Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Burn it ! - Diana &Andy
9th Október 2017, 03:34
írta: Diana V. Strzechowski
Cicuska aranykalitkája
8th Október 2017, 23:03
írta: Catherine Williams
Belső udvar
8th Október 2017, 21:29
írta: James Bryant
Belvárosi park
5th Október 2017, 23:17
írta: Alexis Rowe
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Uszoda
28th Szeptember 2017, 23:19
írta: Christopher Gordon
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
Cat & és a kandúr
27th Szeptember 2017, 22:32
írta: Catherine Williams
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
Bárpult
30th Augusztus 2017, 01:34
írta: Adele Vien
A Kandúr "barlangja"
21st Augusztus 2017, 19:42
írta: Damien Tecuaneztli
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Ellie & Dante # a távoli jövő...?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Dante Grey
vérpárduc alfa

avatar

. :


▲ ▽ ▼ △


Posztok :
148
Kor :
71
Lakhely :
▧ közöd?
Foglalkozás :
▧ alfa; tetkós; szerelő.
. :

Az irányítás jó dolog, de nem azonos a szabadsággal.

Amit ma teszünk, döntés arról, hogy milyen lesz a holnapunk.


▲ ▽ ▼ △

Néha hibázunk. Ekkor két választásod van: együtt élsz vele, vagy rendbe hozod.

Az a gond az elcseszésekkel, hogy sose lehet tudni, mekkorák lesznek végül.


▲ ▽ ▼ △

Nem mi magunk határozzuk meg, hogy mit akarjunk. Gondolatainkat és szándékainkat olyan háttérben megbúvó okok hívják életre, amiknek nem is vagyunk tudatában, és amik felett nincs is tudatos hatalmunk.




Tárgy neve: Ellie & Dante # a távoli jövő...? ; Elküldve: 19th Június 2016, 13:14


Ellie & Dante
Szereplők: Ellie és Dante Grey. Razz
Helyszín: A jövőbeli házunk.
Leírás: A távoli jövő vagy csak egy álomkép...?
Vissza az elejére Go down
Dante Grey
vérpárduc alfa

avatar

. :


▲ ▽ ▼ △


Posztok :
148
Kor :
71
Lakhely :
▧ közöd?
Foglalkozás :
▧ alfa; tetkós; szerelő.
. :

Az irányítás jó dolog, de nem azonos a szabadsággal.

Amit ma teszünk, döntés arról, hogy milyen lesz a holnapunk.


▲ ▽ ▼ △

Néha hibázunk. Ekkor két választásod van: együtt élsz vele, vagy rendbe hozod.

Az a gond az elcseszésekkel, hogy sose lehet tudni, mekkorák lesznek végül.


▲ ▽ ▼ △

Nem mi magunk határozzuk meg, hogy mit akarjunk. Gondolatainkat és szándékainkat olyan háttérben megbúvó okok hívják életre, amiknek nem is vagyunk tudatában, és amik felett nincs is tudatos hatalmunk.




Tárgy neve: Re: Ellie & Dante # a távoli jövő...? ; Elküldve: 19th Június 2016, 13:16




Ellie
Szeretni valakit nemcsak a saját boldogságodról szól.
Akarnod kell, hogy ő boldogabb legyen nálad.

Lassan térek magamhoz. A fejem nehéz, a testemmel együtt, mit alig érzékelek egyelőre. A szemeim ólom nehezek. A koponyámat meg mintha vattával tömték volna tele agy helyett. Morgás tör fel torkomból, mi megrázza mellkasomat és csak ekkor tudok egy nagyobbat nyelni. Torkom karcosnak érzem és a nyelvemre mintha egy kis szőrős állat költözött volna.
Biztos voltam benne, hogy nem ittam annyit Ravennel, hogy ennyire másnaposnak érezzem magam. Ekkor kezdtem mocorogni. Pedig nem gondoltam arra, hogy meg kéne mozdítanom a... mimet is?
Még mindig túl ködösek voltak a gondolataim, hogy megtudjam állapitani mi is történik. Csak pár hosszabb másodperc után esett le, hogy én nem mozgok. Hanem mellettem valami. Hirtelen minden porcikám egyszerre feszült meg, minden izmomnak tudatában voltam. Ahogy szívem heves dobogásának is a mellkasomban. Bordáimat úgy rengette meg, mint ketrecéből kitörni kívánó szörnyeteg. Beszívtam tüdőmbe a várakozásteljesen a levegőt, mivel több ismeretlen és ismerős illatot hívtam orromba. Azonban nem volt időm sem, a megfelelő felkészültségem, hogy különválogassam őket.
Cselekedtem.
Mielőtt észbekaptam volna a sajátizmaim mozgásra késztettek. A párduc bennem éberebb volt mindig is és most is az életünk megmentésére hajtott. Testemmel felugrottam és befedtem a mellettem lévő... valamit, ami felkeltett a mély alvásomból. Vajon Ra...ven... tette ezt velem?
Azonban hirtelen kiröppent az a kevés és bizonytalan gondolat is a fejemből, amit eddig magamban tartottam. Vad citrus és virágok buja keverékének illata kúszott orromba. Kezeim és lábaim mik körbe zárták a támadót selymesen puha bőrt tapintottak. Majd füleimet egy édes, de annál érzékibb sóhaj ütötte meg. Amikor pedig kinyitottam a szememet a világon a legcsodálatosabb lényt pillantottam meg, akit valaha láttam.
- Ellie... – morogtam karcos hangom.
Ellie? Pár pillanatig zavarodottan pislogtam a majdnem meztelen lányra alattam. De nem is... nem is lányra, mint nőre. A vonásai ismerősek voltak, ahogy végigfutattam a tekintetem rajtuk. Olyan volt, mintha már ezerszer memorizáltam volna őket. Mintha már ezerszer végig simítottam volna őket. A szememmel, a kezemmel... a számmal. Tekintetem ezután arrébb siklott barna hajára, mi szétterült a párnán. De... nem is ez volt, ami megfogta a tekintetem. Mintha csak éreztem volna, mintha a testem és lelkem vonzotta volna oda... Szemeim a feje mellett tenyerelő kezemre esett.
Min egy fakón csillogó gyűrű pihent.
Hirtelen mintha arcul csaptak volna végigpörgött előttem a tegnap este, illetve az előbbi álmom. Kiszakadt belőlem egy rekedt nevetés. Fogalmam sem volt, miért pont arról az estéről álmodtam, ami már évekkel ezelőtt történt és miért pont most jött fel. Talán mert Ravennel beszéltem valamelyik nap. Nem tudom... de nem is érdekelt, mikor a drága kis feleségem éppen alattam ébredezett.
Nevetésem alább hagyott és már csak egy huncut mosoly maradt a nyomán. Lehajtottam a fejem és vidáman megcsillantak a szemeim, mikor a füléhez nyomva ajkaimat suttogtam.
- Álomszuszék ideje felkelni! – Hümmögtem, majd számat végighúztam a nyakán is és közben kemény merevedésemet egyenesen a csípöjéhez dörgöltem. – Van itt valaki, aki nagyon várja, hogy foglalkozz vele!
Kuncogtam, majd kis puszikkal borítottam be az arcát, nem hagyva neki egy perc nyugtot sem. Egy puha csók az arcára. Még egy a szájára. Még egy az állára. A csukott szemhéjjakra. És tegnap este még azzal cukkolt, hogy ma megmozdulni sem leszek képes. Hát megláthatja, hogy igenis kész vagyok teljesíteni, gondolom elsötétedett szemekkel, amikor is puha talpak dübörgését hallom a parkettán.
- Anyu! Anyu! Apu! – rontottak be aztán a kisördögök és pillanatok alatt megszállták az ágyat.
- Ommff...! – forgattam a szemem és estem vissza a helyemre Ellie mellé, arcomat a párnába ejtve.
- Anyu! Anyu! Mi lesz ma a reggeli? – hadarta Peter a nagyobbik fiunk, hogy Daryl még véletlenül se előzhesse meg őt.
Közben mindketten az anyjuk takarójára ugrottak és már nyújtották kis húsos karjaikat, hogy ölelésükbe szorítsák szeretet utáni harcukban. Hozzám nem jöttek a kis szarosok, mert tudták, hogy ilyenkor apu mindig morcos. Arról persze fogalmuk sincs, hogy a kis reggeli inváziójukkal pontosan milyen terveimet húzzák keresztbe és apu emiatt morcos.
- Elmegyünk ma is a parkba?! – ugrándozott Daryl pufók arcocskája egészséges pirral fedve.
- Úúúúú, DarDar – Peter gúnyneve Darylnek - megint Amy-vel szeretne játszani!
Felemeltem a fejem és vetettem egy csúnya pillantást Peterre. Már megbeszéltem vele ezt az árulkodós dolgot, meg úgy általánosságban, hogy viselkedik Daryllel. Rögtön tudta is mi a hézag, mert úgy húzta be a nyakát, mint a macska, aki leverte az otthoni diszt. Aztán persze folytatták tovább a csiripelést az anyjuknak, mintha mi se történt volna. Ezzel meg is elégeltem a kölköket, és odakönyököltem Elliehez másik kezemmel félresöpörve a kis lurkókat.
- Na, elég volt! Anyátok és én mindjárt megyünk, de előbb még egy pár percet eltöltenénk magányosan – jegyeztem meg egyenként leszúrva őket egy pillantással és birtoklón magamhoz öleltem a nőstényemet. Puha domborulatai hozzám simultak, mire felsóhajtottam, mielőtt folytattam volna: – Ami azt jelenti, hogy nélkületek! – tettem hozzá a biztonságkedvéért, ha esetleg nem lettem volna elég egyértelmű.
Azonban a cheeky bambinik csak nevettek és megpróbálták visszaverekedni magukat anyukhoz, engem is megmásszva. Közben játékosan húzkodva a pólóm és harapdálva a karom, mint az igazi macska kölkök. Én eltátottam a számat és vetettem az asszonyra egy ilyen „te elhiszed ezt?” pillantást.
- Hát már nincs irántam tisztelet ebben a házban?! – bődültem el aztán rávetettem magam a két kis szörnyre, akik visongva-kuncogva próbáltak menekülni.


▲    ▲ 846 szó ▲  
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Ellie & Dante # a távoli jövő...? ; Elküldve: 19th Június 2016, 13:21





Dante és Ellie


' Mesélsz... és én hallgatlak. Boldogan. Mert ez a mese csodálatos. Mert ez a mese igaz. Mert ez a mese kettőnké.''


Dantéhoz bújtam. A szokásos reggeli rituálénk részeként kezemet mellkasára fektettem, arcomat a vállgödrébe fúrtam. Figyeltem ahogy mellkasa nyugodtan emelkedik és süllyed, éreztem ahogy szíve ott lüktet a tenyerem alatt. Minden ébredés után, ami mellette ért úgy éreztem bármire képes vagyok. Boldog voltam és hálás.
- Hé!- csak ennyire futotta félszeg tiltakozásul, miközben maga alá sodort.
- Neked is jó reggelt, Drágám!- fújtam ki egy tincset az arcomból, mi az iménti manőver során került oda. Még ennyi év után se sikerült hozzászoknom a hevességéhez, erejéhez. Persze vannak dolgok, amikhez képtelenség hozzászokni, mint például az az érzés, amikor elszorul a torkod, a szíved kihagy egy ütemet, hogy aztán sokszoros erővel feszüljön neki bordáid falának, csak azért, mert ő úgy néz rád. Úgy, amitől elfelejted hogyan kell rendesen levegőt venni, és azt, hogy van más értelme is az életednek azon kívül, ami a karjai közt vár rád.
- Igazán?- kuncogtam az apró csókok kereszttüzében. Egyik kezemmel végig simítottam a tarkóján, ujjaimat belefuttattam a sötét, rövid tincsek közé. Hátam homorítva emelkedtem el az ágytól, amennyire engedett, hogy testemet az övének préselhessem, ha csak egy pillanatra is. A reggeli hosszas lustálkodások, egész délelőttöket felölelő bujálkodás ideje lejárt. Beáldozott neki úgy nyolc és fél évvel ezelőtt, mikor is a kis Petey visítva, rúgkapálva a világra jött.
- Mindjárt itt vannak.- hajolok hozzá közelebb.- Három, kettő...-lehelem közvetlen a fülébe, ajkaim a fülcimpáját súrolják, s végszóra meg is érkeznek a kis manók. Még egy gyors csókot nyomtam Dante fültövéhez mielőtt visszaereszkedtem a párnára, és ő lehengeredett rólam.
- Fiúk!- tornáztam magam félig ülő pozícióba és széttárt karokkal vártam a megszállást.
- Jó reggelt.- nyomtam egy-egy csókot a fejük búbjára. Hirtelen mindent betöltött édes illatuk, harsány nevetésük és Peter fürge, Daryl pufók mancsai.
- A reggeli? Hm...Nem is tudom.- mentem bele a szokásos játékba, ujjamat az ajkamhoz szorítottam, miközben gondolkodást mímeltem.- Talán...esetleg...egy kis...
- Palacsinta!!!- harsogták aztán egyszerre, mire én hanyatt döntöttem őket, hogy aztán alaposan megcsikizzem a kis gonosztevőket. Nem is emlékszem már rá, mikor vált családi hagyománnyá a főző tudományomon - vagyis annak hiányán - való élcelődés. Sok mindenben megváltoztam az évek alatt miattuk, értük, de az anyuféle reggeli még mindig egyet jelentett a palacsintával, lévén ez volt az egyetlen olyan étel, amit eltudtam készíteni. Viszont, mentségemre szólva, palacsinta sütő tudományomat mára tökélyre fejlesztettem.
- Megbeszéljük.- pillantok oldalra férjem morcos tekintetét keresve, nem tudom miféle tervei vannak a mai napra vonatkozóan. Aztán mielőtt még bármit is megbeszélhetnénk a gyerekek civakodni kezdenek, az apjuk pedig tesz egy hamvában holt kísérletet a kölykök kipaterolására. Hízelgő, hogy még mindig próbálkozik ezzel.
- Hiába, nekem van a legkitartóbb uram. - boldog mosollyal arcomon próbáltam meg kisurranni a harcmezőről. Felkaptam a köntöst amit éjjel a fotel háttámláján felejtettem, miközben az övvel bajlódtam csodálattal néztem az ágyban végbemenő jelenetet. Peter kiköpött apja, a hasonlóság néha már zavarba ejtő, főleg az idő előrehaladtával. Sötét, fényes tincsei, szikrázó tekintete, vonásai, egyedül halvány bőre, amit a külsejéből tőlem örökölt. Előre sajnálom azt a sok kislányt, akinek össze fogja törni a szívét. Daryl már más tészta, benne egy csipetnyivel már több van belőlem, ugyan a kreol bőrű kisfiú sok mindenben hasonlít a papájára, de a haja színét, és szemeit tőlem örökölte. Ami pedig a természetét illeti...hát nincs mit tenni, kiköpött Jas nénikéje, ami Dante szerint kétségbeejtő, szerintem felettébb mulatságos. Röviden, tömören: tökéletesek.
Két tenyeremet összecsattintva igyekszem magamra terelni a figyelmüket. Néha nehéz túl harsogni a lármát.
- Fiúk, aki nincs tíz percen belül felöltözve a konyhában, annak nem jár reggeli.- lépek oda az ágyhoz, ahol egy időre a kedvemért, vagy még inkább a reggeli reménye miatt, felfüggesztették a harcot.
- Ez Rád is vonatkozik.- hajolok oda Dante fölé gyors csókot nyomva ajkaira. - Kint várlak Titeket.- elhaladva az ágy mellett még összekócolom Petey haját, amit rettenetesen utál, aztán célba veszem a konyhát, hogy összedobjak valami ehetőt a három fickónak, akit a világon mindennél jobban szeretek.
MUSIC: --- | NOTE: ....| WORDS: 368
Vissza az elejére Go down
Dante Grey
vérpárduc alfa

avatar

. :


▲ ▽ ▼ △


Posztok :
148
Kor :
71
Lakhely :
▧ közöd?
Foglalkozás :
▧ alfa; tetkós; szerelő.
. :

Az irányítás jó dolog, de nem azonos a szabadsággal.

Amit ma teszünk, döntés arról, hogy milyen lesz a holnapunk.


▲ ▽ ▼ △

Néha hibázunk. Ekkor két választásod van: együtt élsz vele, vagy rendbe hozod.

Az a gond az elcseszésekkel, hogy sose lehet tudni, mekkorák lesznek végül.


▲ ▽ ▼ △

Nem mi magunk határozzuk meg, hogy mit akarjunk. Gondolatainkat és szándékainkat olyan háttérben megbúvó okok hívják életre, amiknek nem is vagyunk tudatában, és amik felett nincs is tudatos hatalmunk.




Tárgy neve: Re: Ellie & Dante # a távoli jövő...? ; Elküldve: 19th Június 2016, 13:22




Ellie
Szeretni valakit nemcsak a saját boldogságodról szól.
Akarnod kell, hogy ő boldogabb legyen nálad.

- Ó, igazán! – mondom elnyújtottan, majd lehajolok, hogy felfaljam az ajkait. Hogy bizonyítsam mennyire is kívánom, és bár már vénrókapárduc vagyok (mindig ezzel cukkol, mióta 80 lettem... mármint még jobban, mint előtte), képes vagyok a tegnap esti hancúr után újra a csatatérre lépni. – Cara mia, úgy megraklak, hogy kedved sem lesz gúnyolódni rajtam többé – búgom neki szexin olaszul.
Ez volt az, amivel én cukkoltam. Míg valszeg azt hiszi valami édeset, vagy legalábbis szexit mondok neki ilyenkor, addig olyan mocskosságakat mondhatok, amilyeneket akarok. Mint múltkor.

Ellie a tükör előtt méregette magát az új farmerjében és sóhajtozott. Amikor meglátta, hogy az ajtófélfának dőlve figyelem rám mosolygott a tükörben szeretetteljesen. A gyerekek éppen kint játszottak az udvaron, - olyan kis ganget alkottak máris, mint mi régen olaszban.... - és még egy jó ideig ellesznek, tekintve, hogy most szabadultak ki a vásárlás után. Úgyhogy ezt a mosolyt egy „come and get me” invitálásnak vettem és megindultam felé. Ekkor összeráncolta a szemöldökét.
- Szerinte nagy a fenekem ebben a nadrágban? – és körbe fordult, hogy a tükörben megnézze.
Így nem láthatta, hogy hogy ledermedtem félúton. Gyors kétségbeesett pillantást vetettem az ajtóra. Hallottam a ruhazizegését, mire visszafordítottam a tekintetem, hogy egy várakozó szemöldök felvonást kapjak.
Menekülj!
Megköszörültem a torkom, odaléptem hozzá, átöleltem a derekát és mélyen a szemébe néztem.
- Beh vedi, cara, sono i pantaloni stretti la grande rotonda culo evidenziazione. E io vivo, io morirò ora a mordere, come una pesca matura – suttogtam egy kedves mosollyal, aztán ott hagytam.
Előtte még láttam a csillogó, bágyadt tekintetét.
- Dante... Na, de várj, akkor most igen, vagy nem?


Most szám nyakát térképezi fel, majd felnyögök, amikor puha kis testét hozzám feszíti. Elveszek a mámorban, hogy az ő illatát érzem az orromban, az ő száját a bőrömön és az ő bőrét a kezem alatt. A testem felforrósodik és felkészül a határtalan élvezetre, amit csak ez a piccolo diavolo tud megadni.
- Mmm... – morgok birtoklón magamhoz szorítva, mikor beszélni kezd.
Szavait már az agyam nem fogja fel, csakis a puha szájára tudok koncentrálni, ami a fülemet súrolja.
Aztán meghallom a fiaim lábdobogását.

- Palacsinta – morgom én is már begyakoroltan.
Minden átkozott reggel palacsinta. Bár nem panaszkodhatok. Nem vagyok az az elhízós fajta és amúgy is drága feleségem tesz róla, hogy mindig vigyen bele egy kis érdekességet. Valamikor málnaszirup és krémmel, van hogy fekete ribizlivel és banán darabokkal, van hogy belesütött kis csoki darabokkal találja fel. Azt hiszem azért is igyekszik ennyire, mert ez az egy, amit ő szokott csinálni. Amúgy én főzöm itthon vagy Alec áthozza, amit ő csinált, ha nekem nincs rá időm. Ami igazából csak kifogás, hogy eljöjjön és hülyeségekkel tömhesse a gyerekeim fejét.
Nagyot szusszanok, és egy elégedett, szeretetteljes mosollyal fúrom a fejem a párnába és figyelem a családom, akikért megtennék mindent a világon.
- Igenis – szalutálok játékosan és kinyújtózkodom, hogy elérjem azt a csókot, miközben félkézzel Peter fejét nyomom a párnába. – Egy perc, csak rendtet teszek itt! – kacsintok, és a két másik ezt hangos visongatással fogadja, ahogy játsszák az áldozatot.

Miután elégszer döngöltem a töpszliket az ágyba, és halálra csikiztem, fújkodtam, kócoltam őket és már szétnevetgélték magukat – gods, soha nem fogom megunni a fiaim nevetését – elküldöm őket fogat mosni és megmosakodni. Peter már elég nagy fiú, hogy egyedül elintézze a dolgait, a kis Daryl pedig éppen tanul. Egyelőre nagyon igyekszik mindent úgy csinálni, ahogy a nagy, okos bátyja, de meg van mondva neki, hogy ha bármi van, akkor szóljon nekem.
Egy kis nyugalom reményében, bemegyek a konyhába – én már tisztán, frissen, és öltözötten – és levadászom a nőstényemet. Hátulról közelítem meg, és hirtelen vonom az ölelésembe. Egyszerűen imádom az érzést, amikor idomai hozzám simulnak. Az illata pedig mindig megbolondít. Még mindig nem csillapodtam le eléggé, ezért forrón a nyakába szuszogok.
- Van öt percünk – suttogom a fülébe, mint egy túlfűtött tinédzser. – Egy quickie-re van időnk – mondom csak félig játékosan, ahogy elkezdem feltolni a köntösét, és a hálóing alá csúsztatom a kezem, tenyeremmel megragadom a combját.
Ekkor kopogtatnak az ajtón.
Nagyot sóhajtok.
- Megyek – nyomok egy puszit az arcára, aztán letépek egy palacsinta darabot az egyikről és a számba tömöm. – Mmm... – vigyorgok, ahogy hátrálok. – Ínycsiklandó, mint mindig!
Mikor azonban az ajtóhoz érek lefagy a mosolyom. Meglátva, hogy kiáll benne hirtelen lefagy mindenem. Még a szívem is egy jégtömbbé keményedik.
- Mit keresel itt? – sziszegek rá, ahogy kilépek kényszerítve őt, hogy egy lépcső fokkal lejjebb lépjen, és becsapom magam mögött az ajtót. – Tegnapra beszéltünk találkozót, Nathan.
Úgy köpöm a nevét a legközelebbi város, Baton Rouge alfájának, hogy még a legkoszosabb cipőmre sem illene. Ugyanis egy hete elkövettem azt a hibát, hogy szövetség kötés szempontjából elmentem hozzá. Mostanában Kaspar megint mozgolódni kezdett. Az utóbbi időszakban egész nyugodt volt, de most egyszerűen a zsigereimben érzem, hogy ha nem is Ő, de valami készülődik a vámpíroknál. Egész párduc életemben rájuk voltam hangolódva, úgyhogy ezt már lehet egy bizonyos hatodik érzéknek nevezni. Mivel most már nem “csak” a saját és a falkám életéért kell felelnem, hanem a családoméért is... A feleségem, és gyerekeim miatt... Ha elveszíteném Ellie-t nem tudom mit tennék... Erre viszont gondolni sem merek.
Mégis ezek az aggodalmak vezettek Nathan McCarthy-hoz, ahogy az előbb említettem az ottani vérpárduc falka alfájához. Elkövettem azt a hibát is, hogy elvittem Ellie-t magammal. Mióta átváltoztattam egyre inkább kíváncsibb, és miután a saját új tulajdonságaival megbarátkozott elkezdett kifelé tekinteni. Egyre többet kérdez és próbál rávenni, hogy vegyem bele a dolgokba. Elvégre ő az alfa nősténye, nem mintha bármikor is visszaélt volna ezzel a címmel. A falkából mindenkivel olyan kedves, mint ahogy mindig is volt, mintha... mindig is a családjához tartoztak volna, valami távoli rokonokként. Amiért csak még biztosabban tudom, hogy ő az egyetlen. A one and only. Örökre.
Sajnos, nem én vagyok az egyetlen, aki felfedezte ezt a kincset.
- Mi az? – morran vissza, nem tetszik neki, hogy fel kell néznie rám. – Nem látogathatom meg kedves szövetséges társamat, amikor kedvem tartja?
- Nem – vakkanok rá, mire röhög én bennem pedig még jobban felmegy a pumpa. Ökölbe szorulnak kezeim. – Ugyanis mindketten tudjuk, hogy nem hozzám, hanem hozzá jöttél.
Arcáról leolvad az előbbi szórakozottság, és hirtelen fellép, olyan közel kerülve hozzám, hogy az orra majdnem hozzáér az enyémhez. Méregzöld szemei megvillannak.
- Így van. Ha viszont ilyen okos vagy arra is rá kellett jönnöd, hogy semmi esélyed. Egy kis tetoválószalon birtokosa vagy, a világon vezetőpozícióban lévők mind idősebbek nálad háromszor. Szerinted kinek van több esélye arra, hogy boldogan és életben tartsa ebben a világban? – Felvonja szemöldökét, felhúzza állát, és rám vigyorog.
Remegek a gyűlölettől és elátkozom magam ezredjére is, hogy aznap engedtem Ellie kedves kérlelésének.
- Állj félre – szisszen. – Tudod, hogy úgy sem hagyom magam!
Tudtam. Nem ismertem még őt, de éppen eleget tudtam róla, hogy ezt tudjam. Vérmacska volt... és ha kiválasztotta magának Ellie-t, akkor mindent meg fog tenni, hogy ezt elérje. Én sem tennék másképp.
Abban is igaza volt, hogy mostanában nem ment olyan jól a szekér, mint amennyire igyekeztem. Erről azonban Ellie-nek még nem mondtam semmit. Nem akartam, hogy aggódjon miattam, vagy a gyerekek miatt. Valahogy meg fogom oldani, ahogy mindig is...
Mégsem tudtam szemet hunyni azok a dolgok felett, amikkel megvádolt. Ahogy ott álltam zaklatottan, reszketve teljes valómban. Mérgesen. Dühösen. Pengeélen táncolva, hogy ne veszítsem el a fejem. Miközben mindez az egész... haragos, szőrös csomó, ami én vagyok kétségbeesettségbe és rémületbe volt mártva. A kezem ökölben, a bőröm feszesen a csontjaimra húzva, az agyaram megnövekedve. És csak Ellie-re tudtam gondolni.
Úgyhogy félreálltam.

Nathan csettintett egyet a nyelvével, ahogy előre lépett. Kezét a vállamra helyezte és még sajnálkozónak tűnt a szemétláda. Legszívesebben bevertem volna a fejét.
- Jó döntés. Akkor gondolom holnap találkozunk! – mondta még egy visszatérő vigyorral, majd egy csokor virággal, amit eddig nem vettem észre a kezében belépett a házba.
Félrefordulva láttam és hallottam, ahogy a fiaim nagy izgatottan vetik magukat a karjába. “Nate bácsi! Nate bácsi!” Miattuk soha nem aggódtam. Be kell ismernem “Nate bácsinak” jó humora volt, és rendesen bánt velük. Az “Apát” pedig amúgy is ezerszer jobb hallani. Azonban....
Tekintetem visszavezettem a még mindig konyhapult mögött álló piccolo uomomra. Aztán elkaptam a pillantásom.
- Majd jövök – vetem át a vállam felett és bevágom magam mögött az ajtót, miután felnyaláboltam a kulcsomat és a telefont. Aminek rögtön megnyomom a gyorshivó 2 kettes gombját, miközben lekocogok a lépcsőkön. – Alec! Szükségem van rád! És alkoholra. Sokra.


▲  khm... -.__-.  ▲ 1361 szó ▲  
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Ellie & Dante # a távoli jövő...? ; Elküldve: 19th Június 2016, 13:27





Dante és Ellie


' Mesélsz... és én hallgatlak. Boldogan. Mert ez a mese csodálatos. Mert ez a mese igaz. Mert ez a mese kettőnké.''


A tészta egyenletes elterítésével bajlódom a serpenyőben, mikor megérzem két tenyerét felcsúszni a combomon. Automatikusan tolom hátrább fenekemet, homorítom hátamat és fejemet oldalra billentve várom ajkainak őrjítő közelségét a csupasz bőrfelülethez. Korábban nem is gondoltam volna, hogy a nyakam az egyik legérzékenyebb részem, míg ő fel nem fedezte.
- Legutóbb mikor ezt mondtad kerek három órát késtünk a kiállatás megnyitójáról. - hánytorgatom fel neki immár sokadszorra, mire ő általában azzal védekezik, hogy abban a három órában egyetlen olyan hang se hagyta el a számat, amivel azt jeleztem volna, hogy inkább lennék a galériában, mint vele.
Mosolyogva húzódok el tőle, miután bezsebeltem az elismerést.
- Várunk valakit?- kíváncsiskodom, majd gyorsan megfordítom a tésztát. Kicsit jobban megbarnult, de majd több krémet teszek rá. Megvonom a vállam és egy újabb adag tésztát öntök a forró teflonos felületre. A nyakamat nyújtogatom az ajtó felé, de Dante becsukta maga mögött. Ki lehet az? Egy pillanatra különös érzés fog el, ami hamar tova is illan, mikor meghallom a fiúk dübörgő lépteit.
- Megmondtam, hogy a lépcsőn nincs rohanás!- kiálltok ki a konyhából. A vérmacska létnek vannak olyan előnyei is, melyekre a kezdetekben egyáltalán nem is gondoltam. Például, hogy a rakoncátlan kölykök csekély számú dolgot tudnak elsumákolni éles hallású szüleik elől. Nem tagadom...időnként megoldják, nekem pedig nehezemre esik eldönteni, hogy mérges vagy büszke legyek inkább. A titokzatos látogató kilétéről is lelebben a fátyol, mikor a fiúk kórusban kiáltozni kezdik nevét.
Nathan.
Rápiszkálom a palacsintát a serpenyőből a kupacra, majd sietve megtörlöm a kezem és a látogató köszöntésére igyekszem.
- Nathan!- szívből jövő mosollyal és egy gyors öleléssel üdvözlöm. A férfi válla mellett még sikerül elcsípnem férjem tekintetét. - Kerülj beljebb.- sürgetem Nathet, majd megkerülve őt kilépek a ház elé.
- Dante!- kiálltok utána, de mintha nem is hallaná. Egy pillanatig ujjaimat tördelve tanácstalanul nézek utána, és próbálom hova tenni a sötétséget, amit a szemében láttam.
- Ellie.
- Hm..?- visszafordulok a ház felé, a baton rouge-i alfa rám mosolyog.
- Úgy hallom ezek a kis legények már nagyon éhesek.
- Mama, hol a palacsinta?
- Ehetünk a tévő előtt?- harsogják egyszerre.
- Na, hagy lássam a kezeket!- öltöztetem én is ismét mosolyba arcomat.

Reggeli után készítettem magunknak kávét, a fiúk pedig elkezdték lehordani a játékaikat a nappaliba, hogy bemutatót tartsanak belőlük Nathan bácsinak.
- Sürgős dolga akadt.- emelte szürke szemeit a csészéről rám, mire én igyekezve leplezni csalódottságomat elmosolyodtam és haraptam egyet a gyömbéres kekszből, amit direkt ilyen váratlan vendégek érkezésére tartogattam, a fiúk elől alaposan elzárva.
- Nem mondta, hogy mikor jön vissza?- kérdeztem aztán elgondolkodva.
- Nem, nem említette.- tette le a csészét és hátra dőlt a kanapén.  
- Sajnálom, hogy hiába tette meg ezt a hosszú utat, biztos nagyon fontos dologról van szó.- mentegetőztem, mire csak legyintett.
- Na, és mi újság odahaza?- kérdem, s máris felvillanyozódok. Nathannel már az első találkozáskor hamar megtaláltuk a közös hangot, amihez szerintem a kulcs nem volt más, mint a város, ahol nevelkedtem, és ahol apám, az egyik, még mindig él. Miután egy kicsit jobban megismertük egymást rögtön felajánlotta, hogy apámon tartja figyelő tekintetét, és ügyel a biztonságára. Amit én feleslegesnek tartottam, lévén apám annyira távol tartja magát minden természetfelettitől, amennyire ez csak lehetséges, de ettől függetlenül nagyon hálás voltam. Jó volt tudni, ha már én nem is lehetek mellette, de valaki, valakik, vigyáznak rá a sötétből. Míg a gyerekek megmutogatják melyik a kedvenc G.I.Joe katonájuk kimentem magam és átöltözök, majd odakint, a verandán folytatjuk a beszélgetést, remélve a fiúkat kicsit lehűti a friss levegő.
- Reménykedtem benne, hogy vethetek egy pillantást az új művedre...
- Áh...- gyűrögettem pulóverem ujját zavaromban.- Nem történt jelentős előrehaladás, legalábbis semmi olyan, amit szeretnék, ha egy műértő szem jelen pillanatban látna.- nem akarok udvariatlan lenni és azt mondani, hogy a műtermem szent és csak nagyon kivételes esetben viszek be oda bárkit is.
- Igazán kár, de majd legközelebb.- hagyja annyiban a dolgot, amitől őszintén megkönnyebbülök.- Oh, majdnem elfelejtettem, lesz egy új Parlesco kiállítás Baton-ban, borkóstolással, vacsorával egybekötve.  Biztosan élveznéd.- fordul felém.
- Igazán?- zsongok be egy pillanatra, de közben szemem sarkából a fiúkat figyelem, ahogy éppen a homokozóban rakoncátlankodnak. Elvigyorodok.- Nem hiszem, hogy most alkalmas lenne.
- Oh, ne haragudj, el is felejtettem! Milyen tapintatlan vagyok, hogy megfeledkeztem a helyzetetekről...- szisszen fel, s úgy látszik őszintén fájlal valamit.
- A helyzetünkről?

- Ha bármiben segíthetek...- ragadja meg a vállamat s vigasztalón végig simít rajta, amitől még jobban összezavarodok.
- Tessék?- ráncolom a homlokom. Mégis miféle segítségre gondol? Látom, hogy jól el van a fiúkkal, de kétlem, hogy képes lenne kordában tartani őket több órán keresztül, míg mi Dantéval elvagyuk. Hogy is mondjam...nem azaz óvóbácsi típus.
- Úgy értem, ha szállásra lenne szükségetek míg ott vagytok, vagy esetleg...- áll meg egy pillanatra, s szinte suttogva folytatja.- Pénzre.
- Megbocsáss...szerintem félreértettél. Nincsenek anyagi gondjaink.- nézek rá hitetlenkedve, szinte mulattat a dolog.
- Hogyan? Ezek szerint nem tudsz róla? Oh, aranyom...
- Nincs semmi, amiről tudnom kellene.- kötöm az ebet a karóhoz, és hirtelenjében már nem is olyan vicces ez az egész.
- Ne haragudj, nem akartalak felzaklatni.-mentegetőzik.
- Nem tetted.- hazudom.
- Hm...Tudod, hogy rám számíthatsz, úgy értem..számíthattok.- simít végig arcomon, majd az órájára pillant. -Ideje mennem, hamarosan újra találkozunk. - hint búcsú csókot kézfejemre. Még nézem egy ideig távolodó alakját, de egyre csak az jár a fejemben merre lehet Dante. Felhívom Alecet, ha valaki, hát ő tudhatja.
MUSIC: --- | NOTE: ....| WORDS: 869
Vissza az elejére Go down
Dante Grey
vérpárduc alfa

avatar

. :


▲ ▽ ▼ △


Posztok :
148
Kor :
71
Lakhely :
▧ közöd?
Foglalkozás :
▧ alfa; tetkós; szerelő.
. :

Az irányítás jó dolog, de nem azonos a szabadsággal.

Amit ma teszünk, döntés arról, hogy milyen lesz a holnapunk.


▲ ▽ ▼ △

Néha hibázunk. Ekkor két választásod van: együtt élsz vele, vagy rendbe hozod.

Az a gond az elcseszésekkel, hogy sose lehet tudni, mekkorák lesznek végül.


▲ ▽ ▼ △

Nem mi magunk határozzuk meg, hogy mit akarjunk. Gondolatainkat és szándékainkat olyan háttérben megbúvó okok hívják életre, amiknek nem is vagyunk tudatában, és amik felett nincs is tudatos hatalmunk.




Tárgy neve: Re: Ellie & Dante # a távoli jövő...? ; Elküldve: 19th Június 2016, 13:28




Ellie
Szeretni valakit nemcsak a saját boldogságodról szól.
Akarnod kell, hogy ő boldogabb legyen nálad.

Büfögök egy nagyot, hogy szinte beleremeg a WB, aztán elégedetten nyúlok el ismét a kanapén. Az elmúlt két órában töménytelen mennyiségű alkoholt nyomtunk be Aleccel, majd jól bezabáltunk pizzával miközben videójátékot játszottunk. El nem tudom mondani mennyire rohadt vicces volt részegen Mortal Kombatozni! Szét röhögtem az agyamat, főleg, mert sikerült egy csomószor megvernem Alecet - a normális felállás szerint fordítva szokott lenni.
- Halló! - hallottam barátom ittas hangját mellőlem.
- Mi van, már nem hallasz? - kérdeztem nevetgélve és újabb pizza szelet után kutattam.
- Ellie? - kérdezte és el nem hinnétek, de még ebben a rövid szóban is belegabalyodott.
Hirtelen felültem, de erre jól megszédültem és lezúgtam a kanapéról.
- A kurva életbe!
- Igen, itt van - motyogta, és hallottam az ő hangjából, hogy neki is hamarosan világot lát az eddig legyűrt adag pizza. - Mi?
- A picsába! - morogtam és még hozzá tettem kissé botladozó nyelvvel egyéb olasz finomságokat. Aztán nagy nehezen felkönyököltem és megláttam, hogy Alec telefonál. Még több és cifrább káromkodás következett.
Alec csak vonogatta a vállát.
- Nem tudom… megmondom neki… jó-jó… - motyogta, majd megrázta a fejét, miközben ledobta a telefont maga mellé. - Azt mondja menj haza!
Megráztam a fejemet.
- Kávé kell!
- Most meg kávé kell… Felhívtál azzal, hogy piálni akarsz, és én rögtön pattantam, mert hát ilyen jó barát vagyok…
- És a jobb kezem - morogtam közbe. - Muszáj azt tenned, amit mondok!
Alec csak legyintett, aztán elhelyezkedett a kanapén, és úgy tűnt, mint aki már alszik is.
- Szép… - nyöszörögtem, ahogy fájó fejjel nagy nehezen felhúztam magam a két lábamra.
- Menj haza a feleségedhez, Dante! - utasított és mintha könnyebben beszélt volna, mint eddig. Aztán elnevette magát. - De megnézném, ahogy elveri a segged!
Csak felhorkantam, aztán megdörgöltem a homlokomat. Én nem akartam megnézni, de muszáj lesz.

Mire visszaértem a házhoz eltelt még bő egy óra, mert még útközben beszereztem öt kávét, és azokkal kúráltam magamat. Most a kezem remegett kissé, de nem kifejezetten a fekete kotyvaléktól. Ahogy egyre inkább közeledtem a város széli házunkhoz és kezdett tisztulni a fejem úgy lettem egyre dühösebb és dühösebb. Nem mondanám, hogy a legokosabb ember voltam a világon, sőt! Ugyanis az út nagy részében olyanokon gondolkodtam, hogy vajon mit csináltak, amíg én nem voltam ott. Lehetséges, hogy Ellie máris el akar hagyni… Jó, talán kicsit még mindig volt bennem, hogy a drámai oldalára estem a dologoknak. Azt viszont tudtam, hogy akármi is vár otthon azt nem fogom zsebre tenni. Valahogyan azonban nem is féltem annyira…. Talán, mert ha Ellie mérges lesz rám amiatt, hogy nem mentem vissza, vagy csak úgy leléptem az azt jelenti, hogy még törődik velem… velünk.
Mélységes, szánalmas sóhajt hallattam, ahogy behajtottam a feljáróra. Kissé nehézkesen mozgott még a lábam, de sikerült kikecmeregnek a régi kis Mustangomból. Feltámolyogtam a lépcsőkön közben felszedtem egy-két játékot, amit a fiúk kint hagytak, mert majdnem felbuktam bennük. Ledobtam az ajtó mellé őket, majd egy ideig csak támasztottam az ajtófélfánál.
Fogalmam sem volt miket mondott az a fasz McCarthy Ellie-nek, mert ha csak belegondoltam felhúztam magam. Arról sem volt fogalmam én mit mondhatnék neki. Tudom, hogy rengeteg mindent kéne, de valahogy nem jöttek a szavak. Régen mindig kifejezetten őszinte voltam vele. Részben azért mert sokkolni akartam a mondandómmal, részben, mert nem érdekelt mit gondolt rólam. Aztán az érzéseink egymásba gabalyodtak… megszületett Peter majd Daryl és most már minden olyan… bonyolult volt. Semmi sem a régi - legfőképpen én magamnak és úgy éreztem… Ellie-nek sokkal több jár ennél a romhalmaznál, ami én vagyok. Miért van az, hogy erre csak akkor jövök rá, amikor már túl késő és egy másik fél képes elvenni tőlem őt?
Mély lélegzetet veszek, megrázom a fejemet. A ruhám biztos bűzlik a piától, de már nem tehetek ellene semmit, és amúgy is megkapom, ami jár. Állok elébe, mert nem fogok megfutamodni a tetteim következményeitől.
Lenyomom a kilincset és belépek az ajtón.
- Megjöttem - mondom egyszerűen, mintha csak kiugrottam volna cigiért. Nem mintha cigiznék.
Szemem pedig Ellie megnyugtató látványát keresi. Hirtelen nagy késztetést érzek, hogy láthassam, és magamhoz szoríthassam, hogy érezzem, hogy itt van még velem. Szeretném magamba inni minden egyes porcikájának felületét.


▲  kegyelmezz! O.O  ▲ 687 szó ▲  
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Ellie & Dante # a távoli jövő...? ; Elküldve: 19th Június 2016, 13:30





Dante és Ellie


' Mesélsz... és én hallgatlak. Boldogan. Mert ez a mese csodálatos. Mert ez a mese igaz. Mert ez a mese kettőnké.''


Mikor meghallom Alec alkohol fátyolos hangját, csak bosszankodok magamban egy sort. Nincs új a Nap alatt. Ám, nem csak az ő hangja üti meg a fülemet. Olyan erősen harapok az ajkamba, hogy fehér fogaim nyomában apró vörös vércseppek buggyannak elő. Észre se veszem. Nem szoktam ilyen lenni, követelőzni, de olyan rossz érzésem van. Szorít a torkom, karcos hangon kérem meg Alecet, hogy adja át egyértelmű üzenetem a barátjának.
- Köszönöm.- bontom a vonalat, és lehuppanok a kanapéra.
- Mama, vérzel.- néz rám Peter nagy szemekkel az egyik játékkatonájával a kezében.
- Hogy?- vonom össze szemöldököm zavartan, majd követve fiam tekintetét ajkamhoz kapom a kezem. - Oh! - megnyalom a számat, és már érzem is a bizsergést, a seb hamarosan teljesen begyógyul.- Semmi baj, nem fáj.- mosolygok rá, és összekócolom amúgy is rendezetlen frizuráját.
- Katonadolog?
- Katonadolog.- ölelem magamhoz hosszasan, majd megkérem, hogy vegye fel a kabátját és a cipőjét, és segítsen az öccsének is, míg a mami telefonál még egyet. Gretát hívom, és megkérem, hogy ugorjon el a fiúkért. Megígérem neki, hogy majd meghálálom, amiért letorkol.
- Ugyan már! Hányszor mondjam el? Egyébként is tudod, hogy imádok a kis szívtiprókkal lenni.- nevet a vonal végén.- Tíz perc és ott vagyok.
- Köszönöm.
- Hiszen egy család vagyunk.
- Tudom...-szorul el a torkom ismét.

Greta csak öt percet késik, vidám, energikus, mint mindig, és tesz pár kísérletet arra, hogy kihúzza belőlem mi a bajom, ami úgy látszik lerí rólam. Még öt perc és felhagy a próbálkozásokkal, majd újabb öt, mire a gyereküléseket és a srácokat a kocsijába tuszakoljuk. Az autó felver néhány kavicsot, ami hangosan a kukának pattan, mikor elhajtanak. Egyedül maradtam. Bemegyek a házba, elkezdem elpakolni a reggeli romjait, de miután harmadszorra is elejtem ugyan azt a villát, inkább hagyom a fenébe az egészet. Az órámra nézek, majd bemegyek a nappaliba leülök a kanapéra, átölelem felhúzott térdeim és várok. Várok és várok. Hol van már? Felhívjam újra Alecet. Nem, nem. Elvetem a dolgot. Aztán meghallom, megérkezett. Leparkol. Mintha egy örökké valóságig tartana, erősebben húzom magamhoz a lábaimat, hogy ne pattanjak fel és siessek elébe. Nem akarom letámadni.
- Szia.- felé fordulok, a szemébe nézek. Nem értem mi folyik itt, de valami nagyon nincs rendben, és én rettegek.
- Tudod mennyire utálom, ha valaki ittasan vezet.- mormogom. Máskor a fejét venném ezért, de most valami azt súgja ez a legkisebb gond. Visszafordulok, és az ölembe fektetett kezeimet figyelem, a pulóverem ujját már egészen kinyújtottam idegességemben. Nem akarom, hogy lássa rajtam, hogy mennyire meg vagyok rémülve. Most jól meg kellene mondanom neki a magamét, de nem tudom hol kezdjem. Jaj, Ellie, ne légy már ilyen ostoba! Ez nem olyan dolog, mint a mumus, attól még, hogy behunyod a szemed nem tűnik el. Nagyot sóhajtok. Felpattanok a kanapéról és elindulok a férjem elé.
- Dante, nem értem ezt az egészet. Most azonnal mond meg, hogy mi folyik itt.- szorítom össze szigorúan ajkaimat, szemeimet az övébe fúrom. - Kérlek...
MUSIC: --- | NOTE: ....| WORDS: 869
Vissza az elejére Go down
Dante Grey
vérpárduc alfa

avatar

. :


▲ ▽ ▼ △


Posztok :
148
Kor :
71
Lakhely :
▧ közöd?
Foglalkozás :
▧ alfa; tetkós; szerelő.
. :

Az irányítás jó dolog, de nem azonos a szabadsággal.

Amit ma teszünk, döntés arról, hogy milyen lesz a holnapunk.


▲ ▽ ▼ △

Néha hibázunk. Ekkor két választásod van: együtt élsz vele, vagy rendbe hozod.

Az a gond az elcseszésekkel, hogy sose lehet tudni, mekkorák lesznek végül.


▲ ▽ ▼ △

Nem mi magunk határozzuk meg, hogy mit akarjunk. Gondolatainkat és szándékainkat olyan háttérben megbúvó okok hívják életre, amiknek nem is vagyunk tudatában, és amik felett nincs is tudatos hatalmunk.




Tárgy neve: Re: Ellie & Dante # a távoli jövő...? ; Elküldve: 19th Június 2016, 13:32




Ellie
Szeretni valakit nemcsak a saját boldogságodról szól.
Akarnod kell, hogy ő boldogabb legyen nálad.

Földbe gyökerezett lábakkal állok az ajtóban.
Azt kívántam mielőtt beléptem bárcsak láthatnám Ellie-t… hogy bárcsak magamba ihatnám a látványát. Azonban, amikor megpillantom nem az fogad, amire várok. Azt vártam, hogy majd dühös lesz, hogy majd csúnyán néz rám, a szemöldökeit olyan édesen ráncolja, mint mindig, amikor bosszús. Mert Ellie soha nem haragszik igazán. Egyszerűen nem képes rá - mintha ezt egyszerűen kihagyták volna belőle, amikor megalkották - főleg, ha rólunk volt szó. Még soha nem láttam magából kikelve kiabálni, vagy hangosan lehordani valakit - a gyerekeket soha - kivéve, ha az ágyban volt velem. Olyankor képes voltam kihozni belőle olyat is, amit más senkinek sem sikerült és én éreztem magam a legszerencsésebbnek a világon. A legboldogabb fickónak.
Most azonban nem ennek volt itt az ideje. Most riadt, zavarodott szemek néztek az enyémekbe, és a szinte embrió póz, amibe felhúzta magát a kanapéra... Csak emlékeztetett rá valójában milyen pici, és törékeny. Még akkor is, ha mostanában már erősebb a fogása, mint egy átlagos ember férfinak. Még mindig az én drága kicsi Ellie-m, az egyetlen piccolo uomom volt. És összetört a szívem, hogy így láttam. Főleg, hogy tudtam: én okoztam az egészet. Még ha nem is közvetlenül én voltam az oka annak, hogy Nathan McCarthy az életünkbe tört és most nem hajlandó onnan távozni.
Összeszorítottam az álkapcsomat, mert a gondolatok, hogy vajon miket mondhatott az a segg Ellie-nek ismét neki feszültek a gondosan felépített falnak, amivel igyekeztem őket megfékezni. Abban viszont biztos voltam, hogy már kezdte aláásni a tekintélyemet valamivel egyúttal megalapozni a saját helyét. Abból a pillantásból, és ahogy idegesen csavargatta a kezeit tudtam. Legszívesebben felordítottam volna, kirobogtam volna az ajtón, hogy átváltozva levadásszam azt a seggfejt. Nálunk azonban nem olyanok voltak a szabályok, mint a vérfarkasoknál. Már annyira belénk ívódott a vámpírok miatti óvatosság, hogy általában kerültük a konfliktust, főleg a fajon belülit, mivel annyira kevesen voltunk…
Most mégis elárasztott a gyűlölet és akár a szememmel is feltudtam volna perzselni azt a köcsögöt úgy túlnőtt bennem a feszültség. Megtöltött a harag, a szomorúság és a kétségbeesettség. Halkan elsuttogott köszöntése csak széttépte a mellkasomat, és mintha ezernyi mázsás súly nehezedett volna a vállamra. Nem bírtam tovább egyszerűen éreznem kellett a karjaimban Ellie édes domborulatait. Igaz, hogy már régen elmúltak azok a vészterhes idők, amikor hosszan macskabőrbe bújva kellett az erdőben élnem, és túlélnem még mindig nagy szükségem volt az érintésre. Még mindig azokat a megerősítéseket kerestem, amiket nem lehet meghazudtolni olcsó szavakkal.
Nem bírva tovább, akkor indultam meg Ellie felé, amikor ő felém és félúton találkoztunk. Alig hagyja el az utolsó szó a száját már csókolom.
Csókolom mindenemmel, amim csak van. Kezeim a hajába túrnak és kétségbeesett szenvedéllyel esek neki puha, telt ajkának. Imádtam a száját, mindig is megőrültem azokért a dús rózsaszín domborulatokért… Bár valójában mindenért oda voltam, ami Ellie-hez volt köthető. Felnyögöm, a nevét nyögöm, és magamhoz szorítom. Végigsimítok a testén éhesen kezeimmel, bejárom a nőes alakját.
- Ellie… ti amo! Si prega di… ne hagyj el! - mormolom két csók között. - Maradj velem! Az enyém vagy… - és újra csókolom.
Most azonban lassítok rajta, édesebbé, érzékibbé teszem. A szám az övét simítja, majd a nyelvemmel végigmasszírozom az övét. Az íze megbolondít. Felmorranva elszakadok tőle, de a szám ezúttal a bőrére tapad. A nyakát borítom be forró csókokkal, majd ízlelem meg közvetlenül azon a ponton, ahol anno megharaptam. Ezzel tettem hivatalossá, hogy Ellie az enyém, hogy a szívembe zártam, és bárki is közelíti meg velem gyűlik meg a baja. Hogy a francba lehettem ekkora ostoba, hogy hagytam, hogy egy másik ilyen közel kerüljön hozzá…?
- Bocsáss meg, cara mia, mi dis piace! - mormogom keverve a nyelveken, a fejem zúg és nem tudok normálisan gondolkodni. Besimítottam a kezemet a felsője alá, majd felfutattam ujjaimat a gerincét. - Akarlak, itt és most… Ellie… szükségem van rád - nyomom ajkam a füléhez, hangom mély, remegős.
Ha most nemet mond, végem.


▲     ▲ 640 szó ▲  
Vissza az elejére Go down
 
Ellie & Dante # a távoli jövő...?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Ayanokoji Takashi / Dante
» Allen Dante
» Dante-Zevadar bányája
» Dante's night club

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: további útak :: privát részleg :: Lezárt játékok-
Ugrás: