Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
26th Szeptember 2018, 19:20
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
23rd Május 2018, 17:55
írta: Andrzej Strzechowski
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok

Nincs


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Audubon Zoo

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Fõadmin
admin

avatar

. :

Posztok :
436
Foglalkozás :
- looking upon New Orleans -
. :


Tárgy neve: Audubon Zoo ; Elküldve: 29th Március 2016, 15:36


Vissza az elejére Go down
Trish Silverstone
vadász

avatar

. :

Posztok :
36
Kor :
29
Lakhely :
Van egy szép házikóm
Foglalkozás :
Táncos/Vadász
. :


Tárgy neve: Re: Audubon Zoo ; Elküldve: 14th Október 2016, 22:34



- Frank -



Csak állok és bámulom őket. Jönnek és mennek körülöttem az emberek, miközben én a korlátnak támaszkodva rezzenéstelenül nézem az alattam elterülő kiépített füves területen fetrengő leopárdot. Fekete és gyönyörű, mindig is oda voltam a ragadozókért, van bennük valami ősi és megzabolázhatatlan. Annak idején iszonyatosan sajnáltam, hogyha egy félvér esett áldozatomul. Elnézem ezt az egyszerű állatot, mely nem változik kedvére emberré, ahogyan mozog, kecsesen végig lejtve a kifutón, egészen a párjáig. Figyelem, ahogyan egymáshoz dörgölőznek, amíg az egyik meg nem unja... Mert akkor fogat villantva, és a másik felé suhintva adják egymás tudtára, hogy vége a béke időnek. Az emberek cserélődnek mellettem, azt hittem először, hogy a sziklabörtönben igazából nem is tudják, hogy hülye emberek tömkelege bámulja őket. De aztán felnézett az egyik, sárga szemével kiszúrt magának, talán mert túl régóta álltam már itt, vagy csak nézelődött nem tudom. De úgy tűnt, mintha furcsa lennék neki, mintha kiszúrt volna magának. Végig követtem kék íriszeimmel, ahogyan megnyalja az ajkát, mintha azon gondolkozna, hogy vajon ha fel tudna mászni a sziklákon, ha át tudna a korláton ugrani, és leterítene, milyen ízem lenne. Nem mozdulok, hiszen pontosan tudom, hogy nem érhet el, bár talán ha lenne esélye akkor sem mozdulnék.  Végül elfordul és elsétál az egyik fához, hogy megélezze a körmeit, mintha csak készenlétben akarna állni, hátha. És őszintén megfordul a fejemben, hogy meg kéne neki adni az esélyt. Hogy mi lenne ha valahogy sikerülne bejutni hozzá, hogy milyen lehet a puha fekete bundába mélyeszteni az ujjaimat. A sűrű szőrzetbe. Milyen érzés amikor egy ekkora ragadozó úgy áll veled szemben, hogy nincs a zsebedben fegyver, hogy leterítsd? És milyen lehet amikor egy ekkora állat a lábadnak dörgölőzik, ahogyan az imént a társának. Az érzés, hogy tudod kedvel, de bármelyik pillanatban akár csak véletlenül is megsebezhet, szeszélyből...
Tudom már miért mentem hozzá Davidhez. Pont ezért, ezt éreztem benne, a veszélyt, a lehetőségét annak, hogy bármikor megsebezhet, ugyan akkor viszont akár a fekete bunda úgy vonz a testének érintése. Furcsa...
Függőségre hajlamos személy... Valami ilyesmi áll a kartonomban a pszichológusnál. Meg, hogy érzelmi instabilitás előfordulhat. Na igen... főleg most. Veszek egy mély lélegzetet, ahogyan eszembe jut a szívem alatt növekvő magzat, akit talán meg sem akarok tartani. Elvégre mi értelme lenne? Egy férfinak, aki a legjobb barátnőmet tartja éppen szeretőnek, de elválni nem hajlandó?
Még nem látszik igazán, a hasam szinte teljesen lapos, éppen, hogy csak egy pici dudor. Miért hajlok még is rá, hogy megtartsam? Egyedül úgy sem tudnám felnevelni...nem én nem az a fajta nő vagyok, aki képes egyedül megállni a lábán. Már régen elfogadtam, de éppen ezért olyan nehéz lépni is. Egyenlőre várok, várom, hogy azok a rohadt papírok aláírásra kerüljenek, talán azért nem vagyok erőszakosabb, talán azért nem mentem még bíróságra, mert félek. Mi lesz velem akkor ha aláírja? Elvégre eléggé sok mindent fel lehet ellenem hozni, hogy miért nem vagyok jogosult a házra, ami amúgy az ő nevén van, a kocsira, ami szintén és egyéb holmikra.
Érzem, ahogyan a zsebembe csörög a telefon, pár perce megnéztem, tudom, hogy ki az, felesleges lenne felvenni. Csak tudni akarja merre vagyok, talán mert aggódik, hogy megint leittam magam a sárga földig, talán csak ellenőrizni akar, mert egy mániákus barom. Akárhogy is, nem érdekel, mert most sokkal jobban elfoglalnak a vadmacskák... elbűvölőek.





SZAVAK SZÁMA: 535 | MEGJEGYZÉS: Remélem tudsz rá valamit írni Smile

Vissza az elejére Go down
Frank Ziggens
ember

avatar

Posztok :
25
Kor :
36
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tetoválóművész/Állatidomár
. :
"A nagy erő nagyobb felelősséggel jár."

Tárgy neve: Re: Audubon Zoo ; Elküldve: 15th Október 2016, 13:38



Trish
Földbe gyökerezett fa vagyok,aminek ide-oda fújja az ágait a szél. Azt érzem, hogy egyrészt kétségbeesetten igyekszem a leveleimet magamhoz szorítani, nehogy elhulljanak, hiszen annyit tettünk mi mind azért, hogy ilyen szépek legyenek… De azt is látom, hogy nem felesleges a küzdelem, amit folytatok, pedig szó szerint szélmalom harc. Ilyenkor szoktam elbattyogni az állatkertbe, már gyerekkoromban is ez nyugtatott meg. A vadak látványa. Úgy ám, és ezt szerencsére azóta sem nőttem ki. Mert akkor mitől higgadnék le ennyi sz.r ság közepette? Még szerencse, hogy ott van nekem a tetoválás, ami szintén képes lecsitítani megviselt idegeimet. Régebben nem voltam ennyire érzékeny, sem dühös. Amióta a nagybátyám alulról szagolja az ibolyát, viszont folyton őrjöngök vagy félek. Na remek! Előbbi érzéseket az váltja ki belőlem, hogy tudom, Zoe-nak, az unokahúgomnak borzasztó sorsa van az anyja rokonainál, akiknél ideiglenesen él. Mégis, ők a közelebbi rokonai, hiszen nagy”szülők”. Hát nagyon nem szülői hozzáállással viseltetnek iránta, és ennek bizony tanúja voltam, amikor a temetés utáni búcsúztatón részt vettem. Mégis, nehéz velük megegyezni, hogy nálam jobb sora lesz a lánynak, hiszen a tartásdíjat szívesen felveszik érte, de rendesen ellátni már nincs kedvük. Én elég markánsan gyakorlom rájuk a nyomást, hogy márpedig ne használják ki szegény szerencsétlen lányt, ők meg erre a szemembe vágják, hogy fingom sincs a gyerekekről. Ebben amúgy igazuk van. Szóval, ezen megy most a huza-vona köztünk. A másik érzés, a félelem nagyon ismeretlen nekem, mert világéletemben nem féltem. Erre most attól rettegek, hogy hogy leszek jó gyámja egy 16 éves lánynak. Vasárnap délután van, és az érzelmi hullámaim miatt itt az ideje jól megnéznem magamnak az állatkert párducait. Kissé másnapos vagyok, mert tegnap kocsmáztam a Crow’s Nestben, de azért nem vészes a helyzet. – Sziasztok szépségeim – mormolom az orrom alatt a párducoknak, amikor megpillantok ott egy másik dekoratív élőlényt. Nevezetesen egy nőt, akinek hallom, hogy csörög a telefonja.
- Szép napot hölgyem! – emelem meg  barna kalapomat a nő felé, aki első ránézésre eléggé emlékeztet valakire… ám hiába gondolkodom, nem jut eszembe a megoldás. Talán később, amikor már nem erőltetem. Kissé furán érzem magam, hogy hallotta, ahogy beszélek az állatokhoz, de igazából én mindig ezt csinálom, és nagyon megszoktam, ezért ösztönösen lököm nekik a sódert. Nem fogom magam vissza most sem, hiába nagy az esély rá, hogy ez az ismeretlen jó hülyének néz majd miatta. – Éhesek vagytok mi? Messze még az etetés… - mondom nekik, hiszen tudom, hogy általában este felé kapnak kaját. Az a nyers hús amúgy, amit enni szoktak, olyan jól néz ki, hogy ha egy kicsit rásütnének, még én is megenném egy jó steak-krumplival.



- 401 szó  - igyekeztem írni valamit =) -
x
Vissza az elejére Go down
Trish Silverstone
vadász

avatar

. :

Posztok :
36
Kor :
29
Lakhely :
Van egy szép házikóm
Foglalkozás :
Táncos/Vadász
. :


Tárgy neve: Re: Audubon Zoo ; Elküldve: 25th Október 2016, 11:44



- Frank -



Nem könnyű az élet meg kell hagyni. Én amúgy is olyan fajta vagyok akinek különösen nehéz, személyiségemből fakadóan. Legalább felismerem a problémáimat, a pszichológus szerint ez már jó pont. Ugyan akkor viszont a francnak se kell az, hogy sajnálják, nem szeretem magamat sajnáltatni. Szóval most kijöttem meditálni, legalábbis így is lehet mondani. Kijöttem az állatkertbe, kifizettem a méreg drága belépőt és tulajdonképpen csak azért, hogy ezeket a nagymacskákat figyeljem. Hiányzik a vadászat, hogy őszinte legyek, és még sem tudom elképzelni, hogy ezeket a macskákat holtan lássam. Talán mert nem változnak emberré teliholdkor, talán mert ártatlanok. Persze ez vicces, ha most kiengednénk őket a parkba, valószínűleg nem ez lenne  a helyzet, jó pár embert lemészárolnának. Akkor képes lennék cselekedni? Vajon ledermednék, lehet, hogy elbűvölne a látvány ahogyan egy nagymacska vadászik, ahogyan szabadon jár...
Ujjaim megfeszülnek a korláton, vajon a hormonok tombolnak bennem, és azok gyengítenek el annyira, hogy empátiát érezzek egy ragadozóval szemben vagy valami más?
Vissza akarok menni, újra vadászni, védeni az embereket. Jó lenne célt találni az életemnek, a gyerek az nem lehet cél. Sosem voltam egy igazi anya típus, David akar gyereket már egy ideje én viszont úgy gondoltam, hogy amíg nyakra-főre csaljuk egymást és csak harcból áll a házasságunk addig nem vállalhatunk gyereket. Nem tehetünk tönkre egy másik élőlényt a saját szeszélyeink miatt. Az nem lenne fair... És most még is itt növekszik egy... nem a gyerek nem lehet cél, nem foghat meg, nem gondolkozhatok benne, hiszen még az se biztos, hogy meg akarnám tartani.
A tánciskola pedig amit már évek óta tervezek nos, az én táncos fizetésemből lehetetlen, hiszen nincs állandóan munkám, az meg, hogy néha a közeli iskolába behívnak tanítani, nem fix jövedelem. Igazából annak idején David támogatta az álmaimat aztán a veszekedéseink nyomán valahogy minden háttérbe szorult. Azaz amikor éppen jóban vagyunk és minden idilli, akkor belekezdünk a tervezésbe, hogy mennyi pénzbe kerülne és mi kellene hozzá. Aztán amikor össze balhézunk akkor hirtelen mind a kettőnknek más lesz a fontos. Szóval kell egy munka amit szeretek és fix jövedelmet is jelent. Be kell bizonyítsam magamnak, bármennyire is tisztában vagyok azzal, hogy ez szinte lehetetlen, hogy meg tudok állni a saját lábamon.
Egy férfi kerül mellém, mély, dörmögő orgánuma hirtelen ránt ki a gondolataimból, vissza a valóságba.
Kék íriszeimet rászegezem, egy pillanat alatt végigmérve tetőtől talpig, és éppen, hogy csak egy pillanat kell ahhoz, hogy leessen, hogy tulajdonképpen nem bunkó, csak a párducokhoz beszél.
Felé villantok egy mosoly félét, és ahelyett, hogy hallatnám a hangomat csak biccentek egyet, és tekintetem újra a nagymacskákat keresi.
- Ismeri őket?- Fordítom ismét felé a pillantásomat. Habár a kinézetéből következtethetek arra, hogy akár állatokkal is foglalkozhat. Lehet, hogy pont ezekkel a párducokkal. Ahogyan elnézem izmos karját, még el is bírom képzelni, hogy egy ilyen ragadozót is képes lenyomni.





SZAVAK SZÁMA: 454 | MEGJEGYZÉS: Smile

Vissza az elejére Go down
Frank Ziggens
ember

avatar

Posztok :
25
Kor :
36
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tetoválóművész/Állatidomár
. :
"A nagy erő nagyobb felelősséggel jár."

Tárgy neve: Re: Audubon Zoo ; Elküldve: 4th November 2016, 15:37



Trish
Én nem tudom, miért van az, hogy a nők, akik engem vonzanak, általában első ránézésre irtó magabiztosnak tűnnek, de ha mélyen a szemükbe nézek, egy űzött vad tekintete köszön rám vissza. Ezt érzem most is, amikor az ismeretlen nő kék szemébe nézek. Látom, hogy lecsekkol, és szemérmetlenül végigmérem én is. Most már tudom, kire emlékeztet. A gimiben volt egy kémia tanárnő aki nagyon fiatal volt és teljesen bele voltam esve 16-17 évesen. Kecses volt, szőke és valami éteri illat lengte mindig körül. Kicsit savanyú, kicsit édes.  Persze egy kajla kamasz udvarlását nem vette komolyan, pedig én nagyon odáig voltam érte, még vacsorázni is el akartam vinni. Hiába, ha valakit akarok, akkor azt nagyon. De ő nem állt kötélnek, és végül kénytelen voltam letenni a jó tízessel idősebb plátói szerelmemről.
Ahogy elnézem ezt a hölgyet itt előttem, hasonlóan kifinomult hatást kelt, amire ráerősít az is, hogy nem köszön vissza, csak bólint. Viszont nem sokkal később megkérdezi, ismerem-e a vadakat.
- Igen, ismerem. Önkéntesként be szoktam néha segíteni a vadak gondozásába, amikor akad egy kis szabadidőm - ahogy ezeket a szavakat kiejtem, gyengédebbé válik az egyébként karcos hangom. Nagyon bírom ezeket a leopárdokat, igazi szépségek. Régen hivatásszerűen foglalkoztam is velük a társulatban, de annak az útnak egy időre vége szakadt, amióta ide költöztem. Ahogy elnézem a nőstényt, látom a mozgásán, hogy kissé óvatosabb, mint szokott. Lehet, hogy vemhes? Majd megkérdezem a gondozókat.
- Na és kegyedet mi szél hozta ide? Tán csak nem baráti viszonyt ápol ön is a párduc párral? Tudja a nevüket is esetleg? - érdeklődöm némi kaján éllel a hangomban.
Miközben a válaszára várok, eszembe jut, hogy bizony nem voltak ők mindig ketten, tavaly nyáron született egy kölykük is. A kis fekete nőstény viszont betegen született és néhány hét leforgása alatt eltávozott... vajon milyen lehetett ezt megélni a szüleinek? Talán pont olyan, amilyen most Zoe-nak az édesapja elvesztése. Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd egyszer nevelőapának  lenni, ha már az édesapja nagy eséllyel nem leszek soha senkinek. Ahhoz ugyanis kellene már egy komoly kapcsolat is, ami már nagyon hosszú évek óta nem volt az életemben.
Vissza az elejére Go down
Trish Silverstone
vadász

avatar

. :

Posztok :
36
Kor :
29
Lakhely :
Van egy szép házikóm
Foglalkozás :
Táncos/Vadász
. :


Tárgy neve: Re: Audubon Zoo ; Elküldve: 19th November 2016, 10:48



- Frank -



Mit mondhatnék? A látszat néha csal, tökéletesen megtanultam, hogy álcázzam ha éppen a padlón vagyok. Egyszerűen mesterien tudom elhitetni másokkal, hogy minden rendben. Persze vannak emberek akiket nem könnyű becsapni, akik nem olyan felszínesek, mint a mai rohanó világban az normális. Figyelnek a körülöttük élőkre, és nem csak elrohannak mellettük megelégedve egy mű mosollyal, egy legyintéssel vagy vállrándítással. A "hogy vagy" kérdést fel lehet úgy tenni, hogy az ember pontosan tudja belőle, hogy érdekeli-e a másikat valóban vagy éppen csak udvarias gesztusnak szánja a kérdést.
A mellém toppanó férfi átható pillantása inkább arra után, hogy a megfigyelő csoportba tartozik, abba akik valóban látják az embert. Még vad, rendhagyó külseje ellenére is.
- Nahát... hobbiból gondoz vadakat vagy éppen ez a foglalkozása?- Milyen különös belegondolni, hogy valaki bemehet ezekhez az állatokhoz.De főként, hogy az a valaki itt áll mellettem. Szívem szerint én is bemennék hozzájuk, kíváncsi vagyok, hogy a fekete bestia aki eddig érdeklődve vagy éppen éhesen bámult engem, miként reagálna ha most belépnék. Mintha az lenne a kisebb, talán ő a nőstény. Valamiért kiszúrtam magamnak, és különös vágy hajt, hogy közelebbről is megismerkedjek vele. Persze azt nem akarnám, hogy letépje a fejem vagy a karom. Lehet máskor is ki fogok ide jönni.
Magamban megcsóválom a fejemet arra gondolva, hogy miféle jövendőbeli anya az (már ha megtartom) aki olyan dolgokra vágyik, mint egy párduc közelsége...
Mosoly jelenik meg az ajkaimon a késére és finoman megcsóválom a fejemet.
- Nem, csak bejöttem és megragadtam itt. Bár jó lenne, mindig is lenyűgöztek a nagymacskák.- Van bennük valami, ami az emberekből, kutyákból és a házimacskákból is már régen kiveszett. Egy farkas pedig sosem érhet fel egy macskával. A nagymacskák kecsességbe bújtatott agresszivitás teljesen lenyűgöz.
- De hát magának feleslegesen mondom, gondolom nem véletlenül segít be náluk.- Ha belegondolok, hogy hányszor öltem régen nagymacskát. Persze azok félig emberek voltak, akik fertőzést hordoztak. Hiszen a vérállatok konkrétan fertőzöttek, vagy úgy születnek, hoyg ez a mutáns gén már bennük van, vagy átadják másoknak. És azt gondolják, hogy ez normális, holott ebben semmi normális sincsen. Persze nem mondom, hogyha nem ölnek embert, hanem csak békésen élnek, akkor semmi gondom velük. De honnan tudhatnám, hogy melyik típussal állok szemben, arról nem is beszélve, hogy akik a vámpíroknak segítenek azok biztos, hogy az ember ellen vannak. Szinten a vámpírok emberekből táplálkoznak, benne van a vérükben az emberek gyilkolása... Úgyhogy ezen a kérdésen nem is szabad gondolkoznom, főleg ha vissza akarok térni a vadászok közé... Nem tudom, hogy még is mi ez az új keletű empátia bennem, ami eddig nem igen volt rám jellemző.
- Ön tudja a nevüket? A kisebbik percekig szemezett velem, nem tudtam eldönteni, hogy azon gondolkozik-e, hogy tudna elkapni vagy éppen csak idegesíti, hogy ilyen hosszan bámulom.- Mosoly jelenik meg az ajkaimon, rengeteg embert idegesít ha valaki személyiség jegyekkel ruház fel egy állatot, mások meg a gyerekeiknek hívják a házi kedvenceiket.




SZAVAK SZÁMA: 454 | MEGJEGYZÉS: Smile

Vissza az elejére Go down
Frank Ziggens
ember

avatar

Posztok :
25
Kor :
36
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Tetoválóművész/Állatidomár
. :
"A nagy erő nagyobb felelősséggel jár."

Tárgy neve: Re: Audubon Zoo ; Elküldve: 25th November 2016, 13:49



trish

Van egy elmélet, miszerint mi férfiak poligámok vagyunk, a nők meg szintén valamilyen gámok, de nem monogámok, ahogy sokan gondolnák, hanem hipergámok. Nos, én nem osztom ezt a véleményt, de vannak ismerőseim, akik igen, és ez bizony elég stresszes lehet számukra. Hogy miért? Röviden és tömören, a hipergám nő elméletileg arra van berendezkedve biológiailag, hogy mindig a legerősebb státuszú (anyagi, fizikai, intellektuális téren, stb.) férfit fogja ki magának. Ez abban nyilvánul meg, hogy a hímek testbeszédét figyeli, és a leginkább határozott, domináns egyén iránt először ösztönösen nemi vágyat táplál, majd be akarja hálózni őt magának. Ahogy telik az idő, lehet, hogy gyengül a mellette lévő férfi, vagy épp megismer egy keményebb csávót a munkahelyén, aki többet keres, jobb az ágyban, és ezért lecseréli az aktuális pasiját. Na de a csavar az a történetben, hogy a biológiai magyarázat szerint mindezt azért teszi a hölgyemény, hogy a legéletképesebb utódokat hozhassa világra. És ha már létrejöttek az utódok? Akkor mi történik? Megy tovább az ösztönei által vezérelt nő, vagy képes megállapodni amellett, akitől a gyereke van? Hiszen az elsődleges ösztön szerint mindig az erősebb pasihoz vonzódik majd, és ha lehetősége lesz rá, lecseréli miatta az eredeti párját. Viszont ha meg abban gondolkodunk, hogy a nő célja, hogy ideális családban nevelje fel gyermekeit, akkor pont, hogy nem célszerű folyton tovább állnia...
Ez a furcsa gondolatsor siklik át az agyamon, ahogy a nővel beszélgetek. Vajon most ő is lecsekkol engem ilyen szempontok szerint vagy ez az egész egy óriási hülyeség?
- Régebben állatidomárként hivatásszerűen foglalkoztam vadakkal, de már csak hobbiból gondozom őket. Jelenleg egy tetoválószalonban szelídítek meg embereket - vigyorgok erre a párhuzamra, hiszen tényleg így van ez. Sokan óriási mellénnyel jönnek be a szalonba, majd 2 óra múlva már igencsak visszavesznek az arcukból a varrás során.
- És Ön mivel foglalkozik? - kérdezem kíváncsian.
Amikor a hölgy arról beszél, hogy lenyűgözik a nagymacskák, rögtön értem, mire céloz. Megjegyzésére, - hogy nekem nem kell magyaráznia, hogy miért is érez így a párducok irányában -, nem válaszolok, csak egyetértően bólintok. Az a fajta veszedelmesség és kecsesség, ami a leopárdok sajátja, tényleg nagyon különleges hatást vált ki belőlünk, emberekből. Ha akarnának széttéphetnének minket ezek a gyönyörűségek... és pontosan ezért van hatalmuk felettünk, mert annyira földöntúlian vonzóak. A nők és férfiak esetében is így van ez. Nézem ezt a nőt, aki nyilvánvalóan egy nagyon dekoratív jelenség, és közben mégis az az érzésem, hogy ezt nem használja fel a saját céljai elérésére. Valahogy a mimikája, gesztusai, testtudata nem arról árulkodik, hogy ő is egy kegyetlen manipulátor lenne, mint sok más "nem társa".
- Ami azt illeti, a helyi gondozók másként szólítják őket, mint én. De szerintem azok a nevek nem illenek rájuk. Én a magam részéről a nőstényt Nala-nak, a hímet meg Zeusznak hívom. Nala egyébként valóban elég kiszámíthatatlan, ami nem csoda, hiszen nőstény... - mosolygok vissza újdonsült ismerősömre.
- A nevekről jut eszembe, még be sem mutatkoztam - nyújtok közben kezet, és ha megrázza, meleg, érdes tenyeremet, akkor határozottan megszorítom a kezét.
- Frank Ziggens vagyok. Örülök, hogy megismerhetem.
Vissza az elejére Go down
Trish Silverstone
vadász

avatar

. :

Posztok :
36
Kor :
29
Lakhely :
Van egy szép házikóm
Foglalkozás :
Táncos/Vadász
. :


Tárgy neve: Re: Audubon Zoo ; Elküldve: 23rd December 2016, 19:27



- Frank -



Talán én sosem leszek képes monogámiára, talán én nem erre vagyok kitalálva, ahogyan David sem. Mind a ketten olyanok vagyunk akik képtelen hosszú távon hűségesek lenni a másikhoz. Én még pluszban képes vagyok függeni körülbelül mindentől. Egyszerűen szükségem van valamire ami a mániámmá válhat, hol az italra, hol a cigarettára, hol pedig a drogokra. Igen, volt időszak amikor David volt a mániám és minden másról leszoktam, és azt hiszem, hogy ő ezt élvezte. És mind a napig élvezi, hogy tőle is képtelen vagyok megszabadulni, ahogyan minden mástól is ami függőségként egyszer jelentkezett az életemben. Nagyon kevés dolog van amihez időszakonként ezért vagy azért nem térek vissza.
De most itt növekszik bennem ez a valaki, akinek még nem döntöttem a sorsáról, és éppen ezért most minden más függőségem Daviden kívül túlságosan is káros, hogy újra bele essek. Milyen különös, hogy elméletileg aki függő az képtelen szabadulni a függése tárgyától, és én most még is megteszem. Habár az alkohol már évek óta csupán hébe- hóba tér vissza az életembe. A cigaretta sosem jelentett igazán nagy enyhülést, sosem tüntette el az űrt amit olykor érzek magamban.
Elmosolyodok a frappáns válaszára.
- Többször gondolkoztam már tetováláson, de a munkám miatt igazából sosem mertem meglépni.  Csak néha rám tör az érzés, hogy nem is lenne olyan rossz...- Válaszolom neki egy mosollyal az ajkaimon. - Már tudom, hogy kit keressek ha esetleg összegyűjtöm a kellő bátorságot hozzá.- Ismét lenéztem a  csodaszép állatokra, és egyszerűen elképzelni sem tudom, hogy még is miért hagyja abba valaki a velük való foglalkozást. Biztosan sokkal egyszerűbb és egyben nehezebb is ezekkel az állatokkal foglalkozni, mint az emberekkel, ugyan akkor mindenképpen nemesebb is.
- Miért hagyta abba? Miért döntött úgy, hogy az állatokkal való munka helyett inkább az emberekre vált?- Hangomban értetlenség csendült, hiszen amint már mondtam nem tudom, hogy mi vezethet rá egy embert arra, hogy átpártoljon az állatoktól az emberekre.
- Táncos vagyok és tánctanár.- Csak éppen azt nem kötöm senki orrára, hogy jelenleg nem túl sikeres. És inkább lehet engem háziasszonynak elkönyvelni aki a férje idegesítésével foglalja el magát, sem mint táncosnak. A felkérések csak akadozva jönnek, hiába tart mindenki iszonyatosan tehetségesnek. Valami még is van, amiért nem kell sehova. Azaz, de csak éppen ritkán, hiába van velem mindeni megelégedve egy-egy forgatás vagy színházi darab után nem jutok feljebb.
- Nőstény? Hát érdekes, azonnal kiszúrtuk egymást.- Mosolyodom el a nőstényt figyelve aki útközben megtalálja a maga helyét a kifutóban, és elterülve hagyja, hogy a lágy nap melege picit kényeztesse fekete bundáját, miközben felemelte a fejét és ránk nézett. Nem tudom pontosan, hogy rám vagy éppen a férfira, bár én mérget vettem volna rá, hogy engem néz. Olyan erős késztetés támadt bennem, hogy menjek hozzá, mint még soha. Kisgyerek énem ami még bennem lappang elhiszi, hogy ha megtenném nem támadnának meg, hogy megsimogathatnám, hogy oda hajthatnám a fejem hozzá anélkül, hogy bármi bajom esne. Sajnos azonban ez nem így működik.
- Trish Silverstone, én is örvendek.- Mosolygok rá, miközben megrázom érdes tenyerét. Meleg keze beteríti az én törékeny tenyeremet.
- Amennyiben itt dolgozna most megkísérelném rávenni, hogy vigyen le hozzájuk.- Jegyeztem meg halkan kacarászva a fejemet csóválva. Olyan hülye ötletem vannak és az a baj, hogyha van partnerem benne akkor mindig mindegyiket végre is hajtom. Általában ezért is örültem Davidnek, hiszen ő a maga módján egy rendkívül józan ember, más kérdés, hogy mellette irányítás mániás is, és néha roppant bosszantó.






SZAVAK SZÁMA: 553 | MEGJEGYZÉS: Smile

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Tárgy neve: Re: Audubon Zoo ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Audubon Zoo
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: felsõváros-
Ugrás: