Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
Cat & és a kandúr
24th Október 2017, 23:58
írta: Damien Tecuaneztli
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Cicuska aranykalitkája
8th Október 2017, 23:03
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
5th Október 2017, 23:17
írta: Alexis Rowe
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Bekamerázott vendég szoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 25th Június 2016, 20:04


Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 25th Június 2016, 20:12


Az új tagokkal egy darabig mindig sok a gond. De csak egy darabig, aztán ha ügyesek és összeszedik magukat, akkor már rá lehet őket is bízni a jól bevált rendszerre attól függően, hogy mire lehet a falkában őket hasznosítani. Vannak akik harcosnak jók, vagy a kölykök pátyolgatására. Jelenleg több a harcosom, mint bármi más, éppen ezért is kellett orvos. Hogy legalább orvosa legyen a falkának, aztán remélhetőleg idővel lesznek olyan tagok is akik mással is tudnak foglalkozni és nem csak azzal, hogy harcolnak ha kell. Igen, kellenek a harcosok, hiszen sosem lehet tudni, viszont sok a kölyök a falkában, több, mint amennyire elsőre számítottam és lesz még több, úgyhogy muszáj olyanokat is összevakarnom valahonnan akik értenek a kölykökhöz, és tudnak velük foglalkozni. És ezen farkasok feladata lesz az is, hogy azokkal a felnőttekkel foglalkozzanak akik szintén a kölyök kategóriába esnek erejük, de leginkább koruk és átváltozásuk frissessége alapján.
Azt hittem, hogy ennél könnyebb lesz. Olyan szépen koncentrált és figyelt rám a házában, de úgy tűnik, hogy most már minden türelmét és lélekjelenlétét elveszítette. Ahogyan a hófehér farkas arcába nézek, szemeimet az övébe fúrva Violettnek egy halvány értelem csíkját sem látom. Csak a farkas van, aki ugyan figyel rám,de azaz átváltozáshoz nem elég, hiába figyelek...
Elhúzom a számat és felállok, látom és érzem a farkas nyugtalankodását, de semmi változás a kezembe fogom az ágyról lerántott, vékony, fehér huzatba húzott takarót, miközben az energiáim körbefonják a farkast. Én teremtettem, az én falkám része, behódolt és elismert, könnyedén hatok az energiájára. Gyorsan indítom el benne az átváltozást, és mivel nem akarok ezzel sokáig tökölődni, elég csak pár perc hozzá, hogy hamarosan az összekuporodott, szőke, női alak feküdjön a lábaim előtt a földön. Ráterítem a takarót, s azzal együtt nyalábolom fel, hogy az ágyba fektessem.
Nem, nem azért teszem mind ezt, mert olyan hihetetlenül gondoskodó típus vagyok. Véletlenül sem. Hanem mert holnap egyszerűbb lesz vele, ha be van bugyolálva és ha nem a földön ébred. Egyszerűen otthagyom és rázárom az ajtót, az egyik nősténynek kiadom, hogy reggel készítsen valami reggelit, hogy felvihessem. Aztán úgy döntök, egy kicsit kimegyek vadászni, ha már nem adatott meg nekem ez az élvezet a teliholddal tulajdonképpen. Mire a nap feljön és is visszakocogok az intézetbe farkas alakban, lezuhanyzok, és mikor a konyhába megyek természetesen ott vár a reggeli. Nyilván valóan új, bébi farkas tagunk farkas éhes lesz. Fogom magam, bemegyek, az egyik széket a sarokba húzom, majd az ételt az éjjeli szekrényre helyezem és a hasamon összekulcsolt kezekkel várok. Várom, hogy felébredjen, s amikor ez megtörténik, és végre felül könnyedén intek neki. Lehet, hogy pánikba fog esni, lehet össze akar majd verni, vagy csak menekülni, talán lesznek kérdései, de mindezt megelőzve szólalok meg.
- Üdv a világomban Vio! S újra emberként... Biztosan éhes vagy, ha ettél, akkor mindent elmagyarázok.- Oh nem, nem különösebben érdekli emberi oldalamat, hogy éhes-e. Ez csak amolyan alfa farkas dolog... Szeretjük, ha az embereink jóllakottak. Valamint ezzel le is tesztelhetem. Könnyebb egy adott feladattal megmutatni, hogy ki a főnök az elején. Persze kérdés, hogy rá akarok-e ijeszteni. Minden csak a reakciójától függ, meg attól, hogy mennyire fogadja el ami tegnap este történt vele. Az emberek akik előtte sosem találkoztak még természetfelettivel ilyenkor hajlamosak tagadásba menekülni és abba, hogy ez biztos csak egy álom volt. Amennyiben azt gondolja, majd megmutatom neki, hogy nagyon nem.
Az kell, hogy gyorsan felfogja mi is történik vele és elfogadja a helyzetet ugyanis nem akarok sokáig tökölni a betanításával. Minél tovább szórakozunk azon, hogy elfogadja mi is ő valójában annál később állhat munkába és neki is annál több gondja lesz.
Vissza az elejére Go down
Violet Porter
vérfarkas kölyök

avatar

Posztok :
71
Kor :
30
Foglalkozás :
orvos - gyermek orvos/ szülész /nőgyógyász
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 26th Június 2016, 19:24


Nem igazán ment ez a magamra találok dolog. De akár hogy is próbáltam nem akart menni, utána pedig fájt, és minden zavaros volt. Azt hiszem a megfelelő szó a teljes zavarodottság. Lehet, már csak egy kényszerzubbony kell rám, és akkor tényleg jó helyen vagyok, mert ez egy diliház. És Én megörültem. Farkasok nem léteznek a fejembe, nem létezhetnek, ez az egész abszurd.
Egy pillanatra voltam csak magamnál aztán az örök sötétség borult rám.
Nem tudom hány óra lehetett, de a sötétség kezdett elmúlni. Vagy legalább is ébredeztem. Lassan nyitottam ki a szememet, ismeretlen, éles illatok vettek körül. Nyúltam a kedvenc párnámért, de nem volt a helyén, és csak ekkor eszméltem rá,hogy nem a saját ágyamba vagyok. Kinyitottam a szememet és nem a saját szobám látványa fogadott. Első reakcióm igen csak a pánik volt. Akkor még se álmodtam az egészet? A takarómba kapaszkodtam, majd feltűnt még valami, azon kívül nincs más rajtam. A következő pedig egy férfihang volt. Nos, azt hiszem a lehető legrosszabb dolgok játszódtak le a fejembe. Féltem, pánik keringett bennem. Csak néztem a hang irányába , és nem bírtam felfogni, vagy inkább nem értettem a mondandóját.
Kiszolgáltatottnak éreztem magamat, fájt minden tagom, a fejem kóválygót, farkas éhes voltam.
Milyen világ? Milyen francos világról beszél ez nekem? Csak nagy szemekkel néztem rá, felismertem. Ő volt nálam tegnap. Tehát elrabolt, de miért? Menekülni akartam, de az első mozdulatnál leesett, hogy nincs rajtam ruha.
- Hol vagyok, és mit művelt velem? – kicsit meg kellett köszörülnöm a torkomat, mert nem találtam meg a saját hangomat, ráadásul először valami igen furcsa hang jött ki rajta. Morgás? De hát én nem tudok morogni. Azt kutyák …..és…… farkasok teszik. Nem, nem ez nem lehetséges, ez mind csak álom volt. Ez a férfi itt elrabolt, és ki tudja mit művelt velem, hogy meztelen vagyok.
- Haza akarok menni, ha nem megyek haza keresni fognak, meg fognak találni, magát pedig le fogják csukni ember rablásért, és mi ki tudja miért – kicsit sikerült magamra találnom, de közben a gyomrom is nagyokat korgott, az étel meg ott volt előttem. Így óvatosan oda veszem magam elé, és még akkor is szúrós tekintettel, és néha apró morgásokkal falni kezdek, bár nehezen megy le az első falat . Próbáltam összerakni a képet, értelmet találni, de nem ment.
- Most azonnal mondja meg, hogy hol ….- apró fájdalom nyílalt belém ,ahogy egyre idegesebb lettem, és nem értettem mi ez az egész.
Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 26th Június 2016, 23:35


Azt hittem, hogy egy kicsit gyorsabb lesz a felfogása, vagy éppen könnyebben elfogadja a dolgokat, de most nagyon úgy tűnik, hogy ez nehezebb lesz, mint azt gondoltam. Sóhaj szakad fel belőlem a kérdését hallva, persze számítottam rá. Tekintve, hogy végignéztem az ébredését, és rémült pillantásait, ahogyan tudatára ébred. Félelem és pánik szaga csapja meg az orromat, valamilyen szinten megértem, más részről erre most nincs időm. Azt akarom, hogy minél hamarabb használható állapotba kerüljön és elfogadja azt ami vele történik.
- Semmi olyasmit, amire gondolsz.-Válaszolom neki higgadtan, távol áll tőlem, hogy nőket döntsek meg, és ne is emlékezzenek rá. És persze Alicia ki is nyírna érte, szóval, nem semmi olyasmit nem tettem vele, ami hirtelen a fejében megjelenik, meztelen testét érzékelve.
- Egy elmegyógyintézetben vagy, a város határában, ami most már az én tulajdonomat képezi.- Persze a szoba amiben fekszi, nagyon nem erről árulkodik, hiszen ez az egyik szebb, felújított szoba, a több száz romhalmaz mellett. Még van amelyikre nem jutott idő, másrészről van olyan rész amit lehet fel sem akarok újítani, olyan tetszetős ilyen rusztikus , lepukkant stílusban.
Védekező hangfekvését hallva, ami lassan átcsap fenyegetésbe hirtelen felnevetek. Ami lehet, hogy nem nyugtatja meg, minden esetre láthatja rajtam, hogy egy cseppet sem ijedek meg a gondolatra, hogy esetleg, elkezdenék keresni.
-Nyugalom, hazamehetsz. Legalábbis annyi időre, hogy összeszedd a holmidat mindenképpen.- Aztán persze nem fogom engedni neki, hogy ne velünk lakjon. Kell valaki aki vigyáz a feleségemre, és persze aki segít ellátni a farkasok sebesüléseit. Persze a munkáját nem kell feladnia amennyiben elvégzi azt ami itt vár rá, maradéktalanul.
- Jobb lesz ha elfogadod a tényt, a töredék emlékeket melyek a tegnap estéről maradtak. Most már semmi sem lesz ugyan az Vio, félig farkas vagy, és kénytelen leszel alkalmazkodni.- Persze tudom nem vagyok túl tapintatos, és ez az egész borzalmasan nagy marhaságnak tűnhet első hallásra. De ha túl esik az első sokkon akkor utána könnyebb lesz, csak kell, hogy belegondoljon és elhiggye. Felőlem áteshet az összes fázison, beleértve a hitetlenséget, a tagadást, a gyászt meg amit csak akar, de gyorsan tegye.
A farkasom felkapja a fejét, ahogyan megérzi a másik farkas mocorgását, és mivel a farkasa elismerte az enyémet, könnyedén el tudom benne fojtani az átváltozási kényszert. Így egy pillanat alatt múlik el a fájdalom és az émelyítő érzés.
- Maradj nyugodt, ha felizgatod magad, akkor át fogsz alakulni, és nem vagyok biztos benne, hogy jót tenne ha ilyen rövid időn belül kétszer is megtennéd. Úgyhogy inkább próbálj meg higgadtan viselkedni.- Persze könnyű ezt mondani, de egyenlőre gyorstalpalóra van fogva a kislány, és bármennyire is szörnyen hangzik, abba nem fér az bele, hogy babusgassam. Majd babusgatja más, sajnos nekem erre nem lesz időm. Túl sok minden van az új falkával, ott a lányom, és Alicia aki persze terhes, szóval most még egy akadékoskodó kölyök nem hiányzik a nyakamba. Szóval vagy bebizonyítja, hogy a sok diplomája és amit meséltek róla igaz, vagy ennyi, végeztünk egymással, és ami őt illeti ő az élettel is
Vissza az elejére Go down
Violet Porter
vérfarkas kölyök

avatar

Posztok :
71
Kor :
30
Foglalkozás :
orvos - gyermek orvos/ szülész /nőgyógyász
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 27th Június 2016, 13:12


Nagyon nem értettem, hogy mi a helyzet, hogy hol vagyok, ki ez a férfi és mit akar tőlem. Mi volt ez az egész, hiszen nem rég még otthon voltam, most meg nem vagyok. Egy idegen helyen vagyok, egy idegen férfival. Nem érdekel, hogy már láttam futólag. Nagyon nem. Ráadásul itt van ez az érzés, ami nem hagy nyugodni, mintha nem egyedül lennék a bőrömbe. Valami van velem, és nem tudom, hogy mi. Nem értem. Az álom még se álom volt? Hanem rémálommá változott? Szörnyeteg lennék? Valódi? Vagy ez is csak álom?

Semmi? Neki ez semmi? Egyre jobban úgy érzem, hogy hamarosan teljesen úrrá lesz rajtam a pánik. Hogy hol? Bár, ha belegondolok, akkor jó helyen vagyok, hiszen kezdek megörülni.
Csak nézek rá, mint borjú az új kapura értetlenül, zavarosan.
- Haza akarok menni – jelentem ki nem éppen magabiztosan.
A nevetése hallatán kiráz a hideg, és egyáltalán nem tetszik. Rosszat sejtek, és valami más is azt mondatja velem, hogy bajban vagyok. Közben fogalmam sincs, hogy de keresni kezdtem magamba azt az idegen valamit. Mintha csak valami megszokott dolog lenne, de nem találtam, de ott volt.
- Hogy mi ? Minek szedném össze a holmimat? – néztem rá nagy szemekkel, teljesen ledöbbenve, közben pedig a pánik, és félelem valami ösvényfélét talált a fejembe.
A farkas szó hallatán teljesen elképedtem.
- Nem, az csak álom volt- vágtam rá reszkető hangon, de ugyan akkor a fejembe meg jelent az a farkas, akivel magam is vitatkoztam. Nem tudom, hogy ez mit jelent, hogy volt e ennek külsőleg is hatása, hiszen nem látom magamat kívülről, de az a valami ott volt. Rosszul voltam, valami furcsa hang szakadt fel a torkomból, de aztán, ahogy ez a pasi rám nézett elmúlt minden.
- Nem…ez nem…- ráztam a fejemet, és pár könnycsepp is útnak indult. Nem tudtam elfogadni, hogy ezek a dolgok léteznek, én nem lehetek olyan.
- Én nem lehetek szörny, azok nem léteznek – újra és újra csak a fejemet ráztam, de a lelkem mélyén tudtam mi az igazság, de egyelőre nem tudtam elfogadni.
- Hogy a fenébe higgadjak le, amikor tönkre tette az amúgy se tökéletlen életemet? – haragudtam e? Igen, de ami ezután történt arra késztetett, hogy az ágy túlsó végére húzódjak. Pedig már tényleg kezdtem felfogni, hogy mi van.
A belsőm értette, hogy mi történt velem, viszont a józan ész nemet mondott mindenre. És akkor most mondja valaki, hogy nyugodjak meg.
Én tényleg szeretném felfogni ezt az egészet, de nem igen megy. Egyszerűen nem valós, de valami még is azt mondja , hogy az. De most mi tévő legyek? Ráadásul megint kezdtem rosszul lenni is, de meg kell nyugodnom. Elkezdtem a már jól ismert légzéstechnikát, és igyekeztem minden mást kizárni a fejemből, és ment. Nem tudom miért,de ment. De miért érzem úgy,hogy ezt nem egyedül értem el?
- Miért? – szegeztem a tekintetemet az előttem lévő férfira.
- Miért tette ezt velem? – tudni akarom. Tudni akarom, hogy miért futott megint gallyra az életem.
Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 6th Július 2016, 20:06


Jobb lesz ha minél hamarabb belerázódik a világunkba. Máskülönben kénytelen leszek megölni és egy másik orvos után nézni. Bármennyire is kegyetlenül hangzik a dolog, egyszerűen haladnom kell. Lesz egy gyerekem, és van egy még mindig paprikás nejem, a legkisebb gondom is nagyobb annál, hogy egy új farkas lelkivilágát ápolgassam.
- Haza is fogsz menni, a cuccaidért legalábbis, csak kicsit szedd össze magadat.- Válaszolom neki teljes nyugalommal. Persze tudom ennek kellene, hogy legyenek fokozatai. Amikor Aliciát változtattam át, úgy bántam vele napokig szinte mint egy hímes tojással. De nyilván ez nem ugyan az a helyzet, és az idő is sürget, szóval nem fogom pátyolgatni a lelkét, csak annyira amennyire muszáj. Amúgy is kemény nőnek tűnik, elvégre fiatal kora ellenére kifejezetten sokra vitte. Igen egy picit változik az élete, de nem sokat. Napokig figyeltem, se gyereke, se pasija, se szeretője. Tulajdonképpen csak munkából áll az élete, ezt az életvitelt pedig továbbra is folytatni tudja majd.
- Hát mert ideköltözöl.- Közlöm vele a nyilvánvalót egy pillanatra széttárva a karjaimat. Jobb először túl esni az összes sokkon. Mi farkasok együtt élünk, így vagyunk erősek. Pluszba mivel azért változtattam át, hogy a nejem mellett legyen, aki természetesen itt van, kénytelen lesz ő is itt élni. És igen készen kell állnia mindig amikor ugrasztom.
Figyelem a küzdelmét, meg azt, hogy szinte olyannyira felhúzza magát, hogy majdnem megint átváltozik, de megállítom. Érzéketlen arccal hallgatom a szavait, de csak a végén szólalok meg, elvégre minek cáfoljam a nyilvánvalót, melyet belülről úgy is tud?
- Tönkre tenni? Még is mit tettem tönkre? Hiszen senkid sincsen, folyton csak dolgozol... Ezen az sem változtat, hogy mi lett belőled.- Megvonom a vállamat, egy ember a százakért. Ha akarta ha nem, nekem most egy orvosra van szükségem. Itt a várandós nejem, és rengeteg kölyök van a falkába akik még nem változtak át, tehát nem tudnak úgy regenerálódni, mint mi felnőttek. Kell nekik egy orvos, és igen ehhez ki kellett választanom a környék legideálisabb gyerek orvosát. Vio most sajnos megszívta, hogy sikeres, és hogy nincs senkije.Ezért esett rá a választásom, most pedig kénytelen lesz alkalmazkodni a helyzethez, vagy keresnem kell valaki mást.
- Nem, nem vagy szörny. Vérfarkas vagy. Ugyan azon világnak a része, melyben eddig is éltél. Csupán annyi változott, hogy most már van egy csapat másik ember, aki hasonló hozzád, és akivel egy falkába tartozol, tehát a családoddá vált. Nem vagy egyedül, ezen felül pedig sokkal erősebb lettél, és gyorsabb. Jobb lett a hallásod, a szaglásod, ahogyan a látásod is. Olyan dolgokra is képes leszel innentől, amikről eddig csak álmodtál.-Nem hinném, hogy ez olyan rossz lenne, csak éppen túl drámaian fogja fel a dolgot. Nem látja a jó oldalát, pedig kénytelen lesz pozitívan szemlélni a dolgokat máskülönben bele fog őrülni.
Egy pillanatig csak nézem azon gondolkozva, hogy még hogyan válaszoljak, hogy ne boruljon ki még jobban viszont felfogja a dolgot.
- Mert szükségem van rád...- Válaszolom neki végül az igazsághoz mérten.- Gondolom láttál már pár természetfilmet amiben elmondják, hogy a farkasok falkában élnek. Természetünknél fogva és mert ez a legbiztonságosabb, hát falkában élünk. Én vagyok az alfa, az én dolgom, hogy gondoskodjak a csapatról és döntéseket hozzak. Többek között arról, hogy mire vagy kire van szükségünk. Sok a kölyök, akik még úgy regenerálódnak mint egy ember, és nejem várandós. Hát kerestem valakit, aki a városban jó hírnek örvend, viszont nincsenek közeli hozzátartozói, nincs férje, gyereke, és nem keresi senki komolyabban. És rád esett a megtiszteltetés.- Vázolom neki röviden, érzelem mentes hangon a történteket. Nekem nem egy ember jóléte számít, hanem rengeteg farkasé. Idővel ha elkezdi érezni a csapatszellemet akkor majd megérti, addig viszont csak puffogni fog.
Vissza az elejére Go down
Violet Porter
vérfarkas kölyök

avatar

Posztok :
71
Kor :
30
Foglalkozás :
orvos - gyermek orvos/ szülész /nőgyógyász
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 20th Július 2016, 21:06


Túl sok kérdés fogalmazódott meg bennem, de valami azt súgta, hogy nem jött el az ideje, hogy mindet egyszerre tegyem fel. Egyszerű, de még is ésszerű kérdések voltak ezek, és voltak köztük sürgetőek is. Miért? Nagyon sok így kezdődik.
Mi ez a világ? Miért kellett nekem belecsöppenni? Miért? Miért? Miért? Nem értem. Zavaros volt már így is az életem, amit elfedtem azzal, hogy tanulásba, munkába temetkeztem. Lehet, hogy mások szemébe sikereket értem el, de egyiket se tudtam igazán átélni, örülni neki. És akkor most itt van ez a tény, hogy amik eddig szerintem csak könyvbe éltek, most a valóságban léteznek. És nem elég, hogy ezzel a ténnyel meg kell birkóznom. Még azt is el kell fogadnom, hogy egy lettem közülük. Valaha olvastam ilyen könyveket, de sosem gondoltam bele abba, hogy ez akár valóság is lehet. Most valahogy máshogyan látom az egészet. Ráadásul a könyvekben bizonyos részek nem éppen könnyűnek tűntek, de akkor ezekkel a dolgokkal vajon mi a helyzet a valóságba?
- Hogy tud ilyen nyugodt lenni, amikor most forgatta fel az életemet? – kíváncsian néztem rá. Nem voltam feldúlt, valahogy az ahogy ő viselkedett rám is kihatott, és utáltam ezt. Valami belülről azt sugallta, hogy ne háborogjon, próbáljam higgadtan kezelni a helyzetet és akkor nem lesz baj. De a baj már megtörtént nem? Itt vagyok…de hol is? jah igen, egy diliházba, jelenleg valahogy ide is valónak érzem magamat. Lehet csak álmodom? Nem, ezt valahogy nem hiszem, mert erről tanúságot tesz az, hogy akárhányszor erre gondolok megmozdul valami ott, amire azt mondjuk lélek. Ez a lélek az enyém, de még is más, mint az eddig megszokott, érzett. Ez a lélek nem fáj, nem tört meg. Vidám, élénk, bolondos, de ugyan akkor a komolyság is meg van benne. Zavart vagyok e? Nagyon is.
Amikor azt mondta, hogy ide költözöm szóra akartam nyitni a számat, de aztán csak megadóan lehajtottam a fejemet. Igaza van. Kivételesen igazat kell neki adnom. Nem tudom mi vagyok, mire vagyok képes, és ahogy érzem nem ő és én vagyok ezen a helyen az egyetlen más, vannak mások is. Megadóan beleegyeztem, nem ellenkeztem az ellen a tény ellen, hogy az otthonomat is elvette tőlem.
- ne csináld ezt – lihegtem, mert megint éreztem, hogy rám parancsolt. Utálom,hogy akaratom ellenére hatással van rám, megállít, és még ki tudja mire képes.
Újra csak szóra nyitottam a számat, de nem jött ki rajta hang. Egy részem igazat adott neki, a másik a sok veszteségre, fájdalomra gondolt, míg a harmadik menekült volna az igazság elől.
- Nem volt választásom- mondtam lemondóan, de még is tele érzelemmel. Fájó pont ez számomra, de még is a munka, és a tanulás volt a menedékem a gyász elől, ami még mindig kísért.
Sorolja a pozitív oldalát ennek az egésznek. Hallom, érzem, de egyelőre nem tudok úgy gondolni ezekre, hogy jó dolgok. Jó tulajdonságok.
- Hogy fogok így dolgozni?  Értem, hogy neked ezek már jó dolgok, érzem őket de nem tudom, hogy képes leszek e elfogadni akármennyire is akarod ezt- valamiért úgy éreztem, hogy megérdemli az igazságot.
- Ráadásul utálom, hogy így hatsz rám. Egyetlen nézéssel elcsendesíted bennem az összes feltörő érzést- megint morogtam kicsit, de a számhoz is kaptam a kezemet. Elégedetlen vagyok ? Talán. De igazándiból nem tudom megnevezni ezt a felkavart érzés kavalkádot.
- Nekem ez nem fog menni egyedül. - sóhajtottam fel, és valahol tényleg feladtam a küzdelmet az egész ellen. Nem tudom miért. Talán az a másik belső lélek mondatja ezt velem. Melengeti azt, ami még én voltam. Erősít, ezt érzem. De nem tudom… Lehajtottam a fejemet és hallgattam, amit mond. A düh végig szaladt a gerincemen.
- Önző vagy – szaladt ki a számon mielőtt kontrollálhattam volna.  
- Sajnálom, nem úgy …- gondoltam? Dehogy nem. Pontosan úgy. Mély csend ülepedett rám, és végig jártak a szavak a fejembe újra és újra, ahogy a sajátom is. Bűntudatom kezdett lenni.
- Nem vagy az- sóhajtottam fel újra.
- De nem így kellett volna, elragadtál a kérdezésem nélkül- erősen markoltam még mindig a takarót, ami alattam volt, és igyekeztem a dühömet lenyelni. Az első percekben még nehezen ment, de utána sikerült bár nem tudom, hogy vittem véghez. Megint ő volt ? Ő tette? Vagy magamtól értem el?
Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 24th Július 2016, 21:31


Nagy reményeim vannak vele. Szeretném ha beilleszkedne és hasznos tagja válna a csapatnak, egy idő után majd rá fog jönni, hogy nem is olyan rossz ám vérfarkasnak lenni. Persze vannak nehezítő körülmények, de az csak elenyésző százalék ahhoz képest, hogy mennyi előnnyel jár.
- Mert azt gondolom, hogy ez csak pozitívan fog hatni az életedre. Másrészről pedig, miért kéne nekem idegesnek lennem?-Vonom fel érdeklődve a szemöldökömet, de körülbelül csak ennyi mozdulatot engedélyezek magamnak, egyébként végig ugyan annak a nyugodt és statikus testhelyzetben ülök, mint eddig. Egyrészt nem szeretném ha fenyegetve érezné magát a közelségemtől, nem akarok tőle semmi mást csak, hogy jó orvosa legyen az itteni kölyköknek és a feleségemnek. Másrészről tapasztalataim szerint a nagy nyugalom hatásosabb, sokszor ijesztőbb, bár másképpen, mint a fent említett eset.
Kissé zaklatott ami persze normális, de nem akarom engedni, hogy megint átváltozzon, egyrészt mert még pár dolgot tisztáznunk kell és ahhoz tisztának kell maradnia az elméjének. Másrészről pedig az első időszakban az átváltozás iszonyatosan kimerítő és ha itt nekem folyton átváltozgat akkor úgy kiüti magát, hogy napokig használhatatlan lesz. Majd Chris megtanítja rá, hogyan uralja a bestiáját és az átváltozást. Igen már azt is tudom, hogy rá fogom bízni a leányzót. Jó kis teszt lesz ez neki, meg ahogyan észrevettem kifejezetten toleránsan tud viseltetni mások iránt, jelentős fizikai és képzettségi előnyével szemben. Ugyan akkor viszont nem tutujgat feleslegesen senkit. Úgyhogy lehet, hogy a szőke dokinak most ezt kell, egy kis együttérzés megfelelő mértékben. Nem hiszem, hogy én vagyok a legjobb ember egy új farkas nevelésére... mármint persze az asszonynál működött, de azt hiszem senkivel nem lennék képes annyi toleráns lenni, mint vele...
- Mit?-Vonom fel ártatlanul a szemöldökömet, mintha nem tudnám. Éppen csak kíváncsi vagyok, hogy miként is éli meg és, hogyan reagál az ugratásomra. Bár kívülről semmi sem látszik rajtam azért jót mulatok magamban. Szeretem a kontrollt ami alfaként a kezemben van, szeretem azt, hogy úgy tudom uralmam alá hajtani mások akaratát, hogy képtelenség az ellenszegülés. Na igen, élvezem a hatalmat még akkor is ha rengeteg nyűggel is jár.
Elengedem a fülem mellett halk megjegyzését.
- Miért ne tudnál dolgozni? Nem hiszem, hogy ez bármennyiben is befolyásolni fogja a praxisodat, illetve csak rajtad múlik.- Válaszolom neki, még mindig ugyan azon a mély, higgadt hangon. Tudom, hogy az én nyugalmam hatással lesz az ő farkasára is. Anélkül, hogy az erőmet bevetném, ez sajnos így megy nálunk érzelmeink befolyásolják a másikét, olyanok vagyunk, mint egy nagy lüktető energia mező, neki is meg kell tanulnia majd kizárni a többieket, ha már nem lesz ilyen zaklatott és képes lesz érzékelni a többieket a házban.
Igyekszem blazírt arcot vágni és nem elmosolyodni, lehet még nincs készen arra, hogy szembe találja magát egy önelégült mindent tudó vigyorral. Szóval megkímélem tőle. A morgást meg sem hallom, kölykök... ha farkas alakban lennék a farkasom vissza morogna, elcsitítaná még mielőtt elfajul már csírájában. De az emberrel nem így kell bánni, az ember más, még ha él is benne egy vadállat.
- Nem akarom, hogy nagy zaklatottságodba átváltozz. Hidd el, hogy iszonyatosan kimerülnél tőle, pluszban pedig jelenleg emberi formádban kellesz, hogy tudj tisztán gondolkozni.- Figyelem, ahogyan vívódik, érzem a metafizikai síkon keresztül, ahogyan folyton lüktet az energiája, hangulatingadozása lehet a többieket is zavarja kissé, hiszen érzelmei szélsőségesen váltakoznak. Ezért maradok én nyugodt, elvégre én vagyok az itt akit a leginkább érzékel mindenki, nem véletlenül.
- Mondtam már, hogy nem vagy egyedül.- Ismétlem még egyszer nyugodtan önmagamat. Akárha egy gyereknek mondanám, hogy nincs szörny az ágy alatt, már az éjszaka folyamán másodszor. Nincs szörny és nem is lesz, mert megnéztem, mert tudom, én vagyok a felnőtt, a nagy és erős és mindent tudó, és nincs ott semmi, csak a padló és az ágy alja.
Még csak meg se rándulok a kijelentésére, éppen, hogy csak az ajkam széle görbül fel kissé, rátapintottál a lényegre kicsim az vagyok. És valahogy még sem, hiszen gondoskodok egy egész falkáról még ha félig meddig önzésből is teszem mindezt.
Hagyom, hagy forrjon a saját levében és nem mondok neki semmit, a farkasának úgy sem tetszik, hogy az alfáját sérelmezi. Meglátjuk, hogy ki győz benne, ahogyan megfigyeltem a fehér farkas eléggé erős bennem, jó kis öntörvényű jószág. Szóval Vionak lesz vele gondja, na és persze Chrisnek.
- Nem igazán hiszem, hogy ez másképpen történhetett volna. Amennyiben emberi alakban oda állítok hozzád és elmondom neked mind ezt őrültnek nézel. Ha megkérdezlek nemet mondasz. Viszont ez nem volt opció.- Oldalra billentem a fejemet, s mélyen a szemeibe nézek, mély baritonom könnyed nyugalommal hatol át a szoba csendjén.- Nem lesz semmi gond Violet.-Felállok és az ajtóhoz lépek.- Egyél még, én addig hozok neked valami ruhát. Hamarosan kapsz magad mellé valakit aki segít neked mindenben és elintézem, hogy el tudj menni a cuccaidért a lakásodra.- Közlöm vele, még megvárom a reakciót, majd kilépek, hogy hozzak neki valami öltözéket és ne kelljen pusztán egy takaróval takargatnia magát. Az ajtót persze kulcsra zárom magam mögött.
Vissza az elejére Go down
Violet Porter
vérfarkas kölyök

avatar

Posztok :
71
Kor :
30
Foglalkozás :
orvos - gyermek orvos/ szülész /nőgyógyász
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 25th Szeptember 2016, 20:30


Most tényleg azt gondolja, hogy mindez pozitív számomra? Már otthon is olyan vacakul voltam, most meg még örültnek is hiszem magamat. Ami helytálló, ha tényleg ott vagyok, ahol gondolom.
- Mert elraboltál? És nem tudom, de idegesít, hogy ennyire nyugodt vagy, amikor én mindjárt megörülök mindentől – fújtam egy nagyot, majd újabb mély levegő vétel következett. Ennél zavarosabb már nem is lehetne semmi. Komolyan ,ha ezt még valaki megtudja tetőzni, akkor kész feladom.
- Ezt….- fújtam egy újabbat.
- Nem tetszik, hogy belém piszkálsz, nem engedsz megzakkanni vagy mit tudom én mit művelsz ilyenkor – mert tényleg nem tudom megmondani pontosan, csak azt, hogy csinál valamit, én meg mit valami kis gyerek beülök a sarokba, és ott durcázom. Annó régen is voltam hangulatingadozásaim a baleset és a temetés után, de valahogy azaz eset a mostanihoz semminek tűnik, egyszerűbbnek.
- Mert mi van a vérrel? mi van ha rávetem magamat valakire? Semmit se tudok, szörnyetegnek érzem magamat. Nekem csak a filmek, meg a könyvek adnak támpontot, és az mid azt mondja, hogy ember közelébe se vagyok való- szeretnék ideges lenni , de nem megy. A rohadt életbe kontrolál engem?
A tisztán gondolkodásra már felkaptam a fejemet. A fejem zakatolt, a vérmérsékletem csökkent, hat rám még mindig. Próbáltam én is a fejemet csendesíteni, kitörölni azt a farkas képet a fejemből, ami engem bámul, de ez utóbbi nem ment. A légző gyakorlat valamit segített, de ettől még mindig kattogtak, cikáztak a gondolatok a fejemben.
- Miért akarod, hogy tisztán gondolkozzam, amikor épp megzakkanok a gondolataimtól? – kíváncsian néztem rá. Legalább egy értelmes választ szeretnék hallani ma, ami legalább a valósághoz köt. De biztos akarom én ezt a valóságot? Valami azt súgta, hogy igen, még ha az ellenkezőjén is járt a fejem.
- Én még is úgy érzem vagy …- a fenébe is…Nem érzem úgy. A szám mond valamit, majd az érzékek megváltoztatják ezt. Ráadásul a farkasom, már ha tényleg nevezhetem így, a képembe bámul, szinte mintha már ő is parancsolni akarna nekem.
- Most magamat érzem örültnek- és még csak nem is hazudok. Állítok valamit folyamatosan, ami aztán megcáfolódik. Vagy a szemben ülő teszi ezt, vagy a bennem lévő, vagy teljesen más érzékem sugallja.
- Ezek szerint tényleg itt kell maradnom, veled…másokkal- azt hiszem kezdem felfogni, hogy ebben mennyire igazat állít, akkor miért tenne másban máshogy? A saját dolgaim tényleg kellenek, attól talán jobb lesz, bár kétlem. Meg kell emésztenem azt, hogy ami mese volt valóság. Az életem újabb fordulatot vett az ismeretlen felé, és kitudja hogy mivé változom végül. Meg fog e ez az egész változtatni, vagy kiegészít végül, vagy jobbá tesz? Nem tudom. Minden új, és zavaros, ugyanakkor minden arra utal egyre jobban, hogy valóságba ülök.
Vissza az elejére Go down
Diana V. Strzechowski
vérfarkas lupa

avatar

. :

Posztok :
25
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Blues Soul pub tulaja és mindenese
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 24th Február 2017, 18:41


Idegcsendes nyugalommal kanalazom be a pudingomat és a rajta húzódó Himalája méretű tejszínhabtornyot. Vihar előtti csend. Kellett nekem vállalkozni! Bent aludtam a pubban, nem bírtam volna hazáig vezetni. A terhességről mindenki csak a szép dolgokat meséli. Azt nem, hogy a hormonok kétszázon pörögnek, egyik percben még ordibálok és múltkor megsirattam egy REKLÁMOT a tv-ben! Én..A vég kezdete. Én mondom, a vég kezdete. Mégis megszállt valamiféle különös öröm, melyet nem tudok szavakba sem önteni. Szóval ha valaki meredten figyel, néha megláthat egy játékos mosollyal magam elé bámulni. Szigorúan véve nem zavar. Terhes vagyok. Kisbabám lesz, olyan ajándékot kaptam, melyről már egészen lemondtam. Persze, a mi kapcsolatunk Andyvel soha nem tartott ebben a fázisban. A nyugodt környezet olyan fogalom volt, amely messziről integetett felénk a szótárban csupán. Most pedig...tessék. Itt állunk egy emberi léptékben nem igazán megérthető házassági vonallal, húsz év különéléssel (mellékeljük ki, hogy hidegre akartam tenni a kibírhatatlan kontrollmániája miatt, emiatt átléptem országhatárokat, egy óceánt is..) és gyereket várunk. Eszerint későn érő típusok lennénk? Lehet. Készen állunk a hormonpörgetett Diára? Nem. Egyértelműen nem.
Megcsörren a telefonom, zavaróan korán. Vágyakozva nézem az utolsó kanálnyi boldogságot, de nem nyomom el a kísértést. Gyorsan bekapom és felveszem. Otthoni hívás, ami ilyen időpontban se jót nem jelent, se még jobbat. Ideges hadoválás csupán Andyről, egy szőke lányról, kölyökről. Roppant, roooppant udvariasan megköszönöm a hívást és egy jól irányzott nyomással elhajítom a telefont, ami hangosan csattanva leli halálát a falon. Az istenit, ez a harmadik két hónap alatt. MI AZ HOGY SZŐKE LÁNY, KÖLYÖK FARKAS? Ugye nem? Ugye nem Ő csinálta? Mert az nem lehet..az nem. Én vagyok az egyetlen akit valaha farkassá tett. A szar kisebb hullámokban dönti fel bennem a bocit. Mégis mii, ki az a némber, sőt tovább zongorázva egyenesen ribanc, akit nem elég, hogy közülünk valóvá tesz a saját döntéséből még haza is cipeli? Ó, és grátiszban nem nálam kezdte az információ dömpinget. Megmarkolom a kocsikulcsom.
Nem, nem érdekel. Az se, ha a dolgozóim megrettennek a hirtelen dührohamtól mely végigtombol rajtam. Pedig Lupaként nekem aztán nem ezt kéne kifelé sugároznom. Reklamálás a kasszánál! Bármikor és bárkinek simogatom a lelkét, kezelem az életét, de nem most. Nem ma. Kiviharzok. Feszes majd jövökkel a hátam mögött hagyom őket mély tanácstalanságban.
Nem emlékszem az útra, nem is érdekel. A cél lebeg a szemem előtt, hogy mielőbb a végére járjak. Nem is a végére, rögtön a közepébe mindennek, mint a westernekben. Kipattanok otthonunk előtt, magasról téve a kedves belépőre, a mélyebb köszöngetésre, az itthoni illatokban történő boldog megmártózásra. Egyetlen kérdésem hasít az előttem megálló szerencsétlen lányba, nevezetesen a "Hol van?" jellegű. Bizonytalanul remegő karral mutat a jó irányba. Mondjuk ha éppen tudnék gondolkodni, akkor erre magam is rájöttem volna, de a vörös köd vakon hagy. Izmaim feszülnek, hogy csak lejárjam, ne lefussam a távolságot. Ráfonom ujjaimat a kilincsre, de nem kell sokat meccseznem, hogy rájöjjek bezárta VALAKI. Na ezt nem. Engem nem állít meg holmi...ajtó, ha már a másik oldalán szuszog a férjem legújabb beavatottja. Berúgom az ajtót, nagy csattanással vágódik bele a falba. Felfokozott energialökettel érkezem a szobába, amin nagyon..nagyon nem segít, hogy a hölgyemény testét egy takaró takarja csupán. Alatta, látván mellének átsejlő halmait..kurvára nem visel semmit. Mi a bánatos?? Szép, komótosan lassú léptekkel sétálok el az ágy végéhez hogy szemre is vegyem. Fújtatok, ökölbe kell szorítanom kezeimet, fehéredésig, hogy eszemnél maradjak. Csodaszép, fiatal, a férjem jelenlétének illata meg csak úgy illatozik róla. Kész vége, négykézláb mászom fel, cseppet sem emberi mozgással. Minek játsszak? Rég nem vagyok már ember. A tekintetem sem az. Felszínre kúszik farkasom, ketten szemléljük mit találtunk. Kit találtunk. A takaróért nyúlok, megrántom. Ha fogja és nem engedi, had szakadjon csak. Figyelmeztetően morgok rá, hát nekem aztán ne ugrálj kicsim, mert megeszlek reggelire. Végigszaglászom amíg érek innen. Érzem rajta Andy-t és komolyan elkap a kényszer, hogy ráfogjak arra a csinos nyakára és lenyiszáljam a fejecskéjét a helyéről. Az érdekesség azonban nem itt rejlik. Tudnom kell, muszáj mert megbolondulok. És honnan jön a legigazibb információ? Nem a szép ívű ajkai közül. Nem is a nyaka finom bőréről. Vagy hasáról. Onnan ugorjunk egy arasznyit. Az ágyékából. És nem marad lába ha olyan illatot érzek meg amihez csupán nekem van ezen a bolygón jogom. Félelmét is megérzem, meg is zavar, mert aki fél az fincsi. A fincsi pedig kaját jelent. És a farkasunk, a tagunk, nem lehet ilyen minőségben előttem. Jaj az eszem...jaj az eszem. Arcom még fedett ágyékánál húzom végig. Semmi. Tisztaság. Nőiség. Semmi férfi. Semmi ami az enyém. A megnyugvás egy erős sóhajhullámal söpör ki belőlem. Akkor koncentrálhatunk tovább. Tenyereimet mellé támasztom, húzom felfelé magam. Messziről, sőt közelről is úgy tűnhet mintha csókját vágynám ennyire. Mintha nagyon is szexuális lenne a közeledésem. Ő viszont világosan láthatja a tekintetemből, hogy nem az. Feltérdelve, lábaim között lábaival, karjaim között vállaival nézek szemeibe.
- Ne ugrálj. - hangzik parancs, figyelmeztetés, mindegy minek veszi - Mi a neved? - biccentem oldalra a fejem.
Nem, nem szabad istenem, mit csinálok? Halálra lehet rémülve, de az agyam nem ereszt. Honnan szedte össze? Miért hozta ide? Miért nem mondta el?? Miért tette farkassá? Kimarad egy taktus..mikor hajoltam a nyakához? Jézusom! Bántani fogom. Farkasom nemtörődöm tekintettel szemlélődik, hisz ő nem ismeri a féltékenységet. Való igaz a kis farkasszuka a területünkre lépett, ilyet nem szabad, de hát ezért megölni? Illata orromba kúszik, az emberi. Alatta viszont megbújik a farkas illata is, mely ismerős. Igen, hisz az én részem is. Megerőltető öntusa után fújom ki nyakára a levegőt. Hátrébb araszolok, leengedem csípőm valahol a térdénél. Az istennek nem fogok róla megmozdulni. Jobb híján különös lovaglóülésből fekszem végig testén. Állam alatt összekulcsolt kezeim két oldalról ölelik testének friss, fiatalos vonalait törzse mellett. Gyomra magasságából nézek fel rá. Nagyon vékonyodik a cérnám, kitáncoltam a szakadék szélére, de nem akarom bántani. Azt hiszem. Mégis ugrásra készen feszül a testem.
- Akkor most.. - kezdem társalgási hangnemben - meséld el szépen ki vagy te és mit keresel itt? És csak egyszer kérem. - élezem ki kicsit a mondanivalómat.
Mozgást érzek az ajtó körül. Mennyi kíváncsiskodó..de nem érdekelnek. Bejönni nem mernek, beavatkozni pláne. Egyetlen személy mondhatja ki, hogy csináljanak valamit. Ő azonban, micsoda szerencsés pech..nincs itt még. Várakozva nézek a lányra. Szépsége fullasztó nyílként fúródik a lelkembe. Fiatalsága annyira szembeszökő, hogy belejajdul minden csontom. Azistenit...de nem tudom uralni az érzést, nem megy. Ellenben még türelmes vagyok. És füleim nyitottak szavaira. Mindre. Még hogy nem fejlődök!!
- Rám figyelj kicsim, ők nem fognak közelebb jönni. - húzom gyilkos mosolyra ajkaimat - Szóval?
Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 25th Február 2017, 23:03


Ideges és csapongó, de hát milyen is legyen egy kölyök farkas? Persze ettől függetlenül örülnék neki, hogyha gyorsan összeszedné magát, ugyanis nekem hamar van szükségem egy orvosra. És nem fogok tudni hónapokig azzal foglalkozni, hogy elfogadja az új helyzetét. Jobb lesz ha minél hamarabb beletörődik, ez van és kész. Ha tetszik ha nem, nincs választása tudom, nehéz az ilyet feldolgozni egy független nőnek. A feleségem is az, ő is nehezen emészti meg ha valami nem úgy van ahogyan ő akarja. Csak sajnos vannak szituációk amikben nincs választásuk... ez van. És most Vionak sincsen, a falkám tagja lett, a feleségem orvosa még ha nem is ő választotta ezt a pozíciót én biztos vagyok benne, hogy hosszú távon ez jó lesz neki, csak ő ezt még nem látja. Nem baj, majd egyszer rájön. Most csak az a lényeg, hogy végezze a dolgát.
Nyugodt vagyok és az is maradok én már ismerem ezt a helyzetet, nagyjából még el is tudom képzelni, hogy mit él át. Szóval nem kell neki az, hogy én ideges legyek, elvégre a nyugalmam rá most pozitívan hat, azaz nem rá hanem inkább a kölyökben benne akit még egyáltalán nem tud uralni.
- Még valóban nem vagy emberek közé való, de csak rajtad múlik, hogy ez az állapot meddig tart.- Válaszolom neki a lehető legnagyobb tárgyilagossággal a hangomban.
- Pont azért, hogy ne zakkanj meg, hogy ne változz át. Kénytelen leszel hamar megérteni és felfogni ezt az új szituációt, mert elég sok feladatom van a számodra.- mondom neki pofátlanul minthogyha annyira természetes lenne, hogy feladatokkal látom el. De számomra az is, csak éppen az ő számára nem, nagy valószínűséggel.
- Igen itt... és nem vagy őrült, csak összhangba kell kerülnöd a farkasoddal. - Válaszolom neki, aztán ugye elköszönök, hogy nyugodtan felöltözhessen. Valaki majd hoz be neki ruhát, addig én meg elmegyek és megnézem a kis asszonykámat mert most, hogy már van időm azon gondolkozni kiket érzek a házban rá kell, hogy jöjjek Dianát miért nem...Egyszer teszem ki a lábamat éjszaka...
Öles léptekkel haladok a hálóig, de az ágyunk ugyan úgy be van vetve, ahogyan tegnap hagytuk. Ami ugye nem csak azt mutatja, hogy én nem aludtam benne hanem az is, hogy ő sem. EGYSZER NEM JÖVÖK HAZA! Bassza meg! Még is mi a rohadt életért nem jön haza várandósan éjszakára?
Átmegyek kameraszobába ugyan olyan nagy lendülettel, ahogyan a hálóba toppantam, azzal a szándékkal, hogy szépen minden egyes bekamerázott helyiséget először végig nézek, persze feleslegesen mert nem lehet itthon, akkor érezném ha csak valamiért el nem zárkózik előlem. De talán csak nem...
Természetesen nem találom, szóval a következő terv, hogy vissza nézzem még is mikor ment el itthonról, vagy, hogy tegnap munkából egyáltalán hazajött-e.
De erre nincs szükség, zaklatott energiája hamarabb perzseli végig a bensőm, egy pillanatra belém forrasztva a levegőt, sem mint meglátnám beszáguldani. És abból, ahogyan leordítja az első szembe jövő fejét az meg a vendégszobába irányítja eléggé egyértelmű, hogy valahogyan tudomást szerzett a meztelen szőkéről... Bár roppant idegesítő, hogy ezek szerint valamelyik farkas felhívta (és meg fogom tudni, hogy melyik és nem fog jól járni), illetve, hogy nem volt itthon éjszaka, még is mosolyra húzódik a szám. Féltékeny. Imádom amikor ilyen agresszív.
Követem a kamerán, kíváncsiságból. Persze rejlik a helyzetben némi kockázat, de bízom a feleségemben, hogy nem egy vérengző gyilkos. Ő még mindig hamarabb tesz fel kérdéseket öldöklés előtt, mint én.
Én a vendégszobában fekvőt, egyszerűen kinyírnám, de ő nem ilyen. Bekapcsolom a hangot is, és továbbra is az asztalon könyökölve nézem a jelenetet, majdhogynem elnevetve magam a nejem ajtótépkedős és ágyékszagolgatós, állatias megnyilvánulásán. Imádom amikor ilyen vad, ennyire állati, amikor előtör belőle a féltékenység. Vigyorgok magamban és hagyom, hogy kijátszadozza magát, lesz vele még elszámolni valóm. Figyelem, ahogyan szinte végig másik rajta és hát a helyzetben van némi pikantéria valljuk be, két gyönyörű nő egymáson, a fantáziám beindul egy pillanatra ahogyan belegondolok a folytatásba.
Látom, ahogyan vívódik magával, a féltékenységével, hogy önmaga maradjon és ne csináljon semmi olyat, amit később megbánna.
Elvigyorodok és megrázom a fejemet mielőtt ellökném magamat az asztaltól, hogy elhagyjam a kameraszobát. Nejem felvette a kényelmi pozíciót és egy másik nő melleivel szemet, dühösen és feszülten, irtó szexi. De ez még nem változtat a tényen, hogy nem töltötte itthon az éjszakát...
Nyugodt léptekkel haladok a folyosón, éppen, hogy csak egy kicsit gyorsabban, mint a normál tempó, zsebre vágott kezeim nem nyugodtságot sugallnak hiszen, az, hogy egy egész tömeg bámészkodik és, hogy valamelyik közülük felhívta a nejem, hogy (konkrétan) árulkodjon éppen nem tölt el nyugalommal.
Felmordulok, mire a feszült tömeg szinte egy emberként rándul össze és hőköl hátra felém fordítva a pillantását. Végighordozom rajtuk a tekintetem és meg is találom a bűnbánóan lesütött pillantást.
- Még számolunk!- Morranok oda neki, de erre jelenleg most nincs időm. Elrejtem magamban a szórakozott jókedvet, ahogyan belépek szobába. A látvány persze lenyűgöző, az asszony feneke kereken meredezik felém, kívánatosan.
Összefonom a karjaimat magam előtt, és nekitámaszkodom az ajtófélfának.
- Tűnés!- Szisszenek a még mindig bámészkodó tömegre, ezek szerint a megjelenésem nem volt eléggé egyértelmű.
Úgy teszek, mint akit nem zavar a szituáció, hiszen van egy sokkal fontosabb kérdés is.
- Hol voltál?- Csak ennyi. Hogy mit keres az új farkason vagy, hogy szálljon le róla az majd csak utána jön. Amúgy se érnék el sokat vele ha most nekiállnék annak, hogy rávegyem hagyja békén. Inkább elterelem a figyelmét, és úgy teszek mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy másik nőn fekszik.
Vissza az elejére Go down
Violet Porter
vérfarkas kölyök

avatar

Posztok :
71
Kor :
30
Foglalkozás :
orvos - gyermek orvos/ szülész /nőgyógyász
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 26th Február 2017, 13:36


Még valóban nem vagyok emberek közé való? Leszek egyáltalán? Megérteni? De még is mit? Felfogni? Ezt lehetetlen felfogni, hiszen nem értem az egészet. Összhang? Azt még is, hogy lehet elérni?

Ismételgetem a szót magamba: idegösszeomlás. Kimondva olyan egyszerű szónak hangzik, mintha csak egy író használná, még akkor is ha csak a fejembe hangzik el. Pedig amit érzek, az egyszerűen csak zavarodottság, más nem lehet. Nem omolhat újra össze az élet körülöttem, mint egy kártyavár. Az út megint csak szerteágazik előttem, és nem tudom, hogy melyikre lépjek rá.
Az élet most egy végtelen körforgásnak tűnik számomra, ami újra hozza azt, ami egyszer már megtörtént, csak más köntösbe bújtatja. De csak fejlődik, tart valamerre! Az nem lehet , hogy csak forog, forog és újra játssza a dolgokat.
Próbálom felfogni, amit mondanak nekem, de orvos vagyok, tudós ha úgy tetszik, és csak abban hittem eddig is mindig, amit láttam. És most tessék a kellős közepén ülök valaminek a megtapasztalásában. Vagy elfogadom, vagy nem, de jelenleg egyetlen esélynek az életbe maradáshoz azt látom, ha megtanulok ezzel együtt élni, bármi is legyen ez, mert az élethez, mint jelenleg egyetlen jogomhoz talán, azért még ragaszkodom. Legalább is egy részem nagyon is élni akar, és arra ösztönzi az összes porcikámat.

Miután kiment összehúztam magamat a lehető legkisebbre, és körbe igazítottam a takarómat. Nem volt se kedvem, se erőm megmozdulni ahhoz, hogy felöltözzem. Majd kicsit később, ha már összeszedtem magamat, de az biztos, hogy annál azért korábban, miután vendéglátóm, vagy nem is tudom, hogy ki vagy mi visszatér.
Épp a takarómat igazgattam, amikor felkaptam a fejemet, vagy az a valami tette, ami bennem van? Mindegy is, a lényeg, hogy valamelyikünk felkapta a fejét a kinti mozgolódásra. Takarómat igazgatom még mindig miközben az ajtót figyelem, ami hangos csattanással nyílik fel, jobban mondva inkább berobban a szobába. A gerincemen felkúszik, azaz érzés, amit úgy neveznek, hogy félelem, ijedtség, rémület. Nem tudom, hogy mikor éreztem ilyet utoljára. Az ijedtség érzésével mindenki rendelkezik, de azok általában olyan dolgok, amikről azt gondoljuk, hogy hátborzongatóak, de végül mindig kiderül, hogy az, ahogy mi gondoljuk csak egy történet része, egy részlet egy filmből, de ez nem film. Ez az én életem, ami jelenleg túlságosan is valóságosnak tűnik.

Az energia löket elér, és a hátamon feláll tőle a szőr. Beleborzongok, a farkast is érzem, hogy elhúzódik. Mintha ő is félne, tehát félünk, így rémült tekintettel nézek a felém közeledő nőre. Nem ismerem, de az illata még is ismerős. A farkasom meghunyászkodik, és ezzel nem igazán értek egyet. Miért teszi ezt? Eddig mindig megvédett? Vajon erre utalt, amikor azt mondta, hogy összhangba kell kerülnöm a farkasommal? Mert jelenleg nagyon nem egy hullámhosszon vagyunk. Amíg közeledett felém én teljesen ledermedtem, de ami ez után következett, arra nem voltam felkészülve.
Ahogy közeledik úgy nő bennem a feszültség, és úgy érzem bőrömön egyre jobban erejét is, vagy talán mást is? Harag, düh? Nem tudom, de csíp, és bánt, és nem tudok ellene védekezni. Remegek, ahogy felfelé mászik, de nem tudok mozdulni. Dermedt vagyok, farkasom is végre mozdul, de amikor a másikat megérzi, az erejét, akkor megtorpan. Ösztönzöm, de nem jön, nem tudom most irányítani, ahogy az eseményeket sem. Takarómba kapaszkodom, de mind hiába, kirántják a kezemből. Hangokat hallok, de nem látok mást , nem tudom elszakítani a tekintetemet a nőről, aki előttem van. Mozgása nem emberi, nem emberként viselkedik, hanem állatként. Én is ilyen leszek? Elvesztem önmagamat, mint ez a nő itt? De miért ilyen, miért viselkedik velem így. Az erőtől egyre jobban nem kapok levegőt, folyamatosan kúszik felfelé, ahogy a félelem is. Aztán valami leesik, amikor lefelé indul, és szimatol talán? A két érzelem mellé csatlakozik a harmadik is most már: zavarba jövök, és ez csak fokozódik. Csapdába kezdem érezni magamat, erejében fuldoklom, ha nem is szó szerint. Testem remeg, valami újra elindul bennem, de ahogy a nő rám néz megáll, vagy legalább is ledermed az érzés, a késztetés. Parancs hangzik, mert az biztos, hogy nem kérés. Ha tudnék se ugrálnék, csak küzdök magammal, a rám települő erőhullámokkal, amik változnak. Vajon mi okozza? Érzelmek?
- Violet Porter – nyögöm ki valami módon akadozva a saját nevemet, és annyi mozdulatot sikerül elérnem, hogy a saját kezemet ökölbe húzzam, körmeimet magamba vájjam. De ezek az én körmeim egyáltalán? De egy biztos, hogy fájt, és ez egy kicsit kitisztította a tudatomat ebből a fullasztó hullámzásból. Valamit megérez a farkasom ezen röpke pillanatban, és elindul a kis barlangjába, már nem akar kitörni. De miért nem? Mit érzett, amit én nem? Összhang, összhang, összhang- mondogatom magamba, de semmi. Egyetlen előny ebből az egészből, hogy jelenleg nem akarok megfulladni.
- Orvos vagyok – nyögtem ki, de valahogy még se én akartam ezt mondani. A farkasom ösztönzött erre? Valaki mondja már meg, valaki segítsen már, mert az összeomlás szélére sodrottam ismét.
A hangok is csak erősödnek, majd csend és ismerős illat, hang jut el hozzám, még akkor is ,ha nem hozzám beszél. Valamiért megnyugszom kicsit, de ugyanakkor küzdöm magammal, a testemmel, hogy ne ájuljak el. Boldog tudatlanság, csak egy karnyújtásnyira van, de a farkasom nem ereszt ,a felszínen tart. Némán figyeljük egymást, nem értem miért tart így, miért nem enged erre, vagy arra.
Andrzej hangja nem ereszti talán? De nem is hozzánk beszél, hanem a nőhöz, aki rajtam ül.


Vissza az elejére Go down
Diana V. Strzechowski
vérfarkas lupa

avatar

. :

Posztok :
25
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Blues Soul pub tulaja és mindenese
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 26th Február 2017, 16:24


Őrjítő kettős küzdelemben vergődve próbálom az emberi énemet győztesként kijuttatni a szituációból. Egyszerűen nem tehetem, nem bánthatom. Érzem farkasát, meghajlik az erőm, a dominanciám előtt. Nem próbálkozik, nem fitogtatja erejét. Mégis mi a bajom? Miért bánok így vele? Biztosan meg van ijedve, rettegésének illata úgy tölti meg orrom, szám, hogy semmi kétségem nem marad. Az emberi oldala féli az én nem emberimet. Ez nem normális, hisz Lupája lettem már azzal, hogy Andy közülünk valóvá tette..és mégis, ezen egyetlen gondolatszál újra fellobbantja a dühömet. Miért tette? Hogy tehette? Miért nem szólt róla? Soha idáig nem merészkedett. Soha nem tett ilyet ezelőtt. Miért nem mondta, hogy új tagot akar? Talán mert alapos indoka sem volt rá? Ösztönös volt? Morgás tör elő torkomból már a gondolatra is, hogy bármiféle ösztön ébredt benne a szöszi felé. Kényszerrel fordítom el tőle a tekintetem. Ne lássam az ártatlan, rémült arcot. Jó vagyok benne, hogy másokra dobáljam a hibákat, bűnbakot keressek. Most is biztosan magamat kellene valamiért hibáztatnom. De mit tettem, hogy ezt érdemeltem ki? Féltékenységem savként mérgezi a tudatomat. Nem. Az a férfi az enyém, csakis és kizárólag az enyém, más még a tekintetével se nézegesse. Semmijét.
Ez persze ostobán hangzik, mert alfa, mert ember és az emberek ránéznek a másikra. De újból a miértek. Tekintetem felé fordul, felveszem a kérdezgető pozíciómat, elég távol az életveszélyes központoktól. Neve nem mond semmit, hogy mondhatna? Nem mond nekem jelenleg az anyám neve sem semmit. Violet. Milyen..édes. Óouuuuu...öklömbe húzom a lepedőt, markolva nem eresztve, nehogy a kedves Violetből szaggassak ki valami cafatocskát.
Az ajtóban a kisebb csoportosulás kíváncsi, ideges energiái belém másznak, bőröm alá kúsznak be. Persze, hisz értenek engem, értik és érzik a dühömet. Beavatkoznának, de nem tehetik meg. Nem, amíg nem kapnak erre utasítást. Szuszogok csini Vio hasának bőrén, összevont szemöldökkel hallva, hogy orvos.
- Tovább, Violet Porter. - préselem ki ajkaim közül.
Félinformáció, nem fontos. Az sem, hogy kik voltak a szülei, hova járt iskolába, mi a hobbija. Engem az érdekel, hogy mi a faszt keres itt és honnan ismeri a férjemet? Mégis mikor volt idejük ezeknek megismerkedni? Ráhajolok hasának puha bőrére, végighúzom rajta a nyelvem. Finom, zsenge, retteg és szemtelenül fiatal. Szívem őrült tempóban kezd verni, de hat lóval sem tudom magam levontatni róla. Nem. Mintha egy gonosz szellem lenne, aki ellen küzdenem kell. Istenem, vajon látta meztelenül? Jaj nekem, hát persze, hogy látta! Andy a szobában volt az illata jelen van. Fogaim közé kapom a lány puha bőrét. Nem, nem feküdt le vele ebben teljesen biztos vagyok. De mégis...olyan nagyon nehéz...rettenetesen.
Andy energiája kúszik felénk. A lány megnyugszik, szóval azt hiszi, itt a megmentő? Finoman megharapom, nem úgy van az, hogy itt fekszem rajta, ő meg a férjemtől megnyugszik itt! Hohó, nagyon nem.
- Nem érne ide időben. - súgom azért, miután elengedem.
És tényleg nem. Túlságosan közel vagyok, túlságosan labilis vagyok, elég egyetlen rossz mondat, sóhaj..megyek tovább, tekintet, hogy ennek vége legyen. Pedig kérdezek! Próbálom legyűrni, próbálom uralni, de bensőm szaggatva ordít. Miért nyúlt hozzá? Miért? Miért? MIÉÉRT?
Istenem, jelenléte már megüli a szobát. Hangja eljut hozzám, imádom amikor parancsolgatni hallom. Főleg ha nem nekem címzi. Márpedig nem nekem, mert az energiák, az illatok gyengülnek, tehát a tömeg elmegy, eloszlik. Hitetlenkedve pislogok a kérdést hallva. Hogy mi van? Hogy a fészkesbe jön ez most ide, hát azt hiszi, hogy ez a lényeg??
- Nem számít. - vetem oda foghegyről, direkt nem nézek rá, nem és nem - Ő viszont igen. Ki ez a nő Andy?
Szöget üt a fejemben egy nagyon..nagyon rossz szálú gondolat. Normális esetben, nem feltétlen kerülhetett volna sor arra, hogy bent aludjak a pubban. Mert ha bizonyos óráig nem érek be, értem jön. Netán értem küld. Felhív és parancsolgat, kérdezget, hogy merre járok. Tegnap eez nem történt meg. Mert..mert..MERT NEM ALUDT ITTHON! Húúú...felnevetek, bár a nevetésem még engem is megijeszt. Rosszul időzíti a kérdőrevonást, amikor egy kb. 170 centis szöszi kérdéshalom fekszik alattam, megtűzdelve azzal, hogy vajon miért is töltötte vele az éjszakát? És ha itthon lettem volna? Akkor mi van? Kísértetiesen lassan fordítom fejemet férjem felé, összehúzott szemekkel, gyilkos tekintettel mérem fel ajtónál álló alakját. Vagyis az ajtó maradványainál álló alakját. Látszólag nem érdekli, hogy legújabb védencén fekszem. Miért is érdekelné amikor éppen már megint kérdőre próbál vonni valamiért? Nem esszük forrón Kicsim! Nem, nem. Hintázni kezdek a lányon, hogy nyerjek némi önuralmat. Bár férjem illatával az orromban, a lány megnyugvásának erejével a véremben erre nem sok esélyem van.
- Vele töltötted az éjszakát. - semmi kérdő hangsúly, semmi kérdés, éppen tényeket közlök.
Kimondva még jobban bedühödök. Akkor meg hogy van képe ENGEM kérdőre vonni?? Na álljon meg a menet! Dühös morgás hagyja el a torkomat. Erősebben markolom a lepedőt mint az előbb. Testem hullámzik, a felháborodásom vív a féltékenységemmel, a dühöm pedig asszisztál melléjük. Fenekem felemelem, csípőm is távolodik a lányétól. Ugrásra készen, ívbe feszülő háttal nyelek, nyelek csak nyelek.
- És te vonsz engem kérdőre? Mi a fasz? Hogy van képed?? - nézek újra rá, ne nézzünk már ki olyan fene jól az ajtófélfánál!
Semmim nincs, amit hozzávághatnék a fejéhez, a falhoz, vagy bármihez. Kivéve ezt a nőt a lábaim között. Ahhoz azonban meg kellene mozdulnia, nekem is meg kellene és nem szeretném ha ez bekövetkezne. Józanító pontként van itt. Agyam azon szeletét fogja vissza, amely a józan lépésekért felel. Ami nem hagyja, hogy pszichopata gyilkossá váljak. A féltékenység viszont leszarja az ilyesmit. Violet felé fordítom a figyelmemet. Tenyerembe fogom állát és magam felé fordítom, fel is egyenesedem rajta lovaglóülésbe. El kell vennem az élét a beszélgetésnek, nehogy..nehogy...
- Csicseregj. Mi a fene történt? És aprólékosan, részletérzékeny füleim vannak. - akkor is kényszerítem, hogy rám nézzen ha nem akar rám nézni - Ne őt nézd. Csak felbaszol vele ha nézed. - felszínre csúszik a se nem makulátlan, se nem úrinő énem, hisz féltékeny vagyok és fuldoklom a dühtől - Te pedig.. - címzem drága férjemnek - a szád se nyisd ki, világos? Vagy netán nem bízol a kis..barátnőd igazságérzetében? - kizárom Andyt, felrántom a pajzsom, ne zavarjon meg, ne kutakodjon, ne hasson rám, ne merjen semmit se csinálni - Hallgatlak husom, mi ez az egész? Miért töltötted vele az éjszakát? Honnan a fenéből ismered egyáltalán? - magamat lovalom bele a bajba - Unom a tökölést.
Tengernyi önuralmamról árulkodik, hogy csupán állát tartom, nem csúsztattam a kezem a nyakára, a szép és törékeny ívű nyakára, mely olyan egyszerűen törhető el, zúzható be a gége..juj, már megint ezek a mocskos gondolatok...
Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 1st Március 2017, 21:15


Szükségem van az új lányra, mert sok a kölyök a falkában és még több lesz. Kell egy gyerek orvos aki a szülésnél is tud segíteni ha úgy alakul a helyzet. És alaposan utána néztem, a városban ő a legjobb. Így hát ő kell nekem, követtem , kutattam utána és a személyisége is tökéletesen megfelel. Könnyedén be fog illeszkedni, még ha most nem is ezt mutatja.
Nem fog megőrülni még ha most úgy is érzi és összeroppanni sem, tudom, ennél erősebb,mert ha nem lenne az nem tarthatna ott fiatalon ahol most tart, de legfőképpen nem változtattam volna át. Hiszek benne és hiszek abban is, hogy a hasznunkra lesz.
Még ha most nem is ez a kép, mert csak remeg a nőm alatt mint a nyárfa levél... persze hibáztathatom én ezért? Nos amikor ilyen mód fekszik rajtam nekem is szokásom remegni, habár nem félelmemben és olyankor mást is csinál. A látvány még üdítő is lenne, ha nem rejtene pont annyi veszélyt magában, mint amennyi izgalmat. A fenének se kell, hogy az egyik szőke a másiknak essen, nehezen találnék még egy ilyen orvost, arról nem is beszélve, hogy utána hallgathatnám és érezhetném nejem önmarcangolását, ami átcsapna abba, hogy engem utáljon, mert ide hoztam valakit, mert nem figyelmeztettem és nem állítottam meg időben.
Erre nincs szükség, úgyhogy a kamera szobából egyenesen a vendéghálóba veszem az irányt.
Elküldöm a téblábolókat, azt hiszem, hogy én vagyok a legnyugodtabb a társaságban, ahogyan elkotródik a nézőközönség. És nyilván ezt az újoncunk is érzi, bizony akarom, hogy érezze, rányomom az akaratomat, hogy megnyugodjon. Az elején ez még könnyen működik, amíg a farkassal nincsen összhangban, ameddig még minden érzelem ami körülötte van befolyásolja. Utána már persze nem, most hiába akarnék a nejemre egy nagy adag nyugalmat erőszakolni, nem tudnám megtenni. Bár a fene se tudja, nem próbáltam, de nem hinném, hogy egy ilyen csökönyös nőszemélynél, akkora én tudattal mint az övé, működhetne.
Ha őszinte akarok lenni magammal, akkor imádom, hogy féltékeny, bár megvan a dolognak a veszélye is, és amennyiben átlép egy határt nem leszek boldog , nagyon nem.
Összefonom a karijaimat magam előtt, a szemöldökömet ráncolva a válaszát hallva.
- Nos, szerintem nagyon is számít. Egyébként ha már ilyen kedvesen megkérdezted a leendő orvosod.- Jelentem ki nyugodtan, ugyanis nem biztos, hogy jó ha nekem is elmennek otthonról. Habár édes kis nejem úgy tűnik, hogy pályázik rá.
Felnevet, és felém fordul, nyugodt tekintettel állom vészjósló pillantását. Na nem, nincs azaz isten, hogy úgy ugráljak ebben a helyzetben, ahogyan ő szeretné. Ha hisztizni van kedve hát hisztériázzon, de egy bizonyos kereten belül.
- Valóban, hiszen átváltozott, nyilván nem hagyhattam, hogy egyedül rohangáljon a városban.- Jegyzem meg fel sem véve a helyzetnek az élét. Túl reagálja, persze ha én lennék a helyében akkor nem csak ennyire reagálnám túl, hanem az ágyon fekvő alak már nem élne. Milyen jó, hogy ő sokkal kulturáltabb nálam. Oldalra billentett fejjel nézem megfeszülő alakját, ahogyan felém pucsít. Te ezt most ijesztőnek szánod kicsim vagy izgatónak? Piszkos gondolataim támadnak, még ha a helyzet nem is alkalmas erre.
- Én... terhes vagy, éjszaka itthon lenne a helyed.- Oh igen szeretem ha paprikás, és jobban szeretem ha rám paprikás, mint sem arra, aki csupán egy dologról tehet, méghozzá arról, hogy túl jó a szakmájában. Szerencsétlen lány, most megismeri, hogy milyen is a leendő falkája két vezetője.
Tovább tetőzik a dolog, már káromkodik is, elmosolyodom azon, hogy ennyire felidegesíti a gondolat, hogy más nővel voltam az éjszaka. Pedig ellentétben vele én őt még az alatt a húsz év alatt sem csaltam meg, hogy külön voltunk. Viszont ami utána jön az lehervasztja az ajkaimról a mosolyt, na nem az, hogy kérdőre vonja a másik nőt, hanem az, hogy parancsolgatni próbál nekem. NEKEM!
Ujjaim ökölbe szorulnak, és az agyamat egy pillanat alatt elönti a szürke köd és fel sem fogom, hogy a gondolat ami felüti magát a fejemben nem biztos, hogy egy terhes nőnek való próbatétel. Várok, veszek egy majd még egy mély lélegzetet, és hallom, hogy közben a doktornő beszél, de azt már nem fogom fel, hogy mit.
Annyira felbasz, hogy érzem, hiába zárja el magát, a farkasa elfogad engem alfának...Hívom belőle a farkast, oh igen és nem tud mit csinálni mert megtehetem. Érezheti, ahogyan az átváltozás jól ismert érzése hatalmába keríti, persze nincs is nehéz dolgom, hiszen eddig is a határán tengődött. De ez más, olyan, mint az első... lassú, és fájdalmas.
Kihasználom az időt, míg küzd a folyamattal és a női szakaszhoz lépek, hogy megfogjam drága nejemet a torkánál (és a karjánál fogva), és lerángassam a doktornőről a torkánál fogva a falnak szegezve. Vissza fordítom a folyamatot, szemeim kéken, vészjóslóan villannak, ahogyan drága nejemre nézek. Aki immár nem változik, még csak félig se ment végbe rajta változás, és most ismét teljesen emberként áll előttem.
- Öltözz fel, és ki ne merj menni azon az ajtón.- Vakkantok Violetre, anélkül, hogy egy elengedném tekintetemmel a nőmet, aki most nem is a nőm, nem is a feleségem... csak egy farkas, aki a falkámon belül meg akarja nekem mondani, hogy mit csináljak.
A hangom eltorzul, akárha az állat szólna belőle, de hiszen az is szól ki, aki nem tűri el az ilyen fajta parancsolgatást.
- Még egyszer ne merj nekem parancsolgatni! Kettőnk közül én vagyok az alfa és nem te!- Alig lehet érteni a szavaimat a morgástól, a torz hanglejtéstől, nagyon a határán vagyok annak én magam is, hogy átváltozzak és őt magát is erőszakkal átváltoztassam, éppen, hogy csak akaraterőm fog vissza ebben. Vergődhet, ordíthat, de csak rontja vele a helyzetét én nem fogom elengedni. Megegyeztünk, hogy nem fogom kölyökként kezelni, de akkor lehetséges ez, ha nem viselkedik akként.
Vissza az elejére Go down
Violet Porter
vérfarkas kölyök

avatar

Posztok :
71
Kor :
30
Foglalkozás :
orvos - gyermek orvos/ szülész /nőgyógyász
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 2nd Március 2017, 21:53


A morgásra a farkasom csak még jobban meghunyászkodik. Nem értem a dolgot. Ki ez a nő, hogy ő is olyan hatással van rám, mint az előző személy? Mindenki így fog rám hatni? De miért?
Egyre jobban zavart az energia , ami áramlott körülöttem, és nem tudtam mit kezdeni vele. Próbáltam elképzelni, hogy ellapátolom, de nem igazán volt hatása, csak a tudatomat fárasztottam vele.  Nem haladok előre, csak egy helyben állok. Fulladok. Mennék előre, de valami féken tart. Szabad akarok lenni. Nem akarom érezni ezt a nyomást. Fogságban érzem magamat, és még se tudok tovább lépni, mintha rab lennék a saját testemben.
Tovább , mondja ő, de még is, hogy, amikor halálra vagyok rémülve, és nem vagyok ura a saját testemnek? Végül csak sikerül egy – két dolgot kinyögnöm. Amikor meg végig nyalja a hasamat mindent érzek csak nem épp kellemes dolgokat. A hideg is kiráz, és szabadulni akarok. Ezt már a farkasom is érzi, de a gyorsan feltámadt erő kámforrá válik, amikor megérzem Andrzejt.
A harapásra már feljajdulok. Dobálnám magamat, ha tehetném, de nem megy. A farkas újra meghunyászkodik, visszavonul, én pedig erőtlenül, magatehetetlenül fekszem, és próbálok értelmes szavakat kiejteni a számon. De egyelőre nem jönnek újak.
A nevetésétől a hideg kiráz. Szavaitól újabb félelem hullám söpör rajtam végig. Az energiák ide, oda cikáznak, csipkedik a bőrömet. Egyik pillanatba változnék, szabad lennék, de a következőben elcsitulnak. Meg fogok bolondulni, nem mintha eddig sikerült volna ráakadnom a helyes ösvényre, amióta itt vagyok. De legalább helyben vagyok a diliházban.
Mozdul. Végre kicsit levegőhöz jutok, de nem igazán tart sokáig. Értem, amit beszélnek, de nem tudom összerakni a képet. Ráadásul a farkasom valami más képet pakolgat maga előtt, amit nem igen értek, de ő igen. A francba, francba. Hogy csináltam előbb? Hogy tudtam megérteni őt? Valaki?Bárki?
De a segítség elmarad, és csak újabb kérdés had borul rám, amikre választ kell adnom, csak ezt tudom. Csak a nőt tudom nézni. Érzem Andrzejt, de nem érem el. Kezemmel hol megmarkolom a lepedőt , hol kiengedem a kezemet. Van, hogy érzem, hogy valami megindul, aztán újra semmi.
- egy…..egy farkas…..megharapott ….egy ……hete….– nyögöm ki nagy nehezen a szavakat, és próbálom összerakni az elmúlt hét ,nap eseményeit. Hiába nézek Andrzejre , most távolinak érzem. És sokkal erősebb ez a nyomás, ami egyre csak alakul, és akkor így koncentráljon az ember lánya arra, amit a farkasa akar mondani, akivel nincs összhangban.
- Nem…ismerem….máig….- na igen, ez egy szép és értelmes mondat volt, csak így tovább. Ha így folytatom lassan anyám hívhatja a temetkezési vállalatot, bár nem értem miért érzem így.
- ma…jött…farkas….én….gyermek…szü….- kész ennyi volt, ennél több értelmes dolgot nem bírtam kimondani. A hangom elcsuklott, sírni kezdtem, újra remegni, az energia ami elért felborzolt. A kétségbeesés átvette felettem az uralmat, a farkasom segíteni akart, de mintha egy fal választott volna el minket egymástól.
Az események csak pörögnek, a szavak ide – oda ugrálnak a két fél között. Van, amit felfogok, van amit nem. De pár dolgon megakad a fülem: orvosod, terhes. Aztán, mintha a kép is összeállna, amit a farkasom akar mutatni. Hallok valamit, valamit , ami a nőből jön. Szívverés? Halk, de még is hallom. Odakoncentrálnék, de ekkor Andrzej lekapja rólam a nőt, én pedig csak fekszem, majd összehúzom magamat, és az ágy másik oldalára húzódom távol tőlük. Riadt pillantásokat vetek rájuk. Hallom a parancsszavakat, de ekkor már teljesen más szemmel nézek rájuk. Újra meg van az összhang, egyre erősebben hallom, amit hallok. A farkasom akarja ezt talán, hogy halljam? De miért? Aztán az egész elmúlik, nekem pedig összeáll a kép, a teljes kép. Ezért? Ez az oka?
Nem tudom, hogy jutok el a fotelen lévő ruhákhoz, de a szememet le se veszem a párosról. Nehézkesen öltözöm fel, de az inget így se gombolom be, csak összefogom magamon, és felkucorodok a fotelbe. Az energiák újra megcsaptak, csipkedtek.
- Ezért tetted, ez a miértje. Állapotos, ezért kellettem neked, ezért tetted, ezért változtattad meg az életemet. Miatta…Érzem…hallom…még akkor is ,ha nem fogja fel az agyam ,hogy ez hogyan is lehetséges . Miatta van az egész….- kapart a torkom, és szorult is. Valami ösztön viszont megmozdult bennem, ahogy összeállt minden, de még ennek ellenére is csak arra voltam képes, hogy magam elé nézzek, hintázzak, és magamhoz húzzam a lábamat. Értetlenül pislogtam rájuk . Dühös voltam, és közben még is féltem. Mérges voltam Andrzej, kihasznált, önző volt….Nem kérdezett, csak cselekedett, mert neki szüksége volt rám…Hogy lehetett erre képes?
Vissza az elejére Go down
Diana V. Strzechowski
vérfarkas lupa

avatar

. :

Posztok :
25
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Blues Soul pub tulaja és mindenese
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 3rd Március 2017, 17:31


Kettőjük jelenlétével nehezen birkózom. Még kicsi Vio hagyján lenne, tiszta és rendezett a dolog, hogy belelovalom magam egyre inkább a szép pofija, gyönyörű vonalai alapján gerjedő féltékenységbe. Persze, nem köpöm le a tükröt ha belenézek, de..ez a lány ártatlan, üde, friss és izgató. Kompletten az ellentétem. Mindenben. Ez őrjít, majdnem a végletekig. Talán már Andy nem..nem, nem ez a gondolat olyan mezsgyékre vinne el, ahol már a gyilkossági fázisba lépnék be. Azt pedig nem szabad, nem tehetem meg. Ő az Alfa, vinné el az Ördög egy körtúrára, idehozta, nekünk pedig az a dolgunk, hogy fejet hajtsunk a döntései előtt, mert mást nem tehetünk. Nem tagadom begőzölök a tudattól is, hogy együtt voltak..nem értem magamat, nem tudom miért támad ez az érzés. Miért ural engem ennyire? Hol a józan, karmát ledolgozni kívánó énem, amelyik belekalapácsolná a fejembe, hogy éppen egy óriási baromságra készülök..mondok jobbat, azt is teszem.
Milyen orvosom? Miért kellene nekem orvos? Kicsit összezavarodom, ugyanis az orvost választani, meg felkérni szokás..nem vérfarkassá tenni. Visszanézek a küzdő, magával küzdő Violetre. Tényleg orvos lenne? Ha így van, visszatérhet valaha a munkájához? Nem értem. Nem értem!
- Andy.. - hangom vészjósló és gyanakvó - mi a fenét műveltél?
Zavar. Minden. Az is, hogy itt a nő. Az is, hogy orvosomnak bélyegzi, az pláne, hogy nem tudom mit higgyek..most tényleg vonzódik hozzá, netán akar tőle valamit, vagy önkényes cselekedetre határozta el magát, azért nem szólt róla? Mondjuk..99.9%-al nemleges választ kapna, többféle indok miatt is. Az egyik, hogy ő tette. És én vagyok az egyetlen, akit ő tett farkassá. Az egyetlen. Vagyis voltam. Mostanáig. Mi a következő drága férjem? Bigámia? Új házasság is jön? Ah, megőrülök, belehülyülök ebbe a helyzetbe. Küzdök józan ésszel, féltékenységgel és sok más, egyelőre inkább nem definiálni kívánttal is. Cinikusan felnevetek.
- Valóban. És telefonálni sem lehetséges. - fricskázok, cinikus vagyok és lassan irányíthatatlanná válok saját magam előtt, de nem tudom mit akarok..mit mondhat nekem erre amitől jobb lesz? Mégis mit? Le kellene lépnem, hogy ne lássam őket. Egyiküket sem. Hogy lehiggadhassak. Magamban. A már-már atyai hangvételű sommás tanács pedig csak tol és tol bele abba a szürke ködbe, amibe nem akarok ott lenni. Amitől már csak egyetlen karnyújtásra van a fekete, a végzetes, ahol már nem tudok befékezni.
- Tényleg? Itthon lenne? - morgok - Ahogy a férjemnek is itthon lenne a helye, vagy legalább rám emelhetné a kurva telefont, hogy egy másik nővel van éppen, nem gondolod? Nem?
Figyelmem visszafordul a lányra. Egy hete. EGY HETE TÖRTÉNT? Húú...egyre erősödik, hogy rossz emberre irányítottam a dühömet, haragomat, tehetetlenségemet. Andy csinálta, de milyen jogon? Mi a fasz? Ő honnan ismeri a nőt? Mert véletlen nem volt. Csendre intem a férjem, nem segít ha beleszövegel abba, amit a lány hangja adhat meg nekem. A tudatot erősíti, hogy nem, nem ismeri a testét. Vagyis nem úgy, ahogyan elsőre hittem.
- Édes..jó...istenem.. - nyögök fel dühömben fuldokolva, hát ez a lány aztán csak annyiban hibás, hogy éppen ilyen testbe született, meg hogy pont itt van. Elengedem az állát, muszáj vagyok megnyugodni. Talán fogalma sincs az egészről. Vagyis egy részéről már biztosan van. A fenébe, ha ezt tudom...nem ugrom így neki. Vagy nem tudom. Nem tudom, komolyan nem, begyogyózok. Andy energiája a farkasomat hívja, csalogatja, az nem jön, hiszen csendre intettem, falakat húztam köré, nehogy ketten szemléljük komolyabban Violetet. Mégis, az Alfa energiája, hívószava bejut a réseken. Belülről indul meg farkasom, rohanva. Végigcikázik rajtam a fájdalma, hisz nem jönni akar, hanem rángatják a felszínre. Nekifeszül testemnek, börtönének, engedjem, hát hívja az Alfája. A faszt engedem, nem úgy működik az! Összehúz a fájdalom, izmaim sajgón rándulnak össze, nem akarom. Nem akarok alakot váltani! Ehhez nincs joga.
Torkomnál, karomnál fogva ránt le Violetről, a falnak préselve. Küzdelmem görcse, az ő hívása ellen küzdök, fájóan, sajgóan. Dühödten, összeszorított állkapoccsal nézek az arcára. Szemei kék tűzzel égnek, a benti törleszkedés megáll, mehet vissza farkasom a helyére, oda ahová én zártam. Hogy mennyire rühellem amikor ezt csinálja. Tenyerem csuklójára fonom, eresszen már!
- Jellemző..hogy..ennyit veszel észre a kurva problémából! - nyelek nagyot ujjai nyomása alatt, mert jellemző, már megint a tekintély..mindig az, mindig az..mintha magasról leszarná azt, ami itt zajlik éppen, csak a csodálatos pozícióját ne merje aztán megkérdőjelezni senki! De ha belehalok se fogok itt neki könyörögni, nincs az az isten, amikor még mindig nincs se magyarázat, se semmi. Összehúzott szemekkel nézek rá - Szóval értsem úgy, hogy semmi közöm a dolgaidhoz? Engem nem érdekelhet, hogy mi történt? - mély lélegzetet veszek, ezt a gondolatot érlelem, magamévá teszem, hogy meg is nyugodjak.
Roppant nehéz, mindig hatalmas önuralom kell ilyenkor. Mióta tudom, hogy terhes vagyok pedig hamarabb csattanok mint bármikor előtte. Pedig Andy egészen művészi magasságokig képes emelni az ilyesmit. Most tette is. Hideg tekintettel méregetem..gyerünk kicsim, mondd csak ki, hogy semmi közöm a dolgaidhoz! A dühével azt hiszem még tudok mit kezdeni. Azt hiszem egy szintig kiválóan kezelem. A lány hangja hatol be kettőnk közé. Ha eddig egy szemétládának éreztem magam, most még inkább annak érzem. Jézusom...az én hibám? Vagyis..én tehetek róla? Nem, így nem igaz. Mély, nagyon mély levegőt veszek, hogy tisztuljon a tüdőm és az agyam. Valami nagy baj felett szorongatjuk egymást, közben pedig elfelejtettük, hogy van még valaki a szobában, akinek az élete éppen most fordult ki a négy sarkából és esett bele egy másikba. Hogy lehetünk ilyenek? Én hogy lehetek ilyen? Szorításom enyhül Andy csuklóján, inkább már csak jelzés értékkel paskolgatom meg, hogy ugyan vegye már le rólam a kezét. Ne engem neveljen, amikor sokkal nagyobb probléma roskad mögötte, mint amekkora én lehetek. Khm, kis túlzással persze..mert nálam aligha akarna nagyobb bajt az életébe.
- Engedj el. - mondom lágy hangon, kivételesen a provokáló hangnemet félretéve - Azt hiszem meg kellene neki magyaráznod néhány dolgot. Én.. - veszek mély levegőt lassan kifújva - rendben vagyok. Esküszöm. - emelem fel végül mindkét kezem békém jeléül - Bocsásd meg nekem Alfám a tiszteletlenséget. Természetesen a te szavad a törvény. - ennek ugyan van némi éle, csak hogy érezze, egyébként rettenet mód kívánnám felszeletelni egy bárddal, így helyben és nyersen feltálalva, de...na.
Ha elenged, közelebb megyek a fotelben hintázó lányhoz, lassú léptekkel, felfelé tartott tenyerekkel, nem akarom bántani...istenemre nem akarom bántani. Letérdelek a földre, tisztes távolból tőle, egyenes háttal. Nem állítom, hogy nem akarom rájuk vágni az ajtót és elmenni valahová kikapcsolni egy kicsit, leengedni, de..nem csak azért vagyok aki vagyok, mert történetesen Andy felesége vagyok. A régi falkában is megvolt a saját helyem. Ez pedig illene, hogy járjon némi együttérzési képességgel, ugye?
- Sajnálom Violet. Fogadd bocsánatkérésemet. - mondom őszintén, nagyon komoly hangon - Megijesztettelek, rád erőltettem az energiáimat, pedig nem lett volna szabad. Diana vagyok, Andrzej felesége. - dobom hátra a hajamat a vállam mögé - Noha nem látom át jelenleg ezt az egészet, abból amit az imént mondtál vannak sejtéseim. - vetek egy lapos pillantást Andy irányába - Azon, ami történt már nem lehet változtatni, de vigyázni fogunk rád. Mindannyian. - amit kimondok pedig komolyan is gondolom, mint Lupája. Soha nem ezzel az oldalammal van a probléma.
Felállok, bár kicsit sok energiát emésztettem fel ezzel az attrakcióval, ilyen esetekben jövök rá, hogy már nem csak a saját és a farkasom éhségével kell foglalkoznom, hanem valaki máséval is. Kicsit megroggyannak a térdeim, de ennyitől nem terülhetek ki, nemde? Nem hát. A világ törvényei meg basszák meg. Az ajtó felé mozdulok, tekintetem egyikükről a másikra járatom. Nem szeretők. Nem azok. Megint csak én láttam rémeket.
- Eszem valamit. Ha gondoljátok, a konyhában megtaláltok. - véletlen sem azért mert távol akarok innen maradni, hanem mert egy falánk liba vagyok sajnos és a gondolataim mostanában egyre többször járnak az evés körül.
Andyt megdobom, egy "ne merj vele goromba lenni mert levágom valamelyik részedet" pillantással, Viot bátorítanám..de az a helyzet, hogy a férjemre semmilyen szakkönyv nem készítheti fel. Nekem több mint egy évszázad után se könnyebb vele.
Kilépek az ajtó maradványain. Hmm, ezért még biztos kapni fogok. A többiek pedig egy emberként néznek rám a közös helységből. Fintorgok, oké oké jogos. Nem öltem meg, na! Nem kell mindjárt a pánik gyerekek! Anyu is tanult valamikor viselkedni. Reszketek az ürességtől, nem gondoltam, hogy ennyire lefárasztottam magam. Bassza meg. Ide valami...mindegy, szalonnát! Kirámolom a hűtőt és letelepszem az asztalhoz. Végre felüti a fejét a jóérzés is. Enni jó. Enni kell. Mondaná az orvos. Most esik le, hogy már mondhatja is. Andy gondoskodásból jelest kap, kivitelezésből bukik. Mondja valaki, hogy egyszerű rajta elmenni!
Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 10th Március 2017, 00:10


Ilyenek ezek a nők, így vagy úgy de őrületbe kergetik az embert. Dia meg aztán különösen, bár ahogyan elnézem Vio se különb. Mielőtt átváltoztattam azt gondoltam, hogy könnyen megfogja emészteni a dolgot, elvégre orvos és elméletileg jó a önkontrollja, vág az esze mint a borotva...aztán most nézd meg, egynél többször kell neki valamit elmagyaráznom. Türelem Andy, türelem... a nőkkel másképpen nem lehet, csak rábaszol...
Mit műveltem volna? Gondoskodok az enyéimről, ennyi kölyökkel egy házban szükség van olyanra, akinek van gyakorlata bennük. A farkas kölykök nagy része emberi még, úgyhogy kell valaki aki képes őket meggyógyítani ha betegek lesznek vagy megsérülnek, és természetesen kell valaki Diana mellé meg a fiúnk mellé.
- Amit kellett.- Válaszolom egyszerű, makacs hanghordozásban. Miért , azt várja, hogy puncsoljak embereknél, hogy ugyan akarjanak már nekünk dolgozni anélkül, hogy tovább adnák mik is vagyunk? Hogy bízzak olyanban akit egy vámpír néhány szóval már meg is tud bűvölni? Akinek semmi kötődése hozzánk? Nem, olyan kellett aki közénk tartozik és ha nincs ilyen kéznél, hát gyártottam egyet. Nem tudom ezen mit kell úgy fennakadni.
Hallgatom Vio makogását, és figyelek nagyon, hogy ne változzon át, ha véletlenül eljutna a határára azonnal közbe tudjak avatkozni. Na nem kell még az a külön műsorszám is ide, pont elég az átváltozás határán egyensúlyozó nejem, aki könnyen lehet ennek hatására a maradék kontrollját is elveszítené. Nem azt mondom, irtó szexi amikor ennyire féltékeny, de jelen helyzetben meg van a veszély is a szituációban.
Inkább nem válaszolok a telefonos megjegyzésre, de hiába mert a következő mondatom kapcsán is felhozza. És most sönthetek, hogy öntök még egy kis olajat a tűzre vagy egyszerűen elengedem a fülem mellett a mondatot ráhagyva az igazát. Ami valójában van is egy kicsi, hiszen telefonálhattam volna neki. Ahogyan ugyan ezt ő is megtehette volna tegnap este, és kijelenthette volna, hogy bent marad... na nem mintha hagytam volna neki. Egyetlen este engedek ki és hagyom a nejemet önálló, felelős döntéseket hozni, erre kimarad éjszakára. Nem bírom magamban tartani...
- Jó tudni, hogyha hagylak, hogy önmagadtól viselkedj felelősségteljesen kimaradsz várandósan éjszakára. - Válaszolom neki éppen csak egy csipetnyi éllel a hangomban, de egyébként még mindig összefont karokkal, az ajtónak támaszkodva, a jelen helyzethez képest lehetetlen nyugalommal.
De hiába a látszólagos nyugalom, hogy nem akartam bele menni a játékba és felbőszíteni magamat, még is sikerül kihoznia a sodromból azzal, hogy megkérdőjelezi egyetlen mondattal a státuszomat, egy új farkas előtt... egy kölyök előtt. Úgy, hogy eléggé nyilvánvaló hiába küldtem el mindenkit, a mi veszekedésünket hallgatja az egész ház, még ha nincsenek is jelen, hogy mozizzanak.
Igen és erre mondják, hogy elmennek neki otthonról. Éppen csak egy pici tart vissza attól, hogy ne kezdjek bele egy oda vissza változtatgatós játékba, megmutatva, hogy miről is beszélek... de megelégszem annyival, hogy lerángatva Vióról a falnak szegezem. Ujjai a csuklómra fonódnak, a torkán a tenyerem, de valójában a másik kezemmel és a testemmel szegezem a falhoz nem szorongatom, csak ujjaim finom nyomását érezheti a kecses nyakon ami bármelyik pillanatban megszorulhat. Persze nem egy meghunyászkodós fajta, szóval még teszteli a határaimat, hogy vajon hol önti el a szürke köd totálisan az agyamat...
Kérdésének nyomán éppen,hogy csak egy leheletnyit feszülnek meg az ujjaim a torkán, s halk, rövid morgás szakad fel belőlem.
- Ezt a kérdést ugye te sem gondolod komolyan?- Szisszenek, miközben hallom, hogy legalább egy ember van a szobában aki képes szó nélkül teljesíteni amit mondok, Vio felöltözik. Remek, legalább nem borzoljuk tovább a kedélyeket, talán Dia agya is egy kicsit kitisztul tőle.
- Nyilván van közöd hozzá, de talán lehetne kulturáltabban is érdeklődni egy kicsit több tisztelettel.- Oktatom ki, de közben természetes dühösen vicsorogva rá, mert hát még mindig úgy tesz mintha köze nem lenne se a falkához, se hozzám... mintha egy falka nélküli farkas lenne szabályok nélkül...
Vio hangja töri meg a pillanatra beálló feszült csendet, le sem veszem a szemeimet a nejemről, de ettől még hallom minden egyes szavát, kapkodó lélegzetvételét. Mintha nem ezt mondtam volna neki mielőtt Dia belépett volna... hogy a nejem állapotos, hogy sok a kölyök a falkában és ezért kellet ő. És akkor leönzőzött, lehet nem a legjobb orvost választottam ha csupán eddig tart a memóriája... vagy ha ennyi időbe telik amíg tényleg eljut valami a tudatáig. Nos, a soknak tudom be... a tegnap este fájdalmának amit át kellett élnie. Talán később gyorsabb lesz a felfogása.
- Főként... - Válaszolom még mindig Dianara nézve, nyilván az ember arról nem veszi le a szemét akitől számít valamire... na meg persze akit szeret, de ez már kérdés.- Meg azért mert sok a kölyök a falkában.- Szóval, hogy is volt, hogy a nőkhöz türelem kell? Elismétlem önmagam a rend kedvéért. Sok a kölyök kell az orvos, és jön az enyém is... pont... olyan nehéz felfogni nő létükre, hogy a biztonságunk és a falka egészsége is múlt ezen?
Mivel figyelem látom, hogyan változik az arca, szorítása enyhül a csuklómon, mire az ujjaim nyomása is a torkán. Aztán, ahogyan mindenféle gúny és düh nélkül kér, hogy engedjem, a nyomás megszűnik és hüvelykujjammal finoman simítok végig a kecses vonalon, az álláig. Szívesen megcsókolnám, iszonyatosan hívogatnak az ajkai, egy pillanatra le is ragad ott a pillantásom, hogy aztán amikor megesküszik, hogy normálisan tud viselkedni lehulljanak a kezem magam mellé. Hátrébb csak akkor lépek elengedve amikor ő is meghátrál, szavakban, bár a kis élt a hangjában nehéz lenne nem kihallani, meg is rándul az arcom egy pillanat erejéig, de különösebben nem reagálom ezt le.
Elengedem, hogy Vio felé sétáljon, éppen csak egy lépést lépek előre közelebb kerülve a kettősükhöz, és onnan figyelem némán a kis társalgást. Na igen, ilyenkor emlékeztet rá, hogy miért is szerettem bele (azon felül, hogy rohadt dögös, és szeszélyes, és vad ésésés....), tökéletes Lupa és persze ebben sosem kételkedtem.
Nem foglalkozom lapos pillantásaival, meg célzásaival. Amit kellett annak egy részét már elmondtam más kérdés, hogy Vio állapotában eléggé nehéz a felfogása... ki hogyan emészti meg a dolgokat.
Figyelem, ahogyan feláll, ösztönösen nyúlok utána, ahogyan meginog ujjaimat a könyökére simítva éppen csak arra a tizedmásodpercre míg vissza nyeri az egyensúlyát, készen arra, hogy megtartsam ha nem, de eléggé hamar elengedve ahhoz, hogy ne tűnjön egy pillanatra se gyengének. Még mindig el van zárkózva... ami azt jelenti, hogy haragszik... még mindig.
A távozó nőm után nézek... a francba.
- Azt hiszem, hogy amit kellett én elmondtam. Ezen felül Dia jobban magyaráz. És meg ismerkedhetsz a falka tagjaival. Illetve ha éhes vagy, te is kaphatsz valami harapni valót. Örülnék ha velem tartanál a konyhába, de ha nem akarsz rendben. Csak a házat ne hagyd el engedély nélkül... még...Jössz?- pillantok hátra a vállam felet, és megvárom a választ mielőtt elindulnék.
A hátát pillantom meg mikor belépek, mögé lopakodok, és elsimítom a szőke tincseket a nyakából, ajkaim puha bőrét lehelik.
- Mit szeretnél enni? Elkészítem neked.- Súgom a nyakába, még jó, hogy a sütéssel -főzéssel sosem volt gondom. Mindig szerettem csinálni ha volt hozzá hangulatom és most éppen van, ha ezzel kiengesztelhetem őnagyságát. Ujjaimat két oldalt a derekára simítok és magamhoz ölelem egy pillanatra, finoman a fogaimat vállának ívébe mélyesztve, mielőtt ellépnék tőle, hogy teljesítsem a kívánságát.
Vissza az elejére Go down
Violet Porter
vérfarkas kölyök

avatar

Posztok :
71
Kor :
30
Foglalkozás :
orvos - gyermek orvos/ szülész /nőgyógyász
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 15th Március 2017, 16:28


Látok, hallok, értelmezni próbálok, de nem értem meg rögtön mi történik körülöttem. Mi történt velem egyetlen egy éjszaka leforgása alatt. Hogy változtatta meg más önön akarata miatt egy másik ember életét. És egyre jobban inkább vagyok zavart, mint feldúlt. De, ahogy megvilágosodik előttem a miértek, és hogyanok, úgy jövök rá egyre jobban, hogy ez élet nekem semmi jóval nem kecsegtet, és nem is fog talán soha. A miértjét nem értem.
Az örömöt már rég elveszítettem, a fájdalommal már megküzdöttem, de most itt van egy újabb, amivel jelenleg nem tudok mit kezdeni. Ha mind ez igaz, ami történt, az amivé lettem, akkor van egyáltalán arra lehetőségem, hogy újabb éveket töltsek azzal, hogy összeszedem magamat és munkába temetkezem? Egyáltalán van bármire is lehetőségem? Mert nekem valami azt súgja, hogy nincs, ahogy választásom se volt.
Csak ülök és ringatózom, és próbálok értelmet keresni ebben a zavart világban, ami körül vesz. Már nem is igazán foglalkozom azzal, hogy mi történik tőlem , alig egy méterre. Saját gondolataimba vagyok elveszve, amikor valaki újra a látóterembe lép. Ott térdel, rám néz, hozzám beszél.
Bocsánatkérés. Mit is tanított erről nekem anyám? Hozunk rossz döntéseket, és valami elképzelhetetlen történik. Nem mintha szándékosan tennénk. De most beszélhetünk egyáltalán arról, hogy szándékosság? Mert azt hiszem igen. Hibát követet volna el? Nem tudom most megmondani, túl sok minden. És elég lesz erre egy bocsánatkérés? Gyógyír lesz ez valaha is számomra?
Energia. Feleség. Nem lett volna szabad. Csak töredékek ezek, amiket felfogom, és próbálok értelmezni. Aztán feláll és elmegy. Csak nézek utána némán ebben a zavaros pillanatban, amikor nem tudom, hogy kit szeressek, kit gyűlöljek, de leginkább kiben bízzak meg. Nem tudom eldönteni. Helyesen szeretnék cselekedni. De egy ilyen helyzetben mi a helyes? Fáradt vagyok, zaklatott, csak pihenni szeretnék.
Menjek , vagy maradjak. A farkas azt mondja menjek, ő menne, ő ott jobban érzi magát. A kérdés csak az, hogy ettől nekem is jobban kellene éreznem magamat? Látom, hogy Andy is távozik, csak nézek utána, majd még is ösztönösen cselekedve állok fel, támolyogva indulok el az ajtó felé. Kipillantva, csak a folyosót látom, de végre legalább megtalálom az egyensúlyomat, és tudok rendesen mozogni, nem mint valami béna. Hol jobbra, hol balra nézek. Van, aki meglát és int, van aki elbújik. Engem meg csak visz előre a lábam, korog a gyomrom. Megállva a konyhaajtóban nem mertem bentebb lépni. Olyan bensőséges volt a pillanat is, meg hát inkább a kíváncsiság hozott ide ki, mint az éhség.
Vissza az elejére Go down
Diana V. Strzechowski
vérfarkas lupa

avatar

. :

Posztok :
25
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Blues Soul pub tulaja és mindenese
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 28th Március 2017, 19:07


Amikor tomboló düh irányítja mozdulatainkat, lépéseinket és minden tettünket, majdnem biztosak lehetünk benne, hogy képtelenek vagyunk felelős döntéseket hozni, vagy normálisan beszélni, viselkedni. Igen, teljes mellszélességgel aláírom, hogy elborult az agyam és Violeten vezettem le azt a feszültséget amit a férjemen kellett volna. Rögtön olyan stádiumba sodródtam, aminek fogcsikorgató önuralom a kulcsa, hogy ne kezdjen vér folyni, ne harsanjanak kiáltások, sikoltások. Kurva élet és évek meg a rutin. Ha az alapján nőne a halottaim száma, hogy Andy hányszor idegesít fel a végletekig, akkor csinos tömegsír magasodna a területen mondjuk úgy. Vagy szerte Európában. Egy kapcsolat ára nem szabad, hogy halottakban legyen mérhető. Lelkem rágja, hogy elragadott az indulat és olyan személy került a középpontjába akinek nem kellett volna. Egyáltalán nem. Azonban megtanultam elismerni, ha valamikor nincs igazam. Tudok bocsánatot kérni, ahogy teszem azt Violettel is. Elszenvedte a féltékeny kirohanásomat. Mintha nem lennék vele tisztában, hogy Andy nem csalt meg eddig sem. És ami eddig nem történt meg, abba nem most fog belekezdeni. Elborultam. Igen. De mindig ilyen hatást vált ki. Egy terapeuta talán azt mondaná, hogy önértékelési zavarban küzdök, hogy nem érzem magam elég jónak mellé. Valójában nagyon is összeillőnek gondolom magunkat, a tükörképemmel pedig már volt időm megelégedni. Csak..nem tudom, nem értem én sem. A kétely mindig ébred, mindig küzdök, hogy elfogadjam mindenestől, de nem mindig sikerül. Ezért nem reagáltam különösebben már a férjem szavaira, csupán Violet szavai keringtek bennem, a fejemben. Mit tettem már megint, mit csináltam. Féltékenységből és értetlenségből. Úgy vélem azonban, hogy ha innentől a lányra erőltetem a társaságom, azzal nem segítek a helyzeten. Magára kell hagyni, hogy dönthessen. Mérlegeljen. Jogában áll nem elfogadnia a bocsánatkérésemet is. És nekem meg kell értenem. Nagyban meghatározhatja ifjú farkasként a létét, hogy milyen közeg fogadja, hogyan viszonyul magához. Andy ezt kapta, ő ennek született. Mi pedig nem. Mi ismerjük azt, hogy milyen csakis és kizárólag embernek lenni. De ha készen áll elfogadni mindazt, amivé lehet és azt is, amivé lett én itt leszek neki. Andy szintén. A falka pedig be fogja fogadni.
A konyha felé már alaposabban mérlegelem a történteket. Andy hibázott a kivitelezéssel, ahogy én is. Megint közösen hoztunk össze valamit. Értem mi motiválta, miért csinálta. De talán..nem tudom, komolyan. Helyesnek tűnő és helytelen gondolatok kergetik egymást a fejemben, fogalmam sincs melyik fog végül győzedelmeskedni, vagy hogy valaha kimondom-e hangosan bármelyiket is. Megállok a konyhapultnál, elgondolkodva nézem a mintázatát. Valóban nem vagyok ép, kettőnk energiaháztartásáért is felelk, nem jó úgy indítani a reggelt, hogy kiborulok teljesen. Veszélyes lehet, mondaná az orvos..vagyis hamarosan úgy tűnik, hogy mondhatja is.
Jelenlétét inkább érzem lényemben, mint ténylegesen. Lehelete melegségét beissza a bőröm, elmosolyodom. Hogyan tudnám nem szeretni minden részemmel? Csak mindig kell egy kis idő, hogy erre ténylegesen rá is jöjjek. Pontosabban arra, hogy ő is szeret. Akkor is ha defektes vagyok. Mélyen, megkönnyebbülve sóhajtok fel.
- Bacont. Sütve. Füstölt sajttal és valami zöldséget. Meg talán tojást is. - kezdem gondolkodva sorolni, tenyerem pedig önkéntelenül az övére vándorol - És fagyit, sok-sok fagyit. - mosolygok tovább magam elé.
Igen, mondanom kellene valamit, de egyelőre csupán arra telik, hogy élvezzem a közelségét, a békét és a tökéletesség érzetét, melyet jelenléte ad. Hiába, lehet egy párkapcsolat jó, lehetnek szép napjaid akárkivel szerte e bolygón, de ha az igazi pároddal vagy, minden teljesen más méreteket képes ölteni. Nekem ő a Földem, mely körül keringek, bár erről néha hajlamos vagyok elfeledkezni. Fényem akkor ragyog, ha vele minden rendben, ha érzem és tudom, hogy szeret. Akkor és nem máskor. Ezt pedig nem szabad elfelejtenem. Nem lenne szabad. Ellép tőlem, félszegen állva egy pillanatra elönt a bizonytalanság érzete, kapjak-e utána vagy sem. És teszem, fél fordulattal simulok mellkasához, tenyereimet felcsúsztatva lapockáira. Jó reggelt, vagy mi..
- Szerintem kelleni fog a több személyes adag. - mondom végül, mert helye nincs a bocsánatkérésnek, a sajnálkozásnak, a nem akartamnak, mert tudja, hogy így van. Azt hiszem tudja.
Magamba szívom az illatát, a roppant frisset, hogy van képe korán reggel ilyen jól kinézni? Én úgy érzem magam, mint akit ledaráltak. Kanapén aludtam, az agyam pedig egyre kattogott, hogy minden rendben menjen a pubbal. Nem a kényelemről szólt a múlt éjszakám. Ő pedig íme frissen, netten és főzésre készen. Övé a díj azt hiszem ezen a reggelen. Rácsókolok a mellkasára és fejcsóválva ülök le az asztalhoz gyönyörködni a ténykedésében.
- Még mindig dögösen festesz konyhai környezetben. - nevetem el magam.
Voltaképpen imádok neki bókolni ha éppen olyan a helyzet, általában a macsó mosolyát kapom ajándékba, melyet aztán el is raktározhatok, hogy szebbé tegye a napomat.
Az ajtó felé pillantva Violetet pillantom meg, kedves mosollyal intek, hogy jöjjön bátran. Nem lesz semmi baj, mindjárt eszem is, akkor pedig aztán igazán kedves tudok lenni.
- Örülök, hogy itt vagy Violet. - nézem meg újra magamnak, lila köd és féltékenység nélkül is - Remélem éhes vagy. A fehérje fontos ilyenkor. - mosolyodom el - Szóval köszöntselek úgy, mint a nőgyógyászom? - nevetek fel lágyan - Ne vedd zokon, általában orvost magamnak választok, de azt hiszem hagyatkozhatom bátran Andy választására. Ha az övéiről van szó, mindig a legjobbra törekszik. Ne félj az új életedtől Violet. - mondom bátorítóan - Valaha én is ember voltam, azt hiszem tudom mit érzel és min mész keresztül. De tudnod kell, hogy nem vagy egyedül. Ránk mindig számíthatsz.
Türelmesen hátradőlök, hátha lennének kérdései, hátha mondana valamit, talán értetlen még, mert ez nehéz. Gyakorlatilag darabokra lett robbantva a világa, életre keltek a rémmesék alakjai, bebizonyosodott, hogy amit olvasott az igaz. Mentor kell mellé, akire azt hiszem lenne is ötletem.
- Segítek neked áthidalni az első löketeket, rendben? Az esetek többségében nem vagyok harapós. Komolyan. - mosolygok rá újra.
Megérzek valamit, egy illatot. Kávé. Hú, majdnem el is felejtkeztem róla. Elsántikálok érte, tényleg a végén járok a kitartásomnak. De nem szeretem ha mások látnak gyengének. Pultra támasztott karomon finom remegés fut át. Mindjárt eszünk, mindjárt rendben leszek.
- Kávét valakinek? - kérdezem szenvtelen és kedveskedő hangon.
Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 19th Április 2017, 19:52


Nem hiszem, hogy egy fiatal farkasnak én vagyok a legjobb tanító. Kivéve persze Diana-t... mert hát ő nem csak egy egyszerű kölyök volt annak idején. Habár önmagamnak sem mertem még akkor bevallani, de a másik felem volt már akkor is. Így egy kicsit több türelemmel viseltettem iránta, mint az normális, sőt(!) bénáskodásai sok esetben inkább szórakoztattak. Viszont most sürget az idő, ennek a szőkeségnek minél hamarabb el kell fogadnia a sorsát, hogy aztán szerves részese lehessen a falkának. Van egy pár kölykünk akik könnyen lehet, hogy orvosra fognak szorulni, pluszban ugye itt van Dia, akinek a terhességét nyomon kell követni. A baba őt is gyengíti, főleg ha nem vagyok mellette, és a benne lévő fiú még emberként fog világra jönni. Sebezhetőként és sérülékenyként.
Dia sokkal jobban tud majd rá figyelni és majd szépen kap maga mellé valakit aki pesztrálja. Ide kell költöznie, ha tetszik neki ha nem. Ebben nem hagyok döntési jogot, de jöhet és mehet. Persze ha szükségünk van rá akkor a falka az első. Ez csak az első időszakban lesz nehéz, de amikor már benne lüktet minden egyes lélek a házban akkor már természetessé válik a számára is, hogy ugorjon, ha a falka társai bajban vannak.
Dia persze nm tud azonnal feloldódni, és azzal jelzi, hogy még mindig haragszik, hogy elzárja előlem a farkasát, ami ugye neki is pont olyan rossz, mint nekem, és néhány hét múlva talán még rosszabb is. Ugyanis a várandós farkasnak szüksége van a párja energiáira, de ha azt nem kapja meg, akkor a falkáéra.
Hát lemegyek utána, magára hagyva a kis farkast, hogy döntsön mit is szeretne pontosan.
Mögé lépek, ujjaim átsiklanak a hasán, magamhoz ölelem, miközben a nyakához lehelem a szavaimat. Beszívom az illatát, és hát szépen vagy csúnyán szólva, de kicsit puncsolok, hogy kiengeszteljem a mai húzásomért. Persze azért még számolunk, hogy nem volt itthon az éjszaka, de annak egy kicsit később lesz itt az ideje.
- Rendben!- Mormogom a nyakába, és csókot lehelek az egyik kis kidagadó érre, energiám az övét simítja, farkasom a társát hívja, ahogyan bebocsátást kérek. Elég volt ennyi külön, nem?
Ellépnék, hogy a hűtőhöz menjek, de elkap és hozzám simul, magamhoz vonom, illatos hajába csókolom. Legszívesebben magamba olvasztanám, csókolnám, végig harapdálnám és nyalogatnám a testét, belé hatolnék finoman és durván, annyi féleképpen, ahány módon csak lehet, hogy egybe simuljunk, egyé váljunk.
Az agyam még e körül jár, de testem közben a hűtőhöz vándorolt, hogy előkészítsem a kért falatokat.
Hátra pillantok a vállam felett és egy szívdöglesztő mosollyal az arcomon, melyet a nejemnek címzek. De ahogyan hátra fordulok Vio is a látómezőmbe kerül.
- Te mit ennél?- Váltok át szinte azonnal, kevésbé nyájasan szólok hozzá, és a mosolyból is csupán egy enyhe árnyalat jut, elvégre Diaval senki se ér fel.
Tevékenykedek a konyhába, miközben fél füllel hallgatom Dia minden szavát úgy téve, mintha süket lennék, és teljesen mértékben lefoglalna amit csinálok. Valójában egy kis bacon elkészítése nem kíván nagy teljesítményt, így nyitott füllel tudok tenni-venni.
Éppen ezért hallom, ahogyan életem nője feláll, és elcsoszog a kávé főzőig, pillantásom rávillan. Árgus szemekkel kísérem minden mozdulatát, miközben tányérba szedem az ételt, és mellé természetesen a zöldséget. Figyelmemet nem kerüli el a finom remegés ami átfut rajta, összevonom a szemöldökömet, ajkaim összepréselődnek. Hát persze... mert nem figyel magára. Ezért kellett az orvos.... mert nem alszik itthon, mert gondolom nem reggelizett, sőt lehet nem is vacsorázott. Még azon is csodálkoznék ha pár óránál többet aludt volna.
Mellé lépek, és megnyomok egy gombot a kávé főzőn, miközben elmegyek mellette, hogy letegyem a tányért Vio mellé, és persze elé.
- Jó étvágyat!- Válaszolom és várom, hogy Dia megtalálja a helyét a pultnál, és nekilásson a reggelinek. Közben a kávé lefő. Kitöltök három bögrébe.
Elkészítem úgy, ahogyan Dia szereti meg ahogyan én.
- Vio, hogy iszod?- Ennek alapján az övét is megcsinálom. A három bögrével elindulok a pulthoz az egyiket megkapja Vio, közben a lányok mögé sétálok, Dia elé csúsztatom a másik bögrét.
- Koffeinmentes. Nem az igazi, de jobb, mint a semmi.- Búgom a nyakába, majd a harmadik tányért is elmarom, hogy helyet foglaljak Dia mellett. Egy kéz elég az evéshez, a másik Diana combjára vándorol, hosszú csíkokat írva le a combján.
Vissza az elejére Go down
Violet Porter
vérfarkas kölyök

avatar

Posztok :
71
Kor :
30
Foglalkozás :
orvos - gyermek orvos/ szülész /nőgyógyász
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 28th Április 2017, 14:24


Csak az ajtóban álltam, és néztem az előttem lezajló ismerős , de még is teljesen ismeretlen jelenetet. Valamikor régen ismerős volt ez a helyzet, az apró gesztusok ,érintések. Egy felderengő emlék mar belém, ami oly régen volt már, és oly messze van. Egy pillanatra, mintha el is hagynám ezt a helyet és máshová kerülnék, de gyorsan visszarántanak a valóságba.
Még mindig az ajtóban álltam, neki támaszkodva a falnak félig, és még is félig belógva a konyhába, amikor Dia nekem kezdett beszélni. Az elébb még ketté akarta harapni a torkomat, most pedig örül, hogy itt vagyok, bár meg kell jegyezni, hogy itt most teljesen más nőt látok, mint a szobába.
- Azt hiszem igen- válaszoltam röviden, és elég halkan. Lehet, hogy már járni tudok, de a hangomat még mindig nem találtam meg. Ráadásul kezd zavarba hozni, hogy tekinteteket érzek a hátamban is.
- Azt hiszem , igen – jött az újabb válasz tőlem Diának, aki most az orvosának nevezett. És értettem, amit mond, tényleg, és fel is fogtam. De, hogy higgyek is a szavakban azt nem tudom eldönteni. Ha mondhatom úgy, hogy a szívem azt mondja, hogy igen, a fejem meg nem, akkor talán érthetőbb a dolog, legalább is számomra.
Fél szemmel Andyt néztem, és tartottam vele a távolságot. Nem azért, mert félek tőle, vagy talán kicsit még is. Inkább a düh ami miatt tartok tőle, hogy megindul valami belőlem, és az felé irányul. Azt pedig már bizonyította, hogy igen gyorsan rendbe tud rakni, hatni tud rám, ami nem kifejezetten tetszik ,akkor sem, ha valamiért segít rajtam vele.
- Köszönöm – válaszolom Diáénak, és a kávét nézem, hogy most tényleg szeretné meginni, majd Andy felé nézek kérdésére.
- Azt hiszem nekem is megfelel ugyan az, bár nem is tudom, hogy tudnék e most enni – vallottam be, mert azért akár hogy is van, elég sok minden zajlott most a fejembe, és korgó gyomor ide vagy oda, furcsa képek is futkároztak. Én, ahogy bántok valami ártatlan, és ez nem feltétlenül fogja azt követni, hogy fogok tudni enni.
- Köszönöm – nyögöm ki új fent ezt az apró szót, amikor megkapom az ételt, meg a kávét is, mert még mindig az előttem játszódó kis jelenetek rabja vagyok újfent. Így inkább másra tereltem a figyelmemet. Például arra, hogy mintha dia fáradt, vagy nyűgös vagy nem is tudom mi lenne. Túl sok minden zavar most be nálam.
- Voltál már orvosnál vagy valakinél? – kérdeztem inkább ezt meg, és a általában segít elterelni a gondolataimat. Talán most is segíteni fog. Közben az előttem gőzölgő kaját nézem, és végül a kávét, de még egyikre se volt ingerem.
Vissza az elejére Go down
Diana V. Strzechowski
vérfarkas lupa

avatar

. :

Posztok :
25
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Blues Soul pub tulaja és mindenese
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 7th Május 2017, 16:38


Nehéz nem egy pszichopata állattá válni. Elismerem, jóó igen, elismerem, hogy a legtöbbször nehéz eset vagyok. Sátáni. Gonosz, parancsolgató, irányításmániás és hirtelen haragú is. Mindezek mellett azonban tudom a helyemet Lupaként, tudom a dolgomat, ismerem a felelősségemet is. Ez a lány, aljas módon fiatal, szemtelenül csinos és a benső hangomnak még mindig nem tetszik a tény, hogy Andy fű alatt harapta meg és tette közénk valóvá. Mit hitt mit mondtam volna rá? Hogy nem kell? Hogy nincs rá szükségünk? Ő az Alfa, a normális rendszerben el is fogadom amit mond, majdnem maradéktalanul. Tény és tudja is, hogy utálom azonban ha valaki, bárki jobban szeretné tudni, hogy nekem mi a jó. Persze idő kellett míg beleszoktam a gondolatba, hogy gyerekünk lesz. Igazán. Aki az én testemben van, aminek meg én tudom eldönteni, hogy mi a jó. Azt is tudom, hogy muszáj egy orvos. Egy rendes, aki beavatható, mert én jóval több és összetettebb dolognak vagyok kitéve mint egy halandó kismama. Na de akkor is! Most pedig? Tessék, kis híján, nagyon kicsi híján megöltem egy, a helyzetében teljesen ártatlan lányt, mert nem láttam a kapcsolódó pontokat, nem értettem az egészet. Tudom, hogy szeret és mégis fel-fellobban a rohadt féltékenység, amit nem tudok igazából megindokolni, pedig nem tesz semmit ami miatt így kellene éreznem. Mégis ahogy szemeim végigfutnak alakjának minden ismerős vonalán újfent megállapítom, hogy bárkit megkínoznék és kivégeznék egyetlen lélekhúr pendülés nélkül, aki úgy nyúl hozzá vagy néz rá, hogy az nekem nem tetszik. Ő az enyém. Mosolya pedig? Lelket felemelő, testet bizsergető személyre szabott gyönyörűség, melyet a nap 24 órájában szeretnék nézni. Bár akkor is így van amikor elgondolkodik, ha dühös, ha alszik, ha nem csinál semmit. Mindig. Függője vagyok.
Hangomra rátalálok, gyönyörű bemutatása családunknak, hogy majdnem leharaptam a fejét. De nem érzem úgy, hogy magyarázkodnom kellene. Nem csak neki, bárkinek. Mégis idejött, közénk. Nem rejtőzött el a szoba - ajtó nélküli - magányában, nem hullajtja könnyeit - amit úgyis mind tudnánk - magányosan. Itt van. Kettőnkkel egy légtérben, ami néha ugyan megfelel egy komplett háborús zónának, de most épp csendes, szerelmes, békés. Imádható. Ilyenek is tudunk lenni, kérjük az ellenőrzőnkbe az ötöst!
Violet jelenléte ezen mit sem változtat. Megnyugodtam, megleltem a békémet, mindjárt eszem is, utána már megküzdök a világgal. Mindent tudó tekintettel mosolygok legújabb tagunkra akivel perverz módon egy teremtőnk van. Mit szólna ha apának hívnánk? Haha, elképzelem az arcát.
- Ha te nem is, a farkasod mindig éhes. Ő díjazni fogja a fehérjét. - erre pedig nem árt odafigyelni, mert a farkas nagyon is létezik és gondolkodik, benne él, egy testen osztoznak, így őt is el kell látni.
Az orvosom. A nőgyógyászom. A szülésznőm, magam sem tudom, hogy nevezzem. Pedig egy kölyök. Mármint farkasként az. Az élet szokatlan fintora, hogy ő beletanul a farkaslétbe én pedig megpróbálom normális, felnőtt nőhöz méltóan végigcsinálni a terhességet. Amit remélem, annyira remélem, hogy nem fogok elcseszni! Ez a legnagyobb félelmem. Hogy valamit elrontok, hibázok, nem csinálok jól...és akkor, hogy álljak a férjem elé? Mit mondjak neki? Bocs? Pff, Diaanaa..............
- Akkor hamarosan behatóan is ismerni fogsz. - mondhatnám úgyis, hogy kénytelen leszek előtte kitárulkozni, aminek a gondolata is nevettet, mert egyébként Andyn kívül senki nem szokott a széttett lábaim között nézelődni. Kíváncsi vagyok, ha drága Violetünk ugyanilyen jó lenne de férfi, vajon akkor is itt lenne? Elharapott mosollyal nézve a férjem arcélét biztos vagyok benne, hogy nem.
Rühellek, utálok gyengének tűnni, látszani és annak is lenni. Egyszerűen nem megy. Pedig tudom, hogy ha más nem is, de Andy észreveszi, hogy kezdek lemerülni. Mégsem csinál úgy mintha magatehetetlen lennék, de a kávéfőző előtti meditációm alatt ő maga nyomja meg a gombot. Ilyenkor egyszerre vagyok hálás, harapnám le a saját fejemet, az övét meg nem kevésbé, közben pedig szaladnék utána hálásan szerelmes pillantásokkal, hogy hálálkodhassak neki a magam módján valami eldugott menedékhelyen. Többször is. Amíg bírja. Ez a gondolatsor megbizsergeti az agyamat is. Belezsibbadok a tudatba, hogy már egy ideje - 24 órája - nem érintett, én sem őt. Semmilyen formában. Feladom! Visszatérek a helyemre, feltornázva magam a székre. Elsőre egy dolgot. Reggelit. Kávét. Tanuljam már meg...
- Nem kell köszönnöd, ez természetes. Így működünk. - mosolyom biztató, kedves, nooormális, bár az agyam már valahol a reggelim felénél jár, fizikálisan még nagyon is éhes vagyok.
A bennem élő úrinő - mert az is vagyok áám! - nem ugrik rá a tányérra mint az éhes farkas, hanem kivár szépen, míg mindenki más is megkapja. Boldogan nézem a finom falatokat, persze a tudat is jobban esik, hogy ki volt a szakács. Lehet az agyam tudatos perverzióban skálázza a szexiségét, mert valahogy ha a konyhában látom mindig elkapnak a mocskos gondolatok. Tudom, mikor nem, de akkor is!
- Bízz bennünk. Csak láss neki. - húzom mosolyra ajkaimat - Menni fog magától és az energiaháztartásod is feltöltődik.
A kávé illata ínycsiklandozó, a napindítóm, a csendes 10 percem bárhol is járjak. Majdnem mondtam, hogy a legjobb reggeli időtöltésem, de az nem lenne teljesen igaz ugyebár. Köhöm, akkor lapozhatunk is, mielőtt elfelejtem a reggelit is. Csalódottan meredek a bögrémbe. Koffeinmentes? Mi? Miért? Miééért?
- Ez kegyetlenség! - sóhajtok panaszosan - Koffein nélkül nem is az igazi a kávé! Kérlek, kérleek! - nézek rá kérlelő tekintettel, bár gyanítom egy hatalmas nem lesz a válaszom.
Kicsit ugyan ellensúlyozza csalódottságomat a jelenléte, de majdnem elfelejtek beszélni a mozdulataitól. Nem pillantok le a combomra, pontosan érzem minden milliméteremen. A kelleténél jobban is. Legyünk felnőttek, nem vágyrabságban küzdő kamaszok! Belekortyolok a kávéba, ami ízre tökéletes, igen, de ott a csúnya tudat, hogy kispórolták belőle a lényegét. A koffeint. Violet kérdését hallva mégis erőltetem, hogy gondolkodni is tudjak. Tenyerem a férjem kalandozójára simítom, behúzva a belső combomra és keresztbe is rakom a lábaimat azzal a lendülettel. Csapdában vagy kicsim! Hol is tartottunk? Ja, igen, az orvosok..
- Egyik tagunk nővérként dolgozik a kórházban, szóval láttak már orvosok mondhatni. Elméletileg minden rendben van. - gyakorlatilag pedig a legnagyobb félelmem ezen a rohadt világon, hogy nincs, csak nem tudunk róla - Mostanság lenne aktuális a következő vizsgálat. Bár én kicsit máshogy működöm sokszor mint egy átlagember. És a vérem is tartalmazhat furcsaságokat, amiknek nem örülne egy halandó orvos. - vigyorodom el, mert hát ez az igazság. - Mióta dolgozol szülész-nőgyógyászként egyébként? Vagyis.. - keressük azt a szót - miért tartanak téged ennyire jónak?
Azt kihagyom, hogy én is orvos voltam, sebész, hogy mentettem életet. Régen volt, mielőtt még megpróbáltam a másvilágra küldeni a mellettem üldögélő pompás hímet. Valahogy az ő feltételezett halála kiölte belőlem a nagy elhivatottságot. Mert hát, hogy is menthetném bárki életét, ha azét elvetettem aki a legfontosabb az életemben? Ez bizonyára baromság, de ki szabja meg, hogyan kell működnünk? Naugye...
- Gondolom a kórházban vizsgálnál. Kevésbé hivatalos utakon. - rágjuk meg, tudnia kell, hogy a leleteim nem kerülhetnek akárki kezébe, medikákat, gyakorlókat pedig be sem engedhetnek, akkor sem ha tanulniuk kellene. - Rendes kávé tényleg kilőve?

Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 31st Május 2017, 15:46


Nem lehet egyszerű helyzetben Diana, habár nem különösebben érdekel. Mindig a megszoksz vagy megszöksz elvét alkalmaztam mindenben. Talán néha Diana esetében nem, nála hajlandó vagyok engedni... már... mert megszökött... lehet el kéne gondolkoznom mennyire hatásos ez a módszer...
Gyártok egy kis reggelit, elvégre még senki se evett, én se meg Diana se. Pedig  ő jobban is oda figyelhetne most már az étkezésére, na majd erről még elbeszélgetünk. De azt hiszem, hogy nem ez a legjobb pillanat hozzá.
Minden esetre az orvos dolog kipipálva és szent a béke, szóval megint nem b*sztam el a dolgokat, csak éppen Dia kapta fel egy kicsit hamar a vizet.
Amíg életem nője a kávé főző előtt meditál, hogy vajon ihat e kávét avagy sem, én megnyomom a gombot és tovább is lépek az étel készítéshez, rá vagyok állva teljesen a hangulataira éppen ezért még csak oda sem kell nézzek, hogy tudjam mi hussan át az elméjén majd a testén. Felé pillantok ajkaimon egy mindent tudó mosollyal és ahogyan pillantása elkapja az enyémet nem bírom megállni, hogy rá ne kacsintsak ezzel adva tudtára, hogy tudom mit érez. Nos, én is hasonlóképpen vagyok a dologgal, szívesen pótolnám be az elmúlt egy nap külön töltött pillanatait.
Mindenki elé oda érkezik a harapnivaló és a kávé, természetesen. Megforgatom a szemeimet.
- Ha nem mondtam volna meg, hogy koffein mentes nem is zavarna. Az emberek az íze miatt isszák a kávét... gondold azt, hogy normális kávé.- Hihetetlen, hogy az ember nem tehet jót. Gondoltam megsegítem a kávé mániáját azzal, hogy veszek koffein menteset, hogy ne kelljen állandóan nélkülöznie. Erre fel még ez sem jó. Na szép... Így igyekezzen az ember.
Ujjaim a combjára tévednek, eljátszadozva a puha bőrön pontosan észlelve a teste minden reakcióját. Na igen... szóval, hogy pótlás meg ilyenek...
A kávémba fojtom a vigyoromat, ahogyan a combjai közé kapja a kezemet, meg sem próbálom kiszabadítani mert annál jobban szórakoztat a helyzet. Helyette a szabadon maradt kezemmel ügyeskedek.
Nem igen szólok hozzá a beszélgetéshez, csupán a végén amikor a kórházról esik szó.
- Nos az alagsorban kapsz Vio egy részleget. Írd össze mire van ott szükséged, milyen orvosi kütyüre és megkapod.- Ezt végszónak szánom, ügyesen kiszabadítom az ujjaimat a fogságból, és egy gyors csókot lehelek a nőm ajkaira egy pillanatra megfogva az állát.
- Nekem most dolgoznom kell. Jó lenne ha lassan feljönnél pihenni ha már nem töltötted itthon az éjszakát.- Jegyzem meg némi éllel a végén a hangomban, ezzel utalva arra, hogy ezt a vitát még nem zártuk le.
- Sajnos Vio egyenlőre kísérő nélkül nem hagyhatod el az intézet határait, te és mások érdekében. Ha el akarod hozni a dolgaid cska szólj valaki elmegy veled. Na jó szórakozást!- Ezzel elhagyom a helyiséget, hogy belevessem magamat a napi teendőkbe.
Vissza az elejére Go down
Violet Porter
vérfarkas kölyök

avatar

Posztok :
71
Kor :
30
Foglalkozás :
orvos - gyermek orvos/ szülész /nőgyógyász
. :


Tárgy neve: Re: Bekamerázott vendég szoba ; Elküldve: 21st Június 2017, 18:07


Még mindig olyan ez az egész számomra, mintha megörültem volna, vagy csak egy rossz álomban lennék. De ugyanakkor meg valami még is azt mondatja velem, hogy igaz. Láttam épp eleget, és kaptam is. Hogy valaha képes leszek e épp ésszel kezelni a helyzetet, nem tudom megmondani, ahogy sok minden mást sem. Ahogy azt sem, hogy az előbb tiszta őrület volt, ami történt, most meg mint valami békés család falatozunk együtt.
Farkasom. Ezt a szót valahogy nem tartom létező dolognak, de még is érzem, hogy igaz. Válaszul csak elmosolyodtam picit nyugtázva, hogy hallottam, amit mondott, de azért fejbe még rakosgatom helyre a dolgokat, amikről nem is tudtam, és amik az őrület felé kergetnek.
Kicsit elkalandoztam más felé, és amúgy is jót tett az, hogy másról kezdünk beszélni, mert addig se gondolkodik az orvos énem, hogy ez az egész, hogy lehetséges. De az elveszett oldalam se fog agyalni mindenen.
- Azt hiszem igen – válaszoltam arra, hogy behatóan fogom ismerni, még akkor is ha ez így furcsán fejezi ki a dolgokat. Néztem magam körül a jövés menést, ahogy élet kerül elém, meg kávé, és hogy ez így működik?
- Én ezt még nem igazán értem, nektek ez annyira természetes, de nekem nem – nézek az ételre, és gondolkodok az elmondottakon, meg azon, hogy a szobában történtek után, hogy lehetnek ennyire higgadtak. Az is természetes dolog lett volna?
Először csak villával szurkálom az előttem lévő dolgokat, mintha azt tesztelném, hogy élnek e még, de a gyomrom meg kordul, és az illatokat érezve is összefut a nyál a számba, és bekapom az első falatot. Úgy érzem amikor lefelé csúszik, mintha megakarna akadni, vagy valamiben fenn akadna, de végül még is lenyelem. Aztán jött az újabb és újabb falat, és kissé megfeledkezve magamról faltam, majd Dia újabb megszólalásánál tértem magamhoz.
- Elnézést – húztam összébb magam, amiért ilyen falánk voltam. Lenyeltem, ami még a számba volt.
- Nem hiszem, hogy jót tenne neked, vagy a picinek, de inkább neki. Talán egy nap egy korty vagy kettő, de idővel csökkenteni kell majd, és elhagyni, hogy minden rendben legyen- bár igazán azt se tudom megmondani, hogy itt is vajon ugyan olyan hatást fejt e ki, mint az embereknél. Azt hiszem ez az első alkalom, hogy nem emberként gondoltam magamra?
Kicsit megakadtam megint azon, amit mondott. Más lehet a vére, máshogy reagál, furcsa,máshogy működik. Vajon ezek mit takarhatnak pontosan?
- Amióta csak befejeztem az iskolát, és hogy miért nem tudom, de folyamatosan képeztem magamat, igyekeztem a legjobbaktól tanulni, és csak dolgoztam, és dolgoztam és ….- dolgoztam megállás nélkül,szünet nélkül, magánélet nélkül.
- Nem kell a kórházba mennünk, van egy saját rendelőm, ami elég jól felszerelt, bár a teszteredményeket nem tudom,hogy hová küldjem majd, hogy ne keltsen a másság feltűnést – ezen el is gondolkodtam, de választ még nem leltem rá.
- Nem mehetek a saját rendelőmbe se? – kaptam el a fejemet Andy felé és most szóltam először hozzá, amióta kijöttem a szobából azt hiszem.
- De ott meg van mindenem – bizonygatom még egyszer. Ezt nem teheti meg, ennyire kiakar szakítani az életemből?
Csak néztem utána, ahogy távozik, én meg ott maradok megint egy halom kétségbeeséssel, és dühvel.
Vissza az elejére Go down
 
Bekamerázott vendég szoba
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Vendégszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: külváros :: kelet new orleans :: Szomszédságok :: Elhagyatott diliház-
Ugrás: