Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
Cat & és a kandúr
24th Október 2017, 23:58
írta: Damien Tecuaneztli
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Cicuska aranykalitkája
8th Október 2017, 23:03
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
5th Október 2017, 23:17
írta: Alexis Rowe
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Iroda

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Raven T. Stark
prominens boszorkány

avatar

. :
Do you call yourself a fucking hurricane like me?


Five hundred souls. I carried them in the darkness of my dark-beating heart. A human doesn't have a heart like mine. You see? Even death has a heart.


Posztok :
68
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Burn your kingdom down

Tárgy neve: Iroda ; Elküldve: 16th Augusztus 2016, 21:19




Vissza az elejére Go down
Raven T. Stark
prominens boszorkány

avatar

. :
Do you call yourself a fucking hurricane like me?


Five hundred souls. I carried them in the darkness of my dark-beating heart. A human doesn't have a heart like mine. You see? Even death has a heart.


Posztok :
68
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Burn your kingdom down

Tárgy neve: Re: Iroda ; Elküldve: 17th Augusztus 2016, 19:12



Helena & Raven



Come away little light, come away to the darkness.



- Olyan diploma féle? – szaladnak fel szemöldökei a magas homlokán, sekély barázdákat rajzolva bőrébe. - Nem, olyan kis papír cetlim nincs róla, ha érti... de, hát, egy csomóan vezetnek jogsi nélkül, aztán... – ja, igen, többek között néha én is. Ha nagyon sietek valahova. Vagy ittasan. Gyakran. - Pedig azt sem lehetne, és még sincs bajuk – az úriember, aki velem szemben ül, az irodában, az egyik sarokban berendezett, szerény tárgyaló asztalnál – két székről beszélünk, az asztal két ellentétes oldalán -, Joe. Csaposnak jelentkezett. Állítólag kiváló mixer – nagy szavak, de nem az enyémek, ő állítja ezt magáról. Papírja persze nincs róla. Megköszönöm, hogy befáradt, és megígérem, hogy majd fel fogom hívni. Ő meg elhiszi.
- Nos, az én specialitásom a marha – Jacques a következő versenyző. Magas, szőke hajú, fiatal férfi. A konyhába jelentkezett, nyilvánvalóan. - Rengeteg hússal találkozom. Kolbásszal, marhával, disznóval. És... marhával oh, nem. Kettőnk közül én vagyok az egyetlen, aki marhával foglalkozik. Egész nap. És kezdem nagyon unni, és elveszteni a türelmemet. Neki is megígérem, hogy majd felhívom, amikor útjára engedem.
- Oh, én... én imádom az embereket! Persze, hogy csapatjátékos vagyok, csak legyek én a kapitány. A kirúgás az olyan, hogy ’TÜNÉS!’ – igen, Julia tényleg rám kiabál, teátrálisan, és szörnyen nevetséges, sértődött óvodás arcot imitálva. -, de... nem. Nem. Én állíthatom, hogy közös megegyezéssel váltunk elképzelem. Egy kis türelmet kérek a Crows’ alsó szintjén üldögélő, jelentkezőktől, ugyanis nekem szükségem van egy szál cigarettára, mielőtt folytatnám ezt az egész baromságot.
Nem túl hosszú, New Orleansi pályafutásom során ez a hely, a The Crows’ Nest lett a törzshelyem. Gyakran minden nap beugrok ide. Nem az éltetett, hogy nagy magányomban, miközben bosszút forraltam, és gonosz terveket szövögettem, hogy barátokat szerezzek. Nekem nincs szükségem barátokra. Voltak barátaim, szerettem embereket, szerettem férfiakat, szerelmes is voltam. De szörnyű átok ez az egész, nem igaz? Dehogynem! A szeretet, és a szerelem gyengévé teszi az embert. Túl sokszor, túl könnyen bocsájtunk meg ballépéseket, homályosan látunk, szívünk meglágyul, az elménk racionális része alul marad a szívünk szeretetteljes, vagy éppenséggel romantikus dobbanásával szemben.
Jobb nem szeretni. Jobb, ha nem szeretik az embert. Ha szeretnek, képesek hazudni, hogy megóvjanak minket, és a hazugságok újabb hazugságokat vonnak maguk után, és egyre csak nőnek, és nőnek, míg végül addig nem dagadnak a hullámok, míg a gát át nem szakad. Aztán néha sokkal nagyobb a probléma, mint akkor, amikor még csupán arról volt szó, hogy megsértenek minket.
Ellenben, ha az emberek nem szeretnek, akkor gerinctelenül, pofátlanul, érdektelenül és mindenféle megbánás, vagy félelem nélkül vágják az ember képébe a fájdalmas igazságot. De, hát éppen ez az, amire mindenki vár, nem igaz? Az a fajta keserű pirula, amit mindenki akar – aztán végül sokan mégsem képesek lenyelni.
Talán én már el is felejtettem, hogy hogyan kell jól szeretni. Megbántottak, megvágtak, belém vágtak, hátba szúrtak olyan emberek, akikről még legvadabb, legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy majd bántani fognak. És én is bántottam olyan embereket, akiket állítólag szeretek. Vagy valaha szerettem őket. Néhány embert, akik egykoron a barátaim voltak, magam tettem el láb alól. Ez volt a tervem Aleksyával és Charlotte-tal is. Az igazat megvallva most már magam sem tudom, hogy hogyan és miképpen viszonyulok hozzájuk. Nem jó, hogy élnek. Nem lenne jobb, ha halottak lennének most, hogy újra az életem részesei lettek – igazán meghatározó részei. Még mindig meg szeretném szerezni magamnak New Orleans képzeletbeli boszorkány trónusát. Még most sem bízok legkedvesebb testvéremben, az egyetlen, élő testvéremben, a nővéremben. De rondán bemásztak az életembe, és undorító módon hatnak az érzelmeimre.
Sokszor gondolok arra, hogy valóban az lenne a legegyszerűbb, ha mindent felégetnék magam körül. Ha megint olyan szabad lehetnék, mint Karthik születése után, amikor az összes létező köteléket, és láncot leszaggattam magamról – ugyan nem önszántamból. Akkor nem éltetett egyéb, csupán a bosszú, a harag volt az egyetlen társam. Én voltam, egyedül, az egész, kibaszott világ ellen. És frenetikus volt. Hiszen mind tudjuk: az a játékos a legmerészebb, a legelvetemültebb, akinek már nincs veszteni valója. És nekem nem volt. És kibaszott szabad voltam.
Most meg... még ez a rohadt kocsma is a nyakamba szakadt. Szegény, vénséges vén tulajnak nem volt elég pénze fenntartani a helyet. Nagyon sokan felmondtak az utóbbi időben, vagy meghaltak azok a dolgozók, akik már a hely alapítása óta itt vannak. A vénséges vén tulajdonos is a rákkal küzd. Habár, ez nem éppen a megfelelő szó arra, amit csinál. Nem küzd a kórság ellen, egyszerűen beletörődött, hogy nincs tovább, hamarosan vége. Úgy döntött, hogy egy motoros útra megy az Államokon keresztül. Csak ő, édes kettesben a Harley Davidsonjával, a végtelen országúttal szemben, a szabad széllel az oldalán.
A kocsmát ugyan majdnem eladta valami pöcsnek, aki egy táncos, pop zenés, discót akart belőle csinálni. A vénséges vén tulaj húzta a száját, én pedig előálltam egy jobb ajánlattal. Valamivel többet fizettem a helyért, mint az a pöcs, és megígértem, hogy megőrzöm ebben a formájában. És így is történt.
Azonban hamar rájöttem, hogy, ami a személyzetet illeti, a létszám jelentősen lecsökkent, és ennyi ember nem elég ahhoz, hogy továbbvigyem a helyet. Folyamatosak voltak a reklamációk, hogy túl sokat dolgoznak, fizetésemelést kértek, amit viszont egyelőre nem tudtam megadni nekik – ugyanis a kassza jelenleg kong az ürességtől.
Szóval vissza kell mennem, és fel kell vennem pár embert, hogy ne csak a rock basszusai dübörögjenek, hanem maga a hely is, hogy pörögjünk. Én már csak ilyen vagyok: ha már csinálok valamit, azt teljes kőszívvel, és sötét lélekkel teszem. Egészen itt akarok lenni, az egész lényemmel. Nem ismerem a félmunka-, vagy a félmegoldás szavak jelentését.
- Szeretem az embereket, és imádok, öhm... csapatban dolgozni. Nem voltam egy hullámhosszon a főnökkel. Sem a csapossal. Sem a pincérnővel – ingerülten megfeszítve állkapcsomat sóhajtok Jennifer válaszát hallva. Három embert vettem eddig fel. Hármat. És, ha nem voltak itt ötvenen, akkor egy rohadt lélek sem járt ma erre!
- Helena Starwood – tekintetemmel a húsmasszát pásztázom, akik, míg várakoznak, beszélgetnek. Van, aki italt is rendelt magának, néhány fiatal férfi dartsozik, billiárdozik, csocsózik vagy flipperezik. Pár hölgy a csaposommal flörtöl. Ms. Starwood pedig kilép a tömegből. – Erre fáradjon – mutatom az irányt az iroda felé, majd utána lépek be, és becsukom az ajtót magunk mögött. Őt is az asztalhoz kísérem, majd leülök vele szemben.
- Milyen területeken dolgozott korábban? – mert, hát nyilván egy animátorral, vagy egy atlétával aligha tudnék kezdeni bármit is a kocsmában. Nyilván.


Words: 1 035 ▲ Music: Come away to the water. ▲ Notes: We're calling for you, we're coming for you.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Iroda ; Elküldve: 17th Augusztus 2016, 22:07


Helena és Raven



Nyugodtan üldögélek a Crow's Nestben. Jelentkeztem egy csapos állására, ugyanis valamiből fenn kell tartani magamat és azt a lakást, amiben felnőttünk. Meg Laryssának is segíteni kéne minden ilyen dologban, amibe belekezd, tehát... kell a pénz. A legutóbbi munkáimnak sem lett túl jó vége, tehát jobb, ha egy ilyen friss helyen próbálom meg a szerencsét, ami mostanában ívből elkerül.
Egy könyvvel érkeztem, hogy ne is unjam el magam teljesen. Hiába vagyok egy nyugodt természet, néha kell ez a fókuszáció. Stephen King majd segít a gondolataimat egy koordinált területre terelni. Azok a metaforák... Közben emberek kerülnek ki sorról-sorra az irodából. Látszanak szakembereknek, viccesebb tagoknak, talán még komolyabb dolgozóknak is, de számomra, mind csak egy vetélytárs. Nem tudom mit mondhatnék, mikor látok másokat a vetélytársaikkal kedvesnek lenni. Nem jelentem ki, hogy irritáló, de elgondolkoztat. Szeretek néha én is köntörfalazni, egy kicsit fenntartani azt a látszatot, hogy egy kedves hölgy vagyok. De az igazság fontosabb mindennél, és ez mégis tisztább magatartásforma így. Igazából azért nem tartom magam egy tipikusan kedves nőnek, mert az álmatlanság kivesz az emberből egy jókora darabot, amit nehezen szerez csak vissza, és azt is kínkeservesen.
Egy kis zene a háttérben majd ellazít belül. De valahogy, hiába várok rá, nem segít. És máris az én nevem hallatszik. Nem is azon rémültem meg, hogy a nevemet mondták, hanem a tény, hogy ki. Sosem találkoztam még vele, de megcsapott egy aura, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni. Van benne valami, amit a holtaknál is érzek. valami, amit csak egy valami alakít ki. Ez fájdalom? Lehetséges, hogy egy ekkora erejű aurában fájdalom legyen? Kizárt. Biztosan csak félreérzek valamit. A könyvemet meg közben majdhogynem kiejtem kezemből. Jól is állna, ha véletlenül ez történne. Ráfognák a Parkinson-kórt és nem vennének fel.
Inkább indulok meg és ülök le vele szembe. Kérdést intéz felém, de nem tudok annyira koncentrálni. Még soha nem volt dolgom ennyi olyan energiával, ami elmúlt érzéseken alapult. Egyszer talán egy vámpírral, de azt most hagyjuk is. Kicsit akkor is holt benyomást kelt. Válaszolok inkább, még bolondnak néz.
- A legfontosabb ide is megemlíthető eredményem a tanfolyamsorozat és a képzés, amin részt vettem. Mixeri képzést kaptam, bár igaz , hogy nem mester szinten. Aztán még hat éve dolgoztam egy Inferno nevű helyen, itt New Orleans-ban. Ez egy két éves munkaviszony volt, mely során elegendő gyakorlati tapasztalatot gyűjtöttem. - Majd hirtelen egy nemvárt vendég érkezik. Egy idősebb férfi jelenik meg Raven mellett. Szomorú. Egészen sír, mivel nem képes feldolgozni, hogy nem köszönhetett el családjától. Én a fejemhez kapok, mivel sírása nekem olyan érzés, mintha a fülemet szurkálnák egy tűvel. Ha a nő figyel, ő is megérezhet egy szokatlan jelenlétet.
- Elnézést kérek. Csak egy kis fejfájás. Biztosan hamar elmúlik. Tehát, amint említettem képesített mixer vagyok, ráadásul van elég tapasztalatom egyéb munkakörök elvégzésére is. - De aztán vendégem egy fokozattal feljebb lép. Megesik, hogy nem képesek békében és szomorúságban feldolgozni a halált. Így tombolni kezdenek, hogy enyhítsék a fájdalmat. Csakhogy az nem old meg semmit. Ráadásul nincs nálam semmi, amivel képes lennék lecsitítani ezt a lelket.
Csak látom, amint kiáltozva felborít egy szekrényt és az asztalról lelök dolgokat. Csak látom, de ez kihatással van már arra is, amit Raven láthat. Ez a  holt a dühével az én energiámon táplálkozik, ezért képes a fizikai világ befolyásolására. Gyakorlatilag engem használ, hogy kényszerét kiélje.
- Állj! - kiáltok fel. De ez nem a megfelelő alkalom arra, hogy kiakadjak. Ez egy teljességgel kifogásolható alkalom, mivel  a nő is itt van.
Vissza az elejére Go down
Raven T. Stark
prominens boszorkány

avatar

. :
Do you call yourself a fucking hurricane like me?


Five hundred souls. I carried them in the darkness of my dark-beating heart. A human doesn't have a heart like mine. You see? Even death has a heart.


Posztok :
68
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Burn your kingdom down

Tárgy neve: Re: Iroda ; Elküldve: 30th Augusztus 2016, 19:20



Helena & Raven



Come away little light, come away to the darkness.



Amikor meglátom a székről felemelkedő-, majd a felém meginduló nő ábrázatát, úgy érzem, hogy ez is veszett fejsze nyele, mint eddig a többség... és még milyen kurva sok fejszenyél vár ma még rám! Arról pedig inkább ne is beszéljünk, hogy az álláshirdetés az egész héten érvényes. Péntek-, és szombat este már az új, vérfrissített stábbal akarom elkezdeni a rohamot, hogy felmérjem, ki, mire képes, kivel, mire megyek, meg meddig lehet húzni, és nyúzni a kedves delikvensek idegeit, meddig lehet őket hajtani, milyen magas a tűréshatáruk, illetve érdekel, hogy ki, mennyire megbízható, vagy sem. Az első, nagy vendég roham, az első nagy megmérettetés dönt majd el mindent. Igazság szerint a péntek délutánt úgy terveztem – mivel háromtól hatig zárva tart azon a napon a Nest -, hogy szépen leülünk egy-két órára, és megbeszéljem velük, hogy mik az elvárásaim, és mire számítok részükről. Az első hónapban végig bent szeretnék lenni, múzeumnyitás előtt, és zárás után. Aztán majd magukra hagyom őket... és szúrópróba szerűen visszatérek, benézek, és rendet teszek, ha úgy szükségeltetik. Hiszen, mind ismerjük a mondást: ha nincs a macska a háznál, cincognak az egerek – ugyebár. Most sem számítok egyébre.
Míg felém tart a középkorúnak tűnő hölgyemény, addig alaposan, szemérmetlenül, talán pofátlanul, tetőtől-talpig felmérem. Az öltözködésén túl a mozgását, a mimikáit egyaránt. Aztán, hirtelen hasít belém a felismerés: boszorkány. Nocsak... kit nem sodort errefelé a szél? Bizonyára többen is vannak, ha nem mágiahasználók, úgy más féle, fajta lények egyaránt. Jelzek neki, hogy menjen tovább a szűk, keskeny folyosón, ami az irodám jelenleg nyitott ajtajához vezet, én pedig majd követem. A magas sarkúim ütemesen koppannak, és vernek visszhangot, ahogy mögötte haladok. Amikor az irodába lép, rögtön leültetem, nem kifejezetten kínálom vele, hanem felszólítom rá, hogy foglaljon helyet. Nem szokásom kérni.
Hanyag eleganciával ereszkedem le vele szemben, lusta macska módjára dőlök hátra ültemben, cseppet sem zavartatom magamat. Kettőnk közül én vagyok az, aki a lapokat osztja, és, akinek a kezében nagyobb hatalom van – mindenféle szempontból. A nő mágikus kisugárzását ugyanis valami furcsa módon beárnyékolja. A jelenség nem feltétlenül megmagyarázhatatlan, de nem fogom erről faggatni, hiszen egyrészt, nem ezért vagyunk itt; másrészt pedig nem akarom egyelőre felfedni saját magamat, és a kilétemet, a mibenlétemet. Nem kizárt, hogy ő is érzi rajtam ezt a fajta, boszorkányokra nagyon is jellemző aurát, de nem kötöm az orrára.
- Aha, értem – bólintok egykedvűen, míg az ölemben tartott jegyzetfüzetemben írok kulcsszavakat, újabb kérdéseket, melyeket a válaszai felvetnek esetlegesen. – Jól van. Első körben szeretném elérni a papírjait az előző tanulmányairól. Leginkább a legmagasabb iskolai végzettségét alátámasztó irat érdekelne, illetve, ez a mixer képzési bizonyítvány, amit említett. Illetve szükségem volna az Infernóból referencia anyagra, az előző főnökétől – fűzöm hozzá, sanda mosolyra rándítva ajkam szegletét. Nem úgy tűnik, mint, aki hazudik, csak éppen én nem elégszem meg egyébbel, csupán a legjobbal. És, ha már felveszem, tudni akarom, hogy másnak mi a véleménye róla. Nyilvánvalóan az Infernóban is intézi valaki a papírmunkát, így egy bélyegzőt kétlem, hogy ez a nő oda tud hamisítani.
Ms. Starwood tekintete elréved valamerre mögém, kissé összevonom a szemöldökömet, de nem nézek hátra. Ennek ellenére érzem a fagyos leheletet a tarkómon, bár ez most nem a legmegfelelőbb alkalom lenne, hogy elővegyem az Ouija táblámat, és megkérdezzem az idegent, hogy mégis mi a lófaszt akar tőlem. Momentán nem is érdekel. Segíteni meg aligha tudok – és nem is akarok. Nem igazán volt dolgom korábban szellemekkel, e világon ragadt lelkekkel, de valahogy nem is vonzz a dolog. Ha szükségem van rájuk, hát hívom őket. End of story.
Megköszörülöm a torkomat.
- A gyűjtött gyakorlati tapasztalatát majd én bírálom, feltéve persze, ha felveszem önt, Ms. Starwood – sokatmondóan vonom fel egyik szép ívű szemöldökömet, ajkam szegletében sanda mosoly bujkál. Szemem sarkából látom, hogy a nő a fejéhez kap, de nem szentelek neki túlságosan nagy figyelmet.
- Abból a kancsóból – hanyagul mutatok a tőlünk mintegy karnyújtásnyira lévő, alacsony asztalkára, rajta egy ezüst tálcán két üvegpohárral, és ásványvízzel telt kancsóval – kiszolgálhatja magát, ha szeretne – jómagam fel is írom közben, hogy feltétlenül fel kell vennem a kapcsolatot az Inferno vezetőjével, hogy az nyilatkozni tudjon a hölgyeményről – eddig mindenkinél ugyanígy jártam el, nem lesz ez másként most sem.
- Oh, valóban? Miféle munkakörökre gondol? – ha jobb nincs, takarítani még befoghatom, azt bárki meg tudja csinálni, ha esetleg felveszem, és épp nincs szükségem rá mixerként. Az ide betévedő, vénmotorosok általában nem isznak koktélokat, csak tömény, minőségi szeszt fogyasztanak. A Nest nem picsáknak való – jobb is, ha ennyiben maradunk.
Helena Starwood szótlanságára figyelek fel, majd a felfordulásra, ami hirtelen a Nest irodájában kerekedik – mintha egy kisebb méretű hurrikán süvítene végig a helyiségen. Egy szívdobbanásnyi idő alatt megértem, hogy nem a nő műve ez az egész, legalábbis, nem konkrétan az ő keze munkája ez a kisebb jellegű pusztítás.
- Bassza meg – sziszegem magam elé. Eléggé nagy hátrány, hogy nem látom, hogy kiféle-miféle maradt itt, ahol nem kellene lennie. – Mit akar? – a kérdést a nőnek teszem fel, de a léleknek szánom, és azt akarom, hogy a nő legyen a két világ közötti hírvivő.


Words: 819 ▲ Music: Come away to the water. ▲ Notes: We're calling for you, we're coming for you.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Iroda ; Elküldve: 4th Szeptember 2016, 21:57


Helena és Raven

Megérkezünk az irodába, ahol már szerencsére egy ismerős érzés csap meg, az az izgalom, ami egy interjú előszeleként sejlik fel az emberben. Sok kérdés kavarog és a válaszok kétesek. Mit kéne játszanom az állásért? Jókedvűt? Optimistát? A komolyat? A szakembert? Tán csak magamat? Kialakul még az, de egyelőre, még rémült pillanataimban képes vagyok elkapni a nő tekintetét. Energia. Jobb is, ha nem ütöm bele az orromat a hatalom játékába. Inkább, csak a preferenciaanyagot! Miután felvázolja nekem a szükséges iratok sorát, mint egy boldog kisdiák, az asztalra vetek egy mappát, és izgatottan elé csúsztatom. Halvány a mosoly, de erőteljes.
- Ezek mindazok az iratok, amik szükségesek. - Ugyanis készültem. Van fénymásolat is, meg minden. Annyira büszke lehetnék magamra, ha nem torzítaná el a levertség az aurámat. Mintha a megfázás játszana közre a nagy Kaszással. Visszatérő információ a szakmai gyakorlat, szerencsére egy magabiztos arcomat sikerül felöltenem. Valami jókedvű bólintást sikerül kierőszakolnom a maszkomra, amit most valóság néven hirdetek a nőnek.
És vissza a fejfájás néven elismert jelenlétre, ami gyilkos módon telepszik a  vállaimra és az elmémre. Ez is egy afféle energia, amit még nem tanultam meg teljesen kijátszani. De már az a baj, hogy a hölgy is komolyan veheti ezt, betegség címén. Nem jó ez.
- Köszönöm, de azért jól vagyok. Néha ez az időjárás letaglóz. - Szóval, sikerül ismét felvenni a  hangsúlyt, kezeimet egybefonva indulok neki ismét. - Bármilyen, ami szükséges. A feltöltőtől, a pultoson keresztül a személyi titkárig bármilyen fontosabb munkát képes vagyok elvégezni. Ami épp szükséges. Ezért fontos a hajlékonyság. - Próbálok a  mimikával rájátszania  történtekre, de a történő letaglózó jelenlét kiabálása és dühöngése, valamint az én felszólalásom elrontják a képet. És a nőnek is feltűnt. Hogyan? Akkor valós, amit éreztem. Ez energia, nemcsak valami mutatvány. Próbálok neki válaszolni abból, amit sikerül felfognom az eseményekből.
- Dühös. Nem akarta még elhagyni ezt a síkot. - A fejemhez kapok. Amúgy, ő vajon érti, hogy miről beszélek? Mindegy is, majd lesz valami. Habár, nem kellene feleslegesen kockázatot... Annyira kellemetlen ez az erő. Inkább tegyen valamit, hogy vége legyen, csak vége legyen már! - Az a baj, hogy ez a düh annyira negatív és sötét, hogy beárnyékol engem is. - A "vendégünk" fellök egy széket mellettem. - Azt mondja, sok dolga volt még. Család, barátok. Miért pont ő? - Kiszemelem az ipsét és próbálok neki válaszolni. - Nyugodjon... - Annyira intenzív az a sötét energia, hogy megszédülök. De micsoda? Ez nem is egy lélek. Ez vagy öt. És még csodálkozunk, hogy ilyen lelombozó az erejük? - Többen vannak. Mint egy temető! - Vagy csak simán túlreagálom? Nem bírom már őket. Annyira rám telepszik a sötét erejük, hogy az majdnem megríkat.
Vissza az elejére Go down
 
Iroda
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Lélek-kristály Iroda

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: treme és a francianegyed :: The Crows' Nest-
Ugrás: