Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
6th December 2017, 18:07
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 11th Július 2016, 21:42


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 11th Július 2016, 21:48


   
Est-ce une aventure?


Sokat sejtető, hamiskás mosollyal csapom vállba Louist.
- Te akartad a kalandot és kihívást. – ellépek mellőle és átveszem az evezőt, hogy Cristiano be tudjon szállni a csónakba. Ez még korántsem a vízitúra, amire hívtam, pusztán egy szükséges útvonal megtétele, hogy eljussunk a faluba, ahol megszállunk, mielőtt eljutnánk a nagyvárosba, a találkozási ponthoz.
Ha utazok, csupán azt az utat teszem meg repülővel, amit a víz, vagyis inkább a tenger és az óceán felett tennék meg. A vízzel csupán egy gondom van: unalmas utazni rajta. Számomra legalábbis. Louisnak kíméletlenül csak egy hátizsáknyi holmit engedélyeztem, és átszortíroztam a holmiját. Inkább a nappaliban rángassam ki a cuccai közül, ami nem kell, mint az esőerdőben. Vagy éppen fogjam a fejem, hogy kell. Azonban nem volt rá szükség, ellenben az oltásokra igen.
Ahogy leszálltunk a gépről, máris a vonatok felé vettem az irányt. Azt szerettem volna, ha Louis lélekben is megérkezik és lesz ideje akklimatizálódni. Ha tudná, hányan fordultak meg utána, inkább nem adtam tudtára. A barna szeműek között a világos szem és haj, nagyon is feltűnő.
A dögmeleg, párás levegő miatt még egy inget magamra vettem, pláne, hogy az alapban tejfehér bőröm még ilyen lebarnultan is képes leégni. Na és persze kitűnően véd a szúnyogok ellen.
Cristiano tolmácsként jött velünk, mert bár beszélem a helyi nyelvek egy részét, annál sokkal többet meg nem.
- Csak utánad. – mutatok az ülőhelyre, hogy foglaljon csak helyet. Felszabadultabb vagyok terepen, és a nyugalmam is másmilyen, kimosódik belőle az a melankólia, ami mindig megjelenik, ha városba érek.
Beülök Louis mögé és a fotós táskámat az ölébe teszem.
- Üzemképes. – veszem az evezőt a kezembe. – A memória több gigás, és van mit fotózni. Vagyis lesz, amikor odaérünk. – hogy mikhez és mikor, azt majd eldönti Louis. Ki akartam rángatni abból, amiben volt otthon és egyben a művészi vénáját is szeretném felborzolni. Erőltetni viszont nem fogom, a döntést rábízom. Ellököm az evezővel a csónakot és elkezdünk suhanni a folyón. Árral felfelé.
Vissza az elejére Go down
Louis-Philippe Vien
ember

avatar

Posztok :
22
Kor :
32
Lakhely :
NO - Felsőváros
Foglalkozás :
festő-grafikus/egyetemi professzor
. :


Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 12th Július 2016, 01:16




Arman & Louis






- Egyelőre egy sima sétahajózásnak tűnik – válaszolom a hamiskás mosolyra, ahogy elnézem a csónakot, és a nála lévő evezőket, majd a pillantásom ismét az arcára téved. Cukkol, hát cukkolom én is. Majd mielőtt meggondolná magát, belépek a csónakba, és elhelyezkedem.
Nagy erőkkel próbálom leplezni, de valójában nagyon is izgatott és érdeklődő vagyok. Mostanában nem sűrűn utaztam el Franciaországból, és ha elvétve akadt is néhány távolabbi kiruccanás, általában az is kiállításban, vendégelőadásban vagy éppen konferenciában végződött. Amit kevésbé szívesen vallok be, hogy a mostanában úgy az utóbbi három-négy évet foglalja magában.
Egyszerűen nincs időm kimozdulni, pláne nem hosszabb utazásra.
Ez a lehető legjobb kifogás. De még ha igaz is lenne, a lényegen úgysem változtatna: kényelmes, urbanizálódott metropolgár lettem. Azonban olyan igazság ez, amire a legkevésbé sem vagyok büszke, és ha más szájából hallanám, úgysem ismerném el. Arman előtt meg végképp nem. De nincs is rá szükség, a legtöbb helyzetben tökéletesen kivágom magam egy kis humorral, makacssággal és a laikus arisztokratára való rájátszással, aki tökéletes nyugalommal szemlélődik, mert tudja, hogy szakavatott kísérői mindent megoldanak.
Régebben ez máshogy volt, de a gyerekkorom világa mára szinte ki sem látszik a rárakódott rétegek alól. Valahol nagyon elronthattam valamit.
Amint leülök, Arman átnyúl a fejem fölött, és az ölembe helyezi a masináját. Kérdő tekintettel pillantok rá félig-meddig, ameddig a hátrafelé fordulat engedi.
- Biztos, hogy ezt is hozni akarod? Remélem, a biztosítód jól fizet – mosolygok halványan, ismerem a gépet, egyáltalán nem a gagyi kategória. Csak most tűnik fel, hogy nem küldte el a többi csomaggal együtt.
De ha így akarja, hát rajtam nem múlik, elővarázsolom a gépet, és a nyakamba akasztom. – Már bánom, hogy nem kértünk megbízást valamelyik tudományos magazintól. Akár krokodilt is üldözhetnénk – somolygom félig komolyan, félig viccelődve. Volt idő, amikor vállaltam ilyen „küldetéseket”. Nem feltétlenül krokodilokkal, de példának okáért elhagyatott orosz katonai létesítményekről csináltam már dokumentum-sorozatot.
Fogalmam sincs, mire vonatkozik, az amikor odaérünk. De hiába kérdezném, úgysem árulná el. Nagyon is mestere annak, hogyan árulja el azt a mennyiségű információt, ami feltétlenül szükséges, de egy fél falattal se többet. Ez pedig megőrjít. Mindkettőnk mázlija, hogy a jobbik értelemben. Nem agresszívvá tesz, hanem paradox módon ablakot nyit előttem a megszokásból, miközben a kíváncsiság, izgalom és pillanatnyi szenvedély láthatatlan kalitkájába helyez. Sosem tudom, mire számíthatok, és éppen ezért élem át kivételesen intenzíven, minden pillanatát.
És mert hagyom. Hiszen a bizalmam töretlen felé.
Mondjuk, mikor megfelezte a cuccaimat, ezt nem feltétlenül gondoltam így. Még mindig fáj a szívem a szivaromért és a pihenő időre szánt könyveimért, de leginkább a ruhatáram erős megcsappanása taszított kétségbe.
- Ha már én dolgozom – suhan át egy huncut mosoly az arcomon –, igazán te is csinálhatnál valamit. Mondjuk, mesélhetnél róla, mit is fotózok. Azon kívül, hogy nagyon érdekes alakzatú fák, növények, kavicsok... – abszolút nem tudom, mire számíthatok. Szánom-bánom, de a földrajz nem a legerősebb oldalam.
- Ugye, a tolmácsot, nem azért hoztad, hogy mozgó élővilággal is találkozzunk? – teszem hozzá a sok angol után az utóbbit franciául. Előzetes felmérésem alapján, ezt a nyelvet nem ismeri a fickó.

••••••••••••••••••••••
Zene SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS:


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 13th Július 2016, 12:24



   
Est-ce une aventure?



- Vééégtelenül sok minden annak tűnik. Az elején. – nyújtom meg az első szót, a végén kuncogva. Ha valaki esetleg lánynak nézne arcszőrzet nélkül, egészen biztosra megy tévedésében, amikor megszólalok. Louis végül eljött és ebben reménykedtem.
Ahogy hátrafordul, kérdőn tekintek rá, művi ártatlansággal.
- Mióta megvettem, velem utazik. Bírja a strapát. Nálad viszont sokkal jobban kezekben lesz. Te vagy a biztosításom. – csak egy milliméterrel vonom feljebb a jobb szemöldököm, a mosolyom az, ami az igazságot jelzi benne.
- Egy utazást nem csak egy szponzorral teszek. Választhatsz: Natgeo vagy Nature? Esetleg mindkettő? Krokodil? A piranhák nem elegek? – nevetésem halkan gurul előre a víz felszínén, ahogy közben már nekirugaszkodtam az evezésnek.
Nem kérdez vissza, tehát pánik egyelőre nincs, bizonytalanság sincs. Nem értek a művészetekhez, a művészekhez végképp nem. Louis az egyetlen, akinél ráéreztem annak az ízére, miként lehet izgalomba hozni egy művészt, hogy elinduljon az ihlet felé és végül alkosson. Elég ideje mélyponton van és borzasztóan furdalt a lelkiismeret, hogy távol vagyok tőle, és úgy elég nehéz segíteni, kilábalni ebből. Egy ideje már dolgozok azon, hogy plusz egy főt is be tudjunk emelni a csapatba, hogy elhozhassam Louist, ha már én nem tudok otthon lenni, hogy felrázzam ebből az állapotából. Ezért is érintett meg, hogy igent mondott.
- Nem látod? Dolgozom. Nélkülem valóban csendéletben lenne részed. – vannak. Meg emberek a vízen, akik éppen eveznek. Az elég mozgókép, nem? – vigyorgok rá.
Jöhetnék azzal, hogy rábízom, mit fotóz, attól viszont általában a falra mászik, és valóban van mit fotózni. Franciára váltok a kérdésnél, gondot sosem okozott a nyelvek között váltani.
- Most alacsonyabb a folyó szintje, ezért érdemes a partvonalakra figyelni. Alacsonyabb vízálláskor előbukkannak azok az állatok és növények, amik és akik víz alatt vannak, ha nagyobb a vízállás. – tudom, hogy mást is fog fotózni, ez viszont elég kapaszkodó lehet, hogy elinduljon valahonnan és vissza-visszatérjen oda.
Három kilométer után élesen kanyarodik majd a folyó, előjeleként a víz is fodrozódni kezd.
- Érdemes lenne kapaszkodnod majd, kisebb zuhatagok is várhatóak lesznek, a folyó erősen kanyarodni fog. – azt még nem mondom el, hogy van két ilyen.
A partról hirtelen kiáltás harsan fel, oda sem kapom a fejem, hanem belehúzok az evezőbe, miután Louis vállát fogva, lejjebb igyekszem tolni, ha engedi magát.
- Jobb lenne, ha lebuknál, az itteniek kicsit házsártosak a birtokhatáron való utazgatásért. Még szerencse, hogy a tolmács miatt elnézik a szaladgálásomat a környéken.
A víz is kezd erősebben sodorni és hullámzani, de menni fog, rutinosak vagyunk már Cristianoval.
Vissza az elejére Go down
Louis-Philippe Vien
ember

avatar

Posztok :
22
Kor :
32
Lakhely :
NO - Felsőváros
Foglalkozás :
festő-grafikus/egyetemi professzor
. :


Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 23rd Július 2016, 13:00




Arman & Louis






- Pláne, ha többet nem árulnak el – teszek célzást arra vonatkozóan, hogy gyakorlatilag még mindig nem tudok semmit a programról, vagy az utazásról, lényegében a terveiről. De tudom, hogy így szereti. Mind a hárman beszállunk a csónakba, és el is indul a menet. Igazat kell adnom Armannak: az én kezemben tényleg jobban áll a fényképezőgép, mint az evező.
- Akkor nagyon rossz lóra tettél – ingatom a fejem mosolyogva. Szeretek én vigyázni a dolgaimra, de mostanában mintha valami átok ülne rajtam, akármihez nyúlok, akármibe fogok, minden a visszájára sül el. Vagy éppenséggel sehogy. – Tiszteletbeli biztosítóként itt és most kijelentem, még tanúm is van rá – vonom be a másik evező fickót is két kattintás között –, hogy nem vállalok semmilyen felelősséget a masina idő előtti elhalálozására. Te akasztottad a nyakamba, a karmám teljes körű ismeretében.
Cukkolom, és egyben komolyan is gondolom. Én tényleg szóltam. Múlt héten simán kinyírtam egy ehhez hasonló gépet az egyetemen, pusztán azzal, hogy kézbe vettem. Kettőt kattintottam és game over.
A kérdéshalmazára csak sóhajtok egyet, annak viszont örülök, hogy jól érzi magát. Most legalább beleláthatok, mennyire boldoggá is teszik az ilyesféle utazások. Próbálom én is beleilleszteni magam a képbe, és nem csak felesleges csomagnak érezni magam a hátukon. Egyelőre több-kevesebb sikerrel. Igyekszem észben tartani, neki ez munka, nem véletlenül említette a szponzorokat és a megbízásokat is, egyedül nekem kirándulás.
- Ne legyél biztos benne, hogy nem a csendéletre szavaznék inkább – vigyorgok újfent, szívva kicsit a vérét a szúnyogok helyett. Egyébként egész tetszik a környék, a géppel is egyre jobban sikerül összhangra találni, teljesen belemerülök a fotózgatásba.
- Ami azt illeti, nem csak a vízen vannak emberek, csináltam is róluk néhány fotót – nem tudom, a nagy evezés közben feltűnt-e nekik, hogy olykor a part közelében is elő-előbukkannak. Nem annyira látványosan, szinte beleolvadnak a tájba. A tekintetükből ítélve, mintha nem igazán örülnének nekünk, sem annak, hogy lefotózom őket.
- Kapaszkodni is, meg fotózni is nehéz egyszerre – felelem csupán félig odakoncentrálva a szavaira. Ha eljön az említett szakasz, majd úgyis megfogódzkodom, addig pedig... ekkor ér el Arman lefelé invitálása. Bár először nem értem, mi van, csak a partról jövő kiáltást hallom, engedek neki, elvégre ő ismeri ezeket a viszonyokat.
- Mit csinálnak? – a hangomból hallatszik, hogy egészen konkrét választ szeretnék kapni. Valószínűleg ekkor érjük el azt a részt, amit korábban ő is említett. A sodrás erősebb, az utazás rázósabb. Olykor hallom, hogy valami neki-nekiütődik a csónaknak. Éppenséggel vannak tippjeim, hogy mi lehet, de inkább nem kezdek el kombinálni. Arman basszus, arról nem volt szó, hogy kilövetjük magunkat. Igyekszem bízni abban, hogy nem először csinálják már, meg hogy gyorsan túljutunk ezen a részen. A valódi gond leginkább akkor kezdődik, amikor az egyik evezőnk a vízbe esik. Hallom a koppanást a csónak oldalán, ez másfajta, mint az eddigiek. Nem tudom, mi történhetett, a partról találták-e el valamivel, vagy az erősen hullámzó folyóban akadt-e be véletlenül valamibe. De annyit még én is tudok, hogy egy ilyen csónak jelen körülmények között egyetlen evezővel vajmi kevés eséllyel tatja meg az egyensúlyát egy éppen előttünk álló zuhatagon.
- Fel fogunk borulni! – ülök fel vissza a csónakban, és sűrű kapaszkodás közben próbálom kitalálni, mit is tehetnék, hogy megelőzzük. De ekkor már közvetlenül a zuhatag szájánál vagyunk, nem túlságosan nagy és nem is meredek, de arra tökéletesen elég, hogy felborítson minket.



••••••••••••••••••••••
Zene SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS:


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 27th Július 2016, 15:54



   
Est-ce une aventure?



Sokat sejtetően csücsörítem össze a szám, a szemeimben huncut fények villannak. Juszt se fogja kihúzni belőlem, különben. Különben el sem jött volna. És akkor hiába minden igyekezetem, hogy kirángassam a penészvirág létmódjából.
- Tévedés. Tudom, ki a tuti befutó. Karma pedig az oroszlánnak van. Meg az aligátoroknak. –
De már dolgozik és remélem, hogy elindít majd benne valamit. A művészekhez nem értek, amit látok belőlük, hogy két dolog képes őket igazán megihletni. Az első nem jött be, majd jön most a második.
- Cöh. Akkor azokat fotózgattad volna otthon. És pont most akarsz csendéletet fotózni, amikor kint vagy a szabadban? Érdekes. – halk kuncogást engedek meg, még inkább megerősítve, hogy cukkolom csupán.
- Csodás meglátás. Mind a kettő. – muszáj vagyok nevetni, majd sopánkodok akkor, ha valóban bajba kerülünk.
- A birtokhatárukat védik. Íjjal és nyíllal. – most már kiabálom felé, mert a sodrás hangja a sima beszélgetést elsodorná.
Christiano káromkodására egy pergő mondattal ordítok vissza felé. Szeretem, ha káromkodik, de most másba ölje az energiáját és a figyelmét. Átnyújtom neki az evezőmet, majd a hátizsákom gondolkodás nélkül a vízbe dobom. Vízhatlan, és ha előkerül, akkor majd előkerül. Ha nem, akkor nem.
- Egy frászt, a buli még csak most kezdődik.
A gond az, hogy éppen nem feléjük szeretnék sodródni, ám az ár taraja minduntalan odafordítja. Ha ellentartunk, akkor fogunk állatul felborulni.
- Jól látod. – morgok, de nem tartok még semmitől, bízok abban, hogy ha fel is borulunk, nem a törzs partján fogunk kikötni. – Ugorj!
Azzal megragadom a karját és ellököm magam a már majdnem boruló csónakból. Előttünk már nem sziklás a rész, a zuhatag ereje alámarta, vájta, hogy akár fejest is vágódhatunk benne.
Christianot nem féltem, vérbeli túlélő, de amint a vízbe vágódok, ha elengedtem közben Louist, akkor azonnal a nyomába eredek és a mellkasánál megfogom, hogy a víz felszínére, majd a partra ússzunk, kihasználva a sodrást. Ha tud úszni magától, akkor sem hagyom elsodródni magam mellől.
Szétbomlott hajjal, csuromvizesen kászálódok ki a partra. Szerencsére a túloldal. Deh, minő szerencse, itt sem csendélet vár, hanem íjakat felénk tartó harcosok, a szomszédos terület védelmezői. Az egyikük pattogó hangon szól felénk, Christiano lihegve tolmácsol.
- Azt mondta, hogy a zajunk még a végén felveri az Erdő Asszonyának nyugalmát.
Louisra tekintek, most elsősorban az érdekel, hogy ő hogyan van. Aztán majd ráérünk a többivel is foglalkozni.
Vissza az elejére Go down
Louis-Philippe Vien
ember

avatar

Posztok :
22
Kor :
32
Lakhely :
NO - Felsőváros
Foglalkozás :
festő-grafikus/egyetemi professzor
. :


Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 27th Július 2016, 19:44




Arman & Louis






Lassan adózok a makacssága előtt. Ennyi ideig kibírni, hogy egyetlen szóval sem szólja el magát, bámulatos. Pedig azért bőszen ostromlom a falakat. De ha már itt tartunk, a saját hülyeségem előtt is hódolhatnék. Eljönni egy ilyen kiszámíthatatlan túrára, úgy hogy közben gyakorlatilag semmiről sincs semmilyen fogalmam, a feleségemnek el se mertem mondani, mire vállalkoztam; öreg vagyok én már ehhez. Vagy csak begyepesedett. Mindenesetre, egyetlen biztos pont van körülöttem, és az Arman.
Attól függetlenül persze élvezem, valahol mélyen sajnálom, hogy olyan sokáig hanyagoltam az efféle programokat.
- Igazán? Akkor mosolyt kérek – fordulok hátra, és rögtönzötten átcsapok sztárfotózásba, készítek róla egy jó kis sorozatot, csak hogy később legyen miből mémeket készíteni. Tudom én, hogy ma még eljön az a pont, amikor megbánja, hogy a kezembe nyomta a gépet, de késő bánat.
- Mennyi esély van, hogy összefussunk valamelyik megnevezett delikvenssel? – firtatom félmosollyal az arcomon, a hangomat igen nehéz komolynak titulálni. Igazából az a helyzet, hogy Arman mellett nem tudom komolyan venni a veszélyt.
- Mondtam már, ne akard követni a művészeket.
A nevetésén azért pislogok kettőt, jó hogy előtte ülök, neki háttal, és nem látja az arcomat. Nem viccnek szántam. Azok a micsodák, ott a parton, cseppet sem tűnnek barátságosnak. Már csak azért sem, mert lőnek ránk, mint utóbb megtudom, Arman beszámolójából, a csónak aljába nyomva. Nagyon jó, én hiányoltam az izgalmakat.
Az egyre vadabb sodrásról, az evezőjét vesztve hánykolódó csónakról, és a körülmények túlkiabálásáról akaratlanul is egy katasztrófafilm jut eszembe, ahol hiába verekeded át magad ezer veszélyen, végül kijutsz a partra és megesznek a kannibálok.
Előbb hallom a csobbanást, mint látnám is, hogy ki vagy mi esett vízbe, túl gyorsan történik minden, Armannak és a másik fickónak a jelek szerint csodás rutinja van abban, mit kell ilyenkor csinálni, de mikor megragadja a karom, és ellendül velem a csónaktól, én még csak ott tarok, hogy az ugorj felkiáltását értelmezgetem.
Mi van?
- Hogy mit csin... – körülbelül eddig tudok hangot adni megdöbbent és határozott egyet nem értésemnek, utána már az úszással és a levegővadászattal vagyok elfoglalva. Legyen akármilyen meleg, a víz hőmérséklete azért hagy némi kívánnivalót maga után. Basszameg, Arman, erről baromira nem volt szó.
Ez a gondolat csak elmélyül bennem, amikor a partra kimászva, csapzottan, lihegve feltápászkodok első majdnem-vízbefúlás-élményemből, és a fogadóbizottságot egy csapatnyi festett, bizarr ruhás barátságtalan idegen teszi ki. Meg dárdák, meg nyílvesszők, egyéb nyalánkságok társaságában. Kapásból feltartom a tenyereim, jelezve csupán, hogy szívesen venném az ártalmatlan kategóriát, sok kérdésem lenne, de valahogy nem érzek késztetést megszólalni.
Az egyik kellemetlen hangon és lejtéssel vakkant egyet, előbb Armanra meredek, nem titkoltan magyarázatot várva, de mikor látom, hogy ő meg a másik fickóra, nekem is beugrik, hogy tényleg, hát van velünk tolmács is. A mondat abszurdsága hallatán azonban nem tudom magamban tartani a megjegyzést.
- Az erdő asszonyának... – ismétlem halkan, két lihegés között, a hangomban méltatlankodás. – Én jobban aggódnék az erdő állatai miatt.
Kérdőn nézek Armanra. Most mégis mi lesz? Meg is süthetnek vacsorára, ha úgy akarnak, nem igaz? Ahogy múlik a légszomj és a fáradság, fokozatosan mást is kezdek érezni. Példának okáért, hogy mindenem sajog, azért volt pár nagyobb kő, aminek kötelezőnek éreztem a nekiütközést, valamint, hogy még mindig ott lóg a nyakamban a fényképezőgép.
Amíg a tolmács és a törzs beszélgetnek, amint úgy ítélem, hogy nem közvetlenül rám irányul a figyelem, lassan leengedem a kezem, és óvatosan vizsgálgatni kezdem a masinát, mennyire halt be teljesen. Persze érzéketlen, viszont én is majdnem megijedek, amikor véletlenül megnyomom a kioldó gombot, és a gép előbb hirtelen szörcsögni kezd, majd az éppen beállt csendben hatalmas, agresszív kattanással dobja ki magából a tápegységet. A „lövedék” a fűben ér földet, valamivel a lábam előtt, cserébe pedig az ellenkező irányból is érkezik egy hasonló ajándék. A találat pontos, egyenesen a lábamba fúródik. A váratlan fájdalomtól felnyögök, és egyensúlyt veszítve megtántorodok, elkerülhetetlenül a földön kötve ki.
- Basszameg - tapasztom a kezem a sérült területre, amiből mereven ácsingózik ki a nyílvessző tollas vége.


••••••••••••••••••••••
Zene SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS:


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 29th Július 2016, 20:01



   
Est-ce une aventure?




A kérésre egyből egy elhagyott kiskutya képet vágok, esdeklő szemekkel, majd felkacagok.
- Ilyenre gondoltál? – a bohóckodásban mindig is benne voltam, egy kis móka mindig feldobja a hangulatot. Aki nem tudja így elengedni magát, azt tudom sajnálni. És egyben fel is lélegzek, látva, ahogy Louis-Philippe kezd felengedni, megcsillogtatva a sajátos humorát, amit mindig is élveztem és egyben már régóta hiányolok is.
- Egyenlő. Már ha éppen állatkertben lennénk. Az utóbbi viszont lakója a folyónak. – azt már nem teszem hozzá, hogy nem ezen részének. Azért megnézném, ahogy egy alligátor pörög és kúszik a sziklás sodrásban. De egy kis ugratás nem árt, hülyének sosem nézném Louist.
- Pedig most is azt teszem. – hagyok egy kis szünetet. – Hiszen mögötted evezek. – bököm még hozzá a tutit.
Vészhelyzetben gyorsan cselekszem, sosem meggondolatlanul. Tisztában vagyok vele, hogy tizedmásodperceken múlhat sok minden. Ilyenkor az idő lelassul és a tér is kitágul körülöttem. Viszont nem válaszolok Louisnak, hanem magammal rántom.
A hideget sosem komáltam, a hegyekben kifejezetten fáztam, talán ezért sem vágytam sosem Tibetbe, vagy az inkák után rohangászni a hegyekbe. Nem is érdekelnek, mondjuk.
Felállva, a térdemre támaszkodom, és úgy nézek fel a fogadóbizottság szószólójára.
- Azokat megesszük. Vagy ők esznek meg minket. – felelek Louisnak közben, de már a harcos felé fordulok és félig rossz nyelvtannal, felelek a szavaira, nem veszem észre, vagy figyelem, Louis feltartja a kezét.
- Remélem, hogy kedvére van a zaj, háborgatni nem kívánjuk.
Azzal az alkarom nyújtom felé, tenyérrel felfelé. A harcos közelebb lép, majd előbb a felkarom fogja meg, azután a másik vállam és mosolyogva megveregeti.
- Ugye, hoztál olyan színes fonalat?
A mögöttem felhangzó zaj, a következő események okán olyan hirtelen történik, hogy már akkor fordulok oda, amikor Louis a földön van.
- Te meg mit nézegeted olyan serényen a vonuló hangyákat az avarban? – lépek hozzá, addigra már páran Louisra szegezik csak a fegyverüket, mire visszafordulok a harcoshoz, Louisra mutatva.
- Barát. – majd Louishoz térdelek le. – Minden rendben lesz, ismerem őket. A lábad is rendben lesz, csak jussunk el a falujukba.
A fegyverek már nem lesznek ellenségesen ránk szegeződve, Louisra sem, ám felé többértelmű tekintetek villannak. Érdeklődés, gyanakvás, csodálat és félelem.
- Máris szereztél magadnak pár rajongót. – a vessző felé nyúlok, miután megnéztem, hogy hova érkezett. – Ezt majd inkább a faluban szedessük ki.
Christiano közben tárgyal a harcossal, és csak a válasza felénél nézek fel rá.
- Szívesen látnak bennünket, a sápadt hajú idegent is, viszont sietni kell. Így nem fog tudni jönni. – mutat Louis lába felé.
- Márpedig akkor csak egy megoldás van. – közben megérkezik két másik harcos, a csomagjainkkal együtt és leteszik Christianohoz, de látni, hogy legszívesebben kibontanák. Itt másképp állnak a magántulajdonhoz.
- Élvezni fogod az utat, ugyanis a hátamon foglak vinni. Lassan haladunk, ha így jönnél, az pedig veszélyes.
Louisra tekintek. A szemembe visszatért a csillogás, hiszen jó helyen landoltunk és a veszély elmúlt, a csomagok is meglettek. Remélem, mind, de egyben tojok is rá, Louisért aggódom, még ha tudom, hogy nincs méreg az íjon. Azért csak megsérült, és felelősnek érzem magam ezért.
Vissza az elejére Go down
Louis-Philippe Vien
ember

avatar

Posztok :
22
Kor :
32
Lakhely :
NO - Felsőváros
Foglalkozás :
festő-grafikus/egyetemi professzor
. :


Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 5th Augusztus 2016, 10:12




Arman & Louis






- Nem egészen – mondom mosolyogva, ahogy lekattintom, a biztonság kedvéért kétszer is. – Nem állatkertben vagyunk? – adom a meglepettet. – Akkor hol?
Ahogy az aligátorveszély megemlítődik, azért akaratlanul is lenézek a folyóra, tekintetemet mélyen a víz alá fúrom, azt tesztelgetve, meddig lehet lelátni a vízfelszín alá. Sima víztükör esetén, a folyó egy-egy nyugodtabb részén haladva, ez meglepően nagy szakaszt jelent, azonban minél inkább erősödik a sodrás, ez egyre inkább kivitelezhetetlen.
Lemondóan megforgatom a szemem Arman válaszán, ha nem lenne a kezemben a gép, még a fejemet is fognám. Ettől pihentebb már sosem lesz.
- Akkor meg miért értetlenkedsz?
A berántást követő, rövid, páros úszószámunk alatt eszembe se jut a fényképezővel foglalkozni, még arról is megfeledkezem, hogy a nyakamban lóg. A felbolydult folyóban elég sok minden nekem ütközik ahhoz, hogy fel se tűnjön plusz egy velem úszkáló bizbasz. Az adrenalin amúgy is másodpercekre rövidíti emlékeimben ezt a csodálatos élményfürdőt.
A parton egy ideig figyelem a felek közötti kommunikációt, de mivel egy kukkot se értek, meghagyom nekik a halandzsázást. Inkább az elhaló masinába próbálok életet lehelni, és futólag eltöprengek azon, vajon tényleg én hoztam-e magammal a balszerencsét.
A széria azonban folytatódik, a reparátorművelet nem egészen úgy sül el, ahogy terveztem, mire felocsúdnék, egy piros tollas törzsi nyílvessző landol a combomban, nem sokkal térd fölött.
- Ezt nem hiszem el – nyögök és sziszegek a hirtelen fájdalomtól, helyenként káromkodok is. –  Ezek hülyék?! Mért akarnak megölni? – kezeimmel közrefogom a sérült területet, a sebet vizsgálgatva, de hamar rájövök, hogy ez biza csakugyan egy nyúlvessző, és csakugyan a lábamban van.  
- Mégis minek tűnik? – a hangom éppenséggel nem túl barátságos, sem Arman felé, sem a törzs felé. Most nem vagyok vevő a hülyeségre. Újfent hablatyol valamit a kannibáloknak, majd letérdel hozzám.
- Ismered őket? – kérdem hökkenten, felvont szemöldökkel. Egyelőre csak ez az infó ragadja meg a figyelmemet. – Akkor mondjuk szólhattál volna, hogy előszeretettel lövögetik lábon az új ismerősöket – morgok, kezd sok lenni a váratlan, előnytelen meglepetés, de leginkább azért, mert úgy tűnik, semmit sem tudok irányítani magam körül.
Aztán a mondandója többi részével is foglalkozni kezdek.
- Üdvözlésképp rám lőnek, erre sétáljunk be a falujukba? Ez csak nekem tűnik kevésbé jó ötletnek? – nézek fel a két hozzám kötődő delikvensre, majd a rajongóra a tekintetem bizalmatlanul átvándorol a bennszülöttekre, hosszan megmustrálom leeresztett, ám el nem pakolt lándzsáikat, íjaikat, a különböző tokokban rejtező csontnyelű szúrószerszámokat.
- Miért kell sietni? – ráncolom ismét a homlokom, de egyúttal megszólal bennem a lappangó balsejtelem: pár másodperc múlva azt fogom kívánni, bárcsak meg se kérdeztem volna.
A visszakapott csomagjainknak örülök, Arman kijelentésének már kevésbé.
- Hogy mi?! Ne is álmodj róla – felelek reflexből a háton vivős ajánlatra. – Hallgathatnám életem végéig. De ha valami csoda folytán bele is mennék, akkor sem lenne megvalósítható, mivel ha nem vetted volna észre – és itt a nyílra mutatok – elég meredeken kiáll belőlem egy vessző, és nem az eddig megszokott helyen.
Időközben enyhült a fájdalom, szerencsére nem találtak el létfontosságú helyen, úgy tűnik, még csak fő artériát sem ért a nyílhegy, ami rohadt nagy mázli. Hangsúlyozom ezt is, hogy feljegyezzem, ilyen is van, még ha momentán el is törpül a sok balszerencse közt. Az ijedségem ezek szerint nagyobb volt a fájdalomnál, de mentségemre szóljon, nem lőnek le minden nap idegbeteg bennszülöttek.
Óvatosan, Armanba kapaszkodva felállok, és próbálgatom a lépéseket, az elsőnél csillagokat látok, amikor a bal lábamra nehezedek, de ahogy hagyom, hogy megszokja a terhelést, meglepődve tapasztalom, hogy annyira nem is vészes, mint hittem.  
- Tudok járni vele – jelentem ki magabiztosan. – Milyen messze kell menni? – majd némi habozás után megfogom Arman karját, és bizalmasan hozzáteszem. – És mi garantálja, hogy nem fognak megenni, amint odaérünk? Vagy felnégyelni, felnyársalni, felkoncolni, feláldozni... – meglehetőst bő variációk léteznek e témára.


••••••••••••••••••••••
Zene SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS:


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 11th Augusztus 2016, 19:12



   
Est-ce une aventure?




- Kár – biggyesztem le ajkaim, újra szomorú kiskutyaszemekkel.
Egy ideig úgy teszek, mint aki gondolkodik.
- Egy folyón, ami maga egy állatkert. Rajta azzal a hárommal is, aki a csónakban van – dobom vissza az ökörködést.
- Hmmm... mondasz valamit.
Az események felgyorsulnak, a tolmáccsal meg igyekszünk a helyzet magaslatán megragadni. Főként azért, mert a pánik a legrosszabb tanácsadó. Másrészt vagyok annyira tapasztalt, hogy bízom abban, valóban ura vagyok a helyzetnek. Na meg, ilyenkor ilyenen gondolkodni, az egyenlő a vízbe fúlással.
- Nem hülyék. Olyan zajt adtál ki, amit nem ismernek, plusz még meg is lepted őket. Örülj, hogy nem a hátsódba kaptad – lelőni nem fogják, azt már megtették volna, mint ahogy próbálkoztak volna a túlpartiak. – A túlpartiak akartak minket megölni, hogy pontos legyek. Ne piszkáld, csak beljebb tolod – nem vagyok türelmetlen, az viszont igaz, hogy bár megijedtem, azért a látványért valóban szeretnék lebukni a föld alá, hogy jót vigyorogjak Louis-n.
- Nem tudom. Elég serényen lebuktál a földre – elkezdem a pólómat tépdesni, azt viszont némi hang követi, mivel az istennek sem vagyok képes lebarnulni, nem azért, mert pólóban vagyok. A fehér bőr számukra mást jelent, mint otthon, nálunk.
- Egyszer voltam itt, és megvesztegettem a füves embert, hogy a falubeliek békén hagyjanak. Ő üzletelésnek mondaná. Cserébe legközelebb színes fonalakat és tollakat kell hoznom. Az meg valahol most éppen a vízben úszik. Sokkal fogok én jönni az öregnek. Nem szokásuk lövögetni csak úgy – felveszem a gépet és felemelem, amire gyanakvás és kíváncsiság vesz kereszttűzbe, majd feltartom és Cristiano felé fordulok.
- Megmondanád nekik, hogy pont ezzel a vacakkal voltam én is itt a múltkor? – tény, hogy akkor sem tudtam használni, mert valamelyik gyerek belenézett a vakuba és egyből a gonoszok tárgya lett. De örültem én neki! Duplán melóztam, hogy ne legyen gáz és a gépem is visszakapjam.
Christiano tolmácsol, mire a velünk beszélő int, és egy másik harcos kilép és kiveszi a kezemből a gépet.
- Szuper. Ne is fordíts. Majd, ha távozunk, megkapjuk – legyintek, újra Louis-ra figyelve.
- Megmondhatod nekik, hogy köszi, de nem mész. Ráadásul kapunk enni, inni és szállásunk is lesz, amíg csónakot nem kerítenek nekünk.
Azért a tekintetemben ott van az aggodalom Louis sérülésével kapcsolatban. A csíkokra tépett pólómmal mellé térdelve, ránézek.
- Szorosan körbetekerem, hogy ne vérezzen. A falu nincs annyira messze. Mert éppen vadászaton voltak és még ma vadászniuk kell. Zajt fogunk csapni, amivel elriasztjuk a vacsijukat. Azért pedig te is morcos tudsz lenni.
Felsóhajtok a válaszára, beletúrva a vizes hajamba.
- Az ölemben is vihetlek. De legyen, támaszkodj a vállamra – az alkarom nyújtom felé, hogy bele tudjon kapaszkodni, majd megtartom, ha hagyja.
- Az jó hír – ennek azért tényleg örülök. A füves emberben nem fogok csalódni, ért a gyógyításhoz.
- Egy világító szemű, fénylő hajú istent nem fognak feláldozni, se megenni – nevetek fel, kibontva a hajam, hadd száradjon meg. – Még sosem láttak világos szemű, világos hajú embert. Népszerű leszel, csak szólok.
Hiába vagyok jókedvűnek látszó, belül ideges vagyok, ennek oka elsődlegesen Louis. Tudtam, hogy van veszélye annak, hogy együtt utazunk, de azt nem, hogy ilyen korán. És pont vele.
Ahogy kezd oldódni a feszültség, a harcosok közelebb jönnek hozzánk. A célpont továbbra is Louis, ezúttal másként: a pusmus mellett a haja felé nyúlnak és a szeme felé mutogatnak, hangjuk és arcuk komoly, egyben magasztos.
- Legközelebb is velem jössz. Engem szellemnek néztek... – a többi részét elharapom, vigyorba fojtva. A szellemektől félnek.
Remélem, Louis legalább a vállamra támaszkodik a karjával.
- A falu nincs olyan messze. Majd egy óra járás, mivel kapunk idegenvezetést, ezért kicsivel rövidebb.
A sétából nem telik el még tíz perc sem, amikor a vezető felemeli a kezét és a csapat megáll, majd kiválik három fő közöttük, íjjal, és eltűnnek a bozótosban, minket csendre intenek és hogy álljunk meg.
- Maradjunk csendben – suttogok Louis felé, majdnem a fülébe.
Nem sokkal később egy pendülést hallani, majd még egyet és végül egy zuhanást, ami fentről érkezik. A felgyülemlett csendet újabb zörgések szakítják meg, hogy aztán öt perc múlva a három harcos egy nagyobb méretű zsákmánnyal a kezeikben, a csoporthoz lépjenek.
Nem értem a nyelvüket, Christiano szeme villanására figyelek fel és a mosolyára.
- Peched van, Louis. Te lettél a törzs kabalája.
Rejtélyesen nézek rá, el akarom vonni a figyelmét a fájdalomról, még akkor is, ha igazak a szavaim, Christiano bólintása megerősít ebben.
Vissza az elejére Go down
Louis-Philippe Vien
ember

avatar

Posztok :
22
Kor :
32
Lakhely :
NO - Felsőváros
Foglalkozás :
festő-grafikus/egyetemi professzor
. :


Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve: 18th Augusztus 2016, 17:07




Arman & Louis






- Csak a magad nevében beszélj – említem meg halvány mosollyal, ahogy újból leköti a figyelmem egy téma. Így megy ez egészen addig, amíg az események nem döntenek úgy, hogy teljesen más felé kanyarodnak. Nem sokkal később már a parton találom magam, csurom vizesen, még mindig némi légszomjjal küszködve az elkerülhetetlenül légcsőbe furakodott kevéske víz miatt, és hogy az örömem teljes legyen, egy kannibálcsorda által a lábamba küldött nyílvesszővel.
- Nem látszik, mennyire repesek? – dünnyögöm vissza Armannak, de rá sem pillantok, a figyelmemet momentán teljesen leköti a lábam. – Ha annyiszor lőnék emberekre, ahányszor számomra ismeretlen hangot adnak ki, mostanra szólíthatnál Hitlernek is.
- Kösz, ezzel most teljesen megnyugtattál – sóhajtok, ahogy szóba hozza a túlpartiakat, majd még egyet, idegesebbet, amikor rám szól, hogy ne piszkáljam. Igaza van, de most valahogy nehéz erre koncentrálnom, inkább küldök felé egy élesen-türelmetlenül villanó tekintetet, fenyegetően megemelkedett szemöldököm alól. A mimikám azt üzeni: kuss, vagy menten küldetek beléd is egy szimpatikus nyílvesszőt.
Szkeptikusan hallgatom Arman történetét, és sajnálkozó pillantással követem a törzs kezére jutott fotógépet. Bár ekkor eszembe jut, hogy úgyis használhatatlan, mégpedig az én jóvoltamból. Majd ha hazaérünk, kap tőlem egy másikat. Már ha addigra nem sütnek ropogósra valamelyik nyárson.
Egyelőre nem válaszolok Arman szavaira, inkább emésztgetem, latolgatom őket. Étel-ital végül is ránk férne, tekintve, hogy a cuccunk nagy részét elvitte a víz, a csónakokkal együtt.
- Hát menjenek arrébb vadászni – felelem nemes egyszerűséggel. – Mielőtt lábon lőttek, eszükbe juthatott volna, hogy ez az apróság némileg lassít majd a közlekedésemen.
Egyik tenyeremet megtámasztom a földön, a másikkal Arman karjába kapaszkodva, talpra állítom magam, és próbaképpen ráhelyezem a súlyomat a sérült lábamra. Nem lesz egy leányálom ezen sétálgatni, de szerencsére nem fúródott bele a csontba, és nem is érintett fő vércsatornát, mindazonáltal azért eléggé vérzett, a mozgástól és a terheléstől néhány foltban hamar átütötte a rátekert, vékonyabb szövetcsíkokat. Mindent összevetve azonban, úgy éreztem, el tudok bicegni vele a faluig.
- Nem? – kérdezek vissza, immár a szájsarkamban bujkáló, apró mosolygörbével. És körbe is pillantok. Tagadhatatlanul tetszik, amilyen tekintetekkel méregetnek. – Ha már isten vagyok, biztosan elkérhetem azt a lándzsát, nem igaz? – mutatok a tőlem nem messze álló férfire. – Mondd meg nekik, hogy békés szándékkal, de azt kérem a fényképezőért cserébe – mondom a tolmácsunknak, anélkül hogy egy pillanatra is levenném a szemem a lándzsáról. Az eddigi feszültséggel, némi ijedséggel és bosszúsággal teli tekintetem megváltozik, és nyugalommal vegyes határozottság költözik a helyére, mint ahogy az tőlem általában megszokott. Talán épp csak egy kicsivel rájátszva. – Aztán indulhat is a menet.
- Olykor én is annak hiszlek. Különösen mikor eltűnsz hónapokra – mostanra már derűsebb a hangom, dacára a lábamban érzett konstans fájdalomnak. Eddig meglepően egész jól megbirkóztam az úttal, most azonban valamiért megállítanak.
- Mi történt? – kérdem Armantól, de ő válasz helyett inkább csendre int, így én is figyelek és várakozom. A megjegyzésére felkúszik a szemöldököm.
- Hogy mije? – látszik rajtam, hogy nem igazán értem, mire akar kilyukadni, és annak sem örülök túlzottan, hogy úgy látszik, egyedül én nem tudom, mi is folyik itt tulajdonképpen. Azt azért sejtem, hogy elejtettek valami vadat, talán ennek örülnek?
- Azért, remélem, hazaengednek, és nem adnak hozzá valami csontokkal felékszerelt, egzotikus szépséghez. Ami azt illeti, Pocahontas nem az esetem, és már házas vagyok, nem is először, erről majd ne felejtsétek el őket idejében tájékoztatni.


••••••••••••••••••••••
Zene SABLON: © lynn MEGJEGYZÉS:


Vissza az elejére Go down
Sponsored content



Tárgy neve: Re: Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Louis-Philippe és Arman valahol Dél-Amerikában vadonban
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Valahol az Udvar egyik útján
» St. Louis katedrális
» Part 14 / 14

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: privát részleg :: Lezárt játékok-
Ugrás: