Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
26th Szeptember 2018, 19:20
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Adele Vien

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
32
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Adele Vien ; Elküldve: 20th Június 2016, 00:15





Adele Jane Vien


Adele

USA, New Orleans

1987. október 26.

28

ember

festő, grafikus

Emilia Clarke



EGÉSZSÉGÜGYI ÁLLAPOT: Alapvetően egészséges vagyok, semmilyen negatív leletem nincs, bár tisztában vagyok vele, hogy kissé erősen függök különböző élvezeti, ha úgy tetszik, kábítószerektől.

MÁS FAJOKKAL VALÓ KAPCS.: milyen más fajok? Csak az emberi fajt ismerem, azon belül nem vagyok rasszista, szerintem minden ember egyenlő. Vagy valami másra gondolnának? Nem értem a kérdést.

HOBBI: Mondhatnám, hogy a munkám a hobbim, azt hiszem.

VÁGYAK, ÁLMOK: Lényegében mindent elértem már az életben, amiről kislányként álmodoztam, sőt, talán többet is. Az egyetlen, ami talán hiányzik, hogy Louis végre felhagyjon a hülyéskedéssel és visszatérjen hozzám. Bár tisztább pillanataimban ezt sem tartom feltétlenül jó ötletnek. Talán mégiscsak jobb így, ahogy van…

FÉLELMEK: Szeretem azt a látszatot kelteni, hogy nem félek semmitől és senkitől, de mikor elkap a szer utáni vágyakozás, gyakran törnek rám rémképek, pánikrohamok. Elsősorban a magánytól félek.

ERŐSSÉGEK: A munkámban kifejezetten sikeres vagyok, a tehetségemet mára már elismerik és ezt csak magamnak köszönhetem, ezt büszkén ki merem jelenteni. Nemcsak a kézügyességem jó, az üzleti életben is jól érvényesülök, ha akarok, tudok bánni az emberekkel, el tudom érni, hogy keresztülvigyem az akaratom, szinte bárkivel szemben.

GYENGESÉGEK: Kívülről erősnek és függetlennek látszom, mindig is törekedtem erre, de belül néha igenis esendőnek és magányosnak érzem magam, bár ezt nem szívesen vallom be. Talán ezért is nyúltam először azokhoz a drogokhoz, míg az életem részévé váltak. Művészember vagyok és mint olyan, érzékeny, bárki bármit gondol. Érzéketlennek mondanak, de ennek épp az ellenkezője igaz. Nehezen mutatom ki az érzelmeimet, mert félek, hogy visszaélnének vele. Ezzel viszont magamat zárom a magány kelepcéjébe. Ebből a veremből jelentenek nekem kiutat azok a szerek…

SZÜLŐK: Az apám elhagyott engem és anyámat, mikor egészen kicsi voltam, azóta fogalmam sincs, mi van vele, nem tudom, él-e, hal-e és őszintén nem is érdekel. Huszonnégy éve nem kíváncsi rám, én miért legyek az rá?
Az édesanyám pedig már nem él, hét éve meghalt. Vastagbélrák vitte el. Halálra dolgozta magát szegény, szinte szó szerint, hogy valahogy eltartson engem. Nem volt egy szép élete. Sajnos már nem élhette meg, hogy befutott művész legyek. Nem volt ugyan túl szoros a kapcsolatunk, de tudom, hogy miattam hajtotta magát ennyire, ezért örökké hálás leszek neki.

TESTVÉREK: egyke vagyok

EGYÉB HOZZÁTARTOZÓK: Louis, a volt férjem. Igazából mindig is viharos volt a kapcsolatunk, de a házasságunk, mégis talán életem egyik legszebb időszaka volt. Gyilkos, de szép. A mai napig nem tudtuk teljesen elengedni egymást. Én talán nem is akarom. Bár tudom, ő próbálna szabadulni a múltja démonaitól, amik mintegy bennem öltenek testet, de én egyszerűen nem akarom őt elengedni. Bár szeretem azt gondolni, csak játszom vele, talán legbelül még mindig érzek iránta valamit. A nevét sem véletlenül viselem még mindig, a válásunk ellenére is. Egyrészt ezen a néven futottam be, másrészt viszont eddigi életem során talán senkit nem szerettem úgy, mint őt.
Mondhatnám, két nagy szenvedélyem van, ami alighanem a vesztemet fogja okozni, hiszen mindkettő pusztít: a drogok és Louis.



ELŐTÖRTÉNET/SZJ PÉLDA: A falióra kattogása szinte elviselhetetlen. A lakás üres és minden egyes kis kattanás mint valami oltári nagy döngés visszhangzik a fejemben. Az előbb lenyelt tabletta kicsit elbódított már, a szemem a kattogás ütemére lüktet. Hajamba túrok, majd befogom a fülem, próbálom valahogy kizárni, de még így is hallom, szinte zsigereimben érzem. Nem, nem akarom! Eszembe jut tőle sok minden.
Döngés. Ajtócsapódás, mikor apám összeveszett anyámmal és egy veszekedést követően bevágta maga mögött az ajtót és soha többé nem láttam. Csak álltam ott a szobám ajtajában, alig négy évesen, kezemben a kedvenc rózsaszín plüssnyulammal és hangtalanul folytak le a könnyek az arcomon, ahogy a nyuszi puha bundájába fúrtam az arcom. Anyám sírása, apám ordító szavai, az utolsók, amiket valaha hallottam. Pedig valamikor régen olyan is volt, hogy nevetve kapott fel és forgatott körbe, az ő egyetlen kicsi hercegnőjének nevezve. Vagy ezt csak álmodtam? Nem tudom már. Tulajdonképpen már nem is emlékszem apám arcára, csak a kiabálására, döngő lépteire és az ajtóra, ami lendületesen becsapódott mögötte, mikor elment. Elhagyott, örökre.
Újabb kattanás, újabb döngés az elmém számára. Egy újabb ajtócsapódás. Jóval kevésbé vehemens, mint az előző, mégis emlékszem rá. Louis megállt a konyhaasztal mellett, aminél épp egy újabb jointra gyújtottam rá és elém dobta a válási papírokat. Üveges, hideg tekintettel néztem rá, majd közöltem, hogy nincs nálam toll. Gépies mozdulatokkal vett elő egyet a zsebéből, én pedig átvettem tőle és kifejezéstelen tekintettel aláírtam. Szótlanul fölvette a papírokat és köszönés nélkül elment. A néma lakásban visszhangzott az ajtó csapódása mögötte. Valójában ez az egész annyira nem illett hozzánk. Veszekednem kellett volna, ordítani, sírni, toporzékolni, hogy ne menjen el, ne merészeljen elhagyni. Talán ezt is várta. Így kellett volna lennie. Annyit veszekedtünk, bódító mámorban úszva, hogy aztán egy orbitális nagy szeretkezésben oldjunk fel minden nézeteltérést. Annyiszor fenyegetőzött rövid házasságunk alatt, hogy elválik és mikor tényleg megtette, hidegen néztem csak rá és semmit nem tettem, hogy megállítsam. Valahogy nem éreztem a véglegességét ennek az egésznek. Talán nem is volt az, hiszen a munkánk összeköt, gyakran találkozok vele kiállításokon, az egyetemen, az óráján, ahol vendégművészként jelenek meg, sőt igen, a lakásomon is. Eleinte csak kísérleteztem, hogy kísértésbe tudom-e még vinni, de rájöttem, nemcsak a fű és a piruláim, de nélküle sem tudnék élni, alkotni. Ő is az ihletem forrása. A vele való forró szex és veszekedések. Mint a levegő, olyanok nekem. Még mindig. Nem tudunk élni sem egymással, sem egymás nélkül. Ördögi kör.
Újabb kattanás. Csapódás. Ezúttal nem egy ajtóé. A koporsó fedele csapódik, ahogy rácsukják anyám földi maradványaira, majd beleeresztik a földbe. Én pedig ugyanazzal a közönyös tekintettel nézem, ahogy néhány évvel később Louis-t is, mikor odatette elém a válási papírokat. Egy könnycsepp nem sok, annyi sem gördült le az arcomon. Ironikus, hogy nem tudtam sírni azért az emberért, aki az utolsó leheletéig mindent csak értem tett, aki csak miattam küzdött, hogy nekem mindenem meglegyen, egyetemre mehessek, tanulhassak, de a sikereimet már ne érhesse meg. Egy emberi lény, aki értem élt, de pont emiatt nem tudott mellettem lenni igazán, mint anya, mint ember, mikor leginkább szükségem lett volna rá. Talán ha nem dolgozza halálra magát, nem temetkezik bele a munkába, észreveszi, mikor tizenhárom évesen elszívtam az első füves cigimet, majd egy évvel később bevettem az első extasy tablettámat. Esetleg minden másképp alakul. De akkor esetleg nem lennének olyan egyediek az alkotásaim. Persze, ha nem dolgozik annyit, esetleg nem itt vagyok, ahol ma, kiállítótermekben, estélyi ruhában, drága pezsgővel a kezemben, hanem valami gyárban a szalag mellett. Esetleg sosem ismerem meg Louis-t, akinek el sem árultam, mikor lesz a temetés, mert nem akartam, hogy elkísérjen. Louis, akivel akkor már egy éve együtt voltam és egy évvel később megkérte a kezem, majd elvett feleségül. Akivel összevesztem azon is, hogy nem szóltam neki anyám haláláról, de csak hogy utána az egész egy hatalmas, hihetetlen szex csatába torkolljon. Vicces valahol, ha az ember anyja halála egy orgia alapját adja. De a szenvedélyes művészlét már csak ilyen.
És az óra még mindig csak kattog és kattog. Nem bírom elviselni. Most pezsgős poharak csilingelése jut eszembe, ahogy kiállításom megnyitóján sorra jönnek oda a nagykutyák és gratulálnak, én pedig műmosollyal az arcomon fogadom. Közben Louis a háttérből figyel. Már tudom, aznap is nálam fogja tölteni az éjszakát, mert én így akarom. Ő még talán nem, de fogja. És igazam lesz, mint mindig.
Most azonban nincs se parti, se Louis, se a rózsaszín plüssnyulam. Csak az elviselhetetlen kattogás. Üvölteni tudnék. Helyette csak idegesen, remegő kézzel beveszek még egy tablettát. Aztán leülök az asztal elé és már-már mániákus mozdulatokkal alkotni kezdek. A kezem remegése egy csapásra megáll és megszállottként siklik a papíron a ceruzám. Ez az az érzés, amit Louis eldob azzal, hogy leáll a szerekkel és velem is igyekszik. Pedig tudja ő is, hogy így nem fog menni. Nem úgy, mint nekem. Mindent beleadok, észre se veszem, mennyire elgémberednek közben a tagjaim. Nem vagyok se éhes, se szomjas, se fáradt, csak az alkotás és én létezünk most. Már a kattogás sem olyan elviselhetetlen számomra így. Csak belül, valahol nagyon mélyen üvöltve sír egy hang. Ha kicsit figyelnék, talán még arra is rájöhetnék, hogy ez nem hallucináció, nem is emlék. Ez a tulajdon lelkem, amit minden alkotással darabjaira tépek és lényegében aprópénzért eladom. De ez most mind nem számít. Nincs most itt más, csak én, a papír, a ceruza és ami ezek találkozásából épp megszületni készül…


Vissza az elejére Go down
Fõadmin
admin

avatar

. :

Posztok :
436
Foglalkozás :
- looking upon New Orleans -
. :


Tárgy neve: Re: Adele Vien ; Elküldve: 20th Június 2016, 01:36


Elfogadva!

Ne felejts el foglalózni sem!
~ AVATARFOGLALÓ :: MUNKAHELYEK LISTÁJA ~
Vissza az elejére Go down
 
Adele Vien
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: karakter könyvtár :: elfogadott bevándorlók :: Emberek-
Ugrás: