Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
1st Augusztus 2018, 21:31
írta: Alasar Mal
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Audubon park

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Fõadmin
admin

avatar

. :

Posztok :
436
Foglalkozás :
- looking upon New Orleans -
. :


Tárgy neve: Audubon park ; Elküldve: 29th Március 2016, 15:40




Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Audubon park ; Elküldve: 29th Június 2016, 17:50


keep your mind on the mission
Tsukinami Reiji sosem hitte volna, hogy egy nap eljön az életében ez a pillanat; hogy a lakása kanapéjának támasztva a hátát gubbasszon a padlón, cigarettájával lyukat égetve kinyúlt melegítőnadrágjának szárára, félig direkt, félig véletlenül, pillantását mindvégig az asztal lapján szétszórt papírokra függesztve, abban a reményben, hogy talán attól, hogy szuggerálja majd őket, megváltozik a tartalmuk, megváltozik a szálkás betűk által leírt név, eltűnik az arc a fotográfiáról.Mielőtt kibontotta volna a borítékot, majdnem háromszáz évig nem látta maga előtt azokat a gyengéd arcvonásokat, a lágy hullámokban vállaira omló haját, de most minden visszatért hozzá, és nem tudta, a szívére hallgasson-e, esetleg a munkahelyi kódexére, ami azt súgta neki, hagyja a fenébe a szentimentalizmust és egyszerűen csak oltsa ki az egyetlen olyan személynek az életét, aki valaha is fontos volt a számára.
Tsukinami Reiji életében csak egyszer volt szerelmes; a mestere mesélt neki a potenciálisan minden elsöprő érzésről, amit az ember életében csak egyszer él át, legalábbis a nő bevallása szerint, aki igazából bemutatta neki azt, aki később az ő szívét is elrabolta pár kósza pillantással és egy apró mosollyal, és azzal, hogy biztosította neki a társaságot, amikor a teaházakat járta. Egykori mestere ismertette meg őket egymással; mintha csak kiválasztotta volna a férfi számára Tanaka Shin-t, mint párt, egyet a legszebb gésák közül, akiket abban az időben csak meg lehetett lelni Kyoto városában. Akkor talán még hitt is abban, hogy jó döntés lesz őt átváltoztatni; hiszen a majdnem halhatatlan lét még szebbé tette a választottját, mint korábban volt, és eleinte elég jól érezték magukat egymással, az éjszaka leple alatt élve az új, közös életüket... Aztán Ő elment, mintha sose lett volna.
Tsukinami Reiji reménykedett abban, hogy egy nap a kedvese visszatér hozzá; mert bár eleinte csupán semmi más nem kötötte hozzá, mint a fizikai vonzódás, később már nem csak a testét akarta birtokolni, hanem az egész lényét, ismerni akarta minden gondolatát, és mindenek előtt, boldognak akarta látni, mint annak idején, a teaházban, amikor megismerkedtek... Aztán Ő eltűnt. Reijinek majdnem kétszáz évébe telt, hogy elméjének legmélyére száműzze a róla szóló gondolatait és elássa a közös múltjukat, és ez már majdnem sikerült is neki, mert egyre ritkábban jutott eszébe a fiúcska; maga mögött is hagyta Japánt és új nevet vett fel, új életet kezdett, mint valaki olyan, akinek Tanaka Shin sosem menne a közelébe. Valaki olyan, akinek az élete vérfürdő volt; valami olyan, amitől az egykori társa a lehető legmesszebbre menekülne, ha ismerné.
És most pont ezt az új énjét érte utol a rég elfeledett múlt ennek a megbízásnak a képében, ami szinte messziről üvöltött, hogy "öld meg azt, akit szeretsz!"; és ő végül úgy döntött, ideje maga mögött hagyni a szentimentumokat és utánajárni, hol találja meg az egykori kedvesét, aki állítólag a városban tartózkodott, legalábbis azok szerint az információk szerint, amiket pár órája kapott az egyik informátorától. A telefon túlsó végén lévő hangtól megtudta, hogy Tanaka Shin a városban tartózkodik, ráadásul nem messze lakik a helytől, ahol maga Reiji rezidált. Elég lett volna, hogy összeszedje magát és felöltözzön, összeszedje a korábban előkészített fegyvereit és vadászatra induljon, életének legszebb vadja után futva.
Igen, ezt tervezte; az ablakon túl már rég sötétség honolt, csillagoktól mentes, vihart ígérő éjszaka, amibe kilépett, nehéz, katonai bakancsba bújtatott lábait egy macska gráciájával helyezve egymás után; hosszú kabátjába bele-belemart a szél, hanyag, laza hajfonatából pedig minduntalan megszöktek a rövidebb, rakoncátlan tincsek; igaz, nem foglalkozott velük, mert sokkal inkább lekötötte az, hogy sietős léptekkel átszelje a fél belvárost, abban a reményben, hogy előbb-utóbb megleli űzött vadját ott, ahol mindig is szeretett lenni: a természet ölén, a parkban.
Igaz, ha meg is lelte volna itt, nem szándékozott egyből végezni vele; egyrészt azért, hogy ne keltsen feltűnést, másrészt pedig azért, mert először szeretett volna letisztázni vele néhány dolgot, amit annak idején nem tudtak megbeszélni. Igaz, egyelőre csak bóklászott a sétányokon, egyik fától a másikig, abban a reményben, hogy talán valamelyik mögül valami véletlen folytán előlép majd az áldozata, de ő is tudta, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű, főleg, hogy ha kedvese még mindig olyan szeszélyes volt, mint annak idején, ki tudja, feltűnne-e még egyszer ugyanott, ahol egyszer már látták; de ő naivan még reménykedett, hogy talán mégis így lesz, hiszen semmi kedve nem volt ajtóstól rá rontani a lakásán, az még hozzá mérten is pofátlan dolog lett volna, ami minden bizonnyal nullássá is tette volna minden esélyét arra, hogy beszélgethessen vele újra, több, mint kétszáz egymás nélkül eltöltött év után.
Végül feladta az ide-oda sétálást; nem mintha elfáradt volna, egyszerűen fél óra céltalan oda-vissza mászkálás után ráunt a dologra, és egy hirtelen ötlettől vezérelve a tópart felé vette az irányt, hogy ott leüljön az egyik szomorúfűz alá, hátát a fa törzsének támasztva, és megint csak rágyújtott; annak idején Shin kedvelte az ilyen helyeket, a fák rejtekét, ahol egyedül lehetett, és New Orleansban erre a legjobbak pont ezek a fűzfák voltak a legjobbak, tekintve, hogy a cseresznyefák, hazájuknak jellemző fái itt nem maradtak volna meg; igaz, az esélye annak, hogy a másik pont ezen az éjjelen keveredne ide, kevesebb volt, mint egy a millióhoz, de hát, megéri megpróbálni, nem igaz?
TAG: Shin-chan WORDS: ###
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Audubon park ; Elküldve: 1st Július 2016, 22:16



Why are you here?
A Hold sápatag fénye tükröződik vissza a tó néma víztükréről, halovány fénybe borítva Tanaka Shin-t, ki hátát az egyik fűzfának vetve figyeli, ahogy a éjszakai szellő lágyan fodrozza a víz felszínét. Ez a látvány pedig megnyugtatja. Mindig megnyugszik, és egy pillanatra el is felejti minden gondját, amikor a természet közelében lehet, legyen az akár az erdő mélye, egy kis tisztás, vagy a mostanihoz hasonló, fűzfákkal körülölelt apró tavacska. Az ilyen estéken mindig eszébe jutnak azok az évek, évtizedek, amikor még szülőhazájában élt, amikor még láthatta azokat a cseresznyefákat, amiket annyi festményén megörökített már. És szíve szerint mindent maga után hagyva menne oda vissza. De megfogadta, hogy amint elhagyja a szigetet, vissza nem tér oda, egy bizonyos ember, jobban mondva vámpír miatt; igaz, annak az esélye, hogy ott futnak össze ismét, ott, a virágzó cseresznyefák alatt, ahol utoljára látta, gyakorlatilag egy a millióhoz. Mégis attól tart, ha újra sétálhatna Kyoto utcáin, az emlékek utat törnek maguknak, és bármennyire is tart attól a férfitól, az iránta érzett szerelme erősebb lesz, és úgy szaladna vissza, az Ő karjaiba, mintha az a bő kétszáz év meg se tört3nt volna
És most is, mikor a néma víztükröt szemléli, eszébe jut szülőhazájában, az otthona mellett elterülő apró tavacska. És eszébe jut az is, hogy talán ezt is meg kéne örökítenie, vászonra kéne vinnie, míg itt van. Mert maga sem tudja, mennyi ideig fog itt élni, de ahogy eddig mindig, nem tervezi, hogy sokáig megmarad a városban. Sehol sem tud hosszú időre megmaradni; igaz, van, ahová többször is visszajár (ilyen volt Párizs is, vagy Róma), de néhány évnél tovább nem tud megmaradni. Már az is csodának számított, hogy Szentpéterváron kerek kilenc évet eltöltött rögtön azután, hogy maga mögött hagyta japánt.
Gondolataiból aztán egy apró nesz zökkenti ki, mire azonnal evakuálja magát a tópartról; igaz, csak távolodik tőle néhány lépést, egy messzebbi fa mögé húzódva, ahonnan ő még jól láthatja az érkezőt, viszont az nem észlelheti jelenlétét. Nem gondolta volna, hogy bárki is ide téved ilyenkor, és Shin nem kockáztatja meg, hogy akárki meglássa; még akkor sem, ha csak egy egyszerű ember vetemedik arra, hogy éjnek évadján mászkáljon egy ilyen helyen. Hisz ki tudja, talán kiderül, hogy az az egyszerű ember valójában egy vadász; ő pedig, hiába is a jámborabb fajtából való a vámpírokközül, nem akar még véletlenül sem összetűzésbe keveredni egy vadásszal sem. Hisz csak a csodával határos módon sikerült túlélnie azt a néhány alkalmat ezelőtt is.
Így csak figyel, és vár. És mikor az idegen odaér a fűzfa alá, nem is akar hinni a szemének. Olyan rég látta azokat az ismerős vonásokat, de elméjében még mindig élesen rajzolódik ki minden apró ránc a mosolytól, minden apró gödröcske. Egy pillanatra le is fagy. Talán percek telnek el, mire ismét észbe kap, s elkezd gondolkodni, hogy most mi tévő legyen. Mert megvárhatná míg a másik elmegy; ennek ellenére lábai szinte akaratlanul mozdulnak, s mire feleszmél, már ott is áll mellette, kezét mélyen a zsebébe dugva, s erősen ökölbe szorítva, hogy félelmét visszafojtsa. Nem néz le rá, csak a víz lágyan fodrozódó tükrét bámulja, s mintha csak egy ismeretlenhez beszélne, nyílnak szóra ajkai.
- Gyönyörű, nemde?
THANKS HANNAH OF CAUTION, ATF & SHINE
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: Audubon park ; Elküldve: 7th Július 2016, 13:11


keep your mind on the mission
Az éjszaka csendes, puha leple úgy borult rá, mint egy puha pléd; elrejtőzött alá, belé simult, mintha csak az árnyak része lenne; mintha a kósza hajtincseibe maró szél nem is az aranyszőke loboncot kócolná, hanem a szomorúfűz lelógó leveleit, amik mögé elrejtőzött, üres, érzelemmentes tekintetét a tó vizére szegezve, vizsgálva az arról visszacsillanó holdsugarakat. Vadász volt; ezt mantrázta magának, hogy nem volt joga gyengének lenni, nem volt ideje a szentimentumokra, mert hiába volt egykori szerelmük, a késnek át kell törnie a gyenge, törékeny madárcsontjain, sűrű, édes vérének pedig le kell csordulnia Reiji ujjain, mint ahogy az minden áldozatánál történt. Igen, ennek így kellett lennie; valami mégis visszatartotta, valami azt súgta neki, hogy ez helytelen lenne, ha megtenné.
Akárhogy is nézte, volt ebben valami; elvégre is azért változtatta át, mert az életének részeként akarta tudni, mert talán létezett a szerelem első látásra, és ő az áldozatává vált, és akármennyire is nyomasztó volt a gondolat, az ő vére keringett a másik ereiben is, amióta csak átváltoztatta. Ő volt az, aki új életet adott neki, és akárhogy is nézte, ez felbonthatatlan kötelék volt kettejük között. Shin hiába hagyta ott évekkel, bah, évtizedekkel korábban, továbbra is lényének része volt, mert egymáshoz tartoztak, úgy ismerték egymást, legalábbis annak idején, mint senki mást, és REiji le sem tagadhatta volna, hogy hiányolta az életéből a férfit, aki annak idején a mindent jelentette számára.
Talán ott rontotta el, hogy sosem tartozott a tipikusan szentimentális személyek közé; nem tudott beszélni az érzéseiről, aminek következményeképp Neki sem mondta soha, mennyire fontos a számára; reménykedett abban, hogy majd viselkedése és gesztusai elmondják mindezt helyette, de rá kellett jönnie, tévedett; fájt a tudat, hogy saját maga miatt vesztette el azt, akiért akár a tűzhalált is vállalta volna, de így, visszatekintve, már nem tehetett semmit. Tanaka Shin eltűnt az életéből, mintha csak kámforrá vált volna.
És most...? Kísértette az emléke. Kísértette valami fura, ismeretlen érzés, ami arra késztette, álljon fel és tűnjön el innen, amíg még lehetősége van rá, de ő nem mozdult; késének markolatára kulcsolt ujjai remegtek, és ez semmi esetre sem a hideg miatt volt, mert azt nem volt joga érezni, semmi esetre sem abban a kabátban, ami rajta volt. Ez valami más volt, valamit, amit már évtizedek óta nem tapasztalt, mintha valaki figyelte volna; megfordult a fejében a gondolat, miszerint vadásznának rá, de ezt aztán elvetette; ha így lenne, minden bizonnyal már rég megtámadták volna, senki se várna arra, hogy megfelelőbb helyre érjen, mert ő maga is tudta, hogy nem volt jobb hely egy üres tópartnál, ahol esetlegesen még a testtől is meg lehetett szabadulni.
Gondolatmenetéből az szakítja ki, hogy halk léptek zaja ér el a füleihez; szinte maga elé tudná képzelni őket, mintha valahonnan ismerősek lennének, puhák és kecsesek, és oda sem kell néznie, hogy tudja, tulajdonosuk legalább egy macska gráciájával mozoghat, szinte alig csapva valamennyi zajt; szíve szerint ignorálná a jelenlétét, mondván, hogy ez biztos csak sétáló halandó, akinek a hosszú hajú idegen felkeltette a figyelmét és közelebb merészkedett, hogy őt szemügyre vegye, de ahogy a léptek egyre közelebb érnek hozzá, már nem tudta ignorálni őket, mert az ismeretlen rossz érzés erősödött benne, mintha maga a végzete közeledne felé, a nemezise, amire már évek óta várt. És bármennyire is szeretné, hogy tévedjen, már a hangjáról felismeri, hogy Ő az; a nemezise, akibe markolatig kéne mártania a kését, kitépni a szívét a helyéről... Ehelyett ő csak ledermed egy hosszabb pillanatra, mielőtt rávenné magát, hogy felé fordítsa fejét és arcából elsimítva pár kósza hajtincset jobban szemügyre vegye, végigmérve őt tetőtől talpig, gyengéden simítva végig pillantásával a szép vágású arcon, a puha ajkakon, a karcsú, madárcsontú testén, és onnantól kezdve már nem tud tovább a fodrozódó víztükörre figyelni.
- Korántsem annyira, mint te, Shin. - Neve már csupán elhaló suttogás ajkain; és észre sem veszi, ujjainak szorítása mikor enyhül meg annyira a késen, hogy keze a puha fűbe hulljon, tehetetlenül; és akkor már tudja, hogy elbukott, mint fejvadász, elbukott, mint érzelemmentes gyilkos, elbukott, minden tekintetben, mert nem fog tudni kárt tenni benne. Sem most, sem máskor.
TAG: Shin-chan WORDS: ### MUSIC: POUR UP
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Audubon park ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Audubon park
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Hullócsillag Park
» Central Park, Manhattan
» -= Park =-
» Smaragd Park
» Flushing Meadows–Corona Park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: felsõváros-
Ugrás: