszülnek meg az izmaim, és amikor hirtelen rám villantja abnormálisan hosszú fogait felugrok egy sikkantás kíséretében, szerencsére húzva magammal a takarót, és ahogyan felém indul olyan gyorsan hátrálok el, amennyire csak tudok, míg hátam valami keménynek ütközik. De nem merek hátra nézni, hogy mi az hiszen, aligha van bátorságom, hogy levegyem a szemeimet a felém közeledő démonról. Hiszen nincs már kétség ő maga az ördög, igen... a hitem megkísértője...
De éppen csak egy pillantás, fel sem fogom, hogy az a kemény aminek neki ütközök, az nem a fal vagy egy szekrény, hanem egy test. Azé aki az imént, éppen, hogy csak egy pillantással ezelőtt még előttem állt.
Felszisszenek meglepetésemre, ahogyan egy tűszúrásnyi fájdalom hasít a vállamba, de éppen csak egy tizedmásodpercre, hogy aztán meleg bizsergés vegye át a helyét, régen tapasztalt borzongást indítva el az ereimben. Meglepetésemben halkan nyögve szakadt ki belőlem a levegő, de még mielőtt felfognám, hogy mi történik már vége is szakad. Kezeim automatikusan vándorolnak a nyakamra és ahogyan elveszem ujjaimat egy cseppnyi vért pillantok meg. Nem sokat, de pont annyit, hogy megijesszen.
Szinte hiperventillálok, ahogyan a levegő ki és beszökik a tüdőmbe.
- Nem ez az otthonom. Lehet, hogy őrültem meg és, lehet,
hogy ez az egész igaz. De ez akkor sem az otthonom, és a családom nem fog ide jönni. Haza akarok menni! Sőt haza fogok menni, mert ha az vagyok aminek mondtok ha nem, akkor sem értem miért kéne, hogy ez legyen az otthonom!
- Kapkodva próbálok levegőhöz jutni, miközben a hangom amennyire az lehetséges az oxigénhiányos állapotnak köszönhetően emelkedik, éles fájdalom nyilall a fejembe, oda kapom a kezemet, s onnan érzékelem, hogy megszédülök, hogy a hátam anélkül lökődik a fajnak, hogy hátra akarnék lépni.
Megpróbálom megtartani magam, miközben érzem, hogy a görcsös nyilallás egyre lejjebb kúszik a nyakamon, a végtagjaim felé.
Nem merem megkérdezni, hogy mi történik velem, mert félek a választól. Nem akarom, hogy megtörténjen, minden porcikámmal küzdök ellene, azt akarom, hogy a fájdalom megszűnjön, de minél erősebben harcolok annál inkább erősödik, mintha az ellenkezésem feldühítene bennem valakit...vagy valamit.
Lecsúszok a fal mentén, miközben görcsösen szorítom magamra a lepedőt, és próbálok szó szerint életben maradni és nem üvölteni a fájdalomtól, ami lassan az egész testemet ellepi.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 29th Április 2017, 18:49


Kiscicámnak



A türelem sosem volt nagy erényem.  Mások pedig úgy tartják, hogy aki türelmes, az elnyeri méltó jutalmát, de én e nélkül is elszoktam. Amit akarok azt megkapom. Nem tagadom, hogy olykor tudok várni, és most is kellene, de egyelőre nem tudom, hogy képes leszek e rá, mert eléggé izgatott vagyok magától attól a ténytől is, amit felfedeztem. Ami jó formán az ölembe pottyant. Nem volt egyszerű legyűrni, de nem is volt nehéz, és tessék lássék az ágyamba ébredt, ami most már az ő ágya. Majd megszokja, hanem ,majd beszoktatom a kicsikét, mert ezt az épületet most jó ideg nem fogja elhagyni.
Még mindig kételkedik látom rajta, de majd elfogja hinni azt, amit mondok neki. Meg fogom győzni, és még csak hazudnom se kell, csak kicsit füllenteni. Talán elég lesz, és nem kell nagyobb erőszakot alkalmaznom rajta. Tudom, hogy neki is valamilyen szinten talán új ez az egész.
- Tudod, csak elhinni nem akarod.
Tovább folytattam azzal a mély, duruzsoló hangommal, ami hatással lesz rá. Szeretném kicsit megnyugtatni, és tényleg elhitetni vele, ami igaz.
Láttam a mozdulatát, ami azt az átkozott keresztet kereste a nyakában, amit letéptem róla, és a sikátorba hajítottam el. Ezek szerint hívő, így talán nehezebb dolgom lesz, és erőszakosabb, mint kellene, hogy megtörjem , és végre el is higgye, amit mondok neki. De kezdjük előbb egy kis bemutatóval, ami talán meggyőzni. Ezért is villantottam ki neki a fogaimat, és vettem a vérét. Ez a gyönyöré vöröslő édesség. Ez mely szétárad a számban, és mohon nyelem, amitől alig tudok megszabadítani magamat. Szinte erővel kell tőle elszakadnom. Ennél különb vért még nem ittam, mintha valami drog, vagy afrodiziákum lenne, valami csoda. Véremmé válik, és érzem a hatását, de nem csak a fejemben, hanem mindenhol, minden porcikámból. Egyes részeim pedig azt kiáltják, hogy kóstolgassam még. A nyakánál, a vállán, a mellén, belső combján. Vajon szex közben is ilyen mézédes lehet? Egyetlen porcikám rögtön azt mondja, hogy próbáljuk ki,de még türtőztetem magamat, még …. de kitudja, hogy meddig.
De nem érti, még így sem, hogy bemutatót tartottam neki. Csak megcsóválom a fejemet, amikor beindul nála az átváltozás.
- Látod mit tettél aranyom, nem vagy ura önmagadnak, nem tudod a saját testedet irányítani, és akkor el akarsz innen menni ? Nevetnem kell, de lássuk csak, hogy te mennyire is tudsz magadon uralkodni.
Rávicsorogtam, majd az ajtóhoz léptem, és kikiáltot rajtam, hogy kérek egy vértasakot, ami egy percen belül ott állt rendelkezésemre. A nő vékony volt, és sápadt. Egyszerűen fogtam a kezét  és megmartam, hogy a vére kicsorduljon, és a nőm elé állítottam miközben folyt a karjából a vér.
- Nos kedvesem? Szeretnéd megkóstolni? Széttépni? Feltépni a torkát, hogy megehesd a friss meleg húst, amit a bőre rejt?
Oda sétáltam mellé miközben kínlódott magával, a másik nővel mit se foglalkoztam. Nem érdekelt, hogy mennyi vérzik. Bele dörmögtem dühösen a fülébe, szinte már uszítva őt, hogy változzon csak át, tépje szét azt az embert. Türelmem elfogyván pedig megragadtam a hajánál fogva, és közelebb húztam a vérző emberhez.
- Szagold, érzed a félelmét , érezd a rettegését, azt, hogy ő a te prédád, ahogy te az enyém.
Ezeket a szavakat már nem suttogtam, nem dörmögtem, nem akartam, hogy megnyugodjon. Azt akartam, hogy széttépje a lányt, és hogy ez hatásos is legyen a vértasakra szemébe néztem, és megparancsoltam, hogy rettegjen. Ó azaz édes érzés, a félelem illata, a rettegésé, mennyi is kívánatos tud lenni.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 2nd Május 2017, 19:05


A pszichopatának


EZ csak egy álom...ez csak egy álom...ez csak egy álom... de úgy tűnik, hogy teljesen feleslegesen mondogatom magamban attól még nem lesz így. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a valóság, de nem akarom elfogadni. Nem akarom, hogy ez így legyen. Én otthon akarok lenni a szobámban...
Nem akarok neki válaszolni, nem akarom kimondani, mert a szavak teremtenek. Hogyha kimondom, akkor ez meg is történik, akkor ez lesz a valóság, ha elhangzik a számból akkor azt már nem lehet vissza vonni.
Hiába pattanok fel, úgy tűnik, hogy nincs menekvés, túl gyors az agyam képtelen felfogni, hogyan lehet valakinek ekkora sebessége. Vagy megőrültem lehet, hogy egyszerűen csak néha kihagy az agyam, leáll egy pillanatra és ezért nm tudok reagálni. Vajon a hipnózis tényleg működik és létezik? Láttam egy műsort ahol hipnotizáltak egy embert, aztán az tyúkként kezdett kotkodácsolni és mászkálni körbe a teremben, aztán a csettintés után nem emlékezett semmire. Lehet velem is valami ilyesmi van, egy csettintésre kihagy az agyam.
De az érzés ami elindul a nyakamból, és végig fut a testemen forró sávot hagyva maga után egyáltalán nem tűnik hamisnak. Még sem tudom hova tenni, zavarba ejtő és még is kellemesen bizsergető.
Megriaszt, és feldühít... A hirtelen és semmiből érkező fájdalom úgy árasztja el az elmémet, akár a cunami. Aztán lekúszik a tarkómon, a végtagjaim felé, alig bírom felfogni amit mond, csak a fájdalom van és az erőlködés, hogy ne sikítsak fel.
Összeszorított fogakkal felnyögök, miközben próbálok megszólalni, de nem megy, csak figyelem nyögdécselve és próbálkozva elnyomni magamban ezt a furcsa késztetést, a fájdalmat az érzést, hogy valami legszívesebben elő törne belőlem. Először nem értem, a sápadt lányt aki hirtelen bekerül a látóterembe. És a szag hamarabb kúszik bele az orromba, mint sem, ahogyan felfogom, hogy az mi. Öntudatlanul siklik végig az ajkaimon kicsiny rózsaszínű nyelvem, s számon át is beszívom a levegőt, mintha úgy érezhetném az ízét... összefut a nyál a számban, s a világom egy tizedmásodpercre csupán arra csöpögő testrésre szűkül. De annyi lélekjelenlétem marad, hogy ne menjek közelebb, hogy ott maradjak, küzdve magammal, és a fájdalommal, ami egyre csak erősödik, nyomásként... mintha szét akarna hasadni a bőröm.
Minden kérdésére a válasz magamban: igen.igen.igen.nagyon.
Legszívesebben sikítanék a testemet csiklandozó vágy, fájdalom egyvelegétől. Azt hiszem felüvöltök, ahogyan megmarkolja a hajam, nem mintha annyira fájna, csak az már tényleg túl sok, az a bizonyos utolsó csepp a pohárban.
Érzem, hogy végem, hogy feladom a küzdelmet a testem felett, a tagadást, hogy mi is fog most történni abban a pillanatban, ahogyan közelebb kerülök a nő vöröslő életenergiáihoz, ahogyan az orromba kúszik a rettegésének a szaga.
Semmi másra nem vágyom mint arra, hogy megízlelhessem, megnyalhassam...istenem. Nem is én...
Egyetlen éles fájdalmat érzek, ami felül írja az összes többit és már nem is vagyok önmagam. Mintha egy éles, görbe tükörből szemlélném a világot. De csak szemlélném ráhatás nélkül. A színek sokkal élesebben rajzolódnak ki, mint valaha. A formák ugyan kissé elmosódnak, de csak ha nem koncentrálok egy adott pontra. Mint például a nőre... a vérre, a karra...
Hangos mordulás szakítja meg a szoba viszonylagos csöndjét, és közelebb lépünk. Ő meg hátrál, és ezzel feldühít, de érdekesebbé is válik. Érzek minden szagot a szobában, de még is csak egy érdekel, mely az összes többit felülírja.
Teszünk még egy lépést... Ez ínycsiklandozó, és keveredik bele valami fűszeres, ami arra sarkall, hogy vetődjünk rá. Éhesek vagyunk, mert ez az egész nagyon sokat kivett belőlünk, a mai meg a tegnapi nap. Ismét egy mordulás, ahogyan hátrébb lép, mintha csak arra várnánk, sőt szurkolnánk érte, hogy kezdjen el futni. De csak hátrál... és hátrál... Rásziszegünk felé szökkenve kicsit, de csak annyira, hogy meginduljon, hogy megijedjen. Megteszi! Az öröm túlárad a vadállatban, ahogyan neki iramodik, az ajtó felé. De nem akarjuk, hogy kijusson, mert akkor az édes illat, az íz amit a szánkban érzünk az is oda lesz... teljesen. Úgyhogy elrugaszkodunk, hogy rávessük magunkat, hogy ne jusson ki... és utána ki tudja...
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 5th Május 2017, 21:38


Kiscicámnak



Látom rajta, hogy kételkedik. Ennek nem is tudom, hogy örüljek e vagy sem. De az tény, hogy a kételkedés egy fajta méreg az emberek számára. Benne vajon milyen változást fog hozni? Mondanám, hogy szívesen a fejébe látnék, de kétélű a dolog. Lehet, hogy élvezném azt a káoszt, ami jelenleg a kis butus fejében van kialakulóban. A másik opció, hogy ha így lenne, akkor könnyebb lenne irányítani, akkor viszont nincs benne kihívás.
Néztem ahogy küzd magával. A saját elméjével. Egy elmével, ami ki tudja, hogy pontosan milyen volt, mert ugyan az már nem lesz soha sem. Senki se mondta, hogy az élet egyszerű, móka és kacagás vagy éppen tisztességes. Néha pedig muszáj megtenni dolgokat, ahogy én magam is megtettem most azzal, hogy egy áldozatot hoztam elé. A kis fejecskéjében fel kell fognia mi az igazság. Ha nem megy szép szóval, csak értetlenkedik, akkor gyártsunk bizonyítékot.
- Felesleges küzdened, a valódi természeted győzni fog. Csak magadnak ártasz, és okozol nagyobb fájdalmaz azzal, ha küzdesz. Engedni, enged el azt a tigrist, hiszen éhes. Az éjjel nem alkot jól, hiszen megzavartam.
Tovább duruzsoltam a fülébe, éreztem a remegését, a félelmét is, és akaratlanul is megnyaltam a számat. Vajon most milyen íze lehet a vérének? Most is olyan édes lehet? Vagy édesebb a rettegéstől? Bizonytalanságtól? Hmmmm….
De ezt most nincs idő tesztelni, talán egy másik alkalommal. Az áldozathoz rántom, hogy még intenzívebb legyen számára minden illat, és már jön is.
- Még mindig úgy érzed, hogy nem igaz? De ne küzdj, és nem fog annyira fájni!
Utasítás? Segítségnyújtás? Magam se tudom megállapítani, de jelenleg már nekem is készülnöm kell, ahogy megkezdte az átváltozást. Egyszer már legyűrtem, és most is le fogom. Az igazi kérdés, hogy vajon hagyjam, hogy megkapja, ami akar?
Ahogy elrugaszkodik vigyorogva kerülök be a képbe, és ütöm le egy nagy pofonnal, hogy a falnak repüljön.
- Menj hozz húst.
Szóltam a kis áldozathoz, aki kivételesen most életben marad, viszont a szememet egy pillanatra se veszem le a tigrisről.
- Most se hiszel még ?
Vicsorogtam rá, majd vártam , hogy vajon jön e még egy körre. Közbe a szolga elment, és remélem hozza, amit kértem, mert ha nem, akkor vissza fog kerülni ebbe a szobába, és ő lesz a vacsorája.
Ha nekem rugaszkodik még egyszer, akkor egy újabb ütést kap tőlem, ami most a másik oldalra csapja, hogy ellenkező irányba repítse a tigrist. Ha támadt igyekeztem kikerülni a támadásait, és saját ütéseket bevinni, de még se akkorákat, hogy elveszítse az eszméletét az állat, és mindezt vigyorogva, mert élveztem a kis játékot. De a lényeg, hogy a kis csetepaténk közepette egy nagy tál húst tolnak be az ajtón, majd gyorsan be is csukják azt.
- Éhes vagy cicus?
Felemeltem egy nagydarab véres húst a tálról, és megmutattam a tigrisnek, majd vártam, hogy közelítsen. Ha okosan tette, akkor kapott jutalom falatot, ha nem, akkor újabb fenyítéssel találta magát szemközt.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 7th Május 2017, 16:12


A pszichopatának


Olyan volt mint maga az ördög, ahogyan a fülembe suttogott. Az én próbatételem, isten mindenkit kihívások elé állít, és lehet ez most az enyém, ha engedek neki akkor a pokolra jutok. Fogalmam sincsen, de ami biztos, hogy a lelkem mélyén elhiszem neki, hogy egy tigris lakozik bennem. Minden erre utal, az emlékeim az álomszerű rémképek, melyek kínozzák a tudatomat hiába próbálom őket elnyomni.  A fájdalom ami végig hasít a testemen, az elviselhetetlen éhség, a bizsergető, sürgető érzés mely szinte szétszakít belülről.
ÉS a végén már nem tudok ellene mit tenni... ha akarnék se, de már nem is küzdök. Talán mert elhiszem neki, hogy úgy kevésbé fog fájni. De nincs igaza, rohadtul fáj, az eszméletem vesztem vagy talán álomba zuhanok, de a látásom átalakul, minden sokkal élesebb lesz és még is homályosabb. Csupán az rajzolódik ki előttem, amire fókuszálok. Így most a lány... a karjából csöpögő vér. Ő én mi... nem tudom, nem is érdekel, csak a vér szaga, a rettegéssel fűszerezett eszencia. Várjuk, hogy megtegye, hogy elfusson, mert attól csak izgalmasabb a vadászat. És ahogyan megteszi felé lendülünk. De hiába nem vagyunk eléggé gyorsak, vagy éppen az elénk kerülő alak mozog láthatatlan sebességgel, fel sem fogjuk, hogy mi történik és már is egy fájdalmas nyekkenéssel érünk a falhoz... pontosabban csattanunk neki a falnak.
Azonnal felpattanunk és fújtatva indulunk meg a támadó felé. Még is mi a francot képzel, hogy elválaszt a vacsorától? Valahol a tudatom tiltakozik bennem pontosan tudva, hogy nem jó ötlet az újabb kirohanás, de a szőrös végtagok, az éles fogak az állati test nem akar engedelmeskedni nekem.
Újra neki rugaszkodik megpróbálva kiharapni egy darabot az előtt állóból, mindenféle koncepció nélkül. Aminek persze az lesz a jutalma, hogy ismét a falnak csapódva végzi. Feltápászkodunk a fejünket megrázva, hogy egy kicsit kitisztuljon a kép a világ.
Az orrunkba kúszik az ínycsiklandozó illat, az édeskés szag és összerándul a gyomrunk az éhségtől. Aztán az látómezőnkbe is kerül a hús darab. Én felismerem a férfit, akinek még a nevét sem tudom ugyanis eddig nem mutatkozott be, és én felfogom, hogy tartani kéne tőle... a tigris is felismeri, de nm fél, csak mérges. Mert tegnap is elválasztotta az idegen a falatoktól és most is.
Az egész szoba belerándul a morgásba ami felszakad belőle, szinte mintha figyelmeztetni akarná a férfit, hogy jobb ha vigyáz és ha nem takarodik az ételtől akkor bizony nem áll jó magáért. De nekem nem úgy tűnik, mintha a szobában tartózkodó idegent ez zavarná. A gondolataim majd szét hasadnak, ahogyan hallom magamban a tigris ösztönös megnyilvánulásait és ott vannak az én emberi, tudatos gondolataim. De hiába szólok neki és figyelmeztetem mintha kizárna, mintha teljesen figyelmen kívül hagyna.
Fel s alá kezd járni a szobában, miközben a férfit nézi azon morfondírozván, hogy még is honnan lenne a legokosabb megtámadni a húsért a másikat. De nem talál ideális helyzetet, úgyhogy találomra próbálkozva közelebb slisszan és mancsával a vámpír felé suhint.
És ezt egyszer-kétszer még megismétli hol innen hol onnan próbálkozva, míg nem újra neki rugaszkodik, hogy ellássa a vámpír baját. És nem adja fel, sokkal makacsabb egy jószág, mint amilyen én vagyok emberként.  ÉS addig próbálkozik míg nem már totálisan elfárad és ki kell nyitnia a száját ahhoz, hogy elég oxigént juttasson a szervezetébe. És mind eközben én csak külső szemlélő vagyok, mintha nem is lenne testem csak szellemem még véletlenül sem tudok beleszólni abba, hogy a tigris mit csinál és hogyan.
Ahogyan elfárad arrébb húzódik egy pillanatra leülve, hogy aztán azonnal fel is álljon és tegyen pár lépést a másik irányba a vámpírt nézve. Mintha azon töprengene, hogyan tudná elvenni tőle azt a falatot anélkül, hogy ismét leütnék. De legalább már gondolkozik én ennek mélyen magamban örülök, mert legalább már gondolkozik.
Végül aztán leül, egy pillanatra megnyalva az ajkait, éhes, de most hogy elfáradt már képes felfogni, vagy éppen csak egy pár pofon kellett hozzá, hogy nem győzhet és nem juthat egyről a kettőre hogyha támad. Ugyanis a másik erősebb nála, még ha nem is tűnik annak...
Vár egy kicsit mielőtt közelebb menne, és akkor is csak pár lépést tesz meg lesunyt fülekkel szinte már várva, hogy történjen valami megtorlás amiért ő közelebb somfordált. Mert azt teszi szó szerint somfordál, lesunyt fejjel és fülekkel, habár néha-néha oda vicsorog mintha csak azt mondaná, hogyha te bántasz akkor én is foglak téged...
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 4th Június 2017, 20:27


Kiscicámnak



Előbb utóbb el kell kezdenem idomítani, és inkább előbb, mint utóbb. Minél később ismeri azt el a tigris, hogy felette állok, annál nehezebb dolgom van. Mivel fiatal állatról van szó, és bizonyára kész káosz van a fejében is, így most a legalkalmasabb.
A legfőbb feladatom kétfelé vezet, vagy leigázom, vagy pedig megnyerem magamnak. De milyen határt szabhatok egy olyan erőnek, ami hosszú idő óta csak lappang. Ha frissen lenne beharapva érthető lenne, de így. El kell azon gondolkodom, hogy mennyire is kölyök ez a tigris vagy sem. ki tudja, mert én aztán nem. Minél hamarabb utána kell járnom a dolgoknak, és fel kell keresnem a kis boszimat.
Figyelem az alkatát, felépítését, de nincs összehasonlítási alapom, így nem igazán jutok döntésre.
Ismét előcsaltam ezt a dögöt, hogy bebizonyítsam a kicsikének, hogy már pedig igazat beszélek, és jó lenne ,ha tényleg felfogná a dolgokat. Ha így lesz, akkor saját magának könnyíti meg az életét, ellenkező esetben nem kezeskedem semmiért sem.
Megmutatom neki a húst, mire fel alá kezd járkálni, sunyin közelít, de résen vagyok, és amikor a mancsával felém suhint , akkor mozdulok gyorsan, és kap tőlem egy kis adagnyi pofont, majd újra elé állok és felkínálom neki a húst. Ezt eljátszottuk még párszor. Támadásra mindig ütést kapott jutalmul, mintha büntetném. Én kellemesen szórakoztam, ő meg kezdett fáradni. Helyes.
Végig tartottam vele a szemkontaktust, csak akkor engedtem el, amikor mozdulnom kellett, de rögtön visszatalált a tekintetem.
- Parancsolj neki!
Adtam ki az utasításomat, mert ebben a fáradt pillanatba egy kis időre megláttam, hogy gondolkodik. Nagyon reméltem, hogy a lány ösztökéli erre.
Újra közelít, újra sunyít. Vicsorgásra, morgásra a húst elvettem előle, és a másik kezemet csak figyelmeztetőleg felemeltem, hogy ha folytatja, akkor újabb ütésre számíthat. Ha nem morgott, akkor elő vettem megint a húst, és felé tartottam.
- Ha jó cica vagy megkapod, ha rossz, akkor büntetést kapsz.
Kíváncsian figyeltem, hogy mi lesz a reakciója. A húst a kezembe tartottam, felkínálva neki.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 4th Június 2017, 21:33


A pszichopatának


Akárha egy torz tükrön keresztül szemlélném a világot. Mindig ugyan olyan és még is más, néhány szín sokkal élesebb, és minden melyet a tigris érdekesnek értékel, mintha közelebb kerülne hozzám, ahogyan ráfókuszál. Mintha a kezeimmel melyeket képtelen vagyok most mozgatni megérinthetném a nőt, majd a vámpírt, a húst. Érzek minden illatot, sokkal intenzívebben mint valaha. Ahogyan a dühös az éhséget, a vágyat arra, hogy valamibe belemélyessze a fogait. Szinten engem is elönt a vágy, hogy megtegye. Pedig belül tiltakozom, akár csak a néző egy horror filmben aki könyörög magában a főszereplőnek, hogy inkább menjen haza, hogy ne lépjen be az ajtón, ne mondjon igent az ördögnek és ne akarja tudni, hogy mi van odakint. Inkább húzza a fejére a takarót, csukjon be minden ajtót és várja meg, hogy eljöjjön a nappal. Hiszen nappal a szörnyek eltűnnek...
De mi van akkor ha te magad vagy a szörny?
Kiabálnék neki... akár ha egy virtuális valóságot néznék egy szemüvegen keresztül, csak éppen kikapcsolta valaki azt a funkciót mellyel közbe lehet lépni...
Mondanám, hogy hagyja abba, hogy a folytonos támadással nem ér el semmit. Szemein keresztül látom a világot és tekintetem megakad a vámpíréban. Én már tudom amit a tigris elvakult éhségében nem, hogy nem győzhet, ugyanis az ellenfele mindenféle megterhelés nélkül, hideg fejjel gondolkozva hárítja a hirtelen kirohanásokat, pontosan tudva, hogy mit csinál. Én értem... az állat nem. Hát miért nem hallgat rám? Hiába mondom, kiabálom, ütögetve azt a láthatatlan tükröt, mintha egy falat csépelnék az öklömmel.
Elfárad... leül és egy pillanatig gondolkozik. Végre!
Mi? Én? Hozzám beszél? De hogyan? Hogyan parancsoljak neki? Kezdek dühös lenni, mert nem hallgat rám. Mert megint elindul, és habár nem azonnal támad, de egy cseppet sem barátságos.
Hééé! Figyelj már ide!
Elönti újra a düh őt is, meg engem akár egy vörös, ragadós tenger a lábaimat nyaldossa. Érzem, hogy a tigris test megrándul, és lejjebb ereszkedik az újabb ütésre számítva, ami nem érkezik azonnal esélyt adva egy más döntésre.
Fújtatok a szavak hallatán... a tigris prüszkölő hangot ad ki szinte ugyan abban a pillanatban. Ez én voltam? Miattam adta ki ezt az elégedetlenkedő reakciót? Hallgat rám? Figyel? Figyelsz?
Mintha valami megváltozna, olyan észrevehetetlen módon, hogy szinte követni se tudom, csak tovább folytatom a gondolat menetem és hirtelen a tükör megszűnik és bár nem azonnal, bár fenntartásokkal, de még is az történik amit én akarok!
Nem kell nekünk enni. IGen éhesek vagyunk, de nem kell ennünk senki kezéből, lehetünk ennél sokkal büszkébbek is.
Ismét prüszkölünk elégedetlenségünket kifejezve, majd hátra lépünk egyet, és még egyet. Aztán a férfit szemmel tartva arrébb vonulunk felcsapott farokkal és felemelt állakkal, felugrunk az ágyra és tüntetőleg félig hátat fordítva kezdünk bele lábaink tisztán tartásába. Azért fél szemünk folyamatosan a vámpíron van, hogy ne szalasszuk el ha esetleg megmozdul.
Nem tudom miért, talán mert az ő taktikája nem jött be, de mintha a tigris bennem várakozóra kapcsolta volna magát, hiszen az ő módszere nem vált be. Mintha most esélyt adna arra, hogy bebizonyítsam az enyém sokkal jobb. Hát majd meglátjuk.
Egy vadállat könnyebben idomítható étellel, mint egy ember és én mint ember ebbe a játékba nem megyek bele... Aztán lehet majd jól megszívom miatta és jobb lett volna ha a tigrisre hagyom, hogy még egy kicsit küzdjön aztán nyilván valóan megalázkodjon megadva magát egy darab húsért. Mert éhes... mert éhesek vagyunk, nagyon, érzem most is. A hús szaga az orrunkba kúszik, csábítva, ínycsiklandozóan szinte már-már ellenállhatatlanul. Szinte...
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 7th Június 2017, 20:17


Kiscicámnak



Egy apró kis pillanat erejéig úgy festett ki, hogy felfogja, hogy hozzá beszélek. De lehet, csak tényleg kifáradt a tigris. Igazából nem hiszem el, mert erős állatról van szó. Lehet csak elege lett a pofonokból, ami helyes, mert fel kell fognia, hogy ő itt nem rúghat labdába. Nem ő parancsol, nem ő a dominánsabb, hanem én. Ezt pedig elég alaposan a fejébe kell verni, akár szó szerint is.
Figyelek és várok, még van türelmem , de vajon meddig még ? Az önuralmat elég korán meg kellett tanulnom, de már akkoriba se igazán tartottam be a szabályokat. De valahogy a türelem és az önfegyelem az két dolog.
Mondogatom magamnak, hogy még egy picit bírjam ki, csak még egy picit, és megtörik ez a dög. Néha elég csak elég türelmesnek lenni, de általában nem tudom ki várni. Vajon most menni fog? Kivárni, és megvárni.
Prüszköl már megint, de legalább a támadást befejezte. Látom, hogy nézi az ételt, amit újra kicsit meglóbálok, hogy a levegőt felkavarjam vele, frissítsem, ha úgy tetszik. Figyelem, ahogy feláll és felugrik az ágyra.
- Jól van, te tudod, akkor nem eszel, de nem is kapsz enni. Megvárjuk, amíg széttépsz valakit. Ha kell minden nap berakok a szobádba egy ártatlant. Gyerek jó lesz? Ízleni fog?
Felálltam lassan, és kidobtam az ajtón a húst. Ha nem eszik, akkor nem fog enni, meglátjuk, hogy meddig bírja. Végül újra kinyitottam az ajtót, mert a kis vértasakunk hűségesen még ott álldogált, így visszarángattam a szobába. Még mindig vérzett, de a rettegését kicsit fel kellett tüzelnem, de a szememet továbbra se vettem le a tigrisről.
- Meglátjuk, hogy mennyire vagy makacs!
Azzal bentebb löktem a lányt, és távoztam a szobából. Nincs időm ,se türelmem arra, hogy egész este itt várakozzak őnagyságára, más kötelességeim is vannak, majd visszajövök később és meglátjuk, hogy életbe lesz e még a vérző lány. Nem is tudom pontosan, hogy mennyi időt voltam távol, de túl voltunk az éjszaka felén, amikor visszaindultam, de nem léptem be, megálltam az ajtó előtt.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 7th Június 2017, 21:30


A pszichopatának


Önuralom... önuralom... mindig is jó voltam benne, de azt hiszem, hogy a tigris nem éppen. Ő megpróbálná még egyszer, érzem benne, hogy rávetné magát a vámpírra, aki nem hagyja a húshoz jutni. Érzem, hogy remeg az éhségtől, a szagtól mely bejárja a szobát. Csak még egy kicsit hallgass rám kérlek. Én komolyan azt gondolom, hogy ez így jó lesz, hogy majd ez a taktika be fog válni. Hogy majd nevet egy jót aztán annyiban hagyja, de nem. Persze, hogy nem azt hiszem, hogy én a modern pasikhoz vagyok szokva. Ez egy vámpír, ideje elfogadni. Vajon hány éves lehet? Lehet, hogy csak most vált azzá, talán ez olyan, mint abban a hülye filmben, a frissen átváltoztatottak erősebbek... Vagy valami ilyesmi...
Bár nyilván akkor nem ugrálna neki így mindenki. Mit mindenki? Hiszen még csak két személyt láttam ide bejönni. Megjegyezném, hogy mind a kettő nő volt, ami okozhatna bennem némi aggodalmat, de most nagyobb gondom is van ennél.
Mint például, hogy feláll és kijelenti, hogy akkor ennyi. Szuper, a tigris hangosan felmorran, ahogyan a hús kirepül a szobából... Nem akarom megint elveszíteni... Azt akarom, hogy hallgasson, hogy higgyen benne, hogy az a jó ha én irányítok. Hogy akkor minden sokkal könnyebb és egyszerűbb lesz. Persze nem biztos, de nem akarom, hogy valakit szétmarcangoljon.
És szinte a gondolataimra válaszolva a vérző lány a szobába kerül. Az orrunkba kúszik a vérének szaga, szinte rezegteti a szobát a rettegése. Érzem, ahogyan a nehéz test mely eddig az irányításom alatt állt akaratom ellenére felemelkedik. NEM!
Pánikba esek, nekem szinte fel sem tűnik, hogy a vámpír elhagyja a szobát, a tigrisnek azonban annál inkább, hiszen ez azt jelenti, hogy szabad a préda. Senki sem fogja megállítani abban, hogy ételhez jusson...
Megint próbál vissza szorítani, hogy ne legyen közöm se ahhoz amit tesz. De ez így nem jó! Nem szabad!
Üvöltök belülről, küzdve az ellen, hogy háttérbe szorítson. Nem akarok oda vissza kerülni. Nem akarom, hogy ne legyen közöm a testemhez. Fel sem fogom, hogy mi történik közben a tigrissel, hogy támad vagy vicsorog, csak az érdekel, hogy kiszabaduljak abból a börtönből melybe belekényszerített. Rést keresek a falon, üvöltve, bömbölve és csapkodva próbálok kitörni, ahogyan ő is kitört a börtönből melybe én taszítottam. Ígérem neki, hogy nem zárom el, hogy hallgatni fogok rá, hogy elhiszem, hogy van... csak most ez ne tegye, csak engedjen ki...
Nem tudom mennyi idő telik el, fogalmam sincsen, hogyan csinálom, de az ismerős, éles fájdalom hasít a testembe. Újra átcikázik, mint amikor a tigris előbújt, és fel sem fogva, hosszú fájdalmas percek után ott találom magamat az ágy szélén, meztelenül. Emberi testben... pontosan érezve a tigris jelenlétét magamba, aki most sem szunnyad, aki éhes... és aki rá akarja vetni magát az ajtónál kuporgó lányra.
- Menj innen...- Szuszogom rekedten, még mindig az önuralmammal küzdve. Hátrébb ugrok magamra rántva a lepedőt, ugyanis a takarót valahol elhagytam. Igyekszem nem foglalkozni a lánnyal, a rettegéssel mely még mindig belőle árad, a vér szagával mely belengi a szobát. Megpróbálok a számon levegőt venni, de így meg olyan mintha az ízét érezném, csak pár másodpercig, míg az orromból teljesen kiürül a szag. Így már jobb... könnyebb...egy kicsit. Nem nézek rá, hogy a látványa se legyen csábító. Lerángatom az ágyról a lepedőt és magam köré tekerem. Először az ablakhoz ugrok, megrángatom hátha ki tudom nyitni. Az ajtót elkerülöm ugyanis a lány ott ücsörög és nem merek ránézni, közel menni hozzá.
Átnézek rajta, mintha nem is létezne, és a szekrényekhez megyek, kitárom őket hátha találok bennük valamit amit magara kaphatok. A kezem ügyébe akad egy köntös, nem tudom kié és nem tudom honnan van, de tisztának tűnik, gyorsan magamra kapom a fekete selymet, hogy ne kelljen állandóan fognom magamon. Aztán elkezdem kihúzogatni a fiókokat, valamit keresve amivel talán betörhetem az ablakot és elmenekülhetek...
Menet közben állnak meg a kezeim, ahogyan egy pillanatra elgondolkozom azon, hogy ez mennyire jó ötlet. Lehet igaza van a férfinak, akinek persze még a nevét sem tudom, és jobb nekem itt. Mi van ha valaki a környezetemben megvágja magát én meg átváltozom? Mi van ha széttépek valakit? Persze ahogyan elnézem ez itt is megtörténhet, de itt legalább erre mindenki számít és tudják mi vagyok. Mi van ha anyámék előtt történik meg és kitagadnak? Lehet, hogy tényleg tud segíteni, ha nem is ő akkor valaki aki itt lakik. Talán megtanulhatnám kontrollálni magamat...
Tovább kutatok miközben pörögnek a tekervények.
Akkor sem tarthat itt bezárva. És éhes vagyok... érzem ahogyan a macska megmozdul bennem. Nem, erre nem szabad gondolnom se.
Végül kirántok egy fiókot úgy ahogyan van, eléggé masszív fának tűnik, az ablak elé lépek, pont olyan távolságra, hogyha kitörik akkor ne sérüljek meg, és amekkora erővel csak tudom az ablakhoz vágom. Próba szerencse...
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 2nd Július 2017, 21:22


Kiscicámnak



Dühös voltam rá, hogy ilyen makacs. Nem ehhez vagyok szokva. Ahogy ahhoz sem, hogy nem hisznek nekem. A saját malmomra kell evezni a vizet. De, ha neki ez kell, akkor szíves örömest megadom neki. Majd meglátja, hogy igaz, amit beszélek, ha már a szép szónak nem hisz, majd hisz a saját maga szemének. Ott hagytam a vérző szolgát neki a szobába. Lássuk, hogy mennyire rendelkezik a tigrise felett.
Az lenne a legjobb, ha gyorsan tanulna. Nincs türelmem igazán hozzá, szóval haladjon, mert ha nem , akkor véresen tanulja meg a dolgokat.
Minden érzékszervemmel a szobát figyeltem, azt, hogy mi történik benne. De tettem a magam dolgát, mert nem fogok miatta egész nap ott ülni és várni, hogy belássa mi is ő, miért nem mehet el innen. A többi dologról pedig még csak szó sem esett, ami viszont elsőbbséget élvez azon, hogy nem távozhat innen.
A lányt hiába akarj majd elküldeni nem fog távozni. Sőt mi több megigéztem , hogy két és fél óra múlva nem történik semmi, akkor hasítsa végig a karját. Volt, hogy az órára pillantottam. Telt az idő. Máskor úgy érzem, hogy lassan, vontatottan, de most szinte repült.
Éreztem, amikor visszaváltozott, és magam előtt láttam meztelen testét. A nyaki ütőere lüktetését. Hallottam a hangját, hogy elküldené a lányt, ez volt az én hívó szavam.
Elindultam visszafelé, és amikor meghallottam az ablak koppanását elengedtem erőmet és dühömet. Megvakítottam a lányt, és pillanatok alatt a szobába teremtem.
- Eredj ki innen, és láttasd el magad, és felejtsd el a parancsom.
Mondtam  a szolgának, de rá se néztem, csak a lányra fókuszáltam.
- Buta kis lány. Azt gondoltad, hogy egy szimpla kis szobába zárlak? Édes kis bogaram.
Oda suhantam mögé, bele fújtam a nyakába. Hangommal játszottam, és vele, aki még mindig vak volt.
- Neveletlenséged büntetést érdemel, önuralmad, és visszaváltozásod jutalmat. De megmondtam, innen nem távozhatsz, és ideje megtanulnod, hogy az van, amit én mondok. Így a jutalom ma elmarad.
Megragadtam a csuklóját, és az ágyhoz rángattam. Én magam leültem, őt pedig keresztbe fektettem a térdemen, és elfenekeltem.
- Ígéred e, hogy szót fogadsz, és maradsz a fenekeden?
Újfent a fülébe suttogtam, és vártam a válaszát. Az ütéseim kicsit se voltak finomak. Kemények voltak. Ha nem lenne ilyen értékes ennél durvább büntetést kapna. De kezdetnek megteszi most egy fenekelés, aztán meglátjuk, hogy hová fog ez fajulni.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 5th Július 2017, 20:11


A pszichopatának


Nagyon vissza akartam változni, felül kerekedni a tigrisen. Nem akartam, hogy ennek a lánynak baja essen. És ehhez nekem kell irányítani, nem én nem lehetek gyilkos. Talán igaz amit mondott, hogy tegnap is majdnem megöltem valakit, és ha ő nincs akkor meg is teszem. De miért is állítana meg benne ha most meg csak így ide dobja ezt a lányt? Annyi kettősség kavarog az elmémben, hogy majd bele hasadok. Hiszen egyszer ezt mondja aztán azt,  és a viselkedésén sem lehet kiigazodni. És még a nevét sem tudom, be sem mutatkozott, csak elrabolt és itt ébredtem meztelenül. Még igazán fel sem fogom, hogy mi történt, el se tudom hinni, hogy mi vagyok... mi lettem. Hogyan? Biztosan nem ő tett ilyenné?
Szabadulni akarok, innen... meg úgy általában a nyomás alól, hogy legyen időm gondolkozni. Lehet, hogy vissza jönnék, igen ha elengedne talán megtenném, hiszen nem ismerek senkit aki olyan mint én. Az a nő... aki itt volt, az tudja, hogy mi vagyok és ez a férfi is. Tudják, hogy mire vagyok képes. Odakint vajon találnék még valakit? Valakit aki olyan vagy hasonló? Aki tudja, hogy még is, hogyan kell ezt feldolgozni? Hogyan éljek együtt a bennem mocorgó vadállattal. Aki most is szíve szerint kitörne belőlem és felfalná a nőt csak mert éhes, és mert én is az vagyok... azok vagyunk, de nagyon. És még is a szabadulás előbbre való.
Magamra kapom a köntöst amit találok a fiókban, hogy még se legyek meztelen aztán megpróbálom betörni az ablakot a fiókkal. Mert jobb ötletem nem akad, mert nm gondolom át, csak pánikolok, el akarok innen tűnni, hogy kapjak egy kis levegőt. Mert itt csak vér szag van... mindent belep a vér szaga és fogalmam sincsen, hogy meddig tudok ennek ellenállni.
Abban a pillanatban, ahogyan az üvegről lepattan a szekrény már tudom, hogy ez nem fog össze jönni, és hirtelen minden elsötétedik. Megdermedek, ahogyan meghallom a már ismerős hangot, jobbat nem is tudok hiszen éjszaka borul hirtelen a szobára. Sötétség.... vagy csak én nem látok? A lábujjaimtól indul a görcsös félelem és felkúszik a tagjaimba... NEM LÁTOK!
Hallom amit mondd, figyelek is rá, hiszen ez alatt a röpke idő alatt már sikerült rájönnöm, hogy jobb ha figyelek a szavaira, de közben a tudatom a vakságon zakatol. Érzem, hogy az amúgy is magas fordulat számon pörgő szívem, most még jobban felgyorsul. Légzésem sebesség és szakadozottá válik, ahogyan minden érzékszervemmel megpróbálok arra összpontosítani, hogy hol van a vámpír, hogy honnan fog érkezni a támadás.
Megugrok ahogyan megérzem a leheletét a nyakamon és megpördülök a kezeimet felrakva, mintha úgy tudhatnám, hogy hol van. De persze nem...
Hirtelen elkap, bár lehet csak nekem hirtelen, hiszen látás hiányába fogalmam sincsen mikor mozdul... lehet akkor se lenne ha látnék. Éppen ezért nem kéne, hogy ennyire megijesszen vele, de még is. Megpróbálok azonnal szabadulni, nem akarom csak úgy megadni magam akárhova is rángat, de kezei mintha bilincsek lennének, elmém nehezen dolgozza fel, hogy nincs menekvés, hogy sokkal erősebb, és könnyedén fektet keresztbe a lábain akár egy gyereket. Érzem, hogy a köntös felhúzódik a fenekem szabaddá téve a csupasz bőrt, arcom azonnal elvörösödik a gondolatra, hogy fedetlenné válok. Próbálok szabadulni, vergődni a karjai között, nem vagyok én bábú, hogy csak úgy lehessen rángatni. De mintha vaspántokkal küzdenék, tenyere első csattanására meglepettségemben hagyom abba a ficánkolást. Halkan feljajdulok a következőnél, ahogyan az égető, csípős érzés eljut a tudatomig, megkísérlem újra a szabadulást, persze sikertelenül, a hatodik körül jut el a tudatomig, hogy jobb nyugton maradni, hogy talán akkor hamarabb szabadulok. Összeszorítom a fogaimat és némán, vakon próbálom meg elviselni, érzem, ahogyan könnyen szöknek le kipirosodott orcámon. Először nem akarok válaszolni a kérdésére melyet a fülembe suttog, csak azért sem, néma sztrájkba süllyedve, de a következő két csattanás kipirosodott és már sajgó popsimon meggyőz arról, hogy ez nem a legjobb taktika.
- Igen...- Préseltem ki összeszorított fogaim közül ernyedten várva, hogy lazuljon a szorítás és elengedjen. Amennyiben megteszi feltápászkodok, a fekete selyem is szúrós érzéssel csúszik vissza fájó fenekemre, halkan felszisszenek az érzéstől. Dacosan letörlöm vak szemeim alól a kigördült könnyeket. Próbálok kiigazodni az érzéseken melyek most bennem kavarognak, vannak melyeket igen könnyű felismerni, például a zavarodottság, a düh és a sértettség, a megalázottság furcsa keserűsége, és vannak olyanok melyeket nem tudok azonosítani vagy éppen csak nem akarok elfogadni. Egy részem hajlamos lenne elfogadni ezt az egészet és igazat adni neki, de nem akarok helyet engedni, teret adni ennek. Inkább kapaszkodik az agyam által diktált gondolatokba többek között a dacba.
Nem merek megmozdulni mert nem akarok bénának tűnni, ahogyan az ágyat keresem, arról nem is beszélve, hogy minden mozdulatra hozzá dörgölőzött a fenekemhez az eddig puhának tűnő selyem, mely most inkább emlékeztetett a smirglire... Éhes voltam, fáradt, dühös és fájt a fenekem, utáltam mert a napot.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 1st Augusztus 2017, 22:05


Kiscicámnak



Hülyeség volt részemről itt hagyni. Lehet a tigris lenyomása után nagyobb bizonyosságot kellett volna tennem arról, hogy megtanulja ki az úr, és hogy illik szót fogadni. Nem akartam elrémiszteni, és ez hiba volt. Gyengeség a részemről, ha úgy tetszik, mert kénytelen leszek betörni mindenféle módon a kicsikét, amíg elfogadja a dolgokat.
Ez az új otthona. Ez az új családja. Ő az én ételem, és ágymelegítőm. És ezeket most szépen meg is fogja tudni , mert nem hagyott más lehetőséget.
- Ideje, hát, hogy megtanuld a leckét, és bevésd abba a csökönyös buta fejedbe, de előbb büntetést kapsz engedetlenséged miatt. Akartam én szép szóval, rávezetéssel, bizonyítással, de te csak makacskodsz, hát lásd mi ennek az eredménye.
A térdemre fektettem szépen, leszorítottam, hiába vergődik, csak magát fárasztja, és felém hajtja a vizet.
- Felesleges erőkifejés aranyom, csak elfáradsz.
Újabb, és újabb ütés sorakozott a fenekén. Nem érdekelt, hogy mennyire fáj neki, vagy mennyire piroslik már a csinos kis popsija. Olyan kis harapni való. Hm..ezen gondolattól mondhatni nem csak a nyál futott össze a számba, hanem más felé is megindultak ismét a gondolataim.
- Hogy mondod?
Kérdeztem tőle újra, mert újra akartam hallani, de azért még egy alapos ütést mértem a fenekére. Nem érdekelt, hogy mennyire fáj neki. Nagyon nem, ez majd szépen a fejecskéjébe vési. Amint újra kimondta, hogy nem fog innen elmenni, és szót fogad, akkor elengedtem. Lazítottam a fogásán. A látását is visszaadtam neki, majd felrángatva az ágyra löktem, és naná, hogy a fenekére landolva.
- És most a következő lecke Kis cicán. Ez az új otthonod, nem mehetsz el innen, sőt jó ideig a házból se fogod kitenni a lábadat. Ha így viselkedsz, akkor a szobából sem. Lesz itt új családod, akik szeretni fognak, vigyázni rád. De mint nekik , neked is azaz elsődleges feladatod, hogy a szolgálatomba állj, teljesítsd, amit kérek. Engedelmes légy, vagy ha nem egy fenekelésnél durvább dolgot is kaphatsz. Megértetted?
Ott álltam előtte, és nem engedtem se az ágyra felkúszni, se eltávolodni. Maradjon csak közel, és fogja fel végre, amit mondok neki.
- Te innentől kezdve hozzám tartozol. Rajtam kívül más férfi nem érinthet. Beszélgethetsz a házban lévőkkel, sőt lesz, aki segíteni is fog majd neked, de a véred, és a tested csak az enyém.
Szemtelenül vigyorogva végig mértem, még haraptam is egyet a levegőbe, majd végig nyaltam a szám szélét. Kezemmel pedig végig simítottam a combján, egyenesen felfelé haladva, így újra fogságba ejtve őt, egészen addig, amíg felé nem kerültem, és magasodtam, hogy értse csak meg pontosan, hogy mit is jelent az, hogy a teste az enyém.
- Ha engedelmes vagy, és oda adó, akkor jutalmat kapsz, ha nem büntetés vár rád. Játszhatunk szépen, de durván is, nagyja részt rajtad áll.
Hirtelen hagytam ott, és léptem az ajtó mellé.
- Ha szükséged van valamire ott a telefon, ez csak házon belül működik. Rendelhetsz magadnak szinte bármit. Ha szükséged van egyéb dologra csak szólj, és megadatik. Van esetleg valami, ami nem volt érthető?
Újra ott voltam felette, és ajkamat nyaldosva néztem le rá.
- Valami óhaj, sóhaj esetleg?
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 1st Augusztus 2017, 22:55


A pszichopatának


Vegyes érzelmek kavarogtak bennem ezzel az egésszel kapcsolatban. Hogy őszinte legyek ezt a szökési kísérletet sem gondoltam túl jól át, de hát pánikba estem. Ki ne tette volna ugyan ezt az én helyemben? Az egyik pillanatban még sétálok hazafelé a városban, a másikban pedig itt ébredek és egy idegen férfi arról győzköd, hogy bizony nem is ember vagyok hanem tigris, jaaaa és mostantól az ő tulajdona. Mi van? Hirtelen elöntötte a pánik az elmémet és nem gondolkoztam. És még mindig ugyan ez a köd van az elmémen amikor magához ránt, majd a térdére fektet.. Vergődök, próbálva szabadulni, egészen addig míg el nem fáradok, míg már nem kapok levegőt, egyrészről a megerőltetéstől, másrészről pedig a félelemtől és az imént említett pániktól.
Csak ekkor ernyednek el az izmaim, és marad a levegő vétel meg a monoton csapások és egyre élénkülő fájdalom. Igyekszem össze szorított fogakkal, minél kevesebb hangot kiadva elviselni, hátha akkor hamarabb véget ér ez az egész. A pánik eltűnik, ahogyan akad valami ami eltereli róla a figyelmemet, még akkor is ha ez egy vámpír tenyerének folytonos csattanását jelenti.
A fogaim között préselem ki a választ, valószínűleg nem elég hangosan, a váratlan ütéstől megvonaglok, s nyögés szakad fel ajkaim közül.
- Megígérem!- Nyüsszentem gyorsan, és ahogyan elenged magamtól is felállnék, hogy minél hamarabb szabaduljak. Hunyorogva veszem tudomásul, ahogyan hirtelen megint minden világossá válik a szobában, éppen ezért pár pillanatig még mindig vakon hagyom, hogy felrántson, majd szinte azonnal az ágyra lökjön. Felszisszenek, ahogyan sajgó hátsómmal az ágyon landolok. S szinte azonnal megkísérlek hátrébb húzódni, hogy nyerjek egy kis teret, de persze nem hagyja, én meg immáron egy kicsit gyorsabban fogom fel, hogy jobb lesz a helyemen maradni.
- Meg...- Nyelek egyet suttogva, igazából érteni értem. De még fel nem fogtam ezt az egész helyzetet. Ujjai a combomra simulnak, egész testemben megmerevedek, ahogyan elindul keze felfelé. Elakad a lélegzetem mikor jóképű arcába nézek. Még vonzónak is mondanám, igen már az első pillanatban arra gondoltam, hogy milyen jól néz ki. De ez semmit sem jelent ha egyébként rettegek tőle... Vagy még is? Nem tudom, jelenleg csak félelmet érzek, amitől belém fagy a szusz is. Nem merek megmoccanni úgy érzem magamat, mint az egér mely farkasszemet néz a macskával. Pedig állítólag én vagyok a macska, és neki vannak megnyúlt fogai...
Ahogyan hirtelen ott hagy felszakad belőlem a levegő, és képes vagyok ismét lélegezni.
Aranykalitka, nem igaz? Mindent megkaphatok... hát persze, mindent amivel nem tudok megszökni vagy kárt tenni másba, mindegy az enyém lehet, de csak itt egyenlőre szobán belül. Aztán talán házon belül. Még is mit ér minden, hogyha megfulladok a bezártságtól? Felkönyökölök és megrázom a fejemet, próbálom a szemeimmel követni a mozgását, de nem tudom. Éppen ezért ér váratlanul amikor megint felettem van, ajka szinte az enyémhez ér, vissza nyom a közelségével az ágyra.
- Talán...- Idegességemben megnyalom az ajkamat, így végig simítva az övén is. - egy kicsivel több...- Átgondolom a szavaimat, de talán még sem eléggé. - türelmet kérnék.- Próbálok nem cinikus hangvételt megütni. -
Rövid ismeretségünk alatt feltűnt, hogy nem vagy egy... türelmes típus.
De...
- Folyton kiszáradó ajkamat nyaldosom, hogy tudjak beszélni, bár magam sem vagyok abban biztos, hogy jobb ha ki tudom nyitni a számat.- Még is mit vársz, hiszen egész életemben embernek hittem magam, egy olyan országban, ahol csak a saját fantáziánk hiánya korlátozhat minket. Sajnálom, hogy nem vagyok könnyen alkalmazkodó...- Suttogom, és komolyan is gondolom, nem egyszer volt már abból problémám, hogy nem vagyok képes forogni, mint egy napraforgó. Sosem voltak álbarátaim, akiket megszeretek azokat igazán szeretem, míg el nem árulnak... - Csak azt nem értem, hogy miért jobb ha rettegésből teszem azt amit kérsz, és azért maradok melletted mert félek a következményektől, mintha önszántamból tenném mind ezt. Csekély tapasztalataim alapján, aki csak félelemből tart ki valaki mellett azaz első adandó alkalommal elárulja. És én még csak a neved sem tudom... még is azt várod el, hogy gondolkodás nélkül tegyem amit mondasz, pedig még azt sem emésztettem meg, hogy belőlem mi lett. - Halkan beszélek egy cseppet sem kötekedő vagy sértő hangsúlyban. Ügyelek arra, hogy ne húzzam fel, bár még nem ismerem és nem tudom pontosan mi dühíti, de igyekszem óvatos lenni. Persze lehet, hogy nem sikerül... és akkor megint viselhetem a következményeit, hogy nem tudom befogni a számat.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 7th Augusztus 2017, 12:00


Kiscicámnak



Egy dolog tett fel egy kérdést a fejembe. Vajon más esetekben is, ilyen kis hangos lesz? Nyöszörög, vonaglik, és ez azért beindít, mert miután tudom milyen édes a vére, csak édesebbé tudnám tenni a vele való étkezésemet is, mint az ikrekkel.  Túlságosan izgatott is vagyok azért, amiért ráleltem. Talán a túlzott türelmetlenségem is ebből fakad, mert minden téren magaménak akarom tudni. Amúgy se nagy erényem a dolog, de az erényeket jelenleg a fenébe dobnám ki, és magam alá gyúrva lovagolnám meg miközben a vérét veszem.  Már a gondolattól is beindult a fantáziám, és nem csak az.  Amilyen gyorsan csak lehet meg kell kapnom ,mert a végén eszemet vesztve rontok neki, és annak nem hiszem , hogy jó vége lenne. Ezt a kis játékszert nem kívánom eltörni.
Látom, hogy kezdi kapizsgálni a dolgokat, a kérdés csak az, hogy vajon a száját is tudja e tartani majd. Eltávolodom, de nem sokáig. Érezze csak, hogy mire vagyok képes. Olyan közel vagyok hozzá, hogy átszakítsa a maradék fennmaradó türelmemet is, amit irányába még mutatok. Mások ilyenkor már megérezték a valódi dühömet.
Visszanyomtam inkább az ágyra, azaz ő területe most, és a helye meg pontosan alattam van. És ,amikor megnyalja az ajkamat felmordulok, csípőmet neki lököm.
- Hidd el aranyom, hogy nagyon is türelmes vagyok.
Egy gonosz kis mosolyt kapott, és tovább figyeltem, hogy vajon milyen hibát vét. Igen, vártam, hogy vétsem, hogy rávethessem magamat, hogy átszakítsa a maradék gátat, ami még visszatart tőle. De tegyen csak hasonló dolgokat, és ígérem, hogy még napfelkelte előtt megtudja milyen az, ha nem vagyok türelmes.
Nyaldossa itt a száját az orrom előtt, bennem meg csak fokozódik a tűz, ő meg türelemre akar inteni. Most komolyan a tűzzel játszik.
- Ideje megtanulnod, ahogy azt is, hogy ne játssz a tűzzel.
Még közelebb kerültem hozzá, az orrunk hegye most már teljesen összeért, de ő még mindig mondta, amit akart.
- Ha elárulsz meghalsz, lehetsz akármennyire is ritkaság kis cicám.
Most rajtam volt a sor, hogy én nyaljam meg az ő száját.
- Túl sokat beszélsz, és gondolkodsz, majd segítenek megtanulni neked a szabályokat, és ha nem viselkedsz ilyen idiótán, akkor meglátod, hogy tudok kedves is lenni. De te már most megakarod szabni nekem mit tehetek, és mit nem. Ezt pedig nem szabad. Nekem senki nem szabat meg semmit, azt teszek, amit akarok, azt veszem el, amit akarok.
Azzal le is csaptam az ajkára, és falni kezdtem, ha kell erőszakkal, kezemmel pedig lába közé nyúltam , és dörzsölni kezdtem ,majd észbe kapva távolodtam el tőle hirtelen, és hagytam ott az ágyon.
- Látod a tűzzel játszol Cicus, pedig legszívesebben folytatnám az előbbit, de látod, türtőztetem én magamat, de még egy apró dolog és nem fogom magamat vissza, megértetted?
Más nőért meg nem tenném ezt, aki ennyire tűzbe hoz, feléleszti a vágyamat ilyen apró dologgal. Nagyon a hatása alá kerültem, pedig csak egyszer ittam még csak a véréből, és tartok attól mi lesz, akkor ha egyszer szex közben ihatok belőle. Tartanom kell a kontrollt akkor és most is, nem miatta, hanem a terveim miatt.
Vissza az elejére Go down
Catherine Williams
vértigris kölyök

avatar

. :

Posztok :
26
Kor :
23
Lakhely :
Aranykalicka
Foglalkozás :
Tanuló
. :
"A lelkek nagyon is hasonlítanak a madarakra; érzékeny lények és csak kalitkába zárva maradnak meg ott, ahol kínozzák őket."


Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 19th Augusztus 2017, 22:33


A pszichopatának


Otthon kéne lennem, és tanulni, nem pedig azon gondolkozni, hogy vegyek rá türelemre egy kis tudja mennyi idős vámpírt. Mert ugye ha vámpír és ilyen főnök féleség, legalábbis ahogyan kivettem, akkor nyilván valóan nem annyi, mint amennyi idősnek kinéz...
Még is itt fekszem alatta, a pulzusom az egekben, a szívverésem egyre gyorsul és nem tudom eldönteni, hogy a fájdalom az oka, melyet a hátsómban érzek, és a düh mely ennek nyomán tombol bennem, vagy éppen a felélem, esetleg a közelsége váltja ki. Fogalmam sincs, de dübörög a mellkasom és félő, hogy nem hallom lassan a saját hangomat tőle. Pedig beszélek, próbálom nagyon megválogatni a szavaimat, hogy ne húzzam fel, az ajkaim kiszáradnak, amitől kénytelen vagyok a nyelvemet végig futtatni rajtuk, hogy beszélni tudjak. De ahányszor ezt megteszem az ő szájához is hozzá érek, olyan közel van. Morranása végig gördül a testemen, ágyéka az enyémnek nyomul melyből persze felfogom, hogy jó lenne nem nyalogatni az ő ajkát is az enyémmel együtt, a testemet még sem tudom sokszor teljesen uralni, éppen ezért ha elfelejtkezek magamról, minden próbálkozásom ellenére újra és újra megteszem, éppen ezért próbálom jobban belenyomni a fejemet az ágyba, hogy távolságot lopjak magunk közé.
Hiába próbálok elhúzódni még közelebb kerül, orra az enyémhez ér, elnyílnak ajkaim, ahogyan próbálok levegőhöz jutni.
Villámcsapásként hat ahogyan nyelve az ajkamhoz ér, megrándul a testem, nem azért mert kellemetlen, még is szeretnék minél távolabb kerülni tőle, de nem merek megmozdulni, ha megpróbálnék kicsúszni alóla nyilván elkapna, nem lenne nehéz dolga. Úgyhogy inkább maradok.
Oh igen rosszul válogattam meg a szavaimat, már tudom, ahogyan belekezd a mondandójába. Kicsit túl sok volt, kevesebb is elég lett volna...
Veszek egy levegőt, hogy megszólaljak, talán, hogy védekezzek, de nincs időm rá, ajkai az enyémre tapadnak belém fojtva a gondolatokat. Megdöbbenve tapasztom hirtelen kettőnk közé a tenyeremet, mintha el tudnám magamtól tolni, nekifeszítem a tenyeremet, nem csókolok először vissza, nincs szándékomban... és magam sem tudom, hogy miért kapom egyszer csak azon magamat, hogy ellazulnak az eddig pattanásig feszült izmaim, s ajkam az övével mozdul együtt. Talán mert rohadt jól csókolt, vagy mert már kimerültem lelkileg ebbe a hadakozásba, fogalmam sincsen, de ez egészen addig tart míg lábaim közé nem nyúl, mert az abban a pillanatban kijózanít. Beleharapok az alsó ajkába hirtelen, hogy felhasad a szája érzem a fémes ízt mielőtt eltávolodna tőlem, kapkodva veszem a levegőt, úgy nézek rá. Feldühít, hogy megtette, hogy anélkül, hogy bármilyen zöld jelzést kapott volna rá hozzám nyúlt ott lent...
- Meg!- Csattanok morogva és megigazítom magamon a köntöst miközben felülök az ágyban. - Ha neked ugyan olyan jó ha kényszerből adják, mintha önként akkor tegyél amit akarsz. Úgy se tudlak megakadályozni. Örülök, hogy örömmel tölt el, hogy a fizikai fölényed mindent megad neked.- Morgom az orrom alatt anélkül, hogy ránéznék. Berágtam. Ennyi... ilyenek vagyunk mi nők, egy rossz mozdulat és vége a félelemnek, a tartózkodásnak és marad a duzzogó düh.
Vissza az elejére Go down
Alasar Mal
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
22
Foglalkozás :
Üzletember

Tárgy neve: Re: Cicuska aranykalitkája ; Elküldve: 8th Október 2017, 10:59


Kiscicámnak



Szívverése a fülembe dübörög, és csak azt súgja, hogy gyere itt vagyok, idd ki a tartalmamat. Szinte már azt is hallom, hogy hogyan száguld a vér az ereibe. Lüktető ereit látva akaratlanul is megjelennek vámpír fogaim. Tartsa vissza az, aki akarja egy ilyen helyzetbe. Talán végre felfogja a kis cica, hogy mivel is játszik pontosan. Mekkora szarba van , és fog kerülni, ha így folytatja a dolgait, ahogy. Azért még nekem is van egy tűrés pontom, amin túl elvesztem az önkontrollomat, és akkor fel is út le is út. Egy ponton túl nem fognak érdekelni a tervek, és nem fogok észbe kapni. Vajon ez mikor esik le neki? Akkor, ott az utolsó pillanatába?
Vagy végre felfogja, hogy mi a fenével játszik, és észhez térve elkezd viselkedni. Ha a verés nem volt neki elég, kereshetek még más opciókat is, amíg túl nem feszít.
Újra, és újra felnyögök, csípőmmel az ágyhoz szögezem, és szinte már az arcába vicsorgok. Újra végig nyalok az ajkán, mert miért is ne, ezzel még elbírok nem úgy, mint száguldó szívének hangjával , ami tudatja velem, hogy mennyire is száguldhat az ereiben az a finom édes nedű.
Vissza csókolása csak újabb olaj a tűzre, ami miatt már nem csak a vére iránti vágyam ébred fel, és kezem követelőzve tapogatja, fogdossa ahol csak éri, főleg a lába közénél. Aztán megharap, és ez kijózanít, de ugyan akkor csak még jobban akarom azt, ami már az előbb kezdetét vette. Ugyan akkor dühös is vagyok rá, hogy megengedte ezt magának. Aki itt haraphat az csak én lehetek.
De egyelőre csal eltávolodtam tőle , ott hagytam, hogy fejem kissé kitisztuljon, majd vigyorogva és elégedetten néztem végig az én macskámon, akihez senki és semmi nem nyúlhat rajtam kívül. Én alattam fog nyögni, én fogom inni a vérét , akár egyszerre a kettőt, csak idő kérdése. De leginkább annak a kérdése,hogy meddig fogom bírni magamat visszafogni.
Szavait halva elnevettem magamat.
- Helyes, de valamit tanulj még meg. Aki itt haraphat az csak én vagyok.
Szememet szemtelenül legeltettem testén.
- Ne merj felöltözni, vagy eltakarni magadat.
Adtam neki parancsba.
- Tudod nekem teljesen mindegy olykor, hogy valamit önként adnak vagy erőszakkal veszem el. De jobb, ha hozzá szoksz a gondolathoz, hogy hamarosan meg kell tenned, így vagy úgy. Ma még megkíméllek, de nemsokára megkapom, amit akarok.
Veheti figyelmeztetésnek, kijelentésnek, fenyegetésnek, tökre nem érdekel, hogy számol el vele. Utoljára még letepertem, és veszélyeztetve az önuralmamat, újabb erőszakos csókot loptam tőle. Aztán , mintha mi se történt volna otthagytam, és mentem. Egyrészt , mert ha maradok, akkor már most elveszem, amit akarok, más rést közel a napfelkelte is.


Teltek a napok, és elkerültem a szobáját, ugyan akkor minden éjjel az utcákat róttam azon a környéken, ahol rátaláltam, de más egyéb nyomot, egyéb macskát egyelőre nem fedeztem fel.
Tudom, hogy nem rég járt nála Démonom, remélem elbeszélgetett rendesen a fejébel. Így harmadik éjjel újra a szobája felé tartottam. Előtte küldettem be neki vacsorát, nem azt a megszokottat, amit két napja kap, hanem kicsit elegánsabbat, bőségesebbet. Elrendeztem még az napi dolgaimat, és csak utána mentem fel hozzá. Ismét minden kopogás nélkül léptem a szobájába.
- Remélem elég volt a vacsora, most pedig kapkod magad, elviszlek valahová , és eszedbe ne jusson semmi meggondolatlant tenni útközben, vagy a célunknál, mert megfogod bánni még ott helyben. Indulhatunk?
Éhes voltam ugyan, de még nem most óhajtottam csillapítani azt, még várhat magára, és meglátjuk még , hogy ki és hogy lesz a mai vacsorám.
Vissza az elejére Go down
 
Cicuska aranykalitkája
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: külváros :: algír negyed :: Szomszédságok :: Houmas House Plantation-
Ugrás: