Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
2nd Április 2018, 16:54
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
21st Március 2018, 22:35
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 12th Március 2017, 12:08



Mira & Sebastian
Egy szép este kezdete


Hát, végül is… amennyire elborzadva jött be, annyira sikerült Hecatéval megtalálnia a közös hangot, na jó, nem pontosan, de majdnem. Kissé a feszültség alább hagyott benne, noha ahogy jöttek a vendégek, a gondolat, hogy mennyire is alul van öltözve, egyre inkább elhatalmasodott rajta. Szebbnél szebb, drágábbnál drágább ruhák, melyek elvarázsolnak bármilyen nőt vagy férfit. Mondjuk, azt azért be kell vallania, hogy ennél nehezebben tudott volna cifrább ruhát felvenni, egyrészt mert nincs is, másrészt pedig nem az ő stílusa, így is furcsa volt, hogy nem nadrágban volt.  Bármennyire is nőis volt, idegen volt számára az érzés, hogy az legyen. Egy bakancs nagyobb határozottságot adott neki, mint az egész hóbelebanc rajta. Noha, igyekezett úgy mutatkozni, mintha ez nem így lenne.
Az előtéri ismeretek után, és miután az álla is leesett a kastély előterétől, ahol lépcsők futottak fel, átsétált a bálteremben. A kastély kívülről is gyönyörű volt, de belülről… előre irigyelte a Gróf leendő feleségét, annyi szent, mert ez egyszerűen egy álommal ért fel. Teljesen idegen volt a mostani modern épületekhez, és amiket megszokott, valóban úgy érezte, hogy egy mesébe került bele.
A bálterem még szebb volt – fehér falakon aranydíszek, a plafonról hatalmas csillárok lógtak alá, az oszlopoknál, vagy az ablakbeugróknál vörös bársonnyal kárpitozott székek, hogy a vendégek leüljenek… körbefordult, akár egy idióta, de akkor is élvezte, legalább a látványért megérte, annyi szent! Majd azonnal is az egyik sarokba slisszolt, nem akarta senki útját elállni, pláne aztán még idegesen beszélgetni – nem ilyen társasághoz volt szokva, de! legalább már ismert egy-két arcot, aminek kimondottan örült.
Látóterébe újabb ismerős kúszott, akit már látott az előtérben is, Sebastian… elgondolkodva figyelte, ahogy a magas, minden eleganciával együttjáró alak megáll, és bólintva körbenéz, hogy minden a lehető legjobban alakul-e… Ezt a pillanatot használta ki, és áttipegett a termen, egyenesen mellé, az egyik oldalán megállt.
- Eddig nagyon sikeres az este… Mr. Michaelis – bökte ki egy bólintással, melyet köszöntésnek szánt. – Vagy legalábbis nekem tetszik – fűzte hozzá, ámbár fogalma sem volt, miért fecsegett ennyit, így aztán feszülten babrált újra a szoknyájával. Az este valóban eddig szép volt, csak ő érezte nyomásnak a sok eleganciát, ami eltakarta a valóságot. Bájcsevegések, hamis mosolyok, cicomázott ruhák, úgy tűnt, mintha megvakulna, nem látna át a szitán…
Szeme sarkából a férfira nézett, aki mint minden találkozásuknál, tökéletesen nézett ki, mintha csak ráöntötték volna a frakkhoz hasonlító öltönyt, a fehér inget. Titkon felmérte az arcát is, de abból szokás szerint nem sok mindent tudott leolvasni – Sebastian egy örök talány volt a számára. Túl sok titok, melyet soha sem fog megtudni, bármennyire is próbálja őket kihúzni, talán, lehet, hogy jobb is.



notes: 562 || szólj, ha javítsak zene: war of hearts
• •
Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 12th Március 2017, 13:28



To Miss Sánchez


a second meet



Zsebemből egy laza mozdulattal vettem elő a viktoriánus órát, mely azóta is kopatlanul, erőteljében ketyegett. Ezüst színe mellé különböző díszítést kapott és hátuljára belevésték a megfelelő szöveget. Ez, akárcsak viseletem, a Phantomhive birtok komornyikjához tartozott. Egyelőre, minden a gondosan megtervezett programterv szerint haladt. A vendégeket átvezényeltük a bálterembe, ahol zene kísérete mellett pezsgőt szolgáltak fel számukra, hogy a kellemes bájcsevegések közepette a vállalkozó kedvűek keringőre invitálhassák az ifjú hölgyeket. Eltettem az órát és egyenes háttal, kihúzva magam pásztáztam a teremben lévőket. Tekintetem megkereste azokat, akik fontosabbak voltak. Nem csupán a társadalomban vagy a természetfeletti világban betöltött szerepük miatt, hanem a jelenlétük okozta veszély miatt is. Ugyan, senkinél sincs fegyver, vannak akik önmagukban veszélyesek. Ilyen például az a közel ezer éves varázsló is, kinek viselkedése a legkiszámíthatatlanabb. Megjátssza magát, adja a jobbik énjét, holott bármelyik másodpercben képes lenne mindenkit lemészárolni. Rajta kell tartanom a szemem. A másik potenciális veszélyforrás a Fény nemzetség őse, Caius. Alig idősebb nálam, így nem a kora vagy az ereje aggasztó. Elbánok vele, ha szükséges. De, a jelleme szintén baj okozhat. Örülnék neki, ha nem történne semmi sem. Épp elég a szolgálókra is figyelnem. Különösen a kétbalkezes szobalányra gondolok most, noha a többiek sem utolsók. Túlontúl sok minden. De, ha nem lennék képes minderre, hogy is szolgálhatnám a Fiatal urat? Nem kételkedhetek, mert az gyilkos hatással lenne önmagamra. Képes vagyok rá!
Szigorú tekintettel és arccal pásztáztam a jelenlévőket, míg mellém nem lépett az a fiatal vadász, akivel pontosan három évvel ezelőtt találkoztam először. Azóta, egészen a ma estéig, nem is láttam. Meg kell jegyeznem, meglehetősen csinos volt ő is, akárcsak a többi hölgy vendég. Ám, róla tudtam, hogy nem engedhette meg magának a legdivatosabb, avagy a legdrágább, túlcifrázott darabokat. Épp ellenkezőleg, ami azt illeti, pont az egyszerűsége tetszett benne. Egyszerű, de nagyszerű.
- Átadom elismerését a Fiatal úrnak. – feleltem hűvösen, rezzenéstelenül. Az effajta dicséreteket mindig a házigazdának kell átadni, még akkor is, ha a szolgálók nélkül sosem valósulhatott volna meg mindaz, amit most látnak.
- Kérem, szólítson Sebastian-nek, mint mindenki más. Nem vagyok több egy egyszerű komornyiknál. – fordultam a fiatal halandó felé és küldtem felé egy barátságos mosolyt a melegséggel teli arcom mögül – Kérem, ne érezze magát rosszul. Ha megengedi, szerény véleményem szerint, a Kisasszony legalább annyira elragadó, mint mindenki más a teremben, ha nem bájosabb. – engedtem meg magamnak egy kisebb bókot, látva, hogy mennyire keresi a biztonságot. Éreztem rajta, nem érzi jól magát különösebben, melynek számtalan okát láttam. Noha, nem lenne a legillendőbb hosszú beszélgetést kezdeményeznem vele, kötelességem az ő jólétéről és szórakozásáról is gondoskodni, így ez felülírja a többi szabályt. Erre hivatkozva folytattam.
- Van bármi, amit tehetek Önért? – nem csupán a szükségletekre céloztam, hanem a belső érzésére is. Nem szeretném, ha kellemetlenül érezné magát. Jobban tenné, ha elengedné a feszengést és átadná testét és lényét az estének. Szórakoznia kellene, mint mindenki másnak… néhány álarcot viselő kivételtől eltekintve.




|| music || 473 || note ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 12th Március 2017, 14:53





Mira & Sebastian
Egy szép este kezdete

Meglepte a férfi hűvössége, bár miért is lennének jóba. Három éve egyszer találkoztak, azóta sosem látta többet, persze, okozott nagy fejtörést a számára az emlék – sosem tudta összerakni a történéseket, úgy érezte, mintha egy fontos tényt kihagyna, nem állt össze semmi sem… öröm, vagy sem? Ennyi…ennyi.
Elszontyolodott, ahogy elgondolkodott, hogy miért is jött… saját önmaga fojtja az egész estét keserűségbe csak, mintha mindenben a negatívumokra fókuszálna rá. A vendégekre pillantott, akik olyan jóízűen beszélgettek, nevettek, még ha hamis volt a látszat, de akkor is. El tudták játszani, hogy boldogok, vagy legalábbis minden rendben van velük… ő miért nem? Miért nincs meg benne ez a képesség? Sokkal könnyebbé tenné a helyzetét.
Azonban elhatározta, hogy semmiképp sem fog megtörni az est folyamán. Miért ne mosolyogjon? Mi az ami gátolja benne? Erre máris egy halvány mosolyt erőltetet magára.
- Akkor Sebastian, de kérem, engem pedig Mirának vagy Gwennek, amelyik jobban tetszik – egyezett bele lágyuló vonásokkal, ahogy felnézett rá – még most is borzalmasan magasnak tűnt a férfi, pedig ő sem volt 150 centi. Valahogy a magasság is eszébe jutatta a különbségeket. A férfi lehet komornyik, lehet akármi, de attól még elérhetetlen.
Kényszeredetten elnevette magát. – Kötve hiszem, csak nézzen körbe. Ugyan jól esik, de tisztában vagyok, hogy nem így van, de képtelen lennék ennél jobban kiöltözni, az nem az én stílusom lenne, azonban köszönöm – sütötte le a szemét zavartan egy rövid pillanatban. Hogy megérezte a férfi, nem kéne hagynia, hogy ennyire kiüljön rá a probléma. Pedig súllyal nyomta, de igyekezett nem figyelni az egészre, ahogy elveszett a nagy tömegben, akár egy szürke kisegér. Ez volt a legrosszabb, átlagosnak lenni… gyűlölte az érzést.
- Valakinek kell egyszerűnek is lenni, nem igaz? Túl sok dísz lenne akkor már a kastélyban – mondta határozottan, majd enyhén oldalra döntötte a fejét.
- Nem hiszem, gondolom nagyon sok dolga van, irányítani az egészet, én megleszek… - vont vállat, mert azt sem tudta, hogy mit kérjen a férfitól. Sok mindent lehetett volna, de egyiknek sem adott hangot, talán jobb is, túl önző lenne akkor másokhoz, ha kisajátítaná hosszú időre. El tudta képzelni, hogy mennyi intéznivaló is lehet most… képtelen lenne a helyében lenni. – Ne zavartassa magát, Sebastian – mondta ki hangsúllyal. – Lehet komornyik, de attól még ember. Nem több vagy kevesebb nálam, nálunk, náluk – jegyezte meg naivan, hiszen ebbe a kapcsolati hálóba sosem látott bele, a világnak sok részét nem értette.


- - megjegyzés: 544 || -

Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 12th Március 2017, 15:49



To Miss Sánchez


a second meet



Tökéletesen megértettem a szavait. A kisgazdám is gyűlöli ezt a rendezvényt. Mindig is utálta a bálokat, esteket, melyeknek tulajdonképpen semmi hasznát nem látta. Most is csak kötelességből szerveztette meg velem, hogy a zárás után legyen oka összehívni a vadászok és vérállatok vezetőit egy tárgyalásra. Semmi egyebet nem óhajtott. Ugyan, igyekezett komoly vagy éppen olyan arcot vágni, amit megkövetelt tőle a vendégsereglet, valójában halálra unta magát és ezen nem tudok változtatni.
A megszólításokra vonatkozó szavakra biccentettem. Nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek becézni. Számomra, az túlontúl bensőséges viszonyt jelentene, de annyit megtehetek érte, hogy a keresztnevei egyikén fogom hívni, ezentúl. Eztán elengedtem egy apró bókot. A válaszon elmosolyodtam. Mindig olyan naivak és önmagukat csúfítóak a halandók. Sosem voltam képes megérteni, hogy miért nem tudják elfogadni önnön szépségüket és valójukat. Meglehet, a vámpírok kisugárzása már megalapozza a többiek szemében való tetszelgést. Különösen, ha az ellenkező nemről van szó. De, már láttam olyat is az évszázadok során, hogy két férfi vérszívó lett a másik szeretője, majd életük hátralévő részét száműzetésben élték le. Engem, személy szerint, nem tudott érdekelni, hogy mit éreztek a másik iránt. Ellenben másokkal, akik tűzzel, vassal üldözni kezdték őket. Saját mesterük tagadta ki őket és ítélte halálra. Úgy gondolom, ezek olyan dolgok, amikbe nincs beleszólásunk. Legyen szó rajongásról vagy valódi vonzalomról, nem tehetünk ellene. Így, nem is foglalkozatott mások szexuális hovatartozása, miként a vallás sem. Olyan… kicsinyes dolognak tartom. Önmagunk feles hitegetésének. De, mindenkinek szüksége van valamire, amiben hihet, különben elvesznénk és teljesen elkeserednénk. Szánalmas.
- Azt javaslom, kerülje az ehhez hasonló megnyilvánulásokat. Senki sem szereti őket, a legjobb barátokat kivéve. Ha valaki bókol Önnek, nem számít egyetért-e a szavakkal, csak köszönje meg illendően. Amennyiben másik, Önnel egyenrangú vagy felsőbbrendű személlyel társalog, viszonozza is a kedves szavakat. Dicsérjen meg valamit, még akkor is, ha semmi vonzót nem talál a másikon. – adtam egy kis tanácsot a felső tízezer szabályaiból, amit jobb, ha észben tart – Ha valaki táncra hívná és nem akar az illetővel egy levegőt szívni, finoman utasítsa vissza. Mondjon egy apró kifogást is, ha kell. De, a legjobb az lenne, ha igennel felelne. Vágjon jó arcot a dologhoz és viselkedjen hölgyhöz méltón. Van, amit faragatlanság visszautasítani, így különösen ügyeljen arra, kivel beszélget. Ha teheti, pár apró információt gyűjtsön a többi vendégről. Különösen a legfontosabbakról. – folytattam a magyarázatot kedvességgel a hangomban, hiszen eszem ágában sem volt kioktatni. Mindössze atyai, nem is, tanítói jó tanácsnak szántam minden szavam. Tekintetem ekkor rá emeltem, hiszen egészen idáig a tömeget fürkésztem. Az egyszerűségről alkotott gondolata tetszett.
- Pont az egyszerűsége az, ami figyelemfelkeltő és oly elragadó. – tettem hozzá szavaihoz. A rólam alkotott képére ismételten mosolyra húzódtak ajakaim. Valaki, aki látja, mennyire nem könnyű helytállni. Mégis, szeretem a kihívásokat és a Fiatal úr velem szembeni kegyetlenségét. Tudom, nélkülem semmire se vinné. Utóbbi egy kissé bosszantó is. Hiszen, épp arra próbálom tanítani, hogy legyen erős vezetője a családnak, ha már én nem lennék. Remélem, még hosszú évszázadokig nem kell ennek bekövetkeznie.
- Ha szolgálhatok még egy tanáccsal… Ne utasítsa vissza mások segítségét. Különösen akkor nem, ha valóban szüksége van rá. – nem tudott átverni. Tudtam, hogy van valami, amit tehetek érte. Akartam is tenni érte! Szándékosan tűztem eme utolsó intő gondolatot szavaimhoz, melyet megspékeltem a kérdésem megismételésével – Tehát, mit tehetek Önért, Gwendolin?




|| music || 535 || note ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 12th Március 2017, 18:54





Mira & Sebastian
Egy szép este kezdete

Mint akit jól pofoncsaptak. Égető, kínos pofonnal. Lehet, hogy a komornyik jót akart, de nem éppen sikerült elérnie, persze, ebben benne volt Mira makacssága is. Nem akart szabályokat, amik lekorlátozzák, nem akart megfelelni az egész kócerájnak, na jó, utóbbi nem volt igaz... nem teljesen, mindig is volt benne maximalizmus, ami most sem maradhatott el, de úgy érezte, hogy ehhez bármennyire is próbálkozik, képtelen lesz felérni, egyáltalán akar? Ehhez a sok arctalan ficsurhoz és nőszemélybez, akik maszkok ezreit váltogatják arcokon, csak hogy a megfelelő képnek megfeleljenek. És most komolyan valaki tanácsokat osztogat neki?
Éles érzelem futott végig rajta, és már nyitotta volna a száját, de egy határozott mozdulattal csukta is. Valószínűleg Sebastian csak jót akart, vagy legalábbis szerette volna ezt feltételezni a lágy vonásokból, mikor ránézett. Aznap először találkozott tekintettük, és újra csak úgy tűnt, hogy a szempár mély titkokkal teli, amikről sosem fog tudomást szerezni. Nem ő az, aki ezeket megtudhatja.
- Tehát válljak olyanná, mint itt mindenki? Kedves, hamis, illedelmes illetővé, csak mert azt diktálja az illem? - vonta fel a szemöldökét, és majdnem el is nevezte magát. - Igazán eredeti, meg kell hagyni - húzta ajkát széles mosolyra. - Tánc? Ugyan, alig tudok, inkább megkímélem a vendégeket a csetlés-botlásaimtól. De észben tartom: bókolni feleslegesen, nem beszélni igazságról és információt gyűjteni - bólintott készségesen,melyben enyhe szarkazmust is észre lehetett venni, ha valaki jobban odafigyel a beszédére. Információ... Nem sok ember érdekelte az épületben igazán, persze, ba megismerheti őket, annak semmiképp nem mond ellent, de hogy ezt tűzze ki célul? Nem, Mira csak ismerkedett ezekben a körökben, még nem fogta kézbe, milyen is fifikásnak lenni - nem volt alkalma gyakorolni és kitanulni eléggé.
- Segítség? - illetődött meg, inkább attól, hogy a komornyik ilyen hamar átlátott a szitán. Megszokta, hogy vadász társait ezzel könnyen lerázza, de egy ismeretlen, pontosítvaalig ismertet nem tudott. - Nem - rázta meg a fejét, és ajkára ördögi mosoly ült, ahogy megmakacsolta magát.Nem... nem fog esélyt adni arra, hogy Sebastian kiismerje, nem fogja engedni, hogy tényleg segítsen azokban, amire az előbb gondolt. Nem, annál jobbat talált ki, és magabiztossággal töltötte el, hogy lehet akár nem is lesz rossz az este, ha ő irányíthatja. De ahogy újra felnézett rá, mintha minden eltört volna, amit eddig kialakított egy perc alatt, szilánkokra esett szét, és már majdnem mondott volna valamit, de gyorsan észbe kapott. 5 perc alatt olyan érzelmi hullámvasútat élt meg, hogy beleszédült - oly könnyen irányító lenne?
-Akkor... - nyelt egyet. - Segítsen... - rosszul hangzott már maga a szó is a szájából, és megrázta a fejét. - Mármint - vett egy mély levegőt, és megmarkolta a szoknyája oldalát. - Tökéletesen megvagyok, nem szükséges aggódni pa, de folytathatja is akár a gyorstalpalót az illemből, hogy lehessen mit megszegni.


- - megjegyzés: 544 || -
Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 12th Március 2017, 19:35



To Miss Sánchez


a second meet



Bár a tömeg felé fordultam, fejem enyhén a nő felé fordítottam. Tekintetem rá emeltem, kedves, lágy vonások kíséretében. Sötét íriszeimmel őt figyeltem és a szavaimra adott reakcióját. Kikelve magából fogadta jó szándékú tanácsaimat. Láttam rajta, hogy még mondana egyet s mást, de igyekezett visszafogni éles nyelvét. Ezt jó néven vettem. Ha csak erre veszi a fáradtságot, már sok fejfájástól megkíméli a vendégeket. Ellenben, velem szemben nem feltétlenül kell lefognia magát. Úgy vélem, meg tudok birkózni vele. Különösen kedvemre van a társasága. Noha, ezzel el is tereli figyelmem, amit nem engedhetek meg magamnak. Ezért elfordultam tőle. Vissza a többiek felé. Láttam, ahogy a Fiatal úr azzal az esetlen újságíróval társalog, aki – társadalmi pozíciójával ellentétben – szintén személyre szóló meghívóval invitált erre az eseményre. Azt hiszem, lesz még folytatása a vele alkotott kapcsolatunknak. Megkerestem gyermekemet. Nyugodtan tisztáztam, hogy minden rendben van vele. A többi szolgáló is remekül boldogul… eddig. Ezt nem szabad elkiabálnom. Malachai… Ott is van! Addig lehetek nyugodt, amíg senkivel sem beszélget. Caius-on kívül. Elvégre, megkértem, hogy terelje magára a gyanút a kikötőben történtek miatt.
Az elmélkedésem és a többiek leellenőrzése közben végig odafigyeltem a mellettem szarkasztikussá váló vadászra is. Egyik kezemmel megfogtam a másik könyökömet, majd utóbbi kezem mutatóujját ajkaimhoz emeltem. Halkan kuncogni kezdtem. Nem volt több pár másodpercnél, ám ha nem is hallotta, vállam mozgásából rájöhetett. Kiegyenesedve fordítottam felé tekintetem és megeresztetem egy széles, bíztató mosolyt felé.
- Ne legyen ilyen szarkasztikus. Komolyan mondtam mindent. – arcomra hagytam kiülni az épp elmúló kuncogást – Csak a biztonsága érdekében. – ekkor komollyá változtam. Ha véletlenül összefutna a mágia használóval, akkor az unalmasnak vélt viselkedésével lehet elriasztja maga mellől, aminek kiváltképp tudnék örülni. Mert, ha engem megfogott személyisége és elragadó, nem hétköznapi vörös tincsei, akkor annak az elmebetegnek is szemet fog szúrni előbb utóbb. Akkor pedig, veszélyben lesz az élete. Vadász vagy sem, Kai elég idős és erős ahhoz, hogy egy ősi vámpírnak is kihívást okozzon. Ráadásul, megbízhatatlan. Rajta kell tartanom a szememet. Nem veszíthetem el, mint szövetségest és valamivel muszáj fenntartsam az érdeklődését.
Hirtelen ül ki a meglepetés az arcomra, majd ismételten elmosolyodom Gwendolin szavain. Már majdnem beadta a derekát, de az utolsó pillanatban meghátrált. Kiváltképp mulatságosnak vélem társaságát, személyét, ami okot ad arra, ne bánjam jelenlétét. Mély levegőt véve fordulok vissza a tömeghez, úgy kezdek el beszélni.
- Látja a whisky-s poharat szorongató, unatkozó, fiatal férfit? Kerülje el, ha teheti. Veszélyes, még az éjszaka közepén az erdőben íjjal rohangáló lányok számára is. – néztem le rá újra, majd behunyt szemmel mosolyogtam rá. Szavaimmal utaltam első találkozásunkra, miközben lealacsonyítottam egy gyermek, egy lány szintjére. Tréfának szántam, ám lehet, meg fogom sérteni ezzel. Ki tudja, talán fel is pofoz érte. Vagy, egyszerűen érti a viccet és elengedi magát végre. Az emberek olyan… kiszámíthatatlanok.
- Komolyra fordítva a szót, rajtam nem tud kifogni. Bármennyire is mélyen bújik egy álarc mögé, túlontúl sokat láttam már ahhoz, hogy tudjam, akad valami, amit megtehetek Önért. El fogja árulni, egyszer? – körmönfontan jártam körbe az eddig is nehéz kérdést. Most, talán közelebb enged a válaszhoz. Elvégre, nem azt kértem árulja el mi az, hanem rákérdeztem, lesz-e olyan pillanat az életünkben, amikor meg tudom mit titkol olyan nagy lelkesedéssel és egyben ostobasággal. Már-már kezdek azon gondolkodni, hogy női dologról lehet szó és szólnom kellene a szobalánynak, hátha tőle hajlandó lesz segítséget kérni. A nők mindig is készek voltak a másik oldalára állni, akkor is, ha nem ismerték egymást, különösen az olyan helyzetekben, ahol a férfiak váltak ellenségeikké.




|| music || 565 || note ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 12th Március 2017, 20:32





Mira & Sebastian
Szép este kezdete  

Mára már úgy érezte teljesen kifordult önmagából. Nincs jó hatással rá az egész este, pláne nem Sebastian. lehet haza kéne mennie, leülni egy jó könyv társaságában, és az egészet elfelejteni, valószínűleg egy átlagos szürkeegér lány ezt tette volna, de nem Mira. Nem volt hajlandó beismerni, hogy az egész bál eddig nem úgy alakult ahogy várta, és főképp nem azt, hogy azért jött haza, mert nem illett a sorba. Büszkének kellett volna erre lennie, de nehezen tudott, mikor olyan társadalmi különbségek tűntek fel előtte. Sánchez, a fenébe is! Nem egy no-name család gyereke!
- Én is komolyan mondtam, hogy rendben, elfogadom a tanácsait, bármekkora kínszenvedések is legyenek megtenni. Igyekszem – fűzte hozzá inkább, mert az nem jelentette legalább, hogy be is fogja tartani. Komolyan meglepte, hogy Sebastiant nevetni látta, még sosem... meg egyáltalán bármilyen nagyobb volumenű érzést nem látott az arcán...
Majd az említett férfira nézett, aki unott arccal, piával a kezében állt. Bármennyire is mondta Sebastian, de nem így gondolta, hogy el kéne kerülnie. Úgy tűnt a férfi legalább nem játsza meg magát, vagy akkor tényleg nagy paraszt, de mindkettővel kirítt a tömegből. Nem öltözött túl, nem gondolta komolyan az estét, végre valaki… mármint ezt nem úgy gondolta, hogy a bál negatívuma lenne az egész. Ilyen körökben már csak így működött  az estély.
- Lánynak? – vonta fel a szemöldökét, miközben még mindig a férfit nézte. – Khm – morgott egyet csak. Három éve volt, oké, hogy 19 volt csak, de akkor is… lánynak nevezhető még mindig? – Lehet másképp vélekedne, ha valóban látná, hogy használok egy íjat – jegyezte meg, mert nem tudta, hogy Kai milyen erők birtokában van, ahogy azt sem Sebastian pontosan micsoda kormonyikként. Nem tudta bebizonyítani, hogy nem ember, és nem megy bálon akarta megtenni… - Maga azóta sem változott egy fikarcnyit – ekkor még nem is jött rá, hogy kimondta a kulcsszót, amivel rájöhetett volna, hogy a komornyik vámpír.
Majd a kérdésre benne akadt a levegő. Nem akarta elhinni, hogy a férfi még mndig makacskodik, és nem tudják abbahagyni ezt a „segítek” dolgot. Már mondott valamit, és azt komolyan gondolta, erre még mindig itt tartanak. Vér szökött az arcába, mintha valóban leleplezték volna. Lehet mégis csak beállt a sorba és maszkot hord? Ő nem így érezte…
- Maga is maszkot hord, miért várja el, hogy én mondjak valamit, ha Ön nem? – szegte fel a fejét, mintha végre talált volna egy pontot, amivel talán elkapta a férfit. Talán. – Egy komornyik, senkitől sem kérhet semmit, mi lenne, ha fer alkuként én is segíthetek magán? Amúgy pedig, én komolyan gondoltam, hogy egy gyorstalpalót kapok-e, vagy különben kénytelek leszek odamenni a férfihoz – intett Kai felé. – Hogy ő segítsen ki. – Kis zsarolás, nagyon kicsi. nem gondolta volna, hogy ilyen eszközhöz nyúl, de kicsúszott a száján, mikor belegondolt, hogy ezzel lehet túllépett egy határt. Nagy szemekkel pillantott rá, hogy ezzel mit is ért el. Vajon leolvasható Sebastianról? Vagy megint sejtelmesen elintézi az ügyet?


- - megjegyzés: 558|| szólj, ha javítsak, vagy írjam át
Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 15th Március 2017, 19:22



To Miss Sánchez


a second meet



Nem beszéltem feleslegesen. Csak azt mondtam, amit szabadott, és amit kellett. Nem akartam nagy bajba keverni az ifjú vadászt, ráadásul - függetlenül attól, hogy mennyire kedvelem a vele eltöltött kicsiny időt -, komornyikként kötelességem támogatni őt és gondoskodni jó létéről. Az embereknek jól kell éreznie magát, ha meghívást kapnak a Phantomhive birtokra. Vendégszeretőek vagyunk a és a legtökéletesebb kiszolgálást nyújtjuk. Ezen a hírnéven nem eshet csorba. S míg azt látom, hogy a legtöbben találtak maguknak megfelelő társaságot, a Fiatal úr az ifjú újságíróval társalog, addig Kai szemmel tartja a többieket. Különösen az egyedül és tekintélyesen álldogáló Hecaté-t, aki jelenlétével emeli a terem fényűzését. A másik oldalon ott van, a szintén egyedül lévő Caius. Remélem nem fog gondot okozni a jelenléte. Csakis formalitásból, kötelességből kapott meghívót. Mert, ha nem kap, abból nagyobb probléma lehet, mint azt bárki gondolná. Ezt a konfliktust pedig nem engedhetjük meg magunknak. Így legalább, szemmel tudjuk tartani.
Alig észrevehetően szemlélődtem a helységben, miközben oda-oda fordultam az éles nyelvű Gwendolin felé, hogy mondjak neki pár szót. Esetleg, reagáljak az övéire. Valahogy, sejtettem, így fog reagálni lekicsinylő szavaimra. Ugyanakkor, szánt szándékkal neveztem lánynak. Azt azonban, nyugodtan tisztáztam le magamban, hogy hallgatni fog szavaimra. Már az ő érdekében is reméltem, belátja ezt. Egyenesen álltam, kihúzva magamat, a vadásznak oldalra fordulva. Szavaira rá emeltem tekintetem, de nem mozdultam különösebben.
- Ó, ebben biztos vagyok. – feleltem az íjásztudására. Soha, egyetlen percre sem kételkedtem abban, mennyire jól bánik a fegyvereivel. Se az ellenkezőjét, se az igazát nem mondtam egyetlen szóval sem. Következő szavai kétségbeejtőek lehettek volna, ha hosszú évtizedek teltek volna el legutóbbi találkozásunkkor. De, nem így volt. Ráadásul, a bőséges táplálkozásnak hála teljesen emberinek hatottam, min tapintásra, mind látszatra. Bőröm, egyébként is aranybarna volt, amivel mindig is kitudtam akasztani az embereket. Hiszen, mindehhez keleti vonások tartoztak, ellentétben óriása magasságommal. Olyan ellentétek ezek, melyek az ő tudatlanságukba nem fért össze. Válaszom közben küldtem az ifjú felé egy halvány mosolyt.
- Felnőtt férfi vagyok. Három év nem jelent sokat számomra. Ellenben, a te fejlődő szervezeted esetében. – mosolyogtam rá, hiszen még csak most éri el ama kort, amikor megáll a növésben. Idomai nem nőiesednek tovább. Meg kell hagyni, ezen a téren is változott. De, illetlenség lenne megjegyeznem számára, még ha bóknak is szánnám. Nem mintha férfi létemre szokásom lenne megbámulni a nőket, de akkor is szemet szúrnak ezek. Lévén, odafigyelek a részletekre és a legapróbb dolgokra is. Mindezen felül, komornyaként nem is tehetek megjegyzést nőiességére. Most már, teste a kifejlett stádiumban marad. Nyakában a kor, melyet ifjú gazdám sosem fog már megtapasztalni.
- Kötelességem nem kimutatni az érzelmeimet és engedelmeskednem, hogy feladataimat méltóképpen ellássam. Ebbe beletartozik az is, hogy segítek magának. Legyen szó bármilyen jellegű kérdésről. – kerültem ki szavait, miközben arra is céloztam, legyen ciki, romantikus, ellenséges, megalázó, szégyenteljes, vicces, komoly vagy amit még el tud képzelni igényéről, én azért vagyok, hogy meghallgassam és segítsek neki, miközben szavait titokban tartom mindenki előtt. Még saját uram előtt is.
- Valóban, nem kérhetünk semmit. Nem szólhatunk azért, amit önnön gazdánk tesz velünk, ám elégedettséggel tölt el mindeket munkánk tökéletesítése, annak elvégzése a lehető legjobban. Boldoggá tesz, ha másokat azzá tehetek vagy segíthetek rajtuk valamilyen módon. Tehát, kérem, ha valóban tisztel engem és a munkámat, azzal érne a legnagyobb megtiszteltetés és boldogság, ha segíthetnék magán, Gwendolin. – szorítottam sarokba, miközben őszintén beszéltem hozzá. Ezek után fenyegető szavai semmit sem jelentettek számomra – Ne legyen önző. – tettem hozzá miután elhallgatott, ezzel mintegy azokhoz hasonlítottam, amiket olyannyira megvet ebben a teremben. A visszájára fordítottam önnön szavait. Támadott, mire szúrós tekintettel a visszavonulás helyett visszatámadtam és zsákutcába tereltem. Ezek után vagy elmegy - ami nem vallana rá, bármennyire is önfejű - vagy itt marad és beadja a derekát, hiába gondolja ezt úgy, hogy a harc feladása lenne. Nem lenne az, mert nem harcolunk, de még csak nem is keringőzünk. Ez mindössze az emberi létnek és önnön érzelmeinknek a játéka, melyet elbukott. Nem vártam meg mit felel vagy tesz. Ismételten a tömeg felé fordítottam fejemet és íriszeimet is. Tekintetem a vendégeket mustrálta.




|| music || 658 || note ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 15th Március 2017, 20:47





Mira & Sebastian
Szép este kezdete  

Miért kérte számon? Fogalma sem volt, hiszen nem ismerte, semmi sem kötötte össze őket, de az nagyon is zavarta, hogy a nevén, és munkáján kívül az ég adta egy világon nem tud róla semmit. De tényleg semmit, azon kívül, hogy tanácsokat szívélyesen osztogat.
Meg akarta ismerni Sebastiant, bármit, ami eligazítaná, hogyan is kellene normálisan viselkednie vele, nem pedig egy rejtéllyel szembenéznie… Miért bukkantak aznap egymásba? Miért osztogat itt tanácsokat neki? Komornyik, semmilyen ilyen kötelezettsége sincsen, csak ellátni a Gróf utasításait.
Érezte, hogy van valami, amit nem lát, vagy egyszerűn igen, csak nem veszi észre. MI az? Hol van? Mire kéne figyelnie? Azonban… nem, semmi.
Bárhogy nézte a magas alakot, aki cölöpegyenesen ácsorgott mellette, próbálta megfejteni az arcát, ahogy egy vonás, annyi sem nagyon suhant át, kivéve az előbbi nevetés.
Azonban megjegyzése, az íjásztudásra kissé úgy tűnt, mintha gúnyolódna vele. Talán, még fel is húzza rajta magát, azonban lehet csak ő képzelte bele a gúnyt? Mert annyira fogható volt a feszültsége? Díjazná, ha valaki balhét robbantani ki, vagy valami, mert ez az egész  túl nagy ámítás volt már.
- Fejlődő szervezet? – vonta össze a szemöldökét, és majdnem elnevette magát. – Tényleg, huszonévesen biztos még fejlődtem…  - bólogatta a fejét, ennél nem lehetett burkoltabban kifejezni, hogy gyereknek nézi. Kellemetlen, lehet pink ruhába kellett volna jönnie, mely még jobban kifejezi gyerekességét… Évek óta nem nőtt, és nem érezte, hogy nagy változásokon ment volna át, főképp, hogy biológia órája csak 4 éve volt utoljára, és még emlékezett egy néhány tananyagra homályosan. De ahogy Sebastianra nézett, elgondolkodott, vajon hány éves? Olyan kortalannak tűnt, mármint nem tudott volna hozzárendelni kort – olyan erős huszas, de lehet harminc is megvan…
- Ha ez a kötelessége, akkor a Gróf elég vasmarokkal tartja, már pedig ahhoz túl előzékeny volt a bemutatója az előtérbe – Kíváncsiság csillant fel a szemébe, de azonnal el is illant, mikor a bármily-nemű kérdésekre tértek át. Most komolyan? Mégis mit vár? Vadidegennek fog beszélni lelkét nyomó vágyakról, félelmekről, problémákról? Még Bethnek sem mondaná el, nem hogy ennek a… komornyiknak, bármennyire is nagyon jól hat rá édesen mérgező szavaival.
Figyelmesen hallgatta mondandóját, miközben körbenézett a termen ő maga is. Majd egyszerűen a mélységes zavar hatalmasodott el rajta. Legnagyobb megtiszteltetés és boldogság? Nem pont erre akarta vezetni a beszélgetést, sőt, egyáltalán nem. Érezte, hogy a támadása páncélt ért, sőt, egyáltalán el sem találta. Sebastian anélkül kerülte ki meg az egész kérdéskört, hogy reagálna rá. Mintha kihúzták volna alóla a talajt, többször próbált szóhoz jutni, kinyitotta száját, majd be is csukta azzal a lendületes mozdulattal. Nem tudott mit mondani, keresett valamit, amit megragadjon, de semmit sem tudott felhozni ez ellen az érv ellen. Szinte égette, ahogy a többiekhez hasonlította, mintha csak a rózsa egyik tövisébe nyúlt volna bele. Tudta, hogy ezt a beszélgetést nem sikerült saját kezébe vennie, még ha rajta alapszanak is a válaszok. A férfinak nem került sok erőlködésbe, legalábbis úgy tűnt, és ez borzalmasan bosszantotta, miközben körbenézett valóban, hol futhatna el a kérdés elől. Azonban el sem mozdult, még egy lépéssel sem.
- Ezen nem tud – tekintetét a férfi mellkasára szegezte, hogy tekintetük ne találkozzon, és hangja teljesen más színt öltött. – Az időt még ön sem birtokolja. Nem tudja visszapörgetni – állkapcsa megfeszült. – Nem tudom, hogy csinálta, hogy idáig jutottunk. A szavai mérgezőek, bódítóak, és a másik észbe sem kap, mire elkezd beszélni. És maga? Maga nem önző? Akiről semmit nem tudunk, csak hogy tökéletes komornyik és a neve… Honnan tudom, hogy valóban ez „tisztelné meg”, nem pedig csak kihasznál? Tegyem kockára a bizalmat? – nyelt egyet. Kezdett az egész beszélgetés elfajulni, és ezt nem akarta. Miért kellett idáig jutniuk? – Utálom ezt az egészet! Miért hamis mindenki? Mi ez a sok cicoma? Minek? MIért maga? – csapta le kezét, és a szoknya anyaga libbent. Legszívesebben azonnal letépte volna az alját. – Bocsássa meg, borzalmasan kezelem az érzelmeket, főképp ha a sajátjaimmal szembesítenek, de gondolom erre már rájött – mosolyodott el szarkasztikusan és az első elé kerülő pezsgőspoharat megragadta. Persze, nem alkoholba akarta fojtani gondolatait, de tudta, hogy valamennyit felold feszültségéből, ha már nem mehet el most azonnal edzeni, amivel levezeti az egész este eddigi izgalmait. – Ami jól esne, egy edzőterem, de az épp nincs kéznél.



- - megjegyzés: 786|| „Idomai nem nőiesednek tovább” ennél szebben nem lehet ezt kifejezni Very Happy
Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 15th Március 2017, 21:55



To Miss Sánchez


a second meet



Nem tudom, mivel magyarázhatnám azt, hogy ennyi mindent tudok az emberekről és a szervezetükről. Férfi mivoltom nem épp előnyös érv mellette. A mai felvilágosult világban nem érzem azt, hogy korom mellettem szólna. Inkább, kiegyezem a sokat látottságommal és a tapasztalatokkal. Személy szerint, Gwendolin igenis változott külsőre, egyébiránt a biológiai fejlődés 22 és 24 éves kornál teljesedik ki. De, ebbe nem is igazán akarok belemenni. A végén még megsértem az ifjú hölgyet, amit lehetőség szerint elkerülnék.
Ó! Ha tudná, milyen kegyetlen tud lenni velem a Fiatal úr! De, pont ezért szeretem a gazdámat. Olyannak, amilyen. Okkal választottam, és amíg bizonyítja számomra alkalmasságát, amíg nem kell mélységesen csalódnom benne, addig ez így is fog maradni. Hiába várja el a tökéletes tökéletességét, pofozzon fel akárhányszor is, én a legvégsőkig kitartok mellette. Ellenben, ezt már nem köthetem a Kisasszony orrára. Udvariatlan és modortalan viselkedés lenne velem szemben. A Fiatal úrról egyébként sem fecseghetek, komornyikként panaszkodni végképp nem lenne illendő. Így, kénytelen vagyok eme szavait figyelmen kívül hagyni és tovább kémlelni a kerepet, mozdulatlan, őrtoronyként.
Az utána következő szavak felkeltették az érdeklődésemet. Meglepett arcot vágtam rá. Tekintetem azonnal leesett a mellettem álló vörös hajú vadászra. Egy lágy mosoly keretében fordultam felé, majd egyik, fehér szövetkesztyűs kezemet a vállára tettem. Egyenesen a szemébe néztem, ahogy enyhén előrébb hajoltam hozzá. Látni akartam a tekintetét, az arcát. Úgy, hogy ne tudja lesütni szemeit és elbújni a közöttünk lévő magasságkülönbség mögé. Őszintén, kedvesen és halkan feleltem szavaira. Igyekeztem biztonságot és bizalmas sugározni felé, ami képességemnek hála nem volt nehéz. A magam megjelenésén is kisugárzásán az emberek felé úgy változtathatok, hogy őket közvetlenül manipulálnám. Ezzel mindkettőnk biztonságát előtérbe helyezve.
- Nem hozhatok vissza senkit a múltadból, de segíthetek, hogy könnyebb legyen. – vonásaim kedves fogadták az ő tekintetét, hangom lágyan érintette meg, tekintetem sötét íriszei olyan biztonságot sugároztak és bizalmat, amit az ember nem lel meg egy barátnál, de egy óvó őrtorony hideg falai közt igen. A vár, ami egyszerre ridegen vesz körbe, de mégis melegséget sugároznak termei, ahová elbújhatsz a világ bántó és sötét ereje elől. Sejthettem volna, hogy ő is elvesztette a szeretteit, mint a legtöbb vadász. Csakhogy, ő eleve ebbe született, így azt gondoltam, valami másról lehet szó.
- Mindig, minden egyes szóval kockára tesszük a másikkal felépített bizalmunkat. Még akkor is, ha épp a legjobb barátunkkal beszélgetünk. De, a bizalom lényege éppen az, bármit elmondhatunk anélkül, hogy utána elveszíthetnénk a másikat. – mosolyodtam el, majd elengedtem és felegyenesedtem. Ismét fölé magasodva folytattam immár komolyabbá és kevésbé mázossá lett hangon – Sem eddig, sem később nem fogom kihasználni. Efelől, biztosíthatom. Mindemellett, sohasem hazudtam még senkinek sem. Életem során egyszer sem. Erre mindig ügyeltem. De, ha belegondol, éppen azt jelenti komornyiknak lenni, mint amit korábban elmondtam. Ha nem így lenne, nem lehetnék az. Nem csupán magamról beszéltem, hanem az összes emberről, aki ennek a munkának szentelte az életét. – feleltem szavaira. Ekkor elfordítottam fejemet. Ugyan, még mindig az ő irányába állt a testem, muszáj volt szemmel tartanom a tömeget és a fontos játékosokat. A kérdés sorozatra újra rá emeltem tekintetem. Nem válaszolhattam meg a kérdéseit, hiszen szinte azonnal szabadkozni kezdett. Ez már egy kissé idegesítő volt. Olyan emberi vonás, amit gyűlöltem. Nekem senki se szabadkozzon a tettei vagy szavai miatt. Vállalja fel őket, akkor, ha azokat beszámíthatatlan állapotban követte el. Megvetendő ez az egész, de nem mutattam ki a bennem előtörő érzést. Nem szabadott. Végül, nyugodtan emeltem szóra ajkaim.
- Az egész világ egy edzőterem. Folyamatosan képez minket az élet. Az összes beszélgetés, az összes pillanat, minden. – hangom és kisugárzásom változatlanul nyugodtságot és elérhetetlenséget vetített ki a világ felé, mintha ez az egész olyan könnyű lenne számomra – Ha, nem lennének az emberek hamisak, akkor sebezhetővé válnának. Senki sem akar gyengének tűnni. Elrejtik azt, ami fontos nekik, hogy magukat és őket is védjék. A rossz ebben az, hogy önzővé válnak tőle. Rideggé és nem képesek megtanulni milyen érzés mindent elveszíteni, majd a magasból lezuhanva felkelni a mocsokból és tovább küzdeni. Mert, sohasem szabad feladni. Folytatni kell a harcot, küzdeni kell és nem szabad megállni. Nem számít hányszor hullasz vissza a sárba, neked akkor is fel kell állnod. – olyan határozottsággal, komolyan és mélyen öntöttem magamból eme szavakat, hogy enyhén összeráncoltam a szemöldökömet, pedig észre sem vettem azt. Valahol mélyen, talán éppen magamról beszéltem, vagy azokról az emberekről, akiket érdemes csodálni. A Fiatal úr is hasonlóan beállhatna a sorba. 12 évesen elvesztette a szüleit, elrabolták, megbillogozták és megkínozták. De, ő mindezek ellenére felállt és küzdeni akart. Ekkor döntöttem úgy, hogy mellészegődöm. Először emberként szolgáltam, majd 19 éves korában átváltoztattam. Ezt a küzdeni akarást tisztelem oly mélységesen benne, hogy talán leírni sem tudom.
Miközben beszéltem szemeimet a nőre emeltem, de tekintetem nem érzékelte őt. Nem fókuszáltam rá. Mintha a végtelen smemibe néztem volna rajta keresztül. Végül, mihelyt az utolsó szót is kimondtam, néhány másodpercig némán álltam előtte. Két pislogás és egy enyhe fejcsóválás volt az, ami végül visszahozott a valóságba. Most, rá emeltem tekintetem Gwendolin-ra, majd kedvesen elmosolyodtam, mintha mi se történt volna.




|| music || 817 || note ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 16th Március 2017, 20:29





Mira & Sebastian
Szép este kezdete  

A bizalom olyan törékeny dolog. Észbe sem kapunk, és már szilánkokat markolunk. Egy szó, egy tett elég, és elveszítjük, mint tündöklő rózsa a szirmait, ha hervadni kezd. Mira pedig nem osztotta készségesen, ugyan nem kételkedett, de nem volt miért. Az emberek olyan… olyan könnyelműek, és felszínesek. Ritkán néznek a rétegek mögé, hogy megértsék a dolgokat, no persze, ezzel ő is így volt. Ember volt, minden hibájával egyetemben.
Megrezzent az érintésre, ahogy a kéz szinte perzselte a bőrét, ahol a vékony ruhapánt nem takarta, pedig még a kesztyű anyaga is közöttük volt. Igyekezett kerülni a pillantást, de az egyre nehezebb volt, ahogy Sebastian arca közeledett felé. Forgatta arcát, míg végül a férfinek sikerült megragadnia pillantását. Szinte az összes hajszála is égnek állt, ahogy a komornyik beszélt vele – közvetlen, barátságos, bizalmas hangnemet megütve.
- Könnyebb legyen… - harapta el szórakozottan a mondat végét. Ezt nem lehet könnyebbé tenni, még az idő sem képes, pedig azt mondják, hogy begyógyítja a sebeket, azonban úgy tűnik, hogy nem mindet, de ezt semmiképp sem akarta kimondani, még a végén valóban túl gyengének tűnne fel, nem mintha eddig sikerült volna kirángatnia határozott énjét a felszínre… az este nem kedvezett hozzá, foghatta volna erre, de inkább az is bosszantotta, hogy így viselkedik, bármennyire is próbálta betörni érzelmeit, melyek nem nyugodtak valamiért…
Elhitte szavát, elhitte bizalmát, elhitte kedvességét, mert hinni akart benne. Valóban létezne ilyen ember? Háborgó lelke úgy érezte, hogy igen, ahogy nézett a sötét szempárban, mely olyan áthatóan figyelte. Sebastiannak sikerült, ami másoknak évek óta nem, biztonságot nyújtani, egyszerűen mellette mintha lenyugodott volna, ahogy vonásai kisimultak, aggodalmai szertefoszlottak, és valóban, volt egy pillanat, amikor bármit megmondott volna neki, ha úgy kéri. A lágy, édes szavak hatottak, valóban gyökeret vertek a nő lelkében, és mérgeztek mindent, amit értek.
Mélyen beszívta a levegőt, mikor Sebastian felállt, ekkor vette észre, hogy eddig alig mert lélegzetet venni… Hű, mi ütött belé, hogy ennyire leblokkolt.
- Maga hány éves? – bukott ki vöröslő ajkai közül az illetlen kérdés, ahogy hallgatta, hiszen ilyen rétegzetten látni a világot a korához képest. Mintha túl sokat tapasztalt volna, nagyon is sokat. Az apró gondolatfoszlány megült a lány elméjében – ki valójában Sebastian? Pontosítva, micsoda?
De tova is röppent a foszlány, ahogy a férfi beszélt.
- Meg kell hagyni, komornyiknak tökéletes eddig – jegyezte meg elismerően, már amennyit látott az estéből. De ezt megszervezni, úgy hogy semmi galiba ne legyen? Mondjuk, sosem volt egy szervező fajta, saját magát irányítani elég volt, nem hogy egy egész háztartást. Tisztelet ébredt fel benne, ha eddig nem, csak most már ő maga is tisztában volt azzal, hogy felnéz a férfira. Nem tudta, hogy min ment és megy keresztül, de a Grófhoz őszintén elkötelezte magát, ez pedig becsülendő a mai korrupt világban.
- Kár, pedig már ég a kezem – dörzsölte meg tenyerét, majd összevonta a szemöldökét.
- Emberek? – pillantott szúrós szemmel rá. – Úgy beszél, mintha ők egy teljesen más csoport lennének. Mintha… maga nem lenne az? – a mondat végén akaratlanul is felvitte a hangsúlyt, hogy kérdés legyen a kijelentésből, miközben végigrágta magában is a szavakat. Benne is felmerült, hogy Sebastian most először, de burkoltan beszél önmagáról, így gyorsan, mélyre elraktározta a beszélgetést, hogy majd Sebastian „puzzle-jéhez” igazítsa.  – Maga nem önző, de elrejti magát – jegyezte meg csak úgy mellékesen, többet nem fűzve ehhez a gondolatkörhöz.
Mélyen belenézett a sejtelmes szempárban, lát e benne bármi mást? De csak oly mélységet,melyet nem tudott megérteni. Ki a fene Sebastian?
A csönd rájuk telepedett, de MIra képtelen volt megszólalni, olyan meghitt lett így, több, mint egy egyszerű beszélgetés, melynek csak ketten voltak tagjai, mintha előrébb léptek volna az ismeretségi szinteken.
Elmosolyodott jómaga is. – Fel fogok állni, csak adjon időt – sóhajtott egyet. Végre aznap megnyugodott, nem riogatták a körülötte lévők, úgy érezte, mintha pillanatok alatt ő irányítaná a saját világát, nem pedig mások. – Köszönöm.



- - megjegyzés: 724||
Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 18th Március 2017, 17:09



To Miss Sánchez


a second meet



Szavaimmal, mint olykor sokakat és másokat, úgy a Kisasszonyt is igyekeztem mélyen meghatni. Hagytam jelenlétemet beleivódni elméjébe. A kettős érzést, mely egyszerre sugallt végtelen bizalmat és biztonságot, valamint távolságtartó, elérhetetlen ridegséget. Ez voltam én, az a megfoghatatlan személy, akiről senki sem tudott semmit. Észrevehetetlen beavatkozásaim a történelembe, a sötétből való megfigyelés és a manipuláció olyan formája, ami elől nincs menekvés. Mindig odafigyeltem rá, hogy senki se tudjon létezésemről. Ennek hála, sikeresen elrejtettem valómat mind a többi ős, mind a világ más természetfelettije szemében. Talán, sokan úgy hiszik, a lelkek nemzetsége nem is létezik. Egy régen letűnt kor részesei vagyunk, vagy meg sem születtünk. Elvégre, az évezredek során más családok is kihaltak. Hála a vadászok szorgalmas tevékenységének, melyben segédkezett a Káin gyermekének ostoba válaszreakciója is. Hiába alakult meg a Tanács, ha nem képesek ésszerűen irányítani és kellőképpen felügyelni az Éj Gyermekeinek társadalmát. Egyre nagyobb feltűnést keltenek, egyre többen vannak azok, akik elfajzott fattyak és nem érdemlik meg ennek az átoknak a hordozását.
Ugyan nem használtam hipnózis képességemet, sem egyéni különlegességemet, mégis elértem azt a hatást, amit szerettem volna. Ez voltam én, az idők folyamán mindig… azóta, hogy először megpillantottam első gyermekemet. Szavaim egy részét elismételve adta meg magát az ifjú Gwendolin, melyet egy mosoly kíséretében nyugtáztam magamban. Felegyenesedve fordultam vissza a vendégekhez. Már-már meghitté váló beszélgetésünket egy roppant mód illetlen, ám kicsit sem váratlan kérdés hasította ketté. Noha, az emberek nem szoktak foglalkozni a szolgák korával, addig, amíg nem maguknak válasszák azt, még sem lepett meg a dolog. Tekintetem leemeltem a vadászra. Egy ravasz mosoly kíséretében feleltem azt, mit illendő volt.
- Éppen annyi, amennyinek lennem kell. – feleltem sejtelmesen és halkan. Tisztában vagyok vele, hogy emberi koromat sem képesek megállapítani, miként valódi éveimet se. Ezt különös mód összetett küldőmnek tituláltam be már nagyon rég. Megannyi éve már, hogy ilyenekkel nem foglalkozom.
A bókot megköszöntem egy enyhén előredőlt meghajlással, miközben balom mellkasomra tettem. Még ha tisztában is van az ember önnön munkájának tökéletességében, mindig jól esik a mások által figyelemmel kísért őszinte dicséret. Ez mindenkire egyaránt vonatkozik. A maximalistákra is, akiktől mindössze annyiban különbözök, hogy észreveszem a tökéletes eredményt és azzal elégedett vagyok, míg ők sosem fogadják el munkájuk gyümölcsét. Hibát keresnek abban, amiben már nincs. Beszélgetésünk folytatásában enyhe meglepettséggel, ám elégedetten tisztáztam magamban az ifjú hölgy szemfülességét.
- Általánosságban beszéltem. De, valóban. Nem vagyok olyan, mint a többiek. – itt hagytam egy kis hatásszünetet, hogy feszítsem a közöttünk lévő hangulatot – Én, a Phantomhive család komornyikja vagyok. – fejeztem be végül a témát. Úgy gondolom, még nincs itt az ideje annak, hogy azt mondjam: Én, egy egyszerű démonkomornyik vagyok. Arra a beszélgetésre még várok. Túl korai lenne most szembesíteni a dologgal. Kíváncsi vagyok, hogy mire jön rá egyedül. A következő szavakra nem feleltem. Ezt a beszélgetést már megjártuk és nem szeretem túlontúl sokat ismételni önmagam. Aki arra érdemes, úgyis megérti az első mondat után is. Ám, vannak olyanok, akiket szívesen tanítok és veszek a szárnyaim alá, hogy úgy mondjam.
A táncoló és beszélgető tömeget néztem, amikor Gwendolin ajkait elhagyta a kulcsszó. Köszönöm. Ekkor újra felé fordultam. Vele szemben álltam meg, egyik kezem mellkasomra tettem, majd a lehető legmélyebben meghajoltam előtte. Részemről volt a megtiszteltetés, hogy végül segíthettem rajta. Illendő módon fejeztem ki hálámat személye felé, majd felegyenesedve barátságosan arccal tekintettem le rá. Úgy vélem, eljött a búcsú ideje.
Nem szóltam semmit, mindössze egy halvány mosoly keretében sarkon fordultam és átsétáltam a terem végébe, ahol a szobalány próbált egyensúlyozni pár pohárral. Arcom komollyá változott, olyanná, amilyennek egy komornyiknak lennie kell. Átvettem a tálcát és a pezsgővel töltött elegáns poharakat. Majd szóltam pár szót az alkalmazotthoz, aki nagy lelkesen kisietett a teremből, hogy elintézze újonnan kapott feladatát. Itt az ideje, hogy jómagam is felszolgáljam az italokat, ezzel is szemmel tartva a vendégeket.
Köszönöm… Gwendolin.




|| music || 618 || köszönöm a játékot ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve: 18th Március 2017, 21:08





Mira & Sebastian
Szép este kezdete  

Mira sosem volt egy egyszerű eset, még ha úgy is tűnt. Lehet, kissé akaratos, makacs nőszemély volt, aki nem éppen beszélt önmagáról, de mindig teli volt érzésekkel, és gondolatokkal. Kivétel most!
Most semmi nem jutott eszébe, amit mondhatna, mielőőtt még a férfi elmenne… Csak azon kapta magát, hogy megkönnyebbülve nézi az embereket, és teljesen hidegen hagyja, hogy mit gondolnak. Egyáltalán nem pörgött azon, hogyan is néz ki, büszke volt önmagára, hogy kiöltözésben ennyire túlteljesítette magát. Cicoma? Ugyan! Bár, legközelebb biztosan botrányt csap ki bakanccsal és farmerral, ezt már elhatározta a tudatalattia. Nem kell ide dísz, anélkül is bőven lehet különbözni…
Bágyadt, mosolygós arckifejezéssel követte a férfit, aki minden szó nélkül elfordult, és ment intézni a dolgát. Igazán hálás volt neki, hogy ezt az estét már most ilyen csodálatossá tette, még ha valószínűleg többet az nap már nem fognak beszélni. Sebastiannak vannak feladatai, és ő mindig is elérhetetlen lesz bárkinek is, kivéve a Grófot. Nem mintha akart volna tőle bármit is, de akkor is kissé sajnálta, hogy sosem lesznek barátok, vagy akármik… De azt kijelenthette őszintén, hogy a férfi valamit biztosan tud, hogy ennyire megnyugodott tőle. És egyszer majd megtudja a titkát, de az nem ma… Mosolyogva forgott körbe a helyén, hogy itt az ideje neki sem egy helyben ácsorognia, akkor még nem is sejtette, hogy jobb lett volna ha meg sem mozdul, mert már pedig majdnem magával sodorja még Caiust is…
Akkor még semmi sem érdekelte igazán, hanem egy nagyszerű este elé nézett, hála valakinek…


- - megjegyzés: 346|| én köszönöm 
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Mira & Sebastian - 19:05 - Bálterem
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Drew Sebastian Tyler
» We need love cause we're just lonely souls ~ Angel & Mira
» Mira&Timur - Avagy egy jól sikerült tanvadászat végállomása
» Bálterem
» Chulyin kapcsolati hálója

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: városon kívül :: Szomszédságok :: Phantomhive birtok :: A bál-
Ugrás: