Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
26th Szeptember 2018, 19:20
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Something Old Antiques

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Fõadmin
admin

avatar

. :

Posztok :
436
Foglalkozás :
- looking upon New Orleans -
. :


Tárgy neve: Something Old Antiques ; Elküldve: 10th Július 2016, 20:25



Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 11th Július 2016, 21:21





Elgondolkodva ütögettem a névjegykártyát a nappalimban ücsörögve. Szoktam otthon is fogadni ügyfeleket és az egyetemen is. Valamiből meg kell élni és a doktori ösztöndíj nem fedezi a megélhetésemet. Másrészt pedig rajongásig vagyok festményekért, régi dolgokért, amik mesélnek számomra. Ez az ügyfél azonban veszettül kényes a gyűjteményére, és nem akármiket gyűjt. Az összes eddigi megbízása elég lécen rezgős volt, komolyan próbára tette a tudásom, ám éppen ezért vállaltam el mindig. Rengeteget tanultam közben. A festmény XVII. századi, csendélet, akkor tucatfestménynek számított. Viszont az valósághű visszaadása a tárgyaknak, amit Hans van Sant művel, az nyálcsorgató. Már a kezeim között érzem a vásznat, ahogy vizsgálom és restaurálom. Nagyon vágyom arra, hogy szükséges legyen restaurálni, annál több időt tölt velem a kép és annál többet mesél majd róla.
Az örömöm nagy részre részben elpárolog, mire a cím elé értem, mivel a hűtővíz is ugyanígy tett. Komolyan most már, inkább veszek egy tragacsot, de azt legalább rugdoshatom kedvemre, ha nem méltóztatik elindulni!
Lelőhely címnek egy antikvitást kaptam, megszokott dolog, hiszen addig a vevő el sem viszi, míg meg nem bizonyosodik annak eredetiségéről. Pedig a hamisítványok is tudnak nagyon értékesek lenni és a mostani megbízóm ehhez is ért. Tehát, ha hamisítvány, akkor is megveszi, pusztán mások lesznek a tárgyalási feltételek. Na, ez az, ami engem olyan hidegen hagy, mint a Csomolungmát a hó. Alaposan.
Mire azonban belépek az üzlettérbe, addigra minden mérgem eltűnik, mint tavasszal a hó. Mélyet szippantok a levegőből, számomra ez a Kánaán. Kellemesen meglepődöm a hely rendezettségétől, a fényviszonyoktól és az otthonos hangulattól. A kastélyokat és a műgyűjtők otthonait rühellem, itt viszont otthonos kesze-kuszaság talál, amit kifejezetten élvezek. Tekintetem azonnal körbefut a helységben, feltérképezve, mik között fogok én elveszni a következő, akármennyi időben és később is, mert elfog az az érzés, hogy én itt bizony nem utoljára fogok megfordulni. Elhessegetem a véleményem ezekkel az érzésekkel kapcsolatban és belemerülök a látványba, pontosabban egy múlt századfordulós lámpába, ami pedig az én nappalimba kívánkozik, és már tudom is, hova kerül. Ahhhh, mindig ez a vége. Nekem meg végem. Eléperdülök és máris szakavatott szemmel nézem végig, mellőzve minden villanyászati, technikai kérdést. Észbe kapva, hogy én bizony nem ezért jöttem, ismét körbenézek.
- Öm, jó napot, egy kis segítséget kérnék. Marie-Christine Vien vagyok, és Mr. Tannin megbízásából jöttem, Hans van Sant festményét felbecsülni. – és megvenni, ezzel is megbízott. Utálok tárgyalni, de ha ez a feltétele, hogy a mancsomban legyen egy remekmű, ám megteszem.
Vissza az elejére Go down
Lydia Lindquist
boszorkány

avatar

. :
Dreams still in my heart are painting colours in the dark.



Don't do what you want.
Do what you don't want.
Do what you're trained not to want.
Do the things that scare you the most.



☪️ Stay Gold

Posztok :
14
Kor :
37
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
I'm a writer. Troubles are inspiration. So go ahead, have a try.
. :
BUTTERFLY EFFECT;


(n.) The scientific theory that a single occurence, no matter how small, can change the course of the universe forever.



Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 2nd Augusztus 2016, 13:34



Marie-Christine & Lydia



Tomorrow was your hope at the end of the day & gold turns gray.



Charles Deveraux egyik kedvenc hobbija a történelem volt. A másik a művészetek. Soha nem foglalkozott ezekkel mélyenszántóan, hiszen a főprofilja nem ez volt, nem ezekkel foglalkozott. Ennek ellenére volt-, és a mai napig is van egy antikvitása, a művész negyedben, a Something Old Antiques, amit rám hagyott, halála előtt megírt végrendeletében. Én pedig arra gondoltam, hogy inkább a gyerekeinek a nevére kellene íratnom, hiszen nem érdemlem meg, mert elhagytam a családomat, mert nem voltam eléggé kitartó, mert nem harcoltam elég erősen, mert megtörtem, mert összetörtem, és végül, mert leléptem. Se szó, se beszéd. Senkitől sem búcsúztam el. Charlesnak ugyan pedzegettem a dolgot, hogy talán el kellene hagynom a várost, és ezzel együtt a covent is, ő pedig megértett engem. Rondán bele akartam rángatni a lázadásomba, a gyávaságom miatti szökésbe, és felvetettem neki, hogy esetleg... velem tarthatna. De nem tette, mert ő pontosan tisztában volt a család, a becsület és a kötelesség fogalmával; nem hagyta el az anyját, aki mindig is inkább a mestere volt, és nem hagyta el a covent. Pedig neki is éppen úgy fájtak Charlotte szavai és tettei, mint nekem. Egyszerűen... jobb ember volt, mint amilyen én vagyok. Nekem kellett volna meghalnom, nem neki. Neki volt családja, volt felesége, akit szeretett, akibe fülig szerelmes volt, és voltak gyerekei, akiket a saját életénél is jobban imádott.
Nekem nincs senkim. Aki volt, és aki van, azt sem becsültem meg eléggé.
Nem érdemlem meg Charles hagyatékát sem, és különben is úgy volna illendő, ha a Deveraux gyerekeké lenne. Még akkor is, ha alapvetően igényt tartanék rá. De nem tartok, van munkám, újságíró-, és író vagyok, nem régiségkereskedő. Egek! Nem is értek ehhez az egészhez, az én laikus szemeimnek az összes tárgy ugyanolyan. Bármelyik lehetne hamisítvány, nem venném észre. Meg amúgy sem, mivelhogy tulajdonképpen nem is látom őket, vakságom okán.
Korán reggel érkeztem az üzletbe. Amikor nyílt az ajtó, fölötte az apró, rézcsengő édes-búsan csilingelt, és orromat megcsapta a letűnt korok keserédes illata. Por, fa, alig észrevehető, még talán kellemesnek is nevezhető, lágy doh és a napfény illatának elegye ez. Rögtön körülölelt, és magával ragadott.
Fényes feketére mázolt, míves markolatú sétapálcám-, és magas sarkúim ütemesen koppannak, átszőve a hely csendjét.
Kopp. Kopp. Kopp.
Balom karcsú, fakó ujjait végighúzom a bútorok politúrján, a festmények keretén, és a vásznakon, egy földgomb ívén, kezembe veszek egy pipát, egy szipkát, egy kecses, kristály talpas poharat. A bot egy tömör, míves oszlopba ütközik, melynek sima, márványfelületén végigsiklanak ujjbegyeim. Bárcsak tudnám, hogy mit mondanak e falak, és e tárgyak, bár értenék a nyelven, amin beszélnek. De süket fülekre-, és vak szemekre leltek személyemben.
Nem telik el sok idő, mikor a réz csengő újra megszólal. Ekkor már a pult mögött ülök, a jótékony csendbe süppedve, a szintén antik-, de működő pénztáros kassza mellett. Itt minden, tényleg minden antik, tökéletesen eltalált nevet kapott tehát a ’valami régi’ antikvárium.
Léptek. Csendes lélegzetvételek. Valamiféle megmagyarázhatatlan érzés fog el, amit nem tudok megmagyarázni.
Mint egy bagoly, úgy gubbasztok a széken, és, míg nem köszön rám az imént belépett idegen, magam is egy vagyok a tárgyak közül: egy csorba csésze, vagy egy ódon óra. Egy törött szárnyú madár, amelyről már rég elfeledkezett a Nap.
Amikor a nő megszólal, felállok ültemből, és a hang irányába fordulok, és indulok meg. Kellő távolságban állok meg előtte, két kezemmel a pálcára támaszkodva magam előtt. Fekete, térdig érő harangszoknyába tűrt, fekete blúzomban, bohém kontyba tűzött, ónix tincseimmel, napszemüveggel az orromon – teljes valómban.
- Jó napot! Lydia Lindquist – viszonzom halovány mosollyal az üdvözlését, és én is bemutatkozom, aztán azonnal el is bizonytalanodom. Nem mozgok túl otthonosan az üzletben. Teljesen le fogom írni magamat, és bizonyára éppen annak a dilettáns picsának fog gondolni, mint aki egyébként vagyok is. – Megmutatom, hogy hol vannak a festmények – mert azt legalább tudom. De, hogy ezek a festmények miket ábrázolnak, vagy, hogy ez a Hans Akárki festette-e bármelyiket is, vagy sem, azt nem tudom megmondani neki. Azt meg végképp nem, hogy egyáltalán eredeti-e, avagy hamisítvány... – Jöjjön, kérem – intek fejemmel, és túlságosan magabiztosan indulok el, vakhoz képest, az újonnan felfedezett, szeizmikus szonárnak köszönhetően, ami miatt látom a körülöttem lévő dolgok körvonalait, és érzékelem a kisugárzásukat. Így a tárgyak az üzletben szürkésen izzanak a sötétségben, míg Marie-Christine aurája lilán (ami fogalmam sincs, hogy mit jelent).
- Itt is vannak – intek a festmények felé, amik eléggé nagy helyet kaptak az antikvitáson belül. Nem csoda, rengeteg van belőlük, keretbe foglalva, vagy csupán a vászon, de tökéletesen vannak tárolva, szekrényekben, vagy a falon lógva. – Válogasson kedvére, talán megleli azt, amelyiket keresi.


Words: 740 ▲ Music: Stay Gold. ▲ Notes: What if our hard work ends in despair?
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 10th Augusztus 2016, 12:52





Először kettőt pislogok, ahogy felém fordul a nő. A testtartása, meg úgy nagyjából minden, azt sugallja, hogy itt nem megszokott dologgal fogok találkozni. Aztán meg kidülled a szemem. Két dologtól. Az egyik az ismerősség érzése. Pedig tudom, tudom-tudom, hogy még sosem találkoztunk. Mégis, olyan érzés fog el, mintha már régóta ismernénk egymást. A másik pedig az, hogy felismerem a jellegzetes test-, és fejtartást, mi is okozza, aztán pedig egy eszköz teszi teljességgel nyilvánvalóvá. Egy ideig csendben vagyok, kapkodom össze szétgurult gondolataim.
- Köszönöm.  Vagyis akarom mondani, örvendtem a találkozásnak – nem zavarban vagyok, valami más is van. – Megyek! – fáziskéséssel kapcsolva, megyek utána, kellő távolságból.
Röpke pillanatig nézelődöm csupán, meg is találom a képet, egy olyan keretbe téve, ami pont nem a festményhez való.
- Meg is van! Elveszem – csak akkor szólalok meg ismét, ha már a keretet fogom.
- Szeretném megvizsgálni a képet, ehhez viszont erős fényre van szükségem – minden más nálam van a vizsgálathoz, főleg a nagyító és egy kéklámpa, én csak így hívom.
- Előtte szeretnék kérdezni valamit – bátortalan sem vagyok, ám fel vagyok készülve a visszautasításra, sőt, akár a sértődésre is. – Nézett már valaha festményt, vagy fogott itt a kezébe műtárgyat? – akar sajnálkozni, meg műsegíteni a fene.
– Egyértelműen látom, hogy nem lát, viszont nézett már úgy festményt, hogy valaki leírja Önnek? Vagy érzetet kelt valamivel, ami visszaadja a festményt, vagy annak részeit?
Aztán zavartan megvakarom a tarkóm és még képet is vágok a továbbiakhoz, eléggé megbánót.
- Nem akartam tolakodó lenni, vagy durva, sajnálom. Néha hajlamos vagyok nagyon elragadtatni magam.
Na tessék, duplán berontottam az ajtón és még elefánt is vagyok. Porcelán még nincs a közelben, annyira, ami késik, az nem múlik.
Vissza az elejére Go down
Rosemary Barnes
vámpír szuverén

avatar

Posztok :
10

Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 5th Június 2017, 22:40


Beilleszkedni sosem könnyű. Ismerősöket, barátokat, szövetségeseket találni hosszadalmas folyamat, sokkal hosszadalmasabb, mint azt szeretném, de amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Először is találnom kell egy embert, aki örömmel magára veszi a csicskás jelzőt és megtesz nekem ezt-azt. Kellemetlen, hihetetlenül kellemetlen, de van más lehetőségem? Aztán úgy intézni, hogy többen legyenek mellettem, mint ellenem; legtöbbször itt sikerül elcsúsznom, és már borzasztóan ráuntam erre a felállásra.
Egyetlen hátulütőjét gyűlölöm a vámpírságnak: bent rohadni, amíg el nem érkezik a sötétség és átaludni a nappalt. Csekélység az öröklétért cserébe, mégis… hiányzott a napfény. Általában jól viseltem a nappali szobafogságot, ma viszont már alig vártam, hogy teljes biztonságban hagyhassam el a lakást; meg akartam keresni valamit, és szinte biztos voltam benne, hogy meg is fogom találni. Hogy miért egy eldugott, aprócska kis antikvitásban? Mert ott rejlenek a legértékesebb kincsek, ezt mindenki tudja.
A hely hirdetésére teljesen véletlenül bukkantam rá tegnap, amikor puszta unalomból fellapoztam a napilapot; és csak a késői nyitva tartás fogott meg igazán. Aki ilyen sokáig nyitva van, az bizony értékes dolgokat kínál, még értékesebb… személyeknek. Legalább is, szeretném ezt hinni.
Autóval végighajtani New Orleans utcáin furcsa volt; nagyon furcsa. Minden olyan idegen volt, mégsem éreztem a várost idegennek. Már vagy 150 éve jártam itt utoljára, alaposan megváltozott: olyan, mint egy távol élő rokon, akit először kisgyerekként, majd nagykorúként látsz, teljesen idegen, mégis ugyan az.
Kiszálltam a kocsiból és mélyen beszívtam a new orleans-i este illatait. Nagyon más, mint ami az emlékeimben élt, mégis ott van benne valami megfoghatatlan. Valami természetfeletti. Ennek a városnak mindig is az volt a sorsa, hogy egy természetfeletti kavalkád legyen, már alapítása után pár évvel is megmondta volna róla bárki. Az a kellemetlen bizsergés, amit éreztem, valahányszor kinéztem a sötétbe a házunkból…
Összekapartam szétfoszló gondolataim, bezártam a kocsit és táskámba süllyesztve a kulcsot elindultam a bolt bejárata felé. Lassan, de céltudatosan, útközben pillantásom végigfutott a kirakaton, de semmi különösön nem akadt meg a szemem. Nem, a kirakatban nincs. Köszönés nélkül léptem be, futólag elutasító mosolyt vetettem az eladóra, mielőtt feltenné a jól begyakorlott kérdését, majd lassú nézelődésbe kezdtem az eladásra kínált tárgyak között, hátha bármit felismerek.
Vissza az elejére Go down
Ignis O'Brian
boszorkány

avatar

. :

Posztok :
13
Lakhely :
Seventh Hell
Foglalkozás :
Kém/Művész/Ami csak kell
. :


Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 5th Június 2017, 23:39


Rosemary


Nancy Moore:
 

A mai nap egy ismételt remekmű! A megalkotottságát és egymásutániságát másolni sem lehetett volna! Először Lena Grey-ként befolyásolytam egy megbízás keretein belül a közszemléletet a gyilkosságokkal és eltűnésekkel kapcsolatban, pont ahogyan a tervek diktálták. Egy kis ködösítés mindig kell a népnek, nehogy már felkapják a fejüket arra, hogy egy természetfölötti világban ők a préda sajnos. És tudni illik, ha józan vagyok, igyekszek ezen változtatni.
Mikor lement a délelőtti műszak a médiánál, hazarohantam, egy jól megtervezett ebéd tésztával és savanyúval, amit, persze nem vagyok kívánós, imádok. Egy óra fegyvertakarítás, és internetes kutakodás után ismét álruhát húztam, felöltöttem az amulettet, és Nancy Moore-ként, a naív műgyűjtőként indultam el erre a helyre. Tudtam, hogy a tulajdonosnál van valami, ami nekem kell, de megszerezni még nem volt módom. Na de ma! Felszerelkeztem. Elhoztam minden bájomat, az elszántságomat, és persze KP-t!!  De nem akármilyen papírpénz lapul a tárcámban, Ó persze, hogy nem. Egy kis mágia, annak érdekében, hogy többnek tűnjön, mint ami. De elég a magyarázatokból, akcióba lendülök!
Benyitok a boltba, és nagyon halk "Jóestét!" hangzik el, amire, leemelem lapos napszemüvegemet és visszabólintok az eladónak. Ez nem az, aki ezelőtt itt volt. Mi történhetett a másikkal? Nem is zavar mondjuk annyira, de most inkább a műtárgyat kéne megtalálni. ÓÓÓ vagy... figyelmes leszek egy élénk vörös aurára, és egy fiatal arcra. Szokatlannak tűnhet, hogy valaki ebben a korban igen régi bútorokat és kacatokat kutat, de én látom a dolgok milyenségét. Az éjszaka egyik gyermeke lehet ő is. Ahogy a bútorok között sétálok, óvatosan figyelem, hogy ne vegyen észre, majd rájövök, hogy azelőtt az antikság előtt áll, amit én is kiszemeltem magamnak. Így hát magas sarkon közelítek, és megállok mellette, ahogy felnézek a mellettünk álló festményre.
- Mesteri! - Mondom lassan, ha felfigyel rám. - Ez az ecsetkezelés! - A képen a híres boszorkánykirálynőt, Marie Levaue-t ábrázolták tarot kártyáival kezében.
Vissza az elejére Go down
Rosemary Barnes
vámpír szuverén

avatar

Posztok :
10

Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 6th Június 2017, 18:21



Nem szenteltem túl sok figyelmet az érkező vásárlónak; éppen csak hátrapillantottam a vállam felett, hogy megnézzem, ki az. Akkora luxust mégsem engedhetek meg magamnak, hogy egyáltalán ne legyek figyelemmel a környezetemre; rég elmúltak azok a napok, amikor még nem kellett lépten-nyomon a hátam mögé pillantgatnom.
Ártatlan teremtésnek tűnt, de nem ez volt a fő oka, amiért úgy döntöttem, nem kell foglalkoznom vele, hanem a kisugárzása. Abban sem volt semmi különös, márpedig azok, akiktől tartani kell, általában igencsak hangos kisugárzással rendelkeztek, még ha a testük ártalmatlannak is tűnt. Nem egy gyerekarcú, de nagy hatalmú személlyel hozott már össze a sors, ahhoz bőven eléggel, hogy többé ne tévesszenek meg vele.
Tovább nézelődtem, ráérősen, hiszen időm, mint a tenger; a mai estét már erre szenteltem és nekem nem kell sehová futnom, nincsenek teendőim. Csak vagyok és néha, néha van valami, amit el kell intéznem.
Tekintetem végigfutott egy sötétkék mintával díszített porcelánkészleten, elhúztam a szám és tettem egy lépést a fal mellett, további apróságok után kutatva. Azt hittem, hogy bejövök, megakad a szemem valamin, felkapom és megveszem, az sokkal kielégítőbb lett volna, mint csak nézegetni a sok régi-régi tárgyat. Mégis, most, hogy nem így történt, valamilyen szinten örömmel haladtam lassan. Micsoda ellentmondás.
Hallottam, hogy a nő… - lány? Nő. -, közelebb jön, de csak akkor sandítottam rá, mikor megszólalt, addig a festményt néztem, próbáltam rájönni, ismerős-e a rajta szereplő nő vagy sem.
- Mesteri, egy olyantól, aki teljesen tehetségtelen – toltam előre az állam és végigmértem a festményt. – de korántsem olyan mesteri, mint azt az ára sugallja. Rablás – fintorogtam egyet a nőre pillantva. – Persze, annak, aki azon festményeket szereti, amikben nincs élet – néztem vissza a festményen szereplő nő arcára. – Látod rajta, hogy ő valaki, valaha volt? Hogy ott állt a festő előtt, órákon át, lélegzett és gondolatai voltak? – hagytam cseppnyi szünetet, hogy lezárjam a kritikámat. – Mert én nem.

Vissza az elejére Go down
Ignis O'Brian
boszorkány

avatar

. :

Posztok :
13
Lakhely :
Seventh Hell
Foglalkozás :
Kém/Művész/Ami csak kell
. :


Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 7th Június 2017, 12:39


Rosemary

Szavait óvatosan figyelem, ahogyan minden egyes mozdulatát is. Ki lehet ő? Az aurája egyértelműen elárulja, de többet nem tudok róla. Új lehet a környéken? Vagy csak eddig nem sikerült felderítenem őt? Egy ügynök, akinek nincsen elég tudás a kezében rossz ómen. Majd szerzek én, hiszen az emberről (vagy ez esetben supernatural-ről) a szavai és a szemei árulják el a legtöbbet. A "tehetségtelen" szavát kiemelhetem a többi közül. Tehát érthet a művészetekhez és a magasabb dolgokhoz? Vagy képes meghatározni azt, hogy mennyit is érhet egy ilyen korú tárgy ránézésre? Akkor lehet, hogy üzlettel és hatalommal foglalkozhat. Ezt a sejtésemet meg is erősíti, ahogyan az árakról beszél.
- Valóban borsos. Nehéz rájönni valaminek az igazi értékére, amíg nem ismerjük a történetét. Ön netán ismeri? - Keresztkérdés, egy gyors fordulathoz. Így közelebb kerülhetek a valós tudásához. Aztán hallgatom tovább, ahogyan a festményekben lévő életről mondja el véleményét. És csak ámulok. Biztosan láthat valamit abban, hogy milyennek kéne lennie egy remekműnek. Tehát kritikusan jó ízlésű lehet.
Rákérdez, hogy látom-e magam előtt, ahogyan Marie élt-e a festő előtt. Jó személytől kérdezi, mivel én tudom a kép titkát, olyan mintha pulzálna. - Hát... - Aztán vágja rá, hogy "Mert én nem." Lassan összeáll a kép. Vagy tud a képről, vagy nem, és ez most egy kritikus pillanat. Nem tudom, mit tehetnék, hiszen a profil, amit felállítottam róla, nem mond sokkal többet, mint a néma az űrben.
- Szerintem, én megveszem. - A kezemet nyújtom neki. - Nancy Moore, műgyűjtő, műcikk szakértő, álmokat teljesítő. - Majd átnyújtom a névjegyemet neki, ami gyakorlatilag egy fekete lap, rajta arany írással, hogy ki vagyok, mit csinálok, és egy szám. Ez mindig jól jöhet. - Hívjon csak, ha teljesíthetem a maga álmait is. - Majd később folytatom, miközben a festményt a kasszához viszem. - Higgye csak el, vannak akik ezért is fizetnének. Vannak, akik sokat. - Majd kacsintok.
Vissza az elejére Go down
Rosemary Barnes
vámpír szuverén

avatar

Posztok :
10

Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 7th Június 2017, 18:16


A nőre sandítottam, majd egy mosollyal, ami akár azt is sugározhatta, hogy a világ minden gondját-baját-titkát tudom, visszanéztem a festményre. Talán tudom is.
- Minél többen ismernek egy történetet, annál nagyobb a kereset a hozzá kapcsolódó tárgyra – vontam vállat, kikerülve a választ. Halvány fogalmam sem volt erről a festményről, csupán annyi, hogy nem a legtehetségesebb festő kreálta; valóban nem volt szép az ecsetkezelése. Számomra legalábbis. Te viszont ismered, nem igaz? Újból a nőre néztem, futólag végigmértem, hogy kitaláljam, miféle szerzet lehet, de nem jutottam messzire. Nekem még mindig csak egy szép szürke kisegérnek tűnt. – Tehát annál magasabb az ára – zártam le a gondolatmenetem, megnéztem a festményen szereplő arcot, összeszűkítettem a szemem pár pillanatra. Most már kíváncsi voltam.
A cseppnyi bizonytalanságával még jobban felkeltette a figyelmem, de nem mutattam ki, csupán alap érdeklődéssel hallgattam tovább. Finoman felvontam a szemöldököm, mikor bejelentette, ő megveszi a képet, majd kezet fogtam vele, határozottan, de nem túl durván.
- Rosemary Abner – mutatkoztam be mosolyogva. Már rég megtanultam, hogy nem éri meg más keresztnevet használni, nem reagál elég gyorsan az álnevére az ember. Fél hamisított névvel is el lehet rejtőzni a kíváncsiság és pletykák elől. – Műgyűjtő? Miféle tárgyakkal foglalkozik? – néztem fel a kártyáról a szemébe, miután megforgattam a kezemben, az arany írás megcsillant a bolt tompa lámpájának fényében. Talán éppen egymásra találtunk.
Míg lekötötte a festmény, tovább folytattam a nézelődést, hátha megtalálom végre, ami ide vonzott; mégsem láttam semmit a polcokon, ami ismerős lett volna.
- Egy jó üzletember minden árujára megtalálja a megfelelő bolondot, Miss Moore – hagytam abba a nézelődést, felnéztem rá, elmosolyodtam, mikor a tekintetünk találkozott. – de vigyáznék azzal, aki erre a festményre szemet vet – komorodtam el. Közjáték volt csupán, kíváncsi voltam az arckifejezésére, mit váltanak ki belőle a szavaim. Nem lett volna gyanús a könnyed kis párbeszédünk miatt, de az, aki ilyen sietősen jön be megvenni valamit egy antikvitásba; az tudja, mit akar, és mióta a festményről kezdtünk beszélni, kellemetlen bizsergés feküdte meg a gyomrom.
Vissza az elejére Go down
Ignis O'Brian
boszorkány

avatar

. :

Posztok :
13
Lakhely :
Seventh Hell
Foglalkozás :
Kém/Művész/Ami csak kell
. :


Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 8th Június 2017, 21:28


Rosemary

Egész jól társalog. Nem tudok rajta fogást találni, mivel akár egy kígyó, mindig kicsusszan a markomból. Akkora bűn megismerni valakit? Kérdezi az informátor. Kissé ironikus, hisz' a társalgásunk lassan egy kölcsönös elemzés fele halad.
- Valóban. A fáraókat is olyan sokan ismerik, így az egyiptomi régiségek is kelendőek, de magának lehet eszébe sem jutna olcsón megvenni azt az olasz talpaspoharat, amely innen könnyen megállapíthatóan grófi darab. Ha nem mondom, lehet nem tudhatta volna, ahogyan szerintem ők sem tudják, ha ilyen filléres áron adják. - Mutatok arra a másik polcon ülő pohárra. Elég csecse valójában is, mondjuk nem az én ízlésem. Inkább Nancy-nek való. Telnek az események, én pedig megvenni készülök már Marie-t. Kézfogás.
- Üdvözlöm, Miss Abner. Ami csak kielégítheti mindenféle furcsa ízléssel rendelkező alak vágyait. Legtöbbjük festmények, de akadnak bútorok, ékszerek. - Az egyébet meg már inkább nem fejteném ki neki, hogy hogyan készítek a relikviákból eszközöket, amiket gyakorlatilag a fajtája kevésbé "békés" tagjai ellen vethetünk be. Eddig persze nem érezném jelét annak, hogy bármilyen veszélyt is jelentene ez a nő rám. Csupán a szakmai kíváncsiság és az információgyűjtés miatt léptem vele kontaktusba. De... lehet, hogy valami egyéb is motivált? Nem lehet. Esküdten harcolok minden ellen, ami az embereket veszélyezteti. De mégis van valami őszinte kíváncsiság, ami odavonzz ehhez a témához. Sajnos, a valóságban közben telik az idő, én pedig jó pár pillanatig semmit sem szóltam, csak meredtem előre. Itt az idő.
- Igen. Elég velősen fogalmazta meg a lényegét, Miss Abner. Az igazságot mindenki megérdemli ugyanakkor. Csupán, nem az egészet. - Majd az undorítóan kevés, de mágiával megbűvölve többnek látszó pénzzel kifizetem és becsomagoltatom a képet.
- Végül, mindenkinek megvannak a céljai, Miss, csak nem mindenkiről olyan könnyű meghatározni, hogy mik azok, mint rólam. - Háttal fordulok neki, és lágyan megharapom a szám szélét, mintha előre innék egy keveset a medve bőrére, majd elveszem a becsomagolt festményt. Ezzel, talán otthon foglalkozhatok majd. De most még egy sokkal érdekesebb titok áll előttem. Az elme.
- Egy személy vágyai már jó úton haladnak eszerint a kép szerint. De mi van az Ön vágyaival? Ha jól látom, még nem találta meg, amit keres. - A képpel a kezemben a kijárat felé sétálgatok, de a kirakatnál megállok, és visszafordulok hozzá. - Nem érdekelné pár ékszer? Van egy késői viktoriánus gyűrűm. Zafír ezüstfoglalatban.
Vissza az elejére Go down
Rosemary Barnes
vámpír szuverén

avatar

Posztok :
10

Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 9th Június 2017, 01:42


Tekintetem követte az ujját, míg beszélt, alaposabban szemügyre vettem a poharat, ami eddig nem került még a szemem elé. Szép darab volt, kifejezetten díszes, bár én jobban szerettem az egyszerű kristálypoharakat. „Egyszerű”. Inkább letisztultat használnék. Végül egy hümmögéssel és egy elismerő szemöldökfelvonással nyugtázom, hogy valószínűleg több lövése van a régiségekhez, mint nekem vagy a tulajnak, vagy pusztán remekül hazudik. Ami inkább előny, mint hátrány.
- Furcsa ízlés? – szaladt fel ismét a szemöldököm, most már sokkal inkább kíváncsian, mint elismerőn; várakozóan néztem rá, hátha kifejti, mégis mit ért ezalatt. Hiszen furcsának tarthatja azt, ha valaki úgymond „régi” dolgokat akar halmozni, de akár igazán furcsa ízléssel rendelkező alakokról is lehet szó. Akkor pedig olyan körben mozog, ami akár érdekelhet is.
Már éppen kezdtem volna furcsállni a szótlanságát, mikor végre kinyitotta a száját és megszólalt. Halkan, röviden felnevettem a válaszára, amennyire úgy éreztem első látásra, teljesen más világ vagyunk, igazat kellett neki adnom. Ennek ellenére lehet, hogy tényleg teljesen más világ vagyunk. Néhány, vagy talán egyetlen egy egyező véleménnyel.
- Igazán? – emeltem fel a fejem és farkasszemet néztem Nancy tarkójával. Valóban, mindenkinek megvannak a céljai, de hogy lenne egyetlen egy személy, akinek könnyen meg lehet határozni, mik az igazi céljai? Miféle mozgatórugók rejtőznek a tettek mögött…
Megemeltem egy üres, apró fadobozt, lassan kinyitottam, a nekem szegezett kérdésre felnéztem Nancy szemébe és elmosolyodtam.
- Mindig keresünk valamit, nem igaz? És ha azt megtaláljuk, keresünk tovább, valami teljesen újat... ilyen az emberi természet – tettem le a dobozt egy mosollyal és rácsuktam a tetejét, majd a két polcsor közt bejárat és kassza között hagyott úton megfeleztem a köztünk lévő távolságot, majd azt is és azt is, míg nem egy lépés választott el minket egymástól. – Sajnos az ezüst nem az én színem – mértem végig még egyszer, szinte arra vártam, mikor csillan meg valahol valami ezüst rajta. Mondjuk egy ezüst penge. Legyek bármennyire is magabiztos, az a cseppnyi paranoia el lett ültetve a gyomrom mélyén és néha alaposan összeszorítja azt. – Talán látjuk még egymást, kedves – emeltem meg a névjegykártyáját, miközben kisiklottam vele a new orleans-i éjszakába. – ha valóban annyira jó vagy a keresésben.
Vissza az elejére Go down
Ignis O'Brian
boszorkány

avatar

. :

Posztok :
13
Lakhely :
Seventh Hell
Foglalkozás :
Kém/Művész/Ami csak kell
. :


Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 9th Június 2017, 12:23


Miss Abner

- Minden furcsa ízlés lehet, ami eltér a megszokottól. Példa, ha valaki bútorok helyett kartondobozokat használ. - Jobb, is, hogy nem kell példát mondani rá, mert jelenleg csak magamat, mint Ignist tudnám mondani. Furcsa, ha valaki azért vadássza a fajtáját, mert inkább megvédené az emberiséget. Miért is törődöm inkább az emberekkel? Gyakran elfelejtem, de mindig megtalálom a választ. Mert ezt is egy magamfajta tehette velem. Mert egy vámpír tépte szét a fogadott bátyámat. Mert ez a helyes. És ez az egyetlen célom, ahogyan erre mindig rá is ébredek. Annyit segíteni, amennyit csak tudok. Éppen ezért vetülhet fel furán, mikor ezt mondom neki.
- Nem nyilvánvaló? A célom, hogy valaki megvegye, és degeszre keressem vele magam. - Egy jobb szemből induló  kacsintás. Belül mindig is tudtam, hogy a pénz nem zavar annyira. Inkább az idő, mert abból mindenkinek csak egy megadott mennyiség van. Ezért vagyok inkább itt például, és nem léptem még le, relikviát kibontani. Mert élni kell, és tanulni. S tudniillik, ennél jobb alkalmam nem is lehet. Közben már a festmény e kezemben van, és a kereséssel jön a téma elő.
- Igen, ez az emberi természet. - Azért az emberin kicsit elgondolkodok, de valóban jellemző magatartás. - Ahogyan az a sok negatív tulajdonság is mind emberi természet, mint a büszkeség vagy a kapzsiság. Mégis, sajnos ezekből gazdagodnak meg a leggyorsabban az emberek. - Egy kis filozófia, mert szükséges.
- Szóval nem barátja az ezüstnek? Kár. Illene az Ön bőréhez.- Egy kis utalásokba rejtett humor. Majd lassan kilépünk az éjszakába, ahol én is búcsúzni készülök, mikor a kezemben tartott festmény mozogni kezd. Miért mozog? Nem érthető. Egy hirtelen mozdulattal kapja ki a kezemből egy fekete kapucnis alak, és az úton át egyenesen az egyik sikátorba rohan. Én ezt nem fogom engedni. Igaz, hogy egyesek jól lopnak, de ennyire? Az az én resort-om. A probléma, hogy nincs nálam a szexi, fekete-arany 9 mm-esem. Szóval, most saját akcióba kell lendülnöm.
- Azt már nem! - És a magassarkút ledobva rohanni kezdtem utána, be a  sikátor sötétjébe. Nem tudom, hogy a Rosemary-nek bemutatkozott nő követ-e, de ha igen, lágyan levegőmágiát használok, mert az kevésbé észrevehető, hogy lépést tartsak a tolvajommal.
Vissza az elejére Go down
Rosemary Barnes
vámpír szuverén

avatar

Posztok :
10

Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 9th Június 2017, 22:50


- A kérdés marad… van olyan ízlés, ami nem furcsa? – kanyarogtam tovább a kérdésspirálban, ha szerettem valamit, hát azok a hosszúra nyúló eszmefuttatások, egyáltalán nem égető, mégis érdekes kérdésekről. Kevés jobb dolog van, mint egy hozzászólni képes személlyel filozofálgatni.
Mosolyogva néztem rá és lassan bólintottam. Tehát a silány minőség ellenére sokat ér? Eddig egyáltalán nem érdekelt a festmény; milliónyi festmény van különböző, mégis hasonló nőkről és még egyetlen egy sem fogott meg közülük. Viszont az, hogy egy olyan, ami ennyire bántotta a szemem, mikor alaposabban megnéztem, magas áron keljen el…
- Az ember gyarló – rántottam meg a vállam; minél több évet töltöttem el a Földön, annál biztosabb voltam ebben. Igazából, ezt már akkor is tudtam, mikor még emberként tengettem az életem. – Ki tudja, mi a jobb; biztonságot lelni az önzőségben, vagy jobb embernek lenni? – tettem fel a költői kérdést; a legtöbbször az önzőség felé hajlottam és valahányszor felhagytam ezzel, megütöttem a bokám. Még annyi év után is.
Lassan ingattam a fejem, aprócska mosollyal a szám sarkában, néma válaszul az ezüstre vonatkozó kérdésére.
Még én sem számítottam rá, hogy valaki kikapja majd a festményt Nancy kezéből, bár elkaptam némi mozgást a szemem sarkából, mielőtt megtörtént volna, meglepett. Lepillantottam a maga mögött hagyott cipőkre, majd a táskám cipzárjáért nyúltam, hogy elővegyem a kocsikulcsot és elhúzzak innen; mégsem engedett el valami. Muszáj megtudnom, mitől ennyire fontos ez a festmény. Halkan káromkodtam egyet és utánuk futottam, amint a sikátorba értem, gyorsítottam (elvégre emberek közt nem száguldhatok végig, viszont Nancy előtt… nem egy biztosítás, de volt egy olyan érzésem, hogy mély szarban nyúlkál ezzel a festménnyel. Valami nem tiszta.
Kikerültem őt, majd pár pillanat múlva a tolvajt is utolértem, mielőtt kiért volna egy kereszteződéshez; még annyit tudtam tenni, hogy erőből a téglafalnak löktem, fejjel előre. Úgy tűnt hatásos volt, elterült a koszos, kissé nedves földön, hallottam egy egeret arrébb szaladni az egyik bűzlő konténer mögül. Kikaptam a földön fekvő alak kezéből a festményt és a hátam mögé tettem, mindkét kezemmel rámarkoltam és felnéztem Nancyre.
- Azt hiszem, ez az este még nem ért véget számunkra – mosolyodtam el lassan. Hogy mitől voltam ennyire magabiztos? Attól, hogy nem rántott fegyvert a tolvajra; ha lenne nála valami, amivel lukat tudna fúrni belém, azt már régen elővette volna.
Vissza az elejére Go down
Ignis O'Brian
boszorkány

avatar

. :

Posztok :
13
Lakhely :
Seventh Hell
Foglalkozás :
Kém/Művész/Ami csak kell
. :


Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve: 10th Június 2017, 13:29


Miss Abner


- Tudja, ez túlságosan szubjektív, hogy bárki is biztonsággal állítson akármit róla.- Inkább hanyagoltam már a végére a témát, így mindannyian túlléphettünk ezen a témán, melyet nem is szerettem volna már tovább ragozni, jó indokkal.
- Tudja, senki sem. A léleknek az egyik, az elmének a másik. És ez a kettő nem szakadhat szét, amíg nem választunk oldalt. - Én már választottam, így inkább a lélekkel tartok, mert az elme játékai mindig csak mélyebbre ragadnának. Habár, az amnéziánál mélyebb szakadék nincsen. - Az meg már, mindenkinek magának ügye. - Talán jobb is, hogy ezt a témát konkrétan kikerülöm, mivel van egy érzésem, hogy mindkettőnknek megvan már az oldala.
A tolvaj kísérlete váratlanul ért, így a megszokott stratégiai megközelítésem helyett kellett ez a B-terv, melynek keretében fel kellett adnom álcám egy kis részét. Habár, szerintem nem sok marad belőle nem sokára. Már nem kellene sok, hogy utolérjem a tolvajt, de egy határozott meglepetésként ér, hogy a nő helyettem cselekszik, és ráadásul magát felfedve természetfölötti erejét használja. Végigmérem még egyszer, mintha megrettennék emberként. De szerintem, már sejtheti, hogy bennem is egy kicsit több van, mint amennyit a felszínem sejtet.
Biztosan felmér, vagy teszteli, hogy mit lépek. De nincs nálam semmiféle fegyver, amivel kicsit is normálisnak tűnhetek. 9mm-es, egy vadászkés, de még egy magnum sem. Szavai viszont felkeltik az érdeklődésemet, és ez a hirtelen érkező merészség kiül az arcomra is. Csak, hogy tudja kivel van dolga, a két oldalra kitett markomból égető lángok lobbannak elő, és az íriszem is kissé felizzik.
- Még közel sincs vége ennek az estének. - Majd minden visszatér a normálisba, ismét Nancy Moore voltam, az ártatlan, naív műgyűjtőnő. - Amit fog, rendkívül hatalmas, és tudom, egyedül nem tudom legyűrni. Meghívhatom egy kávéra? Nem lakok messze. - És ott, talán el is intézhetjük a dolgokat.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Something Old Antiques ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Something Old Antiques
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: alsóváros és mûvésznegyed-
Ugrás: