Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Adminok
Jasmine Grey
Profil
Diana V. Strzechowsk
Profil
Alec Vasquez
Profil
Violet Porter
Profil
chatbox

friss válaszok
Cicuska aranykalitkája
6th December 2017, 18:07
írta: Catherine Williams
Belvárosi park
28th November 2017, 17:17
írta: Alexander Bones Russel
Cat & és a kandúr
22nd November 2017, 18:59
írta: Catherine Williams
Burn it ! - Diana &Andy
14th November 2017, 17:30
írta: Andrzej Strzechowski
Stivali Italiani
7th November 2017, 15:10
írta: Vendég
Belső udvar
4th November 2017, 20:28
írta: Andrzej Strzechowski
A Kandúr "barlangja"
24th Október 2017, 20:55
írta: Alasar Mal
Uszoda
24th Október 2017, 19:50
írta: Violet Porter
Asztalok
4th Október 2017, 23:43
írta: Adele Vien
Játékostárs keresõ
29th Szeptember 2017, 10:51
írta: James Bryant
Munkahely nyilvántartás
28th Szeptember 2017, 18:57
írta: James Bryant
Avatarfoglaló
28th Szeptember 2017, 18:48
írta: James Bryant
James Bryant
27th Szeptember 2017, 21:45
írta: Jasmine Grey
Alexis Rowe
19th Szeptember 2017, 16:16
írta: Jasmine Grey
Hiányzásnapló
31st Augusztus 2017, 21:00
írta: Violet Porter
belépett tagok



Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) 25th Június 2016, 22:24-kor volt itt.


 

 Belvárosi park

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 5th Február 2017, 22:23






Jackson + Hecaté

Nem akart. Nem akart a múlt gyötrő és ijesztő fájdalmára gondolni. Pislogott egyet a feltámadó szélben, s könnyei patakként indultak meg szeméből. Végig siklottak a hófehér, hibátlan arcon, majd az állán egy nagy cseppé alakulva lehulltak. A parkon végigrohanó szél nem csupán a fák lobjait mozgatta át, de a könnyeket is elkapkodta a vámpír arcáról. A Hold előbukkant a sötét felhők mögül és bevilágította ezüstös fényével az egész parkot. A tavak és szökőkutak vizén csillogott, a fűszálakon festett és megmutatta a két idegennek a másik arcát.
Olyan erővel támadt fel a szél, hogy a sós testnedveken kívül az ezüstös szőke tincseket is magával vitte. Lekapta a ruha kapucniját is, ezzel előhívva a vámpírnő fejének teljes egészét. A düh elillant arcáról, mihelyt kikiabálta azt magából, nem maradt csupán csak félelem a múlttól, fájdalom, könnyek és szomorúság. Bármennyire is egy halott személyről, egy mások életét ellopó szörnyetegről beszélünk, Hecaté mindig is más volt. Soha! Soha nem illett rá a szörny kifejezés, még akkor sem, amikor istennőt játszott, vagy megölt másokat. Túlságosan is… összetett egy lélek ő ahhoz. Sokkal érzőbb, mint sok más halandó eme bolygón. Ráadásul az a nemzetség, ahová tartozik, még inkább kiemeli őt a fajtársai közül.
Szipogva hajtotta le fejét, hogy felemelve kezeit ruhája ujjába törölje szemeit. Hátrébb lépett kettőt, hogy kényelmesen vehessen levegőt. Noha, mindez csupán formalitás, elvégre egy vérszopónak nincs szüksége levegőre, ő mégis jobban érezte magát ettől. Nem igazán tudott a férfi szavaira gondolni. Egy részük megnyugtatta, másik fele megrémítette. Olyan gyorsan, ahogy csak lehetett, igyekezett megnyugodni. S miután sikeresen megtörölte arcát, még két lépést hátrált.
- Sajnálom, Mr. Winney, de ez nem fog menni. – hangszínében még visszacsengtek a könnyei, de már emelt fővel állt, valamivel hátrébb – Soha nem is kellett volna találkoznunk. A legutóbbi a véletlen műve volt, ahogy talán ez is. Nem ismer engem, és én sem magát. Nincs oka másképp bánnia velem, mint a többi vámpírral. A világ pedig nem engedi meg, hogy gyermekek legyünk. Fogadja hát el a tényt, miszerint nem kellene többet találkoznunk. Foglalkozzon a maga dolgával. – a végére Hecaté visszanyerte eredeti, komoly, rideg hangszínét és érzelemmentes arckifejezését. Sikerült összeszednie magát és határozottan a férfi elé állnia. A szél is lecsendesedett időközben, így szavai végén visszatette a kapucniját a feje közepére.
- Higgye el, ebből semmi jó nem sülhet ki. – tette hozzá, majd szigorú, porcelán arccal fordult meg és indult el az úton. Nem volt mit mondania. Tenne volna hozzá, Ég Önnel! vagy valami más köszönést? Nem, így kellett lennie. De, vajon a férfi is így gondolja-e, hogy hagyja elmenni a nőt? Netán, tényleg most találkoztak utoljára vagy a sors összehozza-e őket még? Képesek lesznek elfelejteni eme két éjszakát? Nos, meglátjuk.

۵ Gothic Wedding ۵ 439 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 6th Február 2017, 18:44



Hecaté






Lehet most túlságosan is sokat vártam el tőle, sejtettem nem fog könnyen „ fel engedni” de azt nem gondoltam, hogy ilyen nehéz fog lenni. Ám azonban én nem fogom feladni a dolgot, kitartónak kell lennem és akkor majd elérem a vágyam. Hátrébb lépett ez nem jó előjel azt hiszem, ajkait lesem mit fog mondani, kíváncsi vagyok arra mit fog kitalálni a jelenlegi helyzetre, hogy minél hamarabb tovább állhasson. Mindig is ez a célja a folytonos menekülés, ezen változtathatna na meg ha igazán a szíve mélyére tekintene akkor talán rá jönne, ha nem akarna itt lenni akkor már régen nem lenne itt. Egy szempillantás alatt el tűnhetne innen, de nem teszi meg. Lehet a gondolatai azt mondják neki menjen és fusson el innen, de lehet van belül az a bizonyos belső hang ami nem engedi ezt meg neki. De mire jó az örök élet ha nem élvezi ki? Abban biztos vagyok a természetben való gyönyörködés sok élvezettet nyújt még nekem is, de az élet ennél több. Azt mondta ez neki nem fog menni? Még is mi? Én csak a társaságát igényeltem nem pedig valami mást ajánlottam fel neki. Nem értettem az okát de megvárom ami el mondja amit szeretne nem szakítom félbe a mondanivalóját, majd amikor befejezte akkor elmondom az én néző pontomat is. Nem is volt vissza fogott ami azt illeti persze nem vagyok az a fickó akinek mondanak valami ki ábrándítót és rögtön el is rohan, hogy ki sírja a gondjait. Ugyan! Ez nem én lennék, csak bamba tekintettel nézem majd megszólalok, hátha egy kicsit tudnék változtatni, a látás módján, de mielőtt mondhattam volna valamit is már megfordult és próbált elillanni. Nem értem miért akarja mindig más el dönteni azt, hogy mi a jó nekem és mi nem? Nem vagyok már kisgyerek és nem szorulok senkinek az atyáskodására. Utána is rohantam, addig nem hagyom el menni amíg el nem mondom azt amit gondolok, hogy legalább értse azt miért vagyok itt és miért erőlködöm vele.
-Várj, engem meg sem hallgatsz?- kiáltottam utána nem tudom, hogy megállt vagy éppen csak utol értem. Eléje álltam szemtől szembe, nincsen végig utána kiáltozni a dolgokat amit mondani szeretnék.
-Először is ne sajnálkozz engem nem kell sajnálnia soha senkinek- mondtam neki hangom békés volt de magabiztos, majd folytattam- másodszor meg nem gondolod hogy van valami ebben a véletlenben? Nem hiába találkoztunk itt újra össze ennek mennyi az esélye..? Nem ismerlek téged? Valóban így van és te sem engem de ez nem is változik ha nem adsz egy kis esélyt rá, lehet én számodra éppen olyan halandó vagyok mint bármelyik, de számomra te nem vagy egy hétköznapi vámpír különleges vagy sok szempontból is. - nyeltem egy nagyot, mélyen a szemébe nézve mondtam az egészet majd mielőtt mondhatott volna bármit is folytattam a mondani valómat.
-Nem a világ határoz meg minket hanem mi határozzuk meg a saját világunkat erre nem gondoltál? Mi lenne ha nem menekülnél előlem és megtorpannál most? Én sem teszem nekem pedig több okom lenne rá szerintem, mint fordított helyzetben. Kérdezheted, hogy miért hát mert szeretnélek megismerni téged, ne zárkózz el kérlek- mondtam neki, őszinte volt minden egyes szavam amit mondtam neki. Előre nem gondoltam ki, mit fogok mondani időm se lett volna rá csak jöttek a szavak egymás után, mintha csak valaki a számba rakta volna őket. Remélem ismét nem fog itt hagyni engem, szerintem ebben semmi rossz dolog nincsen.
-Lehetséges nem sül ki semmi jó a dologból, de ha nem próbálod meg akkor nem is tudhatod, sok évet éltél és el tudom képzelni sok dolgot láttál de minden változik semmi nem ugyan olyan... mindig más a végkimenetel.- mondtam neki a véleményem a dologról ő biztosan arra alapozza, hogy már megjárta a dolgot és tudja milyen ez az út. De ha egy sablonra vesz engem akkor látszik egy csöppet sem ismer engem, én nem vagyok olyan mint más , mint ahogyan ő sem egy olyan vámpír, mint a többi. Csak ott álltam előtte, várva mit fog mondani, lágy szellő simogatta az arcom, ez egy kicsit megnyugtatólag hat rám.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 7th Február 2017, 19:39






Jackson + Hecaté

A múlt terheit viselni nehéz és fájdalmas dolog. Ám, megszabadulni tőle legalább annyira gyötrelmes, elvégre, részben neki köszönhetjük azt, akikké lettünk. Tanulhatunk régi hibáinkból és megváltoztathatjuk általa önnön jövőnket. A közel száz éves vénemberek is roppant bölcsek tudnak lenni saját halandóságukból adódóan, így hát, egy vámpír, akinek megadatott több száz, több ezer év is, nem csupán a történelem részese lehetett, de hosszú szenvedést is lelkén hordoz. Megpecsételődik, ráragad és bárhogyan is sikáljuk utána a fehér, ködszerű jelenséget, már nem tudjuk lemosni róla a sérelmeket. Sajnos, az idő és az elmúlás rendszeres megtapasztalása még a legszebb emlékeket is képes semmivé, szürke folttá alakítani.
Folyton, minden egyes századmásodperccel változunk és ezt nem lehet megakadályozni, csupán befolyásolni az irányát. A vámpírnő kifejezetten rosszul, már-már üresnek érezte magát. Mintha nem lett volna benne semmi. Lábait egymás után emelve távolodott a férfitól, miközben elméjével egy régi időbe, azon belül is egy kastélyba vándorolt. Tisztán emlékezett a hideg falakra, a fáklyákra és gyertyákra, melyek megvilágították a belső termeket és láthatóvá tették a falikárpitok és festmények seregét. Az üres díszpáncélt is látta, a bútorokat, valamint a kandallóban lobogó tüzet. Érezte a családias melegséget, melyet az épület magából sugárzott. S amikor a folyosókat rótta egy magas, fekete alakot pillantott meg. De, mielőtt vonásai kirajzolódtak előtte, addigra Mr. Winney elébe állott. Hosszú, monologikus beszédének végét csendesen várta. Érzékelten porcelánszobor módjára állt előtte s amikor elhallgatott a halandó, maga folytatta:
- Nem értett meg. A Mi Családunk eleve egészen más, mint a többi. Éppen ezért, a kapcsolatunk – bármilyennek is akarja – nem lehetséges. Higgye el, vannak még más vámpírok is, akik nem tépik ki az ember torkát, ám őket nem nálunk kellene keresnie. Nem vagyunk, és soha nem is leszünk barátok, Mr. Winney. Amennyiben, üzletet ajánl és hajlandó a főnöke nevében beszélni, hallgatom, de ha önmaga miatt van itt, akkor nincs értelme egymás idejét rabolnunk. Nem számít, hogy mi okból találkoztunk újra, mert nincs mit mondanom Önnek. – itt elhallgatott. Szavai és hangszíne végig rideg volt, mint a leghidegebb téli éjszaka és úgy tűnik, teljesen visszaöltötte magára korábbi hidegségét.
A szünet alatt Hecaté eszébe jutott egy korábbi jelenet, ami egészen a közelmúltban történt. Nem a kanapén való ülése, vagy a fekete ruhája volt számára a fontos, hanem Mestere szavai:
- Ha véghez akarjuk vinni mindazt, amit elterveztem, akkor szükségünk lesz legalább az egyik vadászcsalád támogatására. Tárgyalnunk kell, hogy Mi irányíthassuk a szálakat és mindezt ne vegyék észre.
- Úgy érti, bábokat keres, akik kiállnak a színpadra, míg mindenki a Maga szavait hangoztatja rajta.
- Valami ilyesmi, igen. Mindenekelőtt, a Fiatal Úr nem vezényelhet le minden megbeszélést. Van feladat, amit rád bízok, Hecaté.

A többi maradjon homályban.
- Tudja, Mr. Winney, meg lett volna a lehetősége rá, hogy minden nap láthasson engem. – folytatta a vámpírnő a szünet után, ám itt ismét kivárt. Szavaival arra célzott, noha kellően burkoltan, hogy amikor munkát ajánlottak a férfinak egy nemesi birtokon, nos, ott lakik ő maga is. Talán, jobb, ha ezt nem mondja el neki. Furdalja csak egy kicsit a kíváncsiság, és ha már annyira érdeklő a férfit eme halhatatlan, akkor járjon utána. Kutasson és lásson csodát, ha tud.
- Azt akarom, hogy beszéljen a családjának fejével és szervezze meg, hogy meglátogathassam a birtokán.

۵ Gothic Wedding ۵ 527 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 10th Február 2017, 19:10



Hecaté






Amikor megszólalt, rendesen meglepett vele semmi érzelem semmi kedvesség csak a rideg valóságot állítja elém. Inkább most mint később legalább elmondta mit szeretne konkrétan. Az egész úgy jött le számomra, mintha csak egy rejtett ösvény lennék a Sánchez birtokra. Tárgyalás? Rey rögtön elvágná a torkukat és a fejük egy karón lógna, nem ismerik őt úgy ahogyan én. Nem tetszett az amit mondott nekem, és mondhatni meg is sértett vele. Én az érzelmekről beszéltem mármint a szimpátiáról, erre meg elő áll nekem egy ilyen ötlettel. Ami az eszemben meg sem fordult, üzleti kapcsolatban találkozhatunk, elképesztő. Mérges arcot vágtam a dologhoz, persze attól még a hangom higgadt és nyugodt volt, nem stílusom sem az üvöltözés sem pedig a hirtelen reakció, minden helyzetben megőrzöm angol hideg véremet.
-Én nem a családjával akarok találkozni ha nem önnel!- jelentettem ki , hogy engem nem érdekel más vámpír csak ő, szívem szerint pokolra való az egész kivéve Hecaté.- ön szerint lehetséges lenne egy ilyen találkozó? Én nem ragadtam fegyvert ön ellen több okból is ami számomra személyes de garantálom magának, ez a mi családunkban nem fordulhat elő mármint főleg nem a vezetővel, amint meglátná rögtön el is vágná a torkát.- meséltem el a helyzetet számára, ez lenne az utolsó amit megtennék neki. Mikor a földön és a porban hevertem, Rey emelt ki engem onnan nincsen az a nő akiért elárulnám az ő barátságát. Azt még megértené ha most nem ragadok fegyvert mert semmi esélyem sem lenne egyedül egy ezer éves vámpírral szemben, de ha most elő állok azzal tárgyalni kellene a vámpírokkal akkor valamilyen módon a védelmem alá venném őket és ez által elárulnám mind azt amire felesküdtem, és a barátságát is Reynek.
-Olyan dolgot kér tőlem ami lehetetlen, vadász család és vámpír család soha nem lesznek békében, mert ott több személy személyisége koncentrálódik, két személy már más dolog. Az utolsó dolog lenne az amit ajánl nekem, szóval ilyet többé ne is kérjen tőlem. - válaszoltam, eléggé hivatalosan fogalmaztam meg amit mondani akartam neki, nem volt baráti hangvételi a dolog, de az övé sem szóval ezzel már vonalban vagyunk. Kezdem úgy érezni magam, mintha ki akarnának játszani egy sakk partin ami nem tetszik nekem, és nem is engedtem sosem mások befolyásoljanak engem, főleg nem manipuláljanak.
-Remélem az egész találkozásunk nem csak annak a következménye volt, hogy ezt a dolgot elém tárja, mert akkor nagyot csalódnék önben!- jelentettem ki dühösen, lehet csak én értem félre a dolgot, de az is lehet nem és az egészet eltervezte várva már a tökéletes pillanatot amikor bele mennék a dologba. Hát ha igazam lesz és eltervezte az egészet akkor már egy nagyon új oldalát fogom megismerni ami undorító lenne számomra, tönkre téve egy olyan képet amit eddig láttam róla a szemeim előtt.
-Szóval hogyan dönt? Ön és nem a családja őket hagyjuk ki ebből nem az ő dolguk, figyeljen ha akar találkozni akkor most mondhat igen vagy nemet is. Nem fogok maga után menni ha azt mondja nem... békén hagyom és soha többé nem látjuk egymást. Ha viszont igent mond arra találkozzunk ketten titokban más tudomása nélkül akkor azt most tegye meg. Tudja Hecaté én egyenes embernek tartom magam, amit gondolok azt ki is mondok nem alkalmazok semmiféle stratégiát a beszélgetéseink során! Remélem ön sem próbálkozott meg semmivel sem.- figyelmesen kísértem a pillantásait a tekintetét, hogyan reagál a dolgokra amiket elmondtam neki most. Nem hinném támadásba lendülne nos az végképp nem rá vallana. A vadászokra nagyon jellemző az hogy makacsak és önfejűek, na meg forrófejűek, ezek közül az első kettő teljesen én vagyok, az utóbbi az már kevésbé.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 10th Február 2017, 20:02






Jackson + Hecaté

Az éjszaka folyamán történő események mind-mind egytől egyig időbe teltek s a Hold, az a ragyogó égitest a párocska feje felett lassanként átbukott a legmagasabbik ponton, majd megkezdte ereszkedését, hogy a hajnalt követve teret adjon az oly’ erős és égető napkelte első sugarainak. De, addig még volt pár órájuk. Szerencsére.
Sok minden történt, ami egy korábbi találkozásig is visszanyúl, ám most nem az a fontos, hogy min vannak túl, hanem, hogy hova jutottak. Beszélgetésük komolyra fordult. Abbamaradt a csipkelődés, az egymás utáni kergetőzés. Hecaté magára öltötte a komolyabbik, isteni arcát, melyet megköveteltek tőle. Nem csupán a Mestere, de a befolyás, tekintély, a környező világ, mindannyian közre játszottak eme szerep kialakításában. Mert a kő csorbát ejt a kardon, míg a puha dunyhán áthatol. Ezért szükségszerű a zárkózott sziklafal, hogy védje önnön magát és mindazt, melyet képvisel.
- Nem. – olyan határozottan ejtette ki a szót, hogy ridegségébe bele sem remegett. Mintha csupán egy üres porhüvely lenne, aki nem érez semmit sem – A találkozásunk mindössze egy véletlen volt, melyet ebben a pillanatban óhajtok mindannyiunk előnyére fordítani. Korábban, fel sem merült bennem az, hogy kihasználjam magát. Tehát, vegyen vissza haragjából, mielőtt ostobaságot tenne, avagy mondana. – folytatta miután a férfi befejezte mondanivalóját. A vámpírnő mindig is hidegvérű volt, amit megdupláz a nemzetségébe való tartozása, majd megtripláz a hűsége Urához. Egy ilyen korban lévő vérszopó, különösen a lélek képesség birtokában, mindig, ha gyengén is, de használja adottságát. Nem olyan erővel, mellyel bárkit is befolyásolni tudna, ám éppen annyira, amit fel tud használni mások állapotának felméréséhez és önnön biztonságára fordíthassa azt. Noha, minderről a férfi nem tud, a nő érzi annak valódi lelkiállapotát és tudja, mit érez jelen helyzetben. Hozzáteszem, esze ágában sem volt felmérgesíteni a vadászt, ugyanakkor számított rá. Elvégre, ő is csak egy ember s mindahányan szeszélyesek vagyunk, mert élünk.
- Nem a fajtám nevében beszélek, csupán a saját, szűk családoméban. És nem, nem kihasználni óhajtom, csupán arra kérni, hogy adja át az üzenetet a legfőbb felettesének. Van olyan információ a birtokunkban, amit fel tudunk ajánlani. Nem kérni, hanem alkut kötni szeretnénk. egyezséget, mely mindkettőnk javát szolgálja. Legfőképp… a tudatlan, be nem avatott emberekét. Ha, nemet mondanak, akkor akad még másik két család is. Amennyiben úgy hozná a jövő, mindhárommal is egyezkedhetünk. De, gondolja végig! A legjobb vadász egy vámpír ellen egy vámpír. Mert, a halandók könnyen megsérülnek. Nincs jobb fegyver a saját erőnk ellen, mint mi magunk. Az emberek mindössze megfigyelik a természetfeletti és találgatnak a gyengepontok után. Mi, ismerjük azokat. Gondolja végig! – a nő határozott, szigorú hangon beszélt. Egyszerre utasító színezetben, és mégis olyan hidegen, mintha még sem lenne parancs, csupán egy sírfelirat. Szándékosan hagyott egy kisebb szünetet, ám nem hagyta, hogy a férfi válaszoljon. Előtte, még hozzátette: A találkozón, hogy érezné magát nagyobb biztonságban? A vámpír birtokon a nemzetség több tagjával, akik jóval idősebbek, mindössze alig néhány fős kísérettel, szinte egyedül… vagy a saját otthonában, a saját terepén és emberei közt egyetlen vérszívó jelenlétében? Mondtam, hogy maguk szervezzék meg, de ha nem… akkor önök jönnek el. Persze, amennyiben elfogadja a főnöke a kínálkozó lehetőséget. – szándékosan részletezte és nyújtotta oda a lehetőségét annak, hogy fölényben érezzék magukat. Ha teljes mértékben a vadászokon áll a szervezés, akkor bármilyen csapdát állíthatnak a követnek. S ennek kockázatát is hajlandóak az Éj Gyermekei vállalni a szövetség fényében. Mindenképp… elgondolkodtató. Csak egy bolond mond erre rögtön nemet. Persze, Mr. Winney ezt meg sem teheti. Az ő feladata mindennek az átadása, noha benne van a pakliban, hogy nem teszi meg, ám a nő érzi, úgysem használja fel azt a kártyát. Hecaté adta a lehetőséget, még nem fordított hátat, egyenesen a nála magasabb férfi szemeibe nézett és várt, hátha akad még kérdés annak ellenére, hogy részéről itt volt a mondanivalója vége. De, az emberek kiszámíthatatlanok.

۵ Gothic Wedding ۵ 615 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 12th Február 2017, 22:23



Hecaté






A hangján és a viselkedésén látszik már, hogy komolyabban veszi a dolgot, ez több dolgot is elárul számomra. Lehet eltalálom de az is lehet hogy nem. Az ember akkor vált komoly tempóra amikor elkezdődik az a rész ami igazán érdekli őt, legalábbis én így vélem. Végig hallgatom az előttem álló nőt, mit mond nekem. Ha továbbra is azon töri magát, hogy megtegye tőlem amit kér akkor azt feleslegesen teszi. Nem fogom ezt meg tenni neki ha piros hó is esik, akkor sem és szerintem ezt ő is nagyon jól tudja. Egy vadásztól ilyet kérni egyet jelent mintha azt kérné saját családját adja fel, mivel ha már ismerik kikről van szó és a nevek mellé arcot is tudnak párosítani akkor még le is vadászhatnak minket. Nem de? A szépséges hölgy már elnyerte a bizalmam ám azonban, annyira még nem hogy a családjában is megbízhassak. Nem tudom kik ők, milyenek a szándékai és mi a tervük. Most azon a ponton tartok, hogy kezdek kételkedni abban is amit eddig meg tudtam Hecátéról.
-Ez csak egy találkozás, semmi érdekeltsége nincsen ennek a beszélgetésnek és nem is fog lenni, nem látom értelmét a dolognak, sem előnyét sem pedig hátrányát.- mondtam neki világosan ki mondva azt amit gondolok erről a helyzetről. Véleményem nem fog megváltozni a dologban,
-Mit mondtam, téged mindig szívesen látlak barátom ként de másokról szó sem lehet... nem tudom a XX században hol tartózkodott amikor az olasz bűnszervezetek élték fénykorukat, emlékszik honnan tudták ha egy családban áruló volt? Onnan mindig az vitte az ellenséges család béke ajánlatát. Na látja én is ugyan így vagyok ezzel, ha oda vinném Rey elé az ajánlatát akkor egy áruló lennék semmi több.-mondtam egy példát, hogy jobban megértse a dolgot, hogyan is látom ezt a dolgot. Nem azért nem teszem meg mert, most annyira félek Rey haragjától, azért mert ezzel árulóvá válnék ami az én szememben a legnagyobb bűn. Amikor a testvérem elárult engem és feldobott a rendőröknek azóta rá jöttem arra milyen súlyos dolog is az árulás. Akkor meg fogadtam soha senkit nem fogok elárulni, és olyan ígéretet tenni sem amit nem tudok véghez vinni.
-Vámpír-vadász? Hmm nem akarom megsérteni de ezt az ötletet nevetségesnek tartom, ha igaz is lenne akkor az mögött lenne egy hátsó szándék ami még gonoszabb lenne és még több halandó vért követelne. Ismeri a mondást Hecaté? Egy fecske nem csinál tavaszt. Ön állítja nekem több olyan vámpír is van, mint ön! De ennek még semmi nyomát nem láttam hozzon bizonyítékot elém akkor talán megfontolom a dolgot. Eddigi válaszom nem.- zártam le véglegesen ezt a témát, hangsúlyom jelezte is nem szeretnék erről a témáról többet beszélni, szerintem ez a téma csak feltüzeli a bennünk levő indulatokat, és mind hiába. Olvasgattam Rey könyvtárában ahol vadászok feljegyzései voltak, és még soha nem hallottam olyan dologról a vámpír be állt volna a vadászok mellé.
-Esetleg folytathatnánk a sétát egy kellemesebb téma mellett?-kérdeztem tőle egy kedves mosollyal, arcomról elrejtettem minden indulatnak a tejes nyomát. Csak a béke és a kedvesség volt leolvasható róla. Nem haragszom rá amiért fel tette számomra az ajánlatot de ha van benne egy kis érzelem és együtt érzés akkor tiszteletben tartja a döntésemet, és nem fogja újra fel hozni ezt a témát.
-Nem lenne kellemesebb ebben a hold fényes éjszakában sétálni és a szép tájban gyönyörködni elszakadni a világ gondjaitól, csak magunknak élni csak most? - kérdeztem tőle újra, szerintem nem fogja fel adni a dolgot. Annál céltudatosabb és akaratos nőnek gondolom, mint hogy könnyedén feladja a dolgot, ha most nem is folytatja a dolgot de biztos vagyok benne a későbbiekben újra elő fog állni a dologgal.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 12th Február 2017, 23:26






Jackson + Hecaté

Hecaté sok mindenen ment már keresztül és, ha a Mestere utasításáról volt só, sosem vallott kudarcot. Mindig elérte a kitűzött célt, előbb-utóbb. Ezt még Tőle tanulta és kiváltképp volt eme tulajdonság és a vele járó összes dolog a családra. Hallgatta a férfi szavait, majdan sajátját hangoztatta. Komoly és rideg arcot öltött magára, olyan ürességgel a porcelán külső mögött, melyet megköveteltek tőle a tárgyalóasztalnál ülve. Amikor Mr. Winney az üzenetről szóló beszéde végéhez ért, Hecaté lepillantott a földre. Elgondolkozott, hogy van-e valami, amit eddig nem mondott el és fontos lehet, mert Ő vele beszéltek erről. Kutatott megállás nélkül az elméjében, hátha van valami, amit még felhasználhat. Netalántán, Ő nem kötötte meg és a szabad kezének hála tehet előrelépést. Végül, alig egy másfél percnyi hallgatás után felemelte fejét.
- Tudom, a szavam nem elég Önnek, de találkoztam már több olyan lénnyel is, akik nem voltak átlagosak. Közöttük vámpírokkal is. Ezenfelül, mivel kettőnkről van szó az üzenetek átadása kapcsán, nekem kellett volna elmennem Önökhöz. Mivel, maga mindössze velem találkozott többszöri alkalommal. – újabb aprócska utalás hosszú monológok után, hogy nem ez az első találkozása a férfinak eme nemzetséggel, de, jelenleg nem ez volt a legfontosabb – Egyébiránt, ismerjük a főnöke kilétét. Nevét és arcát egyaránt. Nem okozott volna gondot személyesen felkeresni. A történések azonban, más irányba kanyarították a dolgokat. – itt egy kisebb szünetet hagyott. Már-már lezárta a beszélgetésük ezen szakaszát, ugyanakkor szerettet volna még hozzátenni egy utolsó morzsát a témához, mielőtt végképp véget vetnek a dolognak, akár a férfiban növekvő düh, akár más miatt.
- Van mód arra, hogy egy halandó és csakis egy halandó legyen képes arra, hogy szolgájává tegyen egy vámpírt. Persze, vannak, akik varázslattal próbálkoznának, ám annak veszélyei vannak. Egy tökéletesen megszelídített vérszívó sem közben, sem szabadlábra helyezése után nem fog a gazdája ellen fordulni. Hű szolga, aki mindenáron megvédi a gazdáját és nincs nála jobb fegyver a természetfeletti lények ellen. Tudom, mesének hangzanak szavaim, ám igazak. Persze, érdemesebb egy olyan vámpírt megszelídíteni, aki ér is valamit a saját fajtája ellen. Meg kell találni a tökéletes alanyt előtte. De, nem mondhatok ennél többet. S ha eme tudás nem lenne elég cserébe, van más is. Plusz, a szabad, önként történő szövetségnek is tulajdonképpen hasonló hozománya lenne. A nemzetségem legtöbb tagja megveti és gyűlöli önnön fajtáját, azokat, akik nem tudják méltón viselni eme tisztséget: Éj Gyermeke. Most már… talán sejti. Mindkét fél számára előnyös lenne a kapcsolat és nincs semmilyen hátsószándékunk. – nyomta meg a végét. Időközben enyhe megvetés is társult szavaiba, melyet észre sem vett. Valóban, utálta a többi, alantasnak nevezett vérszívót, akiket szégyenfoltnak gondolt. Volt idő, sőt, mindig is a saját népük ellenharcoltak. Ostoba gondolat is mondhatnák, vagy sznobizmusnak, de felsőbbrendűnek gondolják magukat és sokkal nemesebbnek. Olyat látnak bele a vámpírlétbe, amit kevesen. Szerény véleményem szerint, mint a Mesélő, magam is egyet kell értsek a Lelkek nemzetségének idősebb tagjaival. S eme gondolkodás már többször hozott nekik szövetségeseket a vérrel táplálkozók ellen, továbbá, ez is különlegessé tette őket, és kis lélekszámúvá.
Hecaté nem folytatta. Tudta, most le kell nyugodjon a vadász és logikusan át kell gondolja az elhangzott szavakat, mielőtt folytathatnák a téma boncolgatását, vagy bárkinek is elújságolná az elhangzottakat. A vámpírnő, ugyan nem említette a férfinak, remélte, hogy nem fogja továbbadni ezt senkinek sem. Különben, mindenkit, aki jogtalanul tud erről, meg… kell… ölni.
A nő felpillantott egy töredéknyi időre a Holdra. Fejét megemelte hozzá, ezzel kiemelve hófehér nyakát s mellkasát. Gondolataiban kiszámolta mennyi ideje van még hátra a napkeltéig és mennyire lesz szüksége a visszaúton, ami igenis hosszú. Nem lenne valami kellemes, idekint szembesülni a perzselő sugarakkal. Mr. Winney szavai hozták vissza. Ekkor, már másról kérdezett. Lemelte tekintetét, majd jég kék szemeivel a férfiéba nézett.
- Van bármi, amiről lenne kedve beszélgetni? – tette fel a kérdést, ezzel elkerülve a válaszadást az övéire. Hangja ezúttal lágyabb volt. Tekintete nem ridegséget, csupán, érzelemmentességet sugárzott, a pozitívabbik értelemben. Várta a férfi válaszát, mert őszintén szólva, ő már nem tudott másik témával előhozakodni. A környezet és az idő nem engedte meg számára.

۵ Gothic Wedding ۵ 655 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 13th Február 2017, 21:07



Hecaté






Logikusnak tűnt az amit mondott nekem, ha csak engem ismer akkor még is kihez mehetett volna, de még mindig vannak dolgok a háttérben amit még nem világosak, de addig semmit nem teszek amíg minden részlet nem világos előttem.
-Értem és jól is tetted engem kerestél meg vele mert más vadász nem biztos ilyen közlékeny lett volna veled- mondtam neki röviden. A többi vadász nem olyan mint én, legtöbbjük számára minden fekete és fehér, nem látják a szürkét a világban. Talán sokszor nekem is jól jönne ez a képesség akkor nem kellene annyi dolgon gondolkoznom és sokkal egyszerűbb lenne az életem.
-Ha ismeritek Reyt akkor tudjátok róla, ő előbb lő mint kérdez diplomáciára nem alkalmas természet még az emberekkel sem, nem hogy egy vámpírral, biztos vagyok benne egy dobozban küldte volna vissza a küldöttek fejét.- hiába van előnyük a vámpíroknak, a rancs az egy kész erőd. Ha oda bemerészkedik egy vámpír biztosan nem jut ki élve onnan, legyen az maga az Isten vámpír képében, nem csupán a túlerő az egész birtok csapdákkal és különböző védelmi eszközökkel van ellátva. Amit mesélt nekem az valóban hihetetlennek és mesébe illőnek tűnt, és nem is igazán hiszek egyelőre abban amit mond. Nem az miatt Hecátéban bízom legalábbis ahogyan képes bízni egy vadász egy vámpírban, de kitudja őt mennyire vezetik félre? Ritka dolog az amikor a vezér jön tárgyalni, lehet csak egy bábu akit egy erősebb vámpír mozgat és a fogságában van Hecaté.
-Hát eléggé valószerűtlennek hangzik a dolog, elhiszem neked nincsen hátsó szándékod, de ha jól sejtem akkor ennek a bizonyos csoportnak nem te vagy a vezetője..., tehát úgy hazudhatnak neked ahogyan csak szeretnének és ha van egy sejtésem akkor a feletted álló vámpír vagyis a csoport vezetője az a teremtőd aki vámpírrá tett téged.- mondtam el a véleményem a dologról, nem tudom pontosan hogyan mennek ott náluk a dolgok de sokat olvastam erről a kötelékről. Nagyon el tudják vakítani ha nagyon akarja a teremtője.


Egy kisebb csönd szünet következett be, igazából tetszett is a csönd jó volt kiüríteni a fejem ezt az egészet, a holdat bámulni és a csillagokat, meg az elvonuló felhőket amelyek olyan gyorsan suhannak el akár csak az autók az utakon. Leülök a földre majd intem neki jöjjön ő is de, szerintem most már nem kellene annyira távolság tartónak lennie velem szemben. Még a végén kezdem leprásnak érezni magam, kérdésé elmosolyodom.
-Hát mindenről, hagyjuk ezt a vámpír dolgot igaz első sorban az vagy de nem csak ebből állsz, mesélj nekem mit szeretsz csinálni, mi tesz boldoggá téged?- kérdeztem tőle egy kedves mosollyal. Nem az érdekel jelenleg engem milyen életem volt vámpír ként és milyen nagyszerű képességei vannak hanem a belső tulajdonságai. Próbálom úgy felfogni az egészet mintha csak egy közönséges ember lenne és nem pedig valami több ezer éves vámpír.
-Vagy akár mesélj el egy olyan emléket ami boldogságot okoz neked ha eszedbe jut, nem kell mindig szomorkodni és búslakodni nemde?- válaszoltam, majd kíváncsian figyelem le ül mellém a fűbe vagy továbbra is csak bámul le rám, ha éppen azt teszi.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 15th Február 2017, 17:31






Jackson + Hecaté

- Miért? Miért én vagyok az első, az egyetlen? – kérdezte halkan a tűz előtt ülve, íriszeivel egyenesen a lángok táncába bámulva.
- Sosem volt alkalmasabb. Az Éj Gyermekének lenni, hordozni véredben a sötétséget és magad után a halált, nem egyszerű feladat. Egyesek beleőrülnek és tombolásba kezdenek. Egy átok, melyet kiváltság hordozni. Még a kiválasztottak között is akad olyan, aki nem érdemli meg, hogy Káin gyermeke legyen. Az évek alatt többször is bizonyítottad alkalmasságodat. Még sosem találkoztam olyasvalakivel, mint te. – fordult felé a férfi, aki egészen emidáig a távoli sötétséget kémlelte – Nem csupán a szépségeddel vagy képes a bűvkörödbe vonni a többi lényt, de az eszed is a helyén van. Képes vagy kontrollálni mindazt a terhet, amit cipelned kell s mindeközben önmagad maradsz az évek múltával is. Nem fásulsz el, mindig van célod és megtalálod a legapróbb dolgokban is a gyönyört. Ezt csodálom. – szemeit a lángok vörösre festették, mely elszántságot tükrözött vissza. Az egész megjelenése, a vörös és fekete egyvelege olyan hatást keltett, mintha egyenesen a Pokol kénköves bugyraiból, egy vértóból mászott volna elő és Ő egyike lenne a legveszélyesebb démonoknak.
A fiatal nő ajkai elnyíltak. Most először hallotta ezt a szót a férfi szájából: csodálni. Ráadásul róla beszélt. Soha többet nem mondta ki, csupán egyszer, amikor az Ifjúról beszélgettek, de addig még akar pár száz év.
- Megvetem a halandókat és minden mást is. Az összes létező dolgot. Förtelmesek, mert azt hiszik feljebb valók, kiváltságosak, pedig nem tudnak semmit sem erről a világról. Senki sem. – tette hozzá a férfi.
- Mégis, állandóan tartogatnak meglepetést az emberek. Bennük ott van MINDEN. Lenyűgözőek. – tette hozzá a férfi szavaihoz a nő, mire a démon ajka félmosolyra húzódott.

Nincs semmi, ami oly’ hatalmas és erős lenne, mint az ember. Csakis ők képesek legyőzni a sötétséget. Boszorkányok, vérfarkasok, vámpírok, vagy más mesebelei és természetfeletti lények… ők mind semmik. Nem képesek elszakadni önnön természetüktől és átlépni a saját korlátaikat. Megrökönyödnek és csakis egy utat ismernek. Ám, az emberek, ők mindenre képesek. Ott van bennük a legrosszabb és legkegyetlenebb természet és a legirgalmasabb, legsegítőkészebb is. Jók és gonoszak egyaránt. Átlépik testük és lelkük korlátait. Maguknak készítenek akadályokat, hogy erősebbé váljanak általuk. Egyszerre szánalmasak és csodálnivalók. Lenyűgözőek. Éppen emiatt, soha, semmi nem lehet olyan hatásos és erős egy nem- emberi lénnyel szembeni küzdelemben, mint ők. Két nem-emberi lény harca ki van egyenlítve, s bár a természetfeletti árnyai mészárolják le a halandókat, mindig akad közöttük olyan, aki végez a mészárossal. Ők a világ egyetlen vadászai és igaz őrei.
”Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb.”



Hecaté némán állt a férfitól alig pár lépésnyi távolságra. Figyelte, miként lép le az útról és telepszik le a fűre, neki háttal. Apró kezeit összefogta, és maga előtt lógatta. Kapucnija alól pillantott le a halandó emberre, majd meghallva szavait lágyan elmosolyodott. Ugyan, ezt Mr. Winney nem láthatta; a nőt kellemes érzés vette körül. A régi idők jutottak eszébe, majdan egy gondolat és az ember mögé lépett. Alig egy centi lehetett a vámpírnő selyemruhája és a vadász háta között. Hozzá közelebbi kezét ráhelyezte annak vállára és jég kék íriszeit a távolba emelte. Messze tekintett a természet lágy ölébe, és megpillantotta annak a tónak a folytatását, amelyet átszeltek a híd segítségével. A sima víztükrön néhány szitakötő játszott serényen, miközben a Hold fénye táncot lejtett rajta. Egy lágy szellő suhant végig a parkon, s az egész helyzet, a légkör, a környezet, minden olyan végtelenné és lággyá változott, mintha valaki egy képzeletbeli tájat festene éppen mögöttük, hogy mindahányan benne lehessenek a műben.
- Mindig is szerettem a természetet. A rózsakerteket és az állatokat. Minden rózsa színnek saját jelentése van. A kedvencem a sötétkék, mely az éjszakába nyúlik és nagy, feje van. Jelentése: megbocsátás és megnyugvás. Szeretek lovagolni és sétálni. Ha a szobában töltöm az időmet, akkor olvasok, vagy hegedűszót hallgatok. Mindez… jól esik. – lassan és halkan beszélt, hangja lágy volt és kellemes. Ugyanakkor, sosem szabad hagyni, hogy a másik megismerjen bennünket, mert akkor tudni fogja miként győzzön le. Nem is szeret magáról beszélni, ám szükségét érezte és mindvégig őszinte volt. Valóban ezt szerette csinálni. Igazából, Hecaté egy nagyon egyszerű nő, akit tulajdonképpen könnyű lenyűgözni vagy a kedvében járni. Csupán, egy hajszálnál többet kell róla tudni. Megnyílni azonban, csak a legbizalmasabbaknak és legkiváltságosabbaknak szokott. Nagy kiváltság ismerni őt, úgy, hogy nem tart minket barátnak vagy bármilyen, hozzá közelebb álló személynek.
- Valami ilyesmire gondolt, Mr. Winney? – kérdezte egy kisebb csend után, míg tekintetét nem vette le a tó nyújtotta látképről. S selymes, puha kézfeje még mindig a férfi vállán nyugodott.

۵ Gothic Wedding ۵ 743 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 17th Február 2017, 21:54



Hecaté






Még mindig nem tudom mit akart tulajdon képen ezzel a kéréssel mi lehetnek az indokai, mert oly nehéz el hinni ne legyen valami, a vámpírok és a segítő szellem? Nem nagyon függ össze, ha még egy vámpíról lenne szó akkor hihető lenne de ha már többről az akkor már nagyon gyanús, majd fény derül a dologra. Invitálásomra nem reagált szóban e helyet inkább csak a hátam mögé suhant, alig lehetett látni, ahogyan azt csinálta. Láttam már sok vámpírt gyorsan mozogni ám azonban, Hekáté különleges és egyedi az ő mozgása olyan kifinomult és kecses, mintha csak a levegőben lépkedne. A hátam mögé kerülve, kicsit sem éreztem magam veszélyben. Most már el jutottam arra a szintre ha bántani akart volna, akkor már több szásszor lett volna alkalma rá mégsem tette, akkor meg miért tenné most. Mint ahogyan nekem is lett volna, mert akár hányszor is állt háttal nekem mindig ott volt a lehetőségem, hogy megtámadhassam és egyetlen kéz mozdulattal elvehessem az életét. Lehet akármilyen kifinomult érzékei egy vámpírnak az akkor sem lát a háta mögé.
-Na ezt nem tudom megszokni- mondtam neki egy mosollyal az arcomon nem fordultam meg, kezét a vállamra helyzete. Talán az első olyan alkalom amikor ő kezdeményezte a testi érintkezést, nocsak halad a dolog. Nem láttam tekintetével merre kószál hiszen a hátam mögött volt, az én tekintetem még a holdat bámulta, az a szép kerek sajtot az égen. Vajon még mennyi lehet hátra az éjszakából? Nem bánnám ha még jó sok lenne hátra kellemes társaság számomra Hekáté, eléggé mozgalmas éjszaka volt azt már meg kell hagyni, de az első találkozást azt hiszem nem sikerült felülmúlnia, az valami teljesen más volt. Amikor el kezd magáról beszélni akkor gondolkodásom hirtelen megtörik, és szavai éradatára figyelek. Ezekre gondoltam, sejtettem hogy oda van a természetért mindig el tud benne bámészkodni.
-Igen ilyesmire gondoltam, amúgy én is nagyon szeretem a természetet Angliába sokszor voltam az erdőkbe csatangolni a szüleimmel, sokat túráztunk amíg meg nem haltak aztán meg minden megváltozott.- mondtam neki egy kedves mosollyal úgy fear ha én is megosztok vele valami személyeset ha már ő megtette. Úgy gondolom ez az egész egy nagyon jó kezdet volt arra, hogy egy kicsit jobban megismerjem őt, vagy csak túl sokat látok bele a dologba.
-Szeretsz túrázni? Kint aludni a természetben és csatangolni az erdőben nem törődve semmivel, semmilyen kötelezettséggel csak a pillanatnak élve?- kérdeztem tőle, ez a kérdés nagyon érdekes számomra ez sokat elárulhat a természetéről. Majd kezemet az övére tettem, és ha nem kapta el azonnal akkor felálltam és felé fordultam, megvártam a kérdésemre a válaszát, ha adott majd egy kis szünet után megszólaltam.
-Tudod ahogyan a Holdat néztem elgondolkodtatott, hajlandó vagyok egy esélyt adni a dolognak, de kell adnod számomra valamiféle biztosítékot, hogy biztos nem fog balul el sülni a dolog. Tudod nem csak magam miatt nem akartam azt, hogy megessen ez a találkozó, erős és hihetetlen képességeid vannak, de mint ahogyan egy hangya boly képes elintézni egy emlőst számodra éppen olyan veszélyes besétálni a rancsra. De ha jól átgondoltad akkor megteszem neked, felhívom Reyt és kérek számodra egy időpontot megfelel?- kérdeztem tőle mélyen a szemébe nézve, lehet butaságnak tűnik, remélem nem sértődik meg a dolgon.
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 17th Február 2017, 22:32






Jackson + Hecaté

Némán tekint a távolba, csodálja a víz felszínét. Odasüss! Egy apró halacska épp levegőért jött fel, s dugta elő ajkait a mélyből. Hecaté ajkai félmosolyra húzódtak. Mindig is szerette a legapróbb dolgokat észrevenni, mert a részletekben rejlik a megoldás. Ráadásul, a természet lágy ölében annak szépsége mellett észrevehetjük a rút és gyötrelmes kegyetlenséget is. Mert vad a szabadság.
A korábbiakhoz képest teljesen megváltozott a pillanat. Sokkal… lágyabb lett. A vámpírnő nem tekintett le a férfira. Csupán hallgatta annak szavait, miközben tekintete ide-oda járkált egyik fűszálról, levélről, bogárról a másik csöppnyi vonásra. Mint egy merev márványszobor, ami tökéletesen élethűre lett szabva, úgy állt ott és válaszolt változatlanul kedvesebb hangszínen a vadász kérdésére.
- A társaságtól függ. Szeretek napokat eltölteni az erdőben, ha úgy hozza a helyzet. Volt, amikor nem szívesen tettem, a körülmények miatt. Míg máskor, nos, akkor igazán boldog voltam. – felelt egyszerre igennel és nemmel. Bizony, megesett már, hogy menekülnie kellett a Fekete erdőben. Napokon át tartó rettegés volt az életében, még a 18. században. Ugyanakkor, Erdély mindig is kellemes emlékeket idézett fel benne, még akkor is, ha épp valami kellemetlen ok miatt járt arra. Mindig, volt egy olyan aprócska pont a kalandjainak, ami miatt szívesen emlékezett vissza azokra az időkre. Akarva akaratlanul eszébe jutott mestere, egy-egy emlékkel együtt. Sokan gondolhatnák azt, hogy Hecaté is függő. Olyasvalaki, aki nem tud meglenni a teremtője levegője nélkül. Az igazság sokkal egyszerűbb ennél. Túlontúl sok időt töltöttek együtt. Jó és rossz pillanatokat vészeltek már át, ami összekovácsolta őket. Ha ilyesmi létezik két ember között is, akkor gondoljunk csak bele, mit tehet velünk két ezer év. De, nem, ez nem függőség. Csupán, túl jól ismerik egymást és túlontúl sokat tudnak a másikról. Kalandok, boldog és szomorú percek, minden, amit el tudunk képzelni és még annál is több. S mind emiatt, nem képesek hazudni a másiknak. Nem befolyásolják egymás érzelmeit, de ha kell, bizony hallgatnak, mint a csontok.
Megriadva veszi tudomásul a kéz meleget. A test hőt, mely Mr. Winney élőszervezetéből árad. Kizökkenti Hecaté-t a gondolataiból és ijedten pillant le a férfi kezére, mely az övéhez simult. Ezt a kifejezést igyekszik mihamarabb eltűntetni, hogy mire a halandó fel áll s teljesen vele szembe fordul, addigra arca sima lehessen. Belenéz a férfi szemeibe. Vár, hogy hallhassa mondanivalóját. Tekintetébe elszántság ül ki. Határozottság, rendíthetetlenség, minden, mi reá jellemző.
- Nincs semmi, amivel elriaszthatna a találkozótól. Csupán, a nemleges válasz. Vagy, én megyek oda, vagy Önök jönnek el hozzánk. Már mondtam. – arca komoly volt, hangja viszont lágy és kedves, tekintete pedig hegyeket is megrengetően határozott – Egyedül megyek el Önökhöz. Fegyvertelenül. Diplomáciai szándékkal. Nincs okuk tartani tőlem. Ha végezni akarnak velem, legyen. De, én nem harcolni megyek. Ezt tudom ajánlani. – mélyen belenézett a vadász szemeibe, majd szavai végén szabad kezével – mert a másikat még mindig a férfi tartotta fogva – lassan, óvatosan és lágyan simított végig a nála magasabb ember arcán. Míg az ő érintése hűvös volt, a férfi bőre meleg. Ugyan, a nő érezte az élő testben lüktető vért, a dobbanó szívet, igyekezett azt teljesen kizárni és figyelmen kívül hagyni. A sokévnyi tapasztalatnak és a kora esti táplálkozásnak hála ez ment is. Odatudott figyelni a vele szemben lévő íriszekre, vonásokra, az ajakakra. Hecaté a kapucnija alól pillantott fel, fél oldalra tett haja szabaddá tette nyakának egy részét, s mellkasát. Hófehér, hibátlanbőrén csillogott az égitest fénye. Egy igazi, halhatatlan hercegnőnek tűnt, aki megérintette a halandó férfit. Kérdés, mennyire?

۵ Gothic Wedding ۵ 558 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 17th Február 2017, 23:27



Hecaté






Nem vette el e kezét? Ez új! Akár hányszor is próbáltam vele testi érintkezésbe kerülni mindig elhátrált előle, de most nem tette. Azt hiszem valami megváltozott kettőnk között. Most már sokkal inkább a bizalmába fogad engem, vagy akár valami csel lenne arra behálózzon? Nem hiszem ilyen aljas szándékai lennének felém. Keze érintése hideg volt, de egyben keze puha és kecses is, akár hányszor bámultam rá még nem volt olyan alkalom amikor valamiféle szépség hibát lehetett volna felfedezni rajta. Figyelmesen végig hallgatta azt ami mondani szerettem volna, arcán nem láttam sem örömöt, semmilyen érzelmet majd amikor megszólalt a hangján egy kedvesebb hang szólalt meg, lehet így volt lehet nem, számomra így tűnt. Az előző válaszára nem reagáltam, sokkal inkább lekötött az ami most történik, de igen meg nemes is válasz volt, ezzel semmit nem árult el magárul tulajdon képen. Figyelmesen hallgatom én is végig azt amit mond, nem vágok közbe, majd hirtelen keze felém nyúlt, nem ellenkeztem érintése hideg volt, de még is jól esett számomra. Nem gondoltam, hogy ezt megtenné. Mindig is kerülte az ilyen helyzeteket, sosem volt olyan alkalom amikor ő kezdeményezte volna ezt. Csak álltam ott, és bámultam rá mélyen a szemébe, tekintetemből egyszerre sugárzott a magabiztosság, erő és a kedvesség is. Egyik kezemmel az ő kezét fogom, ő meg a másik kezével az arcom simogatta meg. Fura helyzet, még ilyen helyzetben nem bonyolódtam nem hogy vámpírral de az elmúlt öt évben még nővel sem. Nem nagyon érdekeltek a női kapcsolatok, sokkal inkább azon igyekeztem, hogy először magamat tudjam rendbe tenni a történtek után.
-Hmm rendben van, remélem tudod mit csinálsz és nem fogod megbánni a döntésedet de nem kell aggódnod mindent meg teszek ne essen bármiféle bántódásod amíg ott vagy. Szerintem ha diplomatikus találkozó lesz akkor annak a szabályait kellene betartani.- nem nagyon akartam beszélni arról amit tett, vannak dolgok amiket ha kimondanak akkor azok sokkal súlyosabbak, jobban tudatosulnak mint egy cselekmény sorozat. Kedvem lett volna most magamhoz húzni az előttem álló szépséges hölgyet, de az már szerintem túlságosan is nagy lépcső fok lett volna számára, ezért nem tettem. Kíváncsi lennék arra, az ő fejében vajon milyen gondolatok vannak rólam vagy éppen a jelenleg kialakult helyzetről.
-Én bízok benned, ez kölcsönös? Ha igen akkor nem lesz gond meglátod- mondtam neki egy mosollyal remélem, pozitív válasz kapok. Látom a dolognak az előnyeit de nem szeretném ezt itt jobban letárgyalni tulajdon képen, nem az én posztom ezt eldönteni mi jó a vadász családnak és itt egy senki vagyok csak egy újonc nincsen bele szólásom, de jelenlen fogok lenni mivel én szerveztem meg a dolgot.
-Rendben, adjál egy címet ahova majd elküldhetem a helyet és az időpontot akár egy emel cím is megfelel- válaszoltam neki, nem szándékoztam levelet írni szerintem már vagyunk annyira modernek, hogy ne szoruljunk ilyen lassú távközlési formához. Direkt nem telefon számot kértem, biztos a vámpíroknak is kell lennie, bár ezen még sosem gondolkoztam el alaposabban, ők vajon hogyan is viszonyodnak a modern technológiához. Még mindig a kezét fogom nem engedtem el, nem akartam telefonon fel hívni most Reyt ki tudja hol van jelenleg és milyen állapotban na meg nem is telefon téma az ilyesmi. Majd reggel beszólok neki hogy vendégünk lesz akit muszáj meghallgatni, persze értesíteni fogom az a bizonyos vendég egy vámpír.
-Viszont remélem azt tudod, nekem semmi beleszólásom nincsen a döntésébe, én egy újonc vadász vagyok, igaz a legjobb barátom de ilyen téren a barátság nem számadó- mondtam neki, ne bízza el magát amiért létre jön a találkozó Rey hajlandó lesz együtt működni a vámpírokkal igen csak meglepő fordulat lenne. Én személy szerint az egészet kizártnak tartom, még azt is nehéz lesz elérnem, hogy féken tartsam az indulatait. Feltekintettem a holdra, majd vissza az előttem álló szépséges hölgyre.
-Ahogyan látom már nincsen sok időnk hátra az éjszakából, mit szólnál ha vissza mennénk a hidra egy kicsit szétnézni a parkban?- gondoltam már túlságosan is túl van tárgyalva a dolog, meg nem is érdekel az hogy mi lesz a döntése Reynek, úgy is azt kell követnem majd ahogyan ő dönt. Most hogy már letárgyaltuk az egészet, azt a ki idő ami maradt szeretném azzal tölteni minél inkább megismerjem őt, vagy éppen jól érezzük magunkat, meg volt a munka most már jöhet a szórakozás, viccesen fogalmazva.
-De ha arra járunk, most próbálj meg nem bele dobálni a tóba- mondtam neki egy vigyorral az arcomon, abban reménykedem most talán sikerül egy kis mosolyt csalnom az arcára. Lehet nagy teher nyomta a vállát, mert hogy ezt neki össze kellet hozni, a teremtője akaratának megfelelően, de most hogy már ez nem nyomja a vállát talán egy kicsit ellengedhetné magát, hiszen csak ketten vagyunk a parkban nem igaz?
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 18th Február 2017, 00:23






Jackson + Hecaté

Átbuktunk a ló túlsó oldalára. Minden tekintetben. A Hold megkezdte ereszkedését. Közeledett a napkelte. Jócskán alant járt már, három is elmúlhatott. Nem hiába. Ha jó a társaság, vagy a téma, akkor bizony az idő tréfásan tud közlekedni. Ezenfelül, a vámpírnő is elveszette az irányítást. Hiába ült ő a bakon, a lovak minden létező irányba szétszéledtek. Egyrészről, mert ugyan, először véletlenül találkozott eme férfival s másodszorra is, a vele kapcsolatos cselekedetei egyre vegyesebbé váltak. Próbált olyan maradni, amilyennek Ő megköveteli. Távolságtartó, rideg. Egyébként sem szokott hozzá idegen kézhez. Majdan kisebb, önfeledt pillanatoktól eltekintve a vérszívó taktikai okokból, stratégia miatt viselkedett enyhébben. Most viszont, már maga sem tudja eldönteni, valóban a cél elérése miatt teszi mindazt, amit, vagy azért, mert önnön érzései diktálják ezt. Bolond egy dolog az érzelem. Nehéz, a legsúlyosabb tehet lelkünk mellett, mivel szoros kapcsolatban állnak. Akárcsak az érzelmek hiánya. Épp emiatt gyötrelem viselni, cipelni és szembenézni vele. Számot adni róla, kiváltképp, ha ellentmondanak egymásnak.
Hecaté biccentett az első szavakra. Nem hátrálhat meg a találkozótól. Noha, volt már sokkal jelentőségteljesebb és nehezebb tárgyalása is, most először érezte azt, nem bánja, ha meghal. Régebben tartott a fontosabb eseményektől. Gombóc ült a torkában, és ha ember lett volna akkor a szíve ki is ugrott volna, vagy felrobbant volna a mellkasában. De, így, hogy az Éj Gyermekihez tartozik, teljesen más a helyzet. Ráadásul, ott van ama gondolat, ő nagyobb célt szolgál. Bár, Ő mérhetetlenül dühös lesz és egyetlen éjjel alatt kiírtja az egész vadászcsaládot cserébe a veszteségért, tudta, halála… elfelejtettem a gondolatot. Fene! Kanyarodjunk vissza a történésekhez, amelyek most számítanak, ebben a szent minutumban.
A bizalmi kérdésre sem felelt. Apró ajkai sarkába kúszott egy bíztató mosoly, ám nem mondhatta ki, mert nem volt egyértelmű válasz. A következő feleletet, az elérhetőségét illetően, megelőzte egy halk kuncogás. Halkan felkuncogott. Igyekezte leplezni, de az éppen olyan hangosra sikeredett, hogy a férfi biztosan meghallotta. Hecaté kinevette Mr. Winney-t. Noha, a vámpírok többsége ugyanolyan modern technológiát használ, mint az egyszerű emberek, eme család sokkal furmányosabban alkalmazza azt. Elvégre, ki akarna galambot fogni az egyik téren, mert „titkos levél van a lábára kötve”. Senki sem gondolna erre, kivéve persze Sherlock Holmes magánnyomozót, de ő nincs itt. Elszégyellve magát pillantott le, miközben azt a kezét, mely eddig a vadász arcán nyugodott szája elé kapta. Ujjvégei alig értek hozzá a finom vonású ajkakhoz. Felpillantva kért elnézést a halandótól.
- Bocsásson meg Mr. Winney! Nem akartam. Hiszen, maga nem tudhatta. Az egyetlen módja, hogy velem tarthassa a kapcsolatot, netalántán a családdal, az, hogy ha levelet ír és postán vagy futárral elküldi. Netalántán, maga jön el személyesen. Esetleg, vezetékes telefonszámot tudok még mondani. A komornyik felveszi és átadja az üzenetét. – mondta valamivel vidámabban, mint eddig valaha. Mulatságosnak találta a férfi tudatlanságát, amit egy pillanatra el is szégyellt. Persze, a nő titkon tudta, hogy van számítógépük is, de az már tényleg hadi titok és nem szabad mindent kikotyogni. Elvégre, ők mindannyian régi vágású jómódú nemesi család. Viszont, tény, hogy egy darab tévét nem fog találni ott a vendég. De, még a laptopot sem. egy külsős számára, aki nem ott lakik, csupán annyi a modern technológia abban a házban, amit a vezetékes telefon nyújt. A… inkább nem mondom, mi van még ott, mert túl sokat fogok fecsegni! Inkább arról kellene szólnom, hogy a férfi mennyire nem tiszteli a nőt azzal, hogy visszamagázza. Elvégre, a Kisasszony is folyton ekképp beszél. De, mindegy is! Nem ez a legfontosabb, hanem a következők.
- Nem várom el, hogy maga döntsön a felettese helyett. Mi több, igenlő választ sem várok. Lesz, ahogy lesz. Nem fogok trükköket bevetni. – mentegetőzött, miközben szabad kezével jobbra-balra intett s szemeit behunyva mondta. Mintha kicserélték volna és sokkal közvetlenebb lenne. Az igazság az, hogy totális lányos zavarban volt. Ritka alkalom, amikor ezt nem némasággal fejezi ki. Szerencsére, a férfi nem tudja, hogy a nő melyik nemzetséghez tartozik. Ez pedig, még kapóra jöhet.
A sétára való felhívásra az élő holt megkomolyodott, majd kedves mosollyal szabadította ki a kezét a férfiéból, hogy karját nyújthassa. Mindezzel lehetővé téve a komoly, egymásba karolós, „úri” sétát. ellenben, amikor a férfi az apró incidenst felemlítette, a nő őszintén és hangosan felkacagott.
- Eszem ágában sincs megismételni a dolgot! – jelentette ki határozottan, majd elindult a sétára. Tekintete ide-oda járkált, miközben figyelte környezetét. Lassan felértek a hídra, ahol megtorpant egy pillanatra a vámpírnő. Hallgatózott. Megérezte a közelgő napkeltével a muzsika feléjük szálló hangját is, mely lassan kitisztult. Abból az irányból jött, attól a távoli kaputól, amerről a nő érkezett. Hegedűszó volt. Az éjszakába elnyúló hang, mely Hecaté-t hívta magához. Tudta, kocsisa, legkedvesebb halandója játszik ismételten csodásan. Ám, ezúttal nem a nő boldogságára, hanem figyelmeztetésére, ideje indulni, mert messze van a birtok. Szaladt volna, követve a hangot, de valami visszatartotta. Elengedte Mr. Winney-t és felé fordulva egyenesen rá nézett. Akár táncra is kelhetnének, ha úgy hozná az élet. Itt a búcsú ideje?

۵ Schindler's List ۵ 798 ۵ note ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Jackson Winney
vadász

avatar

. :
Ami halott, nem halhat meg újra.
A szabadság az egy olyan kényes ribanc akinek hullák hátán kell megágyazni.


Posztok :
243
Kor :
27
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Munkanélküli
. :


Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 18th Február 2017, 01:26



Hecaté






Elmosolyodtam amikor azt mondta nem tudom olyan szinten tartani a kapcsolatot, nos hát ezen meglepődtem nagyon. Nem hiszem, hogy valakinek a családban ne lenne egy telefon aminek van internet hozza férése. Szeretem a történelmet meg a régi dolgokat, de a levél írás szerintem túl lassú távközlési eszköz, mint hogy azt használjam.
-Nos akkor ebben az esetben elkérném a vezetékes telefonnak a számát, vagy szeretnéd ha esetleg személyesen jelenjek meg?- kérdeztem tőle, úgy döntöttem most már barátságosabb hangnemre. Szerintem már másodszori találkozás és az hogy már elbeszélgettünk egy két órát kiköveteli azt, még egyikünk sem tette szóvá a dolgot de szerintem már mind kettőnknek megfordult a dolog. Személyesen megjelenni egy kicsit veszélyes lenne, ki tudja mi várna ott engem remélem nem kell személyesen megjelennek. Ha bár annak is meglenne az előnye egy újabb találkozás Hecatéval, ez már megérné a rám leselkedő veszélyt. Ám azonban szeretném mi előbb túl lenni ezen a dolgon, mármint a tárgyaláson. A kijelentésemre reagált, hát szerintem ha akarnék sem tudnék tenni ez ügyben semmit sem. Rey makacsabb akár egy öszvér, rá semmilyen ész érvel nem lehet hatni, csak egy jobb meg egy bal ököllel talán, azzal mindig lehet értelmet verni bele, de sajnos általában az értelem verés mindig az ö javára fordul.
-Előre is sok sikert kívánok neked! Ismerve a cimborámat, nagyon is lesz rá szükséged- biztattam, ha bár a témával nem értek egyet viszont a lelkesedését és a szándékát azt tisztelem. Látszik ahogyan lassan kezd megenyhülni mármint most már annyira nem képes a rideg és mozdulatlan nőt felvonultatni a színpadra mint a beszélgetésünk legelején. Talán kezd megkedvelni? Vagy csak mert már elérte a célját? Nem tudhatom erről azonban szeretnék még megbizonyosodni. Szerintem titkon legbelül ő is tudja nem értek egyet azzal amit szeretne felvonultatni Rey előtt. Maga az ötlet nem rossz ezt be kell ismerni de sajnos a megvalósítása és a valódi célok hát nem tudom, ettől még tartok mi lesz belőle. De kockázat nélkül siker sincsen, ahogyan szokás mondani. Ahogyan terveztem sikerült elérnem, egy mosolyt csalnom az arcára. Nehéz dolog ez, de megérte. Szerintem kár titkolnia a mosolyát nagyon szép, alaposan végig nézem, mélyen az emlékezetembe égetve a képet.
-Akkor rendben van, legközelebb nem hiszem lenne akkora nagy szerencsém meg tudjak kapaszkodni, amúgy tudtad az a tó legalábbis a híd alatt derékig ér?- kacagtam a dolgon, bár ha fejjel megérkezek oda akkor nem biztos lett volna amit kacagni. Nem lett volna kellemes érzés oda bele huppani. Elfogadtam a kar nyújtását a sétára, szorosan magamhoz karoltam, nem tudom mi érte utol hogy ennyire fel tudott oldódni a jelenlétemben. De tetszik! Most már nem olyan rideg, kíváncsi vagyok még milyen oldalai vannak. Eddig sikerült felfedezni a tartózkodó rideg oldalát, na most meg egy kis kedves oldalát is. Remélem a vérszomjas vagy éppen bosszú szomjas oldalát nem fogom megismerni, az az apró lökés amit rám mért az sem esett jól, mi lenne ha egy kicsit durvább is lenne. Lassan oda sétálunk a hídhoz, jó érzés volt közel érezni magamhoz, az arcomra is ki ült egy kedves mosoly, szerintem le sem tudtam volna tagadni a dolgot. Ám ha neki nem lenne kedve a dologhoz akkor nem hiszem ezt össze lehetett volna hozni, ő nem az a típus akire rá lehet erőltetni is bármit. Ahogyan lassan felértünk a hidra, valamiféle zene szó ütötte meg a fülemet, először azt hittem csak szokásához híven csend, de ez valami más volt nem a szokásos csengés ez dallamos volt. Ha kicsit jobban fülelek akkor, rá jöttem talán hegedű szó volt, nem tudom honnan jöhet ezért körül néztem de nem láttam senkit sem a környéken.
-Te is hallod a zenét?- kérdeztem tőle, miközben a tó fele fordultunk, még mindig karon ölelve a szépséges hölgyet, egészen művészi látvány volt az egész ahogyan letekintettem a tó tükrére. Ott állunk mi ketten, felettünk a Hold ami már lassan lenyugvóban van. Érdekes hogy most szólalt meg a hegedű szó amikor már a Hold lenyugvóban van, talán lehet valamiféle össze függés.
-Gondolom menned kell, lejárt az időd ahogyan elnézem, bár csak még tovább tarthatna az éjszaka.- jegyeztem meg felé azzal a szándékkal, hogy még szívesen el töltenék pár órát vele. Remélem most már nem fogom olyan későre látni, mint a múltkor.
-De ha minden igaz akkor nemsokára újra találkozni fogunk- ahogyan mélyen a szemébe néztem, nem tudnám letagadni azt szívesen megöleltem volna, vagy egy csókot lehelni az ajkaira, ha adna valami ösztönző jelet, hogy megengedi a dolgot. Ha nem áll rá készen akkor ismét vissza húzódik a házába akár csak egy teknőc és nem érinthetem meg. Egy próbát megér , legalábbis az ölelés része aztán majd a többi kiderül mi lesz. Ki tudja holnap vagy éppen holnap után mi történik, mindig is úgy éltem amit ma megtehetem azt nem halasztom el holnapra, mert el jön egyszer az a nap amikor már nem lesz és ki hagytam volna. Szemben álltam, majd szorosan magamhoz húztam őt ha nem ellenkezik ezzel kapcsolatban.



My Princess
Vissza az elejére Go down
Hecaté
vámpír nemző

avatar

. :


Posztok :
80
Lakhely :
ahol Ő is...
Foglalkozás :
modell
. :




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 18th Február 2017, 14:38






Jackson + Hecaté

Minden megváltozott erre az egy estére. Hecaté úgy viselkedett, mintha már olyan régóta ismerné a férfit, vagy legalábbis, képes lenne neki adni a szívét. Jelen pillanatban, ilyesmiről szó sem eshetett. Túl rövid ideje történt, hogy az első szavak egymás irányába elhagyták ajkaikat. Ugyanakkor, mondhat bárki, bármit, a vámpírnő hiába mutatja magát ridegnek az esetek túlnyomó részében, mert az igazság ennél kicsavartabb. Valójában hatalmas szíve van és mérhetetlenül szereti az Anya természet valamennyi teremtettjét. Kedves, segítőkész és őszinte teremtés, aki a hosszú, sötétségben töltött évek dacára is, élvezi az életet. Sajnos, ezt az oldalát csak a legkiváltságosabbak tapasztalhatják meg, némi idő elteltével.
Miközben útjukat a már elhagyott híd irányába veszik, a beszélgetésük folytatódik.
- Amint az este végéhez értünk, megadom Önnek a vezetékes telefon számát. Jobb lesz úgy, higgye el. – válaszolta komolyan, majd megnyugtatásul egy rövid időre megvillantotta lágy mosolyát. A következőket egy biccentéssel intézte el. Nem szereti a felesleges szavakat. Egyik részről sem. Kellemetlennek tartja, mert az azt jelenti, hogy már nincs más, amit mondhatna a másik és igyekszik kitölteni a csöndet. Vagy, netalántán zavarában teszi azt. Ellenben, Mr. Winney semmilyen jelét nem mutatta ennek, ugyanakkor nem is tartozott az elitekhez, a felső tízezerhez, akikhez már oly sokszor, oly sok korban volt szerencséje Hecaté-nak. Emiatt, nem is várta el tőle, hogy mindent megértsen vagy észre vegyen. Mint a tudatlan kisgyermek, akinek még rengeteget kell tanulnia a világról, mielőtt elengedik a kezét.
- Reméltem, hogy nem így van. – felelte a tó mélységére – Már különben, jót kacagtam volna magán, ha alfelére esik. – tette hozzá mosolyogva, már-már kuncogva – Biztos vagyok benne, nem esett volna bántódása. – pillantott fel a férfira séta közben. Még neme, az írónak is, nehezemre esik leírni a kialakult környezetet, a légkört, magát a helyzetet. Megfoghatatlanul bizarr. S szíve mélyén éppen ezt érezte a nő is. Nem volt benne biztos, hogy mindezt később folytathatja a vadásszal. Helyes-e? Ő megengedi-e? Egyáltalán, önnön maga akarja-e? És még számtalan ezekhez hasonló kérdés kavargott elméjében, melyeket igyekezett elhessegetni, mielőtt felszínre törnek és olyat tenne, amit később megbánna.
Lassan felértek a hídra, annak közepére, ahol nem is olyan régen együtt álldogáltak. Nem telt el sok idő, s a parkot átszelte egy dallam. Hegedűszó volt, melynek célja volt. Nem egy magányos ember, aki ekképp tölti el a hajnali órákat, hogy a napkeltét végül megcsodálhassa. Nem. A hangokon keresztül Hecaté érezte a zenész mozgását, annak hangszerének állapotát és jellegzetes apró, alig észrevehető hibáját, amit a gyakori használat okozott. Eme muzsika őt hívta. Jelezve, lejárt az idő. Most kell elindulni a birtokra, vagy a nap első sugarai az úton érik utol őket. A kocsisnak nem lenne baja, ám az Éj Gyermekének végzetes lehet megkockáztatni a maradást. Elengedte hát a férfit és feléje fordult. A szavakra újabb biccentést tett.
- Természetesen én is hallom a hegedűt. A kocsisom játszik. Én hamarabb megtalálom őt, mint ő engem ebben a hatalmas parkban. De, ha nem jelenek meg a zene végére, akkor útra kel, mert minden bizonnyal valami bajom eshetett. – magyarázta teljesen emberi hangszínben, melegséggel töltötten – Hamarosan, újra megpillanthat. Ám, nem hiszem, hogy akkor, a körülmények engedni fogják a baráti köszöntést. Remélem megérti. Most pedig, várjon itt egy kicsit! – emelte fel egyik mutató ujját, majd hirtelen eltűnt. Vámpírsebességgel lett tova, és éppen így jelent meg alig három méterre a fiatal férfi előtt. Megpillantva úrnőjét letette a hangszert és megnyugodva tisztázta magában, a nőnek nem esett baja. Csupán a park varázsa miatt maradhatott el ilyen sokáig.
- Kérlek, írd fel nekem egy papírra a birtok vezetékes számát! – nem kérdezett vissza. Engedelmesen bólintott, majd egy kedves mosoly keretében – a nő már nem dobbanó szívét melengetve – belenyúlt kabátja belső zsebébe. Elővett onnan egy noteszt és egy tollat. Felfirkantotta az egyik üres oldalra a kért számokat, majd kitépve azt a füzetből, átnyújtotta hőn szeretett gazdájának. Hecaté közelebb lépett, elvette és amilyen gyorsan jött-ment, úgy tért vissza a hídra. Ezúttal Mr. Winney háta mögött jelent meg olyan népmán, ahogyan egy macska cserkészi be zsákmányát.
- Itt annak a birtoknak az elérhetősége, ahol magam is megszálltam. – nyújtotta ki kezét a férfi felé, akinek a nő hangja volt az egyetlen, mi megtörhette a csendet – Vigyázzon magára, Mr. Winney! – tette hozzá búnyúzóul, de mielőtt megfordulhatott volna, hogy visszatérjen a lovas kocsihoz, a halandó majdhogynem megölelte. A vámpírnő a másik mellkasára helyezte mindkét tenyerét. Ezúttal olyan lágyan, hogy érezze a férfi, nem óhajt ölelkezni.
- Kérem, ne! – mondta egészen halkan, lesütött tekintettel. Túl korai és frusztráló lett volna a nő számára. És, ha most megengedi, legközelebb többet fog akarni tőle, amit nem engedhet meg. Nincsenek nyitott kapuk, csupán alacsonyabb kerítés-szakaszok. Végül, elengedte és eltűnt az éjszakában. Visszatért legkedveltebb halandójához, aki besegítette a hintóba, majd felült a bakra és vágtára fogta a lovakat.

۵ Schindler's List ۵ 770 ۵ köszönöm a játékot! ۵ ®

Vissza az elejére Go down
Alexis Rowe
ember

avatar

. :

Posztok :
6
Kor :
22
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Cukrász
. :
"A mosoly egy pillanat műve, de emléke néha örökké tart."




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 1st Október 2017, 15:49





Alexis & Alexander
”Ne felejtsd el, az angyali arc mögött sokszor szörnyeteg bujkál!”
London után New Orleans nagy váltás, már csak azért is, mert egy megszokott várost hagytam ott egy idegenért. Igaz, hogy itt vagyok már legalább négy hónapja és felfedeztem a környékemen mindent, ami szükséges a megélhetésemhez. Tudom melyik utakat használjam, ha gyorsan akarok eljutni a munkahelyemre, ahogy azt is, hogy melyik boltok vannak közelebb a házamhoz és meddig vannak nyitva. Tisztában kellett lennem vele, hogy ha későn végzek a munkahelyemen, akkor hol tudok még venni vacsorához valót, ha előző nap nem sikerült bevásárolnom. Igyekszem úgy feltölteni a hűtőmet, hogy legalább egy hétre elegendő legyen a tartalma, így nem szükséges minden nap vásárolnom. Mivel egyedül lakom, így nincs is gond azzal, hogy kitartson a készlet.
A mai nap hamar végeztünk a cukrászdában, így az ott dolgozó lányokkal összeültünk munka után egy belvárosi bárban, hogy iszogassunk egy kicsit. Két koktélnál nem ittam többet, azért még is csak messzebb van a házam innen. Így hát miután elváltunk egymástól én a park felé indultam, hogy átvágva rajta a túloldalon taxihoz juthassak. Éjszaka gyalogosan még sem szeretnék sétálgatni utcákon át. Kocsival gyorsabban eljuthatnék a célig. Eva tanácsát követve indultam a parknak, mert elmondása szerint szokott legalább két-három kocsi is állni a parkolóban, így hívnom sem kell. Legalább egy kicsit kiszellőztetem a fejem is, nem mellesleg nem tart tíz percnél tovább átsétálni rajta.
Pár perccel múlt csupán éjfél, és arra számítottam, hogy esetleg pár hozzám hasonló fiatalok vagy bárki más jár erre, de tévednem kellett. Nem találkoztam senkivel, pedig már legalább öt perce sétálok a parkban. Remélem Eva nem viccelt meg ezzel a taxi dologgal, különben holnap megkapja tőlem a magáét. Kicsit összehúztam magamon a fekete színű waterfall kardigánomat, ami alatt csak egy fehér hosszú ujjú felsőt viselek, mindehhez pedig egy kényelmes fekete nadrágot és sportcipőt vettem fel reggel. Sietősebbre vettem a lépteim, majd a hirtelen felcsendülő zene a telefonom felől a szívbajt hozta rám. Nem vagyok az a félős, de éjszaka a sötétben egyedül nem a legmegnyugtatóbb az idegeimnek. A táskámból előkotrom a csöndben fülsüketítőnek hangzó zaj forrást, majd a kijelzőre pillantva meglátom Valentine számát, aki még egy Londonban lakó gyerekkori barátom neve.
– Val? Mi a fészkes fene van, hogy ilyenkor hívsz? – kérdezem válaszolva a hívásra, ő persze azonnal kezdi a szöveget, hogy milyen barát vagyok, hogy így beszélek vele. – Jó, jó... Nyugi már, bocsi! De akkor is... Ki hív fel bárkit is az éjszaka közepén? – teszem fel az újabb kérdésem, majd összevonom a szemöldököm, ahogy tovább magyaráz meg, hogy menjek érte. – Gratulálok, Einstein! Nem megmondtam, hogy elköltöztem? New Orleansból szerinted Londonba majd érted tudok menni? Hol vannak a híres barátaid? – Ha részeg, akkor néha azt sem tudja hol van, de hogy még azt sem tudja, hogy nem vagyok Londonban pedig elmondtam már rég, ráadásul ő is segített a házzal meg mindennel. Most komolyan, hol van mindenki? Nem hiszem el, hogy egy barátja sem tudja hazacipelni, mert többet ivott a kelleténél. Sóhajtva ülök le egy padra, majd a vállammal az arcomhoz szorítom a mobilt, míg lehajolok bekötni a cipőmet. Közben végig őt hallgatom. – Ne nyafogj már! Felnőtt férfi vagy tudtommal. Kérd meg a pultost, hogy hívjon neked taxit! Értetted?
Még hallom, ahogy elmormog egy igent, majd azt is, ahogy beszél valakihez. Legalább ennyire van még kapacitása, hogy megértse mit mondok neki. Még megvárom, amíg visszajelez és a pultossal is váltok még pár szót mielőtt bontanám a vonalat. Sóhajtva állok fel, hogy eltegyem a táskámba a mobilt és tovább folytassam az utam. Hamarosan átérek a parkon.


Vissza az elejére Go down
Alexander Bones Russel
vámpír szuverén

avatar

. :

Posztok :
11
Kor :
523
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Strici
. :


Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 4th Október 2017, 20:39





Alexis & Alexander
”Ne felejtsd el, az angyali arc mögött sokszor szörnyeteg bujkál!”
Szokásos éjszaka, semmi extra... lementem a bárba legurítottam néhány véres italt, a cicám a végletekig felhúzott, bár nem szándékosan és ez a szerencséje. A naivitása lenyűgöz, őszintén, képes úgy megcsinálni a legnagyobb baromságokat, hogy fogalma sincsen mekkora hülyeséget művelt. És nem azért mert buta lenne vagy ostoba, hanem csak egyszerűen naiv, hisz az emberi jóban meg ilyen baromságokban, vagy csak bennem, nem tudom és ennek nyomán néha elkövet hibákat. Inkább eljöttem, hogy ne tegyek benne kárt, majd ha hazaérek kiengesztel, biztosan vár valamivel, biztosan majd millió bocsánatot fog kérni... blabla... igazából most nem is érdekel, harapni való után akarok nézni. Éhes vagyok, a hajnal még messze szóval van időm keríteni valami finomat, valamit ami a fogamra való. A vadászok aktivitása iszonyatosan megnőtt a városban és ezért óvatosabbnak kell lenni, de ők sem lehetnek mindenhol ott, így mindig van egy kis idő a játszadozásra. Mert hát a vadászat akkor izgalmas ha van aki fusson előlünk. Amúgy csak mindennapi táplálkozás, a vér íze totálisan más, hogyha az áldozat előtte egy kicsit fél. Felpezsdül a vére, sokkal több oxigént pumpál a kis ketyegője, és megnő a vérnyomása, endorfin termelődik és ettől édesebb, sokkal selymesebb lesz a karmazsin életerő. Már a gondolatra is összefut a nyál a számban, éppen a parkon sétálok keresztül zsebre dugott kézzel, azon gondolkozva, hogy még is hol keressek zsákmányt, amikor pár szőke tincs lebben el egy fa mögött, és szinte azonnal utána egy éles telefoncsörgés csapja meg a füleimet. Ajkaim néma mosolyra húzódnak, nocsak... a sors keze.
Az árnyékba burkolózok, nem láthat se élő se holt, az éjszaka leple alatt, és figyelek. Nem akarom telefonálás közben elkapni, mert a végén még hívja nekem a telefon másik végén beszélő a rendőrséget. Hát várok, figyelem, ahogyan leül egy padra és azt veszem ki a testtartásából és a hangjából, hogy bosszankodik, hát még mennyire fogsz kicsikém...
Eltűnök a sötétben, a homály úgy vesz körül akár egy árnyat, ez a képességem... az árnyak nemzettségébe tartozom és most mennyire örülök is ellen. Ahogyan elsuhanok a szőkeség háta mögött éppen csak egy pillanatra belefújva a hajába meglebbentve egy tincset, felkavarva az avart a háta mögött, hogy aztán újra eltűnjek a sötétségben. Csak egy fekete paca, egy árnyék, a szemének káprázata semmi több...
Hallgatózom, fülelek, hogy gyorsul a szívverése és ezzel együtt a légzése, hogy hátra pördül-e a finom szellő érintésére, ha igen akkor ismét mögé hussanok, reccsen egy ág, roppan az avar és még sincsen ott senki. Fuss madárka, fuss... siess...
Hallom, ahogyan megindul a vére, szinte látom a szemeim előtt, ahogyan a kismadárka ketyegője egyre keményebben igyekszik táplálni a szervezetét, és később majd az én szervezetemet. Repülj kismadár!
Ha elindul terelem, legalábbis megpróbálom, hogy eltévedjen, hogy ne tudja elhagyni a parkot, jó kis kergetőzés lesz ez... egy árnyékkal.





~
Vissza az elejére Go down
Alexis Rowe
ember

avatar

. :

Posztok :
6
Kor :
22
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Cukrász
. :
"A mosoly egy pillanat műve, de emléke néha örökké tart."




Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 5th Október 2017, 23:17





Alexis & Alexander
”Ne felejtsd el, az angyali arc mögött sokszor szörnyeteg bujkál!”
Nem hányhatom a szemére ezt Valnak, hiszen mindig ezt csinálta, hogy ha ilyen részegre itta magát. Felhívott, hogy vigyem haza, néha még az éjszaka közepén is képes volt felverni akár álmomból is. Most szerencséje volt, hogy ébren voltam, mert ennél morcosabban vettem volna fel a telefont. Segítek neki taxit szerezni a távolból, hiszen innen csak ennyit tehetek érte. Remélem azért rendben lesz. A legnagyobb baja reggel úgy is a másnaposság lesz. Még jó, hogy szabadnapos és nem dolgozik, így ki tudja pihenni magát. Viszonylag hamar letudom a hívást és indulok is tovább, hogy végre kijussak a parkból és hazakerüljek. Alig teszek pár lépést, amikor megérzem azt a fuvallatot mögülem. Ijedten pördülök meg, miközben tekintetem cikázva járja körbe a környezetem, de nem látok senkit. Hallucinálnék? Csak beképzeltem az egészet? Ugrok egyet, majd a zaj forrása felé pördülök, ami a hátam mögül érkezik, de ismételten semmi. A horror filmekben ilyenkor mindig valami rossz történik. Abbahagyom hát a körbe-körbe forgolódást. Ki kell jutnom innen!
– Ki az? – kérdezem, mintha csak választ várnék, de csak az üres parkot látom. Egy teremtett lélek sincs a közelben, még is olyan érzésem van, mintha nem lennék egyedül.
A félelemtől nem kövülhetek ide, és nem megyek semmire, ha itt forgolódom. Futnom kell. Ki kell sietnem innen! A táskámat magamhoz ölelve iramodok neki. Szívem őrült iramban ver, légzésem felgyorsul, és egyre csak azt keresem a szememmel, hogy merre futhatnék. Néha mintha egy árnyat látnék, de nem foglalkozom vele, hiszen, ha az ember fél az agya olyan dolgokat oda képzeltethet vele, amik egyáltalán nincsenek ott. Ilyenek az üres házban az éjjel hallott neszek, főleg egy ijesztő horror után. A képzelgés előfordul. Viszont, ha az ember fél, az egyetlen, ami egy ilyen esetben bekapcsol... a túlélési ösztön. Egy idő után hirtelen egy fa kerül az utamba, és hirtelen nem értem hogy került oda, hiszen nem rég még a járdán futottam. Megpördülve kapkodom a tekintetem, hogy a lehető leggyorsabban felmérjem a környezetem. Gyorsan leesik, hogy fogalmam sincs, hogy a park melyik részén vagyok. Eltévedtem!
Mellkasom hevesen emelkedik és süllyed a futástól s a félelemtől egyaránt. Hátrálni kezdek, miközben keresem azt, ami idáig üldözött, mert nem lehet, hogy a semmi elől futottam. Valami... Valami vagy valaki biztos van itt. De miért nem látom? Hol lehet?
– Van ott valaki? – teszem fel a kérdést, és hallom, hogy megremeg a hangom. De nem csak az. Reszketek, mint a nyárfalevél, miközben a kiutat is igyekszem keresni a tekintetemmel.
Nem kellett volna egyedül jönnöm, hagynom kellett volna, hogy az egyik lány elkísérjen vagy hagyni az egész átkelést és a szórakozóhely elé hívni a taxit. Nem halhatok meg itt! Nem, egyszerűen nem lehet. Merre? Merre kéne mennem, hogy kijussak erről a helyről?


~ × ~
Vissza az elejére Go down
Alexander Bones Russel
vámpír szuverén

avatar

. :

Posztok :
11
Kor :
523
Lakhely :
New Orleans
Foglalkozás :
Strici
. :


Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve: 28th November 2017, 17:17





Alexis & Alexander
”Ne felejtsd el, az angyali arc mögött sokszor szörnyeteg bujkál!”
Imádom amikor félnek. Olyan édesen tudnak az ember nők rettegni. És ahogyan a kicsi szívük kismadárként verdes a mellkasukban. Hívogatóan, jelezve, hogy milyen gyorsan pumpálja a vért a testükbe. Hmmm...
Körbe néz, de már nem vagyok ott, próbálja keresni, hogy ki ijesztgeti, de nem láthat senkit, nem hallhat senkit, csupán a süvítő szél válaszol, mely átrohanva a parkon felborzolja az este folyamán már amúgy is tökéletlenné vált frizuráját.
Fuss! Robbanj! Menekülj!
Halkan nevetek, alig hallható, talán a csak a szél süvítése a fülében, vagy hallucinál. Legalábbis ő ezt hiheti, én pedig élvezem, ahogyan az adrenalin megédesíti a vérét. Vagyis kivárom, hogy élvezhessem, amikor szemfogaim majd a bőrébe mélyednek.
Gyengék és sebezhetőek, azért vannak, hogy táplálékul szolgáljanak a fajtámnak, vagy éppen utánpótlásul, ha méltóak rá. Megtorpan abban a pillanatban, ahogyan rájön, hogy nem tudja még is hol van. Magamban nevetek riadt arcán, ahogyan kétségbeesetten pörög azon, hogy még is, hogyan jusson ki innen épségbe. Mert bár az esze azt diktálja, hogy nincs itt semmi, nincs itt senki, hogy csak a képzelete játszik vele, de az ösztönei... na azok pontosan tudják, hogy menekülni kell, hogy a ragadozó a közelben ólálkodik és rá pályázik.
Elhussanok mögötte, megkarcolva a nyakát, majd eltűnök, hogy körmeim hegyéről lenyaljam vérének zamatát. Hm... nem is rossz, az egyik kedvenc évjáratom. És már kellőképpen édes, sűrű és evésre kész!
Ismét mögötte vagyok, de nem játszom tovább, egyik karom erősen megragadja, míg a másik kezem a szájára tapad egyben oldalra húzva a nyakát, feltárva az édes kis karcot, melyet az előbb okoztam. A kis seb szorgalmasan csepegteti az életető nedűt, nyelvemmel végig nyalom letisztítva a sebet egy pillanatra, hümmögve ízlelem ismét életerejét. Aztán ajkaim olyan gyorsan csapnak le, mint egy kígyóé, de nem akarok neki fájdalmat okozni. De nem ám. Vérét veszem, de cserébe megkapja a mérgemet. A pillanatnyi fájdalom, mely a seb felnyílásával jár szinte azonnal elmúlik, és helyébe bizsergő, meleg érzés kerül. Oh igen, imádom a méreg hatását. Először csak egy kis melegség, mely szépen elindul az erekben lefelé, kellemesen bizsergetve, zsibbasztva, akár az orgazmus előszele. És elég méreg, elég harapás bizony alkalmas arra is, hogy egy embert teljesen a csúcsra juttasson. De most nem ez a cél. Még is eléggé meglepő lehet az élmény elsőre, nem úgy nézett ki, mint aki tisztában van azzal, hogy milyen lények uralják ezt a várost... Csak annyi, hogy élvezze, igen szeretem a nők eksztatikus nyögéseit hallgatni.
Pont olyan hirtelen hagyom ott, amilyen hirtelen megjelentem mögötte, nem csodálkoznék, hogyha össze csuklana a térde, hiszen eddig én tartottam. Várok pár másodpercet, letörlöm az ajkaimról a vért, s egy rágóval teszem rendbe a leheletemet, mielőtt egyszerű éjszakai fiatalként jelennék meg az előbbi helyszínen, ezúttal ártatlannak tűnve, a zilált lány közelében.
- Jól van?- Lépek oda a homlokomat ráncolva, és amennyiben a földön térdel, a kezemet nyújtom, hogy felsegítsem.
- Minden rendben hölgyem? Eléggé hideg van már ahhoz,
hogy a földön ücsörögjön.
- Olyan hangon beszélek hozzá, amilyen hangon egy részeg emberhez szokás. Csupán egy segítőkész, jóképű bulizó, aki megpillantott egy fiatal lányt a parkban... semmi több.





~
Vissza az elejére Go down
Sponsored content



Tárgy neve: Re: Belvárosi park ; Elküldve:


Vissza az elejére Go down
 
Belvárosi park
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Hullócsillag Park
» Central Park, Manhattan
» -= Park =-
» Smaragd Park
» Flushing Meadows–Corona Park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
DARKNESS IS COMING :: belváros :: belváros és városgerinc-
Ugrás: