Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
6th December 2017, 18:07
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 22nd Június 2016, 11:31


Blaise - Ellie - Andy
Szereplők: Blaise a szebb napokat látott újdonsült vérfarkas, Ellie a mit sem sejtő művészlány, majd Andy a rettegett alfa.
Helyszín: Az erdő, a régi kápolna romoknál.
Leírás: Ellie éppen a házi feladatán dolgozik, közben pedig az apjára vár, hogy eltöltsenek együtt egy kis időt, ám nem ő lesz az első farkas, aki betoppan a kápolnába.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 22nd Június 2016, 11:34





to Blaise


' 'A mi úgynevezett sorsunkat nem a csillagok, hanem főképpen őseink határozzák meg..''


Tegnapra megbeszéltünk egy találkát Andrezej-el, de ő aztán lemondta. Közbe jött neki valami. Nem akartam feszegetni a részleteket, lehet, hogy munka, lehet, hogy családi ügy. Gondolom nem zavartalan odahaza minden mióta felfedte a feleségének létezésem titkát. Ami nem is volt igazán titok, vagyis...olyan amiről ő sem tudott, mégis...Én nem ítélkezem, nem faggatózom. Nem akarok kellemetlenkedni. Szeretném őt megismerni, szeretném, ha részese lenne az életemnek, de tudom, hogy ettől a néhány találkától nem leszünk hirtelen egy család vagy ilyesmi. Szóval áttettük a találkát mára, így felszabadult az előző délutánom, amit azzal töltöttem, hogy "kicsit" rendbe szedtem a házat, és megírtam a leckém. Mire eljött az este szinte beleájultam az ágyba. Talán...talán ennek köszönhető, a kimerültségnek, hogy olyan különös álmom volt. Olyan valóságosnak tűnt. Az arcom kipirul, ahogy felidézem magamban a homályos emlékeket. Na, és a pulóver! Fogalmam sincs mit gondoljak erről az egészről, de úgy érzem elfogy körülöttem a levegő, és a szívem túl szaporán pumpál mellkasomban. Meg is kérdem a bajszos sofőrt, hogy letekerhetem-e az ablakot. Éppen úton vagyok egy kisbusz hátuljában zötykölődök . Mr. Miller, a gondnok volt olyan kedves és felajánlotta, hogy kikocsikáz velem az erdőbe a romokhoz, hogy elkészíthessem a képet, amit holnap le kell adnom. A szaktársaim többsége együtt utazott ki a régi kápolnához, hogy elkészítse vázlatait, de nekem akkor is dolgoznom kellett. Valahogy nem megy ez az idő managment, így hát itt vagyok most, hogy megpróbálkozzam a lehetetlennel, közben pedig várom, hogy Andy is befusson.  
Mr. Miller kipakolja az autóból a fekete fém állványt, melyre majd apró fényszórómat rögzítem kezemben a vázlattömb, ceruzák és minden ami kell.
- Biztos, hogy ne várjalak meg itt, kedves?
- Menjen csak, sokáig fog tartani, nem lesz semmi baj.- mosolygok rá.
- De ha bármi lenne, csak hívjál és hazaviszlek.
- Nem kell, köszönöm, értem jönnek.- biccentek, s figyelem, ahogy beszáll a vén csotrogányba és tovahajt. Még sokáig hallom a kipufogó rekedt hangját. Megfordulok és alaposan végigmérem a romos épületet. Megbabonáz a látvány. Óvatosan nyitom ki a vastag, ódon ajtót és igyekszem hasonló körültekintéssel átlépni a küszöböt. Az ajtót nyitva hagyom magam mögött, hogy beengedje még egy kis természetes fényt, és még több friss levegőt. Lassan végig poroszkálok a törött, rothadó padsorok között. Terhem alatt görnyedezve sétálok végig a poros padlón, tekintetem a szebb napokat látott mennyezetet kémleli. A csodás boltíveket és freskók félig lepergett maradványait, a törött ólomüveg ablakokon befurakodó növényzetet. Katolikus neveltetést kaptam, de sosem voltam gyakorló hívő, most mégis késztetést érzek, hogy keresztet vessek, mikor az oltár maradványai elé érek. Ujjbegyemet áhítattal teli mozdulattal érintem homlokom fakó bőréhez, szegcsontomhoz, szívem fölé, majd a szentlelket jelképező jobboldalamra. Aztán letelepedek középre, kezembe veszem a ceruzámat. Annyira belemerülök a munkába, hogy először meg sem hallom a  különös hangokat, csak mikor azok már közelebbről hallatszanak. Megértem. Nem vagyok egyedül.  
MUSIC: --- | NOTE: ....| WORDS: ...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 22nd Június 2016, 11:38


+18 - morbid elemeket tartalmaz

Újabban különös érzés kerülget, mint ha nem stimmelne valami. Nyugtalanul alszok, pedig semmi gond nincs az alvókámmal. Néha rémálmaim vannak, de ahhoz a rossz közérzet túl ritkák, hogy bármi jelentőséget tulajdonítsak neki. Biztos valami lappang bennem, elvégre legutóbb pár napja teljesen vizes fejjel mentem ki a lakókocsiból a szabadba, ahol mostanában foltokban megmarad a hó és éjszakánként bizony mínuszok röpködnek.
Ma reggel is nyugtalanul ébredek,. a tükörből táskás szemek pillantanak vissza rám, nyúzott, sápatag arcom pedig arra a következtetésre juttat, hogy én biztos megfáztam. De fel kell venni az egyenruhát, elindítani a napot és bejárni a terepet. Vadőri munkám akkor is felelősségteljes, ha ez rólam nem igazán mondható el. A zene maxon kezd el bömbölni, igazi klasszikusokkal együtt énekelek én is, mint a Rocky száma, Eye of the Tiger, mikor berecseg az adóvevő. Visszaveszem a hangerőt és az éneklést is abbahagyom, és felveszem a bemondó portált. Charlie jellegzetes krákogását hallom meg a túloldalról.
- Jó reggelt neked is Charlie!
- Kevésbé jó a reggel, orvvadászokat észleltek a környéken. Oda tartok.
- Ó, ne már! Még korán van ehhez. - mondom is azonnal csalódottan.
- Oda tudnál jönni a kettes szektorhoz? Kéne erősítés, úgy látom hárman vannak.
- És majd a medve védi be a harmadiknak a seggünk? Kérj még ki valakit.
- Jelenleg te vagy az állományban, megoldjuk. Gyere.
- Ne már, ember. Ez kockázatos... - még mindig nem tetszik ez a dolog, de ismerem a vén rókát - jó, tíz perc és ott vagyok...
A kapcsolatot bontom, lekapcsolom teljesen a zenét és a gázra taposok. Mire odaérek, ez a címeres ökör már a puskáját villogtatja nekik. Én is kipattanok a kocsiból, megragadom a puskám és már sietek is oda. Nincs vesztegetni való időm. Rossz érzésem támad, Charlie az a személy, akivel nem szívesen razziázok.
- Vadászati engedély, szarháziak, az hol van? - kérdezi a vadőr ingerülten, mire egyikről a másikra szegezi a puskát. Nincs kibiztosítva, talán csak ezért hagyják. De nem tetszik nekik, hogy bármikor megteheti, látom rajtuk.
- Uraim... Maguk nem láttak semmit, mi pedig elmegyünk, nem jó alku? Nem akarunk senkit sem bántani, hisz ha jól látom, csak ketten vannak, mi pedig hárman. - van esze a vadásznak és látszik rajta, ha szükséges lenne, szó nélkül cselekszik. Gyűlölöm az ilyen kiszolgáltatott helyzeteket.
- Meg a retkes ménkűt, tisztességes polgár vagyok. - köp ingerülten Charlie a földre és hadonászva közelebb megy hozzájuk.
- Charlie, ne... - figyelmeztetem halkan, hogy kezd egy húrt nagyon elpendíteni. Talán hallgatnának a szép szóra, de nem így. Csigavér csak pajtás, ne veszítsd el a fejed, tudod, hogy a törvény mellettünk áll.
- Na jó, piperkőcök, kocsihoz a kezeket! - Charlie ebben a minutumban kibiztosítja a puskát, jelezve komoly szándékát és így böki mellkason az egyik vadászt, hogy forduljon meg. Az egyik vadász elkapja a puska csövét, mire dulakodás tör ki. Egyikről a másikra emelem a fegyverem, érzem, hogy pattanásig feszül a helyzet és bizony bármelyik pillanatban eldördülhet bárki puskája.
- Tegyék le a fegyvert, most! - kiáltok fel, de a következő néhány másodpercben bekövetkezik az, amitől tartottam. Az egyik ideggyenge vadász elsüti a fegyverét, Charlie pedig darabos mozdulattal rogy a földre. Rémülten pillantok le a ruhámra fröccsent vérre, majd rá. A látvány sokkol és elborzaszt egyszerre. Egy jókora lyuk tátong a fején. A jó kurva életbe!
A vadászok rám néznek, de már érzem, hogy zsibbad az elmém. Emelném rájuk a fegyvert, ehelyett teljesen leeresztem azt, kiesik a kezemből és tompán puffan a földön. Az elmém pedig egyre jobban elborítja a sötétség, mint ha az egész fejem lüktetne. A testemen remegés lesz úrrá, egy pillanatban pedig mint ha valami elpattanna. Hirtelen vérszomjat érzek, egyre erősödőt, mint egy állat, olyat, amit sosem éreztem még. Összerogyok, kezeimet a fejemre szorítom, úgy érzem, mint ha szét akarna hasadni. Felordítok a fájdalomtól. Majd egész testemen végigfut ez az éles fájdalom, mérhetetlen fájdalmat érzek, mint ha nyújtógéppel kezdenének kínozni. Mint ha már most nőnék, pedig már rég nem kéne. Mi történik velem? Ismét csak felordítok, egyre mélyebb hörgéssel a hangomban. Annyira fáj, hogy a nyálam is kiszökken a számon. A vadászok halálra rémülten szegezik rám a fegyverüket, és követik a mozdulatomat, ahogy a földre rogyok négykézláb. Úgy érzem magam, mint aki mindjárt szétszakad, összegörnyedek. Még érzem, ahogy vállon lőnek nagy bizonytalanságukban. De már csak lüktetően tompa érzés ez ahhoz képest, amit a saját testem kínján érzek. Mint ha tűz perzselne végig, a bőröm olyan szinten égni kezd, mint ha valami erőszakkal perzselné végig. Majd elvesztem a képet, mint ha más venné át fölöttem az uralmat, egy vadállat, egy ösztönlény. A csontjaim fájdalmasan nyúlnak, ahogy úgy érzem a fejem is egészen kezd deformálódni. Testem megfeszül, majd elrugaszkodik. Mély, hörgés szerű morgást hallatok, majd vér fémes ízét érzem a számban, ahogy önkéntelenül is összezáródik. Mint ha már nem is én lennék, sőt igazából már azt sem tudom hol vagyok, elvesztem.
A farkas, mely nagyobb bármelyik eddig látottnál a vadászok vesztére tör, tombol, széttép, amit csak lát és teljes pusztítást végezve a környezetén, a kocsin, a növényzeten és persze magát sem kíméli közben. De nem éri be ennyivel, pusztítási vágya mérhetetlenül nagy. A levegőbe szimatolva majdhogynem habzó szájjal új, számára tetszetős szagot érez meg. A szag megmozgatja a fantáziáját, kíváncsivá teszi. A nyomába ered, tudja, hogy áldozat vár odaát és szomjazik a vérre. Mérhetetlen a tombolási vágya, pillanatok alatt szeli keresztül az erdőn, bedönti a kőépület ajtaját és lassít. Be akarja cserkészni az áldozatot, mégsem bír magával és neszt csap. De ahogy megpillantja a nőt, már nem cserkészik, támad habozás nélkül.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 22nd Június 2016, 12:53





to Blaise


' 'A mi úgynevezett sorsunkat nem a csillagok, hanem főképpen őseink határozzák meg..''


Egy pillanatra félreteszem a grafit darabot, tekintetem végig hordozom az oltár mögötti fal egyenetlenségein, közben a jobb oldali halántékomat dörzsölgetem maszatos ujjaimmal szürke foltot felkenve fakó bőrömre. Azon gondolkozom milyen módszerrel tudnám a leghitelesebben visszaadni a málladozó fal textúráját. Lehajolok a mocskos padlón heverő táskámhoz, és egy másik, keményebb ceruza után kutakodok benne, mikor meghallom az éles dörrenést. A tokrom összeszorul, a ceruza kiperdül elernyedt ujjaim közül pattog egyet-kettőt majd begurul a padok közé.
Lövések. Néhány tincsem meg-meglibben az arcom előtt, ahogy zihálva ki és befújom a levegőt. Gyerünk Ellie, szedd össze magad! Nyelek nagyot, behunyom egy pillanatra a szemem és próbálom a légzésemet és hevesen verdeső szívemet lecsillapítani. Egy fegyver dörrenő hangját halottam imént, semmi kétségem. Egyszer már halottam fegyver elsülni testközelből, semmi sem tudja velem feledtetni azt a hangot. A metróban történtek után még sokáig kisértettek rémálmok. Az a nő megmentett...valamitől, hogy kiraboljanak, megbecstelenítsenek...magam se tudom, de milyen áron! Újra a férfi élettelen testének képe sejlik fel emlékeim közül, gyorsan kinyitom a szemem, igyekszem elűzni a rémképeket.  
Nyugodj meg Ellie, mégis csak az erdő közepén vagy! Fogalmam sincs mikor van itt hivatalosan vadászszezon, valahogy sohasem érdekelt az ilyesmi, bár apám rendszeresen eljárt a barátaival hétvégente fácánra lőni, de ... én mindig is irtóztam a gyilkolástól. Most is csak biztosan erről van szó, valaki valahol a közelben lepuffantott egy szerencsétlen vadat. Felállok és elindulok a padokhoz, hogy ott aztán a földön térdepelve remegő ujjakkal vakon tapogatózzak a ceruza után. Apró kavicsok, falevelek kerülnek kezem ügyébe, majd egy pillanatra ujjam hegyével megérintem a vékony, henger alakú tárgyat. Majdnem meg van, már csak egy kicsikkel. Még jobban elnyújtózok, amennyire csak a szűkös hely engedi, szinte már hasalok a mocsokban. Abban a pillanatban, hogy vékony ujjaim körülölelik a keresett tárgyat, nagy robajjal kivágódik a kápolna ajtaja. Azonnal a hang irányába kapom a fejem, szemeim elkerekednek a rémülettől, mikor megpillantom a méretes fenevadat. Egy farkas. A torkom kiszárad, úgy érzem nem tehetek mást, mint reménykedek szándékait illetően, de az állat nem hátrál meg, nem riasztja el emberi szagom, sőt...támadásba lendül. Felsikoltok, mikor felszakítja nadrágom szövetét, bőrömet, és húsomat tündöklő piros vért fakasztva. Kiállításom visszaverődik a romos épület rideg falairól. Kúszni kezdek, előre a két padsor közötti keskeny rés irányába, a szívem zakatol, sípolva veszem a levegőt, s nem tudok megfeledkezni az égető fájdalomról sem, de csak kúszok előre, azon rimánkodva, hogy ne csapjon le rám újra míg el nem érem a padsorok túloldalát. Magam se tudom, hogy pontosan miben reménykedem, de valami mégis hajt előre, és én engedelmeskedek neki.    

MUSIC: --- | NOTE: ....| WORDS: ...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 22nd Június 2016, 12:55


oha nem emlékeztem semmi olyasmihez foghatóhoz, mint ez az érzés. Amikor valami megváltozik, amikor én is tudatába jutok annak, hogy az élet mostantól meg fog változni. Még nem egészen vagyok ezzel tisztában, de valami azt súgja, hogy nehéz időszak köszönt be, hogy ami történik az egyáltalán nem normális, emberi ésszel felfoghatatlan és teljesen abszurd. Láttam már termetes farkast, de az sosem volt ennyire termetes.
A farkas falkában él, vadászik, de ha magányos lény, akkor csak abban az esetben támad, ha sarokba szorítják. Emberre különösen érvényes ez. Most mégis, nem riasztja vissza a lány szaga, sőt mi több, teljesen felspanolja. Túl friss még a vér íze, hogy elfeledje, túlságosan tombol ahhoz, hogy leálljon, sarkon forduljon és passzívan elváljanak útjaik. Pillanatok alatt ott terem, mar, támad, ahol csak éri. A padok túlságosan szűkössé teszik a helyet, ormótlan pofája pedig alig fér be a prédához. Ez az egyetlen szerencséje. A farkas dühödten megrázza a fejét,azonnal a lány után kap a mancsaival ösztönösen, mint ha ezzel csak vissza akarná húzni. Nem igazán sikerül, épp hogy kicsúszik a karmok elől. Bosszúsabbá válik a hangulata, türelmetlenül taszítja arrébb az egyik padot, hogy beljebb férjen. Nem gondolkozik, csak a lányt látja maga előtt, pedig sokkal egyszerűbb lenne a túloldalhoz loholni és becserkészni. A lány egyetlen szerencséje az, hogy a teljesen megvadult állat, amelynek még ez a helyzet új nem lép túl az ösztöneinél, azok pedig csak azt kántálják: friss hús.
Ahogy szűkül a rés, dühösen felmorran, ismét mocorogni kezd, hogy jobban odaférjen. Előre kap, de nem éri el a lány lábát, még manccsal sem. Majd aztán azt veszi észre, hogy hirtelen beszorul. A padok talpazatba csavarozása erősen tart, mint ha ezer éve belekötöttek, belerozsdásodtak volna a furatukba. Se előre, se hátra nincs, amitől csak még izgágább lesz. Legszívesebben törne-zúzna maga körül, a masszív pad mégis csak egy idő után reccsen meg. Majd reccsen még egyet. Hosszas hadakozás után a fa megadja magát és az állat kiszabadul. A padra ugrik, hogy onnét rohanjon áldozata felé, mégis ahogy pofájával lecsap, csak a ruháját sikerül megcsípnie, lejjebb nem ér. Vicsorogva morran a lányra, habzó szájából a nyála is bőségesen hull alá, ahogy még tovább próbálkozik azzal, hogy elérje a lányt. Odabent az elméjében teljes a sötétség a túloldalon.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 25th Június 2016, 22:25





to Blaise


' 'A mi úgynevezett sorsunkat nem a csillagok, hanem főképpen őseink határozzák meg..''


Érzem a pánik keserű ízét, a vénséges fa keménységét, ahogy hol egyik hol másik vállamnak nyomódik keményen, miközben próbálom magam előrefelé préseli a szűkös helyen. Érzem a fájdalmat, az égető érzést mely nem csak combom hátsó részét, de a vádlim nagy részét is felperzseli.  De ami a legrosszabb...érzem a vadállat forró leheletét. Hallom a torka mélyéről előtörő állatias hangokat melyekkel elégedetlenségét igyekszik a világ tudtára hozni. Ne nézz hátra! A félelem vasökle újra és újra lesújt mellkasomra. Kipréseli belőlem a levegőt, minden racionalitással egyetemben. Sérült lábamat szinte csak vonszolom magam után. Vajon képes leszek egyáltalán talpra állni, ha élve elérem a padsorok végét? A farkas egyre vadabbul tombol mögöttem. A pad hangos reccsenéssel adja meg magát. Ajkaimat újabb sikoly hagyja el. Mikor bár biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező pillanatom lesz az utolsó elérem a padsor végét. Épp lábammal elrugaszkodok a fától és a hűvös padlón találom magam. Megpróbálok felállni, de megszaggatott izmaim nem engedelmeskednek akaratomnak, összerogyok mielőtt igazán megpróbálhatnám összeszedni magam. A tekintetem jobbra kapom, az ajtó irányába, odakintről meleg fény áramlik befelé, milliónyi porszem táncol az aranyló fénysugárban. Ám ez a már-már varázslatos részlet sem változtat a tényen, a kijárattól szinte fényévnyi távolság választ el. Könnyektől fátyolos tekintetem visszafordítom abba az irányba, ahonnan érkeztem. Két hatalmas mancsot látok a fán melyet sok évvel ezelőtt lelkes hívők feneke koptatott simára. A mocskos padlón tócsában gyűl a vérem, s nem messze tőle áttetsző ragacsos matéria csöpög a földre. Rákmászásban néhány centit hátrább araszolok, majd halálra vált tekintetem feljebb emelem, fel a méretes mancsoktól egészen a hatalmas pofáig. Túl nagy. Túl vad. Túlságosan halálos. Felnyögök, mikor tekintetem találkozik a villódzó éhes szempárral. Nincs menekvés. Anya mesélt nekem a rémekről, a szörnyekről a sötétben, az ágyam alatt, azokról, akik a szekrényemben rejtőztek. Csak én láttam őket, s így csak egy módja volt, hogy elűzzem. Hunyd le a szemed, Ellie. Hunyd le jó szorosan. - tisztán hallom fülemben anya kissé karcos hangját.- Gondolj egy kedves emlékre. Emlékezz arra, a legutolsó mosolyodra. Szorosan lehunyom a szemem, kipréselve így el nem sírt könnyeimet, amik most végig csordulnak piszkos arcomon. Látom magamat, ahogy nem sokkal korábban mosolyogva intek búcsút Mr. Millernek. Emlékezz milyen volt, mikor utoljára nevettél. A nappalimban ültem, a telefon kagylót fülemhez szorítva hallgattam Emma fecsegését, s közben a hasfalam már szinte fájt a sok nevetéstől. Gondolj...-halt el anyám hangja, az emlék kép olyan hirtelen tört fel a semmiből. Lehunyt szemmel álltam egy bár közepén, egy férfi ajkaival az enyémen. Borostája lágy bőrömet karcolta. Felnyögtem a hirtelen rám törő fájdalomtól, kinyitottam a szemem. A rém nem tűnt el.
- Sajnálom Mama!- suttogtam, s vártam az elkerülhetetlent.  
MUSIC: --- | NOTE: ....| WORDS: ...
Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 6th Július 2016, 19:45





Lurkók


"Lehet, hogy évekig nincs szükség rád, aztán eljön az a pillanat amikor csak rád van.''


Veszekedésünk az asszonnyal mind a mai napig fenn áll. Mármint, hogy minden nap. Egyenlőre még mindig nincsen kibékülve sem azzal a ténnyel, hogy van egy lányom, sem pedig azzal, hogy beharaptam egy másik nőstényt. Mentségemre szóljon, habár bevallom tahó parasztként nem igen jutottak eszembe az ő érzései, amikor ezt kitaláltam, de csak érte tettem. Hogy legyen valaki aki megfelelő ellátásban tudja részesíteni. Persze vérfarkasként aligha halhatna bele a szülésbe, viszont a gyerek nem úgy fog születni, hogy már is farkasként képes regenerálódni. Szóval neki szüksége lesz orvosra. Ahogyan a falka többi kölykének is akik még nem váltottak alakot. Szóval igen, a falkáért meg érte teszem, bármennyire is nehéz ezt neki elfogadni. Ettől persze még nem könnyebb az életem egy várandós satrafa mellett.
Szóval ma úgy döntöttem, hogy megszabadulok mind a falka nyűgjétől, mind pedig az asszonytól és egyedül megyek vadászni.
A lányommal lemondtam a találkozót, ugyanis nem akartam tovább gerjeszteni a nejem haragját, ahogyan ismerem könnyen lehet, hogy a végén még utánam jönne és megkísérelné kinyírni Ellie-t. Akkor meg nem biztos, hogy jót állnék magamért, szóval megelőzvén ezt a helyzetet úgy döntöttem jobb ha lemondom a találkozót, legalábbis amíg ilyen paprikás a hangulat.
Farkas alakban hagyom el a házat nem foglalkozva a mögöttem elhangzó: Andrzej, Alfa, és főnök kifejezésekkel melyekkel mind-mind csupán megszólítani szeretnének, hogy piti kis hülyeségeikkel zaklassanak. Nem, most nem érdekel egyik sem, én most vadászi fogok.
Először csak loholok az erdőbe, felszegett orral, ugyanis felesleges az erdő szélén nyomot keresni, a vadak ilyenkor bent vannak valahol a közepén, keresik a vizet. Nem is olyan messze a romoktól van egy patak, és a környékén biztosan lesznek őzek.
Mindig imádtam farkas alakban futni, megfelelően kitisztítja az elmét, és utána sokkal nyugodtabban tudok hozzáállni a dolgokhoz.
Persze ha nyugalomba, mindenféle bonyodalom nélkül lehetőségem lenne levadászni egy őzet, akkor az nem is én lennék. Éppen, hogy csak megközelítem a helyet, egy ismerős illat kúszik a levegőbe, s halványan feldereng mellett egy ismeretlen farkasé is. Egy pillanatra megállok, több szempontból is utána kell járnom a dolognak. Egyrészről mert a lányom szagát érzem a közelből, másrészről a rom túl közel van a területemhez ahhoz, hogy egy ismeretlen farkas ép ésszel megközelítse azt. Ebből arra következtetek, hogy az a farkas vagy nincs az agyánál vagy pedig nagyon hülye. Ahogyan szimatot fogok elkezdek loholni, s az első sikítást valamikor ekkor hallom meg. Nem régóta ismerem a lányt, de még is vér a véremből, és ez nálam olyan dolog, melynél ritkán van fontosabb.
A futás lendületével toppanok be a romok közé, s nem is gondolkozom sokáig azon, hogy mit kell cselekednem. A farkas a szagából ítélve olyan sok átváltozáson még nem eshetett át, és kisebb is nálam, na nem mintha az ellenkezője megakadályozna abban, hogy ugyan úgy ahogyan most teszem az oldalának vágódva arrébb sodorjam.
Gyakorlott vagyok már a farkas alakban történő harcban, és igazából könnyedén átharaphatnám a torkát, de éppen azon vagyok, hogy gyarapítsam a falkát. És majd kap még egy esélyt ha végre kijózanodik  sé felül kerekedik a farkason. A földre nyomom, és azon a bizonyos alfa hangon, egész testemből mordulok rá, figyelmeztetve, hogy maradjon a földön. Normál esetben lent tartanám míg fel nem fogja, hogy ki az erősebb. De vérszagot érzek és meg akarom nézni, hogy Ellie vérzik-e.
Leugrok a farkasról és egyszerűen a bútorok alatt kuporgó lányhoz lépek, lehajolva, hogy élénk kék íriszeimet rászegezhessem, majd az arcától kezdve pillantásomat végig futtassam a testén, sérülés után kutatva. Ahogyan megtalálom szemeimmel a lábán lévő nyílt sebet, elégedetlen morranás hagyja el az ajkaimat. Ugyanis ha megharapták lehet, hogy a következő teliholdkor átváltozik, elég csak egy apró seb a farkas száján ahhoz, hogy vért juttasson a sebbe és megfertőzzön egy embert....


[center]MUSIC: ---[/url] | NOTE: ....| WORDS: ...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 25th Szeptember 2016, 05:49


Sokszor volt már olyan az életemben, hogy kissé kilátástalannak tartom. Nem az alatt értve, amikor a gyerek megkapja az első sallert amiért rossz volt, sem az alatt, amikor egy tini világfájdalmának érzi az életét, nem találja a helyét és hasonló nyalánkságok maszlag. Nem, én az alatt értem ezt, amikor az ember úgy érzi, nem otthon van otthon, hogy ahová tartozik, igazából nem is az az otthona. Amolyan számkivetettként éltem meg a felnőtté válásomat. Pedig imádom a testvéreimet, mégid valahol ott keringett bennem az érzés, hogy valahol nem klappol, hogy hiányzanak darabok a kirakósból, olyan darabok, amelyek különös megérzéseket magyaráznak meg, amelyek utat mutatnának, miért kerít egy furcsa deja vuhoz hasonló érzés hatalmába stresszhelyzetben, miért ráz ki a hideg olyankor és miért kezdek szinte ösztönszerűen viselkedni. Kezdetben sokszor gondoltam úgy, hogy ez biztos mindenkitől egy alap viselkedés, de idővel rájöttem, nem mindenkitől. Csak sosem jöttem rá a titok nyitjára, miért történnek velem furcsa, megmagyarázhatatlan töltetű dolgok. Pedig éreztem mindig, hogy sokszor közel is jártam talán a megoldáshoz.
Most ott járok, eszemet vesztve tombolok, vagyis a fenevad, ami teljesen eluralta az elmém. Megzabolázhatatlanul tódul ki minden olyan érzés, szabadságvágy, düh, vérszomj, meg a jó ég tudja még mik, amelyek soha az életben nem fordultak meg bennem. Mert ugyan a dögje ural, én magam is érzem mindezt. Érzem, hogy ezektől az érzésektől megtébolyodok, mint ha egy pillanat alatt veszítettem volna el emberi mivoltomat, úgy támadok egy lányra. Valahogy mint ha egy teljesen külső szemlélő lennék, észlelem, ahogy azok a szőrös, hosszú karmú mancsok mohón a lány lába után kapnak, érzem, ahogy majd' megveszik, hogy nem éri el, én pedig tehetetlen vagyok, mint ha egy elszeparált burokban lennék. Ha meg akarnék mozdulni, nem történik semmi, az a kar, láb, vagy mancs, vagy micsoda nem úgy mozdul, így csak lassan beletörődök abba, hogy bizony ha rájön a nyitjára, a lánynak annyi. A hatalmas farkas a nagy erőlködés közepette megtorpan, a lányra emeli a tekintetét és figyel. Figyel, ő is merre néz. Az ajtó... az ajtó felé akar menni. Ez a felismerés az én elmémen is egy pillanat alatt villan végig és egy néma "ne" tiltakozássá válik, majd ahogy megszületik, szerte is foszlik. A farkas kitörve visszahátrál a padok alatt, jobban felfeszegetve a fát a szegellésből és meglódul felé. Szinte előre látom magam előtt, ahogy széttépve hever ott percek múlva, amikor is fura jeges érzés fut végig az állaton, amely lassításra sarkallja, egész teste beleremeg, szimatot fog. De mielőtt még felmérne bármit is, pillanatok alatt szorul a földhöz és noha minden erejével azért küzd, hogy kiszabaduljon, mégis béklyóként nehezedik rá a másik nehéz és jóval nagyobb termete. Már nem a lányra fókuszál, mindinkább felfelé kap és csattogtatja az állkapcsát. Egészen addig, amíg azt a különös hangot meg nem hallja. Sohasem tapasztalt, figyelmeztető morgás. A farkas egy pillanatig még visszamorog, majd nyüszítve adja meg magát. Farkát behúzza, a földön fekve marad. Mint ha a buborék kezdene megpattanni, érzem, hogy a rengeteg gondolatom kitódul, ahogy ismét azt tapasztalom, hogy a lény minden egyes porcikája az én akaratomra rezdül. Mérhetetlen fájdalom lesz úrrá rajtam, ahogy érzem, hogy emberi tudatom felszínre jut, elindítva ezzel ismét ugyanazt a pokoli folyamatot. Reszketve, nyüszítve mozdulok meg, húzom össze magam, ahogy érzem, hogy mint ha csak tépnék ki a szőrt a karjaimból, ahogy a csontjaim megroppannak. Hosszasan kínlódok ott a földön fekve, szinte lázálomként megélve mindazt, ami történik velem. Biztos csak egy rossz álom, én beteg vagyok, de hamarosan felébredek. A gond csak az, hogy amikor felpillantok, még mindig ott vagyok. Furcsán más a világ, nem olyan éles, de mégis kellően bántja a szememet a fény, a látvány, minden. Karjaimmal körbeölelem a fejem és csak reszketek tovább ott egy helyben fekve. Mi a jó ég történt velem? Mi vagyok én? Érzem, hogy már fázok, nem borít vastag bunda, de még ruha sem. Igazán mindezen apróságok nem tudatosulnak bennem, pusztán csak arra vágyok, hogy megszűnjenek a fájdalmaim, amik szinte velőig hatolnak. A gondolatról pedig nem is beszélve, hogy amint a vérszomj érzése felsejlik, undorodva vájom bele a bőrömbe a körmeimet. Nem, ez nem én vagyok, mi történt mégis velem? Ismét hunyorogva, de felpillantok. Mint ha a világ is forogna velem egy kissé, de érdekel, hogy mi van a lánnyal. Nagyon megsérült?


//Bocsánat, hogy eddig kellett rám várni, volt némi gond a magánéletemben //
Vissza az elejére Go down
Andrzej Strzechowski
vérfarkas alfa

avatar

. :

Posztok :
77
Kor :
197
Lakhely :
New Orleans, egy elmegyógyintézetben
Foglalkozás :
Adok-veszek
. :


Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 31st Október 2016, 21:55





Lurkók


"Lehet, hogy évekig nincs szükség rád, aztán eljön az a pillanat amikor csak rád van.''


Sokáig nem tudta, hogy van egy lányom. Igazán új a tapasztalás, de ettől függetlenül fontos. Azt hiszem ha ember lennék, férfiként talán nem hatna annyira meg egy zabigyerek, de a farkasomnak aztán teljesen mindegy, hogy a párjától van-e vagy mástól. A lényeg, hogy az ő utódja ezért gondoskodni akar róla.
Így hát amikor meghallom a sikítását a szőr is feláll a hátamon, bár még csak kétszer találkoztunk és még is azonnal felismerem a hangját. Mivel, hogy farkas alakban vagyok, azért nincs is min gondolkozni, azonnal megindulok a hang irányába.
Lendületből toppanok be a romok közé és a látványt az agyam szinte automatikusan felfogja, és anélkül, hogy megtörném a lendületemet vetem neki magamat a lányomat fenyegető farkasnak, és sodrom le azonnal a földre. A fogai felém csattognak, nem észleli, hogy a torkánál fogva tartom, de azt hiszem, hogy ez érthető. Hiszen jelenleg semmi más nem uralja csak a vad ösztönök, a farkas agyában ott tombol a düh, a fájdalom és a vérszomj, az ember pedig képtelen elérni a fenevadat. Ilyenkor az egyetlen fenevad ha sikeresen kizökkentjük, a farkasok falkában élő állatok, és keresik a vezért akihez csatlakozhatnak. Vagy éppen átveszik a vezérséget, de csak egy kiegyensúlyozott állatból lehet vezető, és egy frissen átváltozott farkas minden csak nem kiegyensúlyozott. Sokkal inkább zavart, és fél és keres valakit vagy valamit ami megadja neki az utat.
Előveszem azt a bizonyos alfa hangot és rámorgok, ahogyan vissza morog fogaim megszorulnak a torkán és a szorítás csak akkor lazul fel amikor hangszínt vált, a farkát behúzva, hasát szabaddá téve megadja magát.
Leugrok róla, nem fitogtatva tovább az erőmet, hiszen arra bőven ráérek, már elismert alfának, és sokkal jobban érdekel, hogy a lányom a következő teliholdkor vajon farkassá fog-e változni vagy sem.
Benézek a résen, melyen keresztül megpróbálta elérni a másik farkas, és meglátom a vérző nyomokat a lábán. Felmordulok elégedetlenségemnek így adva hangot.
A dolog két esélyes, ha bárhogyan is de vér került a sebbe, farkasvér, akkor a következő teliholdkor sajnos át fog változni, amennyiben szerencséje van maradhat ember. De azt hiszem, hogy most már nem lehet tudatlanságban tartani, nem lehet elkerülni, hogy tudomást szerezzen arról ami ebben a világban folyik. Vagy ha már itt tartunk arról, hogy mi az apja.
Hátra pillantok a nyüszítést hallva, bizsergeti a bőrömet az átvoltozásának a mágiája. Francba...
Jobban örültem volna, hogyha még egy kicsit farkas alakban szenved, mint sem, hogy rögtön átváltozzon. De mindegy.
Felmérem a helyzetet, nos Ellienek bizony kell egy kis idő, hogy a rá döntött romok közül kiszabaduljon és amíg ezzel próbálkozik, addig talán lesz időm az új farkasra is. Plusz nem biztos, hogy örül, hogy egy még nagyobb, kék szemű bestia bámul rá áthatóan. Leugrok a romokról, és az idő közben a földön vacogó férfihoz sétálok. És szinte egyetlen pillanat alatt változok vissza emberré, és guggolok le a vacogó testhez.
- Helló haver...- Megvárom míg esetleg rám fókuszálnak a szemei. - Normál esetben lenne időnk átbeszélni, hogy mi is történik vele, és arra is, hogy elfogadd, azonban most van egy kis gond. Méghozzá az, hogy megtámadtad a lányomat, szóval kicsit gyorsabban kéne összekapnod magad, mint az normális. - Tárgyilagos, de ellentmondást nem tűrő hangsúlyban, lassan beszélek hozzá.
- A fájdalom hamarosan elmúlik, a vérszomj, a düh és hirtelen hangulat változással már egy picit több gond lesz. Viszont ne aggódj majd mi segítünk kezelni.- Meghallom, ahogyan Ellie megmozdul, s egy fa leesik, hátra kapom a fejemet és felállok, hogy közelebb lépjek a törmelék halomhoz.
- Ellie? Rendben vagy? Ne fuss el kérlek!- Eléggé gáz lenne meztelenül a lányom után futni, így is furcsa a helyzet és aligha a romok között fogok ruhát találni. Megtehetném, hogy itt hagyom őket, de nem fogom. Az egyik kiszámíthatatlan a másik meg sérült. Szóval kénytelenek leszünk elviselni ezt a kényelmetlen, meztelen helyzetet.



[center]MUSIC: ---[/url] | NOTE: ....| WORDS: ...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve: 3rd November 2016, 20:44





to Blaise & Andy


' 'A mi úgynevezett sorsunkat nem a csillagok, hanem főképpen őseink határozzák meg..''


Nem egyszerűen megadom magam, feladom, ami abban a pillanatban, mikor szememet szorosan lehunyva nem látok mást, csak fekete és vörös színrobbanásokat a csukott szemhéjam mögött nem is tudatosul bennem. Megadtam magam a bestiának, elfeküdtem a pengéjét felém suhintó Kaszás előtt. Mi a baj velem? Bármi is zajlott le bennem abban az örökkévalóságig tartó pillanatban ott a romok között a helyzet csak tovább romlott az azt következő másodpercekben.
Reszketve, lehunyt szemmel vártam, hogy a vadállat elragadjon, de...egy szívdobbanás, kettő, három és még mindig nem történt meg a visszafordíthatatlan. Könnyeimtől elnehezült pilláim lassan felemelkedtek, de még éppen idejében, hogy lássam, amint a szörnyet egy másik még hatalmasabb sötét valami magával sodorja. Nem éreztem megkönnyebbülést, annyira valószínűtlen volt ez az egész.
Ez nem is a valóság. Nem lehet.- győzködtem magam, ám a helyzet - bár nem tűnt lehetségesnek- még abszurdabbá vált.
A kisebbig farkas átváltozott, egy emberré, ott a szemem előtt. Valószínűleg mégiscsak meghaltam ott néhány perccel ezelőtt és ez valamiféle purgatórium lehet, vagy a személyes kis poklom, de semmiképp sem a valóság. Nem bírtam tovább tartani a fejem, elfeküdtem hanyatt a padromjai között-alatt. Legszívesebben felnevettem volna, de csak egy fájdalmas nyögésre tellett tőlem. Talán el is kezdtem volna mérleget vetni ott magamban a bűneimet illetően, hogy rájöjjek hol rontottam el, hogy idekerültem, ha nem hallom meg a hangját. Andrzej-ét. Az apámét. Ő mégis mit keres itt? A farkasok vele is végezni fognak! Hasít belém a félelem, s végső elkeseredésemben újult erőre lelek. Megpróbálom a törmelékeket lesodorva magamról ülő helyzetbe tornázni magam. Nem mondanám, hogy simán megy, de aztán megpillantom őt. Izmos, inas, mezítelen alakját a másik alak fölé tornyosulva. S bár azt nem láttam amikor átváltozott, de most egyszeriben még sincs semmi kétségem afelől, hogy ő a fekete bestia, s most felém lép egyet.
Nem, nem vagyok jól! Megtámadtak, megsebesültem, vérzek, és fáj, rettenetesen fáj, nem mellesleg előfordulhat, hogy meg is őrültem. Szóval nem, nem vagyok jól. Mégis csak szótlan bólintok egyet kérdésére.  
Ne fussak el? Hát felállni is képtelen vagyok, s különben is... Miért is kellene futnom? Ó!Óóóó! Hátrább húzódom, nem sokat néhány millimétert talán, de az is őrületes kínokkal jár.
- Én csak festeni akartam.- görbül sírásra ajkam, de még épp nem buggyannak ki a kövér könnycseppek.- Csak festeni...azt mondtad nem érsz rá...-fogalmam sincs miért mentegetőzök, talán csak azért, hogy addig se kelljen arra gondolnom, hogy a apám az imént változott át egy hatalmas FARKASSÁ! Vagyis...éppen fordítva, de...argghh. Egy pillanatra elsötétül a világ, meg kell kapaszkodnom a padban, hogy el ne terüljek ismét. Borzalmasan szédülök, ennek talán a lábam körül egyre növekvő vértócsa lehet az oka, vagy a sokk, vagy ez így egyszerre.  
MUSIC: --- | NOTE: ....| WORDS: ...
Vissza az elejére Go down
Sponsored content



Tárgy neve: Re: Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Blaise - Ellie - Andy - Kaland az erdő mélyén
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: privát részleg :: Lezárt játékok-
Ugrás: