Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
6th December 2017, 18:07
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Back in the past - Mira & Sebastian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve: 10th Március 2017, 21:30



Mira & Sebastian
Back int he past  


Vörös hajából fésült ki ujjaival egy-egy gubancot, mely az erdőben a sok ágtól és bokortól alakult ki, amin átesett futás közben. Most már végre normalizálta lépteit, de folyamatosan körbelesegetett és alig mert levegőt venni nyugtalanságában. Egyedül volt egy erdővel szemben… elvesztette kísérőjét, ugyanis a Sánchez szabályok szerint nem mehetett ki egyedül, már pedig most rábíztak egy vérrókát – mily megtisztelő feladat. Könnyűnek gondolta, hiszen ez a legkisebb állatfaj, és mindig magányosan járnak kelnek, de kissé elbízta magát. A lény sokkal intelligensebb volt, mint amire számított, és sikeresen szétválasztotta a kétfős csapatot egy-egy tagra. Nem örült, de semmiképp sem gondolta, hogy ez lenne a vég, majd csak újra összetalálkoznak, legkésőbb a birtokon… de addigra szerette volna az állatot, ha lehet ezt mondani rá, letudni.
Recsegtek, ropogtak az ágak, mire még jobban megszorította íját – kifehéredtek ujjai, ahogy a sötétséget pásztázta. A nap a horizontot súrolta, és nem lett volna rossz, még az éjszaka beállta előtt befejezni a feladatot, vagy legalább hazamenni, mert így nagyon is vadászból préda lesz.
- Nyugalom, Mira – suttogta magának jó halkan, hogy nehogy még földbe gyökerezzen a lába, mikor szemben vele egy lény kezdett kirajzolódni. A vérróka, először őt cserkészte be… milyen okos, hogy nőt kereste előbb meg…
Nyelt egy nagyot, miközben kihúzta magát, egy nyílvesszőt helyezett a húrra, húzta ki már majdnem, de a lény nem várta meg. Nekirontott vinnyogva, vicsorogva, ha nem ugrik el előle, akkor már a földön taposná. Nyílvessző kiesett a kezéből, de ez volt a legkisebb baj, annyira közel voltak egymáshoz, hogy bármilyen lőfegyver esélytelennek bizonyult.
Talpra ugrott, az adrenalin szétáradt a vérében, melytől realitása csökkent, és mérgesen rontott neki a fenevadnak, hogy márpedig nem fog veszíteni ellene. Semmiképp sem!
A túlbizakodottság, a haragja a természetfelettiek iránt, vagy az át nem gondolt helyzet, ami kibillentette nyerő pozíciójából? Ki tudja, de nem állt jól a szénája, az állat kimondottan okos volt – kihasználta termetét és gyorsaságát, így Mira csak arrébb evickélt a harapások ellen. A küzdelem nagyon egyelőre sikerült, már pedig az idő pergett visszafelé, a nő nem engedhette meg magának, hogy ráesteledjen, mégis megtörtént. A nap elkúszott aludni, a hold váltotta fel a helyét.
Mordult egyet, mikor elbotlott, és nekiszorult egy fának. Farkasszemet nézett a lénnyel, mely felé tartott, nagy lehetősége volt, hogy maga alá terítse a lányt.
Lehunyta a szemét, miközben keresett valamit a talajon, akár ág, vagy egy nagyobb kő, amit használhat. Érezte, ahogy közelebb jön a lény…
Csak valamit találna már, nem lehet így vége, nem akarta elhinni, hogy az egész napnak ilyen borzalmas befejezése lehetne. Ebből hazamenni... ha hazamegy egyáltalán! Pont ezért nem szabadott volna elhagyni a kísérőjét, mert be kéne tartani azokat a vadász szabályokat... Mira nem a szabályok embere volt, persze, azért nem szegült ellen, de köztudott volt, hogy kissé lázadt, és ahol rést talált a törvények között, azt kihasználta... Voltak nem szép következmények, de igazán most, éles helyzetben értette meg, hogy miért is alakultak meg a szabályok, na nem mintha ettől jobban vigyázna majd magára, vagy hirtelen a minta vadásszá alakulna... nem.
Keze egy ágba botlott, kitapogatta, ujjai közé szorította, és azonnal maga elé emelte védekezőn, de nem történt semmi. A vérróka nem jött neki, így kinyitotta a szemét, hogy mégis mi történt...





notes: kissé gyenge...
• •
Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve: 11th Március 2017, 15:16



To Miss Sánchez


How did our story start?



Az éjszaka beköszöntével magamhoz tértem a koporsóban. A Fiatal úr ötlete volt, hogy így érkezzek New Orleans kicsiny városába. Nem olyan forgalmas, mint London, ám annál színesebb vérvonallal rendelkeznek lakói. A teherhajón egy árva teremtett lélek sem tartózkodott, valamint a dokkokban is mindössze néhány őr járt-kelt kijelölt útvonalán. Könnyedén suhantam el mellettük - miután megittam a kis hűtőládában magammal hozott tasakos vér egyikét -, az árnyékban mozogva, zajtalanul, hogy azoknak a förtelmes dögöknek se keltsem a figyelmét, amiket az emberek jó része úgy hív: kutya. Sosem kedveltem őket!
Természetfeletti sebességgel szaladtam végig a városszélén, egyes szakaszokat háztetőkön megtéve. Könnyedén, fürgén mozogtam, mindezt a lehető legkevesebb zajjal kísérve. Magas, vékony alkatom lehetővé teszi mindezt számomra. Munkaruhám helyett szintén feketét viseltem. Elegáns cipőt, nadrágot, zakót és hosszú, combközépig érő szövetkabátot szövetkesztyűvel. Alul egy fehér inget és sötétkék, már-már éjszakai égboltot idéző nyakkendőt hordtam. Fejfedőre nem volt szükségem. Ezen öltözékkel vágtam neki az észak-keleti útnak, mely arra messzi földterületre vezet, ahová leendő szállását óhajtom felépíttetni a Grófnak. Végtére is, nem engedhetem meg, hogy az eddig megszokott brit életviteléből bármennyit is lejjebb adjon. Mindezen felül, Őfelsége, Erzsébet királyné is jónéven veszi ideköltözését. Úgy sejtem, hogy hamarosan egy új megbízást is fog küldeni az Ifjú számára.
Az autóúton velem szembe jött egy ötajtós darab. Szaltózva ugrottam át, majd fél térdre ereszkedve értem földet. Ekkor álltam meg először. A talajt bámultam, egyik kezemmel rá támaszkodtam és hagytam, hadd csendesedjen el a környék. Sötétbe borult a láthatár, előtérbe helyeződtek az éjszakai neszek. Nem hétköznapi hallásomnak hála megütötte füleim valami. Felegyenesedtem és a fák sűrűje felé fordultam. Hallgatóztam, hogy a messziről jövő pisszegések közül meghalljam azt a kis foszlányt, mely nem tartozott a természetes állatvilághoz. Mélyen a fák között, hallottam, egy ember sietős léptekkel vágott át a növényzeten, majd üldözője utolérte. El tudtam képzelni mi történik. Fejem az út irányába fordítottam és elgondolkoztam. Még rengeteg időm van megnézni a nem is olyan közel lévő földterületet, aláírni a papírokat és visszatérni a kikötőbe, ahol elintézem, hogy a holnap reggel induló első hajóval visszavigyenek Európába. Ráadásul, kíváncsi voltam. Így fogtam magam és felszökkenve az egyik fára, ágról ágra ugrálva indultam el az éjszaka nyugalmát megzavaró, egyre erősödő hangok felé. Néhány méterrel előbb álltam meg. Ott guggoltam az egyik fa ágának tövében és figyeltem az eseményeket. Egy meglehetősen fiatal lány, feltehetően vadász, és egy vérróka küzdelmének lehettem szemtanúja. Alaposan megnéztem magamnak mindkettőt. A lányban volt valami, ami felkeltette az érdeklődésemet. Éreztem lelkének mélyét, azt a szeszélyességet, harciasságot és mindazt, amitől kitűnt a tömegből. Ez lehetett az oka, hogy miután lehunyta szemhéját, gyorsaságomat kihasználva kerültem tőle alig fél méterre.
Két karomba zártam a felé ugró rókát, aki egyik pillanatról a másikra hallgatott el és nyugodott meg. Mindezek után hiába emelte maga elé a vörös tincsű fiatal lány azt a husángot, már nem volt rá szüksége. A rendes táplálkozásnak hála testem kellően meleg volt, bőröm egyébiránt is barnás árnyalata élettel telibbnek hatott. Sötét íriszeimmel a vadászra pillantottam. Nem szóltam egy szót sem. Vonásaim ugyan lágyan fordultak felé, szemeim mégis komolyságot sugároztak. Mellette guggoltam, közvetlen közel. A karomban tartott állat mindeközben kíváncsian, nyugodtan szaglászott körbe, mintha nem is vérállat lenne, csupán az erdő egyik lakója. Kedvem lett volna megkérdezni a nőtől, megsimogatja-e a lényt, most, hogy teljesen megszeli dűlt, esetleg elengedjem-e. De, ajkaim sosem nyíltak beszédhez.




|| The Butler || 542 || note ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve: 11th Március 2017, 21:22



Mira & Sebastian
Back in the past


Sok-sok meglepetéssel találkozott már, sok-sok helyzetből csúszott ki élve. Találkozott már a halállal, de tőle is elmenekült, most azonban… azt hitte, hogy tényleg az utolsókat rúghatja, ahogy morgott rá az élőlény, szinte várta is volna, akkor újra találkozhatna a szüleivel… Anyjával, apjával, akikkel csak 16 évet engedett meg a Sors, bepótolhatnák a maradékot valahol… valahol egy nyugodt, békés világban, ahol nincs jó vagy rossz, csak ők hárman. Szinte el is képzelte, mielőtt felnyitotta volna a szemét, de akkor erősen meg is hökkent. Mindenre fel volt készülve, csak arra nem, hogy egy idegen éppen fogja a rókát, és úgy viselkedik vele, mintha az a házi állata lenne. Nem.. erre egyáltalán nem volt felkészülve. Szíve majd kiugrott mellkasából, szaporán vette a levegőt, az adrenalin még tombolt az ereiben, miközben szemét az idegenre vetette. Végigmérte a kedves, markáns arcot; a vékony, halványpiros ajkakat, a fényes, ébenfekete tincseket, de a szeménél elvesztette a fonalat. Furcsa kontrasztot alkotottak lágy vonásai tekintete komolyságával.
~ Ki ez?  ~ fogalmazódott meg benne egy gondolat, majd a vérrókára nézett,aki egyáltalán nem vicsorgott, csak szimatolt, és bólogatott nézelődve. ~ Most csak álmodom? ~ Túl abszurd volt a helyzet, túl sok a számára, főképp, hogy az előbb még azt hitte, hogy meghalhat, erre most… nem… ebben a pillanatban túl sok volt ez a számára, hogy felfogja, vagy bármilyen módon is értelmezze a szituációt. Az sem fordult meg benne, hogy esetleg az ismeretlen természetfeletti... semmi sem, csak a meglepetést próbálta legyűrni.
Enyhén megcsípte az alkarját, amivel bebizonyosodott, hogy már pedig a valóságban jár, nem valami illúzióba. Nem játszik vele agya, ez nem a túlvilág már, nem csak csalfa álom, vagy bűbáj - ez a valóság.
- Te… - bukott ki belőle, de nem tudta megformálni a szavakat, csak töprengett, hogy mit is kéne mondania vagy tennie, ami ebben a helyzetben normálisnak tűnhet. Lassan felült, addig is igyekezett rendezgetni a gondolatait. – Te… ő…ez, ez egy vérróka. – Azonban a szavak értelmetlenül futottak ki az ajkán, nem álltak össze értelmes mondattá. Lassan megrázta a fejét. – Mármint… ezt hogy csináltad? Ő egy vérróka, most… - mutatott az állatra, aki a legbékésebb lénynek tűnt abban a pillanatban, nem pedig egy vérengző gyilkológépnek. Megint csak lecsukta a szemét, és vett egy mély levegőt, kezével megtörölte homlokát. – Ki vagy te? – figyelte most a ruházatát is az idegen férfinak. Túl szépen, elegánsan volt öltözve bármihez is, sőt, ez már régebbi divatnak tűnt a számára, vagy legalábbis a mostani korosztály egyáltalán nem öltözött ki ennyire sohasem. Vagy legalábbis ő nem nagyon látott ilyet, persze öltöny, de azért ez jóval… több volt.
~Ki a fészkes fene vagy te? És hogy csináltad ezt? ~
Végül csak kérdő tekintettel nézett vissza rá, várta a választ, és hogy mi fog következni, még arra is felkészült, ha esetleg támadás érné, bár ebben kételkedett. Ahhoz túl…ahhoz más volt a helyzet.



notes: megjegyzés ide
• •
Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve: 12th Március 2017, 11:59



To Miss Sánchez


How did our story start?



A fák lombjának sötét sűrűjében, a cserjések közt két, egymásnak ismeretlen alak bújik meg. Hmm… Micsoda éjszaka. Mi több, ez egy vér ivására tökéletes éjszaka. A kifinomultabbak ezt észreveszik, és kihasználják az est szépségét. Szerencséjére, én nem az a fajta vagyok. Noha, kedvem lenne hozzá, hogy szemfogaimat a nyaki ereibe mélyesszem, nem tehetem meg. Kötelesség tudatból sem. Ráadásul, azok az idők réges-rég letűntek a horizontról.
Mozdulatlanul állok karjaimban a vérállattal, miközben tekintetem le sem veszem a fiatal vadásznőről. Úgy gondolom, sikerült alaposan meglepnem mindezzel. Zavartan hebeg-habog, mire barátságos mosolyom szélesebbre húzódik. Guggoló pozícióból fél térdre ereszkedem, de térdem nem rakom le a nedves avarba. Alkaromat a combomra helyezet, előbbivel erősen markolom az állat bundáját, így felszabadul a nőtől távolabbik kezem. Feje tetejétől háta közepéig simítok végig a vörös bundán.
- Biztos benne, hogy nem csak egy odvát védő erdőlakó? – kérdeztem kétségeket keltő hangon, titokzatosan, mintha többet tudnék minderről, mint amit ő valaha is fog. Hangszínem egyszerre volt komoly, elérhetetlen és kedves. Szerencsémre, nem csak én vagyok képes megnyugtatni egyik pillanatról a másik egy vérállatot. Ha találkoznak fajtársaikkal, akiket ismernek, hasonlóan reagálhatnak, amennyiben bíznak az illetőben. Mi több, talán épp a felettesük lenne az. Ez volt az egyik oka, amiért nem különösebben izgatott a dolog, most felfedem előtte kilétemet avagy sem. De hát, én csupán egy démoni komornyik vagyok, semmi több.
Tekintetem az ifjú halandón tartottam. Utolsó szavai után szabad kezem mutatóujját ajkaimhoz emeltem, ekképp mutatva neki; Shh! Arcom és pillantásom is lágynak mutatkozott, noha ott volt némi komolyság íriszeimben. A megszokott hűvös, rideg megjelenésemből valamivel alább hagytam. Más célból voltam itt. Önmagam miatt, nem pedig kötelességtudat vagy parancs vezérelt.
Végül, beláttam, hogy semmi értelme tovább szorongatnom a természetfeletti lényt, így megfogtam a hóna alatt és tőlünk ellentétes irányba fordítva elengedtem. Vígan ugrálva szaladt távolabb. Apró mancsai alatt zörögtek a földre hullott tavalyi levelek és a zöld növényzet. Néhány méterrel odébb megtorpant. Kíváncsian pillantott vissza. Szemügyre vette mindkettőnket, majd tekintetünk találkozásakor büszkén emelte meg fejét. Előre fordult és elszaladt. Ezt követően egyenesedtem fel. A magam 196 centimmel mindig is magasabb voltam a férfiaknál is, nem kiváltképpen a nőknél. De, szeretem az ellenkező nem karcsú, kecses, alacsony termetét. Mindemellett, illik is hozzám eme termet. A vadász elé léptem, kezem nyújtottam neki, hogy felsegíthessem. Akár engedi, akár nem, mihelyt lábra állt ő is, hátrébb lépek kettőt, hogy meghajolhassak előtte.
- Hadd mutatkozzam be. A nevem Sebastian Michaelis. – üdvözöltem méltóképpen. Felegyenesedve sötét íriszeimet rá emeltem. Hangom egyszerre volt komoly, titokzatos és elérhetetlenséget sugárzó. Holott, arcomon nem ült ki ridegség, mint a sírboltokon. Nem. Ezúttal barátságosan álltam előtte.
- Veszélyes az erdő egyedül. Különösen éjjel, amikor vajmi keveset lát az ember. – nyitottam beszédhez számat. Ugyan, én remekül látok a sötétben, és az emberi szem is hozzá tud szokni három perc elteltével, azért mégis hatalmas különbség van kettőnk látásviszonya között. Szavaimmal fenntartottam a látszatát annak, hogy nem vagyok több egy egyszerű embernél, noha puszta megjelenésem sokkal többről árulkodott. Eme kettősség szokta a halandókat összezavarni. Különösen a beavatatlanokat.
- Egyedül jött? – folytattam magázódva a tiszteletet megadva, figyelmen kívül hagyva azt, ő miként beszél hozzám. Nem áll szándékomban hazáig kísérni, ám megmutathatom neki merre van az autóút, hogy azt követve visszataláljon a városba. Mindezek után nem hagyhatom itt. Vagy mégis?




|| The Butler || 532 || note ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve: 12th Március 2017, 14:22





Mira & Sebastian
?Back int he Past

Az állat után nézett, aki mint egy kiskuyta, illetve normális róka, eltipegett. Pislogtott párat, hogy megeméssze, miközben a kérdésre ránézett.
~ Odvát? ~ fel se merült benne egy ilyen gondolat. A természetfelettiekre mindigi is potenciális veszélyforráként tekintett, őt aztán nem érdekelte, hogy kit, mit véd, egyszerűen gyilkosok, és őt is képes lett volna megölni, ha az idegen nem lép közbe. Egyszerű elvekkel rendelkezett, mióta szülei valaminek az áldozatai lettek, nem tudott megbocsátani egy természetfelettinek sem, legyen az egy aranyos kis vérróka, nem. Értette persze, állati világ, ott is az életbe maradásért gyilkolnak, de ez… ez egészen más volt. Másról szólt, legyen az vadász, vagy akármi. Ezeknek volt emberi alakjuk, emberi gondolkodásuk, csak valami… valami által átváltoztak, ilyenné lettek. Ez magasabb szinten folyt, mit az állat világ. Intelligencia, képességek, gondolatok,érzelmek…
Felnézett a felállóra, aki fölébe magasodott nem is kicsit. Meghökkent.
~ Hogy lehetsz ilyen nyugodt? ~ Mert hogy ő pedig egyáltalán nem volt az. A nyújtott kézre pedig csak pislogott. Először fel sem fogta a gesztust, sőt, el sem akarta hinni. Viccnek tűnt az egész, túl abszurdnak és groteszknek. Nem tudta összerakni a valóság puzzle-jét, egyszerűen beleveszett a történések zavaros folyamába, és az idegenbe, aki talpra állította. Leporolta magát, vörös haját hátradobta, megigazította a tegezét vállán, amiből kiesett pár nyíl, és még íjját meg is kell keresnie a tisztáson, harc közben elhagyhatta.
Még mindig nem szólt semmit, csak nézett fel Sebastianra, a sötét szemekbe. Próbált valamit mondani, de torka hirtelen száraznak tűnt, levegőt is alig tudott venni, mintha menten meg is fulladna.
- Mira Gwendolin Sánchez – ültek vörös ajkára saját nevének szavai. Mire csak szaporán pislogott, saját hangja törte meg a pillanat varázsát, és máris határozottabban húzta ki magát, száját vékony vonallá préselte, hogy tudja ő uralni a helyzetet. – Köszönöm – nyújtotta a nyakát, mintha csak égetné a szó kiejtése, mert nem akarta bevallani, de valóban kimentette Sebastian.
- Igen, tudom… - halt el hangja, és összevonta szemöldökét. – Nem akartam idáig maradni, csak…
~ Természetfeletti vagy? ~ azonban a kérdést nem mondta ki, csak fejben tartotta. A férfi nem tűnt annak, de a megjelenésben sosem lehet hinni. Azonban ez röpke gondolat volt az egész helyzetet nézve, majd agyal ezen máskor, ha végre meg is nyugodott.
- Öhm… nem. Csak aztán szétváltunk a vérr… a róka miatt – bökte ki lassan, nem tudta, hogy mennyit is mondhatna igazán, mit szabad és mit nem. – Hogy csinálta? – tette fel újra a kérdést és a sötétben még nézett a róka után, amerre eltűnt, de már réges-rég nyoma veszett.


- - megjegyzés: 514 || -
Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve: 12th Március 2017, 15:05



To Miss Sánchez


How did our story start?



Az emberek nem gondolkoznak. Sosem tették. Nem jut eszükbe a másik oldal, vagy egész egyszerűen nem foglalkoznak az okokkal és az érvekkel. Nem mérlegelik a tettek okozta következményeket. Egy újabb rossz tulajdonság, amit nem szeretek. A vérrókákba legalább szorul annyi ravaszság, melyet a természettől kaptak. Előrelátóbbak. Ezért sem volt szükség arra, hogy szavakkal erősítsem meg az állat számára a helyes döntést. Miután lenyugtattam, rájött, hogy ez nem csupán a vadász számára egy lehetőség, de önmaga részére is az. Tudta, ezt a harcot nem ma éjjel fogja befejezni, így jobbnak látta haza térni. Helyesen tette.
Mindig ügyeltem rá, hogy soha, senkinek se hazudjak. Megválogattam a szavaimat, így elkerülve a megbízhatatlanságomat érintő kérdéseket. Persze, ez nem jelenti azt, nem hallgatok el részleteket. Azt hiszem, jobb is lesz, ha nem említem meg a Fiatal úrnak, eme találkozást. Semmi különös nincs benne. A magam szórakozására vagyok itt és semmi olyasmit nem fogok tenni, ami később fontos lehet. Legalábbis, jelen helyzetben ez a meglátásom. Oly kevés az esélye a viszontlátásnak. Mondjuk kár érte. Érdekesnek tűni a halandók ezen példánya, de ez még nem szabad okot adjon arra, megfeledkezzen valódi kötelességemről. Mindig, bármilyen körülmények között a Fiatal urat kell előtérbe helyezzem. Ha kell, önnön, legkedveltebb gyermekemmel szemben is. Ah, a bájos Hecaté!
Beletelt pár másodpercbe mire összekapta gondolatait az ifjú, de a végére elfogadta a neki nyújtott balom. Talpra segítettem. Még így is jelentősen magasabb voltam nála, legalább két fejjel, ha nem hárommal. Ez megmosolyogtatott, noha nem mutattam ki felé. Lassan kialakult egy kisebb beszélgetés közöttünk, melyet a bemutatkozás hozott létre. Idegenekből ismerősökké lettünk általa s ez megtörte az a bizonyos jeget. Örültem neki, hogy volt benne annyi udvariasság, amivel megköszönte segítségemet. Tekintetemmel figyeltem, miként próbálja megtalálni a tegezből kiesett nyílvesszőket. Vettem a bátorságot félig hátat fordítani neki, hogy magam mögé pillantva sokkal jobb látásomnak hála megkeressem íriszeimmel a hozzájuk tartozó fegyvert. Meg is találtam. Néhány méterrel odébb pihent. Se szó, se beszéd, már el is indultam érte. Megálltam előtte, lehajoltam érte, majd felegyenesedve szemügyre vettem a kezemben tartott íjat. A mai darabok sokkal pontosabbak és erősebbek voltak, ráadásul messzire nőtt a hatótávolságuk is. Figyelemre méltó az összetettségük és hasznosságuk. De, én továbbra is az ezüst étkészletre esküszöm.
- Talán kevésbé veszélyes állatokra kellene vadásznia. Mondjuk… szarvasra. Azt is nappal. – fordultam a halandó felé, közelebb mentem hozzá és átnyújtottam a lőfegyvert.
- Micsodát? A közelben voltam, megláttam az állatot és egyszerűen elkaptam. Az ember egy nagytestű kutyát is képes leteríteni, olykor medvét is. Valamint, puszta kézzel egeret fogni. Egy róka nem nagy kihívás. Nincs szükség hozzá speciális adottságokra. – feleltem az igazat egy mosoly keretében. Valóban nincs szükség különleges képességekre mindezek elvégzésére, egyszerűen jó reflexek kérdése. Habár, egy medvéhez fizikai erő és némi csel sem át. Ah! Az emberek számára mindezek olyan hihetetlenül hangzanak, pedig alig ezer éve még ők maguk bizonygatták ezek valódiságát. Amikor még nem voltak így elkényelmesedve és rákényszerültek a természetjárásra, elég gyakori jelenségnek számított mindez. A középkor letűntével túl… kényesek lettek.
- Szeretné, ha visszakísérném az útra? Ott nagyobb valószínűséggel futhatunk össze a társával. – ajánlottam fel változatlanul a szolgálataimat. Nem mintha nehezemre esne a fák sűrűjében megkeresni a másik vadászt, ám semmi kedvem vele is összefutni. Engem csakis ez a lány érdekel.




|| The Butler || 529 || note ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve: 12th Március 2017, 19:49





Mira & Sebastian
Back int he Past

Ez az este egészen hihetetlenre sikerült, és egyáltalán nem így tervezte el. oh, nem, inkább úgy, hogy 9-re visszaérnek, iszik még egy forró teát, majd bevetődik az ágyba, hogy holnap tudjon kelni egyetemre… oh, egyetem, holnap kelni kell! Már látta maga előtt, milyen karikás szemekkel bújik ki az ágyból, ha egyáltalán képes lesz rá, legalább 3 kávé kell mellé, hogy megtegye, az is biztos!
- Szarvasra? – vonta fel a szemöldökét, miközben egy újabb nyílvesszőt fogott a kezébe, végig mérte, de fekete tollazata tökéletesen meg volt, egy csorba, annyi sem esett rajta, aminek örült, de gondolatban máshol járt. Szarvasra… Majdnem nevetett a feltételezésen is, hogy én és egy szarvas? Úgy érezte, hogy nem most lesz a pillanat, mikor elmagyarázza Sebastiannak, hogy miért nem szarvasokra vadászik. Ez már majdnem kitérített a gondolatból, mikor visszazökkent.
- Azt azért nem mondanám. Ez… - nem fejezte be, hogy ez nem egy egyszerű állat volt, ez egy vérróka volt, aki képes emberré alakulni, még ha állati ösztönökről is van szó, nem lehet egy medvével egy lapra venne, két teljesen más szintű lényről volt szó. Közben átvette az íját, ami egészen szívéhez nőtt, sajnálta volna, ha baja esett volna, de úgy tűnt, hogy nem, egy karcolás, annyi sincs rajta, csak kissé koszos lesz, de azt majd letakarítja.  – Nincs szükség hozzá speciális adottságokra… - ismételte meg a mondatot. Az adottságok szón fenn akadt. Speciális adottságok? Mire céloz éppen Sebastian, de nem úgy tűnt, hogy most fogják ezt megbeszélni…
- Azt megköszönném, nem tudom pontosan merre jöttem, idő míg a nyomaimat kiolvasom – ingatta fejét, és ajkába harapott. Igaz, vagy sem, de így volt, és ha már az állat elmenekült, akkor nincs miért még az erdőben maradnia, így is túl sokáig maradt, és a rancson meg kapja ezt még, hogy mit keresett kinn idáig, főképp ha kiderül szétváltak. Jobb lesz minél előbb kísérőjébe botlani, hogy vele leegyeztesse, mit is fognak mondani, mint fedősztori, remélte neki nem lett semmi baja, még az hiányozna! Az íját vállára vette, és már indult is a fák sűrűjébe. – De maga mit keres ilyenkor az erdőben? Gondolom, nem éppen a róka családot látogatta meg, pillantott hátra, hogy a férfi követi-e.


- - megjegyzés: 489|| -
Vissza az elejére Go down
Sebastian Michaelis
vámpír nemzettségfõ

avatar

. :

Posztok :
54
Lakhely :
† Phantomhive manor †
Foglalkozás :
† not your business †
. :


Tárgy neve: Re: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve: 18th Március 2017, 20:21



To Miss Sánchez


How did our story start?



Mint eddig mindig, úgy most sem fedtem fel a kilétemet. Jobb szeretem azokat a lényeket is megtéveszteni, akik önnön adottságuk által képesek megállapítani, hogy milyen lény áll velük szemben. Szerencsére, a korom hasznomra van mindabban, amit el akarok érni. Ám, céljaim nem publikusak. A részt vevők is mindössze annyit tudnak, amennyit szükséges. Se többet, se kevesebbet.
Felajánlottam szolgálataimat a fiatal nőnek, aki alig lehet húsz esztendős. A Fiatal urat jutatja eszembe, aki éppen vele egykorú lehetett, amikor átváltoztattam. Ajánlatomat elfogadta, így egyetlen szó nélkül indultam vissza az autóút irányába, amerről voltaképpen én magam érkeztem. Előtte sétáltam, igyekezvén az összes alacsonyabb ágat félretolni az ifjú vadász útjából. Némán emeltem hosszú lábaimat és nem gondolkoztam azon milyen terepen járunk. Jómagam tökéletesen látok a sötétben, így meg sem fordult a fejemben előre engedni a kisasszonyt. Ügyeltem rá, hogy végig karnyújtásnyira legyek tőle. Ha lelassít, én is. Folyamatosan figyeltem rá. A mozgására, egész lényére, ugyanakkor az utat sem tévesztettem szem elől. Lendületesen haladtam, míg az erdő természetes csendjét meg nem törte kérdésével.
- Néhány mérföldre innen van egy nagyobb földbirtok. Az ellenőrzésére indultam, amikor felfigyeltem Önre. - ekkor keresztezte utunkat egy hatalmas fatörzs, mely egy nagyobb vihar során már nem tudott gyökereibe kapaszkodni. Felléptem rá, majd a túloldalt leugorva visszafordultam a lány felé. Kezem nyújtottam, hogy átsegíthessem - Megengedi? – erősítettem meg szándékomat egy kérdéssel, melyre szavakkal nem, de tettek annál inkább várom a választ. Időközben komoly, semleges és távolságtartó hangon feleltem a kérdésre, melyet feltett nekem. Az utunkba kerülő akadály leküzdése után már az ifjú Gwendolin ment előre. Átengedtem neki a stafétabotot, mert láttam és tudtam is, az irányt már nem tévesztheti el. Néhány perccel később, tényleg nem sokkal, kiértünk az útra. Az úton egy fekete alak szorongatta saját testét. Megsérült a combja, ugyan bekötötte, de én innen is jól éreztem, vérzett. Az idegen felemelte fejét és elkiáltotta magát: Mira! Merre vagy?! A kinézetéből és abból, hogy az előttem álló nőt kereste, hamar rájöttem, az ismeretlen egy vadász, mégpedig újdonsült ismerősöm társa. Nem állt szándékomban megmutatni magam. Se beszélgetni nem volt kedvem, se több időt nem fecsérelhettem erre az egészre. Önnön szórakozásomnak egyébként is vége. A fiatalok innentől elboldogulnak, hiszen, megtalálták egymást. Épp ezért, még azelőtt, hogy Gwendolin megfordulhatott volna, vámpírsebességgel folytattam utamat az aszfalton. Hangtalanul tűntem el, úgy, mintha soha ott sem jártam volna és a kisasszony csupán elméje hallucinációjaként élte meg a velem való találkozást. Nem tudom, fogunk-e még találkozni, de abban biztos vagyok, rendben lesz.
Útközben elhaladtam egy autó mellett. Eme tényt kellemesen tisztáztam magamban, hiszen így, ha szükséges, a két vadászt felvehetik és visszavihetik a több órányi járóföldre lévő városba. Különösen a társ állapotára való tekintettel. Most pedig… nem késlekedhetek! Még rengeteg dolgom van ma éjjel!




|| The Butler || 446 || köszönöm a játékot ||
▲▼

Vissza az elejére Go down
Mira Gwendolin Sánchez
vadász

avatar

. :

I decide above my life
Posztok :
75
Kor :
23
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tanuló
. :

You don't win against me

Tárgy neve: Re: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve: 18th Március 2017, 21:18





Mira & Sebastian
Back int he Past

Az este már így is egy álomnak tűnt, de nem hogy később… Megmenekült egy vérróka elől, hála egy komornyiknak az éjszaka közepén… Azért ez elég fura, de akkor nem volt ideje, sem ereje, hogy ezen gondolkodjon, okoz majd ez még neki álmatlan órákat később, az is bizonyos. Ment utána a csöndben, nem tudott mit fűzni hozzá, de néha még ő is megilletődött, ahogy a férfi segített neki. Mivel sosem volt ekkora luxusban része, így aztán neki ez teljesen furcsának hatott, hiszen tud ő magától is menni, nem szükséges ez az udvariasság. Gondolkodott is ezen, hogy megmondja, de elvetette, hiszen hogy lehet ezt egy ízig-vérig komornyiknak megmondani, hogy utána ne is tegye, már pedig a találkozás óta úgy viselkedett vele mint egy minta komornyik, semmi személyeset, semmi többet nem mondott az udvariasságon kívül, és ez Mirát bosszantotta…
Sóhajtott csak egyet, ahogy a kezet nézte, és teljesen idegennek érezte Sebastiant. Tudta a nevét, de semmi többet, nem lett ismerős a számára, csak egy fura szerzet, amiből kitudja mikor lesz potenciális ellenfél…  Nem, nem érezte emberinek ezt a sok udvariasságot. Megfogta a kezét, hogy átmenjenek, de mozdulataiból ki lehett érezni, hogy inkább érzi sértésnek ezt a sok segítséget most már, illem ide vagy oda…
Céltudatosan tört előre, mikor már tudta, hogy hol járnak. Remélte, hogy társa kinn van, nem kell még őt is megkeresnie, de ahogy ritkultak a fák, úgy hallotta meg a kiabálást, és léptei felszaporodtak. Nem messze meg is látta társát, aki meggörnyedve fogta a lábát.
- Azt hiszem… - fordult hátra, de senkit sem látott. A férfi nem jött idáig? Miért? Pislogott egyet, hogy a fák közé nézett, hátha látja majd az alakját. Nem hitte úgy hogy álmodta a találkozást, sem hogy valami elmebaja lett volna, ahhoz túl valóságos volt, de most ez volt a legkevesebb. Társához sietett, hogy menjenek haza, elég volt egy napra ennyi izgalom, és lesz majd még ideje gondolkodia ezen a Sebastian nevezet komornyikon. És valóban, nem sokára jött is egy autó, így nem kellett sokat járnia a sérült társával, alig 40 perc múlva pedig már a birtokon voltak…


- - megjegyzés: 445||  köszönöm szépen :3
Vissza az elejére Go down
Sponsored content



Tárgy neve: Re: Back in the past - Mira & Sebastian ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Back in the past - Mira & Sebastian
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Drew Sebastian Tyler
» We need love cause we're just lonely souls ~ Angel & Mira
» Mira&Timur - Avagy egy jól sikerült tanvadászat végállomása
» Chulyin kapcsolati hálója
» I won't turn my back on you -[Nat&Clint]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: egy cseppnyi múlt-
Ugrás: