Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
6th December 2017, 18:07
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok



Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 The avenue pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Fõadmin
admin

avatar

. :

Posztok :
436
Foglalkozás :
- looking upon New Orleans -
. :


Tárgy neve: The avenue pub ; Elküldve: 29th Március 2016, 14:40


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 28th Augusztus 2016, 17:52



i've been waiting for this

Önfeledtem ugráltam az ágyon, miközben az üveget kis kacsómba markolva döntöttem magamba egy jó adag korty whiskey-t.
- Ahhh! - sóhajtottam fel, ahogy cuppanva elengedtem, majd lehuppantam a fenekemre. - UPSZiiiii! - sikkantottam, ahogy megcsúszva végül a padlón kötöttem ki. Mégsem tudott érdekelni, és rötyögve elfeküdtem a földön. Azért vigyáztam, hogy a pia ne löttyenjen ki. Nagy pain in the ass lenne ezt feltakarítani, meg kimosni a drága perzsa szőnyegemből.
Gwaad, ezek a fajta gondolatok még mindig kicsit beparáztattak. Pedig már egy teljes év eltelt, mióta neki kezdtem az új életemnek.
Kemény egy teljes év volt.
Mit ne mondjak rengeteg mindent meg kellett változtatni magam körül. Először is a külsőmmel kezdtem, mert az volt a legkönnyebb. Visszafestettem a hajamat eredeti sötét színére. (Szőkére volt szívva - tudom, ne is mondjatok semmit!) Elkezdtem szoláriumba, kozmetikushoz, masszőrhöz és manikűrös-pedikűröshöz járni. Na, jó... azért ezekkel is bőven megszenvedtem - főleg a gyantázásokkal. Az elmúlt években eléggé ápolatlan voltam ilyen téren - na, nem annyira, azért normálisan néztem ki... csak nem figyeltem oda annyira a nőies dolgokra, mint talán kellett volna. Úgyhogy ideje volt ezt helyrehozni. Még ha a harcos énem gyűlölt belőle minden egyes pillanatot.
Aztán ott volt a vásárlás. Ahh, borzasztó! Azt hittem belepusztulok! Ahogy előbb felkutattam a neten, hogy mégis milyen stílus az, amit én akarok magamnak és ezek beszerzése. A pláza... Úristen. El se tudom hinni, hogy nők órákat töltenek ott és imádják! Esküszöm a legrosszabb tapasztalataim közé tartozik az életemben - az olyan esetek mellett, mint mikor véletlenül egy kést szúrtam a lábamba. Sőt... az még parádés kis vígjáték volt ehhez a gyötrelemhez képest!
Mégis mindig, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább és most már feladom... megjelent előttem Derek helyes arca, és gyengéd arckifejezése és tudtam, hogy egy sokkal jobb élet vár rám. Csak még egy kicsit ki kell tartanom! Úgyhogy összeszedve magamat megvettem minden olyan ruhadarabot, amit megfelelőnek tartottam Derek szépen csillogó szemeinek - és kezeinek, khm...
Azt hogy ezeket miből finanszíroztam, vagy hogy oldottam meg, ne kérdezzétek! Mondjuk azt, hogy megvannak az eszközeim, és ha kell nagyon rámenős, és meggyőző tudok lenni. Természetesen elbűvölő is.
Ezen persze később változtatnom kellett, de egyelőre még kihasználtam azokat a sötét, durva szokásaimat - adottságaimat -, amik eddig az életben előbbre vittek. Hogy aztán később már ne kelljen hátranéznem és elfelejthessek mindent, miközben a mennyekben érzem magam. Aka Derek karjaiban.
Ezen kívül munkakeresésbe is kezdtem. Viszont mindenhol kb. csak egy pár napot bírtam ki. Valahogy egyáltalán nem tudtam magam elképzelni magamat azokban a munkákban. Hiába tudtam, hogy ez Derek számára lesz és nem magamnak, hogy egy normális, erős lábakon álló úri hölgyet kapjon... nem tudtam magam olyasmibe belekényszeríteni, amitől a bőröm is borsódzott. Végül rá kellett döbbennem, hogy ha valami emberi foglalkozást akarok magamnak, akkor el kell mennem kitanulni. Viszont ez rettentő sok időbe telt volna. Az szóba sem jöhetett, hogy még öt évet várjak rá. Azt pedig nem akartam, hogy mint egyetemista kerüljek Derek életébe, aztán neki kelljen eltartania engem. Olyan sok mindent adott már nekem így is - az életemet és reményt... ez több volt bárminél is, mint, amit eddig gondoltam volna magamnak. Úgyhogy mindenképp már egy biztos háttérrel akartam rendelkezni. Aztán egyik nap csak szembejött velem ez a plakát. Egy kilenchónapos kurzust hirdettek. Webdesigner. Fogalmam nem volt a dologról, de a reklámja kurva jó volt, és miután utána néztem nagggyon jó kis pénzeket is lehetett vele keresni. Úgyhogy beiratkoztam.
Miután letelt az egy év és megvolt mindenem, ami kellett ahhoz, hogy ténylegesen neki kezdhessek az új életemnek, ideje volt pakolni a puttonyt. Összeszedtem azt a kevés dolgot, ami az én enyémnek volt mondható és megkerestem Derek Millst. (Oké, előtte még be kellett ugranom egy kis... ügyintézésre. Kellett új személyiség, egy új név és egy tiszta lap.)
Így hát megérkeztem New Orleansba. Kivettem egy lakást a belvárosban és az új munkámmal hozzáláttam az előkészületeknek. Megfigyeltem Derek szokásait, ismertem a barátait arcról és keresztnévről, és nagyjából tudtam milyen körökben forog. Egy valamit nem sikerült sajnos kiderítenem, akármennyire is jó megfigyelő voltam... hogy hol lakik. Valamiért ezt nagy titokban tartotta, bár nem teljesen értettem miért. Mindegy is! Majd úgy is megtudom, ha már az élete értelme leszek! Szóval követtem ide-oda egy ideig, aztán amikor már készen álltam elkezdtem ténylegesen ezekre a helyekre járni. Mintha csak a véletlen sodort volna pont oda, ahova ő is járt. Egy kicsit ijedt is voltam - mégis csak nagy lépés ez... nem mellesleg tartottam tőle, hogy felismer. Szerencsére elég szarul nézhettem ki összeverve, vérben úszva, hogy amikor már egy évvel később meglátott... nem tudta ki vagyok. Ugyanolyan kedvesen viselkedett velem, mint egy másik idegennel. Tulajdonképpen amúgy is az voltam neki... hiába mentett meg, akkor is és utána is csak egy idegen voltam. Nekem mégis fontosabbá vált ebben az időszakban, mint bárki más.
Ő volt a mentőövem. A szilárd kötél, amibe kapaszkodhattam, ha a fejem felett összecsaptak a hullámok. Ha rossz napom volt, elég volt csak elképzelnem őt és engem... együtt. Olyankor mindig elteltem ilyen fura... meleg érzésekkel, izgatottsággal... boldogsággal. Éppen ezért... talán megérhető valamennyire a rajongásom iránta. Meg aztán, amúgy is olyan voltam, hogy ha elterveztem valamit, akkor véghez vittem. Ezt pedig meg akartam szerezni magamnak mindenképp. Nem akartam, hogy tovább álmodozzak róla. A valóságot akartam.
Úgyhogy egyik találkozás követte a másikat, és egyre többet látott, egyre többet beszélgettünk. Aztán már nem csak két idegen voltunk egymásnak, hanem két ismerőssé váltunk, majd két baráttá... aztán pedig... valóra vált az álmom első szakasza: elhívott randizni! Olyan boldog még soha nem voltam életemben! Emlékszem, hogy a hátralévő napot végig vigyorogtam, majd amikor hazaértem szétugráltam az agyamat, izgatottan sikongatva a Cheap Thrills számot. Tulajdonképpen egy hete már tart ez a delírium - amikor is megkérdezte, hogy nem akarok-e elmenni vele valahova meginni valamit. Hát van ennél cukibb dolog a világon?
Ezért most magamon kívül voltam az izgatottságtól és már alig vártam, hogy a bárban legyek láthassam teljes ínycsiklandó valójában Dereket, ahogy felém tart. Ha... Na, de! Elég az ábrándozásból. Ideje, hogy összeszedjem magam.
Felkeltem a padlóról és félretettem a whiskey-t. Amikor hazajöttem a munkából olyan feldobódott voltam, mégis egy kicsit ideges, úgyhogy úgy döntöttem, hogy teljesen okés, ha ledöntök egy-két kortyot. Általában az még nem szokott megártani. Teljesen józan leszek, mire szív szerelmem elé állok. Totál összeszedett és kifinomult. Ahogy az elmúlt másfél évben gyakoroltam.
Összeszedtem a ruhákat, amiket már aznap kikészítettem - aztán még hússzor (nem viccelek!) átvariáltam -, majd bevonultam a fürdőszobába egy teljes felkészítő/átalakító kúrára. Tudjátok: fürdés a legfinomabb illatű tüsfürdővel (jó alaposan!), hajmosás szintén így, fogat kétszer is mostam és szájvizet is használtam a biztonság kedvéért. A gyantázást már előtte való nap elintéztem a kozmetikusnál - grr... még mindig kiráz a hideg tőle, az a nő egy állat! Aztán fel a ruhákat. Semmi kirívó, de azért legyen hívogató, figyelem felkeltő. Hogy leríjon rólam, hogy összeszedett, érett nő vagyok. És a smink - amit egy borzalom volt megtanulni, de most már nagyjából eltudtam sajátítani az alapokat, amire szükségem volt. Muszáj volt.
Mikor végre úgy éreztem, hogy az utolsó hajszálam is tökéletesen a helyén van, elindultam a bárba. Mivel én is a belvárosban laktam és a hely is ott volt, nem tartott sokáig elsétálni - még nem volt autóm -, bár már csak ettől is fájt a lábam. De hát... ahogy mondani szokás: a szépségért meg kell szenvedni. Reménykedtem abban is, hogy nem leszek annyira ideges, hogy kínosan leizzadjak. Már most a gyomrom görcsbe ugrott, és minél inkább közeledtem a hely felé, annál erősebb lett a nyomás a mellkasomban is. Amint beléptem az ajtón megcsapott a bent megállt meleg levegő, a pia és dohány szaga. Végigfutattam a pillantásomat a helyiségen, de nem láttam még sehol Dereket. Egy kicsit azt hiszem megkönnyebbültem. Így azonban ahelyett, hogy kerestem volna rögtön egy asztalt előbb megcéloztam a bárpultot.
- Egy scotch-ot - intettem oda a pultos fiúnak, aki rögtön bólintott.
Feltettem a kistáskámat a pultra, és kieresztettem az idegesen bent tartott levegőt. Tekintetem végigvezettem az eddig megjelenteken. Leginkább együtt iszogató cimborák, egy fiatalabb csoport a billiárd asztalnál, és egy-két pár. A szívem rögtön hevesen kezdett dobogni, hacsak arra gondoltam, hogy hamarosan én is ilyen bizalmasan közel hajolva lehetek Derekkel egy üveg jó pia felett.
- Az itala, hölgyem - hallottam meg mellettem az udvarias hangját a srácnak, aki elém tette a poharamat.
- Köszönöm - mosolyogtam rá édesen, mert éppen jó kedvem volt.
- Majd én fizetem - szólt egy mély bariton a másik oldalamról, ami totál nem úgy hangzott, mint Derek simogató hangja.
Ennyit a jókedvemről, gondoltam, ahogy bosszúsan lehunytam a szememet, és vettem egy nyugtató lélegzetet.
- Szia, bébi! - szólt nekem most a nyomorék. Mérgesen szembe fordultam vele. - Tudod, irtó dögös vagy. Mindig is bejöttek a pici nők - vigyorgott rám és megvonogatta egy párszor a szemöldökét.
A szemem alatt egy ideg megrándult. Pici nők? Grrr...
- Kösz, nem - mondtam olyan lekezelően, és hidegen amennyire bírtam, aztán visszafordultam a pult felé és felemeltem a poharamat, hogy a pia lenyugtasson.
- Ugyan már, cica - mormolta most már közelebb hajolva, átölelve a vállaimat egyik kezével.
Azonban rögtön visszahátrált, amikor hirtelen felé vágtam a tekintetemet.
- Ha egy ujjal is hozzám érsz, esküszöm, hogy letépem a farkadat és megetetem a kutyáimmal! - sziszegtem egyenesen a szemébe nézve.
Nem mintha lettek volna kutyáim, de ez most részlet kérdés. Ahelyett viszont, hogy a csávó elhúzta volna a csíkot, ahogy épelméjű ember tette volna, ez elvigyorodott.
- De kis tüzes vagy! Ez tetszik - kacsintott és nekem kedvem lett volna telibe hányni.
Megforgattam a szememet, ahogy ismét elfordultam.
- Mondtam, hogy kopj le. Hamarosan itt lesz úgy is a barátom és akkor megnézheted magad! - Derek gondolatára egy bugyuta elvarázsolt mosoly csúszott az ajkaimra. Leöblítettem a whiskey-mmel.
- Á, értem! Szóval így akarod játszani a dolgot - suttogta a fülembe, és kuncogott. - Te vagy a nehezen megkapható nő...
Aztán megfogta a fenekemet.
Az a féreg. A. fenekemre. tette. a. mocskos. mancsát!
Hirtelen cselekedtem, mielőtt még bármit is átgondoltam volna - mit tegyek? rossz szokások - és felé villantam ismét, majd megragadtam a golyóit. Keményen. Ő valami féle nyikkanásszerű hangot hallatott és kiguvadt szemekkel nézett rám.
- Ha még egy undorító szót kiejtesz a szádon és nem kotródsz a közelemből el három másodperc alatt, akkor egyenként fogom ezeket itt - a biztonság kedvéért, hogy tudja mi is forog kockán, jó erősen megszorítottam a családi ékszereket - összeroppantani, és kidobom a kukába. Megértetted? - húztam össze a szemeimet.
A nyominger csak hápogni tudott és a feje egyre csak vörösödött. Úgy tűnt, hogy bármelyik pillanatban el fog ájulni. Szerencsére elég nagy darab volt, hogy eltakarja az egész hacacárét és engem... Aztán a tekintetem a válla felett összeakadt egy ismerős szempárral.
- Derek! - kaptam levegő után, ahogy megláttam, hogy odalép hozzánk.
Gyorsan elengedtem a mocsadékot, aki a pultra borult és odasiettem hozzá, a karjaiba vetve magamat.
- Ez a férfi teljesen rám nyomult! Annyira illetlen dolgokat mondott! - sopánkodtam neki, halk vissza fogott hangon.
Próbáltam nagyon rémültnek és megrázottnak tűnni. Még a kezem is remegett - bár nem abból az indokból. Nyugtatólag végigsimítottam a mellkasán - teljes mértékben kihasználva a helyzetet - és beszívtam dekadens illatát. A kedvenc illatomat az egész világon. Ami csak Derek volt.
Aztán visszanéztem a férfira, aki hitetlenkedve bámult ránk, miközben a megkínzott eszközeit simogatta.
- Ez a kis... - kezdte volna aztán felindultan, de gyorsan a szavába vágtam:
- Drágám! Menjünk és keressünk egy csendesebb helyet - mondtam kedves, édes hangon és felmosolyogtam rá. Azzal a mosollyal, amit csakis neki tartogattam. - Mondjuk ott hátul!
Azzal megfogtam a kezét - belül egy izgatott sikkantást megengedtem, kívül csak az ajkamba haraptam - és elkezdtem húzni arrafelé. Az isten - vagy akármilyen felsőbb erő - kegyelmezzen meg attól, hogy most bukjak le!



derek & scarlet
Vissza az elejére Go down
Derek Mills
vérpárduc deus

avatar

. :

Posztok :
3
Kor :
28
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Vehicle mechanic; musician
. :




Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 18th Szeptember 2016, 18:03



Scarlet & Derek



And I know you're the one, the only one for me.



Egész nap dolgozok. Mióta beléptem a felnőtt életbe, és elvégeztem egy szakiskolát, ezzel foglalkozok: autókat és motorokat javítok. Ennek immár hét éve. Felkelek, kávézok, munkába megyek, dolgozok, az esetek döntő többségében benézek egy-egy bárba, zenélni és énekelni, ha úgy van, aztán hazamegyek, a leopárdok kastélyába aludni, és másnap kezdődik elölről az egész. Ennek ellenére, monoton körforgásnak aligha nevezhetném az életemet. Ha más nem is történne, a falkában-, a tagok között mindig van valami. Meg aztán New Orleansban nem kell messzire menni a tragédiáért, a katasztrófáért, vagy az izgalomért – szinte minden utcára jut egy-két természetfeletti. És a mi világunkban a nagyobb kutya baszik-elv a mérvadó és a helytálló.
Murphy már rég megmondta: ami elromolhat, az el is romlik. Tehát én nem könnyítem meg senki és semmi dolgát, én nem keresem a bajt, hiszen megtalál az magától is, kérem szépen.
Továbbá nemrégiben megismertem egy lányt. Valójában már sokkal inkább nevezhető nőnek. Nem is igazán értem, hogy miért ragadt le egy olyan szerencsétlen, egyszerű nyomi mellett, mint, amilyen én vagyok. Elvégre nem keresem magamat gennyesre, még csak saját lakásom-, pláne házam sincs. Ha nem a falkával élnék egy fedél alatt, akkor valószínűleg a híd alatt csöveznék.
Aztán ott van Ava, aki eléggé nehéz eset, de végtére is, ő a fiam anyja. Tartom vele a kapcsolatot, máskülönben nem tarthatnám a kapcsolatot a kölyökkel. És én nem akarok olyan apa lenni, aki csak a gyerektartást fizeti ki, azt is a gyerek anyjának, és ezzel lezártnak is tekinti a témát. Nem. Én nem akarom, hogy a fiam apa nélkül nőjön fel. Ezt persze Scarletnek is be kell adagolnom lassan, hiszen egy ideje már ismerem, találkozgatunk, és úgy érzem, hovatovább úgy is gondolom, hogy illene beszámolnom róla. Hiszen a fiam az életem része, és azt akarom, minden létező idegemmel, hogy az is maradjon. Nem hiszem, hogy sokáig eltitkolhatnám-, vagy el kellene titkolnom ezt a nő elől.
Apropó, Scarlet... a csodálatos. Az egyetlen. A megismételhetetlen. Épp vele készülök találkozni, vagy randizni, ahogy tetszik. A munkahelyemen, a rövidke, lélegzetvételnyi szünetekben mindig írtam neki egy rövid üzenetet. Hogy vagy? Minden oké? Mesélj valamit! Aztán beszélgettünk, este, amikor már több időm és lehetőségem volt rá, felhívtam. Aztán elhívtam, hogy talán ideje volna meginnunk valamit, és beszélgetni. Élőben. Soha nem voltam az online csevegés bajnoka. Nekem nem élet az élet a világhálón. Sokkal jobban szeretek valamiféle kapcsolatot létesíteni az emberekkel, egy térben, egy időben.
Egész nap vártam az estét. A munkatársaimnak is feltűnt némi változás, rajtam, körülöttem. Gyakrabban borotválkozok, még borbélyhoz is elmentem. Vettem egy új parfümöt, kicsit drágábbat, mint eddig. Na, jó, eléggé drága volt, az én fizetésemhez mérten biztosan. Meg, hát vettem pár elegáns inget, néhány nyakkendőt is és egy öltönyt, ami, bár nem az én stílusom, ha komolyabb helyre akarom elvinni a hölgyeményt, akkor muszáj lesz kicsípnem magamat. Mégsem mehetek farmerben, bakancsban, egy lezser pólóban és a bőrkabátomban – bármennyire is szeretnék. És, már miért ne akarnám komolyabb helyre vinni? De... hát, nos, nem ebben a hónapban fog bekövetkezni ez, hanem a következőben. Addig túlórázok, bevállalom a járművek elvontatását, éjszakai műszakot, és még az is meglehet, hogy a zenélésért is el fogok kérni egy jelképes összeget. Nem akarom, hogy Scar elhanyagolva érezze magát, vagy úgy, hogy nem teszek meg érte mindent, ami csak természet adta erőmből telik. A legjobbat akarom neki.
Elhal a motor zaja, amikor leparkolok a kastély területén, nem messze a bejárattól. Sietős léptekkel közelítem meg az építményt, belépek, majd felrohanok a saját szobámba. Ledobom magamról a mocskos gönceimet, amikbe beleizzadtam, amikre ráfolyt az olaj és a benzin, meg minden szutyok, amik már itt-ott kiégtek, piszokfoltok és lyukak, meg hasadások éktelenítik az anyagokat, és beállok a zuhanyfülkébe. A hajamat is megmosom, aztán kicsit megigazítom a borostám vonalát. Megmosom a fogamat, az új, drága parfümmel fújom be magamat, de éppen csak egy kicsit, hogy ne lehessen méterekről megérezni, és, hogy ne kókadjanak el a virágok, amik mellett elhaladok, mint a rajzfilmekben.
Egyszerű, fekete inget veszek fel és sötétkék farmert, egy egyszerű, műbőr cipővel, és az elmaradhatatlan, fekete bőrdzsekimmel. Pénztárca a kabát belső zsebében, a telefonom az egyik cipzáras, külső zsebében, a másikban zsebkendő. Nem, mintha meg akarnám ríkatni Scarletet, távol álljon tőlem, éppen csak ez anyukám mániája, és rám is rám ragadt – meg az apámra, és az öcsémre dettó.
- Elmentem a belvárosba, majd jövök – vigyorogva közöltem Dantéval, aki valószínűleg – lévén nem hülye – már régen kiszagolta, vagy rájött, hogy nő van a dologban. Nem, mintha ez titok lett volna, csak éppen tisztában vagyok a szabályokkal: halandót nem avatunk be. Mivel magyaráznám azt, hogy ennyi ember lakik ebben a kihaltnak tűnő kastélyban, New Orleans külvárosában? EGY KASTÉLYBAN! Baszd meg, mint az X-Menben...
Szóval tudom, hogy nem hozhatom ide Scarletet, tehát ki kell találnom valami mást. Nem mehetünk mindig hozzá... biztos benne is felmerülne egy idő után a kérdés, hogy Derek vajon hol lakik?
Felpattanok tehát a vasparipám nyergébe, melyre egy második bukósisak van erősítve, ha esetleg sikerül rávennem ezt a finom úrinőt, hogy elvigyem egy körre a belvárosban.
Egy utcai árustól veszek egy csokor tulipánt. Tudom, hogy eléggé elavult és ósdi ötlet, de szerintem a virág soha nem megy ki a divatból.
Amikor belépek a megbeszélt bár ajtaján, tekintetemmel azonnal Scar arcát keresem. Az illatát ugyanis már érzem, annak ellenére is, hogy a helyiségre más szagok, és aromák is nehézkesen rátelepedtek. Mintha minden egyes, apró kis ideg az orromban Scarletre lenne kiélezve. Finoman átsejlik a cigarettafüst, a szesz és a veríték szagán.
Először végül is csak a tekintetünk találkozik, és ebben a pillanatban el is önt valamiféle rám nem jellemző düh, és egyfajta beazonosíthatatlan érzés. Ugyanis a nő egy széles hátú férfi mögül lép ki, hovatovább, egyenesen kirobban a hústorony mögül, és a karjaimba röppen. Én pedig viszonzom az ölelését, de metszőn nézek a férfire, és épp azon morfondírozok, hogy Scarlet kezébe nyomom a virágot – természetesen with love -, aztán megindulok a faszarcú felé, és pofán vágom egy székkel. Kétszer. Főleg azokat a dolgokat hallva, amikről Scarlet beszámol nekem most. Elfojtok egy kitörni vágyó morgást, és mellkasomat simító kezére fektetem a tenyeremet.
Leeresztem az egyik kezemet, amiben nem a virágcsokrot tartom, ökölbe szorult ujjakkal. A körmeim a tenyerembe vájnak. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész. Nem szoktam én ilyen lenni, és most is nagyon észnél kell lennem, ha nem akarok balhét, leégetni Scart – elvégre most már eléggé nyilvánvaló, hogy velem van itt -, és, hogy kidobjanak engem-, rosszabb esetben minket az Avenue Pubból. Nem érné meg hülyére verni a hülyét, elvégre érte is csak annyit kapnék, mint egy normális emberért. De valahol, ösztönszerűen cselekedni akarok, és demonstrálni azt, hogy a nő – nem foglalt, és nem az enyém, elvégre nem egy területről, vagy egy tárgyról beszélünk – velem van, és nem mondhatnak neki csak úgy, légből kapott, illetlen dolgokat. Meg amúgy sem, ha nem velem lenne a nő, akkor sem; férfiatlan.
Megfeszül a testem a kezei között, amikor elvonszol magával, hátra felé, és addig-addig ügyeskedek, míg végül óvatosan ki nem szabadulok ujjai alkotta bilincsből. A férfihez lépek, és kedélyesnek látszón hátára fektetem kezemet. Igen ám, de a valóság az, hogy tarkóját szorítom, emberfeletti erővel. Ha akarnám, eltörhetném a csigolyáit, itt és most, e szent helyen.
- Legszívesebben beleverném a fejedet az asztalba, de veled ellentétben én igyekszem úriember módjára viselkedni a hölgy jelenlétében. Többet nem akarlak a közelében látni, világos? - amikor az izomkolosszus bólint – már, amennyire a szorongatott helyzete megengedi -, csak akkor elengedem el, és, még mielőtt csatlakoznék Scarlethez, úgy rendesen, barátian hátba veregetem. Mert megérdemli. És mert sokkal többet érdemelne. Sokkal rosszabbat.
But I’m a good boy.
- Sajnálom, hogy késtem – utalok arra, ha ez nem így lett volna, az eset meg sem történt volna. – Minden rendben, szívem? – kérdezem, az arcát fürkészve és vizsgálgatva, a tekintetét keresve. Aztán megállok egy szimpatikus, üres asztalnál. – Ezt neked hoztam – nyújtom át neki a csokrot, kínosan ügyelve rá, hogy kezem a kezéhez érjen, amikor átveszi a tulipánokat.
- És, milyen napod volt? – kérdezem, amikor végre valahára leülünk. – Remélem, megéheztél mostanra – mosolygok rá, és nem tudom nem őt nézni, iszom a látványát, minden egyes apró kis vonását.


Words: 1 323 ▲ Music: Time to share ▲ Notes: I'm just one step away, you're just one breath away.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 20th Október 2016, 10:39



i've been waiting for this

Amióta belépett a pubba semmi és senki másra nem tudok koncentrálni csakis Derekre. Még a kezében tartott virágcsokrot sem veszem észre rögtön. Amikor odaszaladok hozzá és a karjaiban lehetek, úgy érzem a mennyországba kerültem. Elkábulva szívom be férfias fűszeres illatát és biztos vagyok benne, hogy ennél jobb nincs a világon. Amikor a kezét az enyéimre helyezi nem tudom eldönteni, hogy elolvadjak, mint vaj a napon, vagy a nyakába ugorjak. A szívem majd szétrobban, ahogy eltelik minden olyan érzéssel, amit Derek iránt táplálok.
Éppen ezért nem is veszem észre a viselkedését egészen, míg már húzni nem kezdem a hátsó asztalok felé. Amikor pedig kiszabadul a szorításomból, én ledöbbenve fordulok vissza. Meglátva mégis mire készül, egy pánikszerű sikoly akar feltörni ajkaim közül, de sikerül valahogy visszafojtanom. Kétségbeesetten vetném magam Derek után, hogy visszahúzzam és a vállamra dobva inkább elszaladjak vele innen… Semmi esetre sem tudhatja meg, hogy mit mondtam és tettem azzal a faszkalappal! Amúgy sem hinne neki nem? Ugye, nem?
Aztán még magasabbra kúszik a szemöldököm a homlokomon – ezúttal a meglepetéstől. Bár Derektől jó 5-10 méterre vagyok, és olyan halkan beszél, hogy biztosan más nem is hallja rajtuk kívül mit mond… én mégis hallom. És azok a finoman visszafogott erőszakkal kiejtett szavak! Rossz dolog, hogy benedvesedek tőlük és legszívesebben leteperném itt helyben Dereket? Igen, igen, biztosan nagyon rossz…
Az ajkamba harapva megvárom, amíg visszatér hozzám.
- Elrendezted? – kérdezem aztán halkan, és halványan elmosolyodom. Hát van nálad csodálatosabb férfi a világon? Elragadtatottsággal nézek fel rá, és ha észnél lennék – nem éppen valami rózsaszín vatta felhőbe süllyedve – biztos tudatában lennék, hogy minden érzésem az arcomra van folyatva. – Semmi g-gond – hebegem, és szinte a szívemhez kapok, amikor meghallom az édes becézést.
Szívem. YES! Legszívesebben az öklömmel a levegőbe csapnék. Egy széles önelégült mosollyal nézek végig a helységen mindenkinek azt üzenve a szememmel, hogy: Látjátok? Ő az én pasim! Bizony, a legjobb. Jaj, ne irigykedjetek! Úgy sem kaptok belőle!
Meglepődötten nézek vissza rá, amikor ismét megszólal. Totál elfelejtkeztem – vagy inkább nem is vettem ez idáig tudomást róla – a virágcsokorról, amit hozott. Tulipánok. Először csalódott vagyok. Hiszen minden filmben azt látod, hogy egy eszméletlen vörös rózsacsokorral állít be a főhős a kiszemelt nőszemélyhez és aztán összeforrnak egy szenvedélyes csókban. Elvégre a vörös rózsa a szerelem jelképe. Ehelyett én tulipánt kapok! Aztán ahogy felé nyúlok, és jobban belegondolok ez még annál is jobb. A vörös rózsa olyan mainstream amúgy is, nem? Mindenki azt kap és nincs benne semmi érdekes, ezerszer láttad, és még csak az illatuk sem olyan erős. A tulipán viszont egyedi, ritkán látni (főleg a városban) és az illata is bódítóbb… Nem mellesleg az ajándék az ajándék, nem igaz?
- Köszönöm! – mondom még jobban ellágyulva, ha ez még lehetséges.
Először az ő kezét fogom meg az enyéimmel, miközben merészen a szemébe nézek. Hagyom, hogy ez a pillanat egészen kiteljesedjen, hogy elvesszek mély lélektükreiben és leéljek egy észvesztő életet. Vele. Aztán boldogan rámosolygok, felcsúsztatom a kezeimet a virágra és átveszem. Mélyen beszívom az illatukat, ami megtölti a fejemet, miközben leülök.
Még mindig szórakozottan az egyik szirmot simogatom, mikor felteszi a kérdését. Félrepillantok. Nem igazán szoktam zavarba jönni – oké, talán soha -, de ha Derekről van szó valamiért mindig… elszégyellve érzem magam. Mintha valami rossz gyerek lennék, aki meg akar felelni a szüleinek. Aki csak a jót akarja elmesélni, hogy büszkék legyenek rá, hogy továbbra is szeressék és még annál is jobban. A rosszat pedig teljes mértékben elhallgatni. Ezzel tulajdonképpen még semmi gond sem lenne, de nem szeretek hazudni Dereknek. Néha úgy érzem a lelkembe lát azokkal az éteri szemekkel és mindent tud rólam. Néha már egészen… ijesztő. Persze a bűntudat úgy is örök életemben üldözni fog, hiszen minden nap hazudok neki. Már azzal is átverem, hogy csak itt ülök.
De ugyan már! Mit picsogok itt?! Ez egyáltalán nem számít, amikor a boldogságom a cél és Dereké, elvégre ő neki is a legjobb jár, ezért egy kis füllentés igazán nem nagydolog!
- Jó volt – kezdtem csicseregni. – Egyre jobban beindul az üzlet. Úgy néz ki az új főnök sem akkora pö- akarom mondani… pipogya – van ilyen szó egyáltalán? -, mint amilyennek elsőre gondoltam. Sikerült három céget már le is nyúlnom… megnyernem magamnak – igazítottam ki magam gyorsan, majd vettem egy mélylélegzetet és letéptem a tekintetem a tulipánokról, hogy normálisan tudjak figyelni, mert folyton megbotlik az a romlott nyelvem. – Egynek a weblapjába már bele is kezdtem. Remélem – kibaszott – sok pénzt fogok vele keresni. De persze az elismerés is nagyon fontos – teszem hozzá, mert egy karrierista nő biztosan ezt mondaná. Igazából szarok az elismerésre! Csak az a lényeg, hogy jó-e vagy nem a munkám aztán lökjék a lóvét. Lehetőleg minél többet. - És neked milyen volt? – kérdezek vissza udvariasan, de amúgy is nagyon szeretem hallgatni, ahogy mesél. Persze, azért is, mert amúgy is iszom mindent szavát, és mániákusan megjegyzek mindent vele kapcsolatban. De… ott van az a dolog is, hogy rajongok a kocsik után, és a motorokat is kedvelem valamennyire… de a verdák! Ha nem verekedéssel kerestem volna anno a pénzemet, akkor tuti illegális versenyfutamokon vettem volna részt.
God, az a környezet. A benzin és olaj szag! A motorok doromboló hangja. A szabadság érzése, amikor másodpercek alatt gyorsulsz kétszázra, vagy még többre! Szinte beleborzongok és már csak attól betudok indulni, ahogy a kerék tárcsák le meg felszereléséről beszél. Oké, talán az is rásegít, hogy elképzelem őt koszosan, olajosan és izzadtan a szerelő ruhájában. Grrrrr, igen, bébi!
Kicsit ki is melegszem, ahogy ezek a gondolatok végigfutnak a fejemben, ezért meglegyezem magam, és hátradőlök. Aztán az étlapért nyúlok.
- Dude, de még mennyire! – fakadok ki, mielőtt még észrevenném magam. – Akár egy egész bikát be tudnék falni! – Aztán elakad a lélegzetem. – Úgy értem, persze… bekaphatunk valamit – mondom édes, visszafogott eleganciával és kínosan nevetek, majd vörös arccal az étlap mögé bukom.
Nagyon remélem, hogy az előbbit csak valami poénnak gondolta, vagy pillanatnyi elmebajnak. A kurva életbe már, hogy nem tudom visszafogni magam! Általában egészen jól tartom a szerepem… most viszont már élesben megy a dolog. Ez egy igazi randi, nem pedig valami kis „véletlen” találka az ismerkedésre. Itt most már mindent vagy semmit játsszunk.
Vettem egy mély nyugtató lélegzetet, és hátradobtam a hajfonatomat a vállam mögé. Megpróbáltam valamit kezdeni vele, de végül annyira zavartak benne a szőke tincsek a végén, hogy megkértem Ellie-t – az új lakótársam -, hogy fonja be nekem ilyen laza, nagy szemű fonásba. Így kicsit kevésbé látszik, bár féltem Derek még így is észreveszi – ő mindent észrevesz. Ami persze máskor nagyon jól esik, de most imádkoztam, hogy ezt ignorálja. Persze, el is mehettem volna újra egy fodrászhoz, hogy megcsináltassam, de… nem volt elég pénzem rá. Ugyanis egy csomó új ruhát vettem és a kajára és lakbérre is kell még költenem. És félre ne értsetek! Ha arról van szó, összehozom magamnak a dolgokat, de soha… soha nem mondok le a jó kajáról, még egy pasi kedvéért se. Bocsi, Derek… Úgyhogy meg kell várnom, amíg megkapom a következő fizetésemet. Addig pedig reménykedem.
- Te mit kérsz? – kérdezem aztán, ahogy tekintetem végigfut az étlapon.
Meglepő módon annak ellenére, hogy egy pubról beszélünk egész jó a felhozatal. A szemem pedig újra és újra visszaugrik a foghagyma-barbeque szószban sült csirkemellre… Eszméletlen jó lenne betolni egy nagyadag sült krumplival. Azonban egy visszafogott, elegáns nő valszeg salátát választana. Mégis ahányszor kinyitottam a számat csak nem jött ki hang rajta. Nem volt szívem egy adag füvet rendelni. Eddig kínosan ügyeltem arra mit eszek Derek előtt, és általában mindig megvacsoráztam, mielőtt elmentem találkozni vele bárhová is. Most viszont nem volt időm – oké, arra volt időm, hogy bedobjak egy kis whiskey-t, de hé! prioritások! -, így marha éhes voltam.
Idegesen a számat harapdáltam, és ekkor még a gyomrom is megkordult. Ijedten kaptam fel a fejemet, reménykedve, hogy Derek nem hallotta meg a pub alapzaján túl.
- Szóval? – sürgetem. Aztán remegő kézzel leteszem az étlapot. – Tudod, mit? Rendelj nekem is valamit! Valami finomat – mondom hetykén, mintha nem érdekelne, és egy könnyed kacajt is elengedek.
Aztán elégedetten hátradőlök a székben. Elvégre ezt szerintem kurva jól megoldottam. Nem enyém a felelősség, hogy valami rosszat választok, ami nem illik hozzám. Nem hibázhatok, mert most már őrajta múlik. A férfiak amúgy is szeretik maguk meghozni a döntéseket, szóval még a férfiasságát is simogathatom…
Majdnem félrenyelek erre a gondolatra, aztán rákvörösre pirulok. Nem igaz, Scarlet! Rossz, rossz kislány!
- Valami pia is kéne, nem? – kérdezem rekedten és próbálok minél természetesebbnek tűnni, nem pedig egy kiéhezett nimfómánnak, aki legszívesebben itt helyben letépné Derekről a ruhát és meglovagolná ezt a nemes példányt…
Sóhajtok. Néha komolyan fárasztó a fejemben lenni.



derek & scarlet
Vissza az elejére Go down
Derek Mills
vérpárduc deus

avatar

. :

Posztok :
3
Kor :
28
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Vehicle mechanic; musician
. :




Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 27th Október 2016, 19:11



Scarlet & Derek



And I know you're the one, the only one for me.



Amikor megölel, mélyen magamba szívom az illatát, belélegzem Scarletet. Örökre meg akarom jegyezni, és emlékezni akarok rá, hogy bárhol, bármikor megtaláljam. Bár, őszintén remélem, hogy erre soha nem kerül majd sor, mert abba, minden bizonyossággal, beledöglenék. Nem szeretném, ha elhagyna. De alapjaiban rengetné meg a belém vetett bizalmát, ha kiderülne, hogy miféle bestiává vagyok képes változni. Hiszen a párduc-lét az én sajátom, így születtem, ez vagyok én. És egy ilyen dologról, ami ennyire nagyon az életem része, tudnia kellene. De nem tud róla. És, ugyan nem hazudok neki, ez mégis csak az én titkom maradt. Tény, nem kellett volna úgy indítanom, a kapcsolatunk legelején, a megismerkedésünkkor, hogy, szia, én amúgy egy vérpárduc vagyok, de becsszó, nem foglak megenni. Ugye?
Most is ez az állatias ösztön kerekedik fölém, amikor kiszabadulok szorításából, és visszamegyek ahhoz a kétajtós szekrényhez, hogy tudassam vele, hogy hol a helye. És az nem Scar közelében van. Nagyon vissza kell fognom magamat, és a bennem lakozó bestiát, hogy tényleg ne verjem bele a fejét a pultba, avagy rosszabb esetben, ne törjem el a nyakát. Alapvetően nem szoktam ilyen hevesen reagálni semmire sem, de vannak bizonyos személyek, akikre nagyon érzékeny a lelkem. Ilyen a családom, a fiam, a falka, és újonnan Scarlet is. Eléggé sok mindenre lennék képes értük, jobb is, ha ennyiben maradunk, és a továbbiakat a fantáziára bízzuk.
Nem is szentelek neki több időt, pedig még próbál mondani valamit, gyanítom, kitalált valami szánalmas hazugságot, amiért azt tette, amit, és olyan visszataszítóan undorítóan, mint, ahogyan azt a nő is mesélte, e helyett visszatérek a hölgyemhez. Akinek ajkaiba vájt fogaira siklik először a tekintetem, majd a pillantásába vájom az enyémet.
- Csak megbeszéltem vele, hogy hogyan illendő bánni egy hölgy jelenlétébe. Gyorstalpaló – vonok vállat hanyagul, csibészes félmosolyra rántva ajkaimat, a nőre nézve, miközben átkarolom derekát, és úgy közelítem meg az asztalt, amit választott.
Ki kell húznom magamat, és meg kell emberelnem magamat, hogy úgy érezzem, méltó vagyok hozzá, hogy elég vagyok ahhoz, hogy e csodálatos nő oldalán megjelenhessek. Elvégre... valljuk be: Scarletnek nagyon menő állása van, egy nagyon menő cégnél dolgozik, és mocskosul sok pénzt keres. Gyönyörű, okos, céltudatos. Jó az ízlése és a stílusa. Vele ellentétben én... nos, én egy pórsuhanc vagyok. Nincs túl jó munkahelyem. Oly’ annyira nincs, hogy mellette, amolyan másodállásként, zenélek és énekelek, különféle bárokban, kocsmákban, szerte New Orleansban. És így sem keresem magamat gennyesre. Sőt! Gyanítom, ha nem a kastélyban laknék, az X-menekkel, akkor valószínűleg egy cipős dobozban élnék, harmadmagammal, egy folyosó végi, közös mosdóval. Így legalább kinézek valahogy, és direkt szakadtak a ruháim, és tudom tankolni a motoromat.
Pillanatnyi csalódottságot vélek felfedezni Scarlet arcán átsuhanni, amikor emlékeztetem a csokorra. Lehet, hogy a tulipán nem is volt olyan jó ötlet. Lehet, hogy csak az anyukám szereti a tulipánokat, amikkel édesapám minden vasárnap meglepte. Lehet, hogy Scarlet jobban szereti a liliomot, vagy a százszorszépet, vagy a napraforgót, esetleg az orchideát.
- Nem tudom, hogy milyen virágot szeretszsőt! Tovább megyek. Az is lehet, hogy egyáltalán nem szereti a virágokat... mert, hát, ha az ember belegondol, pár nap, vagy egy hét múlva úgyis elhervadnak, nem igaz? Akkor pedig inkább nyűg lesz, a száradó, hulló szirmokkal és sárguló levelekkel, míg végül ki nem dobjuk. Elhatározom, hogy kreatívabbnak kell lennem a következő alkalommal. Mert, természetesen, lesz következő alkalom. Annyira szeretném, és annyira jó volna, hovatovább több, mint jó. Nagyszerű lenne.
Figyelem, ahogyan egy szívdobbanásnyi ideig elkalandozik a tekintete, és talán a gondolatai is, kiül az arcára is valamiféle futó-, gyorsan illanó keserűség, vagy bánat. Nem igazán tudom hova tenni. Csalódottan összevonom a szemöldökeimet, és belül harapdálom alsó ajkamat, míg apró seb nem keletkezik a puha bőrön, melyből vér serken.
Aztán Scar végre beszélni kezd, immár újra derűs arccal. Valamelyest megkönnyebbülök, de nem tudom elfelejteni ezt a gyorsan tovatűnő pillanatot.
- Oh, hát, ennek igazán örülök – szélesen, ezer wattosan mosolyodok el. – Habár nem igazán értek a cégek megvásárlásához és a honlapok dizájnjához – vallom be férfiasan. Nem nevezném magamat ősembernek e téren, hiszen én is használok okos telefont és laptopot, meg playstationt is, kiigazodom az internet ezeréves fájának ágas-bogas berkeiben, de nem tudom elképzelni magamat, amint egész nap a monitor előtt ülök. Pedig valószínűleg ez lesz a sorsom, ha elég bátorságot gyűjtök össze ahhoz, hogy egy híres-neves cégnél helyezkedjek el, autó- és motortervezőként. Már, persze, ha erre valaha is sor kerül. - De jól hangzik, és örülök neki, hogy jól érzed magadat – teszem hozzá gyorsan.
- Hoztak ma egy igazi veteránt, egy 1965-ös Ramblert. Teljesen le van amortizálódva, úgy mentette meg a tulaj a vastelepről. Teljes mértékben fel kell újítani, és helyrepofozni – magyarázom. – Új alkatrészek, új műszerfal, új külső-belső burkolás, új kerekek. Le kell szedni róla a régi festéket, és a rozsdát, majd újra festeni, meg minden – magyarázom gyermeki lelkesedéssel. Hiába, ha járgányokról van szó, legyen szó két-, négy-, kevesebb-, vagy többkerekűről, mindig így viselkedem; mint egy igazi nyolcéves kis kölyök. – Alapvetően nem kifejezetten szép autó, most meg kiváltképpen nem az, de a kora miatt csodálatos. Tudod, imádom az old fashion, retro autókat és motorokat – forgatom a szemeimet. Nekem ezek az új, furcsa alakú izék, amiket járműveknek neveznek, nem igazán jönnek be. Valahogyan nem tudom elképzelni magamat egy S90-es Volvóban, hiába gyönyörű és remek autó.
Szavai ugyan meglepnek, egy röpke pillanatra sokkolnak, de azonnal elmosolyodok. Tetszik ez a nagyon nyílt, nagyon őszinte megnyilvánulása. Mármint, sokkal szexibb, ha egy nő húst eszik, és nem gyötri a bűntudat, semmint, hogy salátákon élve, valósággal koplaljon.
Összevonom a szemöldökömet, ahogy rá nézek, még mielőtt az étlapja mögé bújna.
- Be van festve a hajad? Olyan más. Világosabb – állapítom meg, kissé félre biccentett fejjel. – Igazán nem rossz – csábos vigyorra görbülnek ajkaim, aztán én is visszahajolok az étlap fölé.
- Hm – búgom, a feltett kérdésre, újra, és újra végigfuttatva tekintetemet a felsorolt ételeken. – Még nem tudom. Valószínűleg valami full egészségtelen, bő zsírban sült, csokiban tocsogó kaját – vakarom meg a tarkómat. Szerencsés alkat vagyok. Az a fajta, akit mindenki utál, mert bármennyit zabálok, ennek jele nincs a habtestemen. Ami nem is annyira hab, lévén, mióta Dante falkáját gyarapítom, rendszeresen edzek a többiekkel, így mostanra felszedtem némi plusz kilót – izmok formájában. Szóval nem nézek ki úgy, mint egy ropi, mint régebben, amikor nem volt szükséges ilyesmivel elütnöm az időmet.
Meghallom, ahogy kordul a gyomra, mire elmosolyodok, de inkább a sürgető szavai miatt.
- Huh? – nézek fel rá. – Tényleg valami egészségtelent fogok rendelni, Scarlet – mutatok rá a tényre, hogy a salátával ellentétben, amiket én szoktam enni, cseppet sem test-barátok. – Ám legyen! – gyorsan adom be a derekamat, és még mielőtt bármit is mondhatna, már intek is a pincérnek, aki azonnal ott terem mellettünk. – Két amerikai hamburgert szeretnék kérni, dupla húspogácsával, sok sajttal, salátával és paradicsommal, uborka nélkül, kevés hagymával, sok barbeque szósszal és majonézzel. Meg lesz két, nagy sült krumpli és két Sprite.
- Desszertet szeretnének fogyasztani? – Scarra sandítok, és kajánul felvonom szemöldökömet.
- Még szép. Csokis-meggyes pitét kérünk, vanília fagyival. Jó lesz, szívem? Vagy mást szeretnél? – a férfi mindent felírt, és a távozás mezejére lép, amennyiben Scarlet is rábólintott, avagy korrigálja azt, amit én mondtam neki.
- Mit szólsz a whsikeyhez? – a sört direkt nem kérdezem meg, hiszen azt a nők döntő többsége nem szereti. Tény, a whiskey is eléggé férfias szesz, de vannak olyan típusai, melyek bársonyosan képesek simogatni a női testet és lelket. Nem, mintha ez egy metaforája lenne annak, hogy a fejemben én vagyok a whiskey, Scar pedig az említett hölgy.


Words: 1 214 ▲ Music: Time to share ▲ Notes: I'm just one step away, you're just one breath away.
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 10th Április 2017, 22:39



Tess Dylan Thorne




Az elmúlt időszak igen csak elgondolkodtató volt számomra, arról hogy most mi fontos nekem ezen a világon miért érdemes élnem? Persze három ezer éven keresztül életben tartott a harc és a vér, de azt hiszem ideje volna valami új cél után nézni, valami személyesebbet. Van egy bizonyos hiány érzetem az életemben, persze ez alatt nem fogok csöppet sem kedvesebb lenni, vagy barátságosabb az nem én lennék. Ilyen nagy fokú változásokra nem gondoltam. Ott ültem otthon a karos székemben és néztem a napkeltét, olyan csodálatos és elbűvölő. Hány éven keresztül szerettem volna a napfényt érezni a bőrömön, de sajnos ez a képesség csak idővel jön be, nagyon idősnek kell lennie annak a fény vámpírnak aki tökéletesen tud járni a napon. Poharamban egy kis vér volt, amíg nem régen csapoltam le az egyik vér szolgámból, sosem fogyasztok tasakos vért, az nem hozzám illő. Mivel is tölthetném el a napomat? Most nem volt sok kedvem a vadászatra, a multkori vadászat igen csak érdekesre sikerült az erdőben. Napról napra több új dolgot fedezek fel a városban, ha bár sokáig elszigeteltem éltem az én kis kuckómban, de ez a továbbiakban nem fog így lenni. Ahogyan New Orleans utcáit jártam egy bárba tévedtem be, nem voltak sokan hiszen még a korai órákban vagyunk, nagyjából most üthetett tizenegy órát az óra. Hűha eléggé jól el kalandoztam a városban, számomra teljesen másképpen telik az idő, mint a halandók számára, na meg némely vámpír számára is. Hiszen nekem nincsen szükségem az arra hogy az órámat lessem, mikor érkezik a hajnal, ha van táplálékom még pihennem sem kell, persze ez nem menne az örökké valóságig, de elég sok időt el tudnék vészelni. Más vámpírok a napkeltével szinte azonnal elalszanak, vagy megdermednek, nem tudom miért éppen engem áldott meg Kain ezzel a hatalommal, de jobbat azt hiszem nem is adhatott volna számomra. A bárba érve alig volt valaki, egy régi stílusos, kellemes légköri hely, fogadott engem. Két öreg volt a sarokban, na meg a kiszolgáló aki nem régen nyitott ki. Ebben az órában nem túlságosan látogatott hely, de nem is baj, nem vagyok oda a tömegért éles hallásomnak köszönhetően még a saját gondolataimat sem hallom amikor tömegben vagyok. Más ember azt hinné kellemes dolog ha tudunk hallgatózni, ki miről beszél de közel sem az. Persze ki tudom zárni azokat a hangokat, de így nyugton akkor is sokkal jobb számomra. Egy öltöny van rajtam, fehér inggel és fekete nyakkendővel. Ez a leginkább kedvelt ruházatom. Felsőm nincsen begombolva, csak úgy lazán lóg mellettem, kezemen egy karóra van. A pulthoz közelítek, jelenleg ott senki sincsen, csak a kiszolgáló nő. Nos az nőt még nem láttam, egy hosszú fekete hajú lány, talán huszonöt, harminc között lehet. Fiatalka még, csodálkozom is néha ilyen szép lányok hogyan szorulnak ilyen munkára, nem hinném túlságosan sokat fizetnek az ilyen munkáért.
-Szép napot- köszöntem illendően ám a hangom rideg volt, alap természetemtől sosem tudtam megszabadulni, de ahogyan telt az idő sikerült el fogadnom, és rá jönni arra én már sosem fogok változni. Valamit kellene kérnem magamnak, mert igen csak feltűnő lenne ha beülök egy bárba és még az italomat sem kérem ki. Ha bár amúgy sem tudom meginni, de azt a részét megoldom majd amikor szükség lesz rá. A lány szemébe néztem, akár el is bájolhatnám, hogy a véréből adjon nekem egy pohárral, ám nincsen kedvem most feltűnést kelteni, sokan nem tudják egyes vámpírok képesek a napon járni, és ezt az ütő kártyát nem szeretném ki adni a kezemből.
-Egy dupla whiskeyt kérek jég nélkül- mondtam neki, ha bár illedelmesség tükröződött a hangomból, ám csöppet sem kellemes nincsen meg az a melegsége amely a halandók ajkai közül távozik. Beszédem mindig határozott és rideg. Magas székek voltak a bárpultnál, eléggé kényelmetlenek ami azt illeti, de nem fogok itt panaszkodni jobb mint a barlangban ahol régebben éltem még az idő számításunk előtt.
-Tessák az itala uram- mondta nekem egy kedves mosollyal, mindig is el csodálkozom ezen a halandókon, ha az ember akár milyen durva és rideg is legyen velük szemben ők mindig képesek mosolyogni. Én is ilyen voltam amikor még halandó voltam? Sajnos arról az időszakról egyetlen emlékem sincsen, furcsa de igaz. Egyáltalán nem létezik halandó énem, az már az év ezredek alatt teljesen megsemmisült. Hirtelen az ajtó nyikorgását lehetett hallani, akár csak a régi western filmekben. De nem fordulok meg csak folyamatosan nézek előre, hallom ahogyan a léptei egyre inkább közelebb érnek a bárpulthoz, nem volt okom amiért megfordulhattam volna. Nincsenek halandó ismerőseim a városban, szíve dobogása igen csak árulkodó számomra. Talán egyetlen, de Gwennek nem hiszem bármi keresni valója lenne itt.
Vissza az elejére Go down
Dr. Tess Dylan Thorne
ember

avatar

Posztok :
5
Kor :
27
Foglalkozás :
Szexuálterapeuta

Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 10th Április 2017, 22:59


A bejárathoz legközelebb eső parkolóban állítottam meg az én drága bogaramat. Igaz, egy kicsit ütött kopott volt már, de az enyém és semmi pénzért nem adtam volna oda senkinek. A táskámat felkaptam az anyósüllésről és kinyitottam az ajtót. A hideg szél hirtelen ért. A kocsiban a fűtést maximumra állítottam, így a kinti levegő áramütésként érte a testemet. Megbborzongtam, majd a kabátomat szorosabban fogtam össze magamon. Nagy lendülettel becsaptam a kocsim ajtaját, majd bezártam azt és miután ellenőriztem, hogy tényleg rendesen bezáródott elindultam a Pub-ba. Az igazat megvallva semmi kedvem nem volt idejönni ma, de mivel Selena ragaszkodott hozzá, hogy muszáj találkoznunk beadtam a derekamat és idejöttem. Nem az a típus vagyok, aki ilyen helyekre szokott járni, de drágalátos barátnőm nagyon szerettem az efajta helyeket.
Megszaporáztam a lépéseimet, hogy minnél kevesebb ideig keljen a hidegben maradnom. Amint odaértem az ajtóhoz gyorsan kinyitottam. A szerkezett hangos nyikorgással tárult ki előttem. Az arcomat megcsapta a meleg levegő és az alkohol szag. Bár még csak délelőtt tizenegy óra körül járt az idő, így is voltak bent egy pára. Tekintetemet végigfuttattam a bennülőkön és láttam, ahogy egy-ketten felpillantanak. A gyors körbepillantással nyugtáztam magamban, hogy Selena még nincs itt, de miért is lett volna itt. Legalább tíz-tizenöt percet késni fog, szokásához híven.
Hogy addig is elüssem az idő szapora léptekkel a pult felé indultam. Tekintetemet a földre szegezve haladtam előre biztos léptekkel. Amint odaértem felnéztem a fiatal lányra és elmosolyodtam.
- Üdvözlöm! Mit adhatok?- Kérdezte ezer karátos mosolyát felvillantva. Próbáltam leplezni a meglepettségemet.
Vajon miért dolgozik egy ilyen lány egy ilyen helyen?
Futott át az agyamon a kérdés, majd mikor megláttam, hogy összevonja a szemöldökét megköszörültem a torkomat.
- Jó napot!- Mosolyogtam vissza rá.- Egy kávét kérnék cukor és tej nélkül.- Válaszoltam az imént feltett kérdésére, majd a hozzám legközelebb eső széknél helyett foglaltam. A táskámat a mellett lévő bárszékre raktam, így is foglalva a helyet az érkezőnek.
- Parancsoljon, a kávéja.- Jött vissza a fiatal lány pár perc múlva és elém helyezett a gőzölgő csészét, amiben a koffein túltengett és semmi nem rontotta el a fekete erős ízét.
- Köszönöm!- Bólintottam finoman, majd egyik lábamat átvetettem a másikon és kezembe fogtam a csészémet. Óvatosan belekortyoltam, hogy ne égessem el a torkomat. Az első korty után letettem a csészémet és körbepillantottam a hátam mögött. A kabát zsebembe ott lapult a paprika spray, amit mindik magammal vittem mindenhova. Reméltem, hogy nem lesz rá szükség, de sose lehet tudni. Egy pillanatra elmerengtem a környezetembe. A következő másodpercben megszólalt a telefonom én pedig olyan gyirsan nyúltam a táskámért, hogy az lecsúszott a székről és az egyel arrébb ülő férfi mellett landolt a földön.
- Bocsásson meg! Ügyetlen voltam.- Szabadkoztam, majd leszálltam a székről és odaléptem, hogy fel tudjam venni.
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 10th Április 2017, 23:35



Tess Dylan Thorne







Sokan azt hinnék akik ilyen korán már alkohol fogyasztanak azok igen csak bele  merültek az alkoholnak a világába. Persze nem volna rossz dolog le itatni egy halandót és úgy a vérét szívni, de sajnos ahhoz egy nem volna elég, ha igen is akkor teljesen szárazra kellene szívnom. Gondolataimat a nő lépései törték meg ahogyan egyre közelebb hallom őket, a hangok alapján lépései határozottak voltak és kecsesek, nem egy vidéki liba lépései aki most próbálja csiszolni a lépéseket. Ő is a bárpulthoz érkezik meg. A halandó lány akinek a ruházatát jobban megfigyelve, ki is derült a neve Lola kiszolgálta kávéval az ismeretlen nőt. Aki tőlem nem messze foglalt helyett, köztünk levő széken a táskája volt. Ez általában annak a jele foglalt a szék, de manapság már csak annyit is jelenthet, hogy kellet egy hely a táskának. Eleinte nem vetettem nagy ügyet a dolognak, csak néztem a pohárnak a fenekére, persze meginni nem tudtam mivel az szinte vissza jött volna, testem csupán vért tud befogadni magába. Igen ezt a hibát sajnos Kain nem tudta kiküszöbölni a fény vámpírjainak a számára. A nő illata kellemes szinte teljesen el tudja nyomni az az alkohol szagot ami már teljesen bele olvadt a hely bútoraiba és falaiba. Egyszer csak egy kis csörömpölésre leszek figyelmes amikor az ismeretlen nő, a telefonját a földre ejtette. Igazából most nem tudom mit csináljak, szívem szerint nem érdekelne a dolog. De éppen nem akarom magamra vonni az emberek figyelmét a tiszteletlenségemmel, hogy nem veszem fel a telefonját. Szóval inkább veszek egy kis erőt magamon, felkelek a székről, és lehajolok a telefonja után. Ahogyan föl vettem, észre vettem a képernyő szinte teljesen össze tört, teljesen be van repedezve az egész. Nem hinném, hogy használható állapotban van, bár nem igazán vagyok otthon az ilyen vackok terén.
-Sajnálom, úgy néz ki új telefonra les szüksége, nem hinném ez már működő képes- mondtam neki, közben kezem nyújtottam felé, amiben a telefon volt. Vissza adtam a jogos tulajdonosának, ha bár rideg és érzelem mente vagyok de sohasem lehetett azt a jelzőt rám ragasztani, hogy nem ismerem a tiszteletet. Éppen ez hiányzik a mai világból a tisztelet. Nem tudnék még véleményt alkotni az ismeretlen halandóról, külsőleg szép és vonzó természetnek tűnik. Ám ez nálam sosem volt mérvadó tulajdonság. De van benne valami különleges, hasonlít egy nőre az életemből, ám azonban még nem sikerült rá jönnöm kire. Elcsodálkozom azon néha mennyi dolog megragadt az emlékezetemben, oly sok időt éltem oly sok történet van itt bent, ebben a kis történelem könyvben a fejemben.
-Parancsoljon- mondtam neki majd a kezébe nyomtam a telefonját, egy pillanatra össze ért a kezünk de csak egy szemvillanásnyi volt, egy különös érzés fogott el, egy régi érzés. Kire is hasonlíthat ez a lány? Nem gondoltam, ilyen korai órában érdekességet fogok találni, de azt hiszem szeretném egy kicsit jobban megismerni a nőt, talán majd be ugrik az emlékem is. A helyen szinte mindenki felszegte a tekintetét amikor a telefon földet ért, nagy volt a csend még néhány ember tekintetét még mindig a hátam közepén érzem. Nem hiszem túlságosan gyakori dolog lenne, hogy valaki egy ilyen helyen öltönyben jelenjen meg.
-Nehéz nap előtt áll?- kérdeztem tőle, pillantottam a kávéra, hiszen akkor szokták a halandók a kávét simán inni, ha azt szeretnék minél erősebben hasson rájuk. Lehet sohasem tudtam ezeket az ízeket megtapasztalni, de hosszú életem során volt jó pár nőm, szóval van némi fogalmam a halandó életről. Majd vissza ültem a székre amelyen eddig is voltam, a poharat a kezembe vettem , de nem ittam bele. Nem tudtam. Viszont még valamit el kell művelnem vele, hogy ne legyen az egész olyan feltűnő. Közben tekintetem a nőre szegeztem, persze nem nyilvánosan, nem akartam azt gondolja szeretnék tőle valamit, csak simán érdeklődő tekintet volt. Lola közben elvonult, azt hiszem a poharakat mosogatta. Szóval most már csak ketten vagyunk a bárpult előtt.
Vissza az elejére Go down
Dr. Tess Dylan Thorne
ember

avatar

Posztok :
5
Kor :
27
Foglalkozás :
Szexuálterapeuta

Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 10th Április 2017, 23:55


A férfira mosolyogtam és elvettem a kezéből a telefont. Amikor a kezünk egy pillanatra összeért egy furcsa bizsergést éreztem, de amint a két bőr eltávolodd egymástól ez a furcsa érzés megszünt. Nem volt semmi más benne. Biztosan hideg volt a keze.
- Ó, köszönöm. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak most. Nem szoktam ilyen ügyetlen lenni.- Szabadkoztam, majd eltűrtem egy kósza tincset a szemem elől. Egy ideig a férfi arcát tanulmányoztam. Kicsit feljebb kellett emelnem a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni. Bár én magam is százhetven centi voltam, a férfi egy fejjel így is magasabban szívta a levegőt, mint én.
a telefonommal a kezemben álltam még mindig a férfi előtt és csak akkor vettem észre, hogy a kávémra kérdezett rá.
- Őőő.. az igazat megvallva, ma szabadnapos vagyok. Épp a barátnőmet várom, aki szokásához hívem most is késik.- Vontam vállat, majd leültem a férfi melletti székre, oda ahol az előbb még a táskám pihent. Intettem a pultos lánynak, aki azonnal letette a poharat a kezéből, amit éppen akkor törölt szárazra és odajött hozzám.
- Használhatnám a telefont, egy gyors hívásra?- Kérdeztem kedvesen, majd mikor odakerült elém a kagyló gyorsan tárcsáztam Selena számát. Az első csörgés után fel is vettem.
- Haló?- Hallatszott komoly hangja.
- Sel, én vagyok az Tess. Kinyírtam a mobilom, úgyhogy nem fogsz tudni elérni rajta. Amúgy merre vagy? Itt várok rád már tíz perce?- Érdeklődtem és amikor meghallottam valami furcsa zajt a háttérből, már tudtam, hogy más dolga akadt.
- Úúúú, basszus. Tess, teljesen kiment a fejemből. Ne haragudj, tegnap sokáig dolgoztam és....- Ekkor egy férfi hang hallatszott a háttérből, így arra következtettem, hogy Selena nem csak hosszú ideig dolgozott, de egész éjszaka fent volt.
- Értem, Sel. Nincs gond. Majd bepótoljuk.- Motyogtam, majd nagyot sóhajtottam.
- Annyira sajnálom csajszi.... ígérem összehozzuk valamikor. Menj haza és pihenj egyet! Semmi munka! Puszi.- Tette le Selena hírtelen a telefont. Én is követtem a példáját, majd visszanyújtottam a telefont a pultos lánynak.
- Kifizetném a kávémat.- Mondtam még mielőtt elment volna. Blintott, majd elindult, hogy hozza a blokkot.
Amíg vártam, hogy megkapjam a kis papírt, titokban oldalra néztem. A férfi még mindig a poharába bámult, de egy kortyot sem ivott belőle.
- Tudja, jéggel sokkal jobb.- Súgtam oda neki. Próbáltam nem túl közel kerülni hozzá, de az illata így is elért hozzám. Valami különleges illat engte körül a férfit: söét volt és fűszeres. Nem igazán éreztem még ilyen parfümöt, szappant, vagy bármi is volt rajta másokon ezelőtt.
- Parancsoljon. Óhajt még valamit?- Kérdezte a pultos lány, amint visszaért. Felé kaptam a fejemet és elgondolkodtam. Ma már nem találkozom senkivel. Nem kell bemennem, és az összes papírmunkámat megcsináltam tegnap este.
- Ő... kérnék egy Sex on The Beach-et, de alkohol menteset.- Adtam be a derekamat a csábításnak.
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 11th Április 2017, 00:39



Tess Dylan Thorne










Felemeltem a szemöldököm a válaszára, talán egy kis mosoly is megjelent a szám szélén, nem gyakori az én mosolyom. Talán a sok év keserűség vagy a sok elvesztett ismerős hiánya akiknek a haláluk még mindig élénken lebeg a szemem előtt, sok idő telt el sok embert vesztettem is el és ez eléggé megacélozza az ember szívét. Melyik vámpír ne esne kísértésbe egy gyönyörű lány tekintvén, ez az dolog az amit mindig megbántam. Röpke száz év alatt véget is ér az egész, ami számomra szinte csak két pillantás az egész. Talán ez a mi átkunk, mindig látjuk meghallani szeretteinket, és ölnünk kell annak érdekében, mi elehessünk.
-Ugyan nem történt semmi sem, amíg nem a forró kávé landol az ölemben addig nincs gond- mosolyogtam el a gondolaton, most próbálom a jobbik énem adni. Nem azért mert most erre van szükségem csak hát, úgy néz ki kellemes társaság került számomra, ha a rideg stílusommal válaszolok neki akkor nem telik sok időben és el üldözöm őt innen. Akkor meg üldögélhetek itt egyedül a bárpult mellet.
-Értem, az jó dolog akkor tulajdon képen én is szabad napot vettem ki a mai napra, nem volt kedvem máma bemenni az irodába- mondtam neki, ezzel a teljesen őszinte választ adtam neki. Mert ha bár nehéz vezetni egy egész nemzetséget, de a vállalkozásom amibe nem régen fogtam bele egyre inkább kezd jövedelmezővé válni. Na meg ha én vagyok az igazgató akkor könnyedén megengedhetek magamnak egy kis szabadságot. Egy ideig nem szóltam semmit sem csak figyeltem ahogyan az ismeretlen nő telefonál. Most már közelebb volt hozzám, a mellettem levő székre ült. Egy finom kis gesztus és már nem fél tőlem, most már nem tart tőlem, mert a táskáját az ellenkező irányba tette. Barátságosnak gondol. Mekkorát téved, de honnan is tudhatná semmi nyomát nem adtam annak, hogy ellenséges szándékaim lennének. Talán ha egy kicsit ki lennék éhezve, akkor lehetséges nem nyújtanék ennyire barátságos arcot, eddigre már akkor a padlót vér áztatná és a kellemes illat helyett csak a keserű halál szag lenne semmi több. Hallgattam ahogyan telefonál na meg a másik beszélő hangot is hallottam képességeim eléggé kiélezettek szóval semmiség az ilyesmit meg hallani, még koncentrálnom sem kell hozzá. Úgy néz ki a nő társaság nélkül maradt. Most már csak azt kell el döntenem, hogy mit kezdek vele. Ha már szánok rá egy kis időt akkor annak valami értelme is kellene lennie nemde.? Egy partner éjszakára? Vagy a ma esti vacsora lenne? Még nem tudom! Egyelőre ezt még nem döntöttem el, de az is lehet mind kettő. Gyakran néz a szemembe, már kétszer is megtörtént, ha akartam volna könnyedén tudtam volna befolyásolni képességeimnek hála, de az nem lenne túlságosan élvezetes dolog azt hiszem. El maradna az élvezetes része, a becserkészés és a vadászat. Miközben telefonált tekintetem újra a pohár aljára süllyedt le, nem lett volna illendő dolog ha közben bámulom. Hangjára kapom fel a fejem, amikor egy tanácsot ad számomra, hát igazából fogalmam sincsen milyen ize lenne, a vérben teljesen más íze van az alkoholnak mint a pohárban.
-Sajnos tudom, már öt éve nem ittam egy csepp alkoholt sem de azért minden hónapban megveszek magamnak egy pohár whikehyt, tudja a csábítás megigyam vagy ne igyam meg azt.- mondtam neki, persze az egészből semmi nem volt igaz, de azért kellet valami hihető történetet ki találnom miért nem iszok a pohárból. Ha bár nem éppen vonzó dolog magamat egy alkoholistának be állítani, de hát ha más választásom nem volt.- de nem kell rosszra gondolnia, nem vagyok én alkoholista csak hát fiatal koromban történt egy ittas vezetésem ahol meghalt egy fiatal lány, mellettem az anyós ülésen és azóta nem fogyasztok alkoholt, belénk jött egy kamion és én nem tudtam időben elrántani a kormányt- mondtam neki, ezzel már egy kicsit azt hiszem javítottam a helyzetemen. Egyelőre azt hiszem elég ha ennyit el mondok neki, mindenkinek vannak sötét titkai talán azt hiszi most felfedtem egyet neki és még inkább meg fog bízni bennem. Egy lépéssel talán közelebb vagyok a célomhoz.
-Na és ön? Önnek mi oka van arra hogy ne fogyasszon alkohol a szabad napján?- kérdeztem tőle arcomon egy kedves mosollyal, ha bár nem szeretem megjátszani magam, de hát vannak dolgok amiket nem tudhatnak meg a halandók. Túlságosan is nehéz lenne ezt feldolgozni számukra, ezt a világot amiről csak oly kevesen tudnak róla. De ez így is van rendjén.
-Még be sem mutatkoztam, Caius- nyújtottam a kezem felé, reménykedvén abban hogy majd ő is meg fogja mondani a becses nevét. Nem szoktam titkolni valódi nevem, talán ennek is köszönhető az hogy sok vámpír össze rezzen meg vadász amikor az én nevemet hallják. Habár mostanában csak inkább a közel keleten gyilkolászom, de ott nem fogom vissza magam. Mint ahogyan a kutya sem a saját óljába piszkít be úgy én sem a saját házam tájékán hagyom a hulláimat.
-És mivel foglalkozik, ha szabad érdeklődnöm?- kérdeztem tőle, egy mosollyal az arcomon, amit olyan hihetően tudtam oda felvarázsolni, mintha csak a nagy színpadon játszanék. Valóban kellemes társaságnak bizonyulhat, csak néha nagyobb erő veszítés kell halandóként viselkedni, mint ahogyan azt mások gondolnák. Igazából még én magam sem tudom, hogy mit szeretnék tőle, talán csak egy kis izgalmat az életembe, vagy egy olyan személyt aki egy napon megérthet engem? Majd kiderül az elkövetkezendőkben.
Vissza az elejére Go down
Dr. Tess Dylan Thorne
ember

avatar

Posztok :
5
Kor :
27
Foglalkozás :
Szexuálterapeuta

Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 12th Április 2017, 19:48


Mosolyogva hallgattam meg a szavait s amint megérkezett az italom a pultos lánynak is küldtem egy mosolyt. A kérdésein elgondolkodtam egy ideig, majd nagy levegőt vettem és válaszoltam neki.
- Tudja kocsival vagyok.- Vontam vállat, majd egyet kortyoltam az italomba.
Amikor megláttam a felém nyújtott kezet letettem a poharamat és viszonoztam a kézfogást.
- Tess, Tess Thorne. Nagyon örülök.- Mosolyogtam a férfira, majd mélyen elmélyedtem barna szemeiben. Volt a férfiban valami furcsa. Olyan ridegnek és távolságtartónak tünt nkem az erőltetett mosolyával. Túl sokszor láttam má ezt a fajta mosolyt az emberek arcán, akik betévedtek a rendelőmbe. Hogy ne tűnjek tök hülyének egy idő után elengedtem a férfi kezét, majd visszafordultam a poharam felé.
- Terapeuta vagyok.- Válaszoltam nemes egyszerűséggel a munka kérdésére, majd ismét ráemeltem a tekintetemet. Az elegáns öltözetből és abból, hogy az imént mondta, hogy nem volt kedve bemenni az irodába, úgy sejtettem, hogy valami komoly cégnél dolgozik, vagy valami nagy fejes. Az alkalmazottak nem engedhették meg csak úgy maguknak, hogy nem mennek be.
- Szóval, Caius. Még nem hallottam ezt a nevet.- Mondtam, majd egy pillanatra ismét körbefuttattam a tekintetemet a pub-on. Ugyan azok az emberek üldögéltek ugyn annál az asztalnál, mint amikor bejöttem. Úgy tűnt a szokásos törzsvendégek töltik szabadidejüket itt, így eléggé kilógtam a sorból a mellett ülő férfival együtt.
Furcsa érzés volt a férfi közelében lenni. Valami feszültséget éreztem a levegőben. De lehet az is, hogy csak én képzeltem az egészet a fejemben.
- Mesélj valamit magadról!- Bukott ki belőlem. Nem igazán voltam az a kíváncsiskodó ember, de valahogy muszáj volt hallanom a férfi hangját. Mély volt és volt valami kis akcentus is benne, ami zene volt füleimnek.
- Bocsánat, nem akartam tolakodni.- Szabadkoztam és megráztam a fejem, mintha ezzel el tudnám tüntetni az előbb kimondott szavaimat.
Vissza az elejére Go down
Caius
vámpír tanácstag

avatar

. :

Posztok :
45
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Egy magán hadsereg tulajdonosa
. :


Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve: 13th Április 2017, 20:36



Tess Dylan Thorne







Hát igen gyakran megfeledkezem az emberi törvényekről ami nyilván ránk vámpírokra nem vonatkoznak, nem szabad igyon alkohol ha vezet, hát igen sosem értettem miért engedelmeskednek annyi hülye szabálynak. A mai világból ki halt már a szabadság érzet?
-Értem, nos igen érthető- válaszoltam neki röviden, néha ha hallanák az emberek a gondolatomat szerintem elszörnyednének még inkább, mint amikor rá jönnek egy vámpírral állnak szemben. Mindig alapos vagyok, jól megfontolom a cselekedeteimet, oda figyelek a beszédemre talán ennek a két tulajdonságomnak köszönhetem azt, hogy ennyi éven át még egyetlen ellenfelem sem volt aki le tudott volna számolni velem.
-Örülök hogy megismerhetem Tess, ha szólíthatóm így-néztem rá, mélyen a tekintetébe, ha sikerült elkapnom a pillantását. Nem hallom gyakran ezt a nevet, elég ritkának tűnik az én szememben, bár az enyém sem túlságosan gyakori, főleg nem ebben a korszakban. Most már a latin nevek nagy része is mint maga a nyelv kihaltnak számít, holt nyelv. Szóval a foglalkozása terepauta, hát igen ez talán sok mindent el elárul, feltételezhetően egy talpra eset nő, akinek jó sok sütni valója van a fejében, ez tetszik nekem. Nem egy kis buta liba akivel minden fajta bolondságot el hitethetek. Mindig is kedveltem az okos nőket, na meg a harcias természetűeket azokban van némi kurázsi. Mosolyodtam el a válaszán, különös pedig elég sok római hadvezér meg más nemes rendelkezett ezzel a névvel, biztosan a közéletre gondolt.
-Latin név, egy római hadvezér után kaptam a nevem- mondtam neki egy mosoly keretében, ám ez is oly erőltet volt, mint a többi ami a mai napon az arcomra festődött. Igazat szóltam, mivel valóban létezett egy római hadvezért akinek Caius volt a neve, pontosabban én. Szeretem az ilyen fél igazságokat, nem kenyerem a hazudozás. Viszont az igazság elferdítése szerintem teljesen más dolog, minek találtam volna ki egy áll nevet, úgy sincsen semmiféle kép vagy szobor emlék ami lebuktathatna engem. Majd felé fordulván egy kérdést szegezek fel a munkájával kapcsolatban.
-Milyen téren végzed a munkádat, mert ugye bár nem csak egy fajta terület van- mondtam neki, ha bár régebben nem voltak ehhez hasonló foglalkozások, azokat ellátták az utca lányok vagy az otthon csücsülő nő. De azért én is haladok a világgal nem maradok el a korszerű fejlődésektől. Ami azt illeti sok minden lenyűgöz, régen ha ilyen dolgok lettek volna milyen könnyű lett volna az életem, nem kellett volna barlangok mélyén a mocsokban élnem. Tekintetem vissza helyeztem a pohárra ami előttem csücsült, majd a Tess hangjára fel kaptam a fejem, és ismét rá néztem.
-Magamról? Hát nincsen sok minden amit mondhatnék, nincsen túlságosan érdekes életem egy vállalkozásom van és azt vezetgetem, családom nincsen árva házban nőttem fel, szóval egyedül vagyok. Azt hiszem nem túl érdekes dolgok ezek, na és ön? Önnek biztosan sokkal érdekesebb élete van mint nekem.- mondtam neki, mint mindig most is az igazat mondtam neki, mert valóban egyedül vagyok, arra sem emlékszem valaha is volt-e családom, na meg a vállalkozásom is létezik. De azt már felesleges tudni az árvaság és a foglalkozásom között bő három ezer év különbség van, ez csupán részlet kérdés, azt hiszem. Kíváncsi vagyok ő mit fog válaszolni a kérdésemre, a halandók élete mindig olyan zsúfolt, nekünk vámpíroknak sokkal könnyebb minden, hiszen minek sietni előttünk az egy örökké valóság.
-Ugyan ebben semmi tolakodás nincsen, nem rossz dolog ha két ember meg akarja ismerni egymást egy szórakozó helyen, szóval nem kell aggódnia ez miatt- válaszoltam neki, őszintén nem tudom miért beszélgetek még mindig vele mert jó társaságnak bizonyul? Mert emlékeztet valakire a múltamból? Vagy mert ő lesz az ebédem amikor a kezem közé kerül? Nem tudom de nem is törődöm vele, egyelőre megelégszem azzal, hogy jelenleg el szórakoztat és nem unom magam otthon abban a nagy házban. Közben távolabb taszítottam magamtól a poharat, na majd a széken Tess fele fordultam, ezzel is ki mutatva, hogy lemondok az ott heverő piáról.
-Na és Tess ön itt született New Orleansban?- kérdeztem tőle, érdeklődvén kíváncsi voltam arra, vajon mennyire van tisztában azzal ami itt folyik a városban, mármint a rengeteg természet feletti lényről. Persze nem csak itt vannak, de ezt a várost valahogyan különösen kedveli mindenki, az itt lakó emberek igen csak fogékonyak az ilyesmire, boszorkányság meg ehhez hasonlók. De egy ismeretlen számára ez mind csak mesének tűnhet, pedig ez a kő kemény valóság.
-Kellemes társaság, remélem nem siet mert még szívesen elbeszélgetnék önnel- mondtam neki kifejezvén azt, hogy elszórakoztat engem. Persze ezt tudná ő jobban is de azt majd a későbbiekben, könnyedén használhatnám rajta az agykontrollt, de nem szeretném ezt a helyzetet ki élvezni.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content



Tárgy neve: Re: The avenue pub ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
The avenue pub
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: belváros és városgerinc-
Ugrás: