Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
9th Szeptember 2018, 17:25
írta: Alasar Mal
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 12th Március 2017, 15:30



Mss. Sánchez And Kai




Érdekes beszélgetésem után Mss Romanoval, úgy döntöttem beszambázok a bálteremben, ahogyan néztem az időpontot a meghívón már ott kellene lennem. Nincsen jelenleg tánc partnerem, egyre érdekesebbé válik ez az éjszaka, és messze van még a vége ki tudja még mit hozz számunkra a hátra levő többi rész. Ahogyan belépek a bálteremben, itt sem kell a csalódnom a helyben szépen kialakított a régi stílus szerint, emlékeimben még mindig a Párizsi udvart idézi fel a napkirály udvarát pontosan. Persze hiányoznak innen a XIV Lajos képek, de másképp nagyon hasonló a kialakítás. Nem minden napi otthon az már biztos, mivel később érkeztem meg a bálteremhez néhányan már táncolnak is ha a szemem nem csal. Tánc tudásomat illetően, nem mondhatnám nehéz dolog vissza tartanom magam a vértől, már megszoktam az emberek jelenlétét a környezetemben. Nem mindig volt ez így ha talán két ezer évvel korábban lenne ez a bál az akkori vad énem, nem biztos vissza fogottan viselkedne. De akkor más volt a világ.. megváltozott most nekünk természet feletti lényeknek sokkal jobban kell ügyelnünk viselkedésünkre és tetteinkre. Könnyebben le lehet bukni sokat fejlődött a világ és vele az emberek is. Előnyök és hátrányok. A terem szélén haladok végig nem zavarva az ott táncolókat. Mivel nincsen táncpartnerem, sőt még olyan ismerősöm sem akadt kivel lehetne, így hát inkább csak fülelek és nézelődök. Sokat nem haladtam a mai napon a tervemben, de még hosszú az este. Viszont gyanakvásom arra, hogy ezt a szörnyűséget ami után a saját szakállamra nyomozok valóban vámpírok követték el, csak éppenséggel semmi bizonyítékom nincsen rá, és egy vadász szava semmit sem ér bizonyíték terén. De most azért jöttem egy kicsit szórakozzak és kimozduljak a sötét otthonomból, viszont nagyon meglepő volt itt össze futni egy vadásszal.. nem gondoltam volna viszont látom a tűzről pattant Romanov lányt. Igen csak merész és bátor nő, vajon vannak még vadászok jelen a bálon? Ha ő itt van talán a férfi is aki nagyon értékes információt adott és egy gyanúsított is Hecaté személyében. Állítása szerint Hecaté szövetkezni akart a Sáncez családdal, csak ezt a vezetőjük elutasította és az indokot is elárulta nekem amiért ezt akarta. Lehet nem teljesen az én jogköröm az ilyesmiben nyomozni, de ha a nemzetségem tagjairól van szó akik eltűntek akkor muszáj lesz felforgatnom akár az egész világot és megtalálni a felelősüket és ha büntetésre nem is tudom de legalább számon kérésre biztosan. A bál terem szélén állok és szemlélődőm a táncoló tömegen.
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: To Caius ; Elküldve: 12th Március 2017, 17:49





to Caius
Szerencse vagy sem?

Azt est furcsa kanyarokat vett, az biztos! Már mikor belépett, agyoncsapta a felsőbb körök nyomása, amihez egyáltalán nem volt szokva. Sánchez család ide vagy oda, fogalma sem volt, mi számít itt normálisnak. Mert hogy ő biztos nem, az 100%. Igyekezett alkalmazkodni, még ha úgy érezte, hogy a legkisebb köze sincs itt senkihez. Hecaté próbálta elűzni a gyilkos gondolatokat, ahogy Sebastian is ellátta bőven tanáccsal, mégis úgy érezte, mindjárt kifut az épületből. Előbb megy egy természetfeletti legyilkolni, minthogy legközelebb betegye a lábát egy ilyen helyre. Majd mikor már kellően úgy érezte, hogy megjárta az est mélypontját, ideje volt jobbá tenni az estét, ami kitől mástól függene, ha nem tőle? Gyorsan összeszedte magát - arcának izmait helyreigazította egy mosolyhoz, ahogy a ruhában is tett egy pár lépést, hogy minden klappol-e. Magára öltötte a határozott Gwendolin képét, mivel hogy ezt az estét semmi sem ronthatja el, ha már annyit varázsolt, hogy megkereste és rendberakta elhunyt édesanyja ruháját, gondolta ő és büszkén húzta ki magát a kék estélyiben, mely nagyon is passzolt világosvörös hajához.
Próbált más szemmel nézni a vendégekre, de egyszerűen csak grimaszolni tudott a bájcsevegésektől, szebbnél szebb ruháktól. Minden a látszatra ment, de mi van a maszk mögött, az jobban érdekelte volna, de egy bál már csak erről szól - látszat minden mennyiségben.
Ismerős arcot akart keresni magának, vagy legalabbis olyat, akiből lehet ismerős, de egy egyedül álló férfit kívül semmi... Így akkor legalább megy egy kört, hogy a Gróf kastélyának többi részét is megcsodálhassa, mert az épület valóban lélegzetelállító volt az ő szemében.
Kihúzott háttal, felszegett fejjel, bájos mosollyal indult útnak, mintha semmi sem állíthatná meg. Abban a pillanatban még úgy volt, de ahogy az egyik kijárat, vagy éppen bejárat (ki honnan nézi) felé igyekezett, bokája megbicsaklott, rosszul lépett. Azonnal észlelte a gondot, de addigra elvesztette egyensúlyát a határozott lendület miatt. Hál' isten, a szégyenteljes kiáltás nem csúszott ki vörös ajkai közül, azonban a legközelebb álló ismeretlen karját kapja el, hogy ne mindenki előtt essen hasra, akkor még nem tudta, hogy éppen Caius lett az áldozata. Rádőlt, de nem esett el, így elkerülte a kellemetlen incidenst mindenki számára. Olyan gyorsan történt az egész, hogy teljesen reflexszerűen voltak mozdulatai, nehogy a padlón kössön ki. A kiáltás elmaradt, de morogva olyan káromkodás sorozatot adott le, amit bárki megirigyelhetett volna, oly cifrára sikerült, mint egyes hölgy vendégek ruhái.
Majd észrevette, hogy valakibe kapaszkodik. A karra nézett, majd fel a férfira, aki igen jovágású, komoly képet vágó illető volt. Vörösre pirult, hogy mit tett,biztosan nem volt etikus, valakinek a szférájába nyomult illetlenül.
- Bocsánat - engedte el, mintha villámcsapott volna belé. - elnézést, és köszönöm. Csak...rosszul léptem... - vallotta be, és már várta, hogy mi is lesz a következmény.



- - megjegyzés: 552 || -
Vissza az elejére Go down
Malachai King
prominens varázsló

avatar

. :


☠️ Csak a rossz színész memorizálja a szövegét.
A jó színész játék közben maga írja. ☠️


Posztok :
37
Kor :
982
Lakhely :
everywhere ☠
Foglalkozás :
actor of the life ☠
. :




Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 12th Március 2017, 18:30





something poignant


Mélységesen unatkoztam és ezt egy kicsit sem rejtettem véka alá. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki tényleg az igazi arcát mutatja a nagy tömeg szélén ácsorogva. Igazából, csak azért vagyok itt, mert azt… „megparancsolták?” Köpni támad kedvem, ha erre gondolok. Ráadásul, megtiltották, hogy csak úgy, szórakozásból öljek. Talán… ki kellene provokálnom egy kis balhét és akkor semmi akadálya nem lenne egy mágikus nyaktörésnek. Ah, sose megy ki a divatból! Egyszerűen, imádom!
A pezsgő halom láttán csak húzom a számat, így megkértem még a rendezvény kezdete előtt azt a két lábon járó koporsó hullát, hogy nekem mindig legyen tele a whisky-s poharam. Ezzel is feltűnést akartam kelteni, na meg a roppantmód egyszerű öltönyömmel. A fenének sincs kedve hat kabátot magára aggatnia, amikor se mínuszok nincsenek, se pedig udvari bálról nem beszélhetünk. Egyik kezem a zsebembe tetem. Lengén, kigombolt zakóval ácsorogtam. Nem hoztam magammal kísérőt, pedig lehet murisabb lett volna egy kurvát felöltöztetni, lefizetni, majd az egyik félre eső sarokban minden gond nélkül elvágni a torkát, amikor senki sem figyel. Ah, de jó is lett volna. Utána egyszerűen, mintha mi se történt volna kiállni a teraszra és bámulni azt a fenemód gondosan ápolt kertet. Pechemre semmi ilyesmire nem vetemedhettem.
Unottan álltam, olykor körbetekintettem a vendégeken, grimaszoltam kettőt az önelégült felüknek, nyelvem végigsimította fehér fogaim. Úgy érzem, egy éhes, tettre kész vad vagyok. Rosszabb egy mesebeli két lábon járó vérfarkasnál is, aki dühösen tombol. De, megint csak ott tartunk, hogy még a levegő vételemet is engedélyeztetnem kellett annál a roppant mód bosszantó Sebastian-nél. Az egyetlen oka annak, hogy nem szegültem ellen az a gondolat volt, most saját magam célját is szolgálom a nyugton maradással. Ráadásul, így tudtam hosszasan bámulni a terem másik végében álldogáló Hecaté-t. Azokat a hosszú, fényes, selymes szőke tincseket. Abban a ruhában még elragadóbb volt. Persze, nem annyira, mintha magam csinosítottam volna rajta… és most el lehet engedni a beteg, szadista és perverz fantáziát is. Folyamatosan, látványosan hasította ketté tekintetem a termet, hogy őt bámulhassam. Nem lepleztem, mert nem volt miért. Azt hiszem, a legutóbb sikerült belopnom magam a szívébe. Ki tudja… lehet kölcsönkérem a gazdájától egy éjszakára. Hehe!
Csak egy röpke pillanatra szaladt végig pillantásom a többi vendégen, amikor épp kiszúrtam egy majdhogynem pofára esett nőt. Először csak mosolyogtam, majd kuncogásom próbáltam visszafogni, végül hangosan, hatalmas nevetésben törtem ki. El is indultam feléjük. Jóízűen, mindennemű visszafogottság nélkül kacagtam. Egyáltalán nem érdekelt, hogy ezzel hány vendég tekintetét vonom magunkra. A fiatal, egyszerű, kék ruhát viselő nő szabadkozni kezdett. Ezután léptem melléjük.
- Hát ez oltári volt! Meg tudod ismételni? Mondjuk, egy nagyobb, látványosabb hasra eséssel? – írtam le köröket karjaimmal, közben ügyelve italom épségére. Kuncogtam még rajta, majd belekortyoltam a még félig lévő whisky-s poharamba – Malachai King. Szólítsatok csak Kai-nak. – mutatkoztam be és nyújtottam jobbomat a férfi felé. Esküszöm, ismerősek a vonásai, de nem tudom honnan és mikorról. Olybá tűnik, én vagyok az egyetlen, aki nem játssza meg magát és ami a szívén… Van szívem? Mindegy. Szóval, amit gondolok, azt ki is mondom és remekül gesztikulálok hozzá. Arcjátékomról nem is beszélve. Hangosan beszélek, nyitottan, vigyorogva. Még mindig elfog a kuncogás, ahogy rá nézek a nálam alacsonyabb lányra. Eszméletlen!


☠ 518 ☠ music ☠
©

Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 12th Március 2017, 20:26



Mss. Sánchez And Kai








Eddig még nem halt meg senki sem, de azért nem bánnám ha az est vége egy vámpír buliba csapna át, leborulnának az ablakon az acél függönyök és elkezdődne az igazi bál. Viszont kétlem a házi gazdáknak ez lenne a terve, de ha igen akkor az én szememben már nagyot léptek volna elő. Még egyik házigazdával sem sikerült össze futnom, talán az egyiket látom a szobában, de személyesen nem ismerem. Sajnos nem sikerült annyi információt beszerezem róla, mint amennyit szerettem volna. Volt részem már olyan bálon ami éppen elmélkedtem, igen csak csodásak az olyan bulik, főleg amikor a végén mindenki a vérben fetreng. Olyan átható már a vér illata a levegőben, mint a benziné vagy más erős gázé. De szerintem nehezen tudnák ezt kimagyarázni ha a polgármester vagy más egyéb fontos képviselők itt lelnék halálukat. Bár a Mississippi feneke igen csak nagy, sok hulla elfér ha arról van szó, az a víz képes elmosni minden bűnt és mocskot. Gondolataimat hirtelen egy nő töri meg, a hátamban volt hallottam a közelemből egy felgyorsuló szív verést. Nem tudtam az okát ki lehet az, sokan el sem hiszik az emberek szíve mennyire árulkodó.. sok mindent el mesél nekünk ha oda figyelünk rá. Félelmet, meglepődést, izgalmat, fájdalmat.. nos ez esetben talán csak azt hogy ne essen padlóra ez a lány aki a karomon landolt. Lehet elkaphattam volna ha használom képességeimet, de nem láttam értelmét annak leleplezzem magam itt mindenki előtt. Néztem rá szigorú tekintettel, majd felsegítettem a földről.
-Semmi gond nincsen nem történt, semmi olyan, amiért elnézést kellene kérnie- mondtam neki, hangom hűvös volt és morcos. Általános beállítottság ez nálam, ritka dolog nálam az amikor kedves hangon vagy éppen mosollyal üdvözlök valakit az akkor csak megjátszás vagy valami hasonló. Én viszont mindig is egyenes embernek tartottam magam, nem szeretem megjátszani magam, és nem is szorulok rá. Ha már vannak dolgok amiket természetemből fakadóan el kell rejtenem, de ez nem vonatkozik a jellememre.
-De jól van a bokája?- kérdeztem meg tőle udvariasságból az egészet, majd hirtelen egy férfit láttam meg felénk közeledni. Tekintete ránk szegeződött, ahogyan nézett minket szinte biztosra vettem ide fog jönni. Talán a hölgyet ismeri a férfi, mert számomra egyetlen vonása sem ismerős. Ide is érkezik, pimasz volt a nővel.. hát igen a halandók pimaszsága egészen a határtalanságot ismeri. Azonban nem volt okom amiért rendbe tegyem a fickót, velem egyelőre nem volt tiszteletlen, de ha ez változik akkor nem biztos jót fogok állni a bál után, vagy éppen itt éppenséggel a bál közepén. Bemutatkozott, a neve sem jelent számomra semmit sem, ismeretlen. Szóval akkor Kai furcsa figura, kíváncsi vagyok mit szeretne, mi volt a célja amiért ide jött. Mert ilyen stílussal barátkozni alig ha.
-Caius- válaszoltam rövid, nem volt kedvem kezet fogni vele, ahhoz még túlságosan is alantas lény, hogy ki érdemelje a kézfogásomat. Egy pillantást vetettem a kezére majd, a fejem a nő felé fordítom és megszólalok, ha már mindenki bemutatkozott akkor megkérdem a nő nevét.
-És a hölgyben kit tisztelhetek meg?- kérdeztem tőle, nem ismerek sok embert ebben a körben de lassan kezdenek össze állni a szálak, hogy ki kihez tartozik ki kihez hűséges. Sokan kérdezhetik tőlem miért nem fogtam kezet vele? Nem csupán azért mert halandó hanem mert nem szeretem azt a stílust amit képvisel. Nevem hallatán talán most biztosan felfigyelnek a bálon levő vámpírok, hiszen amelyik vámpír el múlt már ezer éves biztos vagyok hallotta a nevem, ha már az ifjak nem is.
-Ne haragudjon amiért nem viszonoztam a kézfogását csak hát igen érzékeny a bőröm – mondtam neki, biztosan le fagy majd a mosoly az arcáról amikor észre veszi nem fogadom el a kézfogását. Egy hülye kis indokkal lepleztem azt amit gondolok róla, még sem mondhattam nyilvánosan ki te szánalmas halandó söpredék, hogy képzeled... biztosan rám szegeződött volna a teremben a figyelem. Még meg kell tudnom egy-két dolgot, szóval nem tervezek még távozni. A fickó kezében Whisky volt és leheletén is áradt ki a tömény pia, remélem már ilyen korán nem itta le magát, ez még magyarázná is a borzalmas jelemét.
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 12th Március 2017, 20:51





Mira & Caius, Kai
Szerencse vagy sem?

Hát, hogy a szerencsétlenség Mirával kézen fogva járt, az is bizonyos. Nem volt elég a sok cicoma, és fullasztó arisztokrácia, még majdnem el is vágódott a földön. Bezzeg, egy bakancsba ilyen nem történt volna meg vele, lehet azt kellett volna vennie a ruha alá, úgyis olyan hosszú a szoknyája, de lehet, akkor meg túl alpárinak tekintik ebben a körben, ha eddig nem. Bár, most már igazság szerint hidegen hagyta, hogy mit is gondolnak róla, ez volt ő, ha akarta, ha nem. A férfira nézett, aki igazi úriemberként viselkedett, még ezzel Mirát is igazán meglepve. Nem várta, na jó, az est folyamán minden pozitívumot elvesztett ebben a körökben, hogy úgy gondolja, képesek ezek így viselkedni vele. De most megilletődött, amitől még szerencsétlenebbnek érezte magát.
- Igen, azt hiszem – mozgatta meg lábfejét, csak a kék ruha susogása látszott. – Jól leszek, tényleg nem akartam – dünnyögte még mindig halkan.
~Két ballábas idióta! ~ és gondolatban fejbe csapta magát. Ideje lenne már kissé normálisan is viselkednie, mert eddig még nem sikerült, vagy legalábbis itt nem tűnt normálisnak.
- Köszönöm újra, nem fog előfordulni többet – igazította meg ruhájának szoknyáját, mely felgyűrődött a hirtelen mozdulatokra. Hát, nem volt szokva, hogy ilyeneket viseljen.
Majd ekkor jött az, amitől még Sebastian is figyelmeztette – a whiskys csávó vigyorogva. MIra összevont szemöldökkel nézett rá, a pimaszság az, ami lenyugtatta lelkének kavaros tavát. Igen, erre volt szüksége, hogy valakinek visszavágjon, csak egyszer, és nyugodtan megy aludni, az is biztos.
- Meg tudom ismételni – mosolyodott el szélesen. – De akkor magát rántom le a padlóra – nézett a whiskys pohárra, valószínűleg nem is lenne nehéz, érezve az alkoholszagot, és az enyhe bepörgést, amitől a férfi hangos. De hála neki, sokkal zavartalanabbul viselte az incidenst, mint gondolta.
Caius és Kai… egyik név sem mondott neki semmit igazán.
- Mira Gwendolin Sánchez, de csak Gwen vagy Mira, amelyik jól esik – felelte jókedvűen először Caiusra nézve, mivel ő kérdezte, majd Kaira. Ki gondolta volna, hogy egy majdnem elesés még jókedvet is hoz neki. Mintha az este feloldódott volna, és ehhez kellett egy hangos idióta, és egy úriember. Vannak még meglepetések!



- - megjegyzés: -
Vissza az elejére Go down
Malachai King
prominens varázsló

avatar

. :


☠️ Csak a rossz színész memorizálja a szövegét.
A jó színész játék közben maga írja. ☠️


Posztok :
37
Kor :
982
Lakhely :
everywhere ☠
Foglalkozás :
actor of the life ☠
. :




Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 12th Március 2017, 22:23





something poignant


Fúúúj, micsoda egy unalmas ember! Te jóságos ég! Menten elhányom magam és ez nem a piától lesz! Még finomkodik itt a csajjal, eszem meg áll! Részeg vagyok? Neeem, ez még csak a harmadik pohár, azaz, az első üvegnek még a fele sem és két üveg erejéig józan vagyok, mint szűz apáca Isten előtt. A-a, a whisky pontosan azok közé az italok közé tartozik, melyekből sokat vagyok képes inni és csakis minőségit fogyasztok belőle. Azt hiszem, mást nem is nagyon szoktam inni. Pff!
A férfi bemutatkozott, de nem fogott kezet velem. A cselekedetre látványosan vállat vontam. Nem érdekelt igazán, hogy mit gondol rólam vagy mit nem. Viszont! Tudtam én, hogy valahonnan rohadtul ismerős nekem a képe. Caius. Még csak nem is használ álnevet a halandók előtt, ami öreg hiba. És még ő volt a nagy római hadvezér, a fényben járók feje… na persze! Valójában, sohasem találkoztunk korábban, így nem ismerhet viszont, ellenben én már nagyon is sokat tudok róla. Nem csupán a hírneve teszi ezt, de akiről tudnom kell, arról tudok is egyet s mást. Mindketten a nő felé fordulunk, ami valljuk be, elég… maradjunk annyiban, hogyha nem valami forróvérű nőcske, akkor most zavarban lehet. Egy nagy orgiában benne is lennék, csak akkor már inkább két nővel. Az szexibb, pláne ha egymást csókolják. Ezerszer jobb, mint nézni ahogy ez az istenes szikla teszi magáévá ezt a kis vöröst. De, hajlandó vagyok lemondani róla és keresni egy valamivel… szőkébb és halhatatlanabb játékszert. Asszem, megint elkalandoztak a gondolataim, miközben kívülről a vigyoromon és az ivászatomon kívül mást nemigen lehetett észlelni.
- Ó, Édesem, csak akkor ha lophatok előtte egy csókot! – kacsintottam le a fiatal nőre, majd tekintetem megakadtak mellein. Egyszerre emelkedtek meg szemöldökeim és ismét kortyoltam a pohárból. A vámpír felé fordultam.
- Hallja, csak Gwen. – ravaszul, kacéran beszéltem. No, nem azért, mert a csávó tetszett volna. Nem, inkább a csaj miatt tettem, célozva arra, hogy „hé, haver, elkapjuk a lányt egy körre?”. Visszafordultam a nő felé.
- Sánchez?! Mintha az ő címerüket láttam volna a múltkor, azon a csávón… Hogy is hívták?! – köröztem szabad kezem csuklójával. Lengén, lazán mozogtam és beszéltem. Folyamatosan félvállról véve az egész helyzetet – Jaj, tudom már! Graham, Trevor Graham. Nem volt valami nagy falat. – mulatságos arcot vágtam az egészhez, miközben az újságban leközölt nevet ismételtem el, akit az ismeretlen sorozatgyilkos áldozatának tituláltak. Ó igen, őt szögeztem ki az ajtóra, jó magas, korláttal a szívében. Muris egy alak volt, de nem húzta sokáig – Ha már így, vámpír meg vadász összejött, hadd jegyezzem meg, azok a konténeres menekültek sem voltak valami küzdőszelleműek. – utaltam a kikötőben történtekre, miközben mutatóujjammal a párocskára mutogattam. Igen, ők a vámpír és vadász páros. Lepcses vagyok? Túlontúl sokat fecsegek „titkos” dolgokról? Lehet, de ha most ide jönne a rendőrség, akkor sem lenne semmi bizonyíték arra, hogy én vagyok a rejtélyes sorozatgyilkos, aki brutális kegyetlenséggel végzett azzal a sok emberrel. Ráadásul, a konténerben elhunyt vámpíroknak meg kellett halnia. Általam vagy sem, nem az a fontos, hanem az, hogy Európából jöttek vissza, miután elvégezték az ottani kis… ügyeiket. Nem vihettek hírt sikerükről. Nekem, nem lett volna jó. Bah! Unottan bámultam fel a mennyezetre, majd fordultam vissza a másik kettő felé. Eredetileg a kikötői mészárlásról négyszemközt akartam beszélni Caius-al, de ha már itt van a kis Sánchez rokon is, most is megtehettem, nem? Legfeljebb egy egész vadászarmada is a nyomomban lesz, de kit érdekel? Ha több, mint kilencszáz évnyi üldözés nem volt elég, családok közös összefogása ellenem, akkor miért most buknék el? Ugyan már! Annál okosabb és ravaszabb vagyok, a látszat ellenére is.
- Mondják… maguk miért jöttek a bálba? Hamupipőkét és Herceget játszani? – utaltam kettejük frissen kialakuló kapcsolatára, miközben az eddig félvállról vett stílusomat a szőnyeg alá söpörtem és komolyan, baljóslatú tekintettel meredtem felváltva rájuk.


☠ 617 ☠ music ☠
©

Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 12th Március 2017, 23:33



Mss. Sánchez And Kai





Egyelőre csak figyeltem ahogyan a szó párbaj lezajlik, figyelmem inkább a szőke nő váltotta  valóban ő lenne az a bizonyos Hecaté? Akiről az a fiatal vadász beszélt? Ezt még ki kell derítenem de majd ebben talán a segítségemre lesz a halandó lány aki éppen rám zuhant, talán szükségét érzi annak, hogy törlesztés képen megosszon velem ennyi információt. Nem kelek a lány védelmére, nem érzem szükségét annak itt adjam az igazság bajnokát, miként tudom nem vagyok az. Ilyen véres múlttal amivel én rendelkezem, szerintem kép mutatás lenne tőlem. Szóval még egy Sánchez nos ez érdekes... két Sánchez és egy Romanov azt hiszem itt a városban igen csal elszaporodtak a vadászok. Bár rám veszélyt egyik sem jelent, ez a természetes körforgás része azt hiszem... akik rá szolgálnak hulljanak. Még is mi lenne ha egyetlen vámpír sem halna meg? Akkor már régen ki itták volna azt hiszem az egész világot. Engem viszont annál inkább jobban zavar a tömeg irtás szánt szándékkal, na az már nem része a természetes körforgásnak. Az ilyesmit büntetni kell.
-Nyugalom Gwen az ilyen alak azt élvezi ha felmérgesítheti, kár komolyan venni bármilyen szavát is.-adtam egy kis tanácsot hidegvérrel, hangom kiegyensúlyozott. Egyáltalán nem idegesített a férfi pimasz viselkedése, inkább csak lenézendőnek és szánalmasnak tartottam. Ha tudná hány ilyen alakot ismertem akik a hatalmuktól megrészegülve azt hitték ők a világ urai. Nem kell sokat mondania, minden egyes szavával el mond valami olyat, amivel talán a saját maga sírját ásná.
-Nem régen találkoztam egy másik Sánchez vadásszal, azt hiszem Jacson Winney volt a neve ha nem tévedek- mondtam neki, majd a férfi felé fordítottam a tekintetem. Vámpír? Erre a szóra azonban egy gonosz vigyor ült ki az arcomra, oly könnyen használ olyan szavakat társaságban amely halálba sodorhatná.
-Ugyan már Kai, hiába is adod itt a nagy menőt világos számomra te csak egy kifutó fiú vagy, mint ahogyan a hölgy is ott a táncpartneren.. még nem igazán tudom ki mozgatja a szálakat de rá jövök. Mivel tudja ki vagyok... akkor bizonyára ismeri a hírnevemet is nemde?- néztem rá kérdően, most figyelmet sem vetettem a mellettem álló halandó lányra csak a férfival foglalkoztam. Fogalmam sincsen miért küldtél ide ezt az alakot, hogy elmondja ezeket nekem. Nem most jöttem le a falvédőről, engem nem az érdekel aki csinálta hanem az aki elrendelte. Mint a csótányoknál... sosem a csótányt kell keresni hanem a fészket. Hiába is irtasz ki egy csótányt ha a fészekben tíz terem helyette.
-Nos Mr. Kai maga szerint mi akadályozza meg a kezem -majd a felemeltem a kezem és közel tettem a vállához ám azonban nem érintette az ő testét- hogy ne tépjem ki a szívét? Azt hiszi ez a társaság? Nagyon kétlem oly kevés ár lenne számomra egyesével szét tépni mindenkit, csak hogy engem nem a kifutó fiú érdekel.. ezt majd meghagyom majd a kutyáknak... - mondtam neki vigyorral az arcomon, majd a kezemmel el kaptam a kezében levő whiskyt ha nem ellenkezett, majd alaposan szemközt öntöttem az barnás nedűvel- Ohh milyen figyelmetlen tudok lenni, ne haragudjon- a nő fele figyeltem majd felé szóltam- megfogod egy pillanatra kedves- persze csak az izgalom hevében mondtam, mert végre olyan téma került a felszínre amiért ide jöttem, különösen semmiféle vonzalmam nem volt a nő irányába, majd ha kinyújtja a kezét akkor oda adom neki az üres whiskys poharat, majd elő vettem a kendőt a zsebemből és felé nyújtottam megtörülhesse arcát. Arcomon egy vigyor volt, ha azt hiszik komolyan megússza a tettes akkor nagyon téved, ha jók az értesüléseim akkor majd Alasar elé tárom az egész ügyet, és minden -féle képen egy pontot fogok tenni az ügy végére.
-Sajnálom a történeteket Kai, viszont üzenem a gazdájának vagy ahogyan hívja azt aki ugráltatja magát hogy ennél azért több eszem van. Igen érdekes történetet mesélt nekem egy vadász nemrégiben egy Hecaté nevű vámpíról aki felajánlotta a nemzetsége segítségét a vámpírok ellen... csak hogy azt a vadász vezető még nem is fogadta... szerintem ez eléggé érdekes nyom, de ha zsákutcába vezetne akkor majd ígérem vissza térek önhöz- válaszoltam neki, szerintem tudja ha most bármi olyat tesz amivel megsért engem akkor itt kő kövön nem fog maradni. Öt percen belül az egész bál terem a vér tengerbe fog úszni, az összes halandó életét fogja veszíteni. Amit majd zsoldosaim gond nélkül elintéznek ha arról van szó. Ha ismeri a nevem akkor tudja ez történne, így kénytelen lesz tűrni és lenyelni az a bizonyos keserű békát A nőre tekintettem, mivel vadász nem gond, hogy felfedtem magam előtte nem okoztam olyan problémát amiért el kellene vennem az életét. Viszont ha egy olyan halandó lett volna itt a társaságunkba aki nem vesz részt a természet feletti lények életében akkor már bizonyosan ő lenne a vacsorám. Majd a nő fele nézek, és megszólalok.
-Ha véget ér Mr. Kai-val a beszélgetésünk lenne kedve egy kis táncra?- kérdeztem tőle kárpótlásul amiért ilyen kis vitába keveredett amikor semmiköze sincsen az egészhez, és talán nem is kellett volna hallania azt amit mondtam neki.
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 13th Március 2017, 20:31





Mira & Caius, Kai
Szerencse vagy sem?

Az este továbbá is szórakoztatónak tűnt, főképp Kai, aki adta az atyaúristent, nem mintha zavaró lett volna, mindig vannak ilyen alakok. Biztos, rossz gyerekkora volt, vagy nem volt, és emiatt most éli ki, kb… tűnt olyan 30 eleinek maximum, plusz ami hozzájött természetfelettiségéhez, de hogy az illemmel nem volt tisztában, az biztos. Akkor ő miért aggódott annyit, és fulladt majdnem bele a nyomásába? Titkon nevetett önmagán, hogy ennyire feszélyezett volt, bár most sem segített az egészen semmit, ahogy ketten néztek rá. Arcába szökött a vér a vizslató szemekre, majd csak köhintett egyet a megjegyzésre – nem fog újra elesni. Kétszer nem történik meg ugyanaz.
- Jah, nem, nem zavar – rázta a fejét, egyetértve Caiussal. Kai lehetett bármi, most éppen csak bohócot csinált magából.
Majd arcán rándult egy izom Graham nevére, tekintete metsző lett, és fontolgatta, hogy most azonnal megüti a férfit, de akkor végérvényesen lejáratná magát, és még a Grófot is, hogy meghívták. Valószínűleg többet nem fog ilyenekre jönni. Sebastian égő mondata visszhangzott a fejében – „Kerülje el, ha teheti.” Lehet tényleg nem ártott volna, bár fene sem gondolta volna, hogy idejön röhögni. Mindegy is, nem neheztelt Kaira, arra jóval inkább, ahogy beszélt Grahamról és a vámpírokról. Tiszteletlen, azt hiszi mindent megengedhet magának, legyen akármilyen képesség birtokában, na és ez taszította inkább a férfitől. Gerinctelen, vakmerő, élvhajhász. Ez együtt jár a halhatatlansággal, akik nem tudják feldolgozni az időt, hogy nincs. Hogy rajtuk nem fog az a dimenzió, és a szórakozás sem végtelen, egyszer mindenbe beleunnak. Persze, ki ne kívánna örök időt, de valahogy Gwent nem vonzotta, neki elég volt az a pár is, amivel szemben állt. Legalább minden percnek lesz értéke.
Merev vonásait fellágyította, próbált nem potenciális ellenségként nézni a férfira, akit Caius kezdett kezelésbe venni, de gondolatban már messze járt. Graham… nem nagyon ismerte ugyan, de néha-néha egymásba futottak… Újabb valaki, akit a csuklyás halál elragadott, és Sánchez… így is alig vannak már, és ez elszomorító. Ők nem halhatnak ki, az nem lehet… harag és szomorúság egyaránt égett szívében, bosszút kéne állnia, itt a lehetőség, de vesztene… minden bizonnyal. Hülye pedig nem volt, majd máskor, másképp, és akkor nem lesz, aki talpon maradjon. Képesség ide vagy oda, egy akarat sok mindent romba dönthet (nem feltétlen harccal)
- Jackson? – vonta fel a szemöldökét, bár ahogy hallgatta a beszélgetést, Caius biztosan sok vadásszal már megfordult évei alatt. Vajon mennyit is élt pontosan? Kíváncsi lett volna a számra, hogy ami neki történelem, az Caiusnak mi?
Majd átvette a poharat, nem tartotta sokra a figyelmeztetést, mert úgy hitte, hogy Kai nem ettől fog rendbe jönni, őt inkább valami gyengeponttal kellett volna szembesíteni, biztos van valami gyengepontja. Végigmérte a szikár alakot, ahogy egy figyelmes vadász tenné, nézve az izomzatot, az erőlehetőségeket. Kai nem tartozott külsőleg az erősek közé, a normális átlagot megütötte, de nem valószínű, hogy nagyon a harc embere, inkább képességei? Talán, ezek persze csak tippek voltak.
Figyelmesen szívta be az apró információ szemcséket, amiket a két fél ejtett egymás között. Sebastiannak újra igaza volt, érdemes figyelni, és nem feltétlenül kell beszélni, hogy adatokat gyűjtsön. Élénken fixírozta mindkét felet, ki mit lép. Hecaté? Erről lemaradt… Talán végre figyelnie kéne, mint vadász, nem pedig az egyetem körül lebzselnie… Nehéz volt a kettős életet vinnie, valamelyiken mindig csorba esett… de ezzel eldőlt, hála az estének, és Grahamnak, hogy a vadászat fontosabb!
- Szerintem elég lesz – jegyezte meg a whiskys arcú Kai felé. Együttérzés? Nem feltétlen, de nem akart egy balhé részese lenni, már pedig feszültek a húrok, remélte Kainak több esze van, bár már megmutatta, hogy nem éppen, vagyis ez nem igaz, de nem kéne belemennie. – Mindenki öl, én is, maguk is, mindig vannak áldozatok. Nem mondom, a vadászok más téma számomra, magának a vámpírok, de majd lerendezzük ezt egy bálon kívül, nem gondolják? – vonta fel a szemöldökét rezzenéstelenül, és nagyon igyekezett, hogy egy érzelem se üljön ki az arcára, és sikerrel is járt, miközben keze olyannyiira ökölbe feszült, hogy körmeitől már fájt a tenyere is.
- Természetesen, örömmel.  – mosolyodott el Caius kérésére, bár táncolni sem tudott jól, de azt mondják, hogy úgy sem a nő vezet, akkor csak nem lesz valami probléma? Maximu újra elesik, azt pedig a férfi már tapasztalta. – Nos, Kai? Javaslom, maga is nézzen partner, vagy legalábbis újabb ital után, mielőtt még baja esik a csinos kis arcának, mert ha nem Caius, én ütöm meg mindenki szeme láttára, főképp, ha még mustrálgat, akár egy utcasarkit – rebegtette meg pilláit, természetesen viccként, noha felmerült benne a gondolat többször is már, hogy megteszi. De csak oldódik a hangulat…


- - megjegyzés: 827 || -
Vissza az elejére Go down
Malachai King
prominens varázsló

avatar

. :


☠️ Csak a rossz színész memorizálja a szövegét.
A jó színész játék közben maga írja. ☠️


Posztok :
37
Kor :
982
Lakhely :
everywhere ☠
Foglalkozás :
actor of the life ☠
. :




Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 15th Március 2017, 13:04





something poignant


Baljóslatúan méregettem őket, mint egy vadászó nagymacska a bokrok mögül. Tekintetem eltökélt gonoszságot sugallt, miközben ajkaimhoz emeltem poharamat és mielőtt belekortyolhattam volna egy ravasz félmosolyt engedtem meg magamnak. Mindeközben a gondolataim Caius szavai köré gyűltek. Óóó, az a kis Jackie fiú. Még nem találkoztam vele, csak a madárijesztő szólt róla pár szót négyszemközt. Azt is megjegyezte, hogy mennyire nem tetszik neki az alak és rossz előérzete van a dologgal kapcsolatban. A szőke, házi nyuszija kissé elkalandozott a feladata során. Ejnye. Úgy tűnik, nekem kell majd mindenkit helyre tennem. Egyre jobban vonz Hecaté, mint egy jól megérdemelt trófea, amit utána meggyötörhetek és tönkretehetek. Ráadásul, ha levágnám a lábát, meggyógyulna belőle… Bizonyos körülmények között. Megölhetem bár hányszor, mindig vissza fog köszönni nekem a Hold első sugaraival. De, azt hiszem, épp itt lesz az ideje egy kis beszélgetésre ezzel a Jackie-vel. Mielőbb le kell tisztáznom a kapcsolatokat. Neeem, nem azért, mert védem ezt a nyomorult vámpír nemzetséget. Eszem ágában sincs a drágalátos gróf érdekeit nézni. Mindez… pusztán azért van, mert NEKEM szükségem van erre az egészre. Nem hagyom, hogy bárki is keresztbe tegyen a nagyszabású terveimben, és ha ehhez az kell, hogy a város összes vámpírját és vadászát megöljem, beleértve a Gróffal, akkor megteszem. Nekem senki se szent, senki se fontos és senki sem számít magamon kívül. Vigyázni pedig… nos, azt tudok magamra. Még egy ilyen öreg személlyel szemben is, mint Caius. Elvégre, a boszik nem élnek sokáig, így a magam korában egyidősnek számítok vele. Az erőm növeléséről is rendszeresen gondoskodtam az elmúlt évszázadok során. Szóval, nincs miért aggódnom. Még élvezném is a balhét!
- Épp ez a lényeg, drága Caius! – kezdtem el hangosan kuncogni – Az egyik legnagyobb fegyver van az én kezemben. Információ. Míg én a teremben lévőkről oly sokat tudok, addig rólam senki se tud semmit. Ergó, tudom mi a gyengéjük és könnyedén végezhetek itt mindenkivel anélkül, hogy az látványos lenne. – böktem mutatóujjammal a mellkasára, hogy tovább idegesítsem. Ez a lényeg! Könnyű mindenkit lemészárolni és fürödni a véráztatta sikolyokban, de alaposan, hosszan, idővel, aprólékosan az őrületbe kergetni őket és mire észbe kaptak, nem csupán mindenüket vetted el, de önnön magukat is feladták és rájönnek, te győztél. Persze, nem kenyerem az ilyen meló, de vicces nézni azt az elkeseredettséget, amibe bele lehet őket taszítani. Nem egyszer végignéztem ezt, úgyhogy el tudom képzelni mindezt. Ó, Caius, ha szert is teszel az én hírnevemre, attól még semmit se fogsz tudni rólam. Ez pedig nagyon is fontos részlet.
Ugyan, ajkaim nem nyíltak el a válasz szavakra, vállam mozgásából lerítt, hogy nevetek a férfin. Szánalmas, ha azt hiszi, amit mond.
- Caius… Édes, drága Caius-om… – közelebb lépek hozzá miközben önelégülten ejtem ki a szavakat, enyhe, édes mázzal. Rájátszom, mert ugyan ő nekem se édes, se kedves ismerős. Inkább… gúnyból beszélek így vele – Szerinted, engem mi akadályoz meg benne, hogy ne törjem ki a nyakadat egy gondolattal? – nyomtam kezemmel a poharat Gwen kezeibe, majd tenyerem lassan felsiklott a vámpír mellkasán. Egyenesen a szemeibe néztem, mert tudtam, nem tud megigézni. Rajtam az ilyesmi nem használ. Gondoskodtam róla, így gonoszan nézhetek vele farkasszemet. Tekintetemből látszik, nem félek tőle. Kezeim megragadják a gallérját, fenyegető hangnemet veszek fel. Tudom, nem most fog elkapni és megölni, de elrabolni sem fog. Pláne, hogy a város vezetősége is itt van, így ha mindenki meghalna – rajtam kívül természetesen – akkor nem lenne nagy munka rá bizonyítani a dolgot, mely esetben, a drága kis tanácsa többi tagja ellene fordulna. Kétlem, hogy megkockáztatná a saját pozícióját. A hatalom még a legérzéketlenebbeket is vonzza.
- Keresheti a megbízómat, de még ezen a kontinensen sincs. Ráadásul, a maga emberei kezdeményezték ezt a harcot. Inkább, járjon utána annak, hogy ők mit NEM tettek a maga parancsai szerint, mielőtt vádaskodni kezd. Adok egy tippet, Európa nem az a hely, ahová megtorlás nélkül beteheti a lábát, amikor már egyszer eljött onnan. – lassan engedem el, kisimítom az általam okozott gyűrődést, leporolom a vállát, majd visszaveszem a poharamat és elmegyek mellettük minden további nélkül. Folyamatosan távolodom a kis párocskától, miközben egy korty erejéig ördögi mosollyá formálódnak ajakaim. A feladatom elvégeztem. Megszereztem azt, amire szükségem volt Caius-tól. Mostantól ő is csak egy báb a zsebemben és nem tudja kivédeni. Egy jó darabig fel sem fog tűnni neki az, hogy valójában miért kellett testi kontaktusba lépnem vele. Ráadásul, a kellő infót is átadtam neki. Remélem, a Gróf elégedett lesz most, hogy felfedtem az ellenség előtt a megbízónk tartózkodási helyét. Ha tudnák, hogy a Tanácson belül van az, aki holtan akarja őket, nem a kiskatonákat gyötörnék. De, ilyen a sakkjátszma. Fel kell áldozni a parasztokat, hogy a királynő – ó, az a drága nemző – elégedett legyen és a királya is. De, elsősorban a királynő miatt aggódnék. Azt hiszem, a mestere ellen cselekszik titokban. Ah! Micsoda szerencse, hogy Európában vannak mindketten…
Hecaté… szegény lány, még egy bogarat is képtelen eltaposni és még őt akarják büntetni. Komolyan, tényleg ostoba az ellenség. Vaaagy, Caius rendelte el az embereinek, hogy öljenek vámpírokat és azok szövetségeseit. Ebben az esetben, miért neki áll feljebb? Bűnbakot keres a Tanácsnak, hogy magát fényezze? Ch! Nem rossz, de akkor sem számolt azzal, hogy ez az összeesküvés, amibe belenyúlt sokkal nagyobb, mint ő vagy a kis nemzetsége.
Apropó, Gwen-t teljesen figyelmen kívül hagytam. Se olyat nem mondott, se olyat nem tett, ami miatt fontos lenne. Ráadásul, van egy olyan érzésem, a korábbi kis bizalmas beszélgetését figyelve, Sebastian kezelésbe fogja venni. Én meg… azt a Jackson figurát


☠ 887 ☠ music ☠
©

Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 16th Március 2017, 18:35



Mss. Sánchez And Kai







Indulatomban tettem volna amit tettem? Nem csak sima lenézésből, és megmutassam hol van az ő helye a kutyának, annak pedig a kutya ólban és nem a gazdái körében. Igazából semmi érdekes információt nem adott ki számomra, ezek olyan téves információ ként raktározódtak az elmémben el. Egyelőre nem tudom ki ez a fickó, de majd biztosan meg tudok többet ha majd rá tudom magam szánni, hogy egy halandó után érdeklődjek. Említésre méltó az ahogyan Gwen próbálja fent tartani a rendet, ám azonban ez egy kis ízelítő volt, ha komolyan harcolni akartam volna akkor szinte rögtön, gondolkodás nélkül letéptem volna a fejét és egy karóra tűztem volna ki ezen a birtokon vagy ahol éppen a gyáva gazdája lapul a kutyusnak. A lány ezek szerint nem ismeri a vadászt, még a lány nagyon fiatal, ám azonban a kor nem minden az alapján nem lehet elítélni embereket.
-Igen Jackson, nem régen futottak össze az embereimmel a lőtéren Miryanna Romanov társaságában, elég érdekes információkkal tudtak számolni nekem- mondtam a nő felé fordulva. Ha információim nem rosszak akkor az a Jackson nevű vadász is Sánchez.. teteti az vethetetlenségét vagy valóban nem ismeri őt? Kezd kissé zavarni a jelenléte, most már kezd kellemetlen alakká válni a szemeben, remélem nem fogja ki húzni a gyufát nálam, mert annak biztosan nem lenne jó vége, még hogy drága Caius maximum tiszteletre méltó, tiszteletlen.
-És majd amikor egy napon el hagyod a fejed a helyéről, vagy a szívedet hollók mardossák akkor is egy ismeretlen senki leszel akiről senki nem tud semmit. Gondolkozz el ezen Kai.- mondtam neki komolyan és mogorván. Nem voltam mérges rá, ez nálam olyan természetes beállítottság az amikor ilyen hangnemben beszélek. Sosem voltam az az élet vidám fickó, az életem sem volt hasonló ezekhez. Engem nem kötött le a szerelem vagy elébb ilyen nyálas maszlagok, más tart engem életben a vér, és ez szó szerint is nem csak átvitt értelemben. Amikor hozzám próbált érni használtam képességeimet és a Gwen meg Kai részérére is egy illúziót bocsájtottam. Olyan kis illúzió volt, mintha ott álltam volna Kai előtt, akár csak egy tükörkép. Azt gondolja az újával hozzám bökött, valóban pedig egy lépéssel hátrébb vagyok. Szerencsétlen hozzám halandó nem érhet. Mikor Kai újra felém közeledett akkor még tettem egy lépést hátra de az ott levő tükörképem ott maradt mozdulatlanul. A szobában ezt senki más nem érzékeli, csak itt hárman ebbe a fél méteres körben. Sokan azt hiszik a fény nemzetség vámpírjai nak a legfőbb képességük a fényben járás. Közel sem! A napfényt úgy tudjuk elviselni, hogy megtörjük a fényt, ám azonban a szobában is vannak fények, szóval amíg valahol fény van ott addig szinte legyőzhetetlen is vagyok. Nem lenne képes hozzám érni sosem. Azt tudok láttatni a fény manipulálásával amit szeretnék, és a legjobb még a szemébe sem kell néznem, mint az egyhangú agykontrollnak. Arcomon mosoly húzódott el.
-Mert képtelen lennél rá, rájössz te még arra sok mindent kell tanulnod, hogy rájöjj arra buta vagy-mondtam neki, közben manipulálva az egészet úgy látszott mint ha az egészet a tükörképem mondta volna neki. Most könnyedén el tudnám törni a nyakát, hiszen erre nem is számítana, ő az hiszi jelenleg hogy engem markolt meg. De nagyot téved! Még hozzám sem ért, de meghagyom ebben a tudatában, majd el jön az ő leszámolása is de még nincsen itt az ideje. Elmosolyodtam titkon azon amit mondott, komolyan ez a fickót valamelyik elme gyógyintézetből szalajtották? Mit is tud ő Európára, én már akkor a folyóit, hegyeit, és mezőit jártam amikor még vérvonalának talán első sarjai megszülettek. Nem mondtam rá semmit csak álltam ott rezzenéstelen arccal, előre léptem két lépést egészen a tükör képem mellé, majd össze törtem az egész kis illúziót amit létre hoztam. Mivel ott álltam ahol a tükörképem, ebből senki nem vehetett észre semmit sem, nem fedtem fel a titkomat, mire is vagyok képes. Egy kissé elhanyagoltam az első beszélgető partnerem akit a beszélgetésem közben Kaival megfeledkeztem. Ám az ahogyan lerázta a férfit igen csak ügyes volt, meg oldotta azt a kínos helyzetet, hogy az egész bál egy tömeg mészárlás helyszíne legyen. De egyben talán Kai fejét is, hogy feje egy karón landoljon, mint ahogyan az ellenségeim szokták végezni. Barbár módszer, nem is túl fantázia dús de igen csak hatásos.
-Egy baj van a halandókkal nem képesek érzelmeiken uralkodni, és szabályt szabni önnön testüknek.. mint ez a kis Kai ficsúr- mondtam neki, majd karon fogtam ha bele ment a dologba, Gwent. Hiszen ha táncolni
-Akkor mehetünk táncolni?- kérdeztem tőle arcomon nyugodtság volt, semmi érzelem talán egy kis érdeklődést lehetett felfedezni a tekintetemben a lány iránt. Nem a bájai vagy ehhez hasonló iránt csupán a társasága miatt, talán ősidők óta nem voltam ilyen rendezvényen nem hogy táncoltam volna. Nem igazán szoktam hódolni az e fajta szórakozásnak, de ha már itt vagyok úgy gondolom ezt kár lenne ki hagyni. Most húzták be az utolsó hangot is a zenészek, készülve az új zene szám játszására szóval itt a tökéletes alkalom bekapcsolódni a táncba.



Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 16th Március 2017, 21:55





Mira & Caius,
Szerencse vagy sem?

Csak csöndben nézte a két felet, nem kívánt többet hozzáfűzni a beszélgetéshez, és ahogy észrevette a többiek is kezdték befejezni… Szinte már sajnálta, hiszen olyan érdekesnek tűnt az egész, és most először örült, hogy ennyire semlegesen öltözött, hiszen egyszerűségével nem vették észre, lehet nem akarták, vagy annyira belemélyedtek egymás hergelésébe, hogy ő eltűnt az éterben.
Visszaadta Kainak a poharat, melyet a kezébe nyomott, és sokáig néztett utána, ahogy végre elvonult. Nem egy jó kezdés, amivel belépett, ehhez képest nem is érezte annyira borzalmasnak a hasra esés hadműveletét.
De felsóhajtott, amint végre elvonult, és egy bágyadt mosoly jelent meg a szája sarkában. – Már azt hittem, hogy mindjárt legyilkolják egymást, nem voltak messze tőle – jegyezte meg, miközben Caiusra nézett haloványan. Mindenképp utána fog nézni, hogy ki is ez a Caius, de nem neheztelésből, csak kíváncsiság, neki szimpatikus volt ez a nyugodt, úriember zsáner, ahogy megismerte, no persze, kitudja, hogy mennyire hamis egy maszk volt, de attól még ő naivan elhitte.
- Jó magam is halandó vagyok, ámbár ezt bőven tudom, hogy nem tudom önmagam kontrollálni – vont vállat, majd.
- Persze – bólintott egyet, és örömmel vonult utána. Nem a csitrik örömével, hogy végre valaki parkettre hívta, szó sincs erről, egyáltalán, szimplán jól érezte magát Caius társaságában. Egyszerű, kellemes, nem kellett sokat beszélniük, vagy hasonlók…
- Örülök, hogy megismerhettem, még ha ilyen csúfos incidenssel, de szerintem ez az este lehet még jó – pillantott körbe a férfi válla felett nyújtózkodva. 5 perccel ezelőtt tuti nem mondta volna ezt, de most már igen. Legalább nem ő a legfurább a társaságban, ami roppant megnyugtató. – Szabad egy kérdést? Elnézést, illetlen lesz, de annyira kíváncsi vagyok, no persze, nem kell válaszolnia. Mióta él? Mármint, hogy nekem ez mind történelem, de maga sokmindent látott, átélt. Francia forradalom? Világháborúk? Sőt, nem is ezt kérdezem, elmesél egy ilyen történelmi alkalmat? Milyen volt a maga számára? Vagy nagyon tolakodó vagyok, mert akkor hagyhatjuk? Csak tényleg érdekel – őszintén mosolygott, ahogy őszintén szólt is.


- - megjegyzés: 422 || -
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 16th Március 2017, 23:14



Mss. Sánchez








Sokan azt kérdezhetik miért is táncolok a halandóval ha ennyire megvetem őket, mert egyszerűen nem vetem őket meg csak bizonyos típusokat. Akik tiszteletlenek és felelőtlenek, főleg azokat. A lány, pontosabban Gwen tisztelettel beszélt hozzám, és ezzel már szerzett is egy jó pontot nálam. Nem várom el senkitől körbe rajongjon engem, az nem én vagyok de azt viszont igen hogy a minimális tiszteletet meg adják nekem. Ahogyan a tánc parkettre gördülünk ki, furcsa érzés kapott el engem bizonyos nosztalgia egy nővel aki nagyon is hasonlít Gwenre. Vörös hosszú haja volt, és olyan szép volt, mint még senki az ilyen emlékek még a vámpír szívét is képesek el lágyítani, de viszont a csalódás és a halál az még inkább megkeményíti. Ezért is van az, hogy a legtöbb idős vámpír már olyan mint egy hűvös kőszikla. Nincsenek érzelmeik. Mert a halhatatlanság egyben átok is számunkra, ha megszeretünk valakit akkor azt el is veszítjük és ha az ember ezt át éli kétszer vagy akár háromszor már nem vágyik a gyengébb érzelmekre rá jön, hogy feleslegesek csak a gond van velük.
-Ugyan igazából hozzám sem ért, csak ezt egy kicsit bonyolult lenne elmesélni, de öltem kevesebbért is ami azt illeti- mondtam neki felé fordulva, rég volt egy komoly beszélgetésem egy halandóval de most talán vevő vagyok rá, általában nem így szokott lenni sokkal nagyobb élvezetet lelek bennük a kínzásukban és a vérükben.- na meg el jön az ő ideje is amint meg tudom amit szeretnék, a feje egy karón fog lobogni a birtokom tetején- vigyorodtam el a gondolaton, már el is képzeltem ahogyan felteszem a villám hárító helyett egy kis vas sisakban, na az igen csak érdekes lenne, főleg villámlás idején. Még hogy a vámpíroknak nincs humorérzékük.
-Nos „kedvesem” önnek nincsen oka panaszkodásra, viselkedése kifogástalan, amúgy sem magára értettem a dolgot- mondtam neki, szememből talán lehetett ki olvasni egy kis halvány lelkesedést, ám azonban ki merne bele nézni egy több ezer éves vámpír szemébe? Mivel vadász nagyon is jól tudja a pillantásom kerülnie kell, ne hogy megigézzem. Csak hogy azt nem tudják, azt a képességem mindig is rühellettem, sokkal jobban el vagyok az illúzió hatalmával. Már a tánc parketton voltunk elfoglaltuk a helyünket, mármint ahol még volt hely, mert eléggé tele volt a bálterem. Elvárásaimat felül múlta ez a rendezvény, más hangulatra számítottam gazdag emberek akik az üzletet beszélik át, a városnak a dolgait, ám azonban itt a bálteremben mindenki önfeledten mulat. Elkezdődött a zene, követtem a ritmust és vezettem a táncpartnerem, ahogyan az kell, nem mondhatnám magam világhírű táncosnak de azért szerintem háromezer év alatt ragadt rám valami azt hiszem.
-Nem kell ezt komolyan venni, részemről meg sem történt a dolog, de kérdésére felelve pontosan nem tudom mivel régebben másképp számlálták az időt és egyes helyeken sehogy, de úgy hozzávetőleg háromezer éves vagyok, nagy rész Olaszországban éltem, pontosabban az akkori nevén a kezdetlenek Római birodalomban, akkor még az egész néhány kis törzsből állt, de miről szeretne hallani? De azt tudnia kell a történelem negyedét le sem írták a könyvekben főleg az ókor és a középkor … az teljesen más volt a mostani elképzelésektől, de kérdezzen csak bátran- mondtam neki, közben figyeltem a táncra is, nem lenne szép dolog ha éppen rá taposnék a lábára, igen csak csúnyán venné ki az egészet a helyzet. Vissza gondolva arra, hogy milyen volt az akkori idő és a mostani teljesen más, persze előnyökkel meg hátrányokkal. Nem szándékszom magamról felfedni semmit ami olyan titkos dolog lenne, de azt mindenki tudja aki ismeri a nevem Rómában éltem, és Római hadvezér voltam. Ez nem titok, mint ahogyan az sem ahogyan becéznek ám bár én azért tudtam volna hatásosabbat is adni.. Caius a véres kezű, hát igen.
-Miért foglalkoztatja önt a múlt kedves Gwen?-kérdeztem tőle, néha még magam is azon kapom hogy szinte napokig az emlékeimben turkálok, de mindig vissza jön az hogy az egész már csak egy emlék semmi több, eltelt idő csak előre szabad tekintetni és csak ritkán vissza nézni de sosem megállani. Fejlődni kell a világgal bár milyen nehéz is. Kezemmel átöleltem a derekát, majd a másik kezemmel a kezét fogtam ahogyan a tánc azt megkövetelte. Nem esik ellenemre a testi érintkezés, nem hoz zavarba. Már oly sok halandót megkaptam csupán hiúságból, hogy nagyon nehéz engem már zavarba hozni, de nem lehetetlen.
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 17th Március 2017, 20:36





Mira & Caius,
Szerencse vagy sem?

Nem volt a természetfelettiek bartja, az bizonyos, de most képes volt mindent félretenni, hiszen nem volt nála semmi a hajtűin kívül. Jó lett volna vadászni egyet, de tisztában volt azzal, hogy ez a feladat túlnőtt már rajta, semmi több. És bármennyire is ellenségnek tűnt Caius, nem érezte így, vannak, akiket nem kell annak tekintenie… Így végül csak elmosolyodott kedvesen.
- Én elhiszem, de akkor sem egy bálon kell ezt elkezdeni… mármint, legalábbis szerintem – vont egyet vállat, miközben beállt táncolni, és átkarolta a férfi vállát kedvesen.
- Köszönöm, hogy így gondolja – harapta el a mondatot, hiszen emlékezett Sebastian mondatára, hogy ne kicsinyítse le magát, de csak nem bírta ki. Miért tartaná be sebastian tanácsait? Ugyan már! – Ámbár, még nem ismer eléggé, remélem, továbbra sem okozok csalódást, ha már így táncolunk és ha megismer – beszélt kedvesen továbbra is, és belenézett a szemébe. Tudta, tisztában volt a kockázatokkal, de mégis csak egy ősrégi vámpírral találkozott, amit nem hagyhat figyelmen kívül.
- Oh – lepődött meg. – Azt hittem, hogy fiatalabb, mármint ezt nem negatívumként mondom – próbált szabadkozni, ogy ne legyen azonnal sértő. – Olaszország… ott még sosem voltam… Nem is hittem volna, hogy ennyire rég, akkor látta Róma születését? És… - kapott a történelmi fonal után, hiszen nagyon érdekelte, hogy miket élt meg Caius. Saját szemmel látni, mint olvasni, teljesen más. – Kíváncsi vagyok, hiszen valóban, a történelemkönyvek felét sem tartalmazzák az igazságnak. A Római Birodalom bukásánál akkor ott volt? És utána? Mindig Olaszországban? – merengett el, és most először bánta talán, hogy nem halhatatlan. Az idő így másképp fontos a számára.
- Hogy miért? Nos… - nézett fel rá újra. –Úgy hiszem, a múlt alakítja a jelent, alakítja a jellemet, akár akarjuk, akár nem. Fontos bármennyire is régre nézünk vissza. Mi emberek hajlamosak vagyunk figyelmetlenek lenni, így a történelem ismétli önmagát. Nem lenne jó ismerni valóban, hogy mi történt? És nem elkövetni ugyanazt a hibát? Még ha csak én hallgatom meg, de több mint a semmi, igaz, nem vagyok semmi, nem tudok diktatúrákat megdönteni, hogy akaratomat érvényesítsem, de legalább lesz valamennyi tudásom, hátha valaki meghallgat ilyen téren – vont vállat, ahogy követte a férfi mozdulatait a táncra. Bármennyire is nem tudott, pillanatok alatt könnyen belerázódott az egyszerű ritmusba, és mozdulatba, úgy igazodott a férfihoz, ahogy kellett, ahogy kényelmes volt, közben sugárzó mosollyal ékesítette a pillanatot.


- - megjegyzés: 480 || -
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 19th Március 2017, 15:08



Mss. Sánchez








Abban igaza van, hogy nem itt kellene rendezni a dolgot, de ez nem is állt egyikünk szándékában sem, nem látja Gwen át a dolgot ez csak egy erő fitogtatás akart lenni, amiben Kai igen csak csúnyán elbukott, anélkül hogy tudna róla. De nem is izgat engem a dolog, inkább az jobban ki mozgatja a háttérben a szálakat. Nem a hírnököt kell megölni, hanem azt aki ki adta a parancsot és rá fogok jönni ki lehet az. Nem kívántam semmi sem hozzá fűzni ahhoz amit mondott, igaza is volt meg nem is. Egy halandó nem képes annyira át látni a dolgokat, legalábbis ilyen téren, még túlságosan is fiatal bele lásson a dolgokba, azoknak a háta mögé ne csak azt amit mutatnak neki. Udvarias és ez tetszik nekem lehet, hogy csak én vagyok ennyire régi módi amiért számba veszem az udvariasság tényét, mert a mostani világban az már nem erény, kevesen vannak akik tiszteletben tartják a másikat anélkül, hogy bármit tudnának róla. Persze ez nem mindenkire igaz itt van Gwen, vadász és még is tiszteletet tud tanúsítani felém, ha csak meg is játssza a dolgot, de azért megteszi és ez tiszteletre méltó. Biztos vagyok benne sosem fog kedvelni, mert az vagyok ami vagyok, bennem már régen ki halt az ember, nem is emlékszem egyetlen emberi emlékemre sem.. az idő elfeledtette velem azokat az időket. Én már vámpír vagyok semmi -féle emberi behatás nélkül, persze attól még a vámpíroknak is van némi lelkük csak éppenséggel nem foglalkoznak vele. Én legalábbis egyetlen gyilkosságom után sem éreztem bűntudatot közel két ezer éve nem. Az elején nekem is ott volt az az érzés, mert senki nem születik gyilkoló gépnek, ahhoz azzá kell válni. Válaszára egyet bólintok, mint aki tudomásul vette a dolgot. Megismerni? Ez az amit sosem tartottam valahogyan lényegesnek, ha ők halandók megélnek száz évet az sok idő, az én idő számításomba az olyan kevés idő, ezért van az hogy a vámpírok ritkán kerülnek közel halandókhoz, elenyésznek mind a halálban egy szempillantás alatt.
-Nem vagyok ellene a dolognak, valóban kíváncsivá tett elmondtam milyen öreg vagyok és még mindig itt van, mert mivel vadász azért tudatában áll milyen hatalommal birok.. és nem menekül. Azért ez már feltámasztja a szunnyadó kíváncsiságomat.-mondtam neki azt amit őszintén is gondoltam, sokan már a vámpír szó hallatán menekülnének, de még inkább ha megtudják egy ősvámpírral van dolguk. Lehet azért mert azt hiszi, hogy nincsen veszélyben? Pedig ha nagyon akarnám akkor abban lenne, olyan nagy veszélyben, hogy könnyen el vehetném az életét.
-Lényegében az idő ránk nincsen hatással, ha igen is nagyon kevésbé inkább az erőnkre amivel hatással van, minél idősebbek vagyunk annál erősebbek is, ellentétben a halandókkal akik életük közepén a legerősebbek, na meg fiatal korban mint amiben ön is van- mondtam neki, hát igen ő még nagyon fiatalnak számít. El sem tudnám képzelni milyen lehet úgy élni mint ők.. hogy tudják megöregszenek és meghalnak. Nem emlékszel az érzésre milyen lehetett, de azt hiszem nagyon nem is hiányolom. Közben megpördítettem a tánc partnerem a parketton, gyorsan vissza is rántottam magamhoz, óvatos voltam vele nem akartam eltörni egyetlen csontját sem a tánc során, erősen korlátoztam erőmet. Kellemes érintése van a testének, érzem ahogyan kezem a derekán van és a testéből áthatoló meleg a kezemet is melegíti. Ilyenkor a legfinomabb a vér amikor az áldozat mozgásban van és a teste bemelegedik tőle, hallásommal hallom ahogyan a vér lüktet az ereiben, de nem törődöm a gondolattal. Bőségesen „reggeliztem” amikor el jöttem a bálba, de ha egy hétig nem ennék akkor is vissza tudnám fogni magam, egy ilyen helyzetben.
-Igen egy nagyon gyönyörű hely, néha szoktam vissza járni egy két hétre, születésénél hát igen személy szerint ismertem Romulust és Remust is... , a bukásánál már nem voltam jelen, amikor római parancsnok voltam az volt a legutolsó „életem” ott , utána már túlságosan is kockázatos lett volna ott élnem, láttam ahogyan Pompeit elönti a vulkáni hamu, láttam ahogyan a pun Karthagót besózzák a dicső csata után, azok szép élmények voltak- meséltem el neki, hogy ezeken mind jelen voltam. Nem volt nehéz hiszen tudtam akkor már a napon járni, ez nagy segítség volt más vámpírokkal szemben akik csak az éjszaka leple alatt tudtak kimerészkedni a barlangjaikból meg más egyéb rejtett zugaiból.
-Bizonyára igaza van, de nem ez a legfőbb bűne az embereknek ezeket mind a kapzsiság vezérli.. pedig nem értik meg ha meghalnak amit életükben szereztek nem fogják a túlvilágra magukkal vinni.- közöltem vele észrevételemet, mert ez a sok bűn amit elkövetnek az mind hatalom vágy, kapzsiság vezérli őket.. és ez így megy amióta csak világ a világ. Ezen nem lehet változtatni, már régen rá jöttem erre. Vannak dolgok amik sosem változnak, régen az aranyért ontottak vért most meg papír pénzért.. ugyan ott van a világ ahol eddig volt csak most a technológiának köszönhetően hatékonyabban tudják ezt művelni. Ahogyan vezetem a tánc során, kitáncolunk az egyik sarokban ahol senki sincsen majd leállok a tánccal, úgy gondolom ha már ennyire érdekli a történelem akkor megmutatom azt szemeimmel úgy ahogyan emlékszel rá.
-Ne ijedjen meg amit most látni fog- mondtam neki, majd ismét karon fogtam kiterjesztettem egy fél méteres körben a hatalmam, amin belül ismét használni fogom az illúziót. Csak mi ketten fogjuk látni azt amit látunk senki más. Arra gondoltam megmutatom neki Pompei bukását, az igen csak egy érdekes dolog volt..
-Na szóval akkor kezdjük is, Pompei végzete.- mondtam neki, majd használva hatalmam megjelenítettem az illúziót pontosan ahogyan én néztem annak idején a másik dombról. Most ár a dombon ő is itt van, látja ahogyan a város felett helyezkedő hegy hirtelen ledobja magáról a tetejét, hatalmas földmozgások mennek végbe a talpunk alatt, mindent beborít a füst, az egész város a egy nagy fűst felhő lepi el, a városra rá telepszik a forró vulkáni hamu, teljesen elpusztítva mindent akár csak egy tüzes hurrikán. Megreped a föld, helyenként be is omlik a házak sorba dőlnek össze, a jajveszékelés lehet hallani minden irányból, az emberek imádkoznak Marshoz kegyelmezzem meg nékik, de nem történik semmi csak sorra hullanak az emberek ahogyan elér mindenkit a láva és a vulkáni hamu. A földön sirató asszonyok vannak akik gyerekeiket siratják vagy elvesztett család tagjaikat.
-Ők is mind meghalnak a mérges gázoktól..- mondtam neki, megmutattam neki azt a világot amely pompás is volt de egyszerre halálos is , nem tudom most mit érezhet Gwen szomorúságot? Izgatottságot? Vagy ámulatot, még mindig ott vagyunk az illúziómban, eleinte lehetett látni a napot most már csak szürkeség van, mert olyan nagy a füst, hogy rajta a napfény nem tud átszűrődni. Most biztosan meg lehet lepődve azon amit neki mutattam mert erre sok vámpír nem képes, kevés van amely sokig fent tudja tartani az illúziót. Viszont a legkönnyebb az emlékeinkből pillanat képet kiragadni és azt megmutatni másoknak.
-Olaszország szép de halálos is... - mondtam neki elhalkult hanggal, az én szememben mindig is csodálatos volt ez az esemény. Megmutatja a természet az ő erejét amikor egy pillanat alatt képes eltörölni egy várost a föld felszínéről a teljes lakosságával együtt, ez az erő amivel még mi vámpírok sem tudunk dacolni. Jó pár dologgal igen, mint pl az idő és egyéb más dolgok, nekem is éppen kis sikerrel tudtam kijönni a városból mielőtt elindult ez az egész. A hátunk mögött egy nő állt hosszú vörös hajjal, fehér ruhában volt, ami most már szürke lett, a fűstől. Ő volt az egyetlen akit megmentettem a haláltól, persze eltüntethettem volna az illúzióból, de nem akartam szerettem volna újra látni őt. Nagy volt a hasonlóság közte és Gwen között, most talán rá jön arra miért is kértem fel őt egy táncra.. mert hasonlít egy régi ismerősömre. Persze azért arcomon most sem lehetett látni érzelem jelét, kivéve a hűvösséget és az a higgadtságot ami engem jellemez.
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 20th Március 2017, 18:06





Mira & Caius,
Szerencse vagy sem?

Idő… Olyan dimenziója a térnek, melyet nem lehet megállítani, mégis valakiken nem fog… tudomány? Vagy varázslat? Ki tudja ezt megmondani. Sokszor merült fel az emberiségben a halhatatlanság, még sincs olyan szer, ami örökké életben tartaná emberként őket, csak ha… csak valamivé át kell alakulniuk, de az már nem ember, olyan szörnyeteg, ami úgy néz ki, mint az ember, de lélekben, fizikumban sem az.
Mirát az ilyen cseppet sem érdekelte. Halhatatlanság? Ugyan, már! Nem akart Caius helyében lenni, aki évezredek óta él…
- Oh – mosolyodott el. – Valóban nem félek magától, pedig sejtem, hogy ilyen korban már lenne miért megtennem, de akkor hát a csuklyás halál azt a pillanatot választotta ki nekem – vont vállat. Többször találkozott már a halállal, de nem rettent meg tőle, talán pont ezért, mert ott volt, mikor szüleit elvesztette, majd mikor először gyilkolt, és így tovább. Ott suhan az árnyakközött, várja a pillanatot.
Hallgatta, szívta az információt, még ha néha a férfi olyat, mondott, amivel teljesen tisztában van, de attól még figyelte, kíváncsiskodott, érdekelte a dolog.
Kipördült a karjai közül, arcán még mindig a szedett-vetett mosollyal. Kivételesen most még nem is átkozta a ruhát, kellemes volt így táncolni. Ki várta volna? hát ő semmiképp sem! De ami jó, az jó.
- Romolust és Rémust – szaladt fel erősen a szemöldöké. – Valóban ők voltak, akik Rómát alapították? Mert ugyebár egyesek úgy vélik, hogy valamilyen juhászok, és Romolus és Rémus csak egy legenda – dünnyögte, ahogy próbálta felébreszteni a történelem tudását. De el sem tudta képzelni, hogy milyen lehetett velük találkozni, vagy hogy hogyan is nézett ki a két testvér, és… és… Megértette, de elképzelni nem tudta, tőle az olyan messze állt időben. – Pompeii… - ismételte csak halkan, ahogy magában gondolkodott el. – Ezt kissé irigylem, be kell hogy valljam, még ha mindig is úgy voltam, hogy minden, csak halhatatlanságot nem akarok, de azért látni ezeket… - sóhajtottt egyet fásultan elmerengve.
- Ez így van. De élve el lehet vele büszkélkedni. A kapzsiság nem a túlvilágra szól, hanem az életre, hogy tettünk valamit, csak ki milyen eszközökkel… Vagy legalábbis én így gondolom, de persze tévedhetek is. Ön biztosan másképp látja ennyi év után, és áttudja fogni az egészet. – sétált le lassan a táncparkett szélére, követve a férfit, akivel még mindig társalgott.
- Miért? Mit fogok látni? – vonta össze a szemöldökét, és nagyon remélte, hogy nem valami elmetrükk lesz, amitől majd úgy érzi magát, mintha álomból ébredt volna fel. Nem szerette, ha az elméjével játszanak, hiszen az biztosította, hogy nem őrült meg, ha még a gondolatai is összekuszálódnak…
Nem értette, hogy a férfi mire akar kilyukadni, egészen addig, amíg meg nem látta a képeket. – Ez… Ez… - kerekedett el a szeme, mert valóban a hamu borította várost látta, csak akkor, amikor még virágzott, emberek sürögtek-forogtak, menekültek el a háttérben kitörő vulkántól. Elnézni a pusztítást, a múlt egy darabkáját, amit most már a szó szoros értelemben hamu fed… Nagyon furcsa volt. Megdermedten figyelte a képeket, amik eléterülnek, egyaránt borzadt el tőlük, és jött izgalomban. Ugyan a pusztítást látta – leomló épületek, sikoltozó emberek, földön fekvő égett holttestek, tűz, láva, és még lehetett volna sorolni, de mégis volt az egésznek egy fajta szépsége, már pedig az idő. Az idő adta meg azt a bájt, amitől Mira képes lett volna örökké is nézni a felvételt. Olyat lát, amit csak pár ember az egész világon. Szinte érezte, ahogy ő is ott mozog, pedig az egész csak egy illúzió volt – egy gyilkos, de gyönyörű illúzió.
Figyelte az égbe törő füstpamacsokat, mely elvette a fényt, és melytől sokan megfulladtak. Üveges tekintettel leste a holttesteket, melynek száma csak nőtt, hol valakire épület omlott, hol láva darab égette meg, hol a tűz, hol megfulladt, hol egymást taposták. Pusztulás minden mennyiségben, a természet uralkodott. A vulkán egy suhintással vetett véget Pompeiinek. Elvesztette lakosait, épületeit, és mindent, már csak egy múlt darabka, legenda…
Nem tudott mit mondani, torkára forrt a szó, főképp akkor, mikor a vöröshajút meglátta. Egy gyönyörű, szomorú nő… akaratlanul is saját tincseibe túrt, és leesett neki a tantusz, hogy miért is nyert bepillantást a férfi lelkébe, pedig nem is ismerte… Megtisztelve, megilletődve érezte magát, hogy még ezt is láthatta. Lesütötte szemét, mikor a felvételnek vége lett.
- Köszönöm szépen – suttogta. – Hogy megtisztelt, hogy láthattam. Csodálatos volt… mármint pusztító, de mégis szép… - torka száraz volt, hangja kissé recésnek hatott, miközben próbálta megemészteni a látottakat.


- - megjegyzés: 815 || -
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 20th Március 2017, 21:47



Mss. Sánchez








Helyt álló volt a feltételezésem, hogy nem fél tőlem ennek örültem amíg nem akad okot rá amiért kellene félnie, addig nincsen is amitől. Bár nem hinném lenne mersze szembe szállni velem, na meg semmilyen oka sincsen. Nem ismerem őt ezért jogom sincsen, hogy véleményt alkossak róla de azt hiszem az eddig megismert alapján, igen csak érdekes nőnek mondhatom. Tetszett neki ahogyan megpörgettem, mosolya ezt jelzi szerintem. Nem csak a felidézett emlékek miatt érzem jól most magam vele, már nagyon régen most kapcsolódom ki először, és ez már nagyon kellet kicsit alább hagyni a feszengésből.
-Szerintem mindenki maga irányítja a sorsát- mondtam neki, ezzel nem tagadtam meg amit ő mondott csak hozzá fűztem, mi vagyunk sorsunk kovácsa nem pedig a halál, az csak el jön amikor el kell jönnie. Nem befolyásolhatja életünket, és jól teszi azt Gwen ha nem fél a haláltól. Élvezni kell az életet ami megadatik, ez rám is ugyan úgy vonatkozik csak nekem sokkal inkább más dolgok nyújtanak örömöt, mint talán a halandó lánynak akivel éppen táncolok. Elkapom a tekintetét ha nem ellenkezik ez ellen, ha éppen nem pillant el más fele. Nem áll szándékomban nekem valamiféle agy kontrollt alkalmazni nála, sosem szerettem az a képességet, nagyon ritkán nyúlok hozzá. Áhh igen Romulus és Rémusz.
-Derék férfiak voltak azt meg kell hagyni kiemelkedő erővel és okossággal, ám azonban a legenda szerint farkas nevelte fel őket, ez viszont egy kis hazugság mivel ismertem az édesanyjukat.-mondtam mosolyogva, ha nem is közelről, de tudtam ki az csak ahogyan telt az idő egyre inkább dicsőítették a nevüket, úgy egyre inkább torzult a valóság is. De ezzel nem csak ők vannak így kezembe kapva egy történelem könyvet, hát vannak dolgok amiken nevetnem kéne.. egy dolgot megtanultam az életem során, a történelmet mindig is a győztesek írják, és az szerint formálják a kialakult képet is.
-Hát vannak előnyei meg hátrányai, attól függ ki hogyan fogja fel a dolgot... mindenki másképp éli, meg van aki a szerelmet keresi, van aki a hatalmat, van aki bizonyos dolgoknak hódol és van aki másokon tölti ki azt a haragot ami benne van és a gonoszságát.. sok út van akár csak a halandóknál.- lehet az életünk nagyon is különbözik de ha jobban megnézzük akkor nincsenek olyan nagy különbséget az évszámokat leszámítva.
-Én többre tartom az értékeket, mint a pénzt ha valaki elém áll én azt az alapján döntöm el kedvelem vagy nem milyen értékekkel rendelkezik, mint ahogyan te is.. tisztelet tudóan viselkedsz velem pedig egy ellenséged vagyok a sok közül.- furcsán hangozhat számára a dolog, egy vámpír aki értékeli az ilyesmit, utódaimat is az alapján választottam meg mindig mennyire hűségesek és harciasak. Sosem szerettem az olyan alakokat akik hátulról támadnak, fondorlattal jobban rajongok az egyenességért. Kérdésére csak egy mosoly húzódott el a szám szélén, de az sem volt sokáig tartó, csak egy pillanatnyi kiesés, semmi több. Nem mondtam rá semmit, sem had legyen meglepetés számára a dolog. Alig jutott szóhoz Gwen amikor megpillantotta azt amit akartam mutatni neki, meglátásom szerint. Örült neki, hogy láthatja ezt amit oly kevés szempár látott a huszonegyedik században, hát igen egyszerre szép és tragikus. Viszont nincsen amiért szomorúnak vagy kétségbe esettnek lenni ez csak emlék, már régen meghalt az utca szélén a kisgyerek, meg a többiek is ezen már nem lehet változtatni, nincsen idő utazási képességem.
-Ebben egyet értek, akkor mondjuk sok szépséget nem láttam amikor ott álltam de így vissza gondolva a múltra igen is gyönyörűnek lehet tartani- furcsa volt a dolog nem kérded rá ki volt az aki a hátunk mögött ált. Talán nem akart túlságosan is tolakodó lenni, ezen meglepődnék ha valóban így lenne, az emberi kíváncsiságnál nincsen hatalmasabb erő. Remélem nem fogja most azt hinni én amolyan rendes vámpírok közé tartozom közel sem, csak éppen most nem azon vagyok át harapjam a nyakát hanem társalogjak vele. Tudtam volna olyan képeket is mutatni az emlékezetemből amitől fel állt volna a szőr a hátán, de nem tettem nem akartam. Úgy is tudja titkon miket művelhettem el az idők alatt, és nem is bánom egyetlen cselekedetemet sem, talán azt hogy több barátot megmenthettem volna a haláltól, de ez már nem voltozik meg. Mármint az hogy aki halott, az halott is marad csak az emléke él bennünk.
-Sok dolgot nem tudtok még rólunk vámpírokról, de hagyjuk is ezt a témát most szórakozni vagyunk itt, esetleg ha még nem fáradt el akkor megajándékozna még egy tánccal? Ha nincsen valami más szándéka az éjszakára- mondtam neki, igazából a történet után rá jöttem arra ma már úgy sem fogok megtudni többet, mivel aki ide küldte Kait beszéljen velem az most fülét farkát behúzta el fedve minden nyomott. Majd amikor elő bújik a kis róka lyukából akkor én majd ott leszek felette és elkapom. Abban biztos lehet.
-Mondja csak Gwen ön milyen hobbinak hódol?- kérdeztem tőle, ha már ennyire bele bonyolódtunk a beszélgetésekbe, gondoltam egy kicsit én is érdeklődök felé. Kíváncsi lennék azért a fejében milyen gondolatok zajlanak le, mit gondol rólam , mennyire játssza meg magát előttem, talán titkon a pokolra kívánna, vagy megforgatná a kését a szívembe. Nem tudhatom, talán ezért is olyan izgalmas a helyzet? Mint ahogyan ő sem tudhatja, hogy végződik az ő estéje talán egy sikátorban? Talán otthon? Vagy esetleg egészen máshol amire még nem is gondol? Ez a jövő titka.
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 23rd Március 2017, 20:43





Mira & Caius,
Szerencse vagy sem?

A múlt egy olyan luxus, amit nem lehet csak úgy megengedni magunknak, hiszen akkor elvesztjük magát a jelenünket is. Megragadunk az emlékek és töredékek között, képtelenek leszünk alakítani önmagunkat. Tanulnivaló, de azonban vigyázni is kell vele, mint egy vadállat, ha nem figyelsz, máris magával ragad…
- Az édesanyjukat… - bólintott egyet figyelmesen, ahogy visszaemlékezett anno a jó pár éve tanult történelemre, hogy mi is maradt meg neki Róma alapításából… - Nos, az idő torzítja a történeteket, főképp, ha azt még a győztesek írják is – mosolyodott el kedvesen újra.
Enyhén elkomorodott az ellenség szóra, addig míg nem hozták fel nála, elég jól tudta figyelmen kívül hagyni, de amint Caius emlékeztette máris gondja lett, hogy ott maradjon. Na jó, szívesen maradt, de valóban egy ellenséggel állt szemben, aki oké, hogy most kedves, de ha más körülmények között találkoztak volna, akár két lyuk lenne a nyakán, vagy sokkal rosszabb, és ezzel tisztáan volt, ahogy a férfi is biztosan… ennél csak az a tudat rosszabb, ha majd ki fog derülni, hogy ő ölte meg a szüleit, de egyelőre ezt a kockázatot megengedte önmagának, elég lesz akkor falba vernie a fejét…
- Az udvariasságot szüleimnek köszönhetem. Ha ők nem nevelnek meg, akkor most biztosan bakancsban és farmerben jövök el – igyekezett más vizek felé evezni a témában, ne kelljen erről több szót említeniük, elég volt ennyit is. - Másrészt az ember azt kap, amit ad, nemde?
Majd a képek után, kissé ledermedve állt, mintha odaragasztották a talajhoz, kellett egy-két perc, míg magához tér egy kicsit… És rendesen felfogta, hogy ő most tényleg egy létező dolgot látott a saját szemeivel. Pompeii…
- Öhm.. – kereste hangját, és köhintett egyet gyorsan, hogy ezzel is leplezze, hogy teljesen ura helyzetének. – Valóban, groteszk módon, de gyönyörű… Valószínűleg igen, ha ott lettem volna, nem így emlékeznék vissza, de így…  furcsa látni a múlt egy megtörtént szegletét, amit homály fed… - ráncolta homlokát erősen, majd vonásai ellágyultak. Valóban, ez az este másról szól, nem az ellenségeskedésekről, pusztításokról, hanem egy felszínes bálról, ami kezdett nagyon is jó fordulatokkal kecsegtetni…
- Rendben, nem, nem fáradtam el, úgyhogy örömmel táncolok egyet újat – bólintott egyet, és ajkára újra mosoly ült, ahogy újra a táncparkett felé vette az irányt, és megfogta a férfi kezét, majd vállát is, ahogy felvették az alap lépést. – Mi érdekel? – kérdezte. – Nos… egyetemre járok, mérnök szeretnék lenni abban a világban. Így aztán a művészeti dolgok rendkívül, mert kikapcsolnak a vadászattól. Barkácsolás, írás, olvasás, rajzolás, ilyesmik… Nem vagyok egy stabil érzelmi ember, így nekem csak az egyetem az, ami megment mély pillanatokban. Nem mintha a vadászatot nem szeretném, csinálom is, de néha kell pihenő – vont vállat. – Én nem tudok múltat mutatni, vagy érdekességet, mint maga, ezt meghagyom magának…  - vágott szórakozott arcot.


- - megjegyzés: 8530|| -
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 23rd Március 2017, 22:40



Mss. Sánchez








Egyet értettem azzal amit mondott, akár csak ha a gondolatimat találta volna ki, különösen hatott rám a halandó érdeklődése. Legtöbb esetben nem érdeklek senkit sem mint személyiség, csak hogy óvatosak legyen velem, de azért meg van ennek is az oka úgy gondolom. Talán azért ilyen kedves velem mert nem ismer, de ha tudná milyen is vagyok igazából talán már el is ment volna. Ha tudná hány gyerek, nő, férfi vére szárad már a kezemen... de jól is van ez így most előtte tiszta lappal indulhatok legalábbis az este alatt. Tetszik ez a gondolat nekem! Mondatára egyetértően bólintok, szerintem nagyon el van csodálkozva azon amit látott és azt hogy milyen múltál rendelkezem. Szándékosan hagytam ki a véres részeket, vagy nem mutattam olyan eseményt ahol halálra kaszaboljuk egymást, ez az este nem arról szól, legalábbis Gwennel szemben nem. Nem mondhatnám megkedveltem őt, ehhez azért több idő kellene de maradjunk annyiban szimpatikus nekem az ifjú hölgy.
Szülők... hát igen én arra sem emlékszem volt nekem olyanom? Mármint biztos kellet legyen de hogy most felneveltek, vagy csak felnevelkedtem valahol nem tudom. Nem emlékszel semmire abból az időből… nagyon régen volt és mindig is próbáltam ki űzni a vámpírból az embert. Vannak dolgok amiket ha sokat mondogatjuk magunknak, akkor azt el is hisszük..
-Akkor gondolom szófogadó kislány volt, ha sikerült ilyen jól megnevelniük önt, biztosan büszkék is önre, hogy ilyen szép lányuk van- hallgattam el egy pillanatra, szünetet tartottam majd folytattam- szépséges és kedves hölgy- fejeztem be végül. Biztosan szeretheti a szüleit, szeretet már azt hiszem már csak a jelentését értem semmi egyebet az alatt, talán az utódaim szeretete de az teljesen más érzés, nem igazán tartózik az emberi érzésekhez.
-Pontosan- válaszoltam röviden a kérdésére, szerencsére nem így van mármint más témára gondolva ha most annyi halált kapnék mind amennyit adtam, hát eléggé rosszul járnék. Közben szét néztem a teremben, elő kerül néhány ismerős arc? Ám azonban nem azzal a szándékkal, hogy magára hagyjam a hölgyet, csupán reménykedtem abban hogy megjelenik Alasar is, de ezek szerint nem számíthatok a jelenlétére. Ha már bele fogtam ebbe a kis nyomozásba, akkor attól semmi sem tántoríthat el, hogy végig vigyem azt.
-Biztosan az lehet önnek, persze nem kell félre értésbe esne velem kapcsolatban, mivel én sem voltam ott minden hol én is két lábon járok, és elhihető akkoriban nem volt könnyű dolog az utazás, főleg nem egy magam fajta lény számára.- mondtam neki, valóban bonyolult dolog volt főleg amíg nem tanultam meg a napon járni, addig nehezen tudtam el hagyni a rejtekemet. Legtöbbször egy barlangban húztam meg magam, vagy valami olyan lyukban ahová nem sütött be a napfény. Ha az ember utazni akart akkor alapos kockázatot kelet vállalnia, ha nem talál menedéket akkor szénné ég. Örömmel hallottam azt, hogy benne lenne még egy táncba, nos akkor még sem vagyok oly kellemetlen számára, mind ahogyan feltételeztem róla gondolataimba. Először bele mehetett udvariasságból is, hogy ne utasítson vissza ám azonban másodszor megtehette volna ha szerette volna.
-Megtisztel vele- mondtam neki, jól esett az előbb egy kicsit úgy érezni magam, mintha nem lennék beporosodva egy acél koporsóba, hanem egy kicsit is „élnék”, persze nem a szó természetes értelmében. Megfogta a kezem, újra a teste melegségét éreztem jég hideg testemen, a sápadt fehér bőr és az ő meleg keze, a másik kezét a vállamon éreztem, lágy nőies érintése van, legalábbis én annak érzékeltem. Közben elkezdett egy kicsit mesélni magáról, miközben fel vettük az alap lépéseket a tánc folytatásához. Figyelemmel és érdeklődéssel hallgattam szavait.
-Eléggé mozgalmas élete lehet azt meg kell hagyni, nem hiszem egy percet is unatkozna- mondtam neki egy kis szünettel, biztos vagyok benne mind két „hívatás” sok dologgal jár maga mellett- szerintem eléggé stabilnak tűnik legalábbis megismerkedésünk alatt, kivéve a belépőjét ami nem igazán sikeredett stabilra- mosolyodtam el hosszan a dolgon, talán azt hiszem ez volt az első pillanat amikor hosszan elmosolyodtam egy dolgon, nem pedig a szám sarkán jelentek meg valami kis ráncok amiket mosolynak is lehet értelmezni. Igen a belépője az hatásosnak sikerült, de így vissza gondolva eléggé érdekes volt. Arcáról szórakozottság irt le, talán még jól is érzi magát a társaságomban, érdekes. Majd ahogyan fel vettük a tánc lépéseket, rögtön felvettük a zene ritmusát is elkezdtünk táncolni a zenére, amely éppen hallatszott. Támadt egy igen csak érdekes ötletem.
-Mondja csak hol lenne most legszívesebben? Gondoljon egy olyan kellemes helyre majd részletesen írja azt le nekem- nem akartam rögtön elmondani neki azt, hogy téved abba amit mondott. Mert én nem csak a múltat tudom megjeleníteni számára hanem egy olyan képet is amit el tudok képzelni, ezért is mondtam neki írj le részletesen. Nem azért csinálom ezt, mert kérkedek a hatalmammal, vagy éppen annyira le szeretném nyűgözni az előttem álló halandót, hanem mert jól esik. Ez egyszerű ám igaz magyarázat a tetteimre, jól szórakozom akkor meg miért ne.
-Régen találkoztam már egy ilyen kellemes társasággal, mint ön- tudattam vele a dolgot, remélem nem hozom ezzel zavarba őt. Viszont kétlem egy vámpír dicséretére vágyna, vagy éppen bókjaira. Sokat számít a bókok hangsúlya, hogy éppen ki mondja azokat. Közben belibbentünk, a táncparkett közepére, ott már nem igen voltam mindenki a szélen táncolt.
-És a jövőre milyen terve vannak? Mit szeretne elérni mondjuk úgy tíz év múlva? Talán család és gyerekek?- kérdeztem tőle, szeretném egy kicsit jobban megismerni, viszont remélem kérdéseimmel nem fogok olyan dologra tapintani amivel fájdalmat okoznék számára. Ám bár kérdésemnél egy kicsit elgondolkodtam, nem tűnik az a típusnak aki minden áron anya szeretne lenni, na meg vadász ként eléggé veszélyes is a dolog úgy gondolom. Kezem a derekán, tartásom stabil volt, de ellenben könnyed és gyengéd.
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 26th Március 2017, 21:56





to Caius
Szerencse vagy sem?

A bókolással Caius pont ellenkezőt ért el, amit valószínűleg. Persze, jó volt hallgatni, de ahogy a szülei szóba kerültek, mintha Gwenből még az élet is elpárolgott. Üres, mosolygó porcelán baba lett, aki az életfunkciókkal is küzd. A mosoly az arcára fagyott, de szemében lehetett látni, ahogy kifakulnak a fények, és hirtelen bánat suhant át az arcán. Nem engedhette meg magának, küzdött minden ellen, de most nem jöhet a lelki vihar, mely felforgatja minden porcikáját. Már 6 éve, de egyszerűen nem tudta feldolgozni… képtelen volt arra, hogy a vére, akik legjobban szerették, akik számára a legfontosabbak voltak, csak úgy eltűntek hála valamelyik mocskos természetfelettinek.
- Köszönöm – felelte gépiesen, de ahogy Sebastian tanácsolta, úgy is maradt. Megköszönte, és nem fűzött többet hozzá, csak igyekezett mosolyogni.
- Lehet, hogy nem volt könnyű – lélegzett fel, mikor témát váltottak végre, különben még táncolni is elfelejt annyi bizonyos. – Mármint az utazás, de akkor is a világ egy szegletét látta 3000 éven át, ami azért nem kis szó, főképp az emberek között. Maguk között, vámpírok között biztosan semmiség, de azért én nem tudok ennyi időt behatárolni.
Hagyta hadd vezesse, kellemes volt a zenére mozogni, bár körülbelül életében háromszor táncolt ezen kívül. Nem volt az a típus, de most jól esett, mintha csak időt utazna saját maga is, vissza, vagy el egy másik korba…
- Mozgalmas? – vonta fel a szemöldökét vigyorogva. Komolyan ezt mondja az a vámpír, aki mennyi mindent látott. – hát, kinek mi, engem lefoglal, de kell is, különben képtelen vagyok egy helyben maradni – megint zavarba jött enyhén, mikor a belépőjét illették. – Bakancsba sosem fordult elő, nem szoktam az ilyen cipőkhöz, és… - nem folytatta, felesleges volt magyarázni, elesett és kész… Ez van. – Elnézést miatta – érezte, ahogy égnek a fülei, remélte nem annyira vörös, mint amennyire érzi.
- Hol akarok lenni? – vonta fel a szemöldökét, de máris eszébe jutott azonnal egy hely. – Nos… volt egy tisztás, nem messze még a régi lakásunkba anyáékkal, ahova mindig kijártunk – mosolyodott el magában. – Télen ott zsánkóztunk, ott edzettem apával és Beth-szel – kuncogta inkább magának. – Erdő veszi körül a tisztást, ha jól emlékszem, főképp tölgy fám, a tisztás körülbelül 8 szög alakú, középen van egy hatalmas fa, egy alma fa, mi ültettük még, és ápoltuk. Tőle nem messze délre van egy csermely is, de nagyon aprócska, nem is tudom hova folyik… hmm, miért? – néztem rá kérdőn, hogy miért fontos a helyszín.
- Köszönöm, meg kell hagyni, magával is jó beszélgetni, no meg lenyűgöz – vigyorgott továbbra is, ahogy belibbentek középre, nem nagyon érdekelte, hogy most középpontba jutottak.
- Jövőre? Őszintén szólva, nem gondolkodtam sose ilyenen. Mint vadász, örülök, ha előre tudok tervezni egy hétre, nem többre. Persze, jó lenne család, és gyerekek, de fogalmam sincs. Nem gondolkodom ilyesmiben, egyelőre éljem túl a napokat – mosolygott. – Önnen ellentétben rajtam nagyon is fognak a fegyverek, és minden féle betegség, meg anyám-kínja. A halandóság átka, de így jó…


- - megjegyzés: 572 || -
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 27th Március 2017, 18:49



Mss. Sánchez








Megköszönte ám azonban most nem lehetett érezni azt a bizonyos szórakozottságot amit eddig fel lelehető volt a szavaiban. Lehet valami rosszat mondtam volna? Nem tudom, de rá kérdezni nem fogok ha akarja akkor majd biztosan el mondja. Nem hiszem én lennék rá a legalkalmasabb személy akivel lelkizni szeretne, még is melyik vadász öntené ki a lelkét egy vámpírnak. Nem reagáltam semmit sem, csak egy alapos pillantás volt a válaszom.
-Igazából eléggé ritkaságnak számít, hogy ennyit megéljen egy vámpír, nem az öregedés csak sokan rá unnak az életükre… mint ahogyan a vérfarkasoknak nekünk is meg van a magunk „keresztje”- mondtam neki, célozva ezzel arra, hogy a bizonyos keresztünk miatt eléggé sokan véget vetnek az életüknek. Melyik ember szeretne élni három ezer évet úgy hogy minden személy sorra hal meg és azt neki minden egyes alkalommal végig kell néznie, az első sorból. Könnyedén vezettem Gwent, leginkább nem a tánc öröme okozta talán a legjobb érzést, bennem hanem az ő közelsége. Régen volt azt hogy egy halandóval ennyire közeli kapcsolatban legyek, ha bár ez nem is számít igazán annak. Akikből táplálkozom, azokra valahogyan másképp szoktam tekinteni persze kedvelem őket, mármint a szolgáimat akik otthon vannak, de azok még is csak szolgák.
-Persze, nekünk nincsen annyira mozgalmas életünk száz év alatt, mint nektek halandóknak- mi nem sietünk sehová elérünk hiszen az idő nem határozó dolog.- értem, de gondolom azért a városban szoktál tartózkodni – feleltem vissza rá gyorsan majd mielőtt tudott volna bármit is mondani megforgattam, majd gyorsan vissza is rántottam magamhoz persze ezt mind óvatosan tettem, halandó erővel. Majdnem el mosolyogtam magam amikor ezt a csinos ruhát elképzeltem egy bakanccsal nos hát akkor az lett volna a vicces meg kell hagyni, pörgetés közben a szoknyája kissé megemelkedik, de alig mivel a ruha össze szűkített típus.
-Ugyan szóra sem érdekes, de ha most nem botlottál volna belém akkor ki tudja most nem táncolnánk itt ketten- barátságosabb hangnemre váltottam talán azért, mert kezdett az egész túlságosan is hivatalos lenni, remélem így már sokkal inkább fel tud oldódni Gwen. Figyelmesen hallgattam minden szavát ami csak ajkain kigördültem, próbáltam minden egyes szavát az emlékezetembe vésni, hogy majd amikor meg kell teremtsem magamnak azt az illúziót akkor tökéletes munkát végezhessek, nem vágtam a szavába csak figyelmesen végig hallgattam.
-Rendben, most meg hunyd be a szemed öt másodpercre- mondtam neki, különben nem lett volna szükségem arra az öt másodpercre, de szerintem ez így sokkal hatásosabb fog lenni. A hangokat nem befolyásolhatom csak a képet attól még hallani fogja a báli zenét, és vezetését nem fogom abba hagyni, mivel furcsán venné ki a helyzet magát, ott állunk a tánc parkett közepén és hirtelen le állunk csodálkozni. Elképzeltem az egész képet, majd körénk fontam az egészet mint egy kis védő burkot, nem volt nehéz hiszem szorosan közel állt hozzám. Ahogyan szemei fényre nyílnak, látni fogja az elképzelt helyet a tisztást pontosan úgy ahogyan azt ő leírta, biztosan lesz egy két eltérés mert nem tudom pontosan ugyan úgy elképzelni ahogyan ő elképzeli. Viszont sok különbség nem lesz alig pár részlet.
-Ne hagyd abba a táncot, mivel mások még mindig látják, hogy táncolunk.-mondtam neki majd folytattam a táncot az ő elképzelt tisztásáson. Furcsa módon még nekem is tetszik a hely amit elképzelt szerettek a természetben lenni. Annak ellenére sok ideig csak éjszaka láthattam a természet gyönyörűségeit de nap fényben sokkal szebb minden sokkal inkább elgyönyörködtetőbb. Mondatán kapom fel a fejem ami megzavarta gondolataimat a természetről, nem volt nehéz követni a táncot hiszen semmi nem változott meg.. csak éppen a hely lett más körülöttünk.
-Hmm érdekes, nem gondoltam olyan típusnak aki családra vágyik, vadászként ez nem túlságosan nagy luxus?- kérdeztem tőle, mert az ő helyében túlságosan is veszélyesnek gondolnám azt, hogy egy vadászat után talán nem tér vissza a fiához vagy lányához aki még a bölcsőben fekszik. Elég rizikósan hangzik.
-Talán furcsa lehet az hogy miért érdeklődök annyit, de eléggé kíváncsi természet vagyok azt meg kell hagyni- jelentettem ki, mert még is mit gondolhat miért érdekelnek engem ilyen dolgok. Most már teljesen más hangulatban voltam, mint a bál elején bár mondjuk ezen Kai amúgy sem mozdított semmit sem, túlságosan apró ő ahhoz, egy kis csótány semmi több. Újra megpördítettem, nem kell aggódnia a talaj miatt, mert az érzést még mindig csak a parkett sima felülete nyújtja, talán furcsa lehet számára ez az egész. Csak kép semmi más, nem tudok vele érzést kelteni vele mint a szellő simogatását vagy a nap égető hatását.
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 28th Március 2017, 21:19





to Caius
Szerencse vagy sem?

Van az a pillanat, mikor nehéz elhinni, hogy a valóság történik is meg körülötted, vagy valami egészen más, a végén meg lehet, hogy ki is derül, csak egy álom, melyből valamikor fel kell kelni… Nem akart felébredni, szívesen maradt volna ebben a lagymatag állapotban, mikor nincsen semmi más, csak ő maga…
- Mindenkinek megvan, Isten nem volt olyan, hogy tökéletest készítsen – felelte szórakozottan. Természetesen, nem hitt semmilyen felsőbb hatalomban. Sosem imádkozott, talán még gyerekkorában volt esély arra, hogy vallásos legyen, de szülei halála után annyira megváltozott… És akkor mik a természetfeletti lények? Őket biztosan nem egy istenség készítette… Minek hozott volna létre ilyet a gyenge halandók mellé?
- Persze, leginkább a városban. Egyetem miatt főképp, ritkán megyek a rancsra is – vont vállat egyszerűen, mosolyogva. Meghitt pillanat volt az egész. Nem az, amit Sebastian okozott, de jól érezte magát, és igazán ez számított, nem több. Caius pedig igazán jól vezette a táncot, meg kellett hagyni.
- Hát, akkor biztosan nem. Pedig felmerült bennem, hogy nem öltözök ki, de akkor be sem engedtek volna – vigyorodott el, ahogy visszagondolt a sok hezitálásra a szobájában…
- Oké – felelte egyszerűen és lehunyta a szemét. Nem tudta, hogy mi esz, de ha olyan mint az előbb, azt örömmel várta ki. Mikor felnézett, akkor nem a bálterem fehér-arany falait látta, hanem zöld tisztást. Méregzöld, friss fű futott végig, néhol egy-egy fehér virággal megszakítva az egybefolyó színt. A szélét hatalmas fák keretezték, és közepén ott volt az a fa, amiről beszélt. Még, majdnem hasonlított is. Eszébe jutott, hogy mennyiszer is mászott fel rá, főképp, mikor otthon éppen besértődött. Az a fa annyiszor nyújtott a számára menedéket. Ha Caius nem szól, akkor biztosan földbegyökerezett lábakkal állt volna meg. Így is csetlett-botlott, ahogy elragadtatva nézte a kialakult képet. Hibás egy-két helyen, de akkor… mikor volt is ott utoljára? Baromi régen, és most elözönlötték a képek, emlékek. Legszívesebben, azonnal lelépett volna, érezte, ahogy többször megbicsaklott a bokája, és az érzelmek végig száguldanak rajta. Anya… apa… Könnybe lábad a szeme, de mosolyog szerfelett.
- Ez meseszép. Köszönöm szépen…
Nézi ámulattal továbbra is, mikor jön a kérdés, ami kizökkenti. – öhmm… hát… igen. De mondom, nem igazán gondoltam bele sosem. Jó lenne, de erről nem döntöttem igazán. Ez a jövő zenéje, azért nem kéne, hogy kihaljon a családi vér, így is kevés Sánchez van – kacsintott. – Viccet félretéve, valóban, nem lennék jó anya, meg semmi. Nem tudom – vont vállat. Majd kiderül.
- A kíváncsiság hozzánk tartozik, legyen ember vagy vámpír az illető. Mindig van új a nap alatt, nem igaz? – mosolygott, és lassan visszarázódott a tánc lépéseibe, szíve pedig megint a helyére került.



- - megjegyzés: 522 || -
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 30th Március 2017, 18:34



Mss. Sánchez








Ezzel nem tudnék vitába szállni nincsen olyan emberi lény ami tökéletes lenne, sem ember, sem vámpír sem pedig más természet feletti lény. De hibáink nem is képességeinkből apadnak hanem halandói természetünkből, mert ha bár nem vagyok azok de végül is mind úgy gondolkodunk mint egy ember. Bólintottam rá egyet értően, közben tartottam a zene ritmusát, testem mozgását követte a Gwen teste is ahogyan vezettem a tánc parketton. Szóval leginkább a városban szokott lenni, ezt örömmel hallom, talán még össze futhatnánk valamikor, a bál után ahol nincsen ennyi kíváncsi szempár, ennyi hallásra éhes fül. Persze ez alatt semmiféle hátsó szándékom nem volt, nem volt amiért legyen, lehet, hogy vadász de attól még nem tartom egy halálos ellenségnek, én az embert az alapján ítélem meg, ahogyan viselkedik velem. Legyen az vérfarkas.., boszorkány vagy más lény. Mindenik között vannak jók és rosszak.
-Rancsra?- néztem kérdően felőle, nem ismerős számomra a hely mármint az elnevezés ismerősen cseng a fülemben, de most valahogyan nem ugrik be egy kép sem. Közben élveztem a tánc adta „örömet”, sosem voltam egy nagy táncos de most jól esik de azt a társaság adja leginkább, ha bár én vezetem a táncot ahogyan azt illik is de azért a lány mozgása sokkal kecsesebb mint az enyém, sokkal kifinomultabb, és gyönyörrel telibb.
-Akkor örülök annak, hogy ez mellett döntöttél, mert különben most nem táncolnánk, és még ki tudja mi ami az est folyamán történik meg- mondtam neki, lehet ez most alaposan félre lehet érteni egy olyan ember számára, aki rosszat akar feltételezni a másikról, de semmi célzás nem volt benne. Legalább olyan célzás ami szándékos lenne, talán ha nem jött volna Gwen akkor már le is léptem volna erről az eseménytől. Nem igazán éreztem addig magam itt jól amíg el nem kezdtünk beszélgetni, nem ismerek sok embert a városban talán ennek lehet köze, akiket meg ismertem annak nagy részük az öreg vagy éppen már meghalt. A nő bele egyezett abba, amit mondtam neki tetszik ez nekem nem kérdőjelezte meg a dolgot, csak úgy vakon követett engem, hiszen a nyakát is átharaphattam volna, oly könnyedséggel mint egy papír lapot ketté szel az olló. Behunyta a szemeit, szemeim végig simították gyönyörű arcát, nem szoktam az emberek arcát bámulni mindig is kényelmetlennek tartottam amikor valakivel találkozik a tekintetem. Majd amikor kinyitja, már az elképzelt világban találja magát, érezni lehetett tánc mozdulatain is hogy hirtelen megtörtént egy kis torpanás. Ám ezt én gyorsan korrigáltam, senki ne vehesse észre a dolgot. Egy kisebb csönd következett be ahogyan, a helyben bámészkodott, persze igényel tőlem egy kis összpontosítást de nem olyan vészes dolog, a napon járni sokkal több oda figyelést érdemel. Talán ebből is származik az fene nagy nyugodt természetem, mivel nekem mindig annak kell lennem és összpontosítanom amiben sosem hibázhatom különben a halálomhoz vezetne, és fáklya ként gyulladnék ki a tűző napon.
-Remélem elnyerte a tetszését- láttam a szemében össze gyűltek de még sikerült tartóztatnia magát nem gördült le egyetlen könny csepp sem, nem akartam rá kérdezni ezzel talán megtörtem volna őt. Talán majd amikor egy kicsit megnyugszik, hát igen szeretteink elvesztése az a fájdalom amit sosem tudunk ki égetni a szívünkből sosem tűnik el, mint egy kis tüske az ember szívében. Vámpírként is tudom ezeket a dolgokat, háromezer év alatt több szerettem is meghalt voltak köztük emberek meg vámpírok is. Később már érkezett is rá a válasza, hát azt hiszem össze jött, bár nem tudom mekkora volt a hasonlóság az között amit én elképzeltem és az között ami az ő fejében élt. De ami tőlem telt azt megtettem! Majd újra megszólalt, a jövőjével kapcsolatban, hát igen, bár a két mondtad között nem igazán tudtam hová tenni azt a bizonyos kacsintást.
-Hát ilyen szép géneket valóban kár volna veszni hagyni- mondtam neki bókolva a szépségének, ami valóban említésre méltó, van benne valami különleges amit a természetében is fel tudtam fedezni, igen csak érdekes halandó lányra bukkantam ezen a bálon azt meg kell hagyni.
-Ebben teljesed igazad van három ezer éve járok már a világon de még mindig tudok találni olyan érdekességet ami megfogja a figyelmem, szóval én vagyok rá az élő példa azt hiszem.- mondtam neki, idő közben pedig lassan már befejezték a zenészek ezt a darabot. Azt hiszem egy kis pihenőt fognak ki venni, ahogyan egyre inkább elhalkul a zene, megtöröm a körülöttünk levő kis álcát, nem szeretném valaki nekünk jöjjön különben neki is jutna a kis ajándékomból amit Gwennek szántam. Egyik pillanatról a másikra, el tűnt minden, újra a bálteremben voltunk végig néztem rajta majd egy vékony mosolyt küldtem felé.
-Köszöntem a táncot a táncot szép hölgyem- remélem nem fogja félre érteni a bájolgásom irányába, nem szeretnék kínos helyzetbe hozni egyikünket sem. Az igen csak furcsán venné ki magát, még azt hinné a végén egy három ezer éves szoknya vadásszal van dolga, lehet némiképpen igaz is de most ez nem számít.
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 30th Március 2017, 20:53





to Caius
Szerencse vagy sem?

Minden mulandó, hiszen az idő telik, meg nem áll, mire az ember feleszmél, addigra már minden elmlt. Az élet is ilyen, és minden ami benne található, legyen tárgy vagy élőlény, mindennek van vége, még ha úgy is tűnik abban a pillanatban, hogy létezik olyan, hogy örök…
- Nos, valóban, igaza van, ha nem így lett volna, nem itt lennénk most – értett vele egyet egyszerű jókedvvel. A kép, kivetülés valóban levette a lábáról. Megannyi hibája ellenére, Mire értékelte magát a gesztust, még ha nem is értette, hogy miért kapta ezt a lenyűgözést. Ujja köré akarja csavarni a vámpír? Mert akkor ezzel próbálkozhat, így nem fog menni, ennél rétegzettebb személyiség volt Mira, minthogy egy töredékkel megtörjön… Lehet bármennyire szép is az illuzió, csak egy illuzió, csak az emlékek azok, amik felelevülnek tőle… Sóhajtott egyet, ahogy nézte a tájat, és igazodott vissza a lépésekbe, újra biztosan táncolva caius karjai között, és tekintete a férfira vetült a tájról. próbálta megfejteni a vonásokat, és tetteket egymás után, azonban annyira nem ismerte, hogy nem tudta egymás után rakni a logikát. De megjegyezte, hátha egyszer még rájön valamire, akármire, ki tudja…
- Nagyon szép, sajátos. Más, de szép… - bólintott egyet, miközben összeszedte magát, újra felvértezte lelkét pajzzsal, mielőtt még túl sok minden lesz látható belőle… - Miért... miért mutatta ezt? Vagy Pompeiit?
- Köszönöm – mosolyodott el a bókra. Nem pont erre gondolt, mikor a családról beszélt, de ezzel felóldódott minden, ami eddig nyomta volna vagy nyomta a hangulatot.
- Mindig van új a nap alatt – vont vállat, miközben lassultak az ütemre, a zene a végét járta, és visszatáncoltak a parkett szélére a közepéről. – És mindig is lesz – bólintott belegondolva.
- Én köszönöm, jó volt. Nagyon, nagyon rég táncoltam, és akkor sem ennyit – gesztusból még pukedlizett is, már amennyit a tudománya tudott. Legszívesebben ellenállt volna a bókoknak, de mégis csak feljebb körökben járt, és emlékezett Sebastian intő szavaira, hogy az ilyet meg kell köszönni, nem pedig kihátrálni belőle, a vápírt meg nem akart megsérteni, vagy nem tudta hogy reagált volna. – És maga remekül táncol – ejtett meg egy bájos mosolyt, a meglepő az volt, hogy őszinte vonás volt, nem játszotta meg magát, nem akarta, és nem is tudta. Inkább kihasználta, hogy mindenki belelát valamennyit, és ezáltal valószínűleg becsmérlik, hiszen csak egy „egyszerű halandó”, nem de bár? Látni akarja az arcukat, mikor egyszer rájönnek, hogy halandó és halandó között is nagy kkülönbség van, de azt nem egy bálon akarja bizonyítani, és nem most. Idő… idő még van…


- - megjegyzés: 502 || -
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 1st Április 2017, 11:12



Mss. Sánchez








Én ebben hiszek, mármint abban hogy életünket tetteink határozzák meg és nem pedig valami felsőbb rendű hatalom, ahogyan cselekszünk annak a következménye vár ránk és ez nem abban áll, hogy jót vagy éppen rosszat cselekszünk. Bólintottam a válaszára, viszont én azt örömmel fogadtam, hogy itt van és most el szórakoztat engem eme estén. Kérdésén elmosolyodtam magam, nem tudom most mit mondjak erre neki. Hogyan magyarázzam el úgy a dolgokat, hogy megértse vannak olyan dolgok amiket nehéz szavakba önteni és az én képességem használata is ehhez hasonló, meg a szándékaim is.
-Nos konkrét szándékom nem volt, eleve úgy érkeztem ide a bálra egy bizonyos ügy után nyomozzak, majd később elkezdtünk táncolni és azért mutattam meg hogy jól érezzük magunkat, na meg szeretem használni a képességeimet- mondtam neki ekkor egy vigyor volt az arcomon, talán először az este folyamán egy teljes és széles vigyor. Arcomon most nem látszott a ridegség ami azt uralta, csak néha tört meg egy halvány mosoly erejéig.
Megköszönte, tetszik nekem ez ad udvariassága, manapság nehéz olyan nővel össze futni akivel kellemesen el tudnék társalogni, hasonló eset már nagyon régen volt. Bólintott a mondta után, tetszik nekem az hogy egyet tudunk érteni, pedig elég különös természetem van és kevés ember tudja megérteni milyen is vagyok. Bár Gwen még oly keveset tud rólam, de látok rá reményt arra hogy talán egy bizonyos fokig képes lenne megérteni engem, megérteni a természetem lényegét.
-Én is nagyon régen táncoltam már ilyen jót, köszönöm a szép estét!- jelentettem ki, hiszen ő volt az aki be aranyozta számomra a mai estémet. Azt mondhatom a mai este igen csak eredményes volt minden tekintetben. Kaptam egy újabb nyomot amin elindulhatnék, és még kellemesen is sikerült el töltenem az időt. Most már a zenészek is be fejezték a dalokat, mármint kezdődik az ebéd, a program rend szerint. Látom ahogyan lassan mindenki át szivárog az ebédlőbe. Felkapom a fejem amikor Mira hangját hallom meg a fülemben csengeni.
-Köszönöm, azt hittem már be porosodott a tánc tudásom- mondtam neki, komolyan de most nem volt a hangomban ridegség. Nem akarok durva lenni vele, viszont nagyon nehéz nem annak lennem, nem igazán vagyok egy kedves teremtés. Nálam nem jellemzőek a pálfordulások.
-Úgy látom távoznak az ebédlőbe, nem gondolja nekünk is követnünk kellene őket?- mondtam neki, majd nyújtottam a karom felé. Remélem velem fog tartani a következő eseményre, mármint az ebédre. Előtte támadt egy igen csak érdekes ötletem amivel üdvözölhetném a jelen lévő embereket, és meg is lenne a kedvező alany erre, persze ez alatt nem Gwenre gondolok, ő annál érdekesebb mint hogy egy bábu szerepét játssza.
-Csak még egy kis dolgot el kell intéznem, két perc lesz az egész megvárnál?- kérdeztem tőle, majd odébb léptem egy halandó nő mellé aki egyedül érkezett a bálra, mármint ahogyan észre vettem, mert még senki nem táncolt vele. Nem fontos most ki az.. vagy éppen milyen tisztségben van itt jelen, engem ezek a dolgok nem érdekelnek. Mindig is véghez vittem a céljaimat. Oda léptem elé, rám nézett a halandó nő, használtam képességem az agykontrollt, majd valami szavakat suttogtam a fülébe amit senki nem hallott rajtam és rajta kívül, majd egyenesen elindult az ebédlőbe. Én dolgom végeztével vissza is tértem Gwen mellé, majd a karom nyújtottam, hogy távozhassunk a bálterembe. Ha elfogadja az ajánlatomat, akkor sem fogok erőszakos lenni ha éppenséggel nem jön össze a dolog, mármint nem szeretne velem közösen belépni az ebédlőbe.

Ha Gwen elfogadja Caius ajánlatát akkor közösen távoznak az étkezőbe ahol majd tovább folytathatják a beszélgetésüket.

Köszöntem a játékot /ZÁRVA/
Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
24
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve: 2nd Április 2017, 20:39





to Caius
Szerencse vagy sem?

Ingázott a gondolatok között, ahogy Caiusra nézett. Egyaránt tűnt veszélyesnek, és barátságosnak, mai a furcsa kontrasztot vetett, mondjuk ezt kimondottan szimpatikusnak találta, meg úgy az egész vámpírt is, pedig a természetfölöttieket nem kedvelte úgy amblokk, és lehet, hogy a férfi is csak álcázza az egész szórakozást, de megkedvelte, érdekes személyiségbe futott bele. Úgy tűnik, néha az általánosítás nem mindenkire illik rá, bár arra kíváncsi lenne, mi lett volna, ha egy erdőben találkoznak először, mikor ő fegyvert fog rá, valószínűleg azonnali halál… Szórakoztató egy gondolat ezek után.
- Nos, lenyűgözött vele – biccentett oldalra döntött fejjel.  – Még ha konkrét szándéka nem is volt vele – mosolyodott el. Igazán meglepett ahogy elmosolyodott a férfi, nagyon is jól állt neki a vigyor, megtörte a mogorva, távolságtartó álcát, mintha egy valódi érzelem ült volna ki rá… meglepő.
Kedvesen pirulkodtam, jézusom, mi a bajom, hogy ennyire lányosan reagálok? Na jó, nagyon nem voltam hozzászokva, hogy ilyen emberekkel találkozzam, pláne, hogy azok még köszönömöt is mondanak…
A zene is leállt, így a fejemet a távozó tömegre szegeztem, vagyis ez egyet jelentett a vacsorával. Még meg sem néztem, hogy hol is ülök… Vajon ki mellé raktak be? És inkább reméltem, hogy véletlenül sem Kai…
- Nem, nagyon jól tud vezetni – dicsérte őszintén. – Pedig nem vagyok egy nagy táncpartner, életemben háromszor táncoltam ezzel együtt, de… nem botlottam – vigyorodott is el büszkén, hiszen a belépője jutott eszébe, amire most már csak szórakozottan tekint vissza, ami volt, elmúlt. Az emlékek pedig mindig megszépülnek.
- De, valóban mennünk kéne – azt hitte, hogy a tánc után el is vállnak útjaik, de… úgy tűnt, hogy nem, ami nem baj! Lesz társasága, méghozzá érdekes. Úgy tűnik ez az este még sem lesz olyan pocsék, mint amire készült, és máris nem érezte azt a hatalmas társadalmi különbséget, mint mikor belépett a bejáraton… fuh…
A nőre nézett, akinek súgott valamit Caius, amíg ellépett tőle. Összevont szemöldökkel figyelte, jobb lesz azon a nőn tartania a szemét, hogy mégis mi történik majd vele a jövőben, úgy érezte, hogy nagyon is valaminek az áldozata lesz… de lehet, csak rosszul gondolta, de továbbra is figyelte, míg el nem tűnt az aranyszőke hajkorona az ebédlő bejáratában. ~Hmm… ~
- Mehetünk – mosolyodott el újra, ahogy a férfiba karolt. Nem, kicsit sem érezte furának, ahhoz képest, hogy pont egy ő, aki nem szívlel semmilyen lényt, most éppen egy vámpírral tánccolt, és annak társaságában megy be az étkezőben, úgy tűnik, a világ, és ő maga is folyamatosan változik…



-  megjegyzés: 503 || én köszönöm, és persze, együtt Razz :3 -
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem) ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Caius+Mss.Sánchez +Kai 19:25-19:50 (Bálterem)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Bálterem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: városon kívül :: Szomszédságok :: Phantomhive birtok :: A bál-
Ugrás: