Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Cicuska aranykalitkája
2nd Április 2018, 16:54
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Fõadmin
admin

avatar

. :

Posztok :
436
Foglalkozás :
- looking upon New Orleans -
. :


Tárgy neve: Erdő ; Elküldve: 20th Június 2016, 12:44





Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 3rd Július 2016, 22:49



Jackson & Wendy
Lefutok a térképről hajnalban



Egy kis reggeli kocogás még nem ártott senkinek, nem igaz? Gondoltam mindezt tegnap este, vagyis sokkal helytállóbb, ha úgy fejezem ki magam: az éj folyamán. A biztonság kedvéért örök ellenségem: a vekker, amint elütötte az hajnali fél ötöt, sajátos kukorékolásba kezdett. Általában le szoktam csapni, évek óta tanítom repülni, de még nem lett belőle hatalmas attrakció, világszenzáció, a gravitáció mindig meggátolja a mutatvány sikerességét; ezúttal csak unottan szemléltem a ketyegő vacakot. Azt hittem elalszom, és ő kelt, azonban táskás szemeim fogják jelezni perceken belül a tükörből: nem így lett. Ez-e az első álmatlan éjszakám? Nem mondanám. Most már a többedik a sorban.
Ahogy felülök az ágyamon, és a tükörbe pillantok, szembetűnik, hogy ismét igazam volt. Rajtam nem segít már sem a tinta, sem a festék. Futnom kell. Ez tűnik az egyetlen kiútnak a kialvatlanság és fáradtság elnyomására. Irónikus, nemdebár? Az agyad lenyugszik és feltöltődik, miközben a tested egyre lefárad. El akarok én egyáltalán aludni, hogy azt se tudjam hol ébredek? Eléééééég.
A szekrényből atlétát és leginggset veszek. Úgy bizony, nem figyelek a kis hangokra a fejemben. A kis hangokra, amik a vesztemet okozhatják, ha eltelik velük az agyvelőm. Következőnek előkotrom a táskám mélyén lapuló mp3 lejátszómat, a végei már a füleimben is vannak. Egy pulcsit kötök a derekamra hideg ellen, és már ügetek is le a lépcsőn a szobámból az bejárat felé, ami nekem most a kifelé vezető út első kapuja. Kitárom az ajtót, a köszöbön állva nagyot sóhajtok, és nekiindulok a nagyvilágnak.
Oké, a zoknim ilyen nedves, vagy beázott a cipőm? A cipőm.... Egek, nincs rajtam cipő. Wendy....
- A fenébe! - - hagyja el a szitokszó a számat. Gyorsan visszaiszkolok a lényeges párért, és nagyobb gonddal húzom a lábamra, mint bármikor, és kötöm masnira.... dehogyis, csomóra a fűzőket. Mondjuk, nem lenne rossz mezítláb szaladgálni. Mezítláb a parkban. Nem, ha hazaérnék, és a többiek csak a lábnyomaim látnák, azt gondolnák valami lápi szörny.... Szörny.... Áh, hagyjuk.... Indulás. Spuri. Magam sem tudom miért nem a városban futkározom. Hívogatóak az erdei ösvények... Szóval állatiasodom?
El ne felejtsem nem hangosan hallgatni a zenét, ahogy apa szokta mondani, nehogy valami haramia rámtámadjon. Haramia, egyenesen remete, nem? Jó vicc, itt vagyok én annak, ezzel fel is tekerem a hangerőt, fittyet hányva az intelemre.
Ittisvolnék || music || Valamennyi
✖ K.P ✖
Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 4th Július 2016, 12:55


Wendy N. Matthews




Nem tudtam mit kezdjek a mai napommal, egyetlen hátránya ennek a munka nélküli életnek, hogy néha halálra unom magam otthon, ha meg ki akarok mozdulni ott is csak magányosan tudom mivel alig ismerek egy két embert. Még mindig küszködök az éghajlattal, még kell egy kis idő amíg erre az éghajlatra alakulok át.
-Mit is csinálhatnék ma? - motyogtam magamban, azt kezdtem észre venni mostanság egyre többet beszélek egyedül, remélem ez nem az őrület jele. Mindig is azt mondták aki egyedül beszél annak nincsen ki a négy kereke, le kell szoknom erről az újdonsült szokásomról mert még rólam is ezt süti ki valaki. Tudom már el megyek egyet futni, de most nem a belvárosi parkba megyek hanem valahová ahol igazi természet van nem, pedig valami mesterséges ökoszisztéma. Gyorsan meg is mosakodtam majd bele ugrottam valami sportos cuccba ami a bőröndbe volt, még ki sem pakoltam... hát igen látszik nincsen itt asszony kéz. Egy rövidkék színű nadrágot vettem fel, egy fekete pólóval „ Real Trill Music” felirattal. Az ideiglenes lakásom nincsen messze az erdőtől nem futotta a pénzemből, hogy a belvároshoz közeli lakást béreljek ki, na de annak is el jön majd az ideje. El is indultam az erdő fele, mivel először jövök azért a telefonomat magammal viszem, általában nem szoktam magammal vinni a csendes magányomban legyek. Gyerek koromban, kaptam sok fejmosást is érte, hogy agyra főre kerestek és a telefonom otthon csöngött a párna alatt. Az erdőt elérve olyan érzés öntött el, mintha csak haza értem volna. Ez az egyetlen hely a természet ami sohasem változik, minden ugyan olyan és a megszokott törvények uralkodnak. Nem túl népszerű hely senkit nem lehet látni az erdei ösvényen, pedig olyan kellemes hely. Nem gond! Legalább nem zavar senki sem a futásban, bőröm hófehér volt még mindig, nagyon régen volt lebarnulva. Londoni időjárás nem éppen a tűző napokról és forró délutánokról híres, ha meg nap is van harminc foknál nagyon ritkán van több. Hirtelen az ösvényen egy szőke lényt látok futni. Alaposan végig mértem hátulról az előttem levő lányt, szép lány lehet csak így hátulról nem lehet eldönteni. Fiatal lánynak tűnik nem mondanék többet mint tizennyolc éves, így első szemléletre, bár sosem szerettem előre ítélkezni. Csodálatra méltó, hogy kora ellenére ki jár futni korabeli lányok mind az internet és a laptop előtt ülnek nem mozognak. Hmm talán ideje lenne gyorsabbra váltani a tempót, gyorsabban kezdek futni, szinte már utol értem. Nem mintha az lett volna a célom csak hát kocogással már nem tudom eléggé megmozgatni a testem. Lassan már a testem is kezd be melegedni, futni jöttem szóval ilyenkor nem szégyen ha izzad az ember. Érzem is a hátamon már jelennek meg az izzadság cseppek. Majd valahol meg kell állnom egyet inni, pótolni kell a kieset folyadék menyiséget, vagy különben még itt hőgutát kapok ebben a nagy hőségben. Még egy utolsó hosszú sprint bele fér, bele adva apait anyait, ahogyan az illik. Jó érzés ahogyan az földön levő kis ágak össze törnek, meg ez a friss levegő.
-Jó reggelt, reggeli futás? - kérdeztem tőle, egy mosoly kíséretében, kíváncsi vagyok hallotta-e fülhasogató volt a fülébe és ami azt illeti elég hangosan még én is hallottam a zenét amit hallgatott. Minden esetre tovább futottam a hátam mögött hagyva a lányt, futottam még száz métert aztán megálltam egyet pihenni egy nagy tölgyfa árnyékában. Levettem a hátamon levő kis táskát, majd kivettem az ásványvizet belőle és egy nagyot kortyoltam belőle. Vissza nézve szinte ki törtem a bokámat egy nagy gödör van az ösvény kellős közepén, biztosan egy róka áshatta ki, azok szeretnek gödröket ásni. Leülök egy kőre, egy két szusszanásra és futok is tovább.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 5th Július 2016, 19:44



Jackson & Wendy
Lefutok a térképről hajnalban



A harmatos fűbe tapod a léptem mindannyiszor ahányszor letérek a kanyargós ösvényről. Csodálom, hogy nem akadtam fent az kitaposott útra kinyúló egyetlen ágban sem. A sötétség világosba fordul a reggel eljöttével. A Nap első sugarai már melegítik is a lehűlt talajt, s fényárba borítanak mindent körülöttem. És hogy észreveszem-e én mindezt azok után, hogy tájleíró történetmesélésnek idebiggyesztettem? Nem igazán. Továbbra is tartom, hogy el akarok fáradni, hogy tömegként zuhanjak az ágyamba hazaérve. Viszont a futás sokkal inkább felvillanyoz, mint amortizál, ebből a szempontból ez egy újabb rossz döntés volt. Tessék Wendy. Nesze átvirrasztott éjszakák, meglett a hatásuk.... Bár kétlem, hogy az éjjelem csupán ezek eredménye lett volna, de egyéb okokról szót sem ejtenék. Így kocogok a magam ütemében, néha cikázva, néha szlalomozva, néhányszor még sprintbe is kezdve, hogy kellőképpen ki is melegedjek. Ezt az elhatározásomat azonban rövid időn belül siker is koronázta, vagy izzadtság, ki mivel illetné gusztusa szerint.
Hirtelen valami - vagy inkább valaki -, árnyékot vet rám, elég gyorsan le is hagy tegyük hozzá. Oldalra pillantva éppen elkapom a pillanatot, ahogy mond is valamit. Majd már csak a fekete pólót látom a hátán, elhúzott mellettem. Még jó, hogy nem voltam feldúlt, különben most akkorát ordítok, hogy még az mp3-ban éneklő alakok is meghallják a túloldalon, vagy a Föld másik féltekéjén, azonban ennek hiányában a másik futó is megúszta halláskárosodás nélkül. Nem haladt túl sokat tovább, egy tölgyfa alatt pihent meg a frissítőjével. Megnyugtat a tudat, hogy még megtermett férfiak is csak kifulladva tudnak lehagyni. A pasas ledobja magát egy kőre. Én meg addig is lyukakat ugrok át jókedvemből, mint valami szökellő futó, hogy azért a bokaficamtól meg tudjam magam kímélni. Így közeledve végignézek rajta: sötét haj, valami szakállszerű, bajusz mindenképp. Táska ásványvízzel. Szóval máris kiszűrtem a lehetőséget arra, hogy egy tolvajjal, vagy haramiával, vagy erdei remetével, vagy valaki olyannal lenne dolgom, aki ártalmas lehet. Hacsak a látszat nem csal - szokott. Mindenesetre nem tűnik veszedelmesnek, meg aztán társaságban jobb is futni.... Szóval mi van, ha utolérem?
Mintha olvasna a gondolataimban: felpattan, és továbbiszkol, én meg utána. Szerencsére nem telik bele sokba míg utolérem, elvégre, amíg ő kilihegte magát, addig én nem pihentem, haladtam tovább. Kikapom a fülesem két felét a hallójáratomból - igen, engem is meglep, hogy ezt a szót használom -,  majd a dugókat a zsinórral együtt a fülkagylóimra húztam. Szörnyű, hogy ezt az egyszerű mondatot milyen bonyolultan lehet csak elmondani....
- Hogy mondtad az előbb? - kérdezem tűle két levegővétel között. - Zenét hallgattam.... úgyhogy egy szót sem értettem.... a mondottakból.....
Ittisvolnék || music || Valamennyi
✖ K.P ✖
Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 5th Július 2016, 22:36


Wendy N. Matthews






A folyadék pótlás után, már folytattam is a futást előre lassan, ne hogy meghúzzam valamelyik izmomat nem hiányozna most nekem. Utol ért a lány, hát nem semmi kis csaj van benne kitartás minden esetre. Úgy ugrotta át a lyukakat akár csak egy ereje teljében levő gazella, nos hát nem maradhattam szégyenben, hogy ott lazsálok az árnyékban. Hirtelen megszólalt, selymes és kedves hangja van, lihegve érdekes lesz beszélgetni de legyen.
-Köszöntem neked, hogy jó reggelt, nem zavar az ilyen hangos zene? - kérdeztem tőle egy mosoly kedves mosoly kíséretében. Engem megőrjítene ha ilyen hangosan lüktetne a fülembe a zene, na de van aki így szereti és ebben semmi kivetni való nincsen. A nap melege egyre inkább melegebb lesz, de nem számít minél többet izzadok annál jobban ürülnek ki a lerakódott méreg anyagok a testemből, még úgy is van vizem szóval lesz majd amivel helyettesítsem. Még szerencse a fekete pólón annyira nem üt át az izzadság, mint valami színesen de meg van ám a maga átka is hiszen vonzza rendesen a meleget. Nem volt jó ötlet úgy nézem ezt a pólót venni fel, na de ha társaságom nem lenne le is vetném, ám azonban most nem tehetem meg, még is mit gondolva a mellettem futó lány.
-Na és sokat jársz futni erre? -kérdeztem rá, majd rögtön folytattam is – csak mert ahogyan nézem elég szép álló képességgel rendelkezel- dicsértem meg a teljesítményét. Mondhatni furcsa azért egy ilyen fiatal lány egyedül kocog az erdőben, ki tudja mi lehet itt viszont ha egyedül jött akkor gondolom meg is tudja védeni magát, nem az én tisztem ilyen felől dönteni vagy elítélni.
-Sejtettem nem érted, mert nem adtál vissza semmiféle hangot -fűztem hozzá az előző kérdéséhez. -ezzel is jelezve, hogy tudtam nem hallja. A meleg ellenére igen csak szép idő van, a zöldellő fák na meg a csicsergő madarak hangja betölti az egész erdőt, szinte szó szerint pezseg itt az élet. Tetszik nagyon nekem ez a hely, szerintem még ki fogok jönni ide reggelente, nem punyadhatok otthon gyors kaját fogyasztva, még a végén elhízok és ez így egyedül nem lenne kellemes dolog, túl sok dolgom van még, hogy egy ilyen „ luxust” megengedhetnék magamnak. Idő közben megcsörrent a telefonom is, a kijelzőre nézve láttam hogy nevelő anyám az, már régen értesítettem őket hol vagyok és nem kell aggódni még is minden nap jön egy üzenet vagy egy telefon hívás. Már igen régen kik nőttem a családi fészket ez már szerintem túlzás sőt beteges. Egyetlen mozdulattal ki is nyomtam, majd vissza tettem a zsebembe, ezúttal most már néma üzemmódban. Nem szeretném, hogy bárki is zavarjon a jelen pillanatban, mármint a külvilágból.
-Amúgy Jackson vagyok – mutatkoztam be neki, nyújtottam volna a jobbomat neki csak hát futás közben nem nagyon lehet az ilyesmit megtenni. Nem nagyon ismerem még a helyet szóval futás közben alaposan végig mérek mindent, hogyha el tévednék akkor legyenek ismerős dolgok ami alapján vissza találnék. Igazából ha le szeretném hagyni a lányt szerintem simán menne, erősebb a fizikai felépítésem, mint neki na meg nem büszkélkedésből de elég gyorsan és jól bírom a hosszú távolságot.


*Játék zárva, a partner inaktivitása miatt*
Vissza az elejére Go down
Diana V. Strzechowski
vérfarkas lupa

avatar

. :

Posztok :
29
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Blues Soul pub tulaja és mindenese
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 19th Február 2017, 20:04


Alkonyatkor, mikor az éj beszippantja lassanként a nappalt, felerősödnek az olyan zajai a természetnek, melyek addig hallgattak. A nyüzsgés nem minden állatnak világa, ha már itt tartunk az sem, hogy magukat mutogassák bármely bámészkodónak. Alkonyatkor az én lelkem, farkasom lelke szárnyra kap, eltelve a közeledő éjszaka ígéretével. Mert vadászni ilyenkor izgalmas. Ilyenkor reszketve menekülnek a naptól bátorságot kapó prédák rejtekeikbe. Egy ragadozó orra azonban megtalálja, megleli őket. A rettegés szaga fűszerként hat, bocsássa ki egy védtelen állat, vagy egy ostoba halandó. Megannyi szagot, illatot képes vagyok megkülönböztetni, kiválasztani belőle a legfincsibbet és azt követni. A jellegzetes azonban a véré. Az felülír mindent ami józan, mindent ami racionális. A vér sebet jelent, fájdalmat..és húst.
Lábaim nesztelenül suhannak ki a házból, bele az alkonyat szürkeségébe. Abba a kétes, csalóka fénybe, mely utolsó menedékét nyújtja a nappali seregleteknek. Mélyet szívok a kinti levegőből, orromba vérszag szivárog. Még nem azonosítom milyen lényé, de elkapom és irányát követve haladok felé egyre mélyebbre az erdőben. Megnyugvással hagyom el a mi területünket, nem illetéktelenkedett be senki fia, ez jó jel. Talán csak valami állat sérült meg, talán egy idióta turista, aki megint profinak képzelte magát a fák között. Folytatom utamat, mert emberi oldalamat a kíváncsiság vezérli a farkast meg? Nos, a vérző préda tudata. Ami vérzik az sérült, tehát megehető. Minket erősít, jót fog tenni. Érkezik is a gondolat. Korábban megdöbbentett, hogy mennyire egyszerűen de ésszerűen gondolkodik. Az emberi oldal bonyolít meg mindig mindent. Állatként annyival egyszerűbbé válik minden....
A fák sűrűjében, halovány dallamként hallom a fájdalom nyögéseit, a nyüszítés. A lélekszaggató hang felborzolja bensőm, farkasom. Nagyon is kötődünk mi ehhez. Már nem vadászunk, már nem a vérző prédát keressük, hanem a falkánk tagját, valakit aki megsérült és akin segíteni kell. Hisz ez a dolgom, ezért vagyok én a Lupa, nem pedig valami jött-ment szuka. Pajzsom leengedem, érzékeim kiszélesednek. Ha megsérült, valaki járhat a közelben. Első azonban a vérző farkas biztonsága, állapota. Egy csapásra érek ki, melyet leginkább ragadozók használnak útvonalként. A nyüsszögés egyre közelebbről hallatszik. Energiám jótékonyan indul meg falkatársam irányába. Jövök, jön már a segítség!
Megpillantva elborzadok. Medve csapda. Köpnöm kell dühömben. Ott rohadjon meg mindenki, aki ilyeneket kitesz. Társam lába csúnyán rongálódott, el is tört. Gyenge, emiatt nem tudott még szabadulni. Elönti a szar az agyam. Dühöm felcsap, társam felnyüszít. Nem segítek ha bedühödök. Nyugtató hangon duruzsolok neki, miközben mellé mászom. Orrommal megböködöm, hagyom, hogy megszaglásszon, érezze itt vagyok vele, velem együtt pedig mindahányan. Könnyedén szét lehetne ezt itt nyitni. De ha az, aki kirakta még erre jár észreveszi, hogy gyenge nőként medvecsapdákat hajlítgatok...nos, hirtelen halált eredményezne neki. És ezt is érdemelné. Farkasom szemeimen keresztül pillant ki. Enyém is borostyánszínűvé válik, semmi emberi. Ő tekint körbe, pásztázza az erdőt, kéri súgja meg, itt van-e még a tettes.
Itt van. Nagyon is közel. Valószínűleg csak egy hobbi vadász, aki ellenőrzi a csapdákat. Elnyomom a dühöm, megszólítom őt, ki legalább ezt, vagy még rosszabbat érdemelne. De maradjunk emberek. Még. Megígértem, letettem a nagyesküt, hogy tekintettel a babámra, higgadtabban fogok viselkedni és nem keresem rögtön a bajt. Farkasom hozzásimul társához azon a síkon mely embernek és szabad szemmel nem látható. Próbálja megnyugtatni. Lehajolok társam arcához. Végignyalok alsó ajkán, érezze nincs semmi baj. Felemelem fejem.
- Valaki! Segítség! Megsérült a társam! - kiabálom az alkonyati csendbe, jöjjön csak ide ha mer.
Ujjam a seb melletti szivárgó vérhez érintem és gyorsan lenyalintom róla. Segíteni fogok a farkason, de előbb látnom kell, ki a felelős ezért. És..nem barbárként viselkedni, nem szórni tele az erdő növényzetét a vérével, nem megtartani csontját szuvenírként. Tombol a bensőm. És nehéz, olyan nehéz leküzdeni a kényszert. Mert pontosan tudom, milyen messze van. Szélirányban. Le kellene rohanni, bántani, tépni, marcangolni. Társamnak alakot váltani és hazatérni, hogy meggyógyulhasson. Ehelyett, nesze ígéretek itt tökölök és várom, hogy az ember előbújjon a fák rejtekéből. Zokogósabbra fogom.
- Kérem, valaki segítsen! Hahóó! - nyomom tele kétségbeeséssel a hangomat, hassa már meg, szegény nő vagyok akinek éppen segítség kell.
Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 19th Február 2017, 23:35



Diana V. Strzechowski






Nem mondhatnám jó kedvel keltem fel a mai napomon, eléggé ideges voltam a találkozó után fogalmam sincsen néha mit csinálok esküszöm. Leginkább a legjobb lenne néha csak úgy eltűnni a világ elől, elrepülni akár fel egészen a Holdig. De ez túlságosan nagy luxus lenne egy ilyen közönséges embernek, akinek még oly sok dolga van a világnak. A szüleim halála után arra tettem fel az életemet, más gyerek ne kelljen úgy felnőnie, hogy a szülei idő előtt haltak meg. Ez a cél tart engem csak életben, nem egészséges. Az biztos! Ha nem vigyázok el vakult lehetek és át lépem azt a bizonyos határt ami még emberré tesz engem nem pedig egy szörnyeteggé. Nehéz szembe nézni a lelki ismeretemmel vissza gondolva a lőtéri esetre amikor Miss.Romanov kisasszonnyal elraboltak minket. A férfi torkát olyan könnyedén vágtam el mintha csak egy körtének vágtam volna le a felső részét. Ez aggaszt! Ami még inkább semmit nem éreztem. Hol van az a férfi aki régen voltam a börtön és mind ez előtt? Aki még a saját igazáért is félt ki állni, menyit változik az idő akár öt vagy hét év alatt. Most itt állok az erdőbe gyalogolok, hátamon egy bazi  nagy kard, a testem különböző fegyverekkel felszerelve és ismét azért megyek oda öljek. Elvegyem valaki életét, de a célom nemes és szent. De azért vannak pillanatok amikor meghátrálok, annak a vérfarkasnak akit megölök nincsen gyereke? Talán jobb is nem tudni. Még a nevüket sem! Már egyre kevésbé látom az álmaiban az áldozataim arcát, nem mondhatnám megkönnyebbülésnek. Amikor megálmodtam az egészet és szenvedtem ettől akkor éreztem ember vagyok és érzek. De most már alig emlékszem valamelyikre is ahogyan telik az idő, egyedül a szüleim gyilkosára a Rózsa Hercegre emlékszem akinek vérét még mindig kezemen érzem, és amit már soha többé nem tudok lemosni magamról. De nem is akarom! Megérdemelte amit kapott és így jár minden szörny aki embereket bánt, ha ott tudnék lenni mindenhol ahol egy vámpír ki ereszti szemfogait vagy egy vérfarkas karmai egy emberi torkot szakítanak szét akkor megállítanám. De sajnos én csak egy ember vagyok, akinek vannak határai. Ezekkel a gondolatokkal haladom előre az erdőben, vak sötét van azon a részen ahol vagyok a hegy teljesen eltakarja a holdat. Nem félek, ilyen felszereléssel nem is szabad, na meg nem félek a vadállatoktól. Mindig is jobban tartottam az emberektől, mint a vadállatoktól azoknak a szándékait lehet ismerni. Nyíltak. De az emberek céljai mindig olyan ködösek és ismeretlenek soha nem tudni mi lapul a hátuk mögött, mit rejt a másik kéz. Fekete köpeny van rajtam, a köpenyben van a kardom elrejtve kevlár szálakkal átszőve az egész, kardal és karom nem tépheti el az anyagot. Ezt csak egy mester lövész lövege képes át ütni, szóval halálos sebet aligha kaphatok. Fegyverek a helyén! Hirtelen egy női hang üti meg a fülemet. Nem volt ismerős számomra, ám a hangja olyan volt mint egy szirén éneke a tenger. Még ha hinnék a mondákban akkor valami druidára gondolnék, de nem hiszek a mesékben. Segítséget kér! Megyek. Nem volt szándékom abba az irányba menni, előzőleg a csapdákat vérfarkas vizelettel locsoltuk le, hogy csábítsa oda a dögöket. A pincében rejlik egy vérfarkas akinek a világon először valami hasznát is vettem. A tv adta az ötletet számomra, a szarvasokat farkas vizelettel terelik el a helyekről. Így a csapdák helyét meglocsoltam alaposan vérfarkas vizelettel, ez majd oda vonzza őket. A vérfarkasokat sosem tartottam annyira gonosznak, mint a vámpírokat mert ők jobban becsülik az életet de sajnos ők sem tökéletesek. Sajnos sok a fiatal farkas aki emberek életét veszi el.. ezektől meg kell szabadulni. Meg kell mutatni nekik van egy bizonyos határ ami sosem léphetnek át. Nem áll szándékomban ki irtani őket vagy ehhez hasonló, csak példát kell néha statuálni ha nem tesszük akkor azt hiszik mindent megtehetnek. Az utóbbi időben a vadászok alkonya van, a legtöbb vadász elfáradt vissza vonultak az otthonaikba és nem érdekli őket. A családok közül csak mi vagyunk a Sánchez család na meg a Romanov család... de hol vannak a többiek? El felejtették mire esküdtek fel? Sok gond járja a fejemben, óvatos vagyok kezem gyorsan a fegyver után tud nyulni ha arra kerülne a sor, nem tudom ki lehet az. Az éjjel közepén pedig normális ember akinek nincsen valamilyen szándéka nem sétál az erdőben. Ez már ad egy táppontot mivel lesz dolgom ott. Ha segítséget kér, mert a társa megsérült.. akkor ketten vannak. Ez már bonyolultabb lesz a törvény szerint egyedül sem szabadna elindulnom, nem hogy még egyedül vadásszak két egyedre. Valamilyen vérállattal lesz dolgom itt, de mielőtt bármit is tehetnék bizonyosságát kell lelnem, ártatlan embert még soha nem gyilkoltam meg, és nem is tervezem. Vadászok mindig is azért léteztek fent tartsák az egyensúlyt.. elvileg akkor mi lennénk a jó fiúk ők meg a rosszak ez ilyen egyszerű. Tipikus fehér fekete látásmód. Megláttam a nőt aki a segítséget kéri egy férfi feküdt a csapdában, a seb még egészen friss volt. Alig pár órája lehetett csapdában, az igazi farkasok ha ilyen csapdába kerülnek le rágják a saját lábukat, mindig is gondolkoztam a vérfarkasok ilyesmire miért nem képesek? Nincsen annyi önuralmuk, ez az ami hiányzik sokukból az önuralom ezért is veszélyesek.
-Mi történt itt hölgyem?- kérdeztem tőle, közben felgyújtottam egy lámpát rá világítva a földön fekvő férfira. A nő csoda szép volt, szép selymes haj... nem úgy nézett ki a helyzet mintha egy kempingező lenne. Azok általában csúnyák és pattanásosa képük, na de ne húzzuk ilyen könnyen sablonokat emberekre.
-Hogyan történt a dolog? Ismét egy medve csapda, a múltkor egy farkast találtam benne, alig tudtam épségben kiszabadítani, borzasztó milyen kegyetlenek tudnak lenni egyesek- szólaltam meg ismét. Amíg nem tudom kivel van dolgom addig adom az ártatlan szerepét minden esetre ha harcra kerülne a sor akkor tudom már egyenlőek az esélyek, egy sebesült és egy nő… ez idáig nem túl nagy kihívás. Ám azonban sosem szabad lebecsülni az ellenséget. Ami azt illeti nem hazudtam neki valóban találtam egy farkast egy héttel ezelőtt csak hogy az egy vérfarkas volt, lehet a szomszédos megyéből szökött át, mert eléggé érthetetlen volt a Sánchez név hallatán minden esetre át küldtem őt a másvilágra. Könnyű ás gyors halála volt, nem kínzom az ellenséget nem lelem boldogságom benne.
Vissza az elejére Go down
Diana V. Strzechowski
vérfarkas lupa

avatar

. :

Posztok :
29
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Blues Soul pub tulaja és mindenese
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 25th Február 2017, 19:37


A percek peregnek, pedig az avar reccsenése, a kicsiny faágak meghajlása pontosan mutatja, merre jár az illetéktelen. Nem szeretem az ilyet, a taktikázást, a hazugságokat. A farkasok nem ismerik a hazudozást, ezért idegenkedem tőle annyira magam is. Persze életem nagy részét kénytelen voltam hasonló módokban leélni, mert átlag halandó nem él ilyen sokat, pláne nem ilyen formában. Megragadtam ott, hol meg lettem harapva. Már rég mehetnénk innen, ha nem lenne ennyire közel. Nem szabad kockáztatnom most, hogy babám lesz. Ha fegyver van nála, végzetes baj is lehet belőle. Talán, csak talán engedhetnék annak a feltételezésnek, hogy tényleg valami mezei vadász, vagy csak egy szimpla erdőt járó halandó. Ám ez nagyfokú naivitásra engedne hajazni részemről, mely természetesen ennél fogva nem lenne igaz. Ha a legrosszabbra készülök, akkor kevesebb meglepetés érhet. Ezt világosan megtanultam már.
Az előttem fekvő farkas panaszos sírása megrezgeti a lelkemet. Istenem, bárki is volt megérdemelné, hogy letépjem a lábát és azzal verjem végig az erdőn! Lassan jön, annyira lassan, hogy vissza kell nyelnem frusztráltságom, haragom, dühömet, hogy ne parancsoljak rá, hogy ugyan szedje már a zajos halandó lábait és segítsen. Dühömet azonban Lupaként másképp is tudom mozgatni. Beburkolom a hozzám tartozót mindannyiunk energiájába. Segíteni fogunk neki. Helyesebben én fogok most segíteni neki, kerüljön bármibe. Vagy épp bárkibe.
Feltűnik valahára a sziluett melyre annyira vártam. Magas, szikár férfihoz tartoznak tehát a lépések. Magabiztos járása arra enged következtetnem, hogy nem először jár erre, ezért nem botlik fel minden gyökérben. Egy farkasnak az erdő a barátja, otthona. Ember nem való ide, csak tönkreteszi. Nyugalmat erőltetek vonásaimra, pláne mikor lámpát kapcsol. Elkapom a tekintetem, nekem köszönöm nincs problémám a sötétséggel, neki már esélyesebb. Enyhén szkeptikus arckifejezéssel nézek fel rá térdeltemből. Komolyan kérdezi? Ám nem annak van most itt az ideje, hogy lebasszam miért kérdezi meg a nyilvánvalót, hanem annak, hogy kiszuperáljam belőle a segítséget, lehetőleg végig halandó segítségkérő nőci szerepben.
- Megsérült. És szerintem nem sokáig lesz már magánál. Ez az átkos vadászidény..legalább néhol lehetnének figyelmeztető táblák! - sorolom aggódó hangon, melyben az emberekre nézve igazam van, gyakorlatilag pedig farkasunk figyelmetlen volt.
Mindig és rengetegszer elmondtam/tuk mindenkinek, hogy figyelmesen járjanak ezen a részen. Nem a mi területünk, járnak erre rengetegen és mindenki másért. Ki a vadászatért, ki a természetfeletti vadászatáért, de volt már precedens ilyen-olyan gyilkosságokra is. És itt vannak még a párocskák is, az eltévedt kirándulók, a biológusok..annyira végtelen a sor. Megannyi óvatlan emberi cselekedet végett nekünk még jobban kell magunkra és egymásra ügyelnünk. Nyugtatóan simogatom társam fürtjeit. Kétségbeesett lélegzete marja a tudatom.
- Borzasztó, de nem merek hozzáérni a szerkezethez. Egyedül egyébként sem hiszem, hogy menne. Kérem, segítsen nekünk! - nézek rá esdeklően - Félek, minél tovább így marad a lába, annál nagyobb lesz az esély, hogy az orvos nem tud rajta segíteni és maradandó lesz! - fejezem ki az aggodalmam - Segít nekünk? Mondja, hogy segít nekünk!
Kicsit barátibban helyezkedem, hogy lássa is az egészet. Nyelem az önuralmat, hogy ne akarjam mindenáron megtudakolni, vajh neki mennyi köze van ehhez az egész esethez. Vajon a múltkor szándékosan járt erre, hogy megnézze mit fogott, vagy ennyi különös véletlenben vesz részt.
- Nem tudom, itt jó leszek-e - hagyok neki helyet - Csak mondja mit csinálok, mindenben segítek. De kérem, segítsen!
A mai segítségkérős küszöbömet erősen túlléptem. Egyébként is előbb vonszolom le magam fél láb híján egy hegyről, minthogy törékeny nőként sikítozzam segítségért. Nem olyan kor gyermeke vagyok, ami az egyszerűségéről volt híres. Vannak részei melyeket ugyan hiányolok. Ilyenek például az öltöztetések, a fürdetések..akkoriban nem igazán volt ismert fogalom az intim szféra. Manapság már mindenki elcsodálkozik egy bejárónőn is. Kérem, hát nem megtanultuk mind az új korok szabályait? Saját korának gyermekeként valószínűleg megszokta már az emancipációt támogató és hirdető nőket, így aztán nem lehet számára meglepő, hogy segítségem ajánlom. Még akkor sem, ha egyébként nem lennék hatásos segítség.
- Nem tudom, fogjam én a lábát? Vagy mit csináljak? Hogy csinálta a farkassal? - pillantok rá érdeklődő tekintettel.
Egyébként fiatalossága, markáns arcéle belül mosolyogtat. Milyen mélységesen kár, halandó lényéért. Pedig biztosan szép farkassá válhatna. És ehhez elég egyetlen szép harapás. Bár Andy pici túlzással rúgná szét a seggem. Nem igazán indok a hirtelen felindulásból elkövetett falkabővítés, pláne nem egy férfit érintően és pláne nem a részemről. De hiába, védeni kell egymást, és ahhoz az kell, hogy minél erősebbek legyünk mindahányan. A természetfeletti erő még nem garancia arra, hogy ne legyen valaki jobb nálunk.
- Szerencse, hogy erre járt. Látom nem fél a sötétben.. - bukik ki a megjegyzés, valamiért nagyon, nagyon érdekel, hogy ki ő és egyébként miért mászkál itt alkonyat után.
Talán tényleg csak ösztönösen a legrosszabbat feltételezem mindenkiről, bár a legtöbbször bejön. Ránk mondják, hogy szörnyetegek vagyunk, holott vigyázzuk és szeretjük egymást. Az embernél nagyobb szörnyeteg pedig nem igazán kell erre a földre. Nemde?
- Mr.. - nézem kutatón - mondja miért néz ilyen furcsán? - kérdezem, bár gyanítom az én jelenlétem is legalább annyira érdekes itt, mint az övé.
Ó, hát vannak nekem erre is mindenféle magyarázataim. Ha kérdezné.
Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 26th Február 2017, 16:33



Diana V. Strzechowski






Mint ifjú vadásznak nekem a dolog legnehezebb pontja mindig is az volt, hogy megtudjam ki „átkozott” és ki nem. Számomra még nem olyan egyszerű olvasni a sorok között, mint a régi veterán vadászoknak akik szinte már megérzés alapján rá jönnek arra kik kicsodák. Nekem bizonyosságot kell lelnem mielőtt valakinek a fejét elválasztanám a testétől. Nem is tudom mi történne velem ha valaha egy ártatlan halandót ölnék meg, én az elvek embere aki a gyöngéket védelmezi ezekkel a förmedvényekkel szemben. Emlékszem Rey egyik mondására amikor vámpírokkal kerültünk szembe, angyali démonoknak vagy valami hasonlónak nevezte őket. Mert általában szépek és fiatalok, de amikor kimutatják foguk fehérjét akkor látszik meg az igaz valójuk. Éppen ebben az esetben vagyok én, több mint bizonyos az hogy a csapdában levő fickó az egy vérfarkas. Ám a nőről nem tudok semmit sem, de szerencsére az ezüst az igen csak árulkodó tud lenni. Arcom rezzenéstelen volt, nem lehetett leolvasni semmiféle érzelmet, még a gyűlöletnek semmilyen fokát sem. Mivel vérfarkasokról van szó, de ha egy vámpír állna előttem akkor képtelen lennék ezt az érzést leplezni. A vérfarkasok más kategóriába tartoznak nálam, tulajdon képen ha nem öldösnék az embereket akkor minden rendben lenne velük, de fenn áll az esély mindig vannak túl kapások és lesznek is, mert a vérszomj ellen nem mindig a jó oldal győz.
-Értem, hát igen csak óvatosan kell közlekedni itt, eléggé veszélyes az erdő, vadak meg csapdák.- mondtam neki eléggé morcos hangnemben, na meg volt egy kis nem érdekel hangnem is. De még nem tudok semmit sem, erről a kettőről szóval amíg többet nem tudok addig nem teszek semmit sem. Újra megszólal a szőke nő, nagyon aggódik a bajba eset után lehet valami, rokona vagy közelebbi barátja lehet? Mert a közös nevükben kérte, mármint szó szerint így emlegette „ nekünk” ez arra enged következtetni, hogy kapcsolatban állnak. Ha valaki egy idegent talál akkor úgy mondaná segítsünk rajta. Alaposan oda figyelek mit mond, mert leggyakrabban szavakkal árulják el magukat, nem is kell semmit sem le ellenőrizni.
-Persze hogy segítek rajta, ez nem is kérdés.- válaszoltam neki, majd lehajoltam a beteg mellé óvatos vagyok egyik kezem a zsebemben van mind végig, amíg lehajolok. Ha bármivel próbálkozni akar a nő akkor rögtön meg is csipkedem a pisztolyommal. Hát minden esetre vagy egy nagyon érzelmes nővel álok szemben, vagy egy nagyon jó vérfarkassal aki jó színészi képességekkel rendelkezik. Mert úgy adja elő az aggodalmaskodó „barátot” mintha élete szerelme haldoklana ott.
-Hát pedig muszáj lesz segítenie, mert emberi erő nem tudja szét nyitni ez szóval egyik felől meg fogom én, a másikon meg ön, meg amikor szólok elkezdjük magunk fele húzni a csapdát, csak előbb kicsit megvizsgálom hol van a csapda a lábán.-Mondtam neki a zsebemben levő ezüst gyűrűt megfordítottam, hogy a nagyobb része a tenyeremhez nézzen. Mivel a kabátomnak elég széles az úja így amikor oda teszem a kezem a férfi sebéhez, az előttem álló nő nem láthatja a gyűrűt mivel a kabátom takarja. Már látszik is a seb nem olyan durva, mint ahogyan képzelné az ember egészen kezd begyógyulni, a vér a seb körül meg van alvadva már.
-Nyugalom, most egy kicsit megnézem mi a helyzet a lábával- mondtam a férfinak ha még eszméleténél van, az ujjamon levő gyűrűt hozzá érintem a férfi lábához. Amikor hirtelen a seb ismét el kezdett vérezni. Egy normális ember nem vérez az ezüsttől, viszont a vérfarkasok számára az ezüst úgy hat mint egy vérhígító. Most már tudom a férfi vérfarkas, ezzel növekszik a gyanú, hogy a nő is az bár erre még semmi bizonyítékom nincsen. Kérdésén meglepődtem. Nocsak ő is figyel arra, hogy mit beszélek. Lehetséges az, hogy mindketten azt lessük melyik ellenség és melyik nem? Mindkettőnk azzal fürkésszük a másikat, lebukik vagy sem? Hát érdekes szituáció állt elő. Bár nem értem a vérfarkasnak tök mindegy ember vagy vadász, mindkettőt megtámadják ha arról van szó. Annyi különbséggel mi vadászok nem támadunk ártatlanokra, ezért is vagyunk mi a jó fiuk. Hamar kitalálok valamit, mindig is gyorsan vágott az eszem egy ilyesmivel nem tud rajtam kifogni.
-Hát eloldoztam a csapdát majd bekötöttem az száját és haza vittem, de ez esetünkben nem lenne okos dolog, mivel egy férfi súlya nem egy farkaséval talál, őt nem tudjuk úgy kórházba vinni, hogy a lábán van a medve csapda.- magyaráztam el neki, eléggé hihető és logikus történetnek hangzik a dolog, első belátásra nem találnék semmi hibát benne. Következő kérdésén leveszem róla a tekintetem, de fél szemmel azért oda pillantok rá sose lehet tudni.
-Jackson Winney a nevem,- mondtam neki az a szerencsém bátran használhatom a nevem, mert az én vezeték nevemben nincsen benne a Sánchez név amitől rögtön el fogná a vérfarkast a rémület.- hát nem minden nap lát az erdőben ebben az időszakban egy ilyen szépséget az ember, szóval ezt hiszem ez elég okod ad a csodálkozásra nemde?- válaszoltam bővebben, nem akartam lebukni szóval inkább a magyarázatomat egy bókkal álcáztam ami részben igaz is volt, kétségtelen a lány nagyon szép és dögös. Kár pont az ilyen szép lányokban lakoznak legtöbbször a démoni lények, a külső gyakorta csalóka lehet számunkra. Nem lehet elítélni rögtön senkit sem első belátásra.
-Mondja mit jelent magának ez a személy? - kérdeztem tőle, kíváncsi vagyok milyen választ fog adni, ha valami barátot vagy közelebbi személy mond akkor már gyanúsabb ő is vérfarkas. De amíg nem bizonyos teljesen addig nem fogok semmit sem tenni, jelenlegi helyzetben az ezüst az egyetlen módszer ami biztosra menne, bár van még egy megoldás amivel kideríthetem a kiszabadítás során. Ha a tervem össze jön akkor ezzel lebukik teljesen, de előbb próbáljuk szétveszíteni ezt a csapdát és majd meglátjuk mi lesz.
-Szorítsa erősen és semmi esetre se engedje el, különben a benne levő személy fogja azt bánni.- jelentettem ki, majd kabátommal megfogtam a csapdát, ugye már mivel kevlár szálakkal van át szőve az egész kabát, így nem fogja megsérteni a kezem. Penge nem hatol át rajta, nagy találmány ez a kevlár, ez a modern páncél amit a lovagok viselhettek volna, csak sokkal könnyebb és ellenállóbb. Ha megfeszíti a csapdát ő is meg é is akkor lassan el kezd szét nyílni az, ám én hirtelen elcsúszok a leveleken, és hátra esek elengedve a csapdát ezzel vissza is csattan, ha a nő a kezét nem veszi el gyorsan akkor a kezét nagyon oda fogja csípni a csapda.
-A francba kurva levelek- mondtam hangosan káromkodva, a férfitől egy nagy üvöltést lehetett hallani ahogyan, a csapda vissza csattan a lábára ezzel súlyosabb károkat okozva.
-Mutassa a kezed nem vágta el ugye?- kérdeztem tőle, miközben felé fordultam, hogy megmutathassa a kezét, mert lehetetlen ha az éles csapdát húzta egy kicsit is ne vágja el a kezét.
Vissza az elejére Go down
Diana V. Strzechowski
vérfarkas lupa

avatar

. :

Posztok :
29
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Blues Soul pub tulaja és mindenese
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 26th Február 2017, 20:32


Ideges vagyok, türelmetlen és ha nem verte volna fel a kis sármos az egész erdőt, már régen nem lennénk itt a társammal. Azonban a szükség türelemre int. Mélyeket lélegzem az esti levegőből, energiámmal nyugtatom a sérültemet. Ha neki fáj, olyan mintha nekem is fájna. Én azonban revansos alkat vagyok. Ha a közeledő halandó a csapda tulajdonosa, akkor pusztulnia kell, mert erre nincs mentség, nincs magyarázat. Az sem érdekel, ha a saját értékrendje szerint jó indoka volt erre. Mert a csapda aljas, csupa védtelen állat is belekerülhet, amelyeknek semmi köze a tulajdonos ügyéhez. Veszély. Fémből, láncokból készült veszély, mely könnyedén törhet csontot, hogy aztán ne eressze többé áldozatát s az várja nyüszítve, fekve a halált, mely emberek képében s fegyvereik képében jön el érte. Pártolom a tiszta küzdelmet. Bár legtöbbször éppen az nincs jelen a kelléktárban. Senki sem küzd tisztán, csupán bevetve mindenféle eszközöket.
Khm, óvatosan kell közlekedni. Igen, úgy kellene. De a gond az, hogy mindenki szereti a házam a váram effektust, emiatt szeretne biztonságban közlekedni a területen, melyen él vagy élnie kell. Ilyen feltételekkel pedig hogyan? Hamarosan nem ártana ezzel is foglalkozni és az ilyen undorító csapdákat azoknak a végtagjaira csapdosni akik kirakják őket..bár persze, ezért csúnyán megsúrolna az emberi rendőrség..és vajmi sokáig nem tudnám titokban tartani, hogy mi is vagyok valójában. Így csupán illegális orv álom maradhat ez a világomban.
- A vadak a könnyű zsákmányt szeretik, egy állat pedig soha nem állít csapdát. - kommentálom mintegy, hisz ez az igazság..egy ember folyamodik csak efféle eszközökhöz, nem gondolva bele abba, hány másik lénynek okozhat ezzel komoly sérüléseket.
A megnyugodott nő arckifejezését felöltve biccentek neki. Biztosít, hogy segít és nekem ez a lényeg. Persze, mondhatni egyszerű lenne...kiütni és hagyni, hogy itt pihengessen a tett helyszínén pár órát, de az a baj, hogy látott. Látta az arcom és ezt csak úgy nem lehet kivitelezni. A végén még ha mezei halandó, a rendőrségre menne, hogy mi történt itt az erdőben. Az pedig nem hiányozna senkinek.
- Köszönöm! - ragyog fel az arcom végül egy biztató mosoly kíséretében.
Még nem, még nem ébred az érzés, hogy eltörjem bármijét. Előbb lássuk miféle fából faragták a csellengő ismeretlent. Mennyi erő lakozik benne és kő ő egyáltalán. Apró részletek ezek, melyekre nem árt odafigyelni. Egy alakváltóban is lehet csalódni, nem mondom, hogy nem...de társaimtól tudom mit várhatok. Az emberek ezzel szemben mindig tudnak egyre és egyre aljasabbak lenni. Persze, gyűlölik egymást nézzük meg a háborúkat, a népirtásokat melyeket elkövetnek ilyen vagy olyan indítékokkal..mégis ha egyiküket meggyilkolják, hirtelen nagy lesz a szolidaritásuk a másik iránt. Ki érti ezt? Az állatok legalább csak saját magukat, fajukat tartják számon. A többiek? Vagy kaja, vagy kerülendő lény aki a területen létezik. Semmi fakszni, semmi hazugság.
- Rendben. - helyezkedem egy kicsit jobb helyzetbe, bár nagyon nem szeretnék, azonban egyedül ő sem tud teljesen csodát tenni ezek szerint, szóval besegítek az elméletileg semmilyen erőmmel, de segítő kezet nyújtok, egyébként is tenném.
Figyelem a mozdulatait, azért nem ma érkeztem le a falvédőről. Sokakat láttam már, sőt valószínűleg a szépapja taposta ezt a földet mikor én már életet vettem el, vagy üvöltöttem a holdat. Ténykedése a csapda körül, társam nyüszítése, a szivárgó, friss vér fémesen édes illata azonban megborítja az agyam. Gyanús, nagyon gyanús, hogy valaki éppen átbaszni készül. Mivel nem mozdítja ki, nem csinál semmit, nincs miért újra véreznie a sebnek, nincs miért vonyítania társamnak. Egyre biztosabb, hogy olyan ember akadt a hálónkba, aki a vadászok sorait erősíti, s mint ilyen ki van tüntetve egyenes és mélyről jövő utálatommal. Mind mészáros, hobbiból gyilkolnak. Jó a vámpírokért nem ontok könnyet, ők mind halottak már..de a többiek? A társaim??
- Mit művel? Fáj neki! - adom a butát, hogy biztos csak ilyen súlyos a sérülés és hozzáért, azért az ordítás.
Minden idegszálammal figyelek rá. Szóval mégis csak szét tudná szedni egyedül ezt a vackot és kiszabadítani a társamat. Akkor mégis miért nem teszi meg? Félne netán? Ha úgyis megölné, akkor miért nem rántott már fegyvert? Valószínűleg miattam. Nem tud még hová tenni. Biccentek inkább mondandójára.
- Így sem tudom, hogy vihetnénk el bármilyen kórházig. - mondom azért mégis, ráerősítve a naivitásra, még ha rá is jött, hogy társam vérfarkas, bennem még mindig nem biztos és ez így is maradhat..még egy ideig.
Raktározom, ízlelgetem a nevét. Jackson Winney. Nem rémlik, de ettől függetlenül még lehet mond valakinek valamit a mi köreinkben is. Vesszek meg ha megmondom neki a nevemet..a mai névtelen világban, ahol mindenki csupa álneveken szaladgál már nem kifizetődő az őszinteség. Régen, a régi korokban a név döntött el mindent. Számított kik őseid, mekkora a család. Manapság? Elég az internetet használni és annak hazudhatod magad, akinek akarod. Meglátjuk, ő igazat szólt-e. Mert noha..ha feltételezem is a segítséget..már fájdalmat okozott, emellett lassú és körülményes. Előttem az ilyesmik nem erények, inkább hátrányok.
- Ő a szomszédom. Kicsit talán furcsa figura, de mióta meghalt a férjem sokat segít nekem a ház körül. - mondom szomorú arccal..és ha a történet valódiságát nézzük sok helyen hibádzik, de van benne igazság is.
Tényleg szomszédok vagyunk, csak nem a klasszikus értelemben. A férjem nem meghalt, hanem meggyilkolta a másik férjem..hmm..a segítségnyújtás pedig így igaz. Tehát? Nem hazudok. Akkorát.
- Rendben. Mehet? - kérdezem, kezeimet a csapda szélére helyezve.
Milyen jó, hogy egyébként nem szoktam ilyesmivel foglalatoskodni, hisz az erőm önmagamban megvan hozzá, hogy darabokra szedjem..most pedig meg kell magam játszani. Lassan nyílik szét, túlságosan lassan az én ízlésemnek. Szeretnék bízni az emberben, hogy tudja mit tesz. Ezért nyúlok be, hogy társam lábát minél előbb ki tudjam csúsztatni a keletkezett résen. Egyetlen másodpercem van mérlegelni, hogy sérüljek meg, vagy a kedves vadász úr jöjjön rá, hogy egyébként a szokásosnál jobb reflexekkel rendelkezem. Előbbit választom, agyam felkészítem a fájdalomra, a vas kíméletlen fogaira bőrömben, húsomban. Egyszerre ordítunk fel társammal. Minden kiürül a fejemből a csapódás hatására, összeszorított szemeimmel csupán szétpukkanó gömböket látok. Erős hullám ráz végig testemen, az agyam belejajdul. Társam kétségbeesett tekintetet lövell felém, miért tettem. Tudja a választ. Mert a Lupája vagyok. A szikla ami a szőrös fenekét menti, a sziklák meg nem éreznek és nem bőgnek az erdő közepén.
- Édes istenem.. - szisszenek fel a fájdalomtól - Szedje le rólam! Rohadtul fáj...úristen...
Megküzdök azzal, hogy ne kezdjem el kirángatni a kezemet ezzel okozva felületi károkat. Istenem, Andy ki fog nyírni ezért..szabad tenyerem a hasamra vándorol. Ne aggódj kicsim, anyád csak hülye, de nincsenek szuicid hajlamai.
- Siessen.. - nyögöm fájdalmasan - Féltem a kisbabámat..
Nem, nem hiszem, hogy bármi baja is lehetne a gyereknek, de sosem lehet tudni. Nem akarok semmi rosszba beletenyerelni. Az emberi orvosok nem tudnának hatékonyan ellátni ha tényleg baj lenne. Ezért követelhetném a jussomat az emberen. Megcsúszni!
- Említettem már, hogy rohadtul fáj? - nyögöm ismét, úgy látom szeret tökölni..velem ellentétben - És az istenre kérem, figyeljen a lába alá..
A maga nemében, messziről biztos jót nevettem volna ezen a kis baleseten. De hiába, mérlegeltem és tartanom kell az álcát. Egy halandóra, elég egy vérfarkas tudatilag. Kettő már az életveszély kategória...
Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 27th Február 2017, 21:00



Diana V. Strzechowski






Ebben mondjuk igaza van, mert a természetben sokkal egyszerűbb minden, meg vannak a maga szabályai. Viszont az ember hajalmos ezt minden egyes alkalommal megszegni, nem kell elítélni azért engem mert ki tettem ezeket a csapdákat. Mert lehet ez nem szolgálja a természet javát, de az emberét igen, és én arra esküdtem fel, hogy azt megvédem. Igazából ezt fogadtam meg magamnak, ezért is lettem vadász, hogy más gyereknek ne kelljen úgy felnőnie mint ahogyan nekem.
-Ez mondjuk nem igaz mert azok az állat fajok amik csoportban vadásznak azok csapdát állítanak a prédának, de ilyen csapdát valóban nem. Csak az ember képes rá.- mondtam válaszadóan és figyeltem a tekintetét, mert amit mondtam leginkább a farkas falkára vonatkozik. Sokkal könnyebb dolga van az embernek egy halandóval szemben, mint egy vámpírral azok nem érzéketlen virág edények, mint a vámpírok. Itt van ez a titokzatos nő akinek még a nevét sem kérdeztem meg, bár van amikor jobb nem is tudni ha az ember meg akarja ölni, akkor jobb. Arcán örömet láttam, hogy segítek neki, vagy csak egy nagyon ügyes színpadias alakítást. Nem tudhatom nem látok sajnos bele a gondolataiba. Egyelőre minden simán meg, amikor ellenőrzöm a férfi sebét akkor rögtön meg is szólal mit csinálok. Ki kell találnom valami hihető sztorit, nem mondhatom azt hogy éppen ellenőrzöm ezüst segítségével vérfarkas-e a fickó. Nem esik nehezemre kitalálni valamit, amióta sokat vagyok Rey mellett igen csak megtanultam hazudni, régebben nem ment a dolog, Jelen helyzetben még Jézussal is el tudnám hitetni, hogy Lucifer a legjobb komája, na jó ez már túlzás lenne.
-Ellenőriznem kellet, hogy a csapda milyen mélyen mart a lábába, mert ha fontos ereket ért akkor gyorsan kell reagálnunk, amint kivesszük a lábát.- mondtam neki, magyarázkodva mit miért teszek. Nem tudom eddig mennyire hitt nekem, és mennyire hisz engem ellenségesnek, de még nem támadt azt hiszem ez már jó jel. Leginkább a vérfarkasok akkor agresszívabbak tapasztalataim szerint, meg amiket Rey mesélt róluk amikor a falkájukat kell megvédeniük.
-Azt majd megoldjuk valahogyan, egyszer szerezzük ki innen, mert a csapdában a lába folyamatos nyomás alatt van, esetleg csinálunk hordágyat a kemény fa ágakból vagy hasonló, mennyire érzed magad otthon a természetben?- kérdeztem tőle, ha bár lenne egy két érdekes ötletem amivel meg lehetne oldani végleg a problémát de azokkal most nem rukkolok, elő amíg nem tudok többet a nőről, mi ő? Mi a szándéka? Ezekre a kérdésekre választ kell kapnom, ha az elsőre választ kapok az már rögtön adja is a másik kérdésre a feleletet, akár csak a dominó effektus. Kérdésemre válaszolt, bár nem tudom mennyire lehet hinni a szava hihetőségében, de azért bevallotta ismeri és a szomszédja. Ha nem is tekintünk el a farkasok falkában élnek egy közös környezetben ha jók az értesüléseim, mint mi Sánchez vadászok a rancson. Ha a szomszédja akkor egy farkas kolóniában él, szóval köze lehet a vérfarkasokhoz, de ez nem elég bizonyíték a kilétére. Ennyi mit nem mernék rá kardot emelni. Ami történik ezután az teljesen meglepett. Terhes? Próbálom szememmel a hasát figyelni, de nem látok semmi feltűnőt. Nem hiszem hazudna, az ember ilyen dologgal nem tréfálkozik na meg nem is lenne oka ezt mondani, ha élet halál veszélyben lenne és kitalálná ezt akkor lehet el gondolkodnék rajta. De így nem látom alapját egy ilyen hazugságnak.
-Ha tudodja terhes akkor miért kockáztatott, na de ne essen pánikba megoldom valahogyan a problémát.- mondtam neki, nos ezt komolyan is gondoltam. Ez az egy dolog amit sosem tennék meg, terhes nőt nem bántanám még ha Rey kérne is rá, szerintem aki ilyenre képes az egy lelketlen ember. Gyorsan oda is szökök a csapda mellé, nézem a karját hátha nem kapott el ütő eret a csapda, most minden kettejük végtagja ott van a csapdában. Igazából most nagyon előnyös helyzetben lennék, ha túl lépném emberi korlátaimon, mármint a lelkemet illetően, de nem fogom azt tenni. A nő érdekében nem! Viszont a férfi életét azt nem fogom garantálni, hogy élve haza kerül.
-Hát nem tehetek róla, ezek a levelek csúszósak, de óvatosabb leszek- mondtam neki, most komolyan is gondoltam a dolgot, nem hittem volna egy terhes nő ilyen dolgokra fog folyamodni, hogy bele nyúl a medve csapdába, hát gondolkozik ő egyáltalán? Mérges vagyok egyrészt magamra, mert óvatlan voltam de honnan is tudhattam volna semmi nyomát nem mutassa a terhességnek. Alakja nem mutatja ahogyan én látom, nincsen semmiféle pocak, ajjaj ismét mibe keveredtem bele.
-Akkor gondolom ezt most egyedül kell szét feszítenem- mondtam neki, egyik kezemmel megfogtam azt a rész amit elsőre is fogtam, most közelebb kellett mennem a nőhöz, teljesen közel hajoltam hozzá. Feje az én mellkasomnál helyezkedett el, valahogyan még is csak oda kellett férnem, egyszer a jó szívem lesz a vesztem. Majd elkezdem szét húzni a csapdát, nagyon nehéz egyedül szétfeszíteni, ketten még könnyen ment volna mert az ember neki rugaszkodik és húzza maga felé, ám most nekem szét kellett nyomnom, nagy különbség van a kettő között.
-Csak ne síktis rendben?- mondtam neki biztatva majd teljesen erővel elkezdtem szét tolni a két vasat, ami össze szorította a szőke nő karját és a vérfarkas lábát. A férfi sok vizet nem zavart, szerintem magán kívül van, nem is tudja melyik világon van. A nő jobban viseli a fájdalmat, mint a férfi. Ez ám a férfiasság! Sikerült szét nyitni a csapdát olyan távolságra a nő kivehesse a kezét.
-Húzza ki gyorsan a kezet és hozzon egy vastag fa darabot amivel ki támaszthatom, nem bírom már sokáig tartani.- mondtam neki most már ki lehet bújtatni a férfi lábát is egy kis ügyességgel de ez egyedül nem fog menni. Ha meg most akarjuk ki venni amíg én tartom akkor nem tudhatom meddig vagyok képes feltartani ezt. Teljesen nem vagyok képes széttárni, ennyire futotta de most már nem szorítja a férfi lábát Ha hozz egy fa darabot, akkor megszólalok a szőke nőre tekintve, egy amolyan nézéssel „ ügyes kislány”.
-Most tegye be a fát a két vas közé, de óvatosan csinálja- mondtam neki, nem szerettem volna újra oda csapná a kezét, első alkalommal sem volt igazán szándékos, de most aztán végképp nem lenne az. Ha sikerült be tennie a fát akkor, most már kivehetem onnan a kezed.
-Mutassa a kezét mennyire súlyos ..- mondtam neki, nyújtva a kezem felé, hogy megfogjam az övét, el sem hiszem mit teszek. Első segélyt fogok nyújtani egy vérfarkasnak? Na ne már …. először Hecaté barátsága most ez... valami nem stimmel vele, talán nem jó dolog ha a szívemre hallgatok, az eszemre kellene tán? Jobb lenne inkább azzal gondolkodni, mert akkor nem kerülnék ilyen helyzetekbe.
-Remélem azért nagyon nem ijedt meg túlságosan az adrenalin nem tesz jót a gyereknek- mondtam neki, majd ha ide nyújtja akkor megvizsgálom a kezét mi történt vele, a vér látszik szóval bele állt a kezébe az a vas darab.
Vissza az elejére Go down
Diana V. Strzechowski
vérfarkas lupa

avatar

. :

Posztok :
29
Kor :
136
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Blues Soul pub tulaja és mindenese
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 2nd Március 2017, 20:24


A hirtelen döntések nem feltétlenül vezetnek a szebb és a jobb útra. Van az úgy, hogy mérlegelned kell egyet s mást mikor valamit meg akarsz lépni. Mikor segíteni akarsz mert segítened kell. Nekem mondhatni munkaköri kötelességem, hogy ne hagyjam a farkast a bajban. A farkasunkat a bajban. Ó, az én drága és gyönyörű férjem hogy örülne ennek a helyesbítésnek! Teszem amit helyesnek érzek és amit a helyzet diktál. Nem ölök ha nem muszáj, ez a csodapofi vadász pedig egyelőre nem a muszáj kategória, bár nagyban feszegeti a határaimat. És igen, elismerem, bármikor elismerem, hogy ez nem túl nagy feladat..na de ezért megölni, vagy maradandó sérülést okozni neki..nos, csak újabb bajt generálna. Talán be fog nőni a fejem lágya!  És megnyugszom. Hm...esélytelen, ha az elmúlt kb. 130 évben nem változtam, akkor már ezután sem fogok. És aki csak ferdén is mer nézni a fiamra..annak vége. Addig kell ledolgoznom a rossz karmát, amíg bennem van. Látod drága kisfiam? Még egy olyan nő is képes mérlegelni, mint az anyád..
Ő és a hirtelen, mélyről érkező izzó fájdalom ránt vissza a valóságba. Fogaim majd szétmorzsolódnak annyira szorítom az állkapcsom, hogy ne kezdjek sikítani, hogy mennyire, mennyire rohadtul, nagyon fáj. A csapda a húsomba mar, a csontra roppan. Csak reménykedem, hogy nem tört semmi. Mert az..kurvára fáj. Akárhonnan nézem, kurvára fáj. És igen, aggódom a gyerekért, olyan régóta vártam rá, hogy legyen. Egy kicsi lény, aki vérem, húsom..aki viseli magán apja lenyűgöző vonásait..amikbe már halandóként is szerelmes voltam.
- Azért.. - nyögöm a fájdalomtól begolyózva - mert segíteni akartam. Ez a férfi szomszédom és jóbarátom, nem hagyhatom szenvedni csak azért, mert babát várok. Az nem helyes. - rázom meg a fejem, amivel jár némi izommunka is, megint végigcikázik rajtam a fájdalom és fel is szisszenek.
A már kiütött farkas megmozdul a hangra, még csak az hiányzik, hogy hősködni kezdjen amikor éppen őt próbálom kihúzni a csávájából.
- Álljon szilárdan azon a földön. Támasszon előre az egyik lábával, a súlya legyen a másikon. - oktatom, mintha csak az enyéim közül lenne - Ha megfelelően oszlatja, akkor nem tud olyan könnyen hanyatt esni.
Kell néhány másodperc, hogy ki tudjam zárni a szúró, égető fájdalmat ami a karomból árad, lassan testem minden részébe. Ennél sérültem már meg sokszor komolyabban is, mégis izmaim fájón préselődnek a vasfogak csapdájában. Vérem lassú ütemben csepeg a mélyebb vágásból. Ha nem siet, a bőröm elkezd gyógyulni, benne a vassal. Na, az fog igazán fájni, amikor abból kirántja. A gyógyultból.
- Nem vagyok épp segítőkész állapotban. - engedek meg nyögve egy mosolyt neki - De igyekszem gyorsan kihúzni.
Bólintok szavaira. Nem akarok sikítozni, a végén mások fülébe is eljut, hogy mi történt itt. És nem akarom a halandót büntetni a saját döntéseimért, noha megérdemelné mert valami mocskos kis fájdalmat csempészett a farkasba, azért jajdult fel. Hiába magyarázta az ellenkezőjét. Legalább négyszer olyan idős vagyok mint ő, láttam egyet s mást.
- Nem szoktam..sikoltozni. - nyelek egyet, elnyomva a mosolyt amely inkább tűnhetne jelen helyzetben valami grimasznak, vagy inkább vicsornak..ha egészen őszinte akarok lenni, azonban tudok sikoltozni, persze nem a fájdalomtól és csakis Andy alatt. Vagy épp felette.
Nekifeszül, izgatott várakozásba merevedik testem. Alig várom, hogy kiszabaduljak ebből a vacakból. Fáj, ahogy engedi a karomat. A seb gellert kap, nincs ami fogja a vérzést. Hallom mit motyog a halandó, mégis kedvem lenne leüvölteni a fejét, hogy fél percig had dédelgessem már a fájdalmaimat, majd utána mondja a magáét..mégsem teszem. Segíteni próbál és karma, karma, karma.
Óvatosan húzom ki a karom, bár féltérdre kell ereszkednem mert beleszédülök a hasító fájdalomba. Az izmot biztosan átvitte, hogy szaggassam le a karját annak, aki lerakta! Nagy nehezen felállok, megkapaszkodva Jackson vállában és állásba húzom magam. Mhm, még ez nem kellett volna, de azért keresek neki egy nagyobb fadarabot. Visszaérve térdre rogyok mellette és a kezébe adom. Jócskán szédelgek, de az agyam tudja, hogy nem lesz semmi baj. Nem lesz, mert ez csak egy vasdarab, nem ért létfontosságú szervet. Csak fáj és szar, igen szar de majd lesz jobb is. Berakom a fát a csapda két fele közé.
- Stabil. Elengedheti. - de azért én is elengedem, ha netán az a vacak el tervezne onnan vándorolni és megint bennem találna zárásra a csapda. Kérdő de bizalmatlan tekintettel nézek a halandóra. Miért akar most hirtelen segíteni? Azért mert elmondtam, hogy terhes vagyok? Meg akarja magát nyugtatni, vagy épp engem? Netán csak szimplán ilyen segítőkész? Megrázom a fejem.
- Előbb őt kell kiszedni. Ki tudja milyen régóta volt már a lábán. Talán minden perc számít. - ezt komolyan is gondolom, hiszen alakot kell váltania minél hamarabb, hogy helyreálljon a lába. Ahogy nekem is kell majd, hogy maradéktalanul helyrejöjjön a karom, mielőtt Andy észrevenné a kis közjáték eredményét.
Társam lábát óvatosan emelem fel és csúsztatom ki a csapda immár távolabb álló karmai közül. Szegény, nem teljesen van magánál. Biztató energiákkal ölelve, hogy érezze vele vagyunk finoman megszorítom a seb felett. Ébredjen, ne feküdjön. Ne aludjon el. Végül visszafordulok a halandóhoz. És arrébb is megyek.
- Kellene egy háttámasz.. - harapom be alsó ajkam, mintha szégyellném, hogy ilyesmit kérek tőle, vagyis nem is kérem igazából..
Egy fa törzsét szemelem ki. Karomra fogok a másik kezemmel, lehetőleg nem kéne összevéreznem a fél növényzetet. Megzavarnám vele  a többi ragadozót, akárcsak a farkasokat. Néha megvannak a hátrányai a magas posztnak..teszel valamit és mindenki tud róla. Nem kérik számon, de tudják. És nincs kedvem ezen vitatkozni. Vagyis ezen is. Így hát felé nyújtom a karomat, bár fáj az újabb izommunka. Szerencsére még nem indult el a gyógyulás, nem láthatja, bár ahhoz a pulóverem is le kellene venni, hogy lássa az egészet. Sosem egyszerű.
- Fáj, de mivel tudom mozgatni, nem hiszem, hogy eltört. - dőlök neki ültömben a fának - Nem tudom, most még nem érzem az ijedtséget. Talán egy kicsit később.
Kicipzárazom a pulóverem, alatta egy fekete atlétát viselek. Lecsúsztatom a vállamról, hogy lássa a károkat. Bár én inkább nem szeretném..azonban nincs olyan,  hogy nem látom azt, ami a fájdalmamat okozza. Lenézek és..igen csúnya. Mint amire egy csapda csapódott. Felmérem előttem térdelve.
- Hajlandó lenne a pólóját beáldozni? Illetve egy részét. - nézek rá kérdőn, lüktető karral - Valamivel össze kellene szorítani. Én pedig nem.. - nézek félre, higgye csak, hogy valami szemérmes, szégyenlős nővel akadt össze, aki még ezt is soknak tartaná - De ha nem akarja, megoldom. Semmi sem kötelező. - nézek újra szemeibe.
Ébredő társamat inkább érzem, mint látom. Energiája lassan kezd visszaszivárogni a testébe. Jó, ez jó. Akkor minden rendben. Már csak el kellene innen tűnnie. De engem is meg kellene valahogy magyarázni Mr. Winney-nek ugyebár. Arra pedig nem fog sor kerülni. Az identitásom titok. Eléggé embernek is kell ehhez maradnom. Várakozóan nézek rá..és már rövid ismeretségünk alatt másodjára tehetném fel neki azt a kérdést, hogy ugye segít?
Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve: 2nd Március 2017, 23:04



Diana V. Strzechowski






Részben megértem miért csinálta, de azért még mindig hülyeségnek találom, ha eltalál egy fontos vénát és nem is hal bele a vérveszteségbe akkor is veszélyt jelent a gyereke életére, a súlyos vérveszteség. Felelőtlennek tartom, talán még én magam is megoldottam volna a dolgot ha ennek tudatában vagyok. Bár fura lett volna ha azzal áll elő nekem, „ helló, vigyázz rám terhes vagyok”, ez egy ilyen helyzet azt hiszem. De ha a sejtésem igaz akkor kutya baja, sem fog lenni mert hamar begyógyul az ő sebe, mivel egy vérfarkas. Nem mondtam rá semmit sem, inkább csak egy kicsit össze ráncoltam a szemöldögök, reagálás képen a válaszára. Az oktatását végig hallgatva szúrósan tekintettem rá, nem haragszom ha valami okos dologra tanítanak, vagy ha éppen vadász mutat nekem valami ujjat de nem hiszem egy vérfarkas okítására szorulok bármilyen cuki pofija is legyen, egyszer bele estem már ebbe a hajóba még egyszer nem szeretnék.
-Nem az egyensúllyal volt gond akkor sem, csak csúszott a levél...- mondtam el neki újra a dolgot, bár lényegében tudom az én hibám. Ez van megtörtént, helyre hozom. Amire haza érne úgy sem lenne semmilyen karcolás a kezén. Ha bár rajta segíteni fogok, de a másik nem hagyhatja el a helyszínt élve a fegyverem töltve van ezüst tölténnyel szóval ha menekülni próbálna rögtön főbe fogom lőni, gondolkodás nélkül.
Elmosolyodom akkor amikor azt mondja nincsen segítőkész állapotban, hát az el is tudom hinni, attól függetlenül, hogy az neki gyorsan be fog gyógyulni, még a fájdalom érzése kicsit sem kisebb, mint egy halandó ember fájdalma lenne. Viszont saját magán kell segítenie, melegen ajánlom ne most lassuljon be. Eddigiek alapján nagyon jól tűri a fájdalmat, lehet képzett vérfarkas. Mivel a férfi szinte magánál sincsen, ez a szépség előttem meg mintha csak fogpiszkáló állt volna a talpába. Persze arcán mutatja jeleit a fájdalomnak meg a szavai hangsúlyában is fel lehet lelni, ám azonban közel sem olyan őszintén hangzik, mint amikor bevallotta terhességét.
-Még szerencse, nem lenne jó dolog ha ide rontanának farkasok a kiáltozásodra meg a vér szagra ami itt terjeng- mondtam neki, mintha még arra sem gondolnék mi lehet ő. Eddig nem tettem semmi olyat mivel lebukhattam volna előtte. Legalábbis tudomásom szerint nem. Bár kitudja, kezdem azt hinni ezeknek a lényeknek vagy más fajta lényeknek mindig van valami rejtett tulajdonságuk ami újat jelent számomra. De tanulok valamit, ha mindig élve megúszom a dolgot, eddig még mindig meg volt a magam szerencséje. Lehet ez a beszólás kicsit bunkóm hangozott volna ha nem kíséri egy vigyor az arcomon. A vigyor nem arra szolgált, hogy kinevessem az előttem levő nőt, hanem próbálja úgy fel fogni az egész mondatomat, mintha egy csöppet vicces lenne. Ahogyan szét feszítem a csapdát, hallatszanak a hangok ahogyan erőlködöm, mivel valójában is bazi nagy lélek jelenlétre van szükségem ahhoz ne csapódjon össze az egész cucc. Keze érintését érzem a vállamon, először rá néztem a kezére ahogyan ott van. Nem tetszett a gondolat, tudván simán neki csaphat egy fának vagy valami másnak, de nem nagyon tehettem ellene semmit. Szükséges lesz megbarátkoznom a gondolattal. Ahhoz képes amilyenre számítottam eléggé hamar sikerült kiszedni onnan, nem sikoltozott még egy könny cseppet sem láttam az arcán. Kemény nő! Az már biztos. Elismerésre méltó az, ahogyan tűrte a fájdalmat, férfiakat megszégyenítőek bár vannak egyes kutatások is amik azt mondják a nők sokkal jobban bírják a fájdalmat, mint a férfiak. Lehet igaz, de attól még kétszeresen tudnak hisztizni.
-Na ez meg is lenne jöhet az ág- mondtam neki, majd mint egy jó kiskutya aki hallgatva a gazdijára már hozta is ide a fát. Na ez meg is lenne, sikerült kitámasztani most már nem csukódik vissza a csapda! Megrázom a kezeimet, mert egy kissé beállt a folyamatos tartástól, nem volt egyszerű dolog. Mondatára elmosolyodom, hát igen ez össze jött, mondjuk könnyebb lett volna a kabátomban rejlő kulccsal ami nyitja a csapdát, de akkor felfedezte volna én tettem le azt oda és abban biztosan lett volna egy kis ereszd el a hajamat dolog. Lassan sikerült kiszedni a földön fekvő férfi lábát is a csapdából, eddig nem volt túlságosan beszédes, bár addig jó amíg gyenge sokkal könnyebb őt elintézni jelen állapotába, mintha erősen kelne fel a földről. Mivel ő már régebb óta itt van sebesülten, több idő kell számára regenerálódjon, sem étel, sem víz azért legyengíti az embert. Ahogyan rám néz furcsa dolgot látok a tekintetében, nem látok hálát benne, sem egy köszönöm sem semmi lehet, hogy gyanakodna rám és eddig kihasználta a jó indulatomat? Majd hirtelen megszólal, kellene egy háttámasz. Most megjátssza az egészet, mert tudom azt hogy mi is ő? Azt hiszi ezzel nem lepleződik le? Már régen sejtem mi az, túlságosan is sok az egybe esés. Hanem tudnám e szörnyek létezéséről meg sem fordulna a fejemben ilyesmi. Rövid karrierem alatt arra rá jöttem, hogy a vér állatok igen csak segítik egymást ha bajba kerülnek. Szóval ha találsz egy sebesült vérfarkast az erdőben az majdnem kilencvenkilenc százalék, hogy a segítője is valamilyen természet feletti lény. Innen csak egyikük távozhat, mind kettejük nem... és mivel a nő már kilőve a célpontok közül, így már csak a férfi maradt. Közelebb megyek a szőke hölgyhöz aki még mindig nem mondta meg a nevét, de ezt még számon fogom kérni ha már itt jótékonykodom, azt hiszem annyit megérdemlek a nevét elárulja nekem. Ha már nem ölök meg akkor tudni szeretném. Le van ülve egy fatörzsre, kíváncsi vagyok milyen lehet a seb, nem hiszem minden vérfarkas egyformán gyógyulva. Mint az emberek között ott is kell lennie gyöngének meg erősebnek ahogyan elnézem a nő az nagyon erős lehet, az eddigi viselkedése alapján, ennek értelmében gyorsabban is kell gyógyulnia.
-Nos Miss ismeretlen, hadlásuk a kezét- mondtam neki vigyorogva remélem azért lesik a dolog, hogy még be sem mutatkozott és ennek eleget fog tenni, ha másból nem is legalább kedvességből amiért megkíméltem és segítettem rajta. Majd figyelem a folyamatot ahogyan elmozdítja a pucaiját és megmutatja a sebet. Hát első látásra nagyon csúcsának néz ki, egy kissé meg is sajnáltam de hát ez van ha az ember már nem célpont kezel egy szép nőt.
-A pólómat? Persze- próbáltam leplezni a meglepődöttségest az arcomon, de szerintem nem túl sok sikerrel ment. Nem hittem volna, hogy ilyesmit kér tőlem. Kezd már egy kicsit sok lenni ez a segítés nem mondanám nehezemre esne ha annak tudatában lennék egy halandóról van szó. Nagyon ártatlan nőnek látszik, ám a látszat nem mindig a valóság, amikor kimutatná a foga fehérjét akkor nem lenne ilyen kedves abban biztos vagyok. Kabátomat elhúzom óvatosan teszem, hogy a benne rejlő Bestia ne legyen látható a szemei előtt, leteszem magam mellé de óvatosan ha szükségem lenne akkor tudjam el venni. Ha nem sikerülne van még nálam fegyver a kabátomon kívül is, egy vadász legyen felkészült minden eshetőségre. A pisztolyom a nadrágomban lapul szóval, ha egy gyanús mozdulatot tenne akkor golyót röpítenék a combjába. Majd levetem a fekete felsőmet, minek tépjem szét, ha már úgy is használhatatlan lesz utána, és az a szégyellős típus sem vagyok aki egy nő jelenlétében nem meri magáról a pólót le vetni, ahogyan levettem a kabátomat gyorsan vissza is kaptam magamra, majd oda adtam neki és ha szükség van akkor segítek neki felvételében is. Majd amikor sikerült a felhelyezése picit odább lépek előle, arcomra egy gonosz vigyor rajzolódott fel.
-De egy fél óra múlva kérem vissza, addigra már teljesen be fog gyógyulni és ha jól gondolom akkor a társa is rendbe jön, hiszen csak vérfarkassá kell változnia nem?- mondtam neki, ezzel tudom fel fedtem magamat is előtte, csak kezd már elegem lenni ebből a sok megjátszásból. Nem vagyok az a típus aki szeret játszani az áldozattal. Megteszem amit meg kell tenni és semmi több, sem megkínozni nem szeretem őket sem pedig a kínlódásukat végig szemlélni.
-Nagyon régen rá jöttem már, csupán azért nem tettem lépéseket ez ügyben mert terhes vagy- váltottam a hangnemen- nekem is vannak szabályaim amit betartok és az egyik terhes nőt nem gyilkolok meg sem pedig gyereket- mondtam neki. Most már őszinte voltam vele, jó érzés volt letenni a sok hazugságot és világosan beszélni vele, mintha egy nehéz acél inget vettem volna le magamról.
-Hiába tagadod a társad nem ment át az ezüst teszten, rajtad még nem próbáltam ki de szerintem ugyan az az eredménye lenne... most hogyan tovább, már tudjuk ki kicsoda?- kérdeztem tőle rideg hangon. Remélem nem azzal fog elő állni, hogy most mindketten távozni fognak, mert azt nem engedhetem meg. Ha ő menni akar akkor majd menjen, de a társának itt kell lelnie a halálát. Kezemmel könnyedén elérem a pisztolyomat meg a kardomat is ha esetleg nekem rontana, de szerintem nem áll egyelőre szándékában. Nem tudja még mit tervezek a társával, mi lesz neki a sorsa.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Erdő ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Erdő
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Erdőségek
» Erdőségek
» Fenyőerdők
» Fumiyuubo erdőség
» Erdőségek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: városon kívül-
Ugrás: