Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
6th December 2017, 18:07
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok



Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Burlesque bár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Jasmine Grey
vérpárduc

avatar

. :

Posztok :
97
Kor :
67
Lakhely :
Macskafarmketrechülyebirtok
Foglalkozás :
Tanuló
. :


Tárgy neve: Burlesque bár ; Elküldve: 27th December 2016, 17:47


Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 27th December 2016, 18:58






Elisabeth + Hecaté

A hely hangulata éppen olyan volt, mint amit az ember elképzel, ha egy füstös, izzadt meleg levegőjű helyről beszél, ahol minden összesűrűsödve elbódítja az érzékeket. A piros és a fa árnyalatai játszottak a tárgyakon, míg az emberek sokszínűek – nem csak fajukra utalva itt -, ugyanakkor végtelenül unalmasak annak a vámpírnőnek a szemében, akit Hecaténak hívnak. Hosszú, szőke tincsei elbújtak a félhomályosan megvilágított helyiségben. Nem ragyogtak, noha a ruha, annál inkább feltűnést keltőnek bizonyult. Az apróbb díszeken át a nagy vörösségig megbabonázónak lehetett nevezni. Nem zavartatta magát a rá ragadó szempárokkal, vagy a halk, suttogó megjegyzésekkel. Hozzászokott az évek során, hiszen mindig is eme különc öltözködéséről volt híres, ha más nem ragadta meg halandó és halhatatlan figyelmét a szépségén kívül. Éj Gyermekként sokkal kifinomultabb érzékekkel bír a halhatatlan, ám mégis megtéveszthető a tudat, ha elég körültekintőek vagyunk.
Lassan megváltoztak a fényviszonyok és a figyelem középpontjába a színpad került. Fellépett az énekesnő, hogy megörvendeztesse közönségét. Odafentről, az emelet adta lehetőségeket kihasználva állt a korláthoz Hecaté, hogy onnan figyelhesse a számára ellenszenves nőszemélyt. Megjegyzendő, a vámpírnő arcán semmi sem látszódott. Porcelán ridegséggel bámulta a fellépő minden egyes apró rezzenését. Jég kék szemeit úgy sütötte le, mintha megvetné a művészt és annak teljes lényét. Azonban, nem mutatott ilyesfajta érzelmet. Egyszerűen, a nő korából adódott felsőbbrendűsége. A kisugárzása határozott volt, mely felemelte és egyszerre kiemelte, majd elrejtette a tömegben. Alig lehetett észrevenni az előadás ideje alatt. Hosszúra nyúlt a fellépés, szinte eltűnt a végtelen éjszakában, eltűntetve az időt a sötétségben. Éjfél után a vendégsereglet felfrissült, majd lassan elandalgott hazáig. A szintén szőkefürtökkel rendelkező, vérszopó énekesnő ideje véget ért. Már nem volt szükség rá, felszabadulhatott a munka terhe alól. Noha, az egykori Istennő már nem kísérte figyelemmel, valójában éppen erre az időpontra várt. A felsőbb szinteken egy asztalnál ült, arcát egy vörös, csipkés legyezővel takarta, éppen úgy, ahogy az előadás alatt. Két pincér kísérte fel a fiatal vámpírt hozzá, akik azon nyomban távoztak is, hogy a nő megpillanthatta a végtelen nyugalmat ábrázoló életnagyságú, érzéketlen porcelánbabát. Hecaté oldalra fordított fejével egyetlen pontba, egy gyertya lángjába bámult.
- Üljön le, Miss Franco! – utasította ridegen és komolyan, még mindig legyezővel takarva szépséges arcát. Nem vesződött azzal, hogy felé fordítsa tekintetét. Majd ha… esetleg megérdemli.
- Tudja, miért hívattam ide? – tette fel továbbra is mozdulatlanul a kérdését, mint valami jeges szobor – Úgy tudom, ismer egy Magnus nevű férfit… – kezdett bele mondanivalójába, ám a vámpírnő inkább kivárt. Érdekelte, hogy miféle reakciót kap a nőtől, akivel most találkozik személyesen először. Megrémül? Mentegetőzik? Erőszakoskodik? Megered a nyelve? Ezt, megtudhatjuk a folyatásban, miként azt is, mi lenne itt a helyes cselekedet az Úrnő szemében.
۵ music ۵ 430 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Elisabeth Franco
vámpír

avatar

. :

Posztok :
10
Lakhely :
Jelenleg New Orleans
Foglalkozás :
Most éppen burlesque énekes
. :


Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 27th December 2016, 19:55



Hecaté





Ismét egy gondtalan nap. Ami megint csak a szórakozásé, nem vagyok rászorulva arra, hogy dolgozzak, legalábbis még, persze sosem lehet tudni, hogy mikor változik meg a helyzet. Évszázadokkal ezelőtt gondoskodtam magamról amikor is elhagytam Michael, milyen nő az aki semmi nélkül lép le egy kapcsolatból? Nem igaz?
Úgyhogy ez csupán szórakozás, persze meg is fizetik, de ez meg kit érdekel? Mindig is volt bennem egy nagy adag feltűnés utáni vágy, viszont a nagy rivaldafényt több dolog miatt sem kockáztathatom meg. És az egyik ilyen és nagyon fontos visszatartó erő nem más, mint Magnus.
Most éppen olyan periódusát élem az életemnek, amikor nem akarom, hogy rám bukkanjon. Levegőt akarok venni és szabadnak lenni anélkül, hogy beleszólna a dolgaimba.
Tetszett a hely, a maga New Orleansi viszonylatában eléggé nagynak és híresnek számított, hogy megfelelő számú ember forduljon meg benne, annyi amivel még pont elégedett vagyok, viszont nem érzem kockázatosnak.
A lámpák melege s a parfümmel terhes levegő, a vörösben pompázó bútorok már meghozta volna a megfelelő hangulatot. De szeretem azt érezni, hogy ezen kicsiny hely sztárjaként megkapom azt a kiváltságot, hogy a más felkészített közönség elé lépjek ki. Ma csak egyetlen számmal, amihez éppen hangulatom van, és igen hajlamos vagyok kitenni ezen egyszerű emberi lényeket a szeszélyeimnek, és természetesen a tulaj issza a szavaimat így hát a többi lánynak még csak esélye sincsen, hogy panaszt tegyen.
Sötét...megszólalnak az első taktusok, feljön a vezér fény. Imádom! Egy ember sosem lehet annyira megnyerő, mint egy vámpír. És nekem emberi koromban is volt már egy kis előnyöm másokkal szemben. Kurtizánként el kellett sajátítanom, hogyan vonjam magamra azonnal másik figyelmét, már akkor ha belépek egy helyiségbe. Annak idején ez volt a tétje a túlélésnek, a legjobbnak kellett lenni, és elég lett volna csupán egyetlen rossz mozdulat és már is az utcán találtam volna magamat, megsebezve az éjszakába, kitéve minden mocsok tapizó mancsának.
A legjobb voltam és pont ezért, mert megtanultam, hogyan vonjam magamra mindenki figyelmét és vámpírként pedig rájöttem, hogy milyen jó ennek az ellenkezője is ha úgy hozza a szükség.
Éreztem, hogy a szemek rám tapadnak, szinte hallotta a gondolataikat, és felemelő pillanat amikor az ember a képességei nélkül éri ezt el. Nem csodálom, hogy annyi ember ragad benne a színpad varázsába, hogy annyi színész lesz alkoholista és drogos hiszen mindig ezt keresik. Nem tudják már elviselni a hétköznapok szürkeségét. Csupán azt ha minden szív az ő szívükkel egyszerre dobog. Már ha dobogna...
Pontosan tudtam, hogyan manipuláljam a lent ülőket, miként lehet kurjantást, tapsot vagy nevetést kicsikarni a publikumból. És éreztem minden egyes személyt a teremben, na nem a képességem által, hiszen egy ilyen helyen könnyen eshetnék a saját csapdámba, veszhetnék el a érzelmek lüktető kavalkádjába. Nem, szépen elzártam magam a halandók lelki világától, egyszerűen csak énekesként éreztem a lüktető halmazt.
Furcsa eksztatikus lelki állapot a színpadon lenne, amikor az ember tudja, hogy mindenki őt nézi és még is...még is... valami különös érzés a hatalmába kerít.
Pillantásom végig siklik éneklés közben a nézőkön, ezúttal látni is próbálom őket, egyesével, miközben táncolok és énekelek. De még sem fedezem fel a hibát a kirakósba...
- Megint csodás voltál drágám!- A tükörből pillantok magam mögé egy ferde mosollyal az arcomon, miközben megigazítom a piros rúzst az ajkaimon, és lefésülöm a rövid, szőke parókát.
- Eli, egy vendég hívat a díszpáholyban. - A betoppanó pincér szavaira, mind én mind pedig a tulajdonos döbbenten fordulunk háttal. Az arcomon arrogáns meglepettség pihen.
- Hívat? Hm...- Hát nem volt butaság a megérzésem, kecsesen fellököm magam a székből. - Nos, aki hívat azt nem illik megváratni, nem igaz?- Kérdem elhaladva a pincér mellett, miközben ujjaim játékosan végig simítanak a mellkasán és rákacsintok.
Felérve sem világosodok meg, ellenben elég egyetlen pillantás, hogy tudjam nem olyan emberrel állok szemben aki az én szintemen áll. Nem nehéz felismerni egy idősebb vámpírt, különcök, arrogánsak és mindenkinél felsőség teljesebbnek képzelik magukat.
Szemöldököm megrezdül felfelé s ajkamon apró mosoly játszik még mindig, hát legyen. Könnyedén lépek közelebb, vele ellentétben engem alig takar ruha, rojtos, ezüst költeményem pont eléggé mini és dekoltált, hogy mindenki figyelmét felkeltsem benne.
- Ami azt illeti, nem. Hiszen azt sem tudom, hogy kicsoda ön...- Jegyzem meg könnyed hangsúlyban, pontosan egyensúlyozva a sértő és tiszteletteljes határán. Megadva magamnak a lehetőséget, hogy a mérleg egyik vagy éppen másik irányba elbillenjen ha úgy hozza a helyzet.
Felkészülök lélekben, hogy bármi megtörténhet, egy ismeretlen idősebb vámpír kiszámíthatatlan. Az arcom rezzenéstelen marad a kérdésre, a testem semmit sem árul el, habár nem is kell félnem, hiszen úgy sem engem néz.
- Elég sok férfit ismerek, kurtizán voltam, és hát ettől az életviteltől igen nehéz megszabadulni.- Válaszolom neki a vállamat megvonva, ezzel válaszolva és még sem árulva el semmit. Nem vallom be, hogy ismerem Magnust, főleg nem, hogy azt a Magnust akit keres, viszont azt sem állítom, hogy nem ismerem. Nem teszek fel felesleges kérdéseket, nem kezdem faggatni, hogy ki ő és mit akar tőlem, kivárásra játszom. Nem fogom Magnust elárulni. És persze a francnak sincsen kedve egy ilyen szép estén meghalni egy rosszul elejtett mondat miatt. Nem igaz?


Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 27th December 2016, 20:45






Elisabeth + Hecaté

Mód felett, roppant idegesítő. Valami ilyesmi és ehhez hasonló járhatott Hecaté fejében, mihelyt odalépett az asztalához az ifjú vámpírnő. Mindaz, amit képviselt a tökéletes ellentéte volt az eleganciának, a higgadt életvitelnek, melyet megfontoltság és lélekig hatoló ridegség vesz körül. Elisabeth vére pezsgett. Ha ember lett volna a bőre hevült, szívverése gyors ütemet diktálóvá lenne. De, nem ez a helyzet. Mégis, a sokat megélt nőt erre emlékeztette. Egy féktelen újszülöttre, akit legszívesebben felpofozott volna, ha a helyzet úgy hozza. Ám, jelen esetben a fejére és lelkére egyszerre kellett beszéljen úgy, hogy annak érzései, a szív, ne tudjon később nemet parancsolni. Csakis a vámpírnő megállt és figyelj szavai kerülhettek előtérbe. Mert, ha az éj gyermeke ennek a nemzetségnek a méltó tagja akart lenni, akkor nem hozhatott szégyent apró családjára. Különben… nos, egyenlőre még nem tartunk ott, igaz?
Az Úrnő, mihelyt a fiatal szavai véget értek, szúrós pillantást szegezett neki. Olyat, amivel akár ölni is lehetne. A más körülmények között elbűvölően kék íriszek belevájtak az énekeső pillantásába. Hecaté egészen a lelkéig látott. Mintha szükségét érezte volna annak, hogy képességét bevesse, elárasztotta az előadó legbensőbbjét nemzetsége higgadtságával. Elisabeth most valami olyasmibe csöppent, amit talán még sosem tapasztalt. Érezhette a túlvilág érintését. Hideg simított végig lelkén, mely elvett belőle minden emberi és fellépői melegséget. A hév helyét fagy vette át, az életét pedig… halál. Azt a magányt és elveszettséget élhette át, amit megrökönyödve csak akkor veszünk észre, ha már évszázadok óta élünk és már nincs senki, akihez szólhatnánk, mindössze a temetők gyászos feketesége az, mi vigaszt nyújthat.
Ekképp kerítette hatalmába a lányt. Szavak helyett megmutatta miféle szerzet is ő. Ha a fiatalnak nem is esik le a tantusz, hogy egy családtagja kereste fel, abban megbizonyosodhat, a nő valóban olyan hatalmas, mint amilyennek látszik és nem ősi sznobizmussal van dolga Elisabeth-nek. Most, hogy a hölgyemény már nem ugrál örömében, mert az elhagyta hirtelen, a vámpírnő érzett felőle némi hajlandóságot a komoly társalgásra. Összehajtotta a legyezőjét, majd az ölébe helyezte.
- A teremtőjét hívják Magnus-nak, Miss Franco. – emlékeztette a nőt komoly, tárgyilagos hangon. Ugyanakkor, a korábbi ridegséget mintha tárgyalni vágyó, enyhe, kellemes hangszín váltotta volna fel. Szándékosan hagyta ki a bemutatkozást. Úgy vélte, ha szükséges, úgyis kiderül róla a neve. Arca tökéletes volt, hibátlan, igazi porcelánbaba, melynek ajkait vörös rúzzsal emelték ki. Azokat az apróságokat, melyek körül kegyetlen szavak és csillogó, fehér vámpírfogak is kitűntek olykor, noha, hidegvérét meg kell tudnia őriznie, így évtizedek is eltelhettek azóta, talán századok, hogy mesterén kívül más is látta volna azokat az éles szemfogakat. De, kanyarodjunk vissza a beszélgetéshez.
- Az a férfi sok kellemetlenséget okozott. – tartott egy apró hatásszünetet, bár szinte feleslegesnek bizonyult, elvégre, még mindig a képességének hatása alatt áll az ifjú. Most is őt nézi. Egyenesen abba a szempárba mered, melynek viselője nem éppen kedves számára – De, most nem róla szeretnék beszélni. Sokkal inkább… maga miatt vagyok itt. Éppen itt lenne már az ideje annak, hogy megismerje azt, amivé valójában változtatták. Mondja, hajlandó lenne tanulni és felülkerekedni az érzésein, melyek olyannyira hatalmába tudják keríteni? Erősebbé válni másoknál, és megérteni, hova is kellene tartoznia. – felesleges lenne a kérdést még utána biggyeszteni. Épp eleget mondott első körben. Előbb be kell bizonyítania, hogy hajlandó a változásra és utána, azt is, hogy méltó erre a nemzetségre. Mert, ha nem és elbukik… akkor mindent elveszít.
Hecaté nem pislogott. Nem vesződött ilyen apró emberi tulajdonságokkal. Sokkal feljebb emelkedhetett így, és amikor végre megmozdulnak pillái, az még csodálatosabbá teszi őt, magát. Egy apróság, mely igazi eszköz a kezében. Maga elé pillantott, hogy megszakítsa képességének hatását a nő felett. Lassan tisztult ki a feje, miként a valódi érzelmek újra előtérbe helyeződtek benne. Eztán, a vámpírnő újra rá emelte tekintetét, de ezúttal nem manipulálta. Tudja ő anélkül is. Most, a testének legapróbb, makro rezdülései váltak fontossá, míg önnön maga szobor maradt. Egy jelenés, ami talán nem is igaz. Merre forog a kocka?

۵ music ۵ 635 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Elisabeth Franco
vámpír

avatar

. :

Posztok :
10
Lakhely :
Jelenleg New Orleans
Foglalkozás :
Most éppen burlesque énekes
. :


Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 27th December 2016, 21:36



Hecaté





Imádok játszani szórakozni, érezni, hogy élek. Mert még élek, bár a szívem nem dobog, de ettől még nem vagyok egy porcelánná vált üresség. Nem, én nem. És azt hiszem ez az amiért annak idején Magnus átváltoztatott, ez az amiért Michael szemet vetett rám. Én élek!
Viszont az előttem ülő hölgy, nos már egyáltalán nem. Milyen lehet ekkora közönnyel és arroganciával szemlélni a világot? Biztosan kellemetlen, nyilván nincs benne semmi öröm.
Leülök vele szemben, és javamra legyen szólva nem teszek megjegyzést arra, hogy parancsolgat, de még bemutatkozásra sem veszi a fáradtságot. Viszont úgy tűnik, hogy ő nagyon is tisztában van azzal, hogy én ki vagyok. Egy pont oda vagy inkább sok. Elkeserítő a helyzet amibe a magam fajta belekerülhet akaratán kívül. Igen én az a típus vagyok aki keresi a bajt, de ha nem keresem akkor is megtalál, lásd előttem a vörös ruhába öltözött viaszszobrot.
Nem tudom mi lett volna a jó válasz, de szúrós pillantásából ítélve nem az ami elhagyta az ajkaimat. Kék íriszei akár a feneketlen kút, s hatalma úgy hatol át az elmém köré gondosan felépített gáton, mintha nem is léteznének. Ujjaim megszorulnak a karfán, ahogyan hirtelen jött borzongás fut át a lelkemen, sosem tapasztalt hidegséget hagyva maga után. Ajkaim meglepetten nyílnak el, ahogyan a gondolatok formát öltenek benne, Magnuszon kívül sosem találkoztam a nemzettségemen belüli taggal. Minden játékos évődés, öröm és pajkosság, melytől én önmagam vagyok eltűnik belőlem, mintha sosem lett volna. Megnyalom az ajkam, ha tudod mi történik veled, akkor normális esetben tudsz rajta változtatni, normális esetben. Csak, hogy ez nem egy varázslat amire ha rájössz akkor megtörik, mintha sosem lett volna, s bár a küzdelem az ereje ellen hiába valónak tűnt, még sem mehettem el a dolog felett elsőre, hogy talán szabadulhatok.
De aztán semmi, egy gondolatfoszlány maradt csak és végtelen, passzív nyugalom mellyel nem igen tudtam mit kezdeni, hiszen még sosem éreztem ilyen mértékben.
Nem válaszolok a nyilván való kijelentésére, szóval ezt is tudja. Érdekes. De nincs válasz, se a kérdésére se az enyémekre melyek a fejemben megfogalmazódnak. Értetlenül ráncolom össze a szemöldökömet, elvégre nem most kezdtem, nem vagyok már friss hús, és annyira tudom irányítani a dolgokat amennyire akarom.
Könnyű megérezni, ahogyan elhagyja az elmémet, ahogyan a gyomromban a görcs oldódik. Halkan fújom ki a bennem rekedt levegőt, mintha szükségem lenne a lélegzésre, de valójában csak megszokás, hogy könnyebben tudjam embernek színlelni magam. Sokat mozgok a halandók között mert szórakoztatnak, főleg azért.
- Kellene? - Kérdezek vissza halkan. Belátom, hogy nem sokat érek a játszadozással, a nőkkel mindig sokkal nehezebb, mint a férfiakkal. Nem mozdulok bár szívesen hátra dőlnék, de őszintén szólva nem merek. Roppantottam már össze elmét, lelket vagy ahogyan vesszük, pontosan tudom, hogyan néz ki utána az alany, és nos nem akarom megtapasztalni. Magnusnak bármilyenek is voltak a módszerei, tudtam sosem ölne meg ez nagy aduász volt a kezemben, viszont erről a nőről ezt nem mondhatom el. Érzem ugyan, ahogyan a lelkemet markoló hidegség helyét újra felváltják a saját érzelmek, gondolatok és kétségek.
- Azt hittem Magnus már megtanított arra amit tudom kell.- Vajon most bele kéne egyeznem egy idegen, rideg nő ötletébe aki azonnal azzal kezdte, hogy lenyomta a torkomon a hatalmát? Talán megengedhetek magamnak egy kis bizonytalankodást. Talán lehetnek fenntartásaim a dologgal kapcsolatban és kérdéseim, de ha nem akkor, ahogyan az előbbi kis közjátékból ítélem meg, elég hamar tudatni fogja.
- Pontosan mit vár tőlem?- Ritkán érzek késztetést arra, hogy Magnus velem legyen, általában ötven évente, és akkor mindig vissza megyek hozzá körülbelül ötven évre, hogy aztán megint ellógjak. Ilyen a mi kapcsolatunk amolyan se veled se nélküled. De most itt lehetne és legalább akkor ő tájékoztathatna néhány részletről, például ezzel a nővel kapcsolatban...


Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 27th December 2016, 22:29






Elisabeth + Hecaté

Magnus… A név, melyet a vámpírnő undorodva köpne ki legszívesebben az ajkain. Kidobná, mintha így megszabadulhatna a méregtől, mellyé ez a férfi vált szívében és szemében egyaránt. Volt idő, amikor egymásnak éltek. Megragadta a férfi élni akarása és küzdő szelleme, amit az arénában produkált. Befogadta, megmentette és miután a férfi a nő rabjává vált, nem csak harapásának függőjévé, de a lényéért is szomjazó, akkor kért engedélyt csupán a Nagy Mestertől, hogy teljes mértékben a család tagjává tehesse. De, nemleges választ kapott. Várnia kellett, évekig. Figyelnie és tanítania, hogy amikor eljön az idő, méltón léphesse át a férfi a halál kapuját. Elmenjen és visszatérjen a pokolból, hogy felemelkedve térhessen ki onnan. Emelt fővel váljon eme kis létszámú, ám annál büszkébb és fenségesebb család tagjává. Ekképp kellett volna történjen ezzel a lánnyal is. Magnus azonban letért a neki megtanított útról. Szánalmas förmedvénnyé vált, mert hitetlenként nem félte az Urat. S Ő, látva gyermeke elveszettségét eljött hozzá. Eljött s megbüntette vétkeiért. Keveseknek adatott meg, hogy találkozzon Ő vele. Káin gyermekével, aki oly’ kevés ifját tanította igazán. Kettőről biztosan tudunk. Az egyik forrófejű, hangulat vámpír, kinek kegyetlensége visszhangzik a legmélyebb barlangokból is. De ama férfi, ki New Orleans legöregebb vámpírja, ki eme nemzetségnek szülőatyja, nos, Ő sokkal másabb. Nem mondom, senki sem akarja ellenségének, noha tudja miként büntessen, mégis, nyugodtságáról és síri ridegségéről felismertetik. Sokkal több és mélyebb dolgok vannak Őbenne, mint azt bárki is gondolná. Nem, leánya semmiképpen sem megcsömörlött. Hosszú élet áll mögötte, de nem elveszett a végtelen sötétségben. Hecaté csupán, helytáll az elvárásoknak. Hiszen, ha mindig kimutatod a fogad fehérjét és azt, mi kedves neked és mi nem, akkor könnyen ellened fordulhatnak és eltaposhatnak, mint egy férget. Épp ezért mondom én azt, hogy az Úrnő nem megfenyegette a Kisasszonyt, hanem megmutatta neki a másik utat. Az utat, mellyel eddig tapasztalatait vegyítve sokkal többre lehet képes, mint azt valaha is hinné. Hisztek-e nekem, vagy sem, azt rátok bízom. De, ne mondjátok, hogy nem szóltam előre… Sokkal nagyobb tervek részese ez az ifjú leány, mint azt gondolná.
A vámpírnő fejében üresség tombol. Nem azért, mert olyan butácska lenne. Nem. Inkább, nyugodtnak nevezném. Nem zargatják gondolatok. Elnyomja azt, ami elterelheti figyelmét a céljától. Békességet teremt magában, azt, amit az emberek csupán a halál beállta után érezhetnek. Valami, ami mindenkinek módfelett fontos, csak nem vesz róla tudomást. A kék íriszek végigvándorolnak a fiatal vámpírnőn, majd a vörös ajkak lassanként elnyílnak s a közöttük kipréselt hang szavakká formálódik.
- Az a férfi semmit sem tanított arról, hogy kihez tartozol. Arról, amit képviselsz. Sokkal többre lehetnél képes, ha hajlandó lennél tanulni és odafigyelni arra, hogy mégis milyen nemzetséghez tartozol. Hibázott és ezért meg kapta a méltó büntetését. De, neked még van esélyed bebizonyítani azt; nem hiába volt az áldozata. Okkal választjuk ki azokat, akiket eggyé teszünk az éjszakával. Ez nem csak erre a családra, hanem minden egyes gyermekre és mesterre igaz. Mindenkiben van valami, ami folytán kimagaslik a tömegből. Azt hiszem, tudom mit látott benned. Olyasmit, amit én is őbenne. – mihelyt elárulta magát – hozzáteszem szánt szándékkal – a vámpírnő tartott egy kisebb szünetet az eddig monologikus szavai után. Próbálta… jobb belátásra téríteni a lányt, hogy egy lehessen a Mester sakkbábúi közül. Valamint, hogy ne a közös ismerős sorsára jusson, vagy még rosszabbra. Hiszen van, ami a halálnál is rémesebb, még egy maguk fajta számára is.
- Ha hajlandó vagy elfogadni a származásod, akkor taníthatlak. Sokkal többre, mint amire az a férfi valaha is képes lett volna. Akkor, legalább nem azért járnál alantas helyekre, mert muszáj, hanem mert azt szeretnéd. – folytatta, majd itt megállt, hogy hagyja szóhoz jutni Elisabeth-et. Hadd gondolkozzon egy keveset, és feleljen a maga belátása szerint. Amíg, még megteheti. Ám, megjegyzendő, hogy Magnus nevét nem ejtette ki többet a beszélgetésük során. Mindig csak „az a férfi” volt. Okkal, hiszen kiesett a családi kegyből s ennek az egésznek még komoly folytatása lesz, amikor eljön a sötét éjszaka.
۵ music ۵ 640 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Elisabeth Franco
vámpír

avatar

. :

Posztok :
10
Lakhely :
Jelenleg New Orleans
Foglalkozás :
Most éppen burlesque énekes
. :


Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 28th December 2016, 18:28



Hecaté





Magnus próbálkozott tanítani, de tényleg. Csak én nem vagyok a legjobb tanítvány. Amit ez a nő még nem tud. Talán ezzel akarta jóvá tenni a bűneit amiről ez a nő beszél, csak éppen nem tudom milyen bűnöket. Furcsa elképzelni, hogy pont ő tegyen másik ellen a higgadt valójával, azt hiszem nem láttam nála hidegebb vérű vámpírt eddig a pillanatig.
Nem sokat mesélt a teremtőjével való kapcsolatról, csak éppen annyit, hogy imádta emberként, bálványozta vámpírként aztán még is külön váltak útjaik. Elveszett az ami egykoron volt. Mindig azt mondta, hogy talán belőle tűnt el valami, talán ezért sem erőltette rám, hogy olyan legyek, mint ő. Hagyott a világomban, az érzelmeimmel, talán részben önzésből mert így mindig érdekesebb maradtam, pezsgő és nagyon evilági.
Forognak a kerekek az elmémben, ahogyan állnak össze a darabkák, persze hamarabb is rájöhettem volna, hogy ki ez a nő. Még az előtt, hogy kimondaná, de bármennyire is gáz, sajnos csak abban a pillanatban szerzek róla bizonyosságot. Azért valamennyit én is tanultam az évszázadok alatt, ha hiszi ez a nő ha nem, kitűnően tudom elrejteni az érzéseimet. Persze nyilván nem úgy, mint ő. Én nem a ridegségemmel manipulálok hanem pont ellenkezőleg, azt mutatom ami szükséges ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Bár lehet, hogy ő ezt az oldalt megveti, nem biztos, hogy hosszú távon kevésbé hatékony, mint jéghidegnek mutatkozni. Persze még mindig él és ez őt igazolja, ugyan akkor meg... Miért kéne mindenkinek ugyan olyannak lennie?
Szóval én is fejlődtem az évek alatt így hát az arcom még csak meg sem rezdül, éppen, hogy csak egyetlen ujjpercem mozdul, emelkedik meg és koppan le az asztalra. De csak mintha egy gondolatot, egy mondatot előzne meg a hangsúly kedvéért, azonnal szóra nyitom a számat.
- Magnus azt mondta valami kiveszett kettőjük között az évek alatt. Talán pont az ami bennem is meg van és benne már nincs. Ő magától tanult, nem igaz? Kinek van kedve elveszíteni a lényét és a személyiségét, hogy olyanná váljon, mint más valaki, csak azért mert azt találja az a bizonyos másik elfogadhatónak?- Oldalra billentem a fejemet a kérdés közben. Lehet nem a legalkalmasabb ember a mélyenszántó gondolatok áttárgyalására. Na nem azért mert, hogy nem lenne okos, éppen, hogy nagyon is az, csak kinézem belőle, hogy nem nem tart méltónak arra, hogy komoly eszmefuttatásokba bocsátkozzon velem. Könnyen lehet, hogy az lehetne az elfogadható viselkedés, ha azonnal mindenre igent mondanék, de sajnos nem vagyok ez a típus. Kivéve ha érdekeim úgy diktálják. És még egyenlőre nem tudom, hogyan is kerülnék ki ebből a legjobban.
Persze megkísért a dolog, amiről beszél az mind szép és jó. Erősebbnek lenni, kiaknázni a képességeimet, csak éppen van egy erős érzésem, hogy ennek az árnyoldalai is megvannak. Csak még azt nem tudom melyikből van több, a jóból vagy a rosszból.
- Nem azért járok mert muszáj, hanem mert élvezem.- Válaszolom egy könnyed mosollyal az ajkaimon.
- Tehát hajlandó lenne tanítani, és ezért nekem cserébe mit is kéne tennem?- Semmit nem adnak ingyen, ezt eléggé hamar megtanultam,még akkor sem ha nem mondják ki, mit várnak cserébe. Már emberként beálltam az adok kapok üzletbe, elvégre kurtizánként a szolgáltatásaimért és a tanácsaimért pénzt és megbecsülést nyertem. Több szavam volt Velencébe, mint magának a legnemesebb férfinak, egészen a pestis járványig.
Nem döntöttem még el, hogy tetszik-e nekem ez a nő vagy sem, persze van egy olyan érzésem, hogy ez őt legkevésbé sem érdekli. Az idős vámpírok megszokták, hogy az ő kedvükben járnak és nem pedig fordítva. Én hajlandó vagyok bárkinek a kedvében járni ha az kell ahhoz, hogy előrébb jussak, de ahhoz biztosan tudnom kell, hogy így eljutok egyről a kettőre. Illetve akkor is ha éppen belemegyek egy játékba, a saját kis játékomba, aminek a végén kimutathatom a fogam fehérjét. Persze, nem szó szerint...
Annak idején, amikor hosszú idő után Magnus előkerült már bőven fetrengtem az önutálatban, a bűntudatban és a mocsokban. Képtelen voltam uralni a saját képességemet, az étvágyamat. Akkoriban valóban olyan lehettem, mint egy vadállat aki ha vérszagot érez azonnal megőrül...
De "leszoktatott", szar volt, nincs kedvem többet hozzá, és büntetésből rám parancsolt, hogy emberből nem ihatok. Hát nem is teszem, nos... lehet rá bármit mondani, de pár száz éve ismerem, tudom a határait, és tudom mi az a vétó amit nem jó ötlet megszegni. Ez olyan. Plusz lehet nem is lennék képes rá... a teremtő és ivadék között olyan kapocs van mely halandó számára érthetetlen, egy teremtő igazi haragja sokkal jobban tud fájni, mint bármelyik másik vámpíré, még akkor is ha sokkal enyhébb, mint ahogyan azt más tenné. Furcsa és egy-két leckébe beletellett mire megtanultam, hogy mit is jelent ez pontosan.

Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 24th Március 2017, 20:16



Adele Vien







Untam magam otthon a báli események rá döbbentettek arra, hogy milyen sok dolgot ki hagyok ha csak otthon ülök a magányomba. Valami izgalmat keresek a városba ahol egy kicsit jobban felpörgethetem egyhangú életemet. Gwen elevensége, rá döbbentett arra csak elpazarlom a napjaimat. Persze sosem tudom, úgy élni a napjaimat mint egy halandó mivel számomra az idő nem véges, mint számukra. Nekem addig tart az idő amíg meg nem halok, nem öregszem, eltelt már lassan háromezer év és még mindig olyan férfinak látszom akik után még nedvesednek a tangák. Nem tudtam ma mit szeretnék csinálni esetleg egy izgalmas vadászat, ahol a prédát sok ideig kergetem és halálra rémisztem amíg a szíve a leggyorsabban dobok, olyankor fantasztikus a vérnek a nyomása mintha csak szökő kút lenne, az az életet adó nemes folyadék. Vagy talán keríthetnék valami jó kis bunyót akiken levezethetem a feszültségem? Vagy talán egy szép kis lánykát aki kielégítené éjszakára férfias vágyaimat? Még nem tudom el dönteni de egy bár szerintem mind háromnak megfelelne. Akármihez is lesz kedvem a bárban elérhetem az összeset. Nem ismerem a bárokat, melyik lenne jó most számomra, ahogyan az utcákat járom a belvárosban, hirtelen megpillantok egyet. Ez pontosan megfelel számomra, egy szürke öltöny van rajtam, fehér inggel és fekete nyakkendővel. A zakóm ki van kapcsolva, így nem látszom olyan hivatalosnak, nem mintha melegem lenne össze gombolva, csak adni kell a látszatra is mit gondolnak az emberek. Ahogyan benyitok a hely zsúfolásig van tele, egyetlen egy szabad boxot találtam, ahol még senki nem volt. Na ez még szerencse, nem szerettem volna úgy nyitni az estémet, hogy néhány embert kidobálok helyet csináljak magamnak. Vagy csak elbájoltam volna a kiszolgálólót aki majd csinált volna, de ez olyan barátságos megoldás lenne.... az nem én vagyok. Még a végén elmenne a hírnevem, lerontaná a mostanit. A véreskezű igen csak tetszetős számomra, meg van ám az alapja is nem csak hírből kapott név. Le is ülök a boxba, hangzavar volt, de nem zavart a dolog könnyed tudom befolyásolni a hallásomat, nem mint az ifjak akiknek itt nehéz dolguk lenne minden beszélgetés egyszerre zúgna a fejükben, eléggé kellemetlenen dolog volt már anno tapasztalatom belőle. Megjelenésem eléggé tiszteletet követelő, meg is néztek egy páran amikor betettem a lábam. Nem hiszem ez a hely öltönyös hely lenne, szóval biztosan feltűnő számukra egy ilyen alak. Meg is érkezik a kiszolgáló, rá néztem egy fiatal nő volt az élénk vörös haj, fehér bőr és kecses testalkat, a mellényén a neve is rajta állt „ Lola”. Kedvemtől függetlenül azonban arcomról nem lehetett leolvasni semmit sem, rideg volt mint a kőszikla, hangom meg morcos.
-Szép estét! - köszönt nekem majd folytatta- mit hozhatok?- tárt is rögtön a lényegre, de nem is csodálkozom, hiszen tele volt a bár gondolom ilyenkor a feje tetején lehet minden.
-Egy pohár whiskyt kérek- mondtam neki, komoly arckifejezéssel, ritka kincs tőlem a kedvesség de azonban nem csak az álcám a ridegség, nagyrészt össze függ a természetemmel is. Ha bár szeretnék érdekes estét össze hozni magamnak, de azért nem kell minden jött menttel szórakozni. Körbe nézek a teremben, hátha akad egy olyan valaki akivel lehetne egy kicsit elszórakozni. Kaja vagy egy jó éjszaka? Vagy mindkettő? Még elválik de ha egyik sem jön össze akkor majd az újságoknak lesz amit írniuk, hogy egy sötét sikátorban egy megcsonkított tetemet találtak, aminek minden végtagja hiányzik. Hát igen ha én nem érem el a célom akkor valahogyan le kell vezessem a bennem felgyülemlett feszültséget. Rossz volna egy olyan helyt pattanna el az a feszültség mint ez a hely ahol ennyi ember van, ekkora vérontást már nehéz lenne fedő sztorival el fedni. Közben megérkezett az italom is. Kíváncsi vagyok milyen érdekes személyek fognak betoppanni azon az ajtón, nem vártam különösen senkit sem, de ha érzik egy csinos kis hölgy akkor az szívesen látnám a társaságomban.
Vissza az elejére Go down
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
31
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 26th Április 2017, 14:21


Caius & Adele Vien
Am I choosing a wrong saviour?

Nem szokásom megrendelésre dolgozni. Egyáltalán nem. Nem is szorulok rá, hogy elvállaljak efféle megbízásokat, vagy akárcsak meghallgassak egy ilyen ajánlatot. Nem szeretem, ha megkötik a kezem. Én akkor vagyok elememben, ha szabadon alkothatok, ha szárnyalhat a fantáziám. Az ilyen megrendelések pedig pont nem erről szólnak. A megrendelőnek pontos elképzelése van arról, mit akar viszontlátni a vásznon és csak konfliktust szül, ha nem az ő általa megálmodott képet,de úgy és pont úgy öntöm vászonra, ahogy azt ő elképzelte. Művész vagyok, méghozzá szabad, meggyőződésem, hogy nem az a dolgom, hogy mások gondolatait, elképzeléseit vigyem vászonra. De az ilyen pénzemberek azt gondolják, a pénzükkel mindent elérhetnek. Nem baj, ha nekik nincs tehetségük, érzékük vagy csak egyszerűen türelmük a festéshez, majd más megfesti a képüket. Mindig is taszított ez a pöffeszkedés. Festessen magáról portrét, aki akar, bármelyik útszéli kontár szíves-örömest ugrani fog neki. Ha pedig mást akar, ott az ecset, a puccos kezeivel megfoghatja ő is és lefestheti, amit szeretne. Vagy vegye meg a képeimet, ha mindenáron tőlem akar valamit. De fogadja el, hogy azon akkor az és úgy lesz, ahogy én szeretném, ahogy belőlem, a lelkemből jön.
Épp ezért nem akartam eljönni erre a mai találkozóra sem, de az egyik legnagyobb mecénásom nyomatékosan megkért rá, hogy legalább hallgassam meg az ajánlatát ennek a rejtélyes alaknak. Ezt a nyomatékos kérést úgy kell érteni egészen pontosan, hogy meglebegtette, nem áll majd módjában támogatni a következő kiállításomat, ha visszautasítom. Ez pedig sajnos túl erős érv volt ahhoz, hogy csakúgy legyintsek rá. Kénytelen voltam hát néhány órát elpazarolni az életemből erre a találkozóra. És nem is tévedtem, semmi olyat nem hozott ez a megbeszélés, ami miatt érdemes  volt eljönnöm. Sőt. A férfi egy igen erőszakos fráternek bizonyult. Erőszakosabbnak, mint eddig bárki, akivel dolgom volt. És nemcsak a portréról beszélek. Úgy tűnt, nem is annyira a képemet, mint inkább engem szeretne megszerezni. Nem vagyok ostoba, ez elég hamar nyilvánvalóvá vált a számomra, így egy idő után, amennyire a helyzet engedte udvariasan álltam fel az asztalától és ott is akartam hagyni.
A férfi azonban megragadta a kezemet és nagyon erősen szorított. Fájdalmat okozott, de tartottam magam. Valahogy sikerült kitépnem magam ebből a szorításból (ami még egy férfihoz képest is meglepően erős volt) és most már kevésbé udvariasan siettem a kijárat felé. Ő azonban követett.
Magassarkúban nem egyszerű sietni, de szerencsére épp arra járt egy taxi, amit le tudtam inteni. Így is láttam, hogy beszáll a lesötétített autójába és követni kezd. Az agyam végig vadul kattog, míg a hátsó ülésen ülök. Haza nem mehetek, ott egyedül lennék és ki tudja, mit tenne velem. Még a végén képes és betöri az ajtót. Már ha eljutok egyáltalán a lakásomig. Mert meglepően gyors mozgásúnak is hatott a férfi... Emberek között kell lennem, az az egyetlen lehetőségem. Ha haza tudok menni egy férfival, akárkivel, az lenne a legideálisabb, akkor valamelyest biztonságban tudhatnám magam.
Bemondtam hát az egyik legforgalmasabb, nívós belvárosi bár, a Burlesque nevét a sofőrnek. A taxiban biztonságban érezhettem magam, de a visszapillantó tükörben láthattam, hogy végig a nyomunkban van a fekete autójával. Szerencsémre egy piros lámpa pont megfogta őt az utolsó kereszteződésnél, így a bárhoz érve pont volt annyi időm, hogy gyorsan rendezzem a számlát a taxissal, majd elegáns, fekete öltözetemben a bár bejárata felé tipegjek.
Odabent, ahogy számítottam, sokan vannak, egy szabad asztalt sem látok. Helyes, így el tudok vegyülni. Nyilvánosan biztosan nem támadhat rám az az ember. De egyedül még így is védtelen vagyok, ezt tudom jól. Az ajtóban megállva pásztázom a tömeget. Nem titok, egy egyedül lévő férfit keresek, akihez hozzácsapódhatnék az estére. Hazamenni is hajlandó vagyok vele, ha ez az ára. Persze nem bánnám, ha jóképű és intelligens lenne, de ma este nem válogathatok annyira. Ha sikerül elkapnom egy megfelelő egyén tekintetét, biztos, hogy oda is megyek hozzá, még ha csak középszerű egyedről is van szó. Ha nem egy perverz vadállat, mint amilyennek az üldözőm tetszett a megbeszélésen, már jobb helyzetben vagyok. Csak arra kell vigyáznom, nehogy csöbörből vödörbe kerüljek, miközben az idő is szorít, hiszen bizonyos, hogy a férfi néhány másodpercen belül meg fog érkezni engem követve.

Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 1st Május 2017, 17:44



Adele Vien







Nem igazán tudom miért éppen erre a helyre estem be, talán mert erre vezetett a sorsom? Fogalmam sincsen viszont ha már be tévedtem ide akkor érdemes volna olyan társaságot is keríteni magamnak akivel elszórakozhatok. Nem hiszem nagy kihívás lenne, tele a hely szóval biztosan akad ezek a halandók közt olyan nő aki jó társaság lenne az estére, és talán a továbbiakra is ha éppen úgy hozza a sors. Nem szeretem túlságosan a nagy tömeget, talán azért mert túlságosan sok a felesleges beszéd a helyen. Tekintetem egy nő vonja magára aki most érkezett meg, fekete ruhában van, hmm azt hiszem ő éppen meg is felel. Láttam ahogyan a tömeget pásztázza az is lehet keres valakit, de egy próbát biztosan megér. Intek is a kiszolgáló nőnek, hogy jöjjön ide egy pillantra.
-Igen uram?- kérdezte tőlem, elég jó helynek látszik jók a kiszolgálók ismerik a jó modort ez sok mindent elárul a helyről, azt hiszem a későbbiekben is többször fogok megjelenni ezen a helye. Elő vettem egy kis pénzt, majd letettem az asztalra látványosan ő is észre vegye. Amolyan borra valóként szántam az ajándékom számára.
-Most érkezett meg egy fekete ruhában az a nő- néztem rá a szememmel remélem kiszúrja előre, bár a sok férfi között ahol most áll elég nehéz lenne megtéveszteni a dolgot, viszont sose lehet tudni.
-Megvan?- kérdeztem tőle, a nő arcán persze rögtön felvillant a mosolyt, amint meglátta milyen nagy borra való ütheti a markát. Igen, ember és a pénz… bármit képesek megtenni érte. Ezért mondjuk nem ítélhetem el őket, mindenki annak él ami fontos számára. Csak nem tudom megérteni azt a dolgot egy ilyen papír pénz vagy éppen arany mit jelent számukra, az csak egy olyan dolog ami jön és megy.
-Igen, meg van- mondta nekem, nos ennek már örülök akkor haladunk szépen előre, egészen jól lehet értekezni ezzel a kiszolgálóval, de persze tudom, hogy csak a pénz miatt csinálja. Ha nem villantottam volna valamit, akkor biztosan nem csinált volna semmit se meg nekem. Igen a mai világ már csak így működik előbb fizetsz aztán kapsz. Sokat változott a világ de nem éppen a legjobb irányba, volt idő amikor még csak az számított a tisztelet és a becsület. Most már semmit sem érnek ezek az értékek, a legtöbb ember szemében.
-Szeretném ha oda menne hozzá és megkérdezné nincsen kedve csatlakozni a társaságomhoz, majd ha igen mond akkor kérdezze meg mit inna és utána hozza ki az asztalhoz. Rendben van?- kérdeztem tőle, a nő bólintott és oda is ment a nőhöz, persze előtte el vette az asztalról a pénzt, de az neki is vont szánva. Kíváncsian figyelem a jelenséget, persze mindent hallok ahhoz képest is húsz lépéssel arról zajlik a beszélgetés. Ki tudom zárni a többi hangot a fejemből, és csak arra a beszélgetése koncentrálni. Amikor az ismeretlen hölgy felém néz, ha megteszi akkor intek neki egyet, hogy tőlem jött a meghívás.
Vissza az elejére Go down
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
31
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve: 22nd Május 2017, 22:29


Caius & Adele Vien
Am I choosing a wrong saviour?

Tudtam, hogy hiba eljönnöm erre a megbeszélésre. Hiszen én eleve nem is akartam elvállalni semmi efféle megbízást! De a körülmények összekényszerítettek egy olyan alakkal, aki nemcsak sznob, de még erőszakos is. Nem is kicsit. Nem vagyok ugyan ijedős fajta, de azt elég hamar átláttam én is, hogy ennek bizony a fele sem tréfa. Már az elég baljóslatú volt, ahogy az a férfi megragadta a kezemet, mikor távozni szándékoztam a megbeszélésünkről. Most pedig egész egyszerűen nem merek hazamenni, mert nem átall követni, de még milyen tempóban! Ezért döntöttem úgy, hogy ebbe a forgalmas bárba hozatom magam egy taxissal. Ha itt sikerül társaságot találnom, nyert ügyem van. Akkor nem támadhat meg. Legalábbis így gondolom.
Belépve a helyre megállok az ajtóban és pásztázni kezdem a tömeget. Nincs időm persze sokat válogatni, hisz tudom, nincs olyan nagy előnyöm, bármikor betoppanhat utánam az ajtón és akkor elkap... Sok itt a férfi, de nagyrészt társaságban vannak, én pedig inkább egy magányos egyént szeretnék. Az mégiscsak kellemesebb és biztonságosabb, pláne, hogy itt a közönség nagy része többé vagy kevésbé, de ittas. Az ital pedig sok mindent kihozhat az emberekből.
Nem kell azonban túl sokáig nézelődnöm, mert az egyik felszolgáló lép oda hozzám és udvariasan, de elég egyértelműen az értésemre adja, hogy az egyik úr szívesen venné a társaságomat. Tekintetemmel követem az irányt, amerre mutat. Fel vagyok készülve valami kiöregedett , kissé kapatos pénzemberre, ehelyett azonban meg kell hagyni, kifejezetten pozitívan csalódok abban, amit látok. A férfi egyáltalán nem tűnik olyan öregnek és kifejezetten sármos, bár elég hideg kifejezés ül a tekintetében, ahogy egymásra nézünk és int felém, amit én egy kurta, udvarias biccentéssel fogadok, mielőtt visszafordulnék a pincérlány felé.
- Köszönöm a meghívást, egy martinit kérnék - válaszolom neki, majd miután biztosít arról, hogy megértette és hozza is, meg is indulok a férfi asztala felé. Odaérve nem is teketóriázok sokat, minden különösebb kérdés nélkül leülök vele szemben az asztalhoz.
- Szép estét Uram! Köszönöm a meghívást! Adele vagyok. Önben kit tisztelhetek? - közben a legbájosabb mosolyomat igyekszem rávillantani, miközben a könyökömre támaszkodva, enyhén közelebb hajolok hozzá. Nyilván a lehető legbizalmasabb látványt szeretném kelteni a kívülállóknak. Már csak azért is, mert a szemem sarkából látom, hogy megint nyílik a bejárati ajtó, ahol az imént még én álltam. Bár, mivel háttal ülök neki, nem láthatom biztosan, de tartok tőle, az üldözőm lesz az. És csak reménykedni tudok abban, hogy visszafogja magát, még ha észre is vesz. Muszáj így lennie. Más lehetőségem a menekülésre ugyanis nincs...

Vissza az elejére Go down
Sponsored content



Tárgy neve: Re: Burlesque bár ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Burlesque bár
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: belváros és városgerinc-
Ugrás: