Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
26th Szeptember 2018, 19:20
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Black Cats Café

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Fõadmin
admin

avatar

. :

Posztok :
436
Foglalkozás :
- looking upon New Orleans -
. :


Tárgy neve: Black Cats Café ; Elküldve: 29th Március 2016, 16:14


Vissza az elejére Go down
Eden Deveraux
ifjonc boszorkány

avatar

Posztok :
51
Kor :
20
Lakhely :
◉ new orleans
Foglalkozás :
◉ még gimis vagyok
. :


Az aggodalom része az életnek, de soha ne hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad és uralkodjon fölötted.


Van különbség a tudás és a megtapasztalás között.


Ha valahogyan reményt tudok ültetni a kétségeim, bátorságot a félelmeim és büszkeséget az önsajnálat helyére, akkor... képes leszek elérni, amit akarok.



Tárgy neve: Re: Black Cats Café ; Elküldve: 29th Június 2016, 15:31



- Rose -



Próbáltam olyan természetesnek tűnni, mintha tényleg csak kávéért jöttem volna be. Valószínűleg pont ezért totál nem tűntem annak. Zavarbaejtő módon tök idegeneknek odabiccentettem, miközben végig haladtam az asztalok között. Emiatt égett az arcom, és annyira ideges voltam, hogy remegett a kezem. Éreztem, hogy izzadok is, mégis sikerült valahogy leülnöm. Azonban a táskám fém része nekiütődött az üveg asztalnak és nagyot csörrent, mire többen is rám néztek, akik még a kávézóban voltak. Még inkább égni kezdett az arcom, és a szívem olyan hevesen kalapált, hogy attól féltem hamarosan ott fog vergődni az asztalon.
Nyugi, Eden, ez nem olyan mintha zaklatnál valakit! Ugyan dehogy...
Vettem egy mély megnyugtató lélegzetet, de mégsem sikerült egyáltalán lenyugodnom. Aztán valaki megállt az asztalom mellett. A torkom összeszorult és szívem megint olyan riadtan verdesett, hogy szinte nem is hallottam a kérdést:
- Mit adhatok? - tudakolta a pincérnő.
Nem az, amelyiket én szerettem volna. Vállaim csüggedten és egyrészt megkönnyebbülten estek lejjebb. Majd pár másodperc múlva kiböktem, hogy kérek egy tejeskávét, jéggel. A pincérnő unottan bólintott, még egy gyanakvó pillantást is vetett felém, de aztán elment. Megint fellélegeztem.
Oké, a tervem egyszerű. Most hogy már ilyen késő van - gyors pillantás az órára, majdnem hét - már kevesebben fognak errefelé lézengeni, vagy az emberek elmennek a pubok, és bárok felé. Úgyhogy nagyobb az esélyem, hogy még zárás előtt tudok beszélni Vele.
A lánnyal, aki itt dolgozik és egyértelműen boszorkány aurával rendelkezik. Még ha ez a képességem is - ugyanúgy, mint a többi - totál megbízhatatlan olykor, mert hol működik hol nem... én bízom benne, hogy jól láttam, amit láttam. A lány boszorkány, és még korban is egész közel állhat hozzám. Úgyhogy mindenképp beszélnem kell vele!
Szóval semmi extra, csak beszélgetés. Na, de hogy kezdjek neki? Csak lazán szólítsam meg, hogy 'hééé, boszi társ, hogy vagy?'. Ugh!! Fogalmam sincs, hogy kell kezelni az ilyen helyzeteket. A nagyival alig beszéltem mostanság, nagyon elfoglaltnak tűnik. Tudom, hogy miért... Ez a gondolat pedig megrémiszt. Mi van, ha... mi van ha ez a lány is eltűnik? Elrabolják, megölik, mint a többieket? Mielőbb cselekednek kell és beszélnem vele!
Elszántsággal a szememben nézek fel ismét, amikor kihozzák a kávémat. Ő az! Mielőtt még gondolkodhatnék, vagy felkészíthetném magam és normális ember módjára viselkednék, megragadom a karját. Éppen el akarta húzni, miután lehelyezte az italomat egy kedves, udvarias mosoly kíséretében.
- Én... Ööö... - kezdek dadogni, amikor rájövök mennyire idióta vagyok. Gyorsan elengedem a karját, amikor észreveszem, hogy még mindig azt szorongatom. - Én csak... szóval... tudnánk esetleg beszélgetni később? Mármint láttalak itt már régebben is és... és... - Az arcom ég és a tekintetem összevissza kapkodom, a szavak megállíthatatlanul kibuknak a számon, a fejem pedig csak azzal van tele, hogy 'mi a szart zagyválok itt össze?!'.



SZAVAK SZÁMA: 450 | EZT VISELEM | MEGJEGYZÉS: remélem, használható... ^^"

Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Black Cats Café ; Elküldve: 30th Június 2016, 00:34





eden & rosie
A sweet friendship refreshes the soul.
Boldogan sóhajtva nyugtáztam, hogy lassan zárórához közelítünk és végre hazamehetek. Nem mintha túlhajtottam volna ma magamat, de legalább két órája annak, hogy eszembe jutott, maradt még egy kis lasagne tegnapról. És azóta más se forog a fejemben. Csak a lasagne. Alig várom, hogy hazaérjek és végre megehessem. Komolyan mostanában annyira kívánós vagyok bizonyos ételeket tekintve, hogyha nem lenne lehetetlen, azt hinném terhes vagyok. Viszont abban az esetben, ha csak nem a szent lélek szállt meg engem is, az állapotosságra való esélyem egy jó nagy nulla. Bár mióta Poppy velem van, azóta többet eszem, igaz nem hiszem, hogy a két dolognak túl sok köze lenne egymáshoz.
Jelenleg éppen a szünetemet töltöm a kávézó mögötti sikátorban, drága kiskutyámmal egyetemben. Őt ugyanis hiába hagytam otthon, rázárva a lakásom ajtaját, valahogy megtalálta a módját, hogy kiszökjön utánam, így többet nem is próbálkoztam azzal, hogy otthon hagyjam. Szerencsémhez hozzájárul, hogy a főnökömnél eléggé behízelegte magát, így míg a konyhába nem csahol be, addig meghúzhatja magát a terasz fedett részén míg én dolgozom. Ő pedig ezzel tökéletesen tisztában van és tényleg nem teszi be a lábát a tiltott területre. Valami bámulatos, hogy mennyire okos már ilyen kis kölyökkutya korában is.
Játszanék még vele, kihasználnám a szünetből visszamaradt négy percet, amikor hirtelen füst száll körénk, én pedig automatikusan összerezzenek. Legutóbb mikor ez történt egy szempillantás alatt a mellé az árvaház mellé kerültem, ahol felnőttem. S ha nem kellett volna hazáig megtennem azt a hosszú utat, talán még most is azt hinném, hogy csak álmodtam az egészet. Hiszen ilyen egyszerűen nem létezik. Nem lehetséges, hogy egyik percben még a konyhában állok, a másik percben pedig nem kevés kilométerrel odébb. Ekkor hittem először azt, hogy tényleg megőrültem. Habár ez óta az eset óta nem történt meg még egyszer, most ugyanazt a füstöt látom magam körül és ugyanaz a furcsa érzés kerít hatalmába.
Mielőtt még bármi történhetne, felkapom Poppy-t és vele együtt beszaladok a kávézóba, Az ajtót becsapva magunk mögött, ijedten figyelem a földet, de aztán megnyugodva látom, hogy a füst eltűnt. Tudtam én, hogy ez az egész csak valami agyi betegség... Viszont akkor lehet nem ártana egy neurológussal is megnézettetnem magam. Mi van, ha rákos vagyok, ha haldoklom? Te jó ég, mi lesz így Poppy-val?
- Hé, kilences asztal, tejeskávé, jéggel. - Kollégám elhadarja az infókat, majd a kezembe nyomja a tálcát, rajta a rendeléssel. Poppy ügyesen kihúzza magát az ölelésemből és jól nevelt kutyus módjára már sétál is a párnájára, hogy onnan figyelhessen.
- Egészségedre. - Mondom mosolyogva, ahogy az ismerős lány elég helyezem a kért kávéját, bár ami ezután történik, ismételten különös és először nem is tudom, miként kezeljem az adott szituációt.
Pont válaszolnék neki, igazából rendkívül örülnék, ha beszélgethetnénk, hiszen Poppy-n kívül mással nagyon nem is tudok beszélni, így igazán jó volna, ha a változatosság kedvéért egy emberrel ülnék le. Vagyis egy szimpatikus, korombeli lánnyal. De észreveszem, hogy piroslik az arca és kicsit össze-vissza beszél, ezért közelebb hajolok hozzá, kezemet a hátára helyezve.
- Minden rendben? Jól érzed magad? - Komolyan aggódni kezdek érte, pedig még csak nem is ismerem őt. - Kérsz egy pohár vizet? - A kérdésemre választ nem is várok, intek gyorsan a pultosnak, aki azon nyomban szalad is a vízzel. Egy halk köszönöm-öt motyogok neki, majd visszafordulok a lányhoz, immár a vízzel együtt. - Tessék, lehet ez most jól fog esni a kávé előtt. - Vagy lehet a kávét nem is kéne meginnia. Talán jobb lenne, ha nem mennék túl messzire, úgyis már csak egy-két ember lézeng itt. - Most is tudunk beszélgetni, akár... - Leülök vele szembe, tálcámat az asztalra helyezve. - Engem Rosie-nak hívnak, és téged? Itt laksz a közelben? - Nem faggatni akarom, pusztán átlagos kérdéseket teszek fel, míg meg nem nyugszik. Az biztos, hogy ilyen állapotban nem mehet egyedül haza, úgyhogy lehet még taxit is kell intézni neki. Csak remélem, hogy valami más miatt került ilyen állapotba és nem itt a kávézóban volt rá valami vagy valaki ilyen hatással. Mert ha igen, akkor ráuszítom Poppy-t. Kedves, fiatal lányokat nem szabad bánni, én ezt mondom.
Hm, rosszul látom, vagy tényleg jobb színe lett az eperszőke hajú lánynak? Remélem jól látom és hamarosan jobban fogja érezni magát. Máskülönben átkapcsolhatok tyúkanyó vagy anyatigris üzemmódba, az pedig lehet nem tenne jót neki. Meg nekem se. Meg úgy alapból senkinek, úgyhogy inkább el is nyomom az efféle késztetéseimet magamban és várom, hogy a lány megnyugtasson, miszerint nincs semmi különösebb baja.


- szavak száma: 727 - megjegyzés: remélem nem lett nagyon béna :$  -
Vissza az elejére Go down
Eden Deveraux
ifjonc boszorkány

avatar

Posztok :
51
Kor :
20
Lakhely :
◉ new orleans
Foglalkozás :
◉ még gimis vagyok
. :


Az aggodalom része az életnek, de soha ne hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad és uralkodjon fölötted.


Van különbség a tudás és a megtapasztalás között.


Ha valahogyan reményt tudok ültetni a kétségeim, bátorságot a félelmeim és büszkeséget az önsajnálat helyére, akkor... képes leszek elérni, amit akarok.



Tárgy neve: Re: Black Cats Café ; Elküldve: 24th Július 2016, 15:27



- Rose -



Annyira ég az arcom a hirtelen fellángolásom miatt és amiatt, hogy ennyire kellemetlenül viselkedtem, hogy nem is tudok először figyelni arra, amit mond. Csak a meglepődött arcát látom és rögtön arra gondolok, hogy biztosan most rögtön itt hagy. Ezért egy pillanatra még nem eresztem el a karját. Amikor viszont ő teszi a kezét a határa, szinte megugrok ültömben és rögtön egyenesbe vágom magam, mint egy kiskatona. Pislogok egy párat, és visszapörgetve a fejemben, amit mondott már éppen válaszolnék neki további pironkodások közepette.
- Ah... ne-nem, ne... én csak...
De már késő, mert int egy vízért is, amit rögtön kihoznak neki. Amikor meglátom, hogy az a pár vendég, aki még itt maradt is felém néz még jobban zavarba jövök. Érzem ahogy az arcom forró és biztosan pipacs piros lehetek. A kezemet visszahúzom és az ölemben összeszorítom, idegesen forgatom, tördelem az ujjperceimet, amit ilyenkor szoktam. A fejemet pedig lehajtom, hogy a hajam előreessen és senkit ne lássak, ahogy _engem_ bámul. Reszketeg levegőt veszek és azt hiszem elmotyogok valamilyen köszönöm félét, majd lassan kissé remegő kézzel a vízért nyúlok.
- Igazán nem volt szükséges - mormogok tovább, miközben belekortyolok a vízbe, amikor sikerül összeszednem magam valamennyire. - Csak egy kicsit zavarba jöttem... semmi extra, a szokásos - nézek félre és a padlót kezdem fixírozni a másik oldalon.
Még csak az kéne, hogy lássam, ahogy a lány is furcsálkodó pillantásokat vet rám. Igazán jól alakult ez a kis akcióm. Gratulálok, Eden! gondolom fanyarkásan, és elhúzva a számat megiszom a többi vizet is. Aztán majdnem félrenyelem. Köhögve kapom a fejemet felé, miközben a szám előtt tartom a kezem. Meredten bámulok rá. Mégis csak marad? Mégis csak fog velem beszélni?
Annyira ledöbbenek, és egyben megörülök, hogy szinte felhőkön úszom. Hirtelen már nem is érzem annyira kínosnak az egész szituációt, elfeledkezem mindenkiről körülöttünk. A lányra nézek és alaposan végigmustrálom. Újra. Hiszen már sokszor megtettem, amióta észrevettem mi is ő. Most hogy meg is környékeztem viszont... fogalmam sem volt pontosan mit mondjak. A tekintetem így lefelé vándorol és észreveszem az ott hagyott tálcát. Idegesen felkapom a fejem, és a pult felé nézek, szétnézek a kávézóban.
- Nem gond, hogy így leülsz? Úgy értem! - Kezdek hadarni. - Nekem nem baj, mármint nagyon örülök neki, hogy mégis csak beszélgetsz velem. Csak arra gondoltam, hogy nem fognak-e emiatt megróni téged, vagy ilyesmi. Mégis csak a munkád, és tudod... én nem akarom, hogy miattam kerülj bajba! Már így is rengeteg galibát okoztam. - Itt elhúzom a számat és magamhoz húzom a tejeskávémat is.
- Én Eden vagyok! - mondom rögtön elragadtatottan, aztán megint kicsit elpirulok. A fülem mögé helyezek egy hajtincset, hogy utána újra kihúzzam onnan. Megrázom a fejem. - Nem lakom errefelé, de a sulim a közelben van. Azért járok ide ilyen sokat... - És miattad, teszem hozzá gondolatban. Aztán... nagy levegőt veszek és úgy döntök talán ideje felhozni a dolgot. - És miattad - mondom hangosan is, bár a hangomat lehalkítom egy kicsit. Nem akarom, hogy bárki gyanús alak esetleg felfigyeljen a most lefolytatni készült beszélgetésre.
Azonban látom, hogy még mindig aggódó pillantásokat vet felém, ezért vetek rá - reményeim szerint - egy magabiztos mosolyt.
- Most már tényleg semmi gond. Rendben vagyok! - Egy kicsit lágyabban mosolygok aztán. - De nagyon kedves tőled, hogy ennyire aggódtál miattam. Még ha csak az én hülyeségemről is volt. Nem akartalak megijeszteni vagy ilyesmi...
Aztán belekortyolok a tejeskávémba és elgondolkodva keverem a kanalammal egy ideig.
- Szóval... - kezdem, aztán elakad a hangom, majd óvatosan félig leeresztett szemhéjaim alul körül nézek ismét, mielőtt újra rápillantanék - mióta tudod, hogy boszorkány vagy?



SZAVAK SZÁMA: 589 | EZT VISELEM | MEGJEGYZÉS: bocsi, hogy ennyit késett!!!

Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Black Cats Café ; Elküldve: 1st Szeptember 2016, 20:49


Adele Vien részére
458 szó
remélem elnyeri a tetszésed


Cukros parfümillat, lágy jazz zene, barátok kis csoportokba verődve gyülekeznek, hogy újra és újra felfedezzék New Orleans éjszakai életét. Még a legkisebb üzlet, a legeldugottabb pub is lélegzetelállító atmoszférával bír, megragadja a figyelmet, majd észbe sem kapsz, már becsábultál egy-két boldog órára, hacsak a hajnal nem ér ott. Ez a város él, élt már előttünk és fog még utánunk is létezni, a bűvkörébe vonja az ideutazót, s bár lehet, olykor-olykor búcsút intesz neki, végleg soha nem hagyhatod el. Azt hiszem jómagam is ebbe a kért-kéretlen viszonyba keveredtem, mára már nem tudnék más helyet elképzelni, amit „otthonnak” nevezhetek. Otthon… valamiért még rágondolni sem merek bűntudat nélkül, olyasféle luxus ez, amit kivételesek élvezhetnek ki teljes egészében, a többiek pusztán eljátsszák, hogy számukra létezhet ilyesmi. Eljátszom. Elhiszem. Jól van ez így, nem súlyosabb teher ez annál, mint amit amúgy rég a vállaimon cipelek.
Pörkölt kávéillat, frissen sült tészta, illatos, zamatos teák aromája. Ma nem céltalanul járom a macskaköves utcákat, éppen egy találkára sietek. Nos, a „sietni” valószínűleg erős túlzás, a kényelmes andalgás jobban leírja a tempómat, ám belegondolva, ez meg senkit nem érdekel. Engem sem hoz túlságosan lázba miként és hogyan haladok, a célomat ebben a szent pillanatban érem el.
Black Cats Café.
Micsoda bizalomgerjesztő név. Tekintetem a cégérre siklik, onnan pedig a bejáratra és végül a karórámra pillantok. Bő negyedórával korábban érkeztem, mint a megbeszélt időpont, de ez nem gond. Szeretek várni, az utóbbi évtizedekben mindig ezt tettem. Vártam. Várok. Elnyomom magamban egy aprócska sóhajt, ahogyan átlépem a kávézó küszöbét, azután egy félreeső helyre ülök le, ahol rejtve lehetek a bámész tekintetek elől, én azonban rendesen ráláthatok a bejáratra, így pedig könnyen kiszúrhatom a majd megérkező társaságomat.
Adele Vien. Jó néhány kiállítását volt lehetőségem megtekinteni, és nem egy képe vágott az elevenembe. Nem az a művész, akit csak úgy leállítasz az utcán, hogy pár dollárért fessen rólad portrét, rég kinőtte ezt a kategóriát s megközelíteni sem egyszerű, nekem mégis most kell. Egy alkotása, egy festmény, amit csak az én kérésemre készít, amivel egy darabkát talán magából a művészből is elnyerhetek… Semmi sem tetszik lenyűgözőbbnek számomra, mint ezek az életmorzsák, ezek az örökkévalósággá dermedt pillanatok. Ezért mozgattam meg pár befolyásos emberhez fűződő aranyszálat, ezért a létrejött találkáért.
- …ram… Uram? – gondolataimból az asztalom mellé lépő pincér szakít ki. Megköszörülöm a torkomat és a felém nyújtott menüért nyúlok, noha tudom, mindössze egy csésze kávét fogok rendelni, feketén, ami érintetlenül fog gőzölögni előttem, míg ki nem hűl és amúgy is ihatatlanná nem válik.
- Köszönöm, egyelőre ennyi lesz. – zárom a soraimat szűkszavúan, kirakatmosollyal az ajkaimon, a kiszolgáló pedig biccent és visszatér a pult mögé, intézni a rendelésemet.
Még három perc a találkozó időpontjáig. Hamarost nyílik az ajtó, ha pedig ez megtörténik és Adele lép be rajta, úgy én felemelkedem a helyemről, jelezvén, idejöjjön.
Vissza az elejére Go down
Adele Vien
ember

avatar

. :

Posztok :
28
Kor :
31
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
festőművész, grafikus
. :


Tárgy neve: Re: Black Cats Café ; Elküldve: 28th Szeptember 2016, 17:05


Ciel & Adele
Who is in control?

Nem szokásom megrendelésre dolgozni. Egyáltalán nem. Nem is szorulok rá, hogy elvállaljak efféle megbízásokat, vagy akárcsak meghallgassak egy ilyen ajánlatot. Nem szeretem, ha megkötik a kezem. Én akkor vagyok elememben, ha szabadon alkothatok, ha szárnyalhat a fantáziám. Az ilyen megrendelések pedig pont nem erről szólnak. A megrendelőnek pontos elképzelése van arról, mit akar viszontlátni a vásznon és csak konfliktust szül, ha nem az ő általa megálmodott képet,de úgy és pont úgy öntöm vászonra, ahogy azt ő elképzelte. Művész vagyok, méghozzá szabad, meggyőződésem, hogy nem az a dolgom, hogy mások gondolatait, elképzeléseit vigyem vászonra. De az ilyen pénzemberek azt gondolják, a pénzükkel mindent elérhetnek. Nem baj, ha nekik nincs tehetségük, érzékük vagy csak egyszerűen türelmük a festéshez, majd más megfesti a képüket. Mindig is taszított ez a pöffeszkedés. Festessen magáról portrét, aki akar, bármelyik útszéli kontár szíves-örömest ugrani fog neki. Ha pedig mást akar, ott az ecset, a puccos kezeivel megfoghatja ő is és lefestheti, amit szeretne. Vagy vegye meg a képeimet, ha mindenáron tőlem akar valamit. De fogadja el, hogy azon akkor az és úgy lesz, ahogy én szeretném, ahogy belőlem, a lelkemből jön.
Épp ezért nem akartam eljönni erre a mai találkozóra sem, de az egyik legnagyobb mecénásom nyomatékosan megkért rá, hogy legalább hallgassam meg az ajánlatát ennek a rejtélyes Mr. Ashwoodnak. Ezt a nyomatékos kérést úgy kell érteni egészen pontosan, hogy meglebegtette, nem áll majd módjában támogatni a következő kiállításomat, ha visszautasítom. Ez pedig sajnos túl erős érv volt ahhoz, hogy csakúgy legyintsek rá. Kénytelen vagyok hát néhány órát elpazarolni az életemből erre a találkozóra egy művészkávézóban. Legalább a helyválasztás megnyerő. Ha már az ajánlatot szándékomban áll elutasítani. Kétlem, hogy tudna olyat ajánlani, aminek hatására elvállalnám a feladatot. De veszek egy mély levegőt, arcomra szokásos udvarias, felszínes mosolyomat varázsolom és lenyomva a kilincset, néhány perccel a megbeszélt időpont előtt lépek be a kávézóba. Körbejártatom a tekintetem, de nem is kell sokáig keresnem. Ahogy meglát, egy meglepően fiatalnak tűnő és meglehetősen jóképű férfi emelkedik fel az egyik félreeső asztalnál. Bár nem tudtam, kire számítsak, egyből tudom, ő vár rám. Magabiztos léptekkel indulok meg felé, hogy aztán közvetlenül előtte álljak meg.
- Jó estét! Mr. Ashwoodhoz van szerencsém személyesen, ha nem tévedek, igaz? - széles mosolyt villantok rá. Ha minden igaz, még az sem látszik rajtam, mennyire nem szívesen jöttem el erre a találkozóra. Legalábbis remélem, hogy így van.

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Black Cats Café ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Black Cats Café
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Szépségverseny [Event]
» Black Iron Castle
» Café de Flore
» Képek
» [Küldetés] Warrior Cats 2.0

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: alsóváros és mûvésznegyed-
Ugrás: