Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Cicuska aranykalitkája
2nd Április 2018, 16:54
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Tristan irodája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Tristan Black
vérfarkas kölyök

avatar

. :

Posztok :
6
Kor :
36
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Businessman; illegal box fighter
. :




Tárgy neve: Tristan irodája ; Elküldve: 3rd Július 2016, 16:55


Vissza az elejére Go down
Tristan Black
vérfarkas kölyök

avatar

. :

Posztok :
6
Kor :
36
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Businessman; illegal box fighter
. :




Tárgy neve: Re: Tristan irodája ; Elküldve: 3rd Július 2016, 18:52





Jocelyn && Tristan
I want you. Do you want me?

Eleinte hallani sem akartam semmilyen féle-fajta orvosról, de a minden lében két kanál titkárnőm, Tracy, persze addig rágta a fülemet, míg bele nem mentem, hogy felhívjon valakit, egy állítólagos ismerősét, vagy barátnőjét, vagy tudom is én, kicsodát. Elmondása szerint az ifjú hölgynek arany kezei vannak, és igazán megbízható, jó munkaerő. Igazság szerint az ilyesmiről szeretek magam meggyőződni. Ha nem így volna, akkor mindenféle jött-ment bejöhetne ide, hogy dolgozás álnév alatt basszák a rezet. Ilyesmire nincs szükségem, és az ilyen szerencsétlenektől hamar meg is szabadulok.
Hogy egészen pontosan miért kell nekem orvos? Mert hetente több alkalommal szétvernek, vagy én verek szét más embereket; mikor, hogy esik. Ez kisebb-nagyobb mértékben megviseli a testemet. A titkárnőm az egyetlen ember, aki látott már monoklival, valamelyik szemem alatt, vagy felszakadt ajkakkal. És akkor még nem beszéltünk a kisebb-nagyobb, kékes-zöldes-lilás foltokról, húzódásokról, zúzódásokról, és miegyébről.
A titkárnőm tehát pár nappal ezelőtt határozott szándékkal állított be hozzám, mégpedig azzal, hogy fel kellene hívnia nekem ezt az ismerősét. Ezt a nőt. Összevontam a szemöldökömet, amikor Tray-re néztem, a monitor fölött, mivel egyrészt megzavart, miközben az egyik könyvelést néztem át. Másrészt pedig nem vágyok rá, hogy egy debella Brünhilda, vagy valamiféle cirkuszból szabadult, szakállas nő masszírozzon meg. Tudom, a címkézés nem túl pozitív tulajdonság, alapvetően nem is szoktam beskatulyázni az embereket, de éppen rossz kedvemben kapott, ilyenkor hajlamos vagyok az egész világ ellen fordulni és szarkasztikus, cinikus megjegyzéseket tenni, valamint teljesen hidegen viselkedni az emberekkel – látatlanban is.
Aztán közölte a nevet.
Jocelyn Carmichael.
Nocsak... – érdeklődve biccentettem kissé jobbra a fejemet, mert pontosan emlékeztem akkor is a név viselőjére, hiszen már találkoztunk egyszer, és bár még csak akkor egyszer beszéltem vele. Egy meccsemre eljött, nem is értettem soha, hogy egy olyan finom, törékenynek tetsző nő, mit keres egy olyan lepusztult, visszataszító helyen, ahol én boxolok – feketén, titokban, valószínűleg illegálisan.
Kellettem és kérettem magamat, mint egy csökönyös szamár, vagy egy durcás kisfiú, de tudtam, hogy rá fogok bólintani az ajánlatára, és hagyom, hogy felhívja helyettem, nekem a fiatal nőt. És így is lett végül.
Tehát ma ismét találkozunk, immár másodszorra, egy sokkal konzervatívabb , letisztultabb helyen, mint, ahol a boxolást űzöm, ahol ugyebár először találkoztunk.
Sötétkék, élére vasalt inget veszek fel, fekete öltönnyel, valódi bőrcipővel. Nyakkendőt nem kötök, igazán ritkák azok az alkalmak, melyek során viselek. Ha nem lenne ma délelőtt egy fontos tárgyalásom az egyik nagyobb, hajógyártó cég delegáltjaival, akkor valószínűleg egy fokkal lazábban fogadnám. Még így is benne van a pakliban, hogy az érkezésére már fekete farmerben leszek, és megszabadulok a zakótól is. Nem, mintha nem lenne kedvemre való, már eléggé régen viselek ilyesmit, hozzászoktam, idővel talán meg is szerettem.
A Black Enterprise a felhőkarcoló legfelső emeletén található. A családom már vagy egyszáz esztendeje megvetette New Orleansban a lábát. Eleinte még halászhajókat építettek a felmenőim, saját kezükkel, önerőből. Majd, mire apámhoz került a cég, addigra már egy jól menő vállalkozássá nőtte ki magát. Az egész városban ismerik, rengeteg kisebb-nagyobb hajót gyártunk. A kisebbeket a folyókra, a mocsarakra, némelyiket a turizmusban kenyerüket keresők veszik meg, másokat a rendőrség, vagy az állatvédők, esetleg magánszemélyek. A nagyobbakat nagyobb vállalatoknak adjuk el. Persze, érkeznek külön rendelések is, például nem egy bátor, vállalkozó kedvű személy keresett fel engem, személyesen, hogy vitorlást szeretne, amivel körbehajózhatja a Földet. A Black hajók a megbízhatóságukról váltak híressé.
Mikor véget ér a tárgyalás, aláírjuk a szerződéseket, a delegációt még meghívom egy-egy csésze kávéra, hogy elbeszélgethessünk – az üzleti ügyekről, természetesen, a család, a barátok, a barátnők szóba sem kerülhetnek.
Én pedig csak arra vágyok, míg hallgatom a fellengzős párbeszédet, hogy legyen már vége ennek az egésznek, hogy újra találkozhassak Miss Carmichaelel.
Végre ez is bekövetkezik.
Az irodám irányába indulok, és be is lépek az ajtón. A falon függő órára pillantok, hamarosan meg kell érkeznie, legalábbis, remélem, hogy így lesz, mert nem szeretem a későket.
Míg Miss Carmichaelre várok, átnézem a rendeléseket.
A titkárnőm szól be az irodába, a telefon hangszóróján keresztül.
- Irányítsa be, Tracy, köszönöm – duruzsolom a telefonba, majd újra a papírokra szegezem pillantásomat. Érzek valami megmagyarázhatatlant a mellkasomban, amit még soha... nem tudom hova tenni mindezt.
- Miss Carmichael – nézek fel a fiatal nőre, de csak akkor, amikor becsukódott Tracy mögött az ajtó. – Köszönöm, hogy idefáradt! Teát, kávét? – kínálom meg, de van még ásványvíz is, és narancslé. – Arra gondoltam, hogy mielőtt munkába állna, meg kellene egyeznünk bizonyos dolgokban, és alá kellene írnia egy szerződést is, ha nem bánja. Csak formaságok – finoman biccentek.




Vissza az elejére Go down
Jocelyn Carmichael
ember

avatar

. :

Posztok :
6
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Gyógyterapeuta, rehabiitációs tréner
. :
"Ha az emberek keveset tudnak rólad, kisebb a valószínűsége, hogy fájdalmat okoznak.""


Tárgy neve: Re: Tristan irodája ; Elküldve: 5th Július 2016, 12:49





Jocelyn && Tristan
Sötétbe burkolózunk, amely eltakarja gondolatainkat és érzéseinket, igaz, ehhez nincs szükség az éjszakára.

Nehezen vertem ki a fejemből azt a bizonyos meccset. Sosem hittem volna, hogy egyszer elmegyek egy ilyen helyre, hogy rávehetnek, hogy megnézzek valami olyat amiben az emberek tudatosan bántják egymást. Nem szeretem az erőszakot, és még is elmentem pár lánnyal, akik ...nos nem a barátnőim sokkal inkább a haverjaim, de a fejükbe vették, hogy vagány csajt faragnak belőlem és megismertetnek az igazi élettel. Ahogyan ott ültem szörnyülködve és furcsán öltözött nők enyhén szólva is obszcén kiabálásait hallgatva, többször is átgondoltam, hogy még is miért mondtam erre igen.
Hallgattam, ahogyan egyetlen férfit várva ordibálnak és nem tudtam felfogni, hogy még is mi lehet ebben a Blackban olyan különleges, hogy a nők távolról ordibálva szabadulnak meg a fehérneműjüktől és hajigálják a ring felé. Az eddig normálisnak hitt lányok, akikkel jöttem, szintén megvadulva tomboltak, én meg nem hittem sem a füleimnek sem a szemeimnek.
De ahogyan erősebbé vált a hangzavar és a pillantásom a ringre tévedt, hogy megállapítsam minden nő körülöttem ok nélkül őrjöng ennyire.
Azonban ahogyan megjelent előttem a hat kockás hasizom, a sötét pillantás egy pici együttérzést véltem magamban felfedezni. A testem egyből életre kelt, s értettem,hogy ez a sok nő mit érezhet, amikor egy tökéletes hímpéldány láttán elindulnak a kémiai folyamatok. Ez pusztán biológia, az ember azt keresi akivel egészséges és erős utódokat nemzhet és azt hiszem egy ilyen férfi minden nőben feléleszti az ősi ösztönöket. Hát tényleg nem vagyunk jobban az állatoknál.
Ahogyan sötét pillantása az enyémbe akadt, a lélegzetem bennem rekedt, s lusta félmosolya szinte a bugyimig hatolt... mit szinte?
Persze mindennek ellenére nem bírtam végig nézni, ahogyan bunyózik és ütlegelik egymást. Éppen ezért is pattantam fel és a meccs közepén indultam ki, hogy hazarohanjak, túl sok volt ez az én idegeimnek. Hallottam, ahogyan felhangzik mögöttem a K.O. , majd ahogyan az emberek szinte méltatlankodva és csodálkozva felhördülnek, s csak pár pillanat kellett, hogy megérezzem magamon fáslizott , érdes kezét.
Kislányosabb énem aki még hisz a tündérmesékben, szerette volna azt képzelni, hogy miattam ütötte ki olyan gyorsan az ellenfelét, hogy megtudja a nevemet. Azonban a józanabbik Jo minden egyes alkalommal ezt megvétózza.
Aztán jött a hívás...Tracy az egyik volt iskola társam akivel nem régiben futottam össze hívott, hogy talán lenne számomra egy állása...
És hát most itt vagyok a bejárat előtt, és racionálisabb énem abban reménykedik, hogy valóban munka miatt jövök: Blachez...
Viszont van bennem egy kis nőstény ördög, aki meg abban reménykedik, hogy egészen mások a szándékai. Vajon hagynám magamat? Nem is tudom, lehet, hogy nem. Általában én a józanabbik felemre hallgatok és nem szoktam hagyni, hogy mindenféle ösztönök befolyásoljanak.
Nem vagyok éppen felvágva pénzzel, de igyekeztem normális ruhát ölteni. Egyszerű, talán kissé kopottas kék ceruza szoknyát, fehér inget és kék, jó szabású zakót vettem fel. Egyetlen magasabb sarkú, féltve őrzött cipőmet amit használtan vettem, de szinte újonnan. És egy kis kézi táska, ennyi.
Hiába, hogy kicsíptem magam valahogy az itt dogozó nők között, akik gucci és prada ruhákban rohangáltak iszonyatosan kicsinek és csúnyának éreztem magamat. A liftben felfelé,igyekeztem jó pár bátorító lélegzetet venni... most már nem fordulhatok vissza. Most már nem.
Adok két puszit Tracynek aki türelemre int, majd gyorsan telefonál egyet, aztán beenged abba a bizonyos irodába. A szívem olyan hevesen lüktet a mellkasomban, ahogyan még soha. Hiszen fogalmam sincsen, hogy mire számíthatok.
Azonban bár fel vagyok készülve a furcsaságokra, még is meglep az asztalnál ülő, elegáns férfi. Hát még a lényegre törő mondata, semmi bevezető semmi udvariaskodás.
Mármint megkínál ezzel-azzal de akkor is, annyira határozott, hogy azonnal zavarba jövök, és meg kell köszörülnöm a torkomat, hogy meg bírjak szólalni miközben kicsit beljebb lépek.
- Nem kérek semmit köszönöm.- Mivel nem kínál hellyel és ez az ő területe úgymond hát nem is ülök le, csak a táskámat szorongatom azon gondolkozva, hogy ha ő hívott ide, akkor biztosan több elképzelése van mint nekem.
- Természetesen, de el szeretném olvasni azt a szerződést mindenek előtt.- Próbálom összeszedni magamat és elvonatkoztatni attól, hogy ez a tekintet, hogyan is méregetett a legutóbb és , hogy most mennyire más. Igyekszem azt a halvány csalódottságot elnyomni a bensőmet csikorgatja.





Vissza az elejére Go down
Tristan Black
vérfarkas kölyök

avatar

. :

Posztok :
6
Kor :
36
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Businessman; illegal box fighter
. :




Tárgy neve: Re: Tristan irodája ; Elküldve: 28th Július 2016, 19:09





Jocelyn && Tristan
I want you. Do you want me?

Emlékszem az első találkozásomra Miss. Carmichaellel. Talán ezért mentem bele abba, hogy kezelhessen. Persze... egyelőre csak egy próbaidős szerződést fogok vele aláíratni, hiszen a külcsín nem minden, mint azt mondani szokás. Van benne valami, ami felébreszti a bennem tomboló bestiát. Nem is egyszerűen felébreszti, hanem még sokkal élőbbé teszi, mint amilyen valójában. A farkas ösztönszerűen reagált rá. Olyan volt, mintha egy horog akadt volna a lelkembe. A pillantásomra is kihatott ez az érzés, és kerestem az arcot, amit ehhez társítani tudok. És, amikor végre megleltem a tömegben, tudtam, hogy Ő az. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, és, hogy mi történik velem, a farkassal, aki szintén én vagyok, és mi folyik az egész világban, de ott volt ez az érzés, ami a szívembe mart, és azóta sem eresztett el.
Sokat gondoltam rá, Jocelynra, és erre az egészre. Ki akarom verni a fejemből, meg akarok szabadulni tőle, de olyan, akár egy kísértet, úgy járkál fel-alá, és összevissza a koponyámban. Még most is érzem tenyerem alatt a finom ívű váll, puha bőrét, és a rézbarna tincseket, amint kézfejemet csiklandozták. Tökéletesen fel tudom magamban idézni a hangját, a szép, karakteres arca minden egyes, apró vonását, a lélektükrei azúrját. Az édes illatát, a cseresznye vörös ajkai kívánatos ívét, testalkatát, minden egyes apró porcikáját alaposan felmértem, és megjegyeztem őket.
Be nem vallanám az égvilágon senkinek sem – főleg nem a titkárnőmnek, Tracynek -, hogy valahol, valamilyen szinten tartok is ettől a találkozótól, és attól, hogy ha esetleg megkapja az állást, amit ajánlok neki, akkor majd hozzám fog érni, a testemhez. Alapvetően ezzel nem is lenne probléma, sőt! De most, hogy ez a torzonborz vadállat a bensőmben tanyázik, és nagyon úgy tűnik, hogy nem fogok tudni tőle megszabadulni életem hátralevő részében, így eléggé... félek tőle, hogy milyen hatással lesz rám, rá – ránk -, és, hogy mi fog történni, ha nem sikerül visszafognom magunkat.
Nem akarom bántani. De közben veszett kutya módjára vágyok rá. És nem vagyok hajlandó lemondani róla. Még akkor sem, ha mindkettőnk számára az volna a legjobb... önző módon akarom, és birtokolni vágyom Jocelyn Carmichael kisasszonyt.
Az elefántcsonttornyom legmagasabb vártornyában, az irodámban várok a hölgyeményre. A szívem hevesen kalapál, miközben még mindig a már megírt szerződéseket szignózom, majd némelyiket le is pecsételem, továbbá ellenőrzöm, hogy hogyan alakulnak a készülő hajók – e-maileket nézek, és felírom azoknak a kisfőnököknek a nevét, akiket majd az interjú után fel kell hívnom.
Cseng a telefon. A készülékre sem hederítek, hiszen pontosan tudom, hogy mi fog történni az elkövetkezendő pár másodpercben, majd az ezeket követő percekben. Lustán vonom acélos pillantásomat a falon lógó, elegáns, modern és férfias órára, és nyugtázom, hogy Miss. Carmichael nem késett, hovatovább pár perccel előbb is érkezett. Éppen, ahogyan azt elvárom. Gyűlölöm a késést és nem is viselem el hosszú távon.
Még mindig cseng a telefon. Nem kapkodom el. Még egy szerződést szignózok. És csak aztán veszem fel. Tracy az, ahogyan sejtettem, és éppen, ahogyan én azt szerettem volna, Carmichael az. Nem kellett hát csalódnom, így a fiatal nő, képzeletbeli ellenőrzőjébe kerül egy piros pont.
- Küldje be – mordulok komoran, éppen csak a szokásos módon, és már le is teszem az irodai telefont. És várok. A tarkómon az apró pihék meredeznek, ahogyan a jóleső bizsergés végigfut a gerincemen.
Aztán meghallom. A lépteit. A szívverését. A levegőbe szippantok. Az illatát is érzem.
Majd Jocelyn Carmichael belép az oroszlánbarlangba.
Rezzenéstelen tekintettel és arcvonással futtatom végig rajta vesébe látó pillantásomat. Nem érdekel, hogy mit visel. Mint mondtam, nem számít a külcsín. Kissé jobbra biccentem a fejemet, és a szemeibe nézek, amikor megköszörüli a torkát.
- Mire vár, tapsra, vagy fényképészre? – kérdezem élesen, ugyanakkor nyugodt hangon. Ez persze csak a látszat: belül egyszerre forrongok és olvadok meg, most, hogy itt van, most hogy láthatom. Neki erről persze nem kell tudnia. Jobb is így. Jobb, míg meg nem tudom, hogy mi ez az egész. De egyelőre nem tudom, hogy kihez fordulhatnék ebben az ügyben. Nem sok emberrel találkoztam azokban a körökben, melyekben én forgok, akik azzal keltenék fel a figyelmet, hogy azt hangoztatják, olykor farkassá avanzsálnak. – Foglaljon helyet – nagyvonalúan, ugyanakkor kissé türelmetlenül intek az egyik szék felé, az asztalom túl oldalán.
Határozottan biccentek, amikor visszautasít.
- Ez természetes – újabb bólintás, és már elő is veszem a papírokat az egyik fiókban heverő halom tetejéről. Három példány van mindenből. Egy neki, egy az irodának, és egy nekem, személyesen. Habár, az Enterprise nem fog ezzel az üggyel foglalkozni, szeretem, ha a dolgaim egy helyen vannak, itt, ebben az irodában.
- Itt van egy példány – nyújtok át neki öt, összetűzött papírlapot, rajta tömött sorokba rendezett, sorkizárt szöveggel. Leginkább az szerepel benne, hogy mikor kell megjelennie, hogy kap majd egy telefont tőlem, ami a cég nevén lesz, már csak azért is, hogy el tudjam érni, hogy majd, ha igényt tart rá, ingyen kap munkaruhát, illetve egyéb felszereléseket, amire szüksége van a kezelésekhez, valamint állom a minden jellegű útiköltséget, amit arra fordítana, hogy oda jöjjön, ahol éppen én tartózkodom. Meg kell adnia a személyes adatait, a papírjairól, iratairól a különböző számokat, a bankszámlaszámát, a lakcímét, és a magán telefonszámát szintúgy. Továbbá van egy titoktartási nyilatkozat is benne, hiszen eléggé nagy botrány lenne belőle, ha valamilyen úton-módon kiderülne, hogy Tristan Black miféle játékokat űz szabadidejében.
- Ha elolvasta, kérdezzen – utasítom rá a nőt. – Valamint szeretném felhívni rá a figyelmét, hogy az első hónap csupán próbaidő, amit természetesen ki fogok fizetni, ha letelt, de nem szeretne maradni, vagy esetleg én nem szeretném, ha maradna. Ebben az esetben is érvényben lenne természetesen a titoktartási nyilatkozat, amit az ötödik oldalon tud elolvasni, valamint arról is szó van benne, hogy milyen következményekkel járna, ha esetleg kiszivárogna bármi az irodám falai közül – mármint, nyilván nem kövezném meg, vagy nem törném kerékbe, csupán arról van szó, hogy kártérítést kellene fizetnie, és örülhetne, hogy nem viszem bíróság elé az ügyet. Nem szeretném ezt tenni. Azt szeretném, ha kiállná a próbaidőt, ha egy hónapnál tovább maradna itt.
Türelmesen várok, míg Jocelyn olvas, közben le sem veszem róla pillantásomat, és iszom a látványát.




Vissza az elejére Go down
Jocelyn Carmichael
ember

avatar

. :

Posztok :
6
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Gyógyterapeuta, rehabiitációs tréner
. :
"Ha az emberek keveset tudnak rólad, kisebb a valószínűsége, hogy fájdalmat okoznak.""


Tárgy neve: Re: Tristan irodája ; Elküldve: 21st Augusztus 2016, 19:30





Jocelyn && Tristan
Sötétbe burkolózunk, amely eltakarja gondolatainkat és érzéseinket, igaz, ehhez nincs szükség az éjszakára.

Amióta csak megláttam kísérti a mindennapjaimat, beférkőzik az álmaimba. Nem találkozik az ember lánya gyakran hozzá hasonlóan lehengerlő férfival. És most itt vagyok, az irodájába, holott azt hittem, hogy soha többet nem látom.
Kissé bizonytalannak érzem magam, akarom én ezt? Akarok egy olyan férfinak dolgozni akit eléggé egyértelműen túlságosan is vonzónak tartok? Van egyáltalán választásom? Nem, ha nem kezdtek el dolgozni nagyon rövid időn belül akkor könnyen lehet, hogy éhen halok.
Kissé tanácstalanul állok meg, talán pont éppen ezért. Éles, csattanó hangjára hirtelen összerándulok, szinte ugorva egyet előre. Éppen, hogy csak maradék önuralmam akadályoz meg ebben. Sietve helyet foglalok, hiszen nem nehéz érzékelni a gesztusaiból és a hangsúlyából feltörő türelmetlenséget. Talán az ideje percről, percre be van osztva. Talán feltartom, vagy nem is emlékszik rám. Lehet, hogy tényleg csak véletlen, hogy engem hívott és kedves ismerősömnek köszönhetem. Talán csak az én emlékezetemben van meg, ahogyan meleg és nyirkos tenyere hűvös bőrömhöz ér... ahogyan acélkék tekintete az enyémbe fúródik... Annyira más így emögött a hatalmas író asztal mögött. Ingben és kicsípve, nem pedig félmeztelenül. Nem kevésbé tekintélyt parancsoló így se és úgy sem. De valahogy még is más, olyan furcsa ez az éles kontraszt ez a nagy kettősség...
Elveszem tőle a szerződést, és igyekszem minél rövidebb idő alatt átolvasni. De képtelen vagyok koncentrálni, szinte éget a pillantása, frusztrál, hogy rám kell várnia, ami miatt akaratlanul is mocoroghatnékom támad. Éppen, hogy csak pár másodpercig bírom mielőtt felpillantanék, meggyőződve róla, hogy nem csak a képzeletem játszik velem, hanem tényleg figyel. De ahogyan szürke íriszeivel szemben találom magam, azonnal visszatérek a szerződés olvasásához. Amiből körülbelül semmit sem fogok fel, de nem azért mert annyira hülye lennék vagy írástudatlan, hanem a jelenléte hat szinte már fullasztóan rám. Na és persze jelenleg sajnos a fantáziám se a barátom. Nem vagyok szűz, és lennének ötleteim mit tudnánk csinálni ezen az íróasztalon. Amikor úgy érzem, hogy már kellően sok ideig imitáltam az olvasást, és még sem olyan sokáig, hogy hülyének nézzek felpillantok.
- Rendben, nincs vele gondom igazából. Kaphatok egy tollat amivel aláírom?- Egy példány az enyém majd otthon elolvasom tüzetesebben a szerződést.- Nem vagyok egy pletykás alkat, nem kell aggódni, ilyesmivel nem lesz gond.- Ahogyan a monogrammal ellátott tollat felém nyújtja, ujjai pillanatra véletlenül az enyémhez érnek. Gyorsan rántom el az író eszközt és firkantom alá a szerződést.
- A kezdés ideje ki van hagyva, pontosan mikor kéne kezdenem?- Kérdem mutatva neki a szabadon hagyott rublikát. Igyekszem összeszedni a gondolataimat arról, hogy pontosan mit is várok ettől a munkától. Az összes szemtelenül magas ahhoz képest, hogy pályakezdő vagyok, de nem teszem szóvá.
- Azonban mielőtt ön aláírná a szerződést egy dolgot kikötnék...- Húzom ki magamat.- Ami a munkámat illeti én vagyok a főnök. Évekig tanultam tudom mi tesz jót és mi rosszat az emberi szervezetnek és ha valamit mondok akkor azt kérem fogadja el és tartsa tiszteletben. Amennyiben nem, könnyen lehet, hogy leállok önnel veszekedni ha a főnököm ha nem.-Jelentem ki határozottan szürke szemeibe nézve. Persze ezzel a férfival így se úgy se könnyű, hát még ha az ember vitatkozni akar vele, előre látom. De nem érdekel, mert én is ki tudok ám állni magamért ha kell.
Igyekszem megkeményíteni magamat belülről és nem foglalkozni azzal, hogy a térdeim most is remegnek az asztal takarásában.






Vissza az elejére Go down
Tristan Black
vérfarkas kölyök

avatar

. :

Posztok :
6
Kor :
36
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Businessman; illegal box fighter
. :




Tárgy neve: Re: Tristan irodája ; Elküldve: 16th Október 2016, 17:30





Jocelyn && Tristan
I want you. Do you want me?

Nem értem, mit művel velem ez a nő. Mióta találkoztunk, számtalanszor, miriádnyi alkalommal gondoltam rá, ilyen-olyan kontextusban. Nem tagadom, hogy megmozgatta-, és ebben a szentségtelen pillanatban is megmozgatja a fantáziámat. Igyekszem uralkodni magamon, és rajta, fölötte egyaránt. Szeretném, ha tudná, hogy az iroda falain belül ki, hol helyezkedik el a ranglétrán.
Nem tagadom, hogy irányítás mániás vagyok. Imádok emberekkel dolgozni, vezetni és irányítani őket, és istentelenül jó vagyok benne. Állítólag nem is vagyok rossz abban, amit, és ahogyan csinálok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok sziklaszilárd, szigorú és keménykezű főnök. Vannak elvárásaim, meglehetősen magasak, de szerintem oka van annak, hogy az apám halála után sem adtam el a céget, vagy nem omlott össze az egész.
Mindezt pedig majd Miss Carmichael is meg fogja tapasztalni, és szeretném, ha jól tudnánk együtt dolgozni, ha együttműködne velem, és nem kellene kirúgnom. De vajon ki tudnám-e rúgni? Képes lennék rá? Ebben a pillanatban nem. Valami nem engedné, valami, a szívem mélyén, amit újonnan egy vérfarkas ural. A bestia képtelen lenne lemondani róla. Érzem.
Tetszik, ahogy a felszólításomra gyorsan cselekszik, szó nélkül. Arcára nem ül ki gúnyos fintor, sokkal inkább valami mást vélek felfedezni azúr színű lélektükreiben: csalódottságot. Talán, bár nem vagyok benne biztos. Azt már említettem, hogy értek az emberekhez, de csak és kizárólag abban az esetben, ha munkáról van szó. Más esetben nem. Nem értek az emberi érzelmekhez, és nem tudok kiigazodni az érzések ingoványos talaján, így a magánéletemben, a hétköznapokon az embereket sem tudom kezelni.
Nem tudom levenni opálos íriszeimet a nő finom alakjáról, és lágy vonásairól, a gyönyörű arcáról, a lágyan leomló, vöröses-barna, réz színű hajáról, mely tökéletes kontrasztot alkot tejfehér bőrével, és azúr lélektükreivel. Annyira gyönyörű, képtelen vagyok betelni a látványával. Mélyet és éleset szippantok a levegőből, magamhoz veszem az illatát, és örökre meg akarom jegyezni, és hozzá kötni, hogy bárhol, bármikor megtalálhassam, ha elveszíteném.
Elveszíteni... nem, mintha az enyém lenne. És... nem, mintha azt akarnám, hogy az enyém lenne, hiszen nem is ismerem. Csinosnak csinos, nagyobb hatással van rám, mint eddig bármelyik nő, akivel valaha találkoztam. De nem tudom, hogy milyen ember ő, és nekem eléggé fontos az, hogy az emberek milyen jellemmel és milyen belsővel rendelkeznek.
Átnyújtom neki a szerződést, és rezzenéstelen pillantással figyelem, ahogyan olvas. Le sem veszem róla a tekintetemet, és nem érdekel az sem, amikor rajta kap azon, hogy bámulom. Mindeközben én magam is próbálok rájönni arra, hogy mi folyik itt, és mi történik velem a közelében. Mert, ugyebár, nem ez az első eset, hogy így érzek a közelében.
- Ezt örömmel hallom – biccentek erélyesen, ugyanakkor szigorú ábrázattal. – Természetesen – és az enyémet nyújtom át neki, amin a saját monogramom van. – Rendben, így legyen. Tudja, az a bekezdés az egyik legfontosabb pontja a megállapodásunknak – már csak azért is, mert eléggé sokan ismernek, és eléggé fontos ember vagyok a város berkein belül. Nem hiszem, hogy túl jó fényt vetne rám, ha kiderülne, hogy titokban tiltott box mérkőzésekre járok.
Csak a gyors, és heves mozdulat mosolyogtat meg, amivel elveszi tőlem a tollat, amikor a bőrünk, az ujjaink egymáshoz érnek.
Még, mielőtt válaszolhatnék a kérdésére, még meghallgatom a hozzáfűzni valóját a közös történetünkhöz, ami igazából nem is most kezdődött, csupán hivatalos kereteken belül. Szavait hallva megfeszül az állkapcsom, ajkaimat penge vékonyra préselem össze, szemeimben valószínűleg vihar tombol. Nem igazán szeretem, ha megmondják nekem, hogy mit, és hogyan csináljak.
- Legyen – mordulok a nőre. – Ámbár állok elébe, ha esetleg vitatkozáshoz volna kedve, Miss Carmichael – még mindig blazírt képpel nézek rá, egyenesen a szemeibe, belül gyermeki izgatottság lesz úrrá rajtam.
- Válaszolva az imént feltett kérdésére – emlékeztetem arra, hogy szinte esélyt sem adott felelni neki... -, most. Ebben a pillanatban kezdett, Miss Carmichael – közlöm vele a tényt, és, mintha csak végszóra érkezne – talán így is van... -, kopognak az ajtón, és Tracy lép be rajta rövidesen, a nyomában egy megtermett férfivel, aki a sofőröm és bizalmasom is egyben. Egy nehéznek tűnő, összecsukott, mobil masszázs asztalt tesz le oda, ahol van neki hely, Tracy pedig az egyik fotelre helyez egy táskát, benne valószínűleg minden olyasmivel, amire a hölgyeménynek szüksége lehet.
Amikor elhagyták az irodát, és cseppet sem zavartatva magamat, emelkedek fel a székemből, veszem le a zakómat, lazítom meg a nyakkendőmet, húzom át rajta a fejemet, majd kezdem el kigombolni az ingemet.
- Minden percét és másodpercét megfizetem, szóval azt ajánlom, hogy ne vesztegesse az időt, mert az ideje mostantól pénz, Miss Carmichael. Pluszban vagy mínuszban, ez öntől függ – vonom fel sokatmondóan szemöldökeimet, egy aprócska mosolyra sem vonva ajkaimat.




Vissza az elejére Go down
Jocelyn Carmichael
ember

avatar

. :

Posztok :
6
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Gyógyterapeuta, rehabiitációs tréner
. :
"Ha az emberek keveset tudnak rólad, kisebb a valószínűsége, hogy fájdalmat okoznak.""


Tárgy neve: Re: Tristan irodája ; Elküldve: 31st Október 2016, 20:58





Jocelyn && Tristan
Sötétbe burkolózunk, amely eltakarja gondolatainkat és érzéseinket, igaz, ehhez nincs szükség az éjszakára.

Azt hiszem kicsit félek tőle. Vagy talán ez erős, inkább tartok. Olyannak tűnik aki bármelyik pillanatban egy rossz hangsúlyban elejtett szótól képes robbanni. És valamiért én készen létben akarok állni amikor ez megtörténik. Na nem azért, hogy meneküljek, megmagyarázhatatlan okból azt hiszem nem futnék el. Csak nem akarom, hogy meglepjen vele...
Ha kiszabadulok szigorú pillantása kereszttüzéből akkor valószínűleg képes leszek gondolkodni. Akkor majd a újra koncentrálhatok magamra, vagy a világra amiben élek és nem lesz egy morcos központ. Szinte kényszerítenem kell magamat, hogy elnézzek, amikor elkap a pillantásával és zavarba ejtően furcsa érzéseket kavar ez fel bennem...
Így hát hiába próbálok koncentrálni a szerződésre, a bőrömet perzseli acélkék tekintete. Nem kell felnéznem, hogy tudjam engem vizslat, talán mert alig várja, hogy végezzek végre a szerződéssel, és folytathassuk. Rossz érzés, hogy rám kell várnia, főleg mert valójában nem is olvasok. Csak néha meg-meg próbálkozok a sorokkal, de elég hamar rájövök, hogy mindig vissza térnek a gondolataim rá. Kénytelen vagyok felnézni, hogy meggyőződjek róla, hogy nem csak a fantáziám játszik velem, valamint örülnék, hogyha ezzel elvenném a kedvét  a bámulástól. De hiába mert ahogy felpillantok azonnal metszően kék szemeivel találom magam szembe, és kifürkészhetetlenül komoly arcával...
Gyorsan vissza nézek a papírra, idegesen megnyalva kiszáradt ajkaimat. Vajon fázós típus, hogy ennyire meleg van ebben az irodában??? Fészkelődök, és nem bírom tovább tetetni az olvasást ezért felnézek és kérek inkább egy tolat, hogy aláfirkantsam. Monogramos...hát persze, meg se lepődök...
Kihúzom magamat, hogy közöljem azt az egyetlen feltételemet. Az arca egy kész tanulmány, bennem akad a levegő, ahogyan megfeszül az álla, ajkai elkeskenyednek, de nem adom meg magamat. Nem vagyok hajlandó sem elnézni más felé, sem pedig elpirulni. A szemei szinte lángolnak, de igyekszem közönyösnek tűnni és megállni a visszakozást. És észre sem veszem, hogy csak akkor fújom ki halkan a levegőt az orromon, amikor megszólal.
Szemöldököm játékosan felfelé rándul, és kissé megkönnyebbülök, habár pontosan tudom, hogy ettől ez még komoly, és lesznek vitáink.
-Hmm, remek!- Emelem meg az államat viszonozva a kihívó pillantását. Vissza folyton a mosolyt ami megrántja egy pillanatra a számat, ahogyan célzást tesz rá, hogy nem hagytam neki időt a válaszadásra.
Azonban, ahogyan folytatja ajkaim azonnal elnyílnak, hogy hangot adjak a döbbenetemnek, és az elégedetlenségemnek. De nem igen van időm, hiszen azonnal kopognak, és mindenféle válasz nélkül be is törnek, hogy egy masszázs asztalt becipelve berobogjanak, aztán meg kirobogjanak. Én meg csak hátra fordulva a széken, döbbent arckifejezéssel, és enyhén elnyíló ajkakkal veszem tudomásul a történteket.
Figyelem, ahogyan vetkőzik még mindig ugyan azzal a döbbent arckifejezéssel, mint eddig. Habár belülről eléggé megmozgat a látvány, ahogyan lassan megszabadul a ruháitól, és el tudnám viselni, ha ezt nem csak azért tenné, hogy megmasszírozzam.
A gondolat hirtelen kizökkent a katatón állapotból és hirtelen felpattanok megköszörülve a torkomat, és gyorsan a táskához lépek, hogy megnézzem, még is mit hoztak nekem. És nem utolsó szempont, hogy így háttal is vagyok neki, és van időm összeszedni magamat.
Ahogyan kinyitom, különböző lazító, vérkeringés serkentő, gyulladás csökkentő kenőcsöt találok, pont azokat amiket használok, vagy melyeket be szerettem volna szerezni a jövőben.
- Nahát... az emberei remek munkát végeznek.- Sóhajtom elismerően a készlet láttán, és lendületesen megfordulok, el is felejtkezve arra, hogy a mögöttem álló férfi milyen hatást tesz rám, még felöltözve is. Elakadok egy pillanatra, és pillantásom önkéntelenül is végig fut izmos, félmeztelen testén.
- Akkor foglaljon helyet.- Igyekszem olyan könnyed hangsúlyban kiejteni mindezt, mintha semmilyen hatással sem lenne rám a látványa. És azt hiszem, hogy ez sikerül is.
Ahogyan lefekszik, felé állok, s ujjaimat leheletfinoman húzom végig a gerincoszlopa melletti jobb oldali izomcsomón, aztán megismétlem ugyan ezt a másik oldalon is. Kissé erősebben puhatolózva megszorítom a váll izmokat, a lapocka környéki részt, keresve azt a pontot mely nem a normálisnak megfelelően funkcionál. És eléggé hamar sikerül is rá találnom, a kezembe nyomok egy kis izomlazító kenőcsöt, és egy véleményem szerint nagy valószínűséggel fájdalmas ponton kezdek dolgozni, hol finomabban és lassabban, hol pedig erőből dolgozva meg az izmot. Meglepően hamar sikerül elfelejtkezni a nyomásról mely ezen férfi közelében rám tör, és a munkámra koncentrálni.





Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Tristan irodája ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Tristan irodája
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» A Kazekage irodája
» A falu vezetőjének irodája
» A falu vezetőjének irodája
» Sorozatbeli karakterek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: belváros és városgerinc :: Black Enterprise-
Ugrás: