Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Cicuska aranykalitkája
2nd Április 2018, 16:54
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Lakrész

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
31
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Lakrész ; Elküldve: 23rd Augusztus 2016, 15:11


Vissza az elejére Go down
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
31
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Re: Lakrész ; Elküldve: 26th Augusztus 2016, 10:40


Louis & Adele
I wanna hurt you just to hear you screaming my name

Valójában kifejezetten élvezem látni, érzékelni ahogyan Louis, a volt férjem az érzelmeivel viaskodik valahányszor a közelembe kerül. Tudja, hogy távolságot kellene tartania tőlem, ugyanakkor vágyik arra, hogy minél közelebb legyen hozzám. Mint a mágnes két pólusa. Egyszerre vonzom és taszítom őt. Talán ezért is lett vége a házasságunknak. Talán eleve elhibázott döntés volt kimondanunk egymásnak az igent anno. Nem sok megfontolás volt mögötte. Mindketten hirtelen éltük az életünket. Megkérte a kezem és már rögtön be is jelentkeztünk az első lehetséges időpontra, hogy minden felesleges felhajtás nélkül egybekeljünk. Szükséges volt? Nem feltétlenül, de nem mérlegeltünk. Valószínűleg egyikünk sem gondolt bele abba, mivel jár majd ez az egész. Sosem voltam az a lány, aki férjről, gyerekről, családi házról, kiskutyáról álmodott. Sosem terveztem előre. Azért mentem hozzá Louis-hoz, mert az érzelmeim ezt sugallták. Ugyanazok a heves érzelmek, amik néhány évvel később a házasságunk végét jelentették. Louis hamarabb átlátta, hogy az élet, amit élünk felemészt minket. A drogok és én. Az ihletének forrásai. Talán nagyképűen hangzik, de így van. Engem is ő inspirál a szerek mellett. Ő pedig pont ezt akarta megtagadni. Leállni a kábítószerekkel, elválni, minden kapcsolatot megszakítani velem és belesüppedni egy középszerű, a társadalom által elvárt házasságba, kiszámítható, de nem átütő tanári karrierrel a háttérben, ha már úgy festeni többé nem volt képes, mint mikor együtt alkottunk a szenvedélytől és a szerektől bódultan. Ez lehetett a terve. De engem nem tudott elengedni teljesen soha. És én sem tettem soha könnyebbé a dolgát. Hiszen nekem is szükségem van rá. Szükségünk van egymásra. Különben miért is jelent volna meg ma este is a kiállítás megnyitómon? Hiányoztam neki. De ő is nekem. Hiányoztak a játszmáink is. Ahogy szándékosan dühítettem, csak hogy utána még nagyobb hévvel robbanjon ki belőle a szenvedély.
Kevesen ismerhetik azt az oldalát, amit én oly sokszor megtapasztalok, ha akarom. Mindig is tudtam, hogyan piszkáljam fel. Én pedig olykor ezt módfelett élveztem. Mint ma este is. Szinte szikrákat szórt a szeme. Nem is értem, miért bosszantja ennyire, ha felemlegetem a feleségét. Valószínűleg azért, mert tudja, hogy én átlátok rajta. Mert bár sosem mondja, ilyesmiről nem beszél, de csak rá kell néznem és tudom, a házassága unalmas, sivár. Hiányzik belőle a szenvedély. De neki talán hosszútávon erre van szüksége. Az a nő biztonságot nyújt neki. De nem inspirálja. Képtelen rá úgy, ahogy én tettem. Hogy féltékeny volnék? Nem, távolról sem. Hiszen ahogy végül ma is szabályosan nekem esett a megnyitón a lépcsőfordulóban Louis, még csak nem is törődve azzal, ha esetleg valaki meglát minket, egyáltalán nem arról tanúskodik, hogy kihűlt volna közöttünk a szenvedély. Akárhogyan vélekedjen is a feleségéről, az biztos, hogy egy lapon sem lehet említeni velem. Nem tudja neki megadni az a nő, amit én. Tulajdonképpen így a legjobb talán, ahogy most van. Louisnak és nekem. Bár az dühít, hogy eldobta azt a karriert, ami művészként rá várhatott volna, merő félelemből, vagy tudom is én miért. Ezt nem vagyok képes megérteni. Mi rossz van abban, hogy néha bevesz az ember egy-két pirulát, felszív egy kis port, lenyal egy-két bélyeget, hogy ihletett állapotba kerüljön? Ez az egy, ami sehogy sem fér a fejembe.
Ahogy becsukom magam mögött a lakásom ajtaját, egyből lerúgom a magas sarkú cipőimet és már menetből veszem is le a ruhámat. Nincs rájuk semmi szükség. A székre helyezem a festőállvány mellett, majd a szekrényhez lépek. Épp csak magamra terítem az átlátszó kis fekete szatén köntösömet, mikor a csengő diszkréten hasít bele a csendbe. Apró, elégedett mosoly fut át az arcomon, ahogy magabiztosan, könnyeden odalépek, hogy lenyomjam a kilincset. Úgy, ahogy vagyok, kitárt köntössel, ami alatt csak a fekete, csipkés fehérneműmet viselem. Tudom, hogy kit látok majd az ajtóban és azt is, hogy semmi egyéb öltözetre sincs szükségem. Sőt, néhány perc múlva valószínűleg még ez is sok lesz.

Vissza az elejére Go down
Louis-Philippe Vien
ember

avatar

Posztok :
22
Kor :
32
Lakhely :
NO - Felsőváros
Foglalkozás :
festő-grafikus/egyetemi professzor
. :


Tárgy neve: Re: Lakrész ; Elküldve: 2nd Szeptember 2016, 14:52




Adele & Louis






Nem voltam elég részeg, hogy ne tudjam, mit csinálok. De annyira józan sem, hogy legyűrjem a felgyülemlett vágyat, valamire, amit egyszer már saját döntésem okán magam mögött hagytam, és ami mégis oly’ erősen én vagyok, hogy az elválás pillanatától kezdve folyamatosan áhítozom rá. Enyhíteni sikerült ugyan, de bárhogy próbáltam, nem tudtam pótolni: sem Adele-t, sem az alkotás létbizonyosságot nyújtó gyönyörét. És tudom, a kettő önkéntelenül gerjeszti egymást.
Újraházasodtam, és mellette számos kérész életű kapcsolathoz van-volt közöm, az egyetem révén a szakmámhoz is annyira közel vagyok, amennyire csak lehet, mégsem elég egyik sem. Néha úgy érzem, az égető hiány, ami lassan, módszeresen mardossa a testem és a lelkem, apránként teljesen felemészt. És az egészben ez a legkeserűbb poén. Ugyanis korábban pont ugyanezért szakítottam velük.
Türelmetlenül fészkelődök az ülésen. Ujjaimmal hol az államat simogatom, monoton, gondolataimba olvadó mozdulatokkal, vagy pótcselekvés gyanánt dobolgatok a kocsiajtó szürke, belső oldalán. Közben szüntelen a éjszakai várost kémlelem. Egy szót sem szólok a taxishoz, egészen addig, míg ki nem tesz a következő kanyarban. Rutinosan rendezem a fuvart, nem várok visszajárót, a gondolataim amúgy is máshol járnak. A köztes rész valahogy kiesett: nem emlékszem, hogy beütöttem volna a kódot, pedig be kellett, máshogy nem jutottam volna át a kapun, ahogy arra sem, a lépcsőkön vagy inkább lifttel mentem-e fel, a következő kép, ami beugrik, már csak az, hogy a csengőre tapintok, az ajtó pedig várakoztatás nélkül kitárul.
Mielőtt belépnék, a tekintetem megfürdik a látványban, és a szám sarka az irányításom nélkül mozdul halvány, de elégedett félmosolyba, míg végül a tekintetem, a benne rejlő összes szaporán mozgó szikrával, felérkezik az arcához, és találkozik a pillantásával.
Sosem fogom megszokni a hiányát egy efféle fogadtatásnak, de éppen ezért, ki akarom élvezni minden másodpercét.
- Majdnem úgy fest, mintha készülnél valamire – nézek rá sejtelmesen, a szemöldököm apró, játékos ívbe mozdul. Szeretek évődni vele, még akkor is ha általában nálam szakad el hamarabb a cérna. – Bemehetek? – A szavak súlytalanok, a tekintetem annál élesebb és sokatmondóbb.
Nem először vagyok itt, nem is másodszorra. Ezt mindketten tudjuk. És rendszerint, ha már idáig eljutok, ez az a pillanat, amikor hagyom elúszni a kétségeimet és lázas önsanyargatásom, mintha ez a küszöb lenne a határ, amit ha átlépek, felesleges tovább azon tépelődni, mi lenne a helyes, azzal csak értékes perceket engednék veszni hagyni. Innen már egyszerűen nincs már visszaút.  
Nekem pedig eszemben sincs az ajtó túloldalán maradni.
Amint átlépem a küszöböt, tovább már nem számít a dilemmám, csakis a pillanat, és a köztünk égő szenvedély. Valamint a játék, aminek kiélvezésétől ezúttal már engem sem tart vissza semmi sem.
Közelebb lépek hozzá, az ujjaim máris a nyitott köntös alá futnak, végigsimítva a bőrén, ha engedi, és ajkamat megnedvesítve, bujkáló mosollyal a fülcimpájához hajolok, de nem csókolom meg, nem, még azért sem. A kiállításon történtek alapján már így is hagytam túlságosan nagyra nőni az önbizalmát.
- Nyugtass meg, hogy a postásnak nem így nyitod ki – hátsó, szabad kezemmel pedig becsukom magam után az ajtót. A halk, józan kattanás az utolsó ma este, aminek megengedem, hogy a külvilág valóságára emlékeztessen.


••••••••••••••••••••••
Zene SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS:


Vissza az elejére Go down
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
31
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Re: Lakrész ; Elküldve: 1st Október 2016, 16:23


Louis & Adele
I wanna hurt you just to hear you screaming my name

Tudom, hogy Louis a józan eszével viaskodik, akárhányszor csak eljön egy kiállításmegnyitómra vagy a lakásomra. Akár tarthatnék is attól, hogy egy nap sikerül megőriznie az önuralmát és mondjuk egy ilyen esetben, mikor felhívom a lakásomra, egyszerűen hazamegy, elmenekül a benne munkáló szenvedély elől. Vagy esetleg a feleségén tölti ki. Bár az utóbbi esetet igencsak kétlem, hogy működne. Elég volt csak néhányszor találkoznom az asszonykájával, hogy lássam rajta, meglehetősen konzervatív és fantáziátlan lehet. A hálószobában is. Egyszerűen meg lehet érezni az ilyet. Louis aligha kockáztatná, hogy megrettentse ekkora szenvedéllyel. Egy ilyen nő nem is tudná ezt hová tenni. Nem úgy, mint én. Ezt minden nagyképűség nélkül állíthatom. Egyébként sem kell félnem attól, hogy Louis nem jön el. Túl jól ismerem. Itt lesz. Méghozzá hamarosan.
Akár meg is vethetném őt azért, mert csalja az asszonyt, vagy visszamenőleg megkérdőjelezhetném a felém tanúsított hűségét is a házasságunk alatt mindezek után. Mégsem teszem. Tudom, hogy engem nem csalt meg. Egyszer sem. Most persze nem esküdnék meg rá, hogy én vagyok az egyetlen akár tartós, akár alkalmi szeretője, de ez nem engem minősít. Sőt. Ha vannak ilyenek, talán épp azért, hogy megpróbálja magát tőlem elszeparálni. Nem a hűségét vagy a jó hírnevét félti, hanem a józan eszét. Ugyanezért hagyott fel a szerekkel is ostoba módon. Most egy jó művésszel kevesebb van a szakmában az ő szeszélye miatt. Ezt nehezebben értem és bocsátom meg neki, mint akár a feleségét, akár a nőcskéket, akikhez esetlegesen köze volt, van vagy lesz. Végül is én sem vagyok épp egy szentéletű. Mióta nem vagyunk együtt hivatalosan, nekem is számos férfi és nő (néha egyszerre több is) megfordult hosszabb rövidebb-időre az ágyamban. De érzelmileg senkihez sem kötődtem úgy, mint Louishoz. Ő a másik felem és ezt ő is érzi, tudom. Tetszik neki vagy sem, de így van. Küzdhetünk ellene, de így is marad. Még ha képtelenek is vagyunk együtt lenni. De egymás nélkül sem megy, ez tiszta sor.
Ezt tanúsítja az is, ahogy a csengő megszólal, alig fejezem be az öltözést. Arcomon elégedett mosoly fut át, ahogy az ajtóhoz lépek. aminek másik oldalán, várakozásaimnak megfelelően Louis áll. Látom arcán az elégedettséget, ahogy meglát igencsak lenge, sokat sejtető öltözetemben. Biztos vagyok benne, hogy a felesége sosem fogadná így őt. Míg ez a mi házasságunk alatt is előfordult, nem is egyszer. Soha senki sem vádolhatott azzal, hogy prűd lennék és nagyon jól tudom, hogy ő sem az. Még ha a kedves kis neje valószínűleg mit sem sejt erről. De ez nem az én szégyenem, hanem az övé. Nem is ismeri a férjét. Nem ismerheti úgy, ahogy én.
Louis szavaira csak sejtelmes mosollyal válaszolok és válaszul kicsit hátrébb lépek, hogy bejöhessen kicsi, de otthonos lakásomba. Nem érzem szükségét szavakkal is kifejezni, úgyis tudja a választ. Már maga a kérdés is kicsit felesleges formalitás, de ez is a játék része, amit mindketten nagyon is jól tudunk.
Természetesen hagyom, hogy megérintse bőrömet a köntösöm alatt utat törő kezével. Miért is ne hagynám? Hiszen vágyom minden érintését és a kedvéért öltöztem fel így. Vágyom a csókját is, de mielőtt ajka hozzáérne a bőrömhöz, megáll a mozdulatban. Nem tudom megállni, vágyakozó sóhaj szakad fel belőlem, amit ő is hallhat, hiszen pont a füle mellett hangzik el az aprócska, mélyebb levegővétel. Mindketten tudjuk, mi lesz a vége, innen már nincs visszaút, mégis cicázik velem, várat. Éppúgy, ahogy én is szoktam vele. Erről szól ez a játék, ami csak még tovább szítja mindkettőnkben a szenvedélyt. Mindig is élveztem ezt. És tudom, hogy ő is. Ezért is van most itt. Ismét. Minden józan érv ellenére.
- Miért? Zavarna, ha így lenne? - kérdésem nem véletlenül provokatív. Talán feldühítem vele, talán a vágyait hevítem. Akárhogyan is lesz, csak olaj a tűzre. Nem fog innen elmenni. Addig nem, míg mindent meg nem kap, tegyek bármit. Tudom, hogy így lesz, nincs bennem ilyen félelem. Ha dühítem, csak azért teszem, hogy a haragja is táplálja a szenvedélyt.

Vissza az elejére Go down
Louis-Philippe Vien
ember

avatar

Posztok :
22
Kor :
32
Lakhely :
NO - Felsőváros
Foglalkozás :
festő-grafikus/egyetemi professzor
. :


Tárgy neve: Re: Lakrész ; Elküldve: 3rd Október 2016, 13:55




Adele & Louis






A taxiban rendezem a vonásaimat, és arra is kíséreltet teszek, hogy átgondoljam, mit teszek, jobban mondva, mit készülök tenni. És az a valami mennyire helyes. Most még visszafordulhatok, tudom jól, és azt is tudom, hogy nem fogok. Ha bárki megtudná, bizonyára elítélne ezért. Elvégre házasságtörő vagyok, mit szépítsük. Duplán. A válással szétdaraboltam az első házasságom, most pedig éppen azon vagyok, hogy tönkretegyem a másodikat. Ám ritkán vagyok annyira szuicid, hogy bűntudatba és önostorzásba taszítsam magam emiatt.
Nincs bűntudatom Adele miatt. Elvégre őt ismertem hamarabb, és az együtt töltött évek alatt sokkal inkább a részemmé vált, mint Adria valaha is fog. Ezt sosem mondanám ki egyiknek sem, de attól még így van. És pontosan ez zavar. Hogy ekkora befolyással, kontrollal bír fölöttem. Hogy nem tudom magamnak megparancsolni a nemet. Ahhoz túlságosan erősen sóvárgom utána, hiába edzem az akaraterőmet. Talán, aki egyszer függővé vált, sosem gyógyulhat meg teljesen, ha nem a drog, akkor most a kettőnk közt szikrázó szenvedély rabja lettem.
Bár éppenséggel ettől sem érzem most sokkal jobban magam.
De mire felérek az ajtóhoz, már magam mögött hagyom az efféle gondolatokat, ma este nem akarok gondolkodni, inkább csak kiélvezni mindazt, amit túlságosan régóta megvonok magamtól. És úgy tűnik, ő is erre vágyik, a felszökő sóhajából nem nehéz kiolvasni. Nem mintha komolyan tartanék attól, hogy már nem kíván, hogy egyszer csak elutasít majd, de minden férfi egóját simogatja, ha vágynak rá. Habár biztosan nem tudom, ám épp eléggé sejtem, hogy nem csak velem osztja meg az ágyát, nem is igazán lenne jogom haragudni ezért, mégis, a válásunk óta ezzel a tudattal a legnehezebb megbarátkoznom. Féltékenység lenne? Valami kicsavart birtoklási vágy? Büszkeség? Nem tudom, de ez ismét olyan gondolat, amit ma estére ki akarok űzni a fejemből. Ma éjszaka csakis az enyém.
A kérdésre sejtelmes félmosoly jelenik meg az arcomon. Tudom jól, hogy mennyire szeret provokálni. Ha azt mondom, zavarna, akkor jogosan mutatna rá, hogy nincs jogom féltékenynek lenni, ha pedig nemmel felelek... azt úgy sem tudnám hihetően eljátszani.
- Lenne rá jogom, hogy zavarjon? – mormogom a fülébe, ha már ott vagyok. Kicsit el is mélyítem a hangom, tudom, hogy szereti ezt a fajta zengését. Végül lassú csókot nyomok a füle tövére, ujjaimmal végigsimítok a nyitott köntös vonala mentén, és beljebb sétálok a lakásba. Cipőimből kilépve, mezítláb gázolok a puha szőnyegre, és ital után kezd kutatni a szemem, pedig már most sem vagyok igazán józan.
- Megkínálsz egy itallal? – Mintha csupán ezért jöttem volna. Időhúzás, ez is az, semmi több, csak mert borzongatóan élvezem a folyamatot, ahogy lassan, fokról fokra kúszik fel bennem a vágy, az a fajta, amikor már nem tudok megálljt parancsolni neki, és idebent most már nem is kell, de a játék megszakadt, a kiállítás óta jelen van ugyan a várakozás bódító bizsergése a bőröm alatt, de azt akarom, hogy tovább szítsa, tegye azt velem, amire egyedül csak ő képes. Ez az, ami hiányzik. Hogy igazán önmagam legyek, és ő ki tudja piszkálni belőlem.
Rövid, szemlélődő sétám után nem ülök le, inkább megállok a műterem ajtajában, de nem megyek be, inkább csak kívülről futtatom végig a szemem az esetleges kész vagy félkész műveken. Ahogy eszembe jut a ma esti kiállítás, annak tematikája, és az a néhány pikánsabb festmény, akaratlanul is a keletkezési körülményeire gondolok, különösen, hogy épp itt állok a helyszínen.
- Gondolom, modellekkel is dolgoztál. – A hangomból talán kiérződik egy halovány élc, ami halkan doromboló féltékenységemről árulkodik. Sokáig voltunk együtt, de még sosem láttam őt modelleket instruálni. – Egy ehhez hasonló témánál, azon töprengek, vajon kell-e bármivel is inspirálni a fiatal művészeket.
A kérdésem provokatív, és nem is kívánom túlságosan elrejteni, hogy mire gondolok. Nagyon vonzó nő, de a legnyomósabb érv, hogy ismerem, tudom, hogy élvezi ha hatással van a környezetére.
- Hogy hozod ki belőlük a maximumot? – tér vissza hozzá a tekintetem, bárhol is van éppen, de nem a szemébe nézek, sejtelmes öltözéke célirányosan vezeti a figyelmem.


••••••••••••••••••••••
Zene SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS:


Vissza az elejére Go down
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
31
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Re: Lakrész ; Elküldve: 30th Október 2016, 01:17


Louis & Adele
I wanna hurt you just to hear you screaming my name

Louisnak nem kellene idejönnie. Legalábbis ő így gondolja, ebben biztos vagyok. Persze valahol értem az erkölcsi gátlásait. Be akar illeszkedni a társadalomba. Bár ennek az oka sehogy sem fér a fejembe. Mit számít, mit gondolnak mások? Művészek vagyunk. Ő is az. Az egész problémája, az alkotói válsága, mind ennek a túlzott megfelelési vágynak a következménye. Miért akar más lenni, mint aki? Mire ez a megjátszás, ez az alakoskodás? Dühít. Nem az, hogy új felesége van, ő a legkevésbé sem vetélytársam. Ez a makacsság, ez a dac, ez a maszk. Ez az, amit nem tudok hová tenni. Miért dobta el a szereket, ami neki is éppúgy ihletet adott, mint nekem? A versengés, hogy jobb legyek, mint ő, szinte szárnyakat adott nekem anno. Együtt alkottunk, de kicsit riválisok is voltunk. Ezt tagadta ő meg tőlem.
Most azonban, hogy kinyitom neki az ajtót és belép szerény, de otthonos kis hajlékomba, a legkevésbé sem ez jár a fejemben. Most nem a művészt, hanem a férfit látom benne elsősorban. Olyan szinten felcsigáz, mint senki más. Akarom, kívánom őt. Minden apró kis érintését.
- Az érzések nem ismernek jogokat - válaszolom sejtelmesen, szinte már suttogva. Ez csak részint szándékos, a vágytól is elhal kicsit a hangom. Még akkor is, ha tudom, szándékosan csinálja. A kiállításon én kezdtem a játékot vele, most viszont ő irányít. Ezt szeretem benne. Hogy egyenlő partner a játékban. Nem akar mindig, mindenáron dominálni, de nem is akarat gyenge, akit állandóan vezetnem kellene. Igazi férfi. Nem véletlenül egészítettük ki mindig olyan jól egymást az ágyban is. Nagyon vágyom rá. Ő azonban még nem adja meg nekem. Most ő irányít, ő cicázik, éppúgy, ahogy én tettem vele a kiállításon. Talán valahol reváns is a részéről. De pont ezt szeretem benne.
- De, persze - igyekszem visszarendezni a vonásaimat és még a hangom sem remeg túlzottan. Ha kell, jól tudom leplezni a vágyaimat. Többnyire. De nem előtte. Játsszam akárhogy, biztos vagyok benne, tudja, hogy legszívesebben most rögtön leteperném. De most ő diktál. Odalépek a hűtőmhöz és kiveszek egy üveg vörösbort. A kedvenc márkája. Kérdeznem sem kell. Csak előveszek két boros poharat, megtöltöm őket és a lehető legkihívóbb csípőmozdulatokkal riszálva magam lépek oda hozzá, hogy felé nyújtsam az egyiket. Közben a köntösöm is kinyílik, még többet engedve láttatni bájaimból, de úgy teszek, mintha nem venném észre. Nem így a tekintetét, amivel a félkész műveimet vizslatja, vagy a hangjából kiérezhető féltékenységet, ahogy a modellek iránt érdeklődik.
- Szóval az érdekel, hogyan inspirálok valakit? Miért is olyan fontos ez? És mit szeretnél inkább? Elmondjam, abszolút részletesen? Vagy inkább megmutassam? - közelebb lépek hozzá és mélyen a szemébe nézve dorombolok. Tetszik, hogy féltékeny. A szavaim jelentése, a hangszínem pedig bízom benne, hogy egyszerre szítja benne a szenvedélyt és ezt az érzést is. Ha dühös, szenvedélyesebb. Valójában ritkán dolgozom modellekkel, de ezt szerintem ő is tudja. Ha én modellkedni hívok fel valakit, a mögött általában hátsó szándékok lapulnak. A szex jobban inspirál, mintha valaki csakúgy fekszik előttem egy díványon. Ha felfedezhetem a testét minden érzékszervemmel. De a legtöbbjük csak múló szeszély, fellángolás. Amint megkapom őket, el is múlik. De Louis más. Őt nem tudom megunni. Pontosan tudja, mi kell nekem és én is azt, hogy neki mire van szüksége. A többiek inkább csak pótlékok. Ezt azonban nem fogom az orrára kötni. Hadd egye magát egy kicsit. Minél hevesebbek az érzelmei, minél nagyobb a birtoklási vágya, annál szenvedélyesebb lesz a végén. Tudom, mert ismerem. És én pont ezt akarom elérni.

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Lakrész ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Lakrész
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: alsóváros és mûvésznegyed :: Szomszédságok :: Ms. Vien birodalma-
Ugrás: