Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
2nd Április 2018, 16:54
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
21st Március 2018, 22:35
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Fõadmin
admin

avatar

. :

Posztok :
436
Foglalkozás :
- looking upon New Orleans -
. :


Tárgy neve: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 20th Június 2016, 12:51


Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 2nd Március 2017, 19:54



Hecaté






Alig hiszem el, hogy ismét erre fele barangolok kint az erdőben az éjjel közepén. Keveset alszom a mostani időszakban ám, nem is bánom szerintem az emberek túlságosan is sokat alszanak ha éppen életük felét nem is alszik át de negyven százalékát az biztos! Szerintem szükségem van egy kis gondolkodásra, már elég régen ki jöttem ide, és csak nézem és bambulok ki a fejemből. Sok minden történt velem az elmúlt időben. Egyre csak mozgalmasabb az életem és valahogyan meg kell birkóznom vele. Eddig mindig egyhangú és unalmas volt, amióta csak ide érkeztem New Orleansba az egész életem a feje tetejére fordult, de szerencse a lehető legjobb értelemben. Kint vagyok éppen a víz esés legmagasabb pontján, és egy sziklán ülök. Nézek lefele a mélybe, persze eszembe sincsen le ugrani vagy valami ehhez hasonló. Bolond lennék! Végre az életem olyanra fordult amit életnek lehet nevezni, és azt tönkre tegyem? Soha! Csak jól esik lebámulni a mélybe és hallani a vízesés hangját. Sok mindenen elgondolkodtam, mit hogy lenne a legjobb csinálni.. min kellene változtatni? Leginkább egy szép hölgy körül forognak a gondolataim mi tegyek vele? Ami köztünk van az nagyon nem helyes. Mármint vadász és vámpír? Igaz a vámpírokra vadászik de akkor sem helyes a dolog, és ha Rey valaha is tudomást szerez róla akkor abból még nagy gondok lesznek. Így is nagyon furcsa volt amikor megemlítettem számára a találkát amire rögtön nemmel is reagált. Ez számítható volt és nem is lepett meg a dolog túlságosan. Amikor le adtam a válaszomat nem tudom mennyire fogadta jól, mert csak az egyik szolgálót értem el. De mit tegyek vele? Egyrészt nagyon jól érzem magam olyan jól, mint senkivel de a tudat hogy ez nem helyes azért még mindig szeget üt a fejemben. De ha ő nem gonosz akkor miért lenne helytelen a dolog? Erre még kell egy kis idő, amíg teljesen sikerül, ezzel kapcsolatba rendbe tenni a dolgokat. Támadt egy ötletem mi is legyen, mármint most a jelen pillanatban. Nem hiszem erre a gondra találok a közel jövőben megoldást, de akkor legalább érezzem jól magam. Elő veszem a telefonomat, kiveszem a kabátom zsebéből . A vérfarkassal való találkozás után nem hiszem felszerelés nélkül ki fogok jönni egy jó ideig az erdő környékére. Felhívom a birtokot ahol Hecaté él, ismét az a női hang vettel fel aki a múltkor kemény és határozott hang hallatszik át a telefonon, bár lehet a vízesés hangja megzavarja ezt. Nagyon hangos, szerintem a telefonon is nagyon át hallatszik. Nem jellemző erre a vidékre a vízesések, ez az egyetlen vízesés a vidéken.
-Ki beszél? - alig hallottam valamit a zajtól, ennyit sikerült ki venném az egészből amit mondott, mert mindent eltompított a vízesés hangja.
-A vadász, Hecatét keresem- mondtam neki, nem adtam ki a múltkor sem az igazi nevem, nem lenne igen jó hírnév keltő ha túl sokszor telefonálgatnék a saját nevemben. Majd hirtelen megcsúsztam a vizes kövön, éppen sikerült megtartanom az egyensúlyom. Viszont a telefonom már nem volt ennyire szerencsés, az csak mélyen zuhant a vízesésen le egészen a folyóba. Na ezzel sem fogok telefonálni, és még alig mondtam valamit a telefonba. Vissza ültem a kőre. Két órája sötétedett be, gondolom Hecaté már ébren kell lennie. Bár most nem hiszem el tudnám érni őt, telefon nélkül vagy ha nem jövök rá gyorsan hogyan kell használni a telepátiát.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 2nd Március 2017, 21:02






Jackson + Hecaté

Egyenesen felfelé ívelt az égjáró kifli. Fényesen ragyogott, ezüstös színt vitt az erdő fáinak leveire, a fűszálakra és bokrokra. Más szemszögből mutatta meg a cserjék, a természet világát. A vízesés habjain játszott, ugrált a zuhogó víz felszínén és elnyelte az apró folyóból integető köveket. Utat tört magának sűrű lombok között és hangulatosan tekintett le az alant üldögélő férfira. Miközben…
A szoba fényárban úszott. A hajkefe könnyedén egyenesítette ki a szőke hajkoronát, mely lazán omlott le tulajdonosan vállára s hátára. Egyenesen, mereven ült fekete ruhájában. A pántos, ujjatlan darab egyik sajátossága volt, hogy elöl mindössze combközépig ért, míg hátul jelentősen hosszabban lógott alá. Egyebet, egyelőre nem viselt. Még sminket sem, ugyanis nem régiben ébredt fel, ámbár a reggeli ébresztőjén már túlesett. A széken ülve hagyta, hadd fésüljék tincseit, míg ő előre bámulva meredt ki az ablakon. eme csendes, meghitt, fenséges ceremóniát egy kopogás zavarta meg. A ház egyetlen egy szem leánya, - eme nőn kívül – a szolgáló lépett beljebb.
- Elnézést kérek a zavarásért, Kisasszony, de önt keresték telefonon. – a fésű hirtelen megállt a vékony, törékeny kezekben.
- Ki volt az? – tette fel a kérdést ridegen és hűvösen.
- A nevét nem mondta. Csupán annyit, hogy „A vadász” és Önt keresi. – a hosszú, gyenge ujjak remegni kezdtek az idegességtől – Sajnos, megszakadt a vonal mielőtt bármi mást mondhattam volna. Nagy volt a háttér zaj, azt hiszem víz csobogása lehetett.
- Köszönöm, hogy szóltál. Most pedig menj, folytasd a munkát. – mihelyt becsukódott az ajtó, a hajkefe újra mozgásba lendült.
- Ha szabad kérdeznem… – a fiatal férfi, aki a vámpírnő mögött állt, lazán gombolt ingben, elegáns nadrágban és cipőben, kinek kiváltsága volt rengeteg időt eltölteni a nő társaságában, bátortalanul, ám mély alázattal szólt.
- Hallgatlak. – bíztatta úrnője enyhe kedvességgel és szelídséggel hűvös hangjában.
- …Tulajdonképpen, mit szándékozik tenni ezzel a férfival? Valóban… örömét leli benne? – a fiatalember hangja halk volt és kedves.
- Őszinte leszek veled. Magam sem tudom. Eleinte véletlenül futottunk össze, majd Ő megkért, hogy legyek finomabb a vadásszal. Azóta, újra találkoztunk. Vele kapcsolatban, semmiben sem vagyok biztos. – felelte nyitottan. Hamarost végtelenül selymessé vált Hecaté haja, amit kiengedve hagyott. Felvett egy nyakéket, melyen egy keresztre hasonlító medál is ékeskedett, ám a rajta kialakított hold forma megváltoztatta és plusz jelentéssel látta el. Enyhén kiemelte szemeit, míg ajkait és arcának egyéb részét, illetve körmeit természetesnek hagyta. Végül, belebújt egy fekete, magas sarkú körömcipőbe.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ki miatt megyek el, de… Köszönöm neked! – fordult meg és küldött egy lágy mosolyt a kócos férfinak, aki ott ült az ágy szélén. Viszonozva a mosolyt, biccentett, majd lekísérte a számára legkedvesebb nőt a lépcsőkön s kéz csókolva köszönt el tőle. Tudták egymásról, hogy miféle szavakat nem mondtak ki az imént, ahogyan azt is, mindent el fognak intézni.
Az Éj Gyermeke nem sietett. Lassan, ám nagyokat, hosszúakat lépkedett az általa feltételezett hely irányába. Ma este természetesebbnek próbált hatni, nem pedig a túlcicomázott és rideg vámpírnőnek. Tökéletes csendben érkezett meg a hídra, mely épp az erdei vízesés kezdete felett húzódott végig. Megállt középen, egyik kezét a korlátra tette, majd emelt fővel pillantott le az alant üldögélő férfira. Jackson háttal ült neki és minden bizonnyal észre sem vette volna az őreá bámuló ragadozót, ha:
- Magától nem lehet megszabadulni, igaz? – hangosan beszélt, hogy a férfi tisztán hallja szavait. Hangszínében nem volt nyoma eddigi ridegségének. Se nem közönyös, se nem végtelenül boldog nem volt. Majd hozzátette – Mit akart üzenni? T’án véget vetne életének és búcsúzni óhajtott? Ugye, nem tőlem várta a maradásra bíró szentbeszédet? – a kérdésekben semmi komolyság nem volt. Noha, magasztosan ejtette ki a szavakat, nyilvánvalóan, egyértelműen látszott rajta a színjáték. A legvégén, még el is mosolyodott. Ajkai széles, barátságos mosollyá húzódtak. Tudta, hogy nem erről van szó és csak tréfából kérdezett ennyit. Pislogott, majd tekintete is megenyhült, arcához igazodott miközben le sem vette jég kék íriszeit a vadászról.

۵ Night of the Damned ۵ 632 ۵ ruha1 és ruha2 ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 3rd Március 2017, 00:36



Hecaté






Mivel nem tudtam vissza hívni a birtokot, így hát nem maradt más választásom nyugton maradtam itt gyönyörködve a természetben. Mivel a vízesés körül nem voltak fák ezért az éjszakai égi fények elég jól bevilágítottak azt. Jó volt nézni ahogy a víz felszíne megtörik és zuhanásba ered, néhány csepp külön válik a csordogáló víztől, mintha csak menekülni akarnának a tömegből, és a Hold fénye amikor ezekre a cseppekre rá világit olyan mintha csak gyémánt eső lenne. Néha egy két éjszakai állat hangját lehet hallani de csak azt ami eléggé hangos, hogy a víz csobogáson át is halljam, mint egy bagoly erőteljes huhogása. Mikor hirtelen egy ismerős női hang töri meg a csendet, elmosolyodtam a dolgon. Hát igen ez Hecaté, nincsen nő akinek a hangjával össze lehetne téveszteni a bársonyos és csilingelő hangját. A híd felett volt, néztem rá hátra dőlt fejjel, majd felálltam a kőre, és úgy tekintettem fel rá egy vigyorral az arcomon. Nem tudom honnan tudta meg itt vagyok, de örülök annak, hogy megtette.
-Nem igazán, miért talán szeretnél?-kiáltottam fel neki, kezdem magam úgy érezni mintha csak egy poloska lenne rajtam ami le adja a pozíciómat neki. Igaz most nem véletlenül találkoztunk, de a telefonba nem mondtam meg neki, hogy hol vagyok vagyis a szolgálónak, akármi is legyen a posztja. Következő mondatán elnevettem magam, ha bár eleinte nem tudtam mikor hogyan kell hozzá szólni mert elég nehéz neki megkülönböztetni a hangszíneit egyes esetekben, de most már azért tudom mikor halál komoly és mikor szánja viccnek a dolgot. Most az volt, viccelődni szeretett volna velem. Elindulok felé, fel a hídra végig ugrálva a köveken, majd felértem hozzá. Egyelőre nem válaszoltam a kérdésére.
-Eszemben sincsen, hogy véget vessek életemnek, de ha arról lenne szó megpróbálnád?- kérdeztem tőle, a múltkori elválásunk a barlangban eléggé érdekes volt, remélem már túl tette magát a sértődöttségen és megértette mi volt akkor a célom vele. Bebizonyítsam engem nem a teste érdekel hanem ő maga. Kezemmel végig simítottam gyönyörű arcát, olyan finom érzést közvetített felém, mint egy bársonynak az érintése. Arca hideg volt, de ezt már megszoktam. Egyre inkább kezdek hozzá szokni a természetéhez, és magának a lényéhez. Igaz már egy párszor össze futottunk de azért nem gondoltam volna ilyen hamar meg tudom szokni ezt az egészet, amikor hozzá érek mintha egy jégcsaphoz érnék hozzá.
-Mond csak hogyan találtál rám, hogy a megmentésemre siess?- kérdeztem tőle nevetve, majd megálltam mellette, nem tudta hogyan üdvözöljem csókkal nem hiszem tudtam volna, de remélem a kis simogatás nem volt ellenére. Igen csak fura mód távozott onnan, gondolom valaki a segítségére sietett, mert az éjszaka nem volt otthon. Más magyarázatot nem leltem rá, arra hová tűnhetett el. Attól nem féltettem bele eset a vízbe mert őt még két kamionnal sem lehetett volna berángatni a vízbe.
-Hiányoztál – mondtam neki, hangom kissé elhalkult mélyen a szemébe nézve, nem tudom most hogy hat rá a dolog, de csak az igazat mondtam neki. Számára még sohasem hazudtam, nem volt olyan alkalom amikor nem az igazat mondtam volna neki. Azt akarom bízzon meg bennem és ezt csak is feltétlen őszinteséggel tudom elérni. Rendesen el tudok veszni kék szemeiben mintha csak egy tenger lenne aminek a végét sehol sem látni. Majd feltekintettem az égre, csillagos ég volt alig volt néhány felhő az égen, ami volt is csak mind apró volt, szép éjszaka lesz. Remélem nem fog sietve elrohanni ha már ilyen ügyesen megtalált engem.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 3rd Március 2017, 20:16






Jackson + Hecaté

Ezüstös fényét hátulról vetítette reá, s ezzel láthatóvá léve az alant álldogáló férfit. Több méter volt közöttük a távolság, mély volt a gödör, de a szakadék még mélyebb. A vámpírnő ezúttal nem volt se rideg, se szobor, se túlontúl vidám. Nem evett vagy tett olyat, ami bolond gomba avagy méreg jelenlétére utalna. egyszerűen, nyitottan fordult a helyzethez. Nem játszotta meg magát, könnyeden vette a dolgokat, mosolygott, pislogott, mint bármely másik halandó. Mindössze megjelenése és kisugárzása emelte fel a tömegből és tette olyanná, amilyen ő maga, fenséges. Egyik tenyerét lazán helyezte a korlátra, míg szabad keze teste mellett lógott. Noha, egyenesen tartotta hátát, egyik lábára helyezte át testsúlyát, ezzel enyhén megemelve a másikat. Apró, fekete körömcipője elnyelte a Hold fényét s magasított egy keveset az egyébként alacsony nőn. Szintén sötét színekben pompázó ruhája mentén világos körvonalat kapott vékony, kecses teste. Hosszú, szőke hajának egy része vállán nyugodott. Pilláit enyhén leengedte, miként íriszeivel a férfit figyelte.
- Nem erre céloztam. – felelte kedvesen, majd szavait megspékelte egy szelíd, széles mosollyal. Nem találta szükségesnek a köszönést, amíg ily’ távolság van közöttük. Noha, a beszélgetést folytatta – Ki tudja? – lassan, látványosan emelte meg vállait és fordította enyhén oldalra fejét, hogy nagyobb hatást keltsen. Ezzel, tulajdonképpen csak húzta a vadász agyát, nem felelt a kérdésére, miszerint megpróbálná lebeszélni az öngyilkosságról. Talán, jobb is így, hogy nem tudjuk az igazat.
Hecaté arca lágy volt, sima és kedves. Teljesen emberi, azt leszámítva, hogy hibátlan bőre mennyire fehér volt és jég hideg. Mintha, egyenest az Északi sarkról jött volna. Tulajdonképpen, külső szépsége éppen származásának köszönhető. A vonzereje már a vámpírságának. Tekintetével követte Jackson-t, aki elindult feléje, majd oldalt felmászott a meder szélén, rálépve az útra, végül a hídra. Ezúttal, nem ellenkezett vagy tiltakozott a közeledésére. Csupán, hagyta, hadd érintsék meg puha arcát. Egy pillanatra, le is pillantott a férfi csuklójára. Nem azért, mert hallotta vagy lelki szemeivel látta volna a vér áramlását, mindössze a pillanat varázsa végett. Azt hiszem, ekkor egy kis idő még szemeit is lehunyta. Aki elég figyelmes hozzá, talán a vadász is, észrevehette ezt. A halvány mosoly a meleg kér érintésének szólt. Annak a kellemes érzésnek, amire tulajdonképpen mindig is vágyott. Saját testét sosem lesz képes meleggé varázsolni. S a kandalló tüzét előbb találja égetőnek, mintsem olyannak, amit szívesen magára öltene, mint egy takarót. A távolodás hatására vissza emelte jég kék íriszeit a férfiéra.
- A háttérzaj elég árulkodó volt. – jegyezte meg normális hangnemben, egyúttal felelve a kérdésre. Ezután tekintetük összefonódott. Mélyen a másikra néztek és ezt a helyzetet a közvetlenül felettük, alig húsz centire elsuhanó bagoly sem zavarhatta meg. Végül, Jackson kimondta. Kimondta a szót, melyet Hecaté akkor sem mondhatott volna vissza, ha az érzésen osztozik. Ennek tudatában, mintegy megnyugvásul elmosolyodott. Kedves, őszinte tett volt ez, mely csakis a vadásznak szólt jelen pillanatban. Várt még egy kicsit. Kezével még mindig a korlátot markolta, már erősebben, kapaszkodott belé, ragaszkodón, mintha támasz lenne az elbukás ellen. De, a férfi felé fordult és őt nézte. Vizslatta arcának vonásait, hátha kiolvas belőle valamit.
- És maga, mit keres errefelé? – komolyan kérdezte, nem viccelődött úgy, mint korábban. Ellenben, a nyitottságát és barátságosságát megőrizte. Nem látta szükségét a rideg szobornak és nem is akarta magára ölteni, ahogy a végtelenül boldog, szabad leányét sem. Ez a kettő közötti, lehető legjobb állapota volt. Olyan… normális, de mégis különleges, egyedi.

۵ Night of the Damned ۵ 545 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 3rd Március 2017, 21:26



Hecaté






Arcomon még mindig látszottak a meglepettség jelei, hiszen már teljesen lemondtam arról, hogy találkozni fogok vele, és lám nem így történt. Nem tudom ezt kinek kell megköszönni, de kösz. Fogalmam sincsen miért vágyok a társaságára olyan annyira, annak ellenére is tudom mi az és „bűnt” követek el, de hát most mit tegyek? Csak azért ne találkozzak vele mert valami íratlan szabály kiköti ezt? Azért vannak a szabályok megszegjük őket. Ez nem korlátoz engem semmiben sem más vámpírnak a fejét egy pillanat alatt elválasztanám a testétől, és őszintén még jól is esne a dolog. Talán az a válasz rá nem a vámpírt látok benne, hanem egy érző teremtményt aki fontos számomra valamely furcsa okból. Amikor megérintettem figyelmesen követtem minden egyes rezzenését, ha bár olyan gyorsan tud néha mozogni, ám beszélgetéseink közben legtöbb alkalommal nem használja semmilyen képességét. Amikor gyönyörű szemeibe nézek hirtelen egy pislogást látok, vagy csak lehunyta volna a szemét szándékosan? Nem tudhatom túl gyors volt a jelent ahhoz el lehessen dönteni. Nem ellenkezett ellene szóval, immáron már sikerült annyira a bizalmába férkőznöm ha megérintem akkor nem fut el, mint ahogyan a legelején tette azt. Sokat változott a kapcsolatunk az elmúlt időben, sokkal bensőségesebbnek érzem. Nem titkolja már arcának rezzenéseit és szavai is sokkal melegebben hatnak a lelkemre. Aminek nagyon örülök, reméljük el jön egyszer az a nap amikor megtisztel engem felhőtlen bizalmával, de lehet az még nagyon messze van. Kezeivel a korlátot fogta, szinte már szorította is, ha jól láttam egy kicsit meg is roppant a szorítása alatt, bár ezt innen nehéz lenne megmondani. Azért titkon még mindig vissza tartja magát, mármint felállít maga elé egy bizonyos határt amit nehezen lép át. Nem akarja jobban megismerjem? Vagy talán önmagát félti tőlem, mi lesz ha éppen nem olyan vagyok mint ahogyan azt ő elképzelte? Ennek csak egy megoldása van ha jobban megismer engem és én is őt. Majd megszólalt, figyelemmel hallgattam áh szóval a vízesés hangjából rá jött hol vagyok hát igen, még szerencse, hogy figyelmes a szolgálója.
-Akkor még szerencse a telefonom aztán ejtettem bele a vízbe mielőtt hallotta a felvevő személy a telefont- mondtam egy vigyorral az arcomon. Szóval akkor ennek köszönhetem a látogatását, nos akkor végül is a lényeg át ment, viszont a telefonomnak annyi majd aztán nézhetek új, után nem lényeg a jelenlegi helyzetben. Következő mondatom után egy kis csönd telepedett a helységre mondhatnám szerettem volna megtörni valamivel ezt a csendet, de ez nem lenne igaz. Azt vártam ő törje meg, mondjon valamit a szóra de semmit nem mondott rá. Ha bár kétlem nem várta volna a találkozásunkat. Nem képzelek sok dolgot bele ebbe a dologba, de szerintem annyit tiszta lelki ismerettel be lehet képzelni, hogy valamilyen szinten kedvel engem. Ha nem kedvelne akkor nem csattant volna el az a bizonyos csók a barlangban, ami még a jelen pillanataimig is „kísért amikor csak lehunyom a szemem. Megjelenik szemeim előtt a történtek és az érzés ahogyan jéghideg ajkai az én halandó ajkaimhoz tapadnak. Sosem voltam az a típus akiben az ilyesmi mély nyomot hagy, de ez igen ütős volt. Amikor meghallottam a kérdését, a vízesés felé figyeltem kezeimet én is rá szegeztem a korlátra, szinte szorosan az övé mellé már szinte össze is értek a kezeink a korláton.
-Hát már eléggé rég itt vagyok ki jöttem egyet gondolkodni, a természetben tudom leginkább helyre rakni a dolgokat a fejemben ahol senki nem zavar csak a megnyugtató természet hangja. Aztán egy idő után elegem lett a sok gondolkodásból, gondoltam megpróbálom azt a számot mennyire tudlak elérni téged, de ahogyan látom itt állsz mellettem teljesen sikerült a dolog.- néztem rá egy vigyorral az arcomon. Jó érzés amikor közel érzem magamhoz, egy különös melegséget és biztonságot annak ellenére jég hideg és egy vámpírral van dolgom.
-Nem lenne kedved valami érdekeset csinálni máma? Vagy csak szeretnél gyönyörködni a természetben?- kérdeztem tőle, tekintetét fürkészve. Nem hiszem a vízeséshez lenne sok kedve, a múltkori eset után nem hiszem újra bepróbálkoznék a vízzel ha bár itt csak derékig erő ebbe már nem tudna bele fulladni még ha szeretné sem. Bár mi érdekeset lehetne csinálni ami még szórakoztatná is, van egy két ötletem de leginkább azt szeretném hogy ő mondjon valamit, ezzel is kiderülne valami új dolog róla.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 3rd Március 2017, 22:15






Jackson + Hecaté

Normális. Egy program a mosógépen. Egy beállítás a böngészőben. Valami, ami sohasem adhat meg a maga fajtának. A normális az egyszerű embereknek való. Nekik, sohasem adatik meg az, az élet, hogy szerető párjuk és gyermekük legyen, együtt éljenek egy családi házban kiskutyával, kiscicával és a legnagyobb probléma a tökéletes kis világukban a számlák befizetése legyen. Erről, álmodniuk sem szabad. Ők nem normálisak, csak romlottak. Külsejük csillogó, tökéletes, megérinthetetlen, kerek egész, de belül… rothadnak. Romlott, elveszett, gonosz lelkek, akik bárhová is lépjenek, csak halált és ürességet hagynak maguk után. Ezek voltak ők, a vámpírok. Holdanya gyermekei, Káin fiai és leányai, az örök sötét rabjai, az Éj Gyermekei.
Hecaté egyszerre érezte azt, hogy szabadon szárnyalhat és elengedheti magát, miközben szorosan ragaszkodott a földhöz. Ahhoz a szilárd talajhoz, mely épp eszénél tartotta és emlékeztette arra, nem képes teljesen megbízni a férfiban. Valahogy, nem megy neki. Egyszerre volt ott annak a lehetősége, hogy ha egyszer segített neki visszatérni a halál markából, akkor újra megtenné. Ám, benne élt az is, ami azután történt. Nem tudott dűlőre jutni önnön érzéseivel, és ez hátráltatja őt. Tudja, ez vétek, amitől mielőbb meg kell szabadulnia, lényegtelen végül melyik oldal mellett dönt. a lényeg a döntésen van. Elvárják tőle, ahogy ő is elvárja ezt Tőlük. Ugyanakkor, ezek a gondolatok nem zavarták meg őszinte mosolyában, a kedvességben, melyet a vadász felé mutatott ki. Jól esett számára egy kicsit emberibben viselkedni. Az aranyközépúton állni a két teljesen ellentétes véglet közt.
- Szerencse… – ismételte meg halkan Jackson szavait. Ő nem tudott hinni benne. Sosem volt számára megragadható ez, amiben olyannyira hisznek a halandók. Talán éppen azért, mert ők lélegeznek. Hirtelen lesütött tekintetéből elhessegette a negatív gondolatokat, azokat a foszlányokat, amik oly’ különbözővé teszik őket. Ember-vámpír, élet-halál, boldogság-egyhangúság. Lágyan nézett fel ismét.
- Jelenleg a Phantomhive birtokon tartózkodom. Így, többnyire üzenni tud nekem a vezetékes telefonon keresztül. Átadják az üzeneteit. És… Nem szükséges névtelenül telefonálnia. – ettől az egésztől úgy érezte, mintha a férfi félne valamitől. Tulajdonképpen, megértette ezt, de valahogy mégsem – Egyébként, bármikor eljöhet meglátogatni, amikor a Gróf úr nincs otthon. – ajánlotta fel a dolgot ugyanolyan kedvesen, barátságosan és mosolygósan, mint ahogy eddig is beszélt ezen este folyamán. Az igazat megvallva, nem volt benne biztos, hogy akarja-e, hogy a férfi személyesen is felkeresse ott, ahol biztonságban és nyugalomban lehet, ám ott volt a szükségszerűség lehetősége is. Elvégre, elégszer látták már egymást, valamint, Ő sem fogja határozott nemmel elküldeni a halandót. Különösen úgy, hogy otthon sem fog tartózkodni. Noha, sokkal kényelmesebb és színesebb lenne a lehetőségek tárháza, ez az egész leginkább Jackson-on múlik. A vámpírnő nem is firtatta tovább a témát. Inkább, meghallgatta a következő szavakat, elgondolkodott, majd lassan fejet csóvált.
- Nem hiszem, hogy kalandozni lenne kedvem. Az érdekes fogalma pedig nézőpont kérdése. – nézett fel újra halk, selymes hangszíne mögül – Tudja, hogy mindig szívesen töltöm el az időmet a természetben. De, maga mit akar? Elvégre, Ön akart idehívni! Nem is tudom, miért jöttem el. – pillantott le kezeikre, melyek ott pihentek a vízesés felett álló híd korlátján. Újra víz vette őket körül, ismét egy hatalmas térrel felette beszélgettek, ám ezúttal esze ágában sem volt lelökni az embert. Abban a pillanatban meg is halna a köveken. Bár, tulajdonképpen Hecaté azt sem tudja, hogy most mit is kar. Nem beszélhetünk így arról, hogy mit nem szeretne. Hosszú lenne a listánk, ha jobban belegondolunk, közben mégsem.

۵ Sis Puella Magica ۵ 548 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 4th Március 2017, 12:57



Hecaté






Úgy érzem a jelen pillanatban minden tökéletes, és szép a világ de ez nem csak Hecaté jelenlétének köszönhető. Úgy érzem sikerült az életemet egy olyan ösvényre terelnem ami megfelel végre számomnak nem kell azon gondolkodnom, milyen egy fos az életem mert már nem az. Van egy célom amit mindig a szemeim előtt tartok. Van egy családom akikért bármit megtennék. Ez az mi engem életben tart, az új életemben ami akkor kezdődött amikor ide érkeztem New Orleasnba, megtörten és életkedv nélkül. Sokat változtam ez igaz és nem biztos minden a javamra történt, de a cél aminek az érdekében szentesíti ezt! Mosolyogtam amikor megismételte a szavam, nem volt mit hozzá tennem szóval egy mosollyal reagáltam, le a dolgot. Azért kíváncsi lennék neki mi lehet az élet célja ami ennyi idő után is még életben tartja és utat mutat neki? Majd amikor elkezdett beszélni egy kissé ki zökkentett a gondolkodásomból, nem tetszett amit mondtam neki.
-Köszönöm az ajánlatot de ha megjelenek azon a birtokon az nem személyes lesz, nem szeretnék semmilyen más kapcsolatot más vámpírral vagy az otthonunkba tartózkodni ha nem muszáj. Számomra te vagy a kivétel erősíti a szabályt, de azt tudnod kell, hogy a mi kapcsolatunk mármint a barátságunk ez sosem szabad napvilágot lásson.- mondtam neki közben az alattunk levő vízesést néztem majd újra megszólaltam, hogy folytassam a mondani valómat.- te vámpír vagy én meg vadász ezt sokan nem értenénk meg és másoknak nem is kell megérteniük, ezt a bizonyos kapcsolatot titokban szeretném tartani legyen ez a mi kis közös titkunk- mondtam neki majd a szemem levettem a vízesésről és egy mosolyt küldtem felé. Remélem nem fogja rossz néven venni azt amit most mondtam neki. Ha mások is tudnák azt hogy mi milyen kapcsolatban állunk az nem lenne jó senkinek sem, őt sebezhetővé tenné engem meg hát elítélések sorozata követne. Ez az a dolog amin rágódtam a vízesésen mit lehetne ebből az egészből kihozni mindenkinek jó legyen és tökéletes. Következő mondatán elnevettem magam, nem is tudja miért akart ide jönni? Szerintem meg nagyon is jól tudja csak éppen nem ismeri be még magának sem, vagy ha igen is nem meri azt szavakba önteni.
-Én a természetet? Mert ott jobban tudok gondolkodni megnyugtat és ad számomra egy különös érzést, mert van szebb dolog a természet csodáinál?- kérdeztem tőle, le reagálva a mondandójának első felét majd egy nagy nyelés után folytattam- szerintem meg nagyon is tudod, mert fontos vagyok neked, ha nem lennék az akkor nem lennél itt, csak félsz még magadnak is beismerni a dolgot- mondtam ki nyersen amit gondolok a témáról. Lehet ez egy kissé bennem is meg van, de én azért annyira nem uralom a bennem rejlő érzéseket. Ami a szívemen az a számon, ami a szívemben az a tetteimben. Hát igen én ilyen ember vagyok, na meg az elvek amiket mindig próbálok betartani és követni. Hiszen ha nincsen számunkra egy bizonyos határ vagy egy protokoll ami szerint cselekedjünk akkor miben különböznénk az állatoktól? Mert gondolkodunk? Az szerintem oly kevés megkülönböztető jel lenne.
-Az előbb azon gondolkodtam mi lehet számodra az élet célod... - néztem rá kedves és bájos tekintettel- mert ugye bár nekem az a célom, hogy megvédjem a halandókat a természet felettitől, hogy egy gyereknek se kelljen úgy felnőnie és elvesztenie a szüleit mert egy vámpír éppen megéhezett, téged mi hajt amikor reggelente fel kelsz? Mi inspirál téged?- kérdeztem tőle, kíváncsi vagyok mit fog mondani, számára több dolog is van ami hajthatja hiszen sok időt megélt már, látott sok életet megszületni majd meghalni de ha nem lenne egy olyan dolog ami észnél tartja akkor ő is egy olyan vérengző vadállat lenne, mint a legtöbb vámpír és semmi nem különböztetné meg őket tőle. Csak a gonoszság és a hatalom hajtaná. Közben kezem rá tettem az övére, bőre tapintása olyan sima mint a bársony érintése, hideg akár egy jég csap, de valahol még is melegséget ébreszt benem.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 6th Március 2017, 16:53






Jackson + Hecaté

Az emberi érzelmek kusza jelenségek, melyek sosem bukkannak fel egyedül. Mindig sokadmagukkal, elvegyülve mutatják meg magukat. Nem lehet megfogni, tapintással egyértelműsíteni. Mindig is erős érzésekre voltak képesek a halandók, így, ez érzékeit felfokozottan átélő vámpír számára a legkisebb hangulatváltozás, a legkisebb ráhatás is végzetes lehet. Mindezt karöltve megspékeli a nemzetségbe való hovatartozás is. Ez, postosan ez lesz az, ami olyannyira nehézzé teszi a döntéseket Hecaté számára. Ráadásul, mindig volt mögötte egy nála sokkal erősebb, keményebb kezű lény, aki ha szükséges volt, egyengette az úton, nehogy végeláthatatlan katasztrófához vezessenek a buta döntések. Ám, ezúttal a kezét elengedték.
Noha, át is verhetné a vadász, az önnön érzéseit nem tudja. Képtelen rá, ahogy minden egyes teremtmény eme bolygón. Legyen bármilyen létsíkon. Megvezetheti az előtte álló férfit, vagy el is küldheti, elárulhatja, megölheti, szeretheti, ölelheti, de mindezen tettek nem fognak változtatni azon, amit mélyen legbelül érez iránta. S soha, senki sem tudta befolyásolni azt, hogy miként tekintsen a másik félre. Akarva akaratlan, de megkedvelte a halandót.
Hecaté sokat megélt az évek alatt. Látott már reménytelen szerelmet, küzdeni akarást és még sorolhatnánk a mondákba illő történeteket végeláthatatlan sorát. Viszont nem változtatna azon, miként is érez a másik szavai hallatán. Ajkai elnyílnak, de nem azért, mert mondani óhajt valamit. Arcán apró, dühös vonások keletkeznek, miközben szemeibe bánat szökik. Lesütött pillantással szólal meg. Őszintén nem tudja hova tenni a benne kavargó vegyes hullámokat, és amikor elmondja, hogy nem érti miért jött el, lehet puszta kíváncsiságból, a férfi kinevette. Hirtelen jött indulatból kevert le neki egy sértődött pofont. Szemöldökeit összeráncolva, szigorúan pillantott fel a nála jóval magasabb emberre. Nem ütött nagyot, de éppen elegendő erőt fektette bele, mint egy egyszerű halandó nőé. Emberként sosem rendelkezett nagy fizikai erőnléttel, ám annál csípősebb és csattanósabb pofonokat tud osztani. Amilyen hirtelen jött haragja, olyan gyorsan is vált köddé. Ritkán szokott kezet emelni bárkire is, és amikor ez eszébe jut, hogy már nem ez az első alakalom Jackson esetében, elszégyelli magát. Oldalra fordítja fejét, letekint a vízesésre, ám ez még nem ok az arcán csücsülő érzelmeknek, hogy tovább álljanak. Enyhe düh, szigor, megbánás és önnön magával való veszekedés látható rajta.
A vadász szavai zökkentették ki. ”…mert fontos vagyok neked,…csak félsz még magadnak is beismerni a dolgot…” Ekkor döbbenten nézett fel. Jég kék íriszeit, melyek nagyon is kifejezőek tudtak lenni, egyenesen a férfi arcára, majd annak tekintetére emelte. Az utolsó szavak, amik elhagyták ajakait, mielőtt kezét a nőére tette volna, azok a hangok újfent mélyen érintették. Ezúttal, nem negatív értelemben. S eme nézőpontot tökéletesen meg is tudta érteni. Épp emiatt, bármennyire is jól esett számára a férfi kezének melege, kiszabadította a sajátját. Hátrébb lépett kettőt, lassan, vonakodva. Letekintett a lélegző lábbelijére.
- Éppen emiatt, nem kellene velem barátkoznia. Hogy is érthetné meg a vámpírlét miben létét, ha még sohasem tapasztalta?! – ahogy kimondta a szót ’vámpír’ és felpillantott, látta a nyaki ütőeret, a benne csordogáló friss, élettő vörös folyadékot. Hirtelen hátat fordított! A hidat bámulta, kezeit melle alatt testéhez húzta – Nem tudom megmondani mit érzek, amikor Önnel vagyok. Csak azt tudom, hogy… nem rossz…. De, mindez nem számít! – emelte feljebb a hangját a nyomaték kedvéért. Hangszíne nem volt bíztató. Olyannak mondanám, mint aki nem akarja eme szavakat kiejteni, ellenben muszájnak érzi és ez bántja őt.
- Maga mondta. Ön vadász én meg…. – mélyet sóhajtott – Talán csak áltatjuk magunkat, és jobb lenne… jobb lenne… ha nem csinálnánk tovább ezt az eszeveszett játékot. Semmi érzelme. – elhaló hangon fejezte be. Torkában egy óriási követ érzett, ami akadályozta a beszédben. Nem akarta kimondani őket, ám túlontúl bizonytalan volt. Sosem voltak erősségei az ingoványos talajok és úgy gondolta, hogy nem dönthet a férfi helyett. Ezúttal nem. De, képtelen volt rá nézni. Háttal állt neki, kiszolgáltatottan…

۵ Sis Puella Magica ۵ 606 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 6th Március 2017, 19:34



Hecaté






Semmi előzmény nélkül hirtelen egy meleg érzést éreztem arcomtól egy hideg kéztől, ismét felnyaltam egy pofont. Nem tudom miért kaptam, még magyarázatot sem adott rá, hirtelen harangomban le dobtam volna a vízesésen csak hogy érezze az én törődésemet is, úgy sem lenne semmi baja de akkor nagyon megsértődne és tuti fent is tartaná a dolgot jó hosszú ideig. Így gyorsan el is hessegetem a gondolatot a fejemből. Inkább csak tűrtem az egészet, de azért még szóvá kell tennem, nem hagyhatom szó nélkül.
-Ismét pofon? Nem áll neked a kezed igen könnyen rá? Mivel érdemeltem ki?- kérdeztem komoly arccal tőle, mert igen is érdekel mivel érdemeltem ki. Nem tetszik a dolog úgy bánik velem, mint valami kis tesztbábuval lökdös, pofoz.. én sosem tettem nem értem mivel érdemeltem ki a dolgot.
-Valóban nem érthetem a vámpír létett de ez min változtat a legfőbb gond nem a vámpír léted hanem a fal amit magad elé emelsz és amikor felérnék a fal tetejére, hogy átugorhassam mindig vissza löksz rajta- mondtam neki egy kis szóképet használva a magyarázatomhoz, nem érti a gondot ami igazán korlátozza őt.. az nem vámpír léte hanem saját maga. Én magamnak semmilyen határt nem szoktam szegni vagy éppen falat állítani nekem az elveim azok amíg megnehezítik a dolgomat.  De ez teljesen más, mint az ő indokai ő csak csupán nem mer közel engedni magához, majd hirtelen hátat fordít nekem. Igaz fogalmam sincsen milyen lehet vámpírnak lenni és ami azt illeti nem is szeretném meg tudni.. de biztosan nincsen olyan törvény, hogy nem szerethet egy halandót. Ha a vérszomjára gondol.. akkor az már teljesen más ügy de egy több ezer éves vámpír szerintem az ilyesmit teljesen kezelni tudja. Mondatai igen csak meghatottak engem, mintha csak önmagam szavait hallanám vissza csengeni, nem voltam soha életemben szerelmes, legalábbis abban az értelemben a nagy világ használja. Közelebb mentem hozzá majd hátulról elkaroltam és a fülébe suttogtam
-Miért kellene mindent a nevén nevezni és ki mondani olyan szavakat amelyek nagy súllyal hangzanak, miért nem tudjuk csak élvezni a helyzetet és élvezni egymás társaságát?- kérdeztem tőle, majd ha nem ellenkezett velem akkor szembe fordítottam magammal, mielőtt megtehettem volna ismét megszólalt majd mikor kimondta az utolsó szavát akkor megfordítottam és magamhoz húztam és megöleltem jó szorosan.
-Szerinted ott legbelül a szívedet érdekli az, hogy én vámpír vagyok? Vagy éppen az enyémet, hogy te vámpír vagy? Nem is kell lennie értelmének, csak mi érezzük jól magunkat egymás mellett és a többi már nem számít nem gondolod? - mondtam neki, majd egy kicsit távolabb hajoltam tőle.. kezemmel felemeltem lágyan állának csúcsát, amíg tekintetünk találkozott. Mélyen a szemébe néztem és megcsókoltam. Ajkaink forró csókban forrtak össze oly tökéletesen, mintha egymásnak teremtették volna őket, előre lágyan csókoltam majd utána egy kicsit hevesebben. Nem érdekel mennyire lesz mérges utána vagy éppenséggel nem. Szerintem ez az amire mindketten vágytunk, hogy ez a dolog megismétlődjön. Ha bár nem látok bele a fejébe mit gondol, de a megérzéseim szerint igen.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 6th Március 2017, 20:22






Jackson + Hecaté

Az Éj Gyermekeinek sosem volt könnyű saját indulataikat kezelni. Hecaté pedig még kevésbé képes rá, amikor nem akarja figyelmét lekötni a rideg, porcelánszobor látszattal. Ráadásul, folyamatosan aktív képességével érzékeli a körülötte lévőket. Hiába eltelt a feje fölött több, mint kétezer év, ha nem figyel oda eléggé, nem jut eszébe a régen megszokott érzés, elfelejt belemarkolni a belső kapaszkodójába, akkor borul minden. Az általa olyannyira megkedvelt férfi érzéseit egyszerre magának tudni és a saját felfokozott vágyaival együtt cselekedni nem könnyű feladat. Nem számít hány korban, milyen tapasztalatokkal éltünk már. Van, amikor a jelennél nincs meghatározóbb és fontosabb.
Egy kissé kiborította, amikor Jackson a szemébe nevetett. Hirtelen felindulásból vágta arcon, melyet abban a pillanatban meg is bánt. A férfi szavaira oldalra pillantva elhúzta száját. Ráemelte tekintetét, ahogy válaszolt a kérdések hadára: Kinevettél. Tulajdonképpen, az egész helyzet egy kissé nevetségessé vált. Fel is kacaghatott volna, ha nem esik neki olyannyira rosszul a dolog. Egyfajta gúnyként élte át a dolgokat, így a másik értetlensége sem deríthette jobb kedvre. Éppen elég volt számára önnön megbánása. Ezután folytatta a felet adást, immáron a vízesés felé fordulva. Figyelmen kívül hagyta a férfi szavait, hiszen nem tudott mit felelni rájuk. Elgondolkodott, majd érzelemtől fűtötten hátat fordított. A talajt bámulva, kezeit testéhez szorítva, akadozva beszélt. Nehezére esett kimondani, tulajdonképpen azt, hogy a férfi elmehet és többet nem fogják keresni egymás társaságát. Noha, ez sosem volt ennyire egyszerű a fiatalok körében. A szeretet és kötődés, olyan érzelmi kapcsok, amiket lehetetlen elutasítani. Átveszik rajtunk az irányítást, mint minden más hangulatot befolyásoló dolog s nincs menekvés a józan ész, valamint őrület határát súroló tettek elől.
A vámpírnő szavai végül elhalnak. Tanácstalanul, döntésképtelenül áll és vár. Kiszolgáltatottan a vadász számára, aki végül megenyhül és az eltávolodott éjben járóhoz lép. Átkarolja, egészen közel hajol füleihez, noha tudhatja, Hecaté akkor is hallaná szavait, ha több méterre suttogná ugyanezeket.
- Nem akarok talánokat. Vagy igen… vagy nem. Köztes állapot nincs. – felelte az első szavakra. Hátán érezte a férfi testének melegét. Vele ellentétben ő hideg volt, ráadásul lengén is öltözött. Nem fedte semmi karjait, lábait. Okkal aggódhatnánk érte, ha nem lenne már halott. Ő sem gondolt viseletére, csupán lehunyta pilláit és magába szívta a férfi illatát, annak melegét, míg nem megfordították. Nem ellenkezett. Feltekintett az éj sötétjében elvesző íriszekbe, az ezüstösen, félig megvilágított arcba, mely keretbe foglalta a vonásokat. Válaszolni akart. Szavakkal ellenkezni; De igenis, minden számít. De, nem tette. Némán tűrt, akart és vágyott. Végül… összeért ajkuk. Behunyt szemmel hagyta magát, majd gondolt egyet és visszacsókolt. Egyik kezével a férfi kabátját markolta meg, a gombok helyén. A másikkal beletúrt hajába, végig simított a meleg arcon, míg eme keze a tarkón nem kötött ki. Mindezt megspékelte egy lábujjhegyre emelkedéssel, hogy egyiküknek se kelljen túlzásba esnie a nagytörést illetően. Valamint, enyhén, ám intenzíven húzta magához a halandót. Egyre hevesebben és hevesebben csókolta, nem hagyta levegőhöz jutni a másikat. Egy pillanatra engedte el csak, akkor is mindössze a kabátot erősen markoló kezén lazított, hogy vállára téve még közelebb húzza magához s átkarolja a nyakát. Beletúrjon a sötét hajba, testét az övéhez simítsa, míg ajakaikat összetapasztotta. Olyannyira akarta, hogyha lehetséges lett volna önnön testébe olvasztotta volna a férfit. Nem eresztette, csak szorította, húzta, vágyott rá.

۵ Sis Puella Magica ۵ 525 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 6th Március 2017, 20:56



Hecaté






Nos az lett volna az utolsó dolog amire gondolok, hogy azért kapom ezt a pofont mert kinevettem, nem értette a célzást benne én azért nevettem ki mert nagyon is tudta miért jött ide csak éppen nem vallja be magának.
-Sajnálom, nem gondoltam megbántalak vele- mondtam neki egy kedves és mosolygós arccal. Valóban bánom a dolgot ha ezzel őt megsértettem, nem állt szándékomban.


Heves csókok sorozata vette kezdetét, nagyon jól eset ahogyan magához szorított engem, persze azért ügyelt rá a nagy hévben ne törjön el semmim sem, mert számára én halandó olyan lehetek mint egy porcelán szobor. Amire ha nem vigyáz könnyen össze törhet vagy éppen megkarcolódhat. Kellemesen hatát rám az hogy van egy olyan nő a világon akit érdekel mi van velem és törődik velem, na meg talán egy kicsit valamilyen szinten még szerethet is. Sosem voltam ilyen helyzetben, furcsa is nagyon számomra de nagyon tetszik. Mármint sokszor voltam lánnyal intim helyzetben, de azok számomra nem jelentettek semmit sem, talán még nem is kedveltem őket bizonyos testi szükséglet. Ám azonban a mostani helyzetem az teljesen más.. most minden olyan furcsa még a levegő illata is sokkal frissebb, mint máskor szokott lenni. Csókjai olyan finomak, nem tudok vele betelni, nem tudom számomra most hol kellene meghúzni azt a bizonyos határt de ilyen esetekben nem nekem kell úgy gondolom. Nem szóltam semmit se, a szavak csak tönkre tették volna a pillanatot. Vannak olyan helyzetek amikor a szavak amikkel szinte bármit kifejezhetünk zavaróak, most csak az számít amit érzünk és cselekszünk. Ahogyan csókok sorozata közepette, felkaptam a szépséges Hecatét magamhoz, ha jól éreztem akkor lábait a derekam köré kulcsolta, én meg lesétáltam a hídról egyenest a híd előtt álló kis tisztás részre. A tisztást erdő veszi körbe, a Hold világítja be, ez most a mi szobánk. Az erdő a fal, puha fű az ágy és a Hold a mi lámpásunk, na meg a szobában mi vagyunk a tűz. Ahogyan a tisztáshoz érek óvatosan lehajolok, majd ha nem ellenkezik Hecaté, akkor lassan elnyújtom őt a puha zöld füvön. Ekkor egy pillanatra elváltak ajkaink rögtön ki is nyílt szemem. Rá tekintettem ahogyan a zöld fűben van... nagyon csodálatos látványt nyújtott számomra, mintha az egész egy szép kis álom lenne, jön, hogy megcsípjem magam nem álmodom? De biztosan nem túlságosan is valósszerű ez az egész, a szívem úgy kalapál akár egy csatában a harci dobot verni szokták.
-Szépem- mondtam neki, de mielőtt egy szót is ki mondhatott volna, én újra megcsókoltam őt, nem akartam valamiféle bizonytalan gondolattal el rontsa az egészet. Csak élvezze a helyzetet neki is kijár a boldogságból, mint akármilyen más élő lénynek, legalább az életben egyszer adja át magát érzelmeinek. Gyönyörű ajkai után leheltem pár csókot bársonyos ám puha nyakára, hideg volt de nem zavart engem ez a tény sőt talán még sokkal izgalmasabbá is tettem a dolgot. Lassan tettem, nem akartam úgy érezze bármi erőszakos tettet követnék el amit ő nem szeretne.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 6th Március 2017, 21:36






Jackson + Hecaté

Szavak. A beszéd verbális és non-verbális jeleivel együttvéve arra hivatott, hogy az ember kifejezze magát. Mindazt, amit gondol és legfőképpen érez. Ám, legyen bármilyen színes és tág valakinek a szókincse, mindebben a legnagyobb paradoxont az jelenti, hogy képtelenek vagyunk megfogalmazni a bennünk lezajló eseménysorokat. Épp ezért, becsülni kell az olyan ritka pillanatokat, amikor két fél legalább annyira megérti a másikat, hogy az adott helyzetben szavak nélkül is értik a másikat. Érzik egymást, beszélgetnek hangok nélkül.
Először ajkaik, majd testük egy-egy kisebb felszíne simul össze. Hecaté nagy hévvel tapad a férfihoz. Ruhájánál fogva húzza magához, öleli, csókolja, tenyereivel bebarangolja arcát, nyakát, hajába markol, túr és akar. Átadja magát az érzésnek és a lehető legkevésbé sem foglalkozik azzal, hogy ezek tulajdonképpen tényleg az ő önnön vágyai vagy, csupán a férfi vonzalmát érzi oly’ erősnek, hogy azt már meg is érinthetné. Ám, mindezt, rengeteg másik gondolattal karöltve kizár a villódzó fények riasztásából. Leoltja a lámpát és alámerül a pillanat, a vágy hevének tengerében. Noha, úszni nem tud, mégis hagyja magát sodorni mindazzal, amit egy röpke pillanatig már egyszer hagyott. Ott, a barlangban, a mélység ölelő fogságában, azon a kiszolgáltatott kis sziklán, adott magából egy darabot. Végül, ha ő maga nem is, de ruhája megbánta a dolgot. Pedig… szerette azt a fehér darabot. Majd szabad másikat. Ez újra foltozható, formálható, alkotható, tervezhető, de eme pillanat megsemmisíthetetlen.
Jackson unszolására felugrik, átkulcsolja lábaival a derekát. Szorosan tartja, fogja, miközben a csókoktól egy pillanatra sem válik meg. Nem törődik azzal, hogy hová mennek. Úgy érzi, bárhová is vigye őt, az ellen nem lehet kifogása. Szűnés-szüntelen tapad rá ajakaira. Érzi a forróságot, a meleg vér áramlását és… felborul az eddig megszokott egyensúly. Függőlegesből lassan vált szöget teste, mígnem a hideg talajt érzi a háta alatt. A vadász alá kerül, mint űzött vad, és hagyja magát, nem tehet mást. Eltávolodnak tőle, noha Hecaté még mindig a férfi tarkójába kapaszkodik. Lábaival elengedte, egyik körömcipője le is esett róla a helyzetváltoztatás közben, de nem érdekelte. Figyelmét sokkal inkább a másik tekintete kötötte le, majd a szó, mi elhagyta a szemben lévő, forró ajkakat. Egy lágy mosollyal viszonozta s átadta magát a következő csóknak. Ugyan, eddig versenyfutás szerű hévvel, szenvedéllyel váltak eggyé ajkaik, most egy könnyedebb tánc következett. A halandó eltávolodott, elindult a vámpírnő állcsontjának ívén, le a keskeny, vékony nyakra. Hangosan és kéjesen sóhajtott fel Hecaté. Fejét hátra döntötte, egyik kezével szorosan megmarkolta a férfi kabátjának gallérját, szabad karját saját feje fölé nyújtotta ki, hogy egy távoli fűcsomóba kapaszkodhasson, és akaratlanul is feljebb húzta egyik lábát. Feltekintett jég kék íriszeivel az égre, majd átadva magát az érzésnek lehunyta pilláit.

۵ Sand Dream ۵ 428 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 6th Március 2017, 22:43



Hecaté






Teljesült a vágyam? Sokan kérdezhetnék most milyen vágyad egy csók, mondjuk páratlan csók az össze nem lebecsülendő. Viszont most jelenleg nem arra gondoltam. Az történt ami még soha, vagyis nem egy két pillanat gyöngesége volt ami most itt történik. Elengedte teljesen magát Hecaté és az amire vágytam, nem gondolt semmi olyan dologra ami most elrontaná ezt a csodás pillanatot, legalábbis ennek semmi nyomát nem észleltem. Szikrázott körülöttünk a levegő, mint ahogyan nagy viharban a magas feszültségű kábelok szoktak, olyan volt körülöttünk a levegő is. Csókjai olyan finomak és kellemesek voltak, mélyen az emlékezetembe vésték be magukat, utat tört magának. Szemem csukva volt végig de ez így van jól sokkal inkább kiélvezhetőbb az egész ha megfosszuk magunkat attól az érzékünktől ami a legtöbb dolgot elrontja. Ahogyan csókjaim lecsúsztak a nyakára, Hecaté teste megfeszült teljesen át adta magát az édes csókok okozta érzésnek. Jelenleg sem én sem pedig Hecaté ne, törődtünk a külvilággal most csak ketten léteztünk az egész világon és csak ez a pillanat ami most itt van. Mondhatnám nem hajt a vágy, hogy tovább haladjak de úgy gondolom mindent apró kis lépésekbe ahogyan eddig is haladtunk. Nem szeretném ezt a tökélete pillanatot elrontani az én mohóságommal, de titkon bevallhatom magamnak hogy nagyon nehéz ellenállni a gondolatnak, hogy kezem ne tegyem formás combjaira és lassan érzékien ne kezdjem el felcsúsztatni, vagy éppen ajkaimmal picit lefele haladni gyönyörű teste fele de nem lehet nem engedné. Ahogyan nyakát csókolgatom lassan haladok a válla fele, minden kis centire jut egy csók, így haladok a válla irányába, majd ezt az utat megismételem a nyakán át a jéghideg ajkaihoz. Kezemmel szorosan a derekát ölelem ahogyan lefektettem a földre, szorosan magamhoz húzva őt, testünk egymásnak feszül. Szerintem le se tagadhatnám kívánom az összes porcikáját, viszont arra még inkább kíváncsi lennék ő is így vagy ezzel az érzéssel. Majd egy puszit nyomok a homlokára, utána mélyen a szemébe nézve. Kék szemeiben szinte teljesen el tudok veszni, ám boldoggá tesz amikor ezt a két szempárt látom meg.
-Szerintem ez a pár perc mindent el mondott mindkettőnknek amit tudnunk kell- majd ami után mondott valamit megcsókolom, hevesen és szenvedélyesen. Kezem amely a derekán van jelenleg át teszem a csípőjére, valóban nehéz ellenállni annak az érzésnek, hogy most rögtön le ne tépjen róla az összes ruhát és magamévá tegyem. Viszont tudom ebben nem lenne benne, ha bár táplál érzéseket szerintem felém ám azonban nem hinném erre készen áll. Elfordulok jobbra, ezzel őt is felém rántva. Szemtől szemben vagyunk egymással a földön fekve mindketten, egyik kezem a csípőjén a másik meg behajlítva a fejem alatt.
-Látod most nagyon érzem azt a különös érzést amiről a hídon beszéltél, nem tudom milyen érzés de nem rossz, nem vagy egyedül a világban én itt vagyok neked- mondtam neki bájos hangon, közben végig a szemébe néztem. Fejünk közözött nem volt több mint öt centi szinte már össze is értek. Kicsit közelebb húzom a testét az enyémhez a csípőjétől fogva, könnyed akár egy tollpihe. Nagyon mesebeli ez az egész pillanat számomra csodálattal tölt el engem ahogyan a szemeibe nézek, emlékszem még a jégkirálynőre aki eleinte volt. És most kivirágzott számomra akár csak egy rózsa a hajnali kikeletkor, olyan szépen tündököl mint még sohasem. Alaposan megnézem minden vonását körvonalát, hogy ezt a pillanatot sose tudjam elfelejteni.
-Nem volt csodás érzés átadni magad az érzéseidnek akár egy rövid időre is, élvezni azt amire talán vágysz?-kérdeztem tőle, miközben nyomtam egy puszit az ajkaira. Nagyon bensőséges hangulat alakult ki köztünk, legalábbis részemről biztosan. A hold fénye ahogyan arcára világít akár csak egy reflektor fény, és ez az egész mező egy nagy színpadként. Ám azonban itt egy lélek sincs jelenleg nem halszik semmilyen állat hangja, csak néha egy két bagoly huhogása de ezen kívül csend honol. Lelkünkben levő nyugalom rátelepedett magra a természetre is.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 8th Március 2017, 19:02






Jackson + Hecaté

Hangosan sóhajtozott, kéjesen, érzékien. Érezte a férfi vágyát, annak hívó és oly’ csábító szavát, mint a vér fémes, ám számára édes ízét. Noha, teste jéghideg volt, legbelül melegség járta át, miként selymes bőrén érezhette a forró ajkakat. Megemelte derekát az alatta húzódó kar hatására, hátra döntötte fejét, erősen belemarkolt egyik kezével a fűbe. Átadta magát a felfokozott érzéseknek, a test vágyainak és élvezte a helyzetet, bármennyire is apróságnak tűnhet mások szemében a nyakra csók. ami azt illeti egy vámpír számára az egyik leghívogatóbb dolog, akár kapja, akár adja azt.
Mielőtt Jackson visszatérhetett volna ajkaira, az eddig fűcsomókat markoló kezét hirtelen kapta a vadász arcához. Nagy hévvel húzta ajkait sajátjához, hogy lendületesen, szenvedéllyel telve csókolhassa meg. Másik keze beletúrt hajába, megmarkolta, majd elengedte. Eszébe jutott valami, ami visszatartotta őt, de még sem tett semmit a hév okozta cselekedetek ellen. S amikor a halandó megállt, ő is. Eddig csukott szemeit kinyitva rá pillantott a felette helyezkedő emberre. Első szavaira nem felelt. Csendben maradt, a tekintetet fürkészte. Ismét elcsattan egy fűtött csók, mígnem oldalra fordulnak. Kettecskén fekszenek a kis tisztáson a Hold ezüstös fénye alatt. Reájuk tekint Holdanya, megmosolyogja őket s arra gondol: Fiatalok. Mily bolond és vak is, ha az ember erősen szeret valakit, vagy csak ragaszkodik hozzá.
- Azt, hogy kire számíthatok és kire nem, magam szeretném eldönteni. – mondja komolyan, nem túl hangosan a második mondatra, miután oldalra fordultak. Hosszan néz a halandó szemeibee, közben fejében sebesvonatként zakatolnak a gondolatok. Tegye meg? Vagy ne? Inkább mondja? Mindkettő…
- Sosem engedtem el magam igazán. Nem tehetem meg. – feleli végül, miközben lepillant és egyik mutatóujját végighúzza a férfin, övtől egészen a mellkasáig. Ujjai vékonyan érintik a ruhát. Felérve nyomást fejt ki tenyerével a vállára és ezzel átfordítja a halandót a hátára. Mozog vele. Felkel a földről, átveti lábát az élő testen és fenekét a férfi hasára teszi. Épp az öve fölé. Szándékosan se nem lejjebb, se nem feljebb. Tenyereivel a vállára támaszkodik, hogy lent tartsa a füvön. Arca komollyá válik, most nem játszik, nem csintalan rossz lány, aki folytatja a játékot. Ellenkezőleg.
- Biztos benne? Ezt akarja? Ennek ellenére is… – halkan kezdte az első kérdéssel, majd hangosabba és a végén erőszakosabban fejezte be. Elcsendesedett, ahogy feltámadt a szél és hosszú, szőke haját az arcába fújta. Ezt kihasználva változtatott a legtöbbször porcelánszerű, érzékelten vonásokon. Elnyílt ajakai közül, hosszan bújtak elő a hegyes szemfogak. Tekintete olyan volt, mint aki menten képes lenne átharapni a férfi torkát. Ijesztő, támadó jellegű, tipikus vámpír kifejezés ült ki arcára. Bár, ritkán mutatja meg „foga fehérjét”, ez is ő. Része, amitől nem tud megszabadulni. Formálja, becsmérli, irányítja. Erővel támaszkodott a halandó vállaira, hogy karjának mozdítása, maga a fészkelődés is kellemetlen, fájó legyen.
Hecaté-nak esze ágában sem volt bántani Jackson-t. Mindössze arra volt kíváncsi, hogy most megriad-e tőle. Ha igen, nincs miről beszélgetniük. Megértené, hiszen okkal lett belőle vadász és tulajdonképpen, a nő is egy a szörnyek közül. Legalábbis, általános szemléletben. Ha megpróbálja bántani, vagy elmenekülni, akkor nem fojtatja tovább. Eltünteti a támadó kifejezést és komollyá váló arccal sebességét kihasználva méterekkel odébb megy, hogy messziről figyelhesse és tudtára adja, nem nézi prédának.
Amennyiben tűr, utat ad kíváncsiságának. A kapcsolat belsőségesebbé tételének része, tulajdonképpen, az amit tenni szeretne. Alább hagy a nyomásból, felül, és egyik kezével megfogja a halandóét. Tenyerét felfelé fordítja, s lassan ajkaihoz emeli. Tekintetét egyetlen egyszer sem veszi le a férfi arcáról. Tudni akarja, meddig mehet el, netalántán addig, ameddig egyébként is szeretett volna. Óvatosan, lassan mélyeszti a húsba fogait, a hüvelykujj alatti párnás részen. Olyan az egész, akár két, majdnem egyszerre történő tűszúrás. Végül, előszökik, az éjszakában, sötétvörös folyadék. Nem hagyja benne az „agyarait”. Szinte azonnal el is húzza, lenyalja a vért, de nem szív. Majd tenyérrel lefelé a férfi kezét a saját mellkasára teszi, egyúttal jelképesen visszaadva. A vámpírnő arca időközben megváltozik. Szelíd lesz, barátságos, mint aki tekintetével nem csupán kíváncsiságát fejezi ki, de azt is, „látod, nem bántalak”.
Mindezen események, hogy mi történhet, csakis azon múlnak, hogy a mozdulatsorok közben milyen arcot és érzéseket közvetít a vadász. Félelmet, dühöt, ehhez hasonlót, vagy bizalommal fordul a nő felé és átadja magát neki. Talán, egy kissé korai ez az egész, de tovább nem várhat vele az Éj Gyermeke. Nem mélyülhet el a kapcsolatuk, hogyha nem tudja, ez a bizalom meg van-e a másikban. Képtelen lenne továbblépni és teljesen átadni magát mindannak, ami valaha kialakulhat közöttük. De, azt hiszem, nincs értelme tovább ragoznom mindazt, ami miatt oly’ jelentős a halhatatlan nő szemében ez a dolog.
Könnyen lehet, hogy a vágy és ragaszkodás ellenére, mindannak dacára, amit eddig látott a vámpírból, nem lesz elég ahhoz, hogy ne ösztönösen menekülni, avagy támadni akarjon. Mindkettejük számára fontos lépés ez.

۵ Sand Dream ۵ 767 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 8th Március 2017, 23:24



Hecaté






Nem tudom most a jelenlegi helyzetben hülye vagyok vagy éppen túlságosan is becsületes férfi? Itt vagyunk egy ilyen helyzetben én meg nem használom ki az alkalmat. Vagy talán még is? Nem tudhatom mi történik még, de egyelőre nem hinném bármi olyan is történne amire a testem minden porcikája epedezik, majd hogy nem ki gyullad. Nagy csend telepedett rá a területre, a mostani csend nem az a kínos fajta csönd volt, hanem egy nagy pillanat. Sosem voltam ilyen helyzetben még, nem éreztem sose ilyen különleges érzéseket amik bennem kavarodnak, egyszerre furcsák és kellemesek. Agy szempillantás is olyan mintha mindig is erre a pillanatra vártam volna egész életemben, mintha minden ami történt egész életem során, csak is erre a pillanatra készített fel. A gyerek korom, a neveltetésem meg minden össze vág, a sors akarta azt hogy most itt legyek. Egy kissé elkalandoztam gondolataimmal, amikor a következő mondatta tör meg. Igaz nem írhatom ellen kiben bízzon és kiben nem, szóval nem is volt mit hozzá fűznöm csak egy kedves tekintet. Ám másodszor egy kis mosoly jelent meg a szám sarkában. Még mindig van olyan helyzet amikor képtelen vagyok őt megérteni néha mit miért mond és mit miért tesz. Rejtély. Számat beszédre nyitom, miközben mélyen a szemébe nézek, kezemmel az arcát simogatom.
-Bármit meg tehetsz, csak elhatározás kérdése- mondtam neki, nincsen olyan ember vagy rabság ami az érzelmeinket vissza foghatná vagy éppen eltüntethetné. Ha bár szabadságunkat és jogainkat el vehetik, lábbal tiporhatják de érzelmeinket és gondolatainkat soha nem lesz uralni senki sem. Hirtelen a hátamra érkezem, Hecaté lökésének köszönhetően elmosolyodtam, régebben ilyen még eszébe sem jutott volna, örülök annak ennyire közel tudtunk kerülni egymáshoz, csodás érzés. Nem azért örülök mert elértem amit szerettem volna, nem ő számomra sokkal többet jelent, mint bármely trófea. Később látom ahogyan a lába el suhan a teste felett, majd egész teste felemelkedik a földről és fölém kerül. Alulról tekintettem fel rá, szép látványt nyújtott ahogyan haján megcsillan a Hold fénye, arcra hamvassá válik a fényektől, csak ámultam és bámultam. Hirtelen komolyság ül ki az arcára, nem értettem miért van ez de biztos most valami fontos dolgot fog, mondani nekem, Figyelmesen követem a mozdulatait, de nem tettem semmit csak pupilláim mozgását vehette észre, na meg szívem heves kalapálást ami már szinte üvölti felé „akarom”. Kérdésén elmosolyodom, nem igazán értettem mire akar kilyukadni hangsúlyozása és hangja sem volt a kedves és pajkos lány verziója. Elkezdett ismét magázni engem, nem értettem az össze függést, de próbáltam követni az események sorozatát. Nem tudtam elképzelni mit akar most csinálni, viszont tudtam semmi olyat nem tudna tenni amivel árthatna nekem. Első találkozásunkkor, nem mertem volna a válaszra rá tenni a fejem, de ahogyan egyre jobban megismertem őt, közel került hozzám belopta magát a szívembe arcomra mosoly derült ki.
-Persze, hogy igen- mondtam neki, mikor mondtam arcom komoly volt, hogy a válasz is hangsúlyosabban hasson rá. Nem egy tudatlan döntés, hanem alaposan átgondolt, megfontolt döntés ez. Hirtelen nagy szél támadt fel, mind kettőnk haját teljesen össze borzolta az enyémet hátra fújta az övét meg be az arcába, ha most nem lenne ilyen komoly a hangvétel akkor egészen vicces dolog lenni. Nagyon nehéz ilyen helyzetben komoly arcot vágni, amikor feneke az én öv tájékomon helyezkedik el, de ez nem az a helyzet amikor arra kellene koncentrálnom, bele megyek a játékba és követem annak szabályait. Hirtelen szemfogait villantotta meg, meglepődtem. Nem féltem! Inkább csak meglepődés volt az egész nem számítottam ilyesmire. Amikor kettesben vagyunk ritkán használja vámpír képességeit vagy éppen ritkán mutogatja szemfogát. Karjaival a vállamra támaszkodott, erővel nyomta mert test súlya könnyed volt mint egy toll pihe. Nem értem mire megy ki a játéka mit szeretne elérni vele. Most szívesen beköptem volna számára „ szexy fogak” ám ezzel szerintem el rontottam volna azt amit tervez vagy éppen csinálni szeretne, arcomra egy kisebb mosoly ült ki.
-Azt hiszed félni fogok amiért megvillantottad fogaidat? Nem félek tőled!- jelentettem ki számára világosan, ha ez lenne a terve vagy éppen valamiféle vizsga. Nem tartom okot amiért félnem kellene, nincsen oka engem bántania. Ha első alkalommal tette volna meg akkor biztosan felszabadult volna az adrenalin de most csak a hormonjaim dolgoznak és nem csak a véremben. Akaratom ellenére máshol is kezdtek dolgozni a hormonjaim, hiszen egy ilyen formás fenék tapadt a testemhez, ez természetes reakció. Folyamatosan rám néz olyan akarattal, mintha csak a lelkemig látna, mintha bele látna gondolataimba érzéseimbe. A nyomás lassan enyhül a vállamon a fájdalomnak legkisebb szikráját sem mutattam arcomon, még egy rezzenés sem volt. Ezt nagyon jól megtanultam elrejteni a fájdalom jeleit. Kezével föl emeli az enyémet hideg keze az én alkaromra tapadt, nem értettem mire készül de engedem had tegye. Mutassa meg mit szeretne tenni, ajkaihoz közel engedi. Most komolyan azt hiszi meg fogok rémülni mert talán bele harap a kezembe, inkább a kíváncsiság az uralkodó érzés ami uralkodik a testem felet, mint a félelem lenne. Hirtelen egy szúrást érzek a kezemen, az egész nem volt nagy dolog, penge élesek lehetnek azok a fogak. Majd láttam ahogyan lenyalja a kifurakodó vér cseppet. Még ilyet nem mutatott nekem, amikor táplálkozik ha bár ez inkább csak egy kóstoló volt, de nem azon van a lényeg hanem ilyen bensőségesen tette ezt, tekintete még mindig rám szegeződik. Szó mi szó sok okom van amiért utálom a vámpírokat, de Hecaté teljesen más dolog. Nem lehet őket egy kalap alá venni, ha utálok egy embert attól még nem utálom a világon levő összes embert. Én így kezelem ezt a helyzetet mint vadász. Nekem ő egy olyan kivételt jelent ami csak is rá vonatkozik, teljesen másnak látom. Igen vámpír világosan látszik fénylő szemfogaitól, de nem érdekel ő nem olyan mint a többi ő Hecaté. Karjaitól már a nyomás teljesen eltűnt, kezemmel megfogtam a vállait kissé hátra toltam, hogy a nő teste függőleges helyzetbe helyezkedjen, nem szóltam semmit sem. Direkt nem tettem, itt most nem a szavak jelentősége a lényeg. Felülte vele szemtől szemben, orrunk szinte már össze ér, kezemmel megszorítom derekát jobban oda húzva magamhoz. Ajkaimat lassan oda érintettem az övéihez, nem zavarnak a fogak hiába hogy vámpír és kötelességem lenne mást tenni, de nem akarok, eszem ágában sincsen. Itt nem számít a jelen helyzetben vadász, meg vámpír csak mi számítunk jelenleg a férfi én, meg a női Hecaté a többi mind felesleges, mint oly sok ruházat jelenleg. Majd ajkaink csókban forrnak össze, ajkain érzik a fémes íz de nem zavart a dolog, amúgy is ha elvágom magam mindig az az első reakció, hogy lenyalom a vért, az saját vérem íze csöppet sem furcsa számomra. Inkább ami furcsa számomra az pedig hogy az ő ajkain érzem ezt a jellegzetes fémes ízt, lassú és érzéki csók volt ez, mintha csak előre csókoltam volna, mintha csak előre forrt volna össze ajkaink csókban.
-Akarlak, vágyom rád- mondtam a fülébe suttogva ezeket a szavakat, nem azért hajoltam oda a füléhez mert nem hallotta volna, hanem azt azért tettem mert így sokkal érzékibb a dolog, meg kell adni a módját mindennek. Elmondhatatlanok az érzések amelyek a birtokukba kerítettek engem, ha valaki azt mondja nekem egy nappal azelőtt most milyen helyzetbe kerülök Hecatéval nem kizárt kiröhögöm. Ám azonban megtörtént az amiben csak reménykedni mertem, félve hittem azt hogy valaha is teret fog adni érzéseinek, egy olyan tökéletes szép nő mint amilyen ő. Ajkától el vettem az enyéimet majd nyakára adtam egy két csókot, folyamatosan szorítottam magamhoz mint akit sose szeretne elengedni magától. Ha most a józan eszem diktálna a testemnek lehet nem lennék ennyire nyugodt, de a szívemnek adok teret nem pedig az észnek. Át adom egész testem az érzéseimnek, leküzdve minden korlátoltságot és vissza fáradságost.


My Beatifull Girl
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 9th Március 2017, 16:19






Jackson + Hecaté

Szerelem…
De, beszélhetünk-e szerelemről? Vagy mindez, amit eme két fiatal érez a másik iránt, valójában puszta lényükből fakadó vágyakozás lenne? Egy erős érzelmi löket, mely telis-tele van szenvedéllyel, hévvel, túlfűtött gondolatokkal és mélységekbe nyúló bizalommal. Tehát, minek is nevezzük mindezt? Tulajdonképpen, nem is fontos. A tettek beszélnek, elvesznek az érthető szavak és hangfoszlányokká, sóhajokká válnak. Ez… az ő pillanatuk. Egy a sok közül.
Hecaté még pislogásra sem veszi a fáradtságot, oly’ erővel figyeli a férfi reakcióit, melyet tettei válthatnak ki. Képességének hála érzi is a hevesen dobbanó szív mögötti rejtett tartalmat. Mindazt a kíváncsiságot és bizalmat, a megnyugvást, ami felé közvetítenek. Noha, lassan cselekszik, befejezi amit elkezdett. Tartott tőle, hogy Jackson belsőjében elindulnak a vészszirénák és ha támadásba nem is kezd, megpróbál elfutni, függetlenül attól, hogy a vámpírnő rajta ül. Enyhe meglepettséget lehetett leolvasni arcáról. Nem biztos benne, hogy kellemesen csalódott, ám nem is bántja a halandó reakciója. Tenyereit a férfi mellkasára helyezi, könnyedén, végigsimít rajta és vonásai kisimulnak. Eltűnik a feszült komolyság, lágyan pillant le rá. Egyenesen belenéz a sötét szemekbe, mire vállainál fogva felegyenesítik és Jackson felül. A mozdulattól hátrébb csúszik a nő, egyenesen egy hím legbecsesebb pontjára. Hecaté közel érzi magához, miként a vér áramlását is. S ettől akaratlanul is vér szökik arcába. Még ennél is jobban elpirul, amikor Jackson közelebb húzza testéhez és megcsókolja. Enged neki, ahogy eddig is. Viszonozza, ajkaira tapad és szenvedélyesen, a férfi tempójában folytatja. Kezei nyakán, állkapcsán, végül arcán simítanak végig. Tenyerei közé fogja, lehunyt pillákkal cuppan rá, mint egy pióca. Ám, fenekét enyhén megemeli, közelebb húzódik, noha már nemigen van hová. Két oldala mellett térdel, enyhén hátradönti a férfit és nem szakad el tőle. Pár perccel később ismét leül, pontosan arra a kényes pontra, ahová korábban lecsúszott. Eltávolodnak ajkait, hogy levegőt adjon a másik fél számára, ugyanis neki, semmi szüksége nem lenne rá. Ekkor hangzanak el ama suttogások, melyek megerősítik a már eddig is, a levegőben ott lapuló érzéseket, magát a vágyat.
Az Éj Gyermeke önnön homlokát az emberéhez érinti, jég kék szemeivel belenéz a szemközti tekintetbe. Tenyerei hátrébb csúsznak, így a halandó fülei a hüvelyk és a mutatóujjak közé kerülnek. A hátul meghosszabbodó, fekete, szoknya része a ruhának, szétterül a férfi combjain. A körömcipők pedig… nos, már rég nyomuk veszett valahol a mezőn. Mezítelen lábakkal, csupaszkarokkal, selymes, puha, fehér bőrét villantva húzódik az ellenkezű nemű halandóhoz, majd nyom egy csókot forró homlokára. Ő a nyakára kapja vissza azt, melyet egy halk sóhajjal vesz tudomásul. Kezei még hátrébb kúsznak, egészen a tarkóig, ahol beletúr a barna tincsekbe, végül megmarkolja azokat. Enyhén, de határozottan húzza hátrébb a férfi fejét, hogy belenézhessen a szemébe. A halhatatlan nő tekintete egyszerre kedves és komoly. Egy lágy mosollyal ajakain ejti ki a következő szavakat:
- Nem lehet. – tisztában van vele, hogy ez mekkora kín lehet a hévtől fűtött vadásznak, ám ő még nem látja elérkezettnek az időt rá. Hangszíne kedves volt és halk. Bármennyire is szívesen tölt el időt Jackson társaságában, még nem áll rá készen, hogy tovább menjen. De, már tudja, kölcsönösen odaadhatják a másiknak azt a fontos dolgot, melyet úgy hívnak: bizalom. Enged a haj szorításán, lehet egy könnyed puszit a forró ajkakra, majd feláll s tökéletes éjszakai látásának hála könnyedén megleli a két fekete lábbelit. Nem veszi vissza, csupán egyik kezébe tartja. Odébb megy, majd félig visszafordulva a férfira pillant.
…Gyötrelem.

۵ Sand Dream ۵ 548 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve: 9th Március 2017, 22:10



Hecaté






Néha komolyan elgondolkodom azon ezt most direkt csinálja? Mikor lenne egy olyan pillanat ami még sose volt az ember életében akkor azt megszakítja. Majd másnap vagy később egy nagyobb lendülettel tér vissza az ember életébe. Szerintem még ő maga is meglepődött a mai éjszaka okozta meglepetésen. Nem tudhatom mi járhat a fejébe, ekkor testem elengedem és a földre csapódik. Kinyúltam a füvön mint egy élettelen tuskó, csalódottság? Nem, inkább a tudat, hogy tudtam ez fog történni még is bele életem magam. Várható volt, amikor ki mondta a szavakat már rögtön számítottam valami ilyesmi fog történni. Felemeltem a fejem a földről, majd Hecatéra néztem aki pár méterre volt tőlem.
-Semmi gond, gondoltam erre én vittem túlzásba a dolgot ne haragudj- mondtam neki, közben hátra hajtottam a fejemet és a csillagokat néztem. Nem mondhatnám magam csalódottnak vagy éppen kedve szegettnek. Felpattantam a földről, majd oda sétáltam lassan Hecaté mellé, arcomon egy kaján vigyor helyezkedett el amit semmivel sem tudtak volna letörülni róla. Lehet azért egy kicsit hülyén érzem magam, de boldog vagyok mert rá jöttem arra az ő érzései csöppet sem semlegesek felém, és ez bizonyítást nyert a számomra.
-Nos még jócskán van az éjszakánkból mit szeretnél mit csináljunk? Vagy esetleg ki is találhatnánk valami érdekes tevékenységet- mondtam neki egy mosollyal az arcomon. Nem akartam vele azt éreztetni, hogy most haragszom amiért nem ment bele a dologba mert még nem áll készen vagy nem akarja. Nem is volt a célom igazából csak az ő közeledésére mertem jobban bele vágni a dolgokba. Hát igen kezdem meg szokni ezt a táncot vele amit folyamatosan el járunk kettőt előre és egyet hátra. Nagyon könnyű táncnak tűnik, de igazából nehéz el dönteni mikor fog bekövetkezni az a bizonyos hátra lépés. Mindig reménykedik az ember nem most jön az, de ekkor hirtelen a tánc partner már meg is teszi ezt a mozgást és ha nem akarsz ki esni a ritmusból, muszáj követned a tánc mozgást. Azt hiszem Hecatéval valami kapcsolatomat is egy ilyen táncnak nevezhetném. Azon viszont csodálkozom rögtön nem húzta el a csíkot ahogyan szokta, azt hiszem ez már egy pozitív jel,
-De legalább át mentem a vizsgádon? Mármint gondolom az a harapás abból indult mennyire vettem meg a vámírságodat?- kérdeztem tőle komoly szavakkal, hangulatom már nem volt érzelmektől fűtött. Most már a testem felett vissza vette az erőt az elmém, persze ettől még mindig nem bánom a megtörténteket csak talán azt, hogy olyan messzire el mentem. Viszont kíváncsi vagyok most mit fog tenni hogyan fog viselkedni. Zavarban lesz? Vagy nem? Kiderül idáig nem volt sokat mondó a cselkevése sem pedig a beszéde érdeklődéssel figyelem mit tesz.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Eldugott hely az erdőben - Eden búvóhelye
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Az öreg kovácsműhely
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: városon kívül-
Ugrás: